És akkor unokámnak büszkén meséltem el azt a különleges délutáni történést ott a bírósági folyosón amikor a fél fejjel alacsonyabb vékony alkatú Novák Elődöt készültem megütni. Igaz hogy gyors kézfelemeléssel kivédte párosujjú disznópatám esetlen próbálkozását de az erkölcsi fölény mégis nálam volt hiszen bátran nyílt sisakkal őszintén kezdeményeztem a harcot és hívtam csatára ellenfelemet a következő mondattal "Hé Előd, valamit akarok tőled kérdezni..."
Megszületett Emőke és Dórika közös babája, állítólag Novák leginkább azon izgult, hogy 20-án szülessen ne 21-én, mert azt a sok sörhasú jobbikos paraszt amolyan égi jelnek veheti :D
Pont ezt a szarkupacot kellett megütni,akkora mint egy jóllakott napközis,arra lennék még kiváncsi ki az apja a gyerkőcnek amit nemrég harangoztak be.
@MegaWarrior79 mit vársz egy ilyen kakiszexet kedvelő spicli zsidó tomcattől? Kit ütne meg, ha nem a nála gyengébbet, azt is csak plekniből. Én meg arra lennék kíváncsi, tomcat tud-e egyáltalán gyereket csinálni?!
Ja ez nagyon vicces! Nem tudom megúnni, ahogy pattog Novák. Felléphetne Király L. Norbival az X faktorban! Mindketten jó fejek, szórakoztató emberkék. :D
@richieblackful Novák nem keménykedik, hanem politizál, nem is rosszul, ha ketrecharcos akart volna lenni, akkor nem képviselő lenne.. Az meg, hogy egy dagadt disznó odamegy egy feleakkora szemüveges emberkéhez aki gyanútlanul táskával a vállán telefont nyomogatva megy a folyosón és bepancsol neki egyet, szerintem ez jobban jelzi a dagi keménységfaktorát mint Novákét...
Egyszer tesiórára menet, szintén táskával felszerelve, kabáttal a kézben kaptak el hasonlóan még általánosban, egy fejjel magasabb gorillakülsejű gyerek jött utánam huszadmagával nekivetkőzve a "verekedésnek", csak annyit éreztem,h valaki a táskámnál fogva visszarántott aztán már ment is a lökdösődés meg az ütlegelés táskával a vállamon, kabáttal a kezemben, fair küzdelem volt persze:) Mindenki talál magának egy kisebbet ha keménykedni akar, de ettől még nem lesz kemény, csak egy büdös paraszt
ez a tomcat oké, h egy utolsó bunkó, de ez a novák nevű se egy férfias jelenség, ahogy fülét-farkát behúzva, feltartott kézzel szűköl, menekül, majd távolról szájal vissza. ahogy írta az előttem szóló: szánalmas. vagy inkább: SZÁNALMASAK.
Pont ez kellett Polgár Tominak....beszervezték, most ő az ál jobboldal keze....spicli ököl vasököl, oda üt ahová köll. (ha fizetnek érte, és vádalkut lehet kötni)
Annyira tetszik ez a "kemény" és "magabiztos" járás :D
Szegény Előd nincs 70 kiló se, ez meg nagy büszkén kirakja az internetre hogy megütötte... nem tudom miért büszke rá, egyszerűen frusztrált, tehetetlen és impotens (szellemileg), legalábbis úgy tűnik ez a videó üzenete.
Ha viszont tényleg üt, üssön nagyot. Nem? Ja igen, biztos megmagyarázza majd hogy nem akart 8 napon túl gyógyuló sérülést okozni... na persze.
amúgy a híreket, meg vídeót jobban megnézve, érdekes,
lehet, azért nem ütött keményebbet, mert jogilag felkészült, mi a könnyű-súlyos testi sértés, itt vér se folyt, meg csak ráakart ijeszteni Novákra,mondván, az ennyitől is megijedt, ennyiből is "ért majd". Na ehhez képest a bombahir szerverét állítólag másnak kis időre lekapcsolták ismeretlenek.
agresszív angyalföldi proli tapló.mármint nem maga tomcat,hanem ez a viselkedése,reakciója.Pakolja magát itt,mekkora magyar,de akkor miért nem lépett be a jobbikos körbe.Jó,azok se 100-ok,de egyedül,magányos farkas harcosként mire megy?!Akár életben,akár nemzetmentésben.
Novák valaki,ő meg...lassan eltűnik a politikai süllyesztőben.
