Minden Kárpátaljai büszkesége a Pál család( Szalonna). Nekem csak az fáj, hogy elmentek!!!!! De megértem. Itthon tönkrement volna a tehetség? lehetőség hiján. Azért jó lenne ha néha hazajönnének játszani, és ne csak Péterfalvára.
Az ilyen viták miatt nincs meg az a jó viszony a két műfaj muzsikusai között,pedig ugyanúgy kellene tiszteljük a másik műfajt és nektek is a mienket hiszen valamien szinten egy irányba haladunk és nem egymást kellene lehúzni.Szalonna jó barátom és tudom hogy próbál jó viszonyt ápolni a fiatal és idősebb romákkal is,mint ahogy még sokan a mi műfajunkban. Üdvözlettel Péter Tamás
Kedves elike te egy akkora nem is tudom mi vagy, komám ekkora hülyeséget mondani amit irtál, szégyeld meg magad de rögtön.
Hogy jön ide a zenéhez a fasizmus meg az ember gyűlölet, nevetséges vagy.
És a többi meg mit veszekszik ezeken a nótákon. Jó és kész akinek meg nem tetszik az hallgassa a Spigiboyt vagy a Bunyós pityut ha az jobban tetszik neki.
Nekem annyira tetszik ez a muzsika, hogy augusztus elején bejártam Tolnát-Baranyát,/Pennsylvania,Ct, NYC/ hogy háromszor maghallgassam a Szalonna és csodálatos családjának a zenéjét..
Szerintem Szalonna munkája, munkássága magáért beszél és példaértékű!
Az a profi zenész aki abból él, a mindennapi kenyere???? Hát ez igen végletes gondolkodás! A kisvárosunk lakodalmas zenész bandája is megél a muzsikálásból de valahogy nem látom az Államinak húzni őket!
Minél többet zenélnek annál többen ismerik meg a magyar népzenét és látogatnak el egyre többször olyan rendezvényekre ahol népzene szól! És ez a leginkább tiszteletre méltó hogy a mai világban népszerűsítik a magyar népzenét méghozzá igen sikeresen
Amugy meg nem hiszem hogy hallottad volna Szalonnáékat élőben zenélni, mert akkor tudnád hogy fergeteges bulikat tudnak csinálni és valahogy nem vette zokon az a 200 ember hogy a stílussal gond van!( pedig mindenki észrevette:):):) :):))
Nagyon jó zene... Nagyon jó érzéssel tölt, el, bármikor meghallom a szarvasi szólótáncfesztivál fog eszembe jutni, és az a két fergeteges táncház amit ott muzsikáltak nekünk.
Az Állami Népiegyüttesben én az Autentikus zenét játszó zenekar prímása vagyok és a cigányzenekaré a Radics Feri, akitől szintén nagyon sokat tanultam. A budapesti cigányzenészeket minden tudásommal segítem a mai napig, mert azt hiszem, hogy az is a Magyar kultura része .Én ugyanugy lementem a margitkerbe a Boros Lajosbácsit meghallgatni mint ahogy Kalotaszegre a Neti Sanyibácsit, mert mind a kettő a maga világában zseniális.
Én egész életemben cigányzenészektől tanultam, akár Erdélyben vagy Kárpátalján vagy itt Magyarországon, hiszen ezt a műfajt mesteri fokon mindig is a cigányzenészek játszották 99 százalékban. Nagyon büszke vagyok rá, hogy tanítottak és mindig is tiszteltem ezeket a zenészeket. Amit itt játszunk azt egy öreg falusi cigányprímástól tanultam aki még a kottát sem ismert, de nagyon sok embert tett boldoggá a zenéjéve
1. A népzene nem feltétlenül = a cigányzenével, stílusbeli különbségek vannak, na meg ez nem jó ebédhez szól a nóta....bár a tömeg zsizsegéséből ítélve akár az is lehet:):):)
2. Nem profi? Ők a Magyar Állami Népi Együttes prímása és énekese...
Bizony nem profi az hogy ö az Állami Népi Együttes primása inkább ebbe ne menjünk bele ok mert az nagyon hosszu! azt meg ne felejsd el hogy cigányzenészektöl tanulnak hogy hogy kell jól el muzsikálni ezt a fajta népies zenét! jó ebédhez szól a nóta müsorban is voltak népdalos csárdások népdalok stb akkor az talán nem volt Magyar népdal mert cigányzenekar kisérte?
