utálni, utálni, utálni - a vicces az hogy miközben a zsidók meg a keresztények vitatkoznak a múltról meg a jelenről, addig a muszlimok utálják mindkettöt és így nekik ajándékozzuk a jövőt, ügyes
Menj csak, vissza se gyere! Nem fogsz hiányozni egyetlen igaz magyar, illetve európai értékrend szerint gondolkodó embernek sem! Egyébként nem vagyok se jobbikos se gárdista mi több a mai aktuálpolitikai szereplők egyike mellet sem állok. Amiben viszont biztos vagyok, hogy a hozzád hasonló jellemtelen alakok nem hiányoznak ennek az országnak!
Az antiszemitizmussal az a baj, legalább olyan mint megérthetetlen, mint a szerelem egyeseknek. Egyetlen szóval nem lehet meghatározni azt, ami mindenkinek mást jelent. Van aki azért gyűlöl, mert személyes tapasztalatok által valóban elszenvedett bizonyos bántalmakat, más egyszerűen ezt a gyűlöletet használja fel saját előrejutásában,miközben maga sem hiszi el amit mond.
nekem meg ezzel a videóval az a bajom hogy tárgytalan, köze nincs a fogalomhoz. ennyi erővel a numizmatika arab-avar szemtengelyferdülés amelynek már rég ki kellett volna múlnia a tudomány által
. most körülbelül akkora hülyeséget mondtam, mint ami a filmben elhangzik...
Amúgy igaza van az ürgének. Mondok is rá egy példát. A Nemzetközi Zsidó c. könyv írója, Henry Ford, aki nem más mint a Ford Motors alapítója. Tipikus sikertelen milliárdos ugyebár. XDD
This comment has received too many negative votesshow
Az izraeli zsidók azt irták több videónál, hogy rövidesen feladják izraelt és azután Magyarországra menekül kb. 7 millió zsidó. Ennek komoly realitása van, mert a magyarországi liberális pártok (mszp/szdsz/fidesz/kdnp/mdf) ezt a tervet már évek óta előkészitették. :((
Jól gondolkodol, Miki, nemcsak nézel, látsz is!! Volt olyan filmje is, amelyben a magyar tiszteket buziknak állítja be, holott ez a talmudi zsidók mocskos természete.
az antiszemitizmus a gyűlölkodő sikertelen emberek betegsége és egy ízléstelen kispolgár filozófia!ez mennyire igaz...aki ilyen érzelmeket vall abból csak a féltékenység beszél!
talán inkább a zsidó nép(katyvasz) jeles képviselői szenvednek súlyos mentális betegségben, ami az egész kollektívára (tragikusan) kihat, visszaüt. és az is tragikus, hogy Mo-n akkora hatalmuk van h beteges rasszista képzelgéseiket (hogy ők zsidóként felsőbbrendűek) törvényi szintre tudják emelni.
gondolkozz el ezen: "nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél"
This comment has received too many negative votesshow
petegorilla, valóban? Te nagyon hülye vagy akkor!!! A zsidók mindenkit utálnak, aki nem zsidó. Szemét, hazug, aljas dögök. Nem csoda, hogy minden korban üldözték őket. El ne hidd már, hogy ártatlanok...Ki kéne irtani az összeset... Az antiszemetizmus egyáltalán nem bűn és az ilyen zsidó szemeteket -mint például ez a film is- be kéne tiltani, mert csak mossák az emberek agyát!!! Rohadékok...
erdekes amikor egy zsido lefekszik egy nem zsidoval, akkor agyerek nem zsido szoval ez azt jelenti, hogy csak akkor zsido a gyerek, ha ezzel fel lehet maszni a letran?
Gusztustalan és ízléstelen ez a sok antiszemita, fasiszta bunkó megjegyzés. A Hurutinfo Youtube oldalán megtekinthető ennek a videónak egy zenés változata is, a Hurutinfo Média Csoport munkássága.
Szabo Istvan filmje. Mellesleg tok igazat szol a szereplo az antiszemitizmussal kapcsolatban. Az antiszemitizmus istentelen bun, kereszeny ember nem kovetheti el.