Amúgy pénteken, vagy mikor,velem szembejött a Moszqa téren,meg is lepődtem,ez Ő?Kár,hogy nem szólítottam le Shalom Tompikával,vajon akkor is ököllel köszönt volna?:)
@szlavymate re:hát ez az!lendületből visszarúgtam volna sípcsonton, bár pont én is az a fajta vok,aki ilyen váratlan - cigány/ártány-féle - támadáskor leblokkol,nem tud a szituval mit kezdeni,nem is okoskodok. De lehet, jobban tette, nem vette fel a kesztyűt, azért valami pepper sprével igazán lefújhatta volna Tc-t,bár az lehet,immunis már arra.
novák is fura fazon.Tényleg nincs egy 100-as, vagy inkább 120-as politkusunk,közéleti emberünk,csak ezek?Mainstream, régi motorosokból meg nem kérek.
nemtom ezt hogy képes beszopni mindenki. egyértelműen látszik hogy nem üti meg. nem kell profi bokszolónak lenni hogy lássa az ember, hogy fel volt készülve az ütésre.
"Polgár jelöltetni akarta magát a 2009. januári ferencvárosi időközi országgyűlési választáson. Le is adta az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket (egészen pontosan 1 165-öt), ebből azonban csak 13 volt valódi. A csalást Novák Előd, a Jobbik választási bizottsági delegáltja leplezte le"
tomcat egy szarkavaró gyáva zsidóbérenc aki a botrányaiból..ami mögött semmi konkrét cél, kiforott gondolatiság sincs..és a pólóiból él meg..vagy beszervezték vagy mindig is egy sunyi fasz volt..provokál..választások előtt...ő minden szarnak elhodhat másokat..ha neki szólnak be mindjárt elvész a humorérzék..

Nekem eddig sem volt kedvencem, rá kell nézni és dönteni. Egy beteg agyú állat, nem több, aki szófosásaival tartja fel azokat akiknek az IQ-ja 100 alatt van.
Öcsém! Ilyen punnyadt cicát:) Ez nem Tomcat hanem Garfield:) Zsíros, punnyadt és gyáva:) Na alkalom adtán majd lekenek neki egyet, hogy lássa milyen ha nem egy súlycsoportban van valakivel:) fostalicska vagy garfield:)
Mind a ketten szarházik.
Mdavid89 2 months ago
This has been flagged as spam show
Röhejes mindkettő.
Tomcat is addig legény, amíg nála gyengébbeket üthet. És váratlanul.
Toroczkai ellen már nem mert kiállni :D
Gyáva patkány ez a tomcat. Polgár tomika.
Janiamozibol 5 months ago
Comment removed
Janiamozibol 5 months ago
És akkor unokámnak büszkén meséltem el azt a különleges délutáni történést ott a bírósági folyosón amikor a fél fejjel alacsonyabb vékony alkatú Novák Elődöt készültem megütni. Igaz hogy gyors kézfelemeléssel kivédte párosujjú disznópatám esetlen próbálkozását de az erkölcsi fölény mégis nálam volt hiszen bátran nyílt sisakkal őszintén kezdeményeztem a harcot és hívtam csatára ellenfelemet a következő mondattal "Hé Előd, valamit akarok tőled kérdezni..."
belovedhungary 6 months ago
Megszületett Emőke és Dórika közös babája, állítólag Novák leginkább azon izgult, hogy 20-án szülessen ne 21-én, mert azt a sok sörhasú jobbikos paraszt amolyan égi jelnek veheti :D
8as3gyz 6 months ago
mi a gecinek vagdosod meg ha hülye vagy hozzzá szart nem látni
Clodknock 8 months ago
Mi a tökömet mondott a fickó a rossz hangminőségű felvételen? Egy szót sem értettem belőle, akárhányszor hallgattam vissza.
BlockByBlocks 8 months ago
Gyorsítva már majdnem olyan, mint Bruce Lee. :D
m970 8 months ago
TITÁNOK HARCA!!! :D Szánalmasak vagytok nácik!!!!
vendeglo 8 months ago
Két kis ostoba pöcs.
Chamotox 9 months ago
Még nagyobbat kellett volna behúzni neki! Hajrá Tomcat. :)
erhnn94 10 months ago
Nagyobbat érdemelt volna a kis k@csög Novák.Túl nagy a pofája a kis sz@rosnak.
SuperVortep 1 year ago 2
@SuperVortep ááá ez garfield kancsó nem is tud nagyobbat ütni. Tele van női hormonokkal. Kaki szexes kis ratyi.