Most már áljatok le a primitiv hozzá nem értö kommentekel, aki nem zenész nem ért semmit csak dumál az inkább ne is irjon ne szoljon semmit mert már sértö!amikor születtél akkor ki volt az Államinak a primása ennyi nézz utánna, vagy hallgasd meg a zenekart a 50,60,70,80,90, évekbe készült felvételeiken! az Profi szint volt Maximálisan.
de bizony, hogy profi, mert ebből él, és mert igen jól játszik.
vannak átfedések a "jó ebédhez szól a nóta", meg a népzene között.
igen, főleg cigányzenészektől tanultak, mivel régebben leginkább azok zenéltek.. mindenkinek. attól nem lesz valami cigányzene, hogy cigányok játsszák. a magyaroknak magyart játszan/ott/ak.
azt viszont nem értem, hogy minek mondod, hogy "hallani, hogy sokat tanultak a cigányzenészektől". mintha azok nem tanulták volna senkitől.
Szia ne haragudj de pont nekem akarod meg mondani hogy mi a Magyar cigányzene? a Magyar zene Pl : nóta,csárdás,Magyar népdal,szinonimája a Magyar-cigányzene.és ha meggörbülsz se profik ebbe a stílusba! én elhiszem hogy Felcsiki zenét vagy Kalotaszegit.stb profin játszanak de ez messze van a profizmustól! a másik kérdésedre válaszoljak hogy miért mondtam azt hogy hallani hogy sokat tanultak a cigányzenészektől?
miért te nem hallod nincs füled vagy nem ismered a cigányzenekarok stílusát ,ők szerinted miért tanulták ezt a műfajt a cigányzenészektől mert rosszat akartak tanulni? és ne haragudj attól nem lesz senki sem profi mert ebből él ezt nem kellet volna mondanod tudod hány dilettáns van ebbe az országba a saját munkájában ne keljen sorolnom légyszíves.
egy szóval sem mondtam, h a cigányzenészek rosszak.
de ne keverjük a kávéházi zenét a népzenével. a dallamok lehetnek ugyanazok, de a stílus más. egyszer megnéznélek Téged ahogy egy magyar táncházban zenélsz, tánc alá. ebben is lehet valaki profi (utánanézhetsz az idegen szavak szótárában: professzionális=hivatásos (tehát aki ebből él)). akiktől tanultak cigányzenészek, azok sem lennének profik a te szemedben, hiszen "csak" tánc alá zenéltek..
Látod most mondtad meg hogy a stílus más de ők a kávéházit követik! nagyon ügyesen, de ez nagyon messze van a jótól.nem véletlenül tetszik nekik az a stílus mert az a legjobb de a legnehezebb is! prímás nem is szégyenli hogy aszt a stílust próbálja követni meg a banda is. nagyon szívesen beszélgetek privátban is erről veled ha akarod?
ja a másik, tudod mi a hivatásos zenész egyáltalán? akinek minimum van működési engedélye. pár éve még oszk vizsgát kellet tenni mert csak úgy hogy fel fogom a hangszerem úgy nem játszhattam sehol. minimum volt a működési engedély és a kategorizálások osztályai voltak az A,B,C KATEGÓRIÁK. C kategóriával nem szerepelhettél még a TV be sem.most meg mindenki zenész meg művész stb külenben a cimbalomot szerinted ki hozta be az országba?
Sziasztok szerintem fölösleges olyanon vitázni amiben egyikőtöknek sincs igaza, hiszen mi akik magyar népzenét játszunk nem vagyunk romák sosem leszünk azok nem játszunk úgy mint ők, mint ahogy ti sem játszotok úgy Palatkait vagy kalotaszegit ahogy mi.Én ugyanúgy imádom a cigányzenét és eljárok hallgatni jó muzsikusokat,itt Pesten vagy bárhol mint ahogy azt Velencében is tettem drága Robi.
