A Punk és az Anarhista nem ugyanaz.Az egyik (a Punk) Rendszerellenes Zenei mozgalom,Még az Anarchizmus egy politikai filozófia.Csak mert láttam hogy sokan azt hiszik a 2 ugyan az. :)
Szabadság egyenlőség e kettőről álmodunk nincsen Isten...elfogadom van ez így de nincsen Haza??!!!!! szeretem a Hatóságilag Tilos számokat de ez kicsapta a biztosítékot...Mi az, hogy nincsen Haza?!Van Haza!Csak össze kéne fognunk és nem élősködni az államon...
@DusanSan1 Ez a "Nincsen haza" egy kicsit félreérthető. Nem azt jelenti, hogy nem szereted a saját kultúrád, hanem hogy nem gondolod, hogy a más kultúrája, nyelve, stb. alábbvaló. De ami még fontosabb, hogy pl. a magyar "haza" vagy nemzet fogalmába beletartoznak a burzsujok is, akikkel minden összefogást megtagadunk, sőt, ellenük, pontosabban az ő kizsákmányoló rendszerük ellen kell összefognunk, más országok kizsákmányoltjaival.
@MsUpriser Meg az Éljen a párt! Meg a munkásság, a proletáriátus... blabla szöveggel irtották egymást a komcsik a SZU-ban is, meg itt is. Trockijtól Rajk Lászlóig. És ebbe a nagy egyenlősdi jelszóujjongásban pár százmillió ember belehalt. Kell a francnak kommunizmus....
@nojszeger Te a balos állam-kapitalisták (azaz bolsevikok) tevékenységéről beszélsz? Ehhez semmi közünk, ez ellen az anarchisták is harcoltak, pl. Ukrajnában:
nestormakhno.info/magyar/
Mondjuk a jobbos privát-kapitalista rendszereknek (Anglia, USA, Hitlerék, stb), amit te úgy védelmezel, sokkal több áldozata volt, és még több lesz, ha nem döntjük meg.
A győztes forradalom alatt és után természetesen olyan társadalmat akarunk építeni, ahol senki sem árt a másiknak és senki sem uralkodik a másikon, tehát így egyetértek. De ehhez a jelenlegi társadalmat meg kell dönteni, ez pedig nemigen megy az elit (burzsoázia) ellen erőszak nélkül.
@MsUpriser Senki sem árt a másiknak???? De hát ha valaki nem akarja azt a forradalmat, te meg igen, és a forradalom mégis győz (nem fog, de tegyük fel), akkor te máris ráerőltetted és elnyomtad. :)
Nekünk az is elég lenne, ha lenne egy autonóm területünk. Mivel a jelenlegi rendszer erre nem ad lehetőséget, ezért kell a forradalom.
Szerinted ebben az esetben ki a gyilkos? Az, aki a forradalomra kényszeríti a társadalmat... ha csak szimplán elfogadnák a közösségünket, akkor nem lenne ilyen.
@nojszeger Az uralkodó osztály évszázadokon, évezredeken erőltette ránk a kizsákmányoló rendet. Igen, mihelyt a proletariátus megszervezi magát, rá fogja erőltetni az új rendszert arra a pár% kapitalizmus-fanra. Az elnyomással és nem-ártással kapcsolatban a kérdés az, milyen VALÓSÁGOS szükséglete lesz elnyomva? Az, hogy nem halmozhatja a számjegyeket a bankszámláján?
Az anarchizmus az osztályharcról és a kapitalista tulajdon felszámolásáról szól és nem a "nem ártásról", azt csak pár idealista hangoztaja. anarchoinfo.hu/aktualitasok/k2009.html
Az osztályharc és a kapitalista tulajdon felszámolása fogja biztosítani a társadalom összetartását és a kölcsönös segítségnyújtást. Ennek része a "nem ártás".
@Palinka4everxHungary gratulálok ehhez a felszínes otromba és bunkó hozzászóláshoz ha nem értesz egyet a punk( "u"val bazdmeg -.-) /anarchysták nézeteivel akkor minek nézel ilyen videókat ???? csak hogy legyen mit szidni ...látszik , hogy emberből vagy ...
Tehát, ha nem lenne családod, akkor teljesen nyugodt szívvel ölnél embert? Mert h ők úgy se szívnak akkor? Azt gondolod, h van jogod más ember élete fölött rendelkezned, és eldöntened h szüksége van e még a világnak rá vagy sem? Nem gondolod h ez így már csak azért sem reális. mert az emberek nagy része ezen az alapon simán gyilkolhatna, mert nincs senkije? És még se teszi meg... Milyen érdekes?! Vajon miért? :O
Én a bűnüldözés helyett a bűnmegelőzést preferálom. A legtöbb ember nem azért nem bűnöz (pontosabban nem azért nem árt másnak) mert a törvények ezt tiltják, hanem mert megfelelő módon szocializálódott. Épp ezért a társadalom minden tagjának biztosítani kell azon körülményeket, melyek feltételei a szocializálódásnak, így nem fog senki ártani másnak.
Te azért nem ölsz embert, mert félsz a börtöntől, vagy azért, mert nem vagy gyilkos?
Egyébként nem vagyok punk, de nincs velük semmi gond. Hallgasd csak meg ezt a punk számot, ennek nincs ostoba mondanivalója, viszont amiket találtam a te profilodban, Divízió 88 számok, hááát...
1, Az anarchizmus nem akar mindent köztulajdonná tenni... A magántulajdont akarja közössé tenni, ami a termelőeszközöket jelenti. A személyes tulajdont meghagyná.
2, Szerinted mi az oka annak, hogy vannak bűntények? Szerinted megfelelő neveléssel és szocializációval nem lehetne kiküszöbölni a bűnözést?