MotoClubdothu 1 year ago
@TheBlockhead1000 azért annak örülünk, hogy te kis zsiódcska is a Kurucot olvasod XDDD nyiihhiiihii hehehe XDD haha hihihi XDD
NapalmotAzsidokra 1 year ago
Pont ezt a szarkupacot kellett megütni,akkora mint egy jóllakott napközis,arra lennék még kiváncsi ki az apja a gyerkőcnek amit nemrég harangoztak be.
MegaWarrior79 1 year ago
@MegaWarrior79 mit vársz egy ilyen kakiszexet kedvelő spicli zsidó tomcattől? Kit ütne meg, ha nem a nála gyengébbet, azt is csak plekniből. Én meg arra lennék kíváncsi, tomcat tud-e egyáltalán gyereket csinálni?!
MotoClubdothu 1 year ago
mo-mo-mo-mo-monsterkill! :D
Kephamos 1 year ago
ennek amúgy mi volt az előzménye?
peeetykaaa 1 year ago
Bunyóóó gyerekek bunyóóó, ez az bunyóóóó!
Leeate 1 year ago
Ja ez nagyon vicces! Nem tudom megúnni, ahogy pattog Novák. Felléphetne Király L. Norbival az X faktorban! Mindketten jó fejek, szórakoztató emberkék. :D
stereocili 1 year ago 2
@richieblackful Novák nem keménykedik, hanem politizál, nem is rosszul, ha ketrecharcos akart volna lenni, akkor nem képviselő lenne.. Az meg, hogy egy dagadt disznó odamegy egy feleakkora szemüveges emberkéhez aki gyanútlanul táskával a vállán telefont nyomogatva megy a folyosón és bepancsol neki egyet, szerintem ez jobban jelzi a dagi keménységfaktorát mint Novákét...
HunVenture 1 year ago 3
Mellesleg ha mégegyet kellett volna ütnie már izzadni kezdett volna levegő után kapkodva, Novák meg egész jól kezelte ezt a váratlan helyzetet.
HunVenture 1 year ago
Egyszer tesiórára menet, szintén táskával felszerelve, kabáttal a kézben kaptak el hasonlóan még általánosban, egy fejjel magasabb gorillakülsejű gyerek jött utánam huszadmagával nekivetkőzve a "verekedésnek", csak annyit éreztem,h valaki a táskámnál fogva visszarántott aztán már ment is a lökdösődés meg az ütlegelés táskával a vállamon, kabáttal a kezemben, fair küzdelem volt persze:) Mindenki talál magának egy kisebbet ha keménykedni akar, de ettől még nem lesz kemény, csak egy büdös paraszt
HunVenture 1 year ago 2
vicces, hogy az esetet egy ökölvívó szakedző kommentálja:D amúgy röhögtem volna ha Novák meglepetésre leveri a dagit:)
HunVenture 1 year ago
@richieblackful te is ilyen kakiszexes csávó vagy, mint Garfield?
MotoClubdothu 1 year ago
Ez a Novák Előd sem a férfiasság mintapéldánya.
GabMarian 1 year ago 2
buzi tomcat egy csicska zsidóbérenc.egy szarházi senki.szebb jövőt
kisfuni 1 year ago 2
ez a tomcat oké, h egy utolsó bunkó, de ez a novák nevű se egy férfias jelenség, ahogy fülét-farkát behúzva, feltartott kézzel szűköl, menekül, majd távolról szájal vissza. ahogy írta az előttem szóló: szánalmas. vagy inkább: SZÁNALMASAK.
WarmRide666 1 year ago
Nézzétek meg iwiwen Polgár Tamás adatlapját. xD Csak arra baszott rá, hogy én tartom fent az oldalát. :D
omagyarorszag 1 year ago
De lassítsátok le a videót....nem is ütötte meg, max a kezét érte az ütés...ez egy kamu, humbug!
HunLaca1 1 year ago
Pont ez kellett Polgár Tominak....beszervezték, most ő az ál jobboldal keze....spicli ököl vasököl, oda üt ahová köll. (ha fizetnek érte, és vádalkut lehet kötni)
HunLaca1 1 year ago
titánok harca
7BalKhan9 1 year ago 4
Hogy szülne sünt!
sinuscossinus 1 year ago
Tomcat te szarszemét senki kis zsidóbérenc bugris!! Remélem hamarosan kapsz te is egy pár állast.
rockandrolldaemon20 1 year ago
Annyira tetszik ez a "kemény" és "magabiztos" járás :D
Szegény Előd nincs 70 kiló se, ez meg nagy büszkén kirakja az internetre hogy megütötte... nem tudom miért büszke rá, egyszerűen frusztrált, tehetetlen és impotens (szellemileg), legalábbis úgy tűnik ez a videó üzenete.