Ez igen hallani hogy sokat tanulnak a cigányzenészektöl de sajnos még mindig nem profi szint ez az igazság nem megbántás!az énekes nagyon tetszik!le a kalapal
nagyon helyesek, és jól zenélnek, kiváncsi leszek majd a remélhetőleg napjainkban készülő studiófelvételeikre, ahol nincs hangosan beszélő közönség zaj a háttérban >.>
bravo!
lucianopavan1956 4 months ago
Eszméletlenül jó zene.
A fanyalgók meg tegyenek már fel valami videót magukról, megnézzük! A hegedűn is olyan fürgén szalad-e az ujjuk, mint a klaviatúrán?!
guellpark 1 year ago 2
Annyira imádom őket. Ha őket hallgatom alig bírok ülve maradni:D
Enokaa1 1 year ago
Annyira imádom őket. Ha őket hallgatom alig bírok ülve maradni:D
Enokaa1 1 year ago
Minden Kárpátaljai büszkesége a Pál család( Szalonna). Nekem csak az fáj, hogy elmentek!!!!! De megértem. Itthon tönkrement volna a tehetség? lehetőség hiján. Azért jó lenne ha néha hazajönnének játszani, és ne csak Péterfalvára.
zsuzska48 1 year ago
Isten éltessen benneteket nagyon sokáig! :D
TheWhiskys 1 year ago
Isten király! :D
TheWhiskys 1 year ago
nincs szavam mijen zene
ossskar123 1 year ago
Az ilyen viták miatt nincs meg az a jó viszony a két műfaj muzsikusai között,pedig ugyanúgy kellene tiszteljük a másik műfajt és nektek is a mienket hiszen valamien szinten egy irányba haladunk és nem egymást kellene lehúzni.Szalonna jó barátom és tudom hogy próbál jó viszonyt ápolni a fiatal és idősebb romákkal is,mint ahogy még sokan a mi műfajunkban. Üdvözlettel Péter Tamás
primaspierre20 2 years ago
Kedves elike te egy akkora nem is tudom mi vagy, komám ekkora hülyeséget mondani amit irtál, szégyeld meg magad de rögtön.
Hogy jön ide a zenéhez a fasizmus meg az ember gyűlölet, nevetséges vagy.
És a többi meg mit veszekszik ezeken a nótákon. Jó és kész akinek meg nem tetszik az hallgassa a Spigiboyt vagy a Bunyós pityut ha az jobban tetszik neki.
ThePityuka 2 years ago
Nekem annyira tetszik ez a muzsika, hogy augusztus elején bejártam Tolnát-Baranyát,/Pennsylvania,Ct, NYC/ hogy háromszor maghallgassam a Szalonna és csodálatos családjának a zenéjét..
chefgeorgelabody 2 years ago
Sziasztok!
Szerintem Szalonna munkája, munkássága magáért beszél és példaértékű!
Az a profi zenész aki abból él, a mindennapi kenyere???? Hát ez igen végletes gondolkodás! A kisvárosunk lakodalmas zenész bandája is megél a muzsikálásból de valahogy nem látom az Államinak húzni őket!
IllesGy 2 years ago
Minél többet zenélnek annál többen ismerik meg a magyar népzenét és látogatnak el egyre többször olyan rendezvényekre ahol népzene szól! És ez a leginkább tiszteletre méltó hogy a mai világban népszerűsítik a magyar népzenét méghozzá igen sikeresen
IllesGy 2 years ago
Amugy meg nem hiszem hogy hallottad volna Szalonnáékat élőben zenélni, mert akkor tudnád hogy fergeteges bulikat tudnak csinálni és valahogy nem vette zokon az a 200 ember hogy a stílussal gond van!( pedig mindenki észrevette:):):) :):))
IllesGy 2 years ago
Szalonna munkája, munkássága magáért beszél és példaértékű!
Kitartást és Isten Áldását rátok és kedves családotokra!
IllesGy 2 years ago 2
Nagyon jó zene... Nagyon jó érzéssel tölt, el, bármikor meghallom a szarvasi szólótáncfesztivál fog eszembe jutni, és az a két fergeteges táncház amit ott muzsikáltak nekünk.
