Nem is volt olyan sok benne a nemi erőszak, igazából egyszer erőszakolták meg a tetovált lányt, a többiről meg csak beszéltek, de egyébként az az egy jelenet eléggé durva volt.
A film tetszett, csak a vége nem annyira. Szerintem a tetovált lány jelleméhez nem nagyon illett a "kedves kis naiv kislány azt hiszi viszont szeretik" rész.
nem akarom leszólni az introt, de elég miniálista lett, oké kevesebb jobb, de azért kicsit lehetett volna komplexebb is(és ezt nem csak a videocopilot-os koppintás miatt mondtam)
Eredetiben sokkal jobban tetszett, hogy a csajszi maga találja ki a számkódokat, és ő veszi fel a kapcsolatot az íróval, valamint hogy az egy igazi elveszett csaj, aki érzelmileg nem tud férfiakhoz kötődni, és a végén csak úgy lelép. A remake kiscsaja meg gyönyörű, hiába próbálták eltorzítani. Mégis az eredetiben szerettem bele a lányba, a remake-ben csak tetszett. Eh.
Nemrég néztem meg mindkét filmet a kritika hatására. Köszi hogy felhívtad rá a figyelmet, az eredetit nagyon nagyon jó filmnek gondolom, a remake már nem ütött akkorát, és talán nem csak amiatt, hogy már ismertem a sztorit. Nem értem, hogy miért hangsúlyoztad ki, hogy sok benne az erőszak, és hogy ez már-már alap, és elveszti a hatását. Vártam hogy a remake-ben agyon erőszakolják a kiscsajt, erre semmi pláne. Egy blowjob, egy anál. Ahogy az eredetiben. Ez nem sok. :-D
Most jöttem a moziból és mivel ezt a videót előbb láttam mint a filmet, ezért vártam hogy mindenkit jó sokszor megerőszakoljanak. De nem történt meg, csak beszéltek róla, úgyhogy kösz a negatív spoilert amiből végül pozitív csalódás lett :D
Tudom hogy sok fanfilm és sok könyv van belőlük, a legtöbb meg is van, de azok már nem "Lucasarts"-os darabok és ez így már sajnos nem is ér annyit mint amiket Lucas alkotott. Plusz nem fog elkészülni a 7-8-9 vagy legalább is már ő ugye nem fogja megcsinálni és azok már nem is lesznek olyanok ha esetleg más megcsinálná! Úgyhogy igenis R.I.P. Star Wars és kurvára sajnálom. :(
P.S.: Nem kell hülyének nézni Mr. Mindenttudokasemmiről Úr!!!
Én is kicsit negatívan állok az amerikai adaptációkhoz, de azért amit csak tudok megnézek, hátha valami jó sül ki belőle. Viszont árulja el nekem valaki, hogy voltak képesek a kultikus Tarkovskiy: Solaris-ból csinálni egy remaket? Én nem láttam, de az eredeti olyan hatással volt rám, hogy napokig mély depresszióban feküdtem a sarkoban és gondolkoztam rajta. Egyszerűen nem merem megnézni, hiába van benne George Clooney, akit pedig kedvelek. Valaki aki látta, mit tud mondani róla?
Nagyon szuperek a kritikáid (és videóid)! Nagyon bírom őket és mindig várom a következő részt! Most akkor 2 hét teljes szürkeség és dögunalom következik számunkra, de természetesen várunk vissza és vigyázz magadra Franciaországban!
Köszönöm a fantasztikus és nagyon jópofa videóidat és kritikákat! Még sok ilyet!! ;)
Rohadjanak meg a cenzúráikkal! Bár sztem ezt Európában, pláne azokban az országokban, ahol tartósan volt kommunizmus, nem merik majd megcsinálni... bár ki tudja??
hát,ennél kicsit többet tett az Anonymous,több zenei és filmkiadót továbbá az FBI és az igazságügy minisztérium oldalát több órára megbénították,túlterhelték,de állítólag ez csak a kezdet volt,mint "nyilatkozták"
Először felcsillant a szemem, amikor elkezdted mondani, hogy ezzel az internet legyőzi kongresszus történettel komoly gondok vannak, aztán linkelsz egy online petíciót? Tényleg? TÉNYLEG?
óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó hogy szarnának hatmilliárd sünt a ki....aszot amcsik hogy mindent cenzúráznának. Esküszöm ha cenzúrázzák a netet oda megye egy atombombával és feldugom a seggügbe
Jó lett a kritika, a moziban láttam a filmnek a bemutatóját (Sherlokot mentem nézni. A másodikat.). Az alapján nem én "cup of tea"-m, de talán meg nézem később (szal nem moziban).
A SOPA tudósítás viszont fontos, én is mostanában kezdtem magamat beleásni a dologba, és azontúl hogy Amerikában lesz a canzúra, az ránk is kihat, mert az általunk használt oldalakat el lehetetlenítik tőlünk is.
SOPA-val kapcsolatban: Valaki irta hogy valszeg ha nem is lesz elfogadva a SOPA, a PIPA-t le fogjak nyomni az emberek torkan mint egy leegyszerusitett enyhebb SOPA-t, ez kb. a legoregebb politikai csel. Eloszor felhoznak valami oriasi elfogadhatatlan marhasagot mint a SOPA, aztan elohuzzak a gyengebb verziot. A masik dolog, hogy az Anonymus megbosszulta a megaupload-ot, es tonkre tett 10 kormany altalt fenntartott weboldalt. Itt az amerikai kormany NEM nyerhet.
This has been flagged as spam show
ööö spoiler?

lanuko 2 days ago
Comment removed
lanuko 2 days ago
nem akarom leszólni az introt, de elég miniálista lett, oké kevesebb jobb, de azért kicsit lehetett volna komplexebb is(és ezt nem csak a videocopilot-os koppintás miatt mondtam)
fckt3hp0l1c3 1 week ago in playlist Uploaded videos
This has been flagged as spam show
Egyb ha még érdekel a válasz és esetleg a nácis célzásokra gondolsz, akkor annak érdemes utána nézni. Elég csúnya történet. :S
domigery 2 weeks ago
Egyb ha még érdekel a válasz és esetleg a nácis célzásokra gondolsz, akkor annak érdemes utána nézni. Elég csúnya történet. :S
domigery 2 weeks ago
Eredetiben sokkal jobban tetszett, hogy a csajszi maga találja ki a számkódokat, és ő veszi fel a kapcsolatot az íróval, valamint hogy az egy igazi elveszett csaj, aki érzelmileg nem tud férfiakhoz kötődni, és a végén csak úgy lelép. A remake kiscsaja meg gyönyörű, hiába próbálták eltorzítani. Mégis az eredetiben szerettem bele a lányba, a remake-ben csak tetszett. Eh.
Artyom1552 2 weeks ago
Nemrég néztem meg mindkét filmet a kritika hatására. Köszi hogy felhívtad rá a figyelmet, az eredetit nagyon nagyon jó filmnek gondolom, a remake már nem ütött akkorát, és talán nem csak amiatt, hogy már ismertem a sztorit. Nem értem, hogy miért hangsúlyoztad ki, hogy sok benne az erőszak, és hogy ez már-már alap, és elveszti a hatását. Vártam hogy a remake-ben agyon erőszakolják a kiscsajt, erre semmi pláne. Egy blowjob, egy anál. Ahogy az eredetiben. Ez nem sok. :-D
Artyom1552 2 weeks ago
Sirály :D:D
Kockacraft 2 weeks ago
q**va jó az új intró ; rövid, frappáns
severens1987 2 weeks ago
ez kurvajó :D
pamutfogo 2 weeks ago
Most jöttem a moziból és mivel ezt a videót előbb láttam mint a filmet, ezért vártam hogy mindenkit jó sokszor megerőszakoljanak. De nem történt meg, csak beszéltek róla, úgyhogy kösz a negatív spoilert amiből végül pozitív csalódás lett :D
Ajjovacca 3 weeks ago
Nem randifilm... kösz, hogy szóltál, magamtól eszembe nem jutott volna :D
bobon20 3 weeks ago
Miért van minden videód a Házi- és egyéb állatok kategóriában? D:
foLyka2 3 weeks ago
@foLyka2 Michael Bay filmek adhatták az ötletet. :D
96next 2 weeks ago
te bolond vagy :D de jó értelemben
blaszlob13 3 weeks ago
am mi az intro zene??? valaki pls
pokerface2699 3 weeks ago
@pokerface2699 Videó végén kivan írva....