3, Az anarchiában nincs hatalom, így értelmetlen, hogy "az anarchisták hatalomra jutnak"
Értenünk kéne a vicces? Csak mert az anarchista társadalom is kialakítja saját szabályrendszerét, ahogyan azt a történelemben létrejött anarchista közösségek is tették, csak itt a szabályalkotás alulról szerveződéssel történik, nem parlamenti demokráciával.
@Anarchositewebs Egy példát mondj ilyen anarchista társadalomra, mert tudtommal az ilyen vicceket nem hiába találták ki. (Ennek nem én vagyok az ötletgazdája). De amúgy meg ameddig az ember szabályokat követ, sosem lesz igazán szabad.
4, Az argentin gyárfoglalók (ez az ezredforduló óta még ma is működik, a munkások foglaltak el 250 gyárat, főnökök nélkül, egyenlő fizetéssel dolgoznak, kb. 10ezeren)
Szerintem nem akkor vagy szabad, ha nem követsz szabályokat, hanem akkor, ha a szabályok megalkotásában ugyanúgy részt vehetsz, mint bárki más.
Anarchiáát, már csak azt kéne megmagyarázni hogy a punkok mióta komcsik gondoljunk már bele, hogy az egész punk a britektől indult és ők aztán nagyon komcsik, sok okos faszfej, a punkok (nagy átlagosságban) semlegesek ezt egyértelműen kimondják az ANARCHIÁVAL (mondjuk azért a cigányok kipusztulhatnának, még ha ez a nézet szemben áll az előzőekkel)
Ebből továbbra is arra vélek következtetni, hogy nem érted a lényegét... Ha tudnád, hogy miért jutott a cigányság (egy része) oda, ahol tart - amiért utálod őket - akkor tudnád, hogy mi a felelős a cigányság lezüllesztéséért. A kapitalizmus.
Így hiábavaló pl. az antifasiszta harc is, a problémamegoldást csak és kizárólag az anarchizmus nyújtja, máskülönben a kisebbségek ugyanúgy lecsúsznak, a fasizmus pedig újra kialakul.
@Anarchositewebs Mindenki egyenlő? Az is akinek más a véleménye? Ja nem, azt ütni rúgni kell. Jól van kisfiúk, majd ha anyu nem ad zsebpénzt, és el kell menni dolgozni, a főnök bácsi megtanít az élet realitására. :)
MINDEN ROHADT KURVA TÖRVÉNY ÉS SZABÁLY KUSSOLJON ÉS ÉLJEN AZ ANARCHIA AKI PEDIG EZT A SZÓT FÉLREÉRTI ÉS KÖCSÖG KOSZOS KOMMUNISTA PUNKNAK SZÓLÍT AZ CSAK EGY KEMÉNYFEJŰ FASZ! ANARCHIÁT EBBE A VILÁGBA! AKKOR LENNNE IGAZÁN BÉKE!
nem mukodik egyik rendszer sem 100%-an ezt el kell fogadni tenykent sajnos az nacizmus sem mukodott csak sok kovetoje volt minel tobb kovetoje van egy rendszernek annal tobben gondoljak ugy hogy erdemes lenne csatlakozni ezekhez az emberekhez mert ez ad egy kis biztonsag erzetet mindenkinek nem volt ez mashogy annak idejen sem, konnyebb csatlakozni egy latszatra eros dologhoz mint ellene lenni
igen torvenyek nelkul gyilkolas es kaosz lenne, egy darabig amig meg nem tortenik a kivalasztodas a gyengek meghalnak az erosek eletben maradnak, termeszetes uton ez valoszinuleg igy is lenne csak mivel az ember intelligensebb mint az allatok ezert tud egyutterezni a masikkal es azert nem kezd gyilkolaszasba hanem torvenyt hoz ami igazabol a gyengeket kellene hogy vedje de sajnos ez mar reg nem igy van (bocs h ekezet nelkul irok de angliaban vagyok)
Én megértem, hogy anarchia meg egyenlőség meg minden, de valaki elképzelte már komolyabban ezt a bazi nagy szabadságot. Se törvények, se korlátok. Nem azért de ennek csak tömeges gyilkosságsorozat és erőszak lenne a vége. Hát köszi szépen, de én ebből nem kérek!
nem azert de most lehet h változnia kéne néhány dologon de az nem aszt jelenti h gyülölöm a hazám mert büszke vagyok rá h magyar vagyok de ha az elnyőmásn nagyobb mint tegyünk?nincs megoldas tüntetések ezreis lehet nem fog lenni itt soha akkora mozgalom kivéve h ha ugy mennek a dolgok mint most akkor lesz anarchia és sztem ez nem lenne igy jó csödbe megy magyar ország és még az anrachisták szétverik a várost én mind két félnek igazat adok de soha nem fogok választani
@eigenetics amihez nem értesz ahhoz ne szólj hozzá. szánalmas vagy. hallgassad meg barackátol az anarchia él c. számot, az talán kicsit útba rak hogy hol az értelmesebb punkoknak mi az anarchia. baloldali eszme... anarchiának több köze van NS-hez mint a kommunizmushoz, de semmi probléma.
@88Skin1 te észlény ha igaz barátok lettek volna a németek akkor nem egy lepkefosnyi területet adtak volna vissza. olvass utána te zseni hogy mindig is csak rajtunk élösködtek....-.-
Jaa és hazád tényleg nem lesz, de Allah-ért fogsz imádkozni mivel, az arabok szépen elterjesztik itt az iszlámot, és ha nem akarod vallani vagy ellentmondasz akk bumm a fejbe, vagy felakasztanak. És igen, jól gondoljátok ez is csak a ti hibátok.