Köszönöm
Lewycu 2 years ago
Az Állami Népiegyüttesben én az Autentikus zenét játszó zenekar prímása vagyok és a cigányzenekaré a Radics Feri, akitől szintén nagyon sokat tanultam. A budapesti cigányzenészeket minden tudásommal segítem a mai napig, mert azt hiszem, hogy az is a Magyar kultura része .Én ugyanugy lementem a margitkerbe a Boros Lajosbácsit meghallgatni mint ahogy Kalotaszegre a Neti Sanyibácsit, mert mind a kettő a maga világában zseniális.
Tiszt:Pál István Szalonna
MrSzalonna 2 years ago 16
István, jól csinálod, muzsikálj még nekünk, mert kész gyógyulás a lelkünknek a muzsikád. :) A többivel meg ne törődj! :)
tititatitita 2 years ago 2
Kedves Cogitodubitoamo és Podiumocska!
Én egész életemben cigányzenészektől tanultam, akár Erdélyben vagy Kárpátalján vagy itt Magyarországon, hiszen ezt a műfajt mesteri fokon mindig is a cigányzenészek játszották 99 százalékban. Nagyon büszke vagyok rá, hogy tanítottak és mindig is tiszteltem ezeket a zenészeket. Amit itt játszunk azt egy öreg falusi cigányprímástól tanultam aki még a kottát sem ismert, de nagyon sok embert tett boldoggá a zenéjéve
MrSzalonna 2 years ago 8
nagyon mesze van a jooo ttoolllllllll a cigány azért csak cigány.
elike65 2 years ago
srácok, akkor ne hallgassátok, nem unalmas? hallgassátok azt, ami tetszik. mi meg ezt hallgatjuk. pont. jó egészséget!
tmeszand 2 years ago 4
1. A népzene nem feltétlenül = a cigányzenével, stílusbeli különbségek vannak, na meg ez nem jó ebédhez szól a nóta....bár a tömeg zsizsegéséből ítélve akár az is lehet:):):)
2. Nem profi? Ők a Magyar Állami Népi Együttes prímása és énekese...
leanyzo84 2 years ago
Bizony nem profi az hogy ö az Állami Népi Együttes primása inkább ebbe ne menjünk bele ok mert az nagyon hosszu! azt meg ne felejsd el hogy cigányzenészektöl tanulnak hogy hogy kell jól el muzsikálni ezt a fajta népies zenét! jó ebédhez szól a nóta müsorban is voltak népdalos csárdások népdalok stb akkor az talán nem volt Magyar népdal mert cigányzenekar kisérte?
podiumocska 2 years ago
Most már áljatok le a primitiv hozzá nem értö kommentekel, aki nem zenész nem ért semmit csak dumál az inkább ne is irjon ne szoljon semmit mert már sértö!amikor születtél akkor ki volt az Államinak a primása ennyi nézz utánna, vagy hallgasd meg a zenekart a 50,60,70,80,90, évekbe készült felvételeiken! az Profi szint volt Maximálisan.
podiumocska 2 years ago
de bizony, hogy profi, mert ebből él, és mert igen jól játszik.
vannak átfedések a "jó ebédhez szól a nóta", meg a népzene között.
igen, főleg cigányzenészektől tanultak, mivel régebben leginkább azok zenéltek.. mindenkinek. attól nem lesz valami cigányzene, hogy cigányok játsszák. a magyaroknak magyart játszan/ott/ak.
azt viszont nem értem, hogy minek mondod, hogy "hallani, hogy sokat tanultak a cigányzenészektől". mintha azok nem tanulták volna senkitől.
cogitodubitoamo 2 years ago
Szia ne haragudj de pont nekem akarod meg mondani hogy mi a Magyar cigányzene? a Magyar zene Pl : nóta,csárdás,Magyar népdal,szinonimája a Magyar-cigányzene.és ha meggörbülsz se profik ebbe a stílusba! én elhiszem hogy Felcsiki zenét vagy Kalotaszegit.stb profin játszanak de ez messze van a profizmustól! a másik kérdésedre válaszoljak hogy miért mondtam azt hogy hallani hogy sokat tanultak a cigányzenészektől?
