A második megjegyzésének semmi köze nincsen a maga által felemlegetett szakmának, emellett nem hiszem, h az említett személy megérdemli az Ön kemény szavait. Hogy tehetségtelenek vagyunk? Ki tudja. Nem vagyunk tökéletesek, ezzel én is tisztában vagyok. Képzelje, nekem nincsen zenei végzettségem, de ettől függetlenül vidáman elvagyok. Nyugodtan mondjon el akárminek. Részemről lezárom a "beszélgetést".
Bocsánat a csúnya szavakért nem méltók a helyhez, csak kissé kiakadok némely förtelemtől, amik megtörténhetnek a szakmában. Tegyenek valamit hogy az önérzet és "színészkedés" mellett az is elfogadható legyen (ha már a régi csillogást vissza nem képesek hozni), amiért létrejött a kórus, tehát az éneklés. Sem tempó, sem tisztaság, magyarul lassú és hamis, tovább nem ragozom mert nem érdemes! Gusztustalan összeszövődött és egyben egymást maró - néhány kivételtől eltekintve - tehetségtelen társaság!

MarySarfy 8 months ago

komolailena 8 months ago