Kerüljetek Magyarországtól jó messzire ahol elég nagy a káosz, a honvágy az úgy is előttör bennetek és istenhez fogtok imádkozni..... / aztán átgondoljátok a "nincsen isten nincsen haza anarchiát akarunk" kifejezéseteket/
Én meg azt unom, hogy Magyarországon még vannak olyanok akik bedőlnek ennek a liberális szar antifasizmusnak!!!!!!!!!! Pláne mikor még magyarnak is mondják magukat és megpróbálnak kioktatni olyan dolgokról amikről fingguk sincs........
Fasszopóak, az anarchiában nincs törvény éselrohad a világ!!! A socializmusban több 10000 embert öltek meg Magyarországon, ez nektek szabadság, egyenlőség??
szabadság egyenlősig eddig OK de mi az h nincsen isten jó én sem hiszek ugy semmiben de akkor is meg hogy nincsen haza basszátok meg akkor énekeljetek vmi kitalált nyelven ne magyarul ha nem vagytok magyarok
@88Skin1 Hát te mit szívtál? Pl. a horvátokat is biztos mi engedtük be az országba, meg a románokat... Legalább általános iskolás szinten tanuld meg a történelmet, ha már hivatkozol rá..
Ti tényleg azt hiszitek ha nem lesz rendszer meg RENDőrség, akkor minden szép lesz és jó? Csak azt érjük el vele hogy néhány ember követőket szerez, és hatalomra tör. Ez nem egy jótét lélek lesz az tuti. Ráadásul nem ő lesz az egyetlen ilyen hatalommániás, hanem még lesznek páran aztán megy az értelmetlen öldöklés tovább, méginkáb megosztva a társadalmat.
Nem az a lényege az anarchiának hogy mindenki szabad legyen, szabad gondolkodással?
De ők azt akarják mint a rendszer. Együtt élő nem háborgó dolgozó rabszolgákat. Pont mint ők. Ne legyél rasszista, ne legyen saját gondolatod, tűrd el azt amit közben a kisebbségek veled művelnek.
Ha ti rabszolgák akartok lenni legyen, de értsétek meg vannak emberek akiknek vannak fontos dolgai az életben amiket meg akar védeni. És ezért harcol!!!!
Minek???? minek akkarnak az emberek egyenlöek lenni???? már miotta ugy van a világ hogy vannak gyengébek és erösebbek gazdagok és szegények és van a közép ut amit inkább nem mondok el..............
Sztem az Anarchiával és Világ békével az probélma h azt minden embernek ugyanúgy kellene érezni és akk lenne tökéletes.De sajnos mi emberek mások vagyunk és ezek az ieológiák sajnos nem működhetnek :(...Én is mondjuk úgy h Anarchista vok de mások ezt nem nagyon értik meg...Azt hiszik h koszos vok meg büdös nah meg a kedvencem Te Büdös Kommunista Punk :@@@@
Bazd nem vok komcsi sőt még büdös se....Szal Éljenek sokááá a punkok és az Anarchiaaaaaa!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mért kéne mindenkinek ugyanúgy viselkednie és éreznie? Épp erről szól az anarchia, hogy a társadalom tagjai elfogadják egymás gondolatait (amíg az nem hátráltatja a közösséget) és pont ez jelenti a szabadságot, ami miatt jól működne az egész.
Na azzal kiegészíteném hogy az életben minden élőlényre igaz ez. Ők is harcolnak egymással, másokkal.
De ha az életben maradás a tét, mit lehet tenni. Hisz aki nem harcol az biztos veszít, vagy meghal. Szerencsére ez a ti agyament eszmétek szépen megy a süllyesztőbe. : )
Nem értek 1et azzal, h ahhoz h béke legyen minden embernek ugyan úgy kéne éreznie.... azért mert valaki máshogy gondolkodik nem fogok neki esni és megverni pl... szerintem az egész a toleranciáról kéne h szóljon. Képesek vagyunk e beletörődni, h nem a mi igazságunk az 1etlen igazság? És h ugyan az az igazság több oldalról is megközelíthető, mint ahogy 1 hegy is több oldalról megmászható.....
az lenne a legjobb, hogyha az egész világon anarchia lenne! nem lenne többé senki és semmi ami uralná az embereket! az egész világ szabad lenne és az állam nem avatkozna bele erőszakosan az emberek életébe! HALÁL A KORMÁNYRA!!! ÉLJENEK AZ ANARCHISTÁK!!!
az a baj az emberekkel [tisztelet a kivételnek] hogy vannak olyanok akik nagyon vallásosak van aki kevésbé... de ez még a mellék dolog de ha valaki más milyen vallásu van hogy ezért eröszakot használnak a másikon... és ha nem is hiszel egy istenben sem akár akkor is mert hitetlen par@szt vagy és ezért akkarnak megverni... valljuk be az ember primitiv faj aminek csak 1 kevés része használja az eszét, de még sajnos ezek se tartanak össze legtöbbször..
Sokáig gondlkoztam rajta,olvasta wikipédiát,kommenteket,de nem értem,hogy ha most utálom a cigányokat akkor nem akarok anarchiát? De pont hogy ők nyomnak el minket,vagy azért látom így mert rasszista vagyok?
Valójában nem a cigányok nyomnak el minket. A cigányokat ugyanúgy elnyomják, mint minket, mivel lehetetlen életkörülményeket állítanak fel számukra (az abszurd módon egyenlőtlen elosztással).
A tőkések és a politikusok nyomnak el minket, és mindenki, aki a kapitalista rendszert támogatja.
Hát valamilyen szinten ők is, de igazából nincs is más sorsa egy gyereknek, akit sosem neveltek, nem volt előtte semmiféle pozitív példa, utcán élt, stb. biztos hogy nehezen illeszkedik be a társadalomba, nehezen szocializálódik, és nehezen tudja betartani a társadalmi normákat.