Ha viszont tényleg üt, üssön nagyot. Nem? Ja igen, biztos megmagyarázza majd hogy nem akart 8 napon túl gyógyuló sérülést okozni... na persze.
krumpliii 1 year ago 2
0:10 től Novák Előd kézmozdulatai megérnek egy misét...
nyugodjá máá meg naa :D
asdfeklol 1 year ago
Hé Garfield! Ne verekedj, azt úgy sem tucc, inkább kakiszexelj, ahhoz jobban értesz!
MotoClubdothu 1 year ago
Tomcat is számíthat hasonlóra, bárhol, bármikor! :)
iziglen 1 year ago
@ApocalypseIsComing
igazad van.
amúgy a híreket, meg vídeót jobban megnézve, érdekes,
lehet, azért nem ütött keményebbet, mert jogilag felkészült, mi a könnyű-súlyos testi sértés, itt vér se folyt, meg csak ráakart ijeszteni Novákra,mondván, az ennyitől is megijedt, ennyiből is "ért majd". Na ehhez képest a bombahir szerverét állítólag másnak kis időre lekapcsolták ismeretlenek.
hbp85 1 year ago
@hbp85 másnak helyett másnap
hbp85 1 year ago
agresszív angyalföldi proli tapló.mármint nem maga tomcat,hanem ez a viselkedése,reakciója.Pakolja magát itt,mekkora magyar,de akkor miért nem lépett be a jobbikos körbe.Jó,azok se 100-ok,de egyedül,magányos farkas harcosként mire megy?!Akár életben,akár nemzetmentésben.
Novák valaki,ő meg...lassan eltűnik a politikai süllyesztőben.
Amúgy pénteken, vagy mikor,velem szembejött a Moszqa téren,meg is lepődtem,ez Ő?Kár,hogy nem szólítottam le Shalom Tompikával,vajon akkor is ököllel köszönt volna?:)
hbp85 1 year ago
Miért nem rúgta pofán azt a puhos taplót, nem is értem. Balfasz mindkettő. Még ütni sem tudott egy normálisat. Garfild, ez jóóóó.
szlavymate 1 year ago
@szlavymate re:hát ez az!lendületből visszarúgtam volna sípcsonton, bár pont én is az a fajta vok,aki ilyen váratlan - cigány/ártány-féle - támadáskor leblokkol,nem tud a szituval mit kezdeni,nem is okoskodok. De lehet, jobban tette, nem vette fel a kesztyűt, azért valami pepper sprével igazán lefújhatta volna Tc-t,bár az lehet,immunis már arra.
novák is fura fazon.Tényleg nincs egy 100-as, vagy inkább 120-as politkusunk,közéleti emberünk,csak ezek?Mainstream, régi motorosokból meg nem kérek.
hbp85 1 year ago
nemtom ezt hogy képes beszopni mindenki. egyértelműen látszik hogy nem üti meg. nem kell profi bokszolónak lenni hogy lássa az ember, hogy fel volt készülve az ütésre.
bajgergabajgerga 1 year ago
Valaki már tehetne valamit ezzel spiclivel.
100Magyar 1 year ago
a zsidó hír tv fizetett 20 kemény ezer forintot ezért a felvételért!!!
Toroczkai elől meg bepisálva futkorászik a kiscica .))
tomasszfakjutub 1 year ago
a két szarházi fasiszta családi veszekedése DDDDD emőke a feleség a dagi sváb meg a kapatos férjeura DDDD
RAVASCHOL 1 year ago
Sebaj, majd kap Dórikától egy gyógypuszit.
surda86 1 year ago
Ez nagyon úgy néz ki, mintha meg lett volna rendezve, mármint Tomcat részéről. Pont ott volt valaki a kamerával, hogy mindezt felvehesse.
De nem baj, üssék csak egymást ezek a férgek! Egyikükért sem kár!
barroa62 1 year ago
Comment removed
yellowmickey111 1 year ago
@barroa62 Hát, ez a kis pondró (persze hízott a komcsi zsidók pénzén) ennyit tudott összehozni....SZÁNALMAS!!! Tomcat, mehet a lecsóba!!!
yellowmickey111 1 year ago
Ezt most tényleg kellett kommentálni? :S
Ne már, ez a kommentátor is kezdhet kiégni, ha ilyesmit vállal, ez nem ökölvívás, ez még csak sehol sem közelíti meg a harcMŰVÉSZET színvonalát.
Novák jól felpattant, nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan talpra áll :D
gshonkor 1 year ago 3
Ezt tényleg 20.000-ért csinálta?