uscGhost 3 weeks ago
"mindenkit megerőszakolnak"Köszönöm, h így kezdted Végre valaki, kezdtem megijedni, h mindenki beteg, és csak szerintem szar a film éppen ez miatt
schaller23 4 weeks ago
jesszus tökre olyan a hangod mint a StohlBucinak!
reqlorincz 4 weeks ago 2
Úgy látom megvan a magyar Nostalgia Critic. SUBSCRIBED!
goblinfing 4 weeks ago
Nekem azért hiányozni fog a Gyuri! :( R.I.P. Star Wars :(
malarkey911 1 month ago
@malarkey911 R.I.P Star Wars? Tudod hány könyv és más fan film készült amit nem lucas csinált? Rengeteg!
goblinfing 4 weeks ago
@goblinfing
Tudom hogy sok fanfilm és sok könyv van belőlük, a legtöbb meg is van, de azok már nem "Lucasarts"-os darabok és ez így már sajnos nem is ér annyit mint amiket Lucas alkotott. Plusz nem fog elkészülni a 7-8-9 vagy legalább is már ő ugye nem fogja megcsinálni és azok már nem is lesznek olyanok ha esetleg más megcsinálná! Úgyhogy igenis R.I.P. Star Wars és kurvára sajnálom. :(
P.S.: Nem kell hülyének nézni Mr. Mindenttudokasemmiről Úr!!!
malarkey911 4 weeks ago
jó az intró
grcsilla 1 month ago
@Mate244Drizzt @gordonnomad23 Na most akkor melyik? xD
pokerman343 1 month ago
omg Trollhunter 01:40-től :)))
getanerection 1 month ago
Mi a címe az intro zenéjének???
pokerman343 1 month ago
@pokerman343 Hollywood Undead Never going down
gordonnomad23 1 month ago
@pokerman343 hollywood undead no. 5
Mate244Drizzt 1 month ago
6:44 az a mozdulat XDDD Többet mond minden szónál :D
Sido966 1 month ago in playlist További videók ettől a felhasználótól: HollywoodNewsAgency
nem megy a petíció linkje. a barack fa támad.
squirrelmurderous 1 month ago
Csak nem a Freeze-re mész franciába Nobody Movest meg LMFAO-t hallgatni? :D
IamfromHungary 1 month ago
Te Gergő, azt mondd meg, hogy honnan szerezted a pólódat, csak nem kungfuztál? ;)
Angelimir 1 month ago
Gergő, te 9GAG-elsz?
googlegoblin 1 month ago in playlist Uploaded videos
nem mükődik az ACTA-s link:S
Ezan2 1 month ago
Na, ez megint király lett! EEMOV sztedi befigyel a háttérben. :D
SanthaHun 1 month ago
Tetszik az új intro :D
ancsi8811 1 month ago
R.I.P. Megaupload :'(
Parasztron 1 month ago
BABAKÉK MUST DIE! xD
Lynkable 1 month ago 5
nem egészen stimmel a petíció link. :/
(Összeesküvés elmélet: Talán direkt akadályozzák az aláírást? )
Amenhotep1234 1 month ago
Az új intro egyébként nagyon király lett. A Ponyvaregény és a Taxisofőr is benne van, úgyhogy nálam már nyert is. :)
JDemensDestroyer 1 month ago
Én is kicsit negatívan állok az amerikai adaptációkhoz, de azért amit csak tudok megnézek, hátha valami jó sül ki belőle. Viszont árulja el nekem valaki, hogy voltak képesek a kultikus Tarkovskiy: Solaris-ból csinálni egy remaket? Én nem láttam, de az eredeti olyan hatással volt rám, hogy napokig mély depresszióban feküdtem a sarkoban és gondolkoztam rajta. Egyszerűen nem merem megnézni, hiába van benne George Clooney, akit pedig kedvelek. Valaki aki látta, mit tud mondani róla?