Ha mindenkinek egyenlő lehetőséget adnánk a társadalomba való beilleszkedéshez, a cigányság bizonyos rétegeinek problémái megoldódnának.
Őszintén akit nem érdekel a szám minek hallgatja meg?! vagy egyáltalán minek nyitja le?! nem elég világos neki a szám címe? ha nem akarsz anarchiát v elégedett vagy azzal az életeddel ami most van, akkor ne írj ide mindenféle szar kommenteket amivel magadat alacsonyítod le. Sok értelme szóval nincs. Inkább hallgasd a discodat rockodat v mittom én mit szeretsz..De ne itt oszd az észt ha fogalmad sincs miről beszélsz. Az vegye magára akit érint..
szar az egész úgy ahogy van... mindegyik nézetnek és filozófiának sikerült már bebizonyítania hogy úgy szar ahogy van... de ami most van az a legszarabb... Magyarország egy szánalmas olvasztótégelye ezen filozófiák fanatista híveinek... mindenki azt hiszi neki van igaza és széttépi aki kicsit is mást mond amit ő... én nem akarok semmit csak boldogan élni, csak az a baj itt mindenki máshogy látja a boldogságot... nem hinném hogy egy határozott irányítás nélküli rendszer jó lenne de azt sem ......
Egyébként a videóban szereplő sarló-kalapács valójában nem kommunista jelkép, hanem a munkásosztály jelképe. Az, hogy a kommunisták kisajátították, egy más téma...
Viszont számos anarchista mozgalom a munkások felszabadítására alapoz, ezért a sarló-kalapács, mint munkás jelkép teljesen helytálló, ahogyan az antifasiszta tartalmú vörös csillag is az lenne, ahol a vörös szín az ember vérének színét jelenti, származástól, nemtől függetlenül, az 5 ág pedig a munkás 5 ujját jelenti.
Büdös faszszopó komcsik! itt éltek magyarországon,magyarul beszéltek és képesek vagytok egy ilye, és a többi ilyen zenéteket elénekelni magyarul? Lógnotok kéne!!
@MrChicano93 már nem azért, de szerintem ez nem kommunizmus, hanem anarchizmus. van egy kis különbség.. nem azt énekli hogy "nincsen isten, nincsen haza, kommunizmust akarunk!" hanem azt hogy "nincsen isten, nincsen haza, ANARCHIÁT karunk!"
Lehet szidni a vallást, hitet, de a "szabadság. egyenlőség, testvériség" mint eszme eddig egyedül a az első keresztény közösségekben valósult meg egyedül nagy tömegekben.
ezzel az egésszel csak anyi gond van h nem biztosítja a fejlődést anarchiával megnézném hányan halnak bele egy infuelnza járványba, mik lennének az egyetemek(kocsma biztos) meg hogy tudnánk meg többet a múltunkról jövőnkről értitek.
anarchia az egy vicc, egy álom, nem lázadozni kéne h munka nélküliség van hanem tanulni szakmát(mert a jogsi nem szakma gyökerek h sofőr vagyok)
ha valakinek nem tetszik a kapitalizmus huzzon valamelyik közép amerikai Komunába azt éljen egynenlően szabadon barlangb
Köszönöm. Az Ajánlott oldalak menüpontnál van olyan, hogy Anarchista közösségek listája (egy hosszú lista a történelmi anarchista cselekedetekre, közösségekre, társadalmakra) Mi lehetne meggyőzőbb, mint a történelmi példa?
Egyébként ha bármi kérdésed van, írj privát levelet és mindenre válaszolok.
Pedig igazából egyszerű. A társadalom fő problémáit a kapitalizmus okozza, szétrombolta az emberi összetartást, felerősítette a magántulajdon védelmét, az önzést, stb. Ha ez megszűnne, a társadalom alulról szerveződése által születnének meg az új szabályok, melyek valószínűleg sokkal emberibbek lennének, és tényleg a közösség érdekeit védenék, nem a hatalomét, vagy a vezetőkét.
Elhiszem és megértem miért látod így csak nekem az a valószínűleg tényező nem jön be.
Ha tehetnék valamit a társadalommal az a munka átértékelése lenne, h a senkiházi filozófus akárki 800ezret keres miközbe a bánya munkás 2száz felé, én csak az irodistákkal számolnék le és kész az aranyélet.
amíg a hit arra jó, hogy jobban érezze magát az ember, megakadályozza az apátiát, dekadenciát, addig rendben van támogatom, (az h én nem hiszek az én bajom), de akkor károssá válik ha a megosztottságra, a másik ember ellen való fellépésre ad alapot bármelyik vallás is... (és sajnos az iszlámból, a keresztényből, és a zsidó vallásból is vannak olyan fanatikuson, akik ilyen destruktiv értelemben élik meg a "vallásuk")
Sok tudatlan... Istenem ennyi hülyét egy rakáson. Van a refrénben két db. fél mondat oké elismerem de tudjátok mi az hogy anarchia? Hát könyörgök, ne hozzatok szégyent ránk!!! Anarchiát akartok? Ne basszatok ki velem.... Így? Tényleg lehetetlen már meg ne haragudjatok.
Szerintem a legtöbben rosszul értelmezik a refrén "nincsen isten, nincs haza" sorát. A HT arra utal, hogy a vallás és a nacionalista elvek bomlasztó hatással vannak a társadalmi morálra, tehát az isten és a haza helyett racionális, emberközpontú gondolkodást kéne folytatnunk.
Egyébként nem értem hogy fér meg egy helyen a vallás és a rasszizmus, pl. az "istentelen hazaáruló zsidók" és ehhez hasonló kommentekre gondolok.