podiumocska 2 years ago 2
miért te nem hallod nincs füled vagy nem ismered a cigányzenekarok stílusát ,ők szerinted miért tanulták ezt a műfajt a cigányzenészektől mert rosszat akartak tanulni? és ne haragudj attól nem lesz senki sem profi mert ebből él ezt nem kellet volna mondanod tudod hány dilettáns van ebbe az országba a saját munkájában ne keljen sorolnom légyszíves.
podiumocska 2 years ago
de szó nincs arról hogy ők azok lennének. ajánlom neked hogy kicsit tanulmányozd kicsit a cigányzenekarok történelmét stb.
podiumocska 2 years ago 2
egy szóval sem mondtam, h a cigányzenészek rosszak.
de ne keverjük a kávéházi zenét a népzenével. a dallamok lehetnek ugyanazok, de a stílus más. egyszer megnéznélek Téged ahogy egy magyar táncházban zenélsz, tánc alá. ebben is lehet valaki profi (utánanézhetsz az idegen szavak szótárában: professzionális=hivatásos (tehát aki ebből él)). akiktől tanultak cigányzenészek, azok sem lennének profik a te szemedben, hiszen "csak" tánc alá zenéltek..
cogitodubitoamo 2 years ago
Látod most mondtad meg hogy a stílus más de ők a kávéházit követik! nagyon ügyesen, de ez nagyon messze van a jótól.nem véletlenül tetszik nekik az a stílus mert az a legjobb de a legnehezebb is! prímás nem is szégyenli hogy aszt a stílust próbálja követni meg a banda is. nagyon szívesen beszélgetek privátban is erről veled ha akarod?
podiumocska 2 years ago
ja a másik, tudod mi a hivatásos zenész egyáltalán? akinek minimum van működési engedélye. pár éve még oszk vizsgát kellet tenni mert csak úgy hogy fel fogom a hangszerem úgy nem játszhattam sehol. minimum volt a működési engedély és a kategorizálások osztályai voltak az A,B,C KATEGÓRIÁK. C kategóriával nem szerepelhettél még a TV be sem.most meg mindenki zenész meg művész stb külenben a cimbalomot szerinted ki hozta be az országba?
podiumocska 2 years ago
mégegyszer megkérdem: zenéltél már valaha tánc alá? olyan tánc alá, ahol a táncosok a zenekar előtt "szólóznak", ott helyben építik fel a táncukat.
itt nem az a jó zenész, aki gyorsabban játszik és felismerhetetlenségig cifrázza.
tény, hogy Szalonna belekeveri a kávéházi stílust is.
az nem számít papírnak ha valaki a nyíregyházi főiskolán szerez diplomát?
nem tudom, ki hozta be a cimbalmot, de nem is tudom miért érdekes ez.
cogitodubitoamo 2 years ago
Leányzóka olvastad mit irt a Szalonna?
podiumocska 2 years ago
Sziasztok szerintem fölösleges olyanon vitázni amiben egyikőtöknek sincs igaza, hiszen mi akik magyar népzenét játszunk nem vagyunk romák sosem leszünk azok nem játszunk úgy mint ők, mint ahogy ti sem játszotok úgy Palatkait vagy kalotaszegit ahogy mi.Én ugyanúgy imádom a cigányzenét és eljárok hallgatni jó muzsikusokat,itt Pesten vagy bárhol mint ahogy azt Velencében is tettem drága Robi.
primaspierre20 2 years ago
Ez igen hallani hogy sokat tanulnak a cigányzenészektöl de sajnos még mindig nem profi szint ez az igazság nem megbántás!az énekes nagyon tetszik!le a kalapal
podiumocska 2 years ago
nagyon helyesek, és jól zenélnek, kiváncsi leszek majd a remélhetőleg napjainkban készülő studiófelvételeikre, ahol nincs hangosan beszélő közönség zaj a háttérban >.>
hydrahobbit 2 years ago
A legkedvesebb nótáim!!!Főleg az első!!!!Isten áldja meg a Szalonnát!!!!!!
KÖSZÖNÖM!!!!!!!
77inuyasha 3 years ago
Nagyon jól zenéltek, de a hölgyikének különösen tetszik a hangja, gratulálok !!
loky1970 3 years ago