Nos ezekre az emberekre fogjátok rá hogy buta tudatlan, vagy primitív.
még több :.titok.ro/vilag/hires-emberek-velemenye-a-zsidokrol.html
Zuluparaszt3 2 months ago
HENRY FORD: "A zsidók mindig is az üzletet irányították. (...) A
filmipart az USA-ban és Kanadában 100%-ig ők irányítják, erkölcsileg
és gazdaságilag, a közvélemény zsidó manipulálói." (The Dearborn
Independent, 1921. február 12-19)
Zuluparaszt3 2 months ago
GEORGE WASHINGTON: "Ők hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az
ellenség hadserege. Százszor veszélyesebbek szabadságunkra és nagy
ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki
őket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika
boldogságának legnagyobb ellenségeit." (George Washington életelvei,
A.A. Appleton & Co. kiadásában)
Zuluparaszt3 2 months ago
vagy:
VOLTAIRE: "Miért utálják a zsidókat? Ez az ő törvényeik
elkerülhetetlen következménye: vagy mindenkit uralni akarnak, vagy azt
akarják, hogy az egész emberi nem gyűlölje őket..."
VOLTAIRE: "A zsidó nép engesztelhetetlen gyűlöletet mutat minden nép
iránt. Minden uralom ellen lázad. Mindig uralkodni akar, mindig kapzsi
mások jólétét illően, mindig barbár - alázatos, ha szegény, dölyfös,
ha gazdag."
Zuluparaszt3 2 months ago
én csak ennyit írnék:
LISZT FERENC: "El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik
között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat
kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség
vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó
szociális láz kérdése."
Zuluparaszt3 2 months ago
utálni, utálni, utálni - a vicces az hogy miközben a zsidók meg a keresztények vitatkoznak a múltról meg a jelenről, addig a muszlimok utálják mindkettöt és így nekik ajándékozzuk a jövőt, ügyes
rexcaldera 3 months ago
milyen gyűlölködően mondja ez a kispolgár
miki1900 6 months ago
Elég kényelmes lehet egy olyan egybites világban élni, amiben mindenért a zsidók felelnek. Megszabadít a gondolkodás nehézségeitől.
speedbumphu 10 months ago 4
Milyen finom emberek írogatnak ide. A cipőmön a kutyaszar is nemesebb.
zoolander7979 10 months ago 2
@zoolander7979 Kis magyar rögvalóság 2011.
Sarkany1 10 months ago 2
Pfff reggel belerúgtam az ágyam lábába... a rohadt zsidók miatt van ez is! Befészkelték magukat az ágy alá! Fegyverbe!!! XDDDD
Borvizes 10 months ago 2
@Borvizes Az eszedbe sem jutott, hogy esetleg a biciklisták ennek a balesetnek az okai?
Sarkany1 10 months ago
@Borvizes te kis buta...:)
gabaaaaa89 8 months ago
már csak pár év és elhúzhatok ebből a szar országból nyugatra, itt hagyom a sok szar jobbikosnak :) had utáljanak akit csak akarnak
tutu1987 1 year ago
Menj csak, vissza se gyere! Nem fogsz hiányozni egyetlen igaz magyar, illetve európai értékrend szerint gondolkodó embernek sem! Egyébként nem vagyok se jobbikos se gárdista mi több a mai aktuálpolitikai szereplők egyike mellet sem állok. Amiben viszont biztos vagyok, hogy a hozzád hasonló jellemtelen alakok nem hiányoznak ennek az országnak!
Axeloon 9 months ago
@tutu1987 Gondolod hány embernek fogsz hiányozni...
Rivler20 6 months ago
Nem vagyok antiszemita, de ez a leghányadékabb liberális propagandák egyike.
Hedrik89 1 year ago
persze a beszelo uriemberen is meglatszanak a fajtajellegei a zsidosagnak.
letterbekmen 1 year ago
Antiszemita az, aki nem szereti a zsidókat.
katolikuskereszteny 1 year ago
Az egésszel az a baj hogy az ilyen antiszemita gyökerek ma szabadlábon írogathanak a neten....
ocuma10 1 year ago 2
Szabó István, kommunista besúgó volt anno. Vagyis, ő egy nudli, egy senki!