@Anarchositewebs Nem kell megmagyarázni, szóról szóra azt mondják nincsen Isten, nincsen Haza, aki ezt megfogalmazza arra rá is illik a te általad említett, "istentelen hazaáruló" jelző.. A vallás bomlasztó hatással van a morálra? Mi lehetne annál erkölcsösebb? Ha az emberek csak a tízparancsolatot betartanák nem kéne semmilyen egyéb törvény... és a nacionalistának bélyegzett nemzeti érzelem? Erre épül a világunk! Isten-Haza-Család! Amiket az egész világon leszerepelt baloldal még mindig rombol
Pont ez a baj. Sokan azt hiszik, hogy az erkölcs azt jelenti, ha istenfélelemből betartjuk a 10 parancsolatot. Az erkölcs emberi érzés, nem félelemből, hanem önzetlenül, embertársunkon való segítségnyújtás céljából segítünk máson, nem pedig azért, hogy a Mennybe kerüljünk.
Én nem vagyok vallásos, de a keresztényi értékrenddel maximálisan egyetértek, és nem is nagyon lehet vele vitatkozni. Semmi köze a félelemhez. Éljen a magyar haza!
Hát más dolog önzetlenségből segíteni embertársunkon, mint azért, hogy a Mennybe jussak. Az utóbbi szánalmas. Nem istennek kéne megfelelni, hanem a társadalomnak.
@Anarchositewebs Miféle elkorcsosult, torz eszmék állítják szembe a hazát a szabadsággal?! Arról nem beszélve, hogy a hívő emberek (mondtam, h én nem vallom magam annak) nem azért tartják az emberi a törvényeket, h a mennybe jussanak. Ennyire hülye nem lehetsz! Pont az a lényeg, hogy alázatosak, és szeretik embertársaikat, erre tanít a Keresztény vallás. Ezt nehéz béklyónak értelmezni.
A haza egy fogalom, egy élettelen dolog. Én az élőket többre becsülöm, tehát egy munkásember megérdemelné a szabadságot, inkább ezért küzdök, mint a hazaszeretetért... Nincs szó elkorcsosult eszméről, ez a racionális gondolkodás.
Elég sok keresztényt ismerek, eljárnak a templomba, meg minden istenfélő szarra, aztán persze mégis sok olyan dolgot tesznek, ami az Úrnak nem tetszene... ha létezne. Szerencsére 1 gyónás kihúz a bajból. Enyhén szánalmas dolog ez.
@vegita162 Miféle elkorcsosult torz eszmék állítják egymás mellé a haza és a szabadság fogalmát? Bár ha szerinted az a szabadság hogy nemzetünk nagy politikusai eldöntik hogy mit tehetsz és mit nem, akkor nem vitatkozom. Éljen a szolgalelküség..?
@Sidwil94 komolyan mondom nagyon szánalmas vagy még hogy Isten nem létezik gyerek... szerinted Jézust a Jeruzsálemi képregényből lopták?? A Bibliát pedig pár unatkozó ember találta ki.... NA ne röhögtess
@Punkarc szerintem téged befolyásol a sok zsidó a sok baromságával kb 3-4 ezer évig nem kérdőjelezték meg a Bibliát vagy Isten létezését és valóságát csak amióta a tetű zsidók kezében a hatalom hiszen utálják a kersztényeket és mi is őket!!!! Kitartás Honfitársak és Szebb Jövőt
@EgyMagyargyerek itt jegyezném meg, állitolagosan keresztény karlengetőnk (bár a keresztény és a szálasista paradox na mind1), hogy Jézus végülis zsidó volt, mint olyan, az ószövetség a kersztényeknek és a zsidónknak közös kultúrköre -aminek megkérdőjelezhetetlenségét hirdeted.
jah és eddig semmilyen térmészetfölötti entitázsra, istenek stb. nincs bizonyíték, ha ennek ellenére elfogadnánk hogy vannak istenek, (akármelyik vallás istene) azt is lehet, de akkor konzekvensen el kellene fogadni bármit ami minden nemű bizonyíték nélkül elhangzik a világban (az nem mentség h régóta hangozgat)... tehát el kellene fogadnod kétségek nélkül ezalapján, ha én mondok neked bármit, csak úgy. XD
ezt nyilván nem teszed, akkor más légbőlkapott dologgal mért teszed? :D
@draszkow Tudod Istent több helyen is felfedezni vélték. A föld összes kontinensén. . Én nem hiszem , sőt tudom hogy ezek nem kitalációk, mert talán a vezetőknek igen, de egy átlag embernek mi haszna lenne abból hogy azt álítja látta Istent.? Régen én is bizonytalan voltam létezésében de mára ez igen megváltozott. ha akrod kifelytem de nem lenne rá hely miért váltottam már véleményre. Én nem azt mondom hogy higy felőle de ne álítsd azt hogy nem létezik!
@Punkarc nem ha valaki nem olyan mint mi és most nem a valásra gondolok hanem a Jobbikra akkor az vagy nem látja tisztán a dolgokat vagy csak egyszerűen hülye.... És hidd el Isten létezésére van nem egy reális bizonyiték csak megin a zsidók végett ezt nem hozzák nyilvánosságra.
Ez aztán a tolerancia. Utáljunk mindenkit aki másképp gondolkodik!
Szerencsétlen demagóg hülye vagy barátom.
Amúgy meg hagyjad már ezt, hogy a zsidók eltitkolják, hogy létezik Isten. Igazi birkamagyar vagy. Ha valami nem passzol az életedben, az csak mások hibája lehet. Azért nincs jó munkád mert a zsidók nem engedtek tanulni. azért nincs nőd mert a zsidók megmérgezik a lányok elméjét és nem buknak a fasisztákra. Stb...