JDemensDestroyer 1 month ago
Dejó egyeseknek - igen, most felhőtlenül irigy vagyok, én amióta az eszemet tudom, Franciaország egy álmom :D
Tessék ám vigyázni magadra, mert várunk vissza, töretlenül! :)
Moraja2 1 month ago
király az új intro!
tomey17 1 month ago
autista pokémon xDDD
nemvagyunkrobotok 1 month ago
GÓT HARCISÜN! :D:D:D
viamala 1 month ago
Reménységnek még ott van az Anonymous :)
Nem tudom mit mer megtenni a SOPA, de azzal számolnia kell h Az Anonymous odabasz az amcsi fontosabb weblapok jórészének.
TuRmIx96 1 month ago
Nagyon szuperek a kritikáid (és videóid)! Nagyon bírom őket és mindig várom a következő részt! Most akkor 2 hét teljes szürkeség és dögunalom következik számunkra, de természetesen várunk vissza és vigyázz magadra Franciaországban!
Köszönöm a fantasztikus és nagyon jópofa videóidat és kritikákat! Még sok ilyet!! ;)
TBPumpa89 1 month ago
Babakék must die!! :D
fcbAttila93 1 month ago
FUCK ACTA and suck SOPA!!!!
tttttom1991 1 month ago
Rohadjanak meg a cenzúráikkal! Bár sztem ezt Európában, pláne azokban az országokban, ahol tartósan volt kommunizmus, nem merik majd megcsinálni... bár ki tudja??
A kritika meg király volt :D
RavenAnabell 1 month ago
ATOMOT A SEGÜGÜGBE
1999Bajza 1 month ago
FREE NET HOLLYWOOD NEWSAGENCY FUCK YEA!!
1999Bajza 1 month ago
És táncolt...NEEE!!Besírtam x"DDD Nagyon szeretem a videóidat <3<3 :3
MultiRockly 1 month ago
Lemondott Lucas!!!! lol gec :D:D ezen behaltam!
KeyOfNotebookGaming 1 month ago
FREE NET! FREE NET! FREE NET!
tockos 1 month ago
vajon mikor jut odáig az anonymus és ezekhez hasonló szervezet, h bizonyos adatokat bizonyos radikális szervezetekhez juttason...
legutóbb is vmelyik zenei kiadó vezérének a személyes adatait is közzétették.
Pmurder3 1 month ago
@Pmurder3
hát,ennél kicsit többet tett az Anonymous,több zenei és filmkiadót továbbá az FBI és az igazságügy minisztérium oldalát több órára megbénították,túlterhelték,de állítólag ez csak a kezdet volt,mint "nyilatkozták"
HolydayCola4ever 1 month ago
@HolydayCola4ever de valjuk be ez csak ideiglenes megoldás akkor lenne értelem ha folyamatosan bénítani tudák.
tudom h miatt tett, de többek között pl az eggyik zenei kiadó vezetőjének a személyes adatait is közzé tették.
de ne felejtsd el korábban is voltak ilyen akcióik, ha nem is ekkora mértékbe.
azt is érdemes számításba venni, h lehet az anonymus most főképp csak a hypját lovagolja meg.
Pmurder3 1 month ago
@Pmurder3
én azt mondom várjuk ki a végét :)
HolydayCola4ever 1 month ago
Ismét egy tartalmas és minőségi videót sikerült összehoznod (Y)
FoPnkA 1 month ago
"Baba kék must DIE " :D
hakesz 1 month ago
Először felcsillant a szemem, amikor elkezdted mondani, hogy ezzel az internet legyőzi kongresszus történettel komoly gondok vannak, aztán linkelsz egy online petíciót? Tényleg? TÉNYLEG?