KohnKolompar 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Aki ma NEM antiszemita, az NEM NORMÁLIS. Röviden ennyi jut eszembe erről a foshalmazról.
gyulap01 1 year ago
@gyulap01 Első alkalommal írok valakinek ilyet bárhol: halj meg lassú fájdalmas halállal.
kecsap 11 months ago 4
-Bácsi, maguknál a faluban van-e antiszemitizmus?
- Nincs, de igény volna rá....
Whyolin 1 year ago
Az antiszemitizmussal az a baj, legalább olyan mint megérthetetlen, mint a szerelem egyeseknek. Egyetlen szóval nem lehet meghatározni azt, ami mindenkinek mást jelent. Van aki azért gyűlöl, mert személyes tapasztalatok által valóban elszenvedett bizonyos bántalmakat, más egyszerűen ezt a gyűlöletet használja fel saját előrejutásában,miközben maga sem hiszi el amit mond.
twofuckface 1 year ago 5
A profilomon le van írva, hogy ki, és milyen könnyen lehet antiszemita. Olvassátok el!
GoyimPrideHungary 1 year ago
nekem meg ezzel a videóval az a bajom hogy tárgytalan, köze nincs a fogalomhoz. ennyi erővel a numizmatika arab-avar szemtengelyferdülés amelynek már rég ki kellett volna múlnia a tudomány által
. most körülbelül akkora hülyeséget mondtam, mint ami a filmben elhangzik...
ringlispil1 1 year ago
"Van antiszemitizmus/antiszemétizmus hazánkban?" "Nem,de igény lenne rá..." :-D valahol hallottam...
Balage78Szfvar 2 years ago
Az antiszemitiákat én sem értem egészen, de az anticionistákat támogatom!
szuperpeti 2 years ago
Amúgy igaza van az ürgének. Mondok is rá egy példát. A Nemzetközi Zsidó c. könyv írója, Henry Ford, aki nem más mint a Ford Motors alapítója. Tipikus sikertelen milliárdos ugyebár. XDD
HungarianVeritas 2 years ago 2
Szabó kommunista besúgó István rendezte a filmet. Innentől kezdve azt hiszem nincs miről beszélni...
HungarianVeritas 2 years ago
Olyanokról jelentett, akik a barátjuknak hitték. Főiskolai csoporttársairól.
HungarianVeritas 2 years ago
milyen igaz! tán még zsidó is.
arról bezzeg sose szól a fáma, h hány ember életét keserítette meg, törte derékba a karrierjét Szabó, hogy a saját irháját mentse!
miki1900 2 years ago 2
(a múltkor az írtam, h tuti zsidó, de most már nem vok biztos benne)
miki1900 2 years ago
Van egy nemzetközi oldal ahol a hírességek adatai találhatóak. nndb pont com. Írd be a keresőjébe, hogy István Szabó. Ott lesz a válasz. :)
HungarianVeritas 2 years ago 3
Jewish, kösz, akkor egyértelmű. horn gyula zsidó? nem tudod? hogy havas szófi zsidó az szinte száz, de horn az?
miki1900 2 years ago
Erről láttam egy régi dokumentumot. Már nem emlékszem, hogy az apja volt e vagy az anyja, de a valamelyikük vallásához az volt írva hogy izraelita.
HungarianVeritas 2 years ago
Isten nyugosztalja az összes magyar honvédet, akik el estek a hazájukért .