MrCorey1810 3 weeks ago
@MrCorey1810 kár hogy a punk mint ember anarchista...
recsi94 1 day ago
DusanSan1
Nem kéne élősködnünk az államon? Melyik keres havonta több milliót a politikus vagy az "élősködő" átlagember?
MrDackyy 2 months ago 2
Szabadság egyenlőség e kettőről álmodunk nincsen Isten...elfogadom van ez így de nincsen Haza??!!!!! szeretem a Hatóságilag Tilos számokat de ez kicsapta a biztosítékot...Mi az, hogy nincsen Haza?!Van Haza!Csak össze kéne fognunk és nem élősködni az államon...
DusanSan1 2 months ago
@DusanSan1 Ez a "Nincsen haza" egy kicsit félreérthető. Nem azt jelenti, hogy nem szereted a saját kultúrád, hanem hogy nem gondolod, hogy a más kultúrája, nyelve, stb. alábbvaló. De ami még fontosabb, hogy pl. a magyar "haza" vagy nemzet fogalmába beletartoznak a burzsujok is, akikkel minden összefogást megtagadunk, sőt, ellenük, pontosabban az ő kizsákmányoló rendszerük ellen kell összefognunk, más országok kizsákmányoltjaival.
MsUpriser 2 months ago
@DusanSan1 A lentebb belinkelt szövegben erről is van szó:
anarchoinfo.hu/aktualitasok/k2009.html
Ja, és az "Éljen a haza" c. szövegekkel uszítottak gyakran egymásra minket más országbeli proletár-testvéreinkkel.
MsUpriser 2 months ago
@MsUpriser Meg az Éljen a párt! Meg a munkásság, a proletáriátus... blabla szöveggel irtották egymást a komcsik a SZU-ban is, meg itt is. Trockijtól Rajk Lászlóig. És ebbe a nagy egyenlősdi jelszóujjongásban pár százmillió ember belehalt. Kell a francnak kommunizmus....
nojszeger 1 month ago
@nojszeger Te a balos állam-kapitalisták (azaz bolsevikok) tevékenységéről beszélsz? Ehhez semmi közünk, ez ellen az anarchisták is harcoltak, pl. Ukrajnában:
nestormakhno.info/magyar/
Mondjuk a jobbos privát-kapitalista rendszereknek (Anglia, USA, Hitlerék, stb), amit te úgy védelmezel, sokkal több áldozata volt, és még több lesz, ha nem döntjük meg.
MsUpriser 1 month ago
A győztes forradalom alatt és után természetesen olyan társadalmat akarunk építeni, ahol senki sem árt a másiknak és senki sem uralkodik a másikon, tehát így egyetértek. De ehhez a jelenlegi társadalmat meg kell dönteni, ez pedig nemigen megy az elit (burzsoázia) ellen erőszak nélkül.
Mit szólsz a belinkelt szöveghez?
MsUpriser 3 months ago
@MsUpriser Senki sem árt a másiknak???? De hát ha valaki nem akarja azt a forradalmat, te meg igen, és a forradalom mégis győz (nem fog, de tegyük fel), akkor te máris ráerőltetted és elnyomtad. :)
nojszeger 1 month ago
@nojszeger
Nekünk az is elég lenne, ha lenne egy autonóm területünk. Mivel a jelenlegi rendszer erre nem ad lehetőséget, ezért kell a forradalom.
Szerinted ebben az esetben ki a gyilkos? Az, aki a forradalomra kényszeríti a társadalmat... ha csak szimplán elfogadnák a közösségünket, akkor nem lenne ilyen.
Anarchositewebs 1 month ago
@Anarchositewebs Hiába van autonóm terület, ha a termelőeszközök, nyersanyagok, stb.monopolizálva vannak.
MsUpriser 1 month ago
@MsUpriser
Nyilván az autonóm területet alatt nem egy síkságra gondolok a sivatagban. Persze, kellenek termelőeszközök, és sokminden mmás is.
Anarchositewebs 1 month ago
@nojszeger Az uralkodó osztály évszázadokon, évezredeken erőltette ránk a kizsákmányoló rendet. Igen, mihelyt a proletariátus megszervezi magát, rá fogja erőltetni az új rendszert arra a pár% kapitalizmus-fanra. Az elnyomással és nem-ártással kapcsolatban a kérdés az, milyen VALÓSÁGOS szükséglete lesz elnyomva? Az, hogy nem halmozhatja a számjegyeket a bankszámláján?
MsUpriser 1 month ago
Az anarchizmus az osztályharcról és a kapitalista tulajdon felszámolásáról szól és nem a "nem ártásról", azt csak pár idealista hangoztaja. anarchoinfo.hu/aktualitasok/k2009.html
MsUpriser 3 months ago
@MsUpriser
Az osztályharc és a kapitalista tulajdon felszámolása fogja biztosítani a társadalom összetartását és a kölcsönös segítségnyújtást. Ennek része a "nem ártás".
Anarchositewebs 3 months ago
@Palinka4everxHungary gratulálok ehhez a felszínes otromba és bunkó hozzászóláshoz ha nem értesz egyet a punk( "u"val bazdmeg -.-) /anarchysták nézeteivel akkor minek nézel ilyen videókat ???? csak hogy legyen mit szidni ...látszik , hogy emberből vagy ...
UndyingBoy1 3 months ago 8
Tehát, ha nem lenne családod, akkor teljesen nyugodt szívvel ölnél embert? Mert h ők úgy se szívnak akkor? Azt gondolod, h van jogod más ember élete fölött rendelkezned, és eldöntened h szüksége van e még a világnak rá vagy sem? Nem gondolod h ez így már csak azért sem reális. mert az emberek nagy része ezen az alapon simán gyilkolhatna, mert nincs senkije? És még se teszi meg... Milyen érdekes?! Vajon miért? :O
anarchiapunktum 4 months ago
@Palinka4everxHungary
Csupán ezért nem? Akkor sajnos úgy tűnik, te is azok közé tartozol, akiknek nem voltak biztosítva a megfelelő szocializációhoz szükséges feltételek.