Bátor dolog 40 kilós embert verni! Csak jönne ez a Tomcat hozzánk a helyi kocsmába itt lehetne kemény!
zsolt225 1 year ago 2
Szánalom ez a tomcat!!!!!! tuti fidesz vagy mszp megrendelés volt......
JiGSaWhun 1 year ago
0:11-nél hogy fel pakol a faszi...
am nem tudom mitől esett el ,nem tűnt akkora lengőnek.
BigMek206 1 year ago
Kurvajó xDDDDDDDDDDDD
projectelff 1 year ago
Comment removed
csabialonzo 1 year ago
Hatalmas maszatmártás ez a tomket
TranceOholiK 1 year ago
Localpatriota01 de nagy az arcod így neten keresztül. :) Látom véredben van az arctalan huszárkodás XD
kisgym 1 year ago
ez a tomcat egy nullszériás senki. sajnálom az ilyen agyi fogyatékosokat
mmmartinymm 1 year ago 12
This has been flagged as spam show
re :"#
mrxten
1 órával ezelőtt
nem egyet kellett volna neki lebaszni
"Polgár jelöltetni akarta magát a 2009. januári ferencvárosi időközi országgyűlési választáson. Le is adta az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket (egészen pontosan 1 165-öt), ebből azonban csak 13 volt valódi. A csalást Novák Előd, a Jobbik választási bizottsági delegáltja leplezte le"
ilyen férgekkel van tele az ország
"
THORA2012 1 year ago
tomcat egy szarkavaró gyáva zsidóbérenc aki a botrányaiból..ami mögött semmi konkrét cél, kiforott gondolatiság sincs..és a pólóiból él meg..vagy beszervezték vagy mindig is egy sunyi fasz volt..provokál..választások előtt...ő minden szarnak elhodhat másokat..ha neki szólnak be mindjárt elvész a humorérzék..
THORA2012 1 year ago 9
Jajjdejóóó :)))
peles73 1 year ago
mrxten, na te is forditva ülsz a lovon! Azt kell meghurcolni aki leleplezi a csalást mi?
húúúú, neked is elmentek otthonról....
Localpatriota01 1 year ago 4
nem egyet kellett volna neki lebaszni
"Polgár jelöltetni akarta magát a 2009. januári ferencvárosi időközi országgyűlési választáson. Le is adta az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket (egészen pontosan 1 165-öt), ebből azonban csak 13 volt valódi. A csalást Novák Előd, a Jobbik választási bizottsági delegáltja leplezte le"
ilyen férgekkel van tele az ország
mrxten 1 year ago
lol
amúgy nem is találta el. ellenkező esetben az a szemüveg nem maradt volna az arcán
mdavidkj 1 year ago
Palyee te is bátor ember lehetsz:) Mennyi vagy? 15 éves és 30kiló?:)
Localpatriota01 1 year ago 2
Azért az szép, amikor az egykori harcostársak párjukat ritkítják. Megalájk. :D
immortalisblog 1 year ago
Nekem eddig sem volt kedvencem, rá kell nézni és dönteni. Egy beteg agyú állat, nem több, aki szófosásaival tartja fel azokat akiknek az IQ-ja 100 alatt van.
Localpatriota01 1 year ago
Ez gyáva, alattomos dolog volt (pedig régen komáltam Tomcat-et).
athee76 1 year ago 2
Most mért mondod, nem is beszari. Hivott tv-t, tanukat és még fizetnek is ezért neki. Tök bátor jellem:))))) Ahogy ezt becsületes emberhez illik:)
Localpatriota01 1 year ago
mekkora beszari ez a tomcat. bulvárbunyó! :D
lasmicroforms 1 year ago
Tomcat!
A kurva anyádat ütögesd, azt a féllábú kurvát aki a világra szart!
Ateesz 1 year ago 2
olyan mintha nem is érné el az ütés
miki1900 1 year ago
Öcsém! Ilyen punnyadt cicát:) Ez nem Tomcat hanem Garfield:) Zsíros, punnyadt és gyáva:) Na alkalom adtán majd lekenek neki egyet, hogy lássa milyen ha nem egy súlycsoportban van valakivel:) fostalicska vagy garfield:)
Localpatriota01 1 year ago 4
jajj de régóta várok egy ilyenre már :D
kisgym 1 year ago
kitörölték a hozzászólásomat? hmm érdekes... akkor itt van mégegyszer:
egyik szararc veri a másikat? szép napra ébredtünk
tutu1987 1 year ago
@tutu1987 ezt nem ideírtad, hanem a másik videó alá.
MotoClubdothu 1 year ago
A kakiszexes NBH besúgó tomicica kiscsajos muzdulatát láthatják kedves nézőink.
MotoClubdothu 1 year ago