A bolsevizmus és a nemzetközi zsidóság ellen folytatott harcban...
strandpapucsX 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Az izraeli zsidók azt irták több videónál, hogy rövidesen feladják izraelt és azután Magyarországra menekül kb. 7 millió zsidó. Ennek komoly realitása van, mert a magyarországi liberális pártok (mszp/szdsz/fidesz/kdnp/mdf) ezt a tervet már évek óta előkészitették. :((
kekvirag1 3 years ago
This has been flagged as spam show
Az atiszemituzmussal az a legnagyobb baj, hogy MA MÁR NEM AZ SZÁMIT ANTISZEMITÁNAK AKI GYŰLÖLI A ZSIDÓKAT, HANEM AZ, AKIT A ZSIDÓK GYŰLÖLNEK!!!!
kekvirag11 3 years ago 29
ez jó volt
miki1900 3 years ago
milyen igazad van...
airbender95 2 years ago
Szabó istván. most komolyan, mennyire hisztek ti neki? besúgó, zsidó, tuti lbsi. mszp, szdsz szavazóbázisa.
minden filmjében lehúzza a magyarságot, a királyságot (ez az a filmje amiben öngyilkos lesz a végén claus-maria)
miki1900 3 years ago
Jól gondolkodol, Miki, nemcsak nézel, látsz is!! Volt olyan filmje is, amelyben a magyar tiszteket buziknak állítja be, holott ez a talmudi zsidók mocskos természete.
kekvirag11 2 years ago
EZ nem az a film...
bizura 2 years ago
félreértettél, ez nem , de amiről beszéltem az igan az az., csak nem jutott eszembe a címe, a besúgó miatt meg nem megyek fel a port.hura
miki1900 2 years ago
5 csillag az igazság nyilvánosságra hozzásáért!
Huba04 3 years ago
milyen igazság? tudod hol az igazság? benjamin freedman beszédeiben. ő zsidó volt, de öreg fejjel kikeresztelkedett
miki1900 3 years ago
az antiszemitizmus a gyűlölkodő sikertelen emberek betegsége és egy ízléstelen kispolgár filozófia!ez mennyire igaz...aki ilyen érzelmeket vall abból csak a féltékenység beszél!
chmariann 3 years ago 5
talán inkább a zsidó nép(katyvasz) jeles képviselői szenvednek súlyos mentális betegségben, ami az egész kollektívára (tragikusan) kihat, visszaüt. és az is tragikus, hogy Mo-n akkora hatalmuk van h beteges rasszista képzelgéseiket (hogy ők zsidóként felsőbbrendűek) törvényi szintre tudják emelni.
gondolkozz el ezen: "nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél"
nednod 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
*antiszemitizmus
akurvaanyadatmostmar 3 years ago
A neved elárulja az intelligenciahányadosodat.
bethisraelwayne 3 years ago 6
This comment has received too many negative votes show
petegorilla, valóban? Te nagyon hülye vagy akkor!!! A zsidók mindenkit utálnak, aki nem zsidó. Szemét, hazug, aljas dögök. Nem csoda, hogy minden korban üldözték őket. El ne hidd már, hogy ártatlanok...Ki kéne irtani az összeset... Az antiszemetizmus egyáltalán nem bűn és az ilyen zsidó szemeteket -mint például ez a film is- be kéne tiltani, mert csak mossák az emberek agyát!!! Rohadékok...
akurvaanyadatmostmar 3 years ago
erdekes amikor egy zsido lefekszik egy nem zsidoval, akkor agyerek nem zsido szoval ez azt jelenti, hogy csak akkor zsido a gyerek, ha ezzel fel lehet maszni a letran?
letterbekmen 3 years ago
Gusztustalan és ízléstelen ez a sok antiszemita, fasiszta bunkó megjegyzés. A Hurutinfo Youtube oldalán megtekinthető ennek a videónak egy zenés változata is, a Hurutinfo Média Csoport munkássága.
hurutinfo 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
addig lehet ebben reszt venni amig addig pofaznak a zsidok hogy mind meghal...
letterbekmen 3 years ago
Igen, melegeket elítélni, az már keresztényi.
merkur96 3 years ago 7
This comment has received too many negative votes show
ez nem tudom melyik film de biztos hogy zsidó film
reichadler 3 years ago
Szabo Istvan filmje. Mellesleg tok igazat szol a szereplo az antiszemitizmussal kapcsolatban. Az antiszemitizmus istentelen bun, kereszeny ember nem kovetheti el.
petegorilla 3 years ago 6
Akárcsak a besúgó szerep,amit Szabó István rendkívül sokáig művelt a kommunizmus alatt.
HungarianVeritas 3 years ago
Ott a pont!
Garachan 3 years ago