Anarchositewebs 4 months ago
@Palinka4everxHungary
Én a bűnüldözés helyett a bűnmegelőzést preferálom. A legtöbb ember nem azért nem bűnöz (pontosabban nem azért nem árt másnak) mert a törvények ezt tiltják, hanem mert megfelelő módon szocializálódott. Épp ezért a társadalom minden tagjának biztosítani kell azon körülményeket, melyek feltételei a szocializálódásnak, így nem fog senki ártani másnak.
Te azért nem ölsz embert, mert félsz a börtöntől, vagy azért, mert nem vagy gyilkos?
Anarchositewebs 4 months ago
@Anarchositewebs
Előző komment folytatása.
Egyébként nem vagyok punk, de nincs velük semmi gond. Hallgasd csak meg ezt a punk számot, ennek nincs ostoba mondanivalója, viszont amiket találtam a te profilodban, Divízió 88 számok, hááát...
Anarchositewebs 4 months ago
az anarchizmus mindent köztulajdonná szeretne tenni ha nincs álam ami ezt elvégezze mert elzavarták őket akkor ki teszi meg
és kitesz igazságot bűntények esetén ha mindenki egyen jogú akkor senkinek sincs joga a másikat el itélni...
az anarchisták egyszer hatalomra jutnak igy létrehozva a világálamot mejett majd a szabad kőművesek uralnak
vasasBig 4 months ago
@vasasBig
1, Az anarchizmus nem akar mindent köztulajdonná tenni... A magántulajdont akarja közössé tenni, ami a termelőeszközöket jelenti. A személyes tulajdont meghagyná.
2, Szerinted mi az oka annak, hogy vannak bűntények? Szerinted megfelelő neveléssel és szocializációval nem lehetne kiküszöbölni a bűnözést?
3, Az anarchiában nincs hatalom, így értelmetlen, hogy "az anarchisták hatalomra jutnak"
Anarchositewebs 4 months ago
Én egyszer összeakartam hozni egy anarchista országot, csak senki nem akarta betartani a szabályokat...
MyWarMyVictory 5 months ago
@MyWarMyVictory
Értenünk kéne a vicces? Csak mert az anarchista társadalom is kialakítja saját szabályrendszerét, ahogyan azt a történelemben létrejött anarchista közösségek is tették, csak itt a szabályalkotás alulról szerveződéssel történik, nem parlamenti demokráciával.
Anarchositewebs 5 months ago
@Anarchositewebs Egy példát mondj ilyen anarchista társadalomra, mert tudtommal az ilyen vicceket nem hiába találták ki. (Ennek nem én vagyok az ötletgazdája). De amúgy meg ameddig az ember szabályokat követ, sosem lesz igazán szabad.
MyWarMyVictory 5 months ago
@MyWarMyVictory
Egy példát mondjak? Hmm...
1, Anarchista Katalónia.
2, Az Ukrajnai Mahnovscsina mozgalom
3, Rhode Island
4, Az argentin gyárfoglalók (ez az ezredforduló óta még ma is működik, a munkások foglaltak el 250 gyárat, főnökök nélkül, egyenlő fizetéssel dolgoznak, kb. 10ezeren)
Szerintem nem akkor vagy szabad, ha nem követsz szabályokat, hanem akkor, ha a szabályok megalkotásában ugyanúgy részt vehetsz, mint bárki más.
Anarchositewebs 5 months ago 2
Anarchiáát, már csak azt kéne megmagyarázni hogy a punkok mióta komcsik gondoljunk már bele, hogy az egész punk a britektől indult és ők aztán nagyon komcsik, sok okos faszfej, a punkok (nagy átlagosságban) semlegesek ezt egyértelműen kimondják az ANARCHIÁVAL (mondjuk azért a cigányok kipusztulhatnának, még ha ez a nézet szemben áll az előzőekkel)
0XbleachfanX0 5 months ago
@0XbleachfanX0
Ha valaki azt mondja, hogy ő anarchista, de a cigányok kipusztulhatnának, akkor az egyáltalán nem érti az anarchizmus lényegét.
Anarchositewebs 5 months ago
@Anarchositewebs de értem a lényegét, és azt is tudom hogy a két állítás szemben áll egymással, de a cigányokat akkor is utálom
0XbleachfanX0 5 months ago
@0XbleachfanX0
Ebből továbbra is arra vélek következtetni, hogy nem érted a lényegét... Ha tudnád, hogy miért jutott a cigányság (egy része) oda, ahol tart - amiért utálod őket - akkor tudnád, hogy mi a felelős a cigányság lezüllesztéséért. A kapitalizmus.
Így hiábavaló pl. az antifasiszta harc is, a problémamegoldást csak és kizárólag az anarchizmus nyújtja, máskülönben a kisebbségek ugyanúgy lecsúsznak, a fasizmus pedig újra kialakul.
Anarchositewebs 5 months ago
@Anarchositewebs Háát lehet igazad van ;)
0XbleachfanX0 5 months ago
Az anarchisták nincsenek a melegek ellen. Az anarchisták szemében mindenki egyenlő, nemtől, kortól, bőrszíntől, szexuális irányultságtól függetlenül.
Anarchositewebs 5 months ago 22
@Anarchositewebs Mindenki egyenlő? Az is akinek más a véleménye? Ja nem, azt ütni rúgni kell. Jól van kisfiúk, majd ha anyu nem ad zsebpénzt, és el kell menni dolgozni, a főnök bácsi megtanít az élet realitására. :)
nojszeger 1 month ago
nektek a waffen ss kéne ... :D:D
Tao1519 5 months ago
Ha ennyire egyenlőséget akartok, akkor miért vagytok ellenségesek, ha melegekről van szó?