Javasolt link: maddox.xm ission.com/
kalandozo2 1 month ago
óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó hogy szarnának hatmilliárd sünt a ki....aszot amcsik hogy mindent cenzúráznának. Esküszöm ha cenzúrázzák a netet oda megye egy atombombával és feldugom a seggügbe
DARKNESTHOM 1 month ago
Link a videó alatt. Kissé mondhatni lemaradt a nagy feltöltési extázisban :)
HollywoodNewsAgency 1 month ago 16
LLLLLLLLLLLLLLLLLLLEEESZAROM!!! xd Epic
de hol a link a peticiohoz?
men var är länken till bön?(svedul is xd)
rbgabor89 1 month ago
Hol a petíció?
dan1feeling 1 month ago
Jó lett a kritika, a moziban láttam a filmnek a bemutatóját (Sherlokot mentem nézni. A másodikat.). Az alapján nem én "cup of tea"-m, de talán meg nézem később (szal nem moziban).
A SOPA tudósítás viszont fontos, én is mostanában kezdtem magamat beleásni a dologba, és azontúl hogy Amerikában lesz a canzúra, az ránk is kihat, mert az általunk használt oldalakat el lehetetlenítik tőlünk is.
Lucas. Die.
mrbrain30 1 month ago 2
sorozatos megerőszakolósdi? emlékszem mekkora sokk volt még nekem anno Gaspar Noé Visszafordíthatatlanja. 2 napig bámultam magam elé.
Maszatka17 1 month ago
Pedig én úgy szerettem Gyurit mint a zabkását... A te szavaiddal élve.
LÉZERBEN ÉS LÁVÁBAN FÜRÖSZTVE!!!
durianpaste 1 month ago
remek intro! :D
Maszatka17 1 month ago
SOPA-val kapcsolatban: Valaki irta hogy valszeg ha nem is lesz elfogadva a SOPA, a PIPA-t le fogjak nyomni az emberek torkan mint egy leegyszerusitett enyhebb SOPA-t, ez kb. a legoregebb politikai csel. Eloszor felhoznak valami oriasi elfogadhatatlan marhasagot mint a SOPA, aztan elohuzzak a gyengebb verziot. A masik dolog, hogy az Anonymus megbosszulta a megaupload-ot, es tonkre tett 10 kormany altalt fenntartott weboldalt. Itt az amerikai kormany NEM nyerhet.
BigNatureWolf 1 month ago
@BigNatureWolf
Elvileg azok az oldalak megint működnek.
De igen, én bízom az Anonymusban. A SOPA és PIPA-t pedig meg kell akadályozni.
mrbrain30 1 month ago 17
@mrbrain30 Terjed egy hamis megaupload oldal, amire rákattintva rögtön vírust kapsz.
deathismyown 1 month ago
9gag-et kellett volna látnod a SOPA tárgyalás idején :D
szaszkvacss 1 month ago
Kategória: Házi- és egyéb állatok XD
Tithenannis 1 month ago
éééés 2 hét unalom :(
DaDiggyFly 1 month ago
Olyan mintha vérezne az orrod : )
KoppanyChannel 1 month ago
Az eredeti trilogia fantasztikus, az ujat nem nagyon lattam, csak azt nem ertem hogy egy 2009-es filmet minek dolgoznak fel ujra...
BigNatureWolf 1 month ago
Lemondott Lucas. Woooho! :D xD
EmperorOfEcchi 1 month ago
Comment removed
MyGavara 1 month ago
Fasza az új intro. Megy a pluszpont Travis Bickle-re :)
piszkos13 1 month ago
De még mindiiiiiiiiiiiiiiiiig pattog a hang! Valamit kezdjél már vele.
Xezs 1 month ago
biztos a kultúrsznobizmus és nem az, hogy 10 adaptációból 9-et elbasznak :D
skarpad 1 month ago