19Misa19 5 months ago 2
MINDEN ROHADT KURVA TÖRVÉNY ÉS SZABÁLY KUSSOLJON ÉS ÉLJEN AZ ANARCHIA AKI PEDIG EZT A SZÓT FÉLREÉRTI ÉS KÖCSÖG KOSZOS KOMMUNISTA PUNKNAK SZÓLÍT AZ CSAK EGY KEMÉNYFEJŰ FASZ! ANARCHIÁT EBBE A VILÁGBA! AKKOR LENNNE IGAZÁN BÉKE!
ACadamful 6 months ago
pelda egy lazadas konnyebb odaallni a tuntetok melle rugdosni a kirakatot mint rugdosni a tuntetoket ezert nem is nagyon latunk olyan esetet
Roughar 6 months ago
nem mukodik egyik rendszer sem 100%-an ezt el kell fogadni tenykent sajnos az nacizmus sem mukodott csak sok kovetoje volt minel tobb kovetoje van egy rendszernek annal tobben gondoljak ugy hogy erdemes lenne csatlakozni ezekhez az emberekhez mert ez ad egy kis biztonsag erzetet mindenkinek nem volt ez mashogy annak idejen sem, konnyebb csatlakozni egy latszatra eros dologhoz mint ellene lenni
Roughar 6 months ago
igen torvenyek nelkul gyilkolas es kaosz lenne, egy darabig amig meg nem tortenik a kivalasztodas a gyengek meghalnak az erosek eletben maradnak, termeszetes uton ez valoszinuleg igy is lenne csak mivel az ember intelligensebb mint az allatok ezert tud egyutterezni a masikkal es azert nem kezd gyilkolaszasba hanem torvenyt hoz ami igazabol a gyengeket kellene hogy vedje de sajnos ez mar reg nem igy van (bocs h ekezet nelkul irok de angliaban vagyok)
Roughar 6 months ago
Én megértem, hogy anarchia meg egyenlőség meg minden, de valaki elképzelte már komolyabban ezt a bazi nagy szabadságot. Se törvények, se korlátok. Nem azért de ennek csak tömeges gyilkosságsorozat és erőszak lenne a vége. Hát köszi szépen, de én ebből nem kérek!
Coofy91 6 months ago
ANARCHIÁTTT!!!!!!!
Hellmoren 6 months ago
Igen??? Megbukott??? Mikor???
Vagy ezt tán arra érted hogy a 2 világháború után a világban mindenhol üldözték betiltatták ezt az eszmét a győztes hatalmak?
Az NS-t sosem buktatta meg nép. Hiszen ki olyan barom hogy megvessen egy olyan rendszert ami jólétéért törekszik???
88Skin1 6 months ago
Az NS tényleg hasonlít az anarchiára pár dologban, de annál többen külömböznek pl: az NS működik
88Skin1 7 months ago
@88Skin1 Mégis megbukott :D
HungarywillRise 6 months ago
nem azert de most lehet h változnia kéne néhány dologon de az nem aszt jelenti h gyülölöm a hazám mert büszke vagyok rá h magyar vagyok de ha az elnyőmásn nagyobb mint tegyünk?nincs megoldas tüntetések ezreis lehet nem fog lenni itt soha akkora mozgalom kivéve h ha ugy mennek a dolgok mint most akkor lesz anarchia és sztem ez nem lenne igy jó csödbe megy magyar ország és még az anrachisták szétverik a várost én mind két félnek igazat adok de soha nem fogok választani
dustykid141 7 months ago
@eigenetics amihez nem értesz ahhoz ne szólj hozzá. szánalmas vagy. hallgassad meg barackátol az anarchia él c. számot, az talán kicsit útba rak hogy hol az értelmesebb punkoknak mi az anarchia. baloldali eszme... anarchiának több köze van NS-hez mint a kommunizmushoz, de semmi probléma.
xOldHerolDx 7 months ago
Szánalmasak vagytok . Nagyon szép elmélet az Anarchia .... De gyakorlatban kivitelezhetetlen . Gyerekes álmaitok vannak
"Világpolgár, idióta álmok, szeretet béke, vegyünk virágot. A harcban hiszek a feltámadásban katonákat látni egy új világban!" - Titkolt ellenállás .
888Balazs 7 months ago
Comment removed
barniusz 7 months ago
..Szabadság, egyenlőség-e kettőröl ÁLMODUNK.....akármennyire is lehetetlen..álmodni lehet........véleményem szerint..
erdeivica 7 months ago
"Anarchya minden jellegű hatalom ellen" Akkor mit keres Sarló-Kalapács szimbólum a zászlóban ???
batistajb88 7 months ago
@batistajb88 ott a pont.
nincsszabadnev1 7 months ago
Tudjátok mi határozza meg mi az hogy haza, és hogy hol vannak a határai? A beszélt nyelv balfaszkámi!
De ahogy elnézem, csak a nevembe tudtok belekötni semmi másba!!
88Skin1 8 months ago
hát igen..............
A rendszer hülyesége fertőző lehet, leginkább az ilyen nyomorékokra mint ifidieyoungLLLL.................
David Eden Lane 88 pontba foglalta a természet törvényeit ami érinti az embereket (az összeset)
ez a nevem előtt a 88 jelentése
ja és mégvalami. Tudod a NÁCIK, és Hitler visszaadott nekünk nemkevés földet amit Trianonkor igazságtalanul elvettek tőlünk.
88Skin1 8 months ago
@88Skin1 te észlény ha igaz barátok lettek volna a németek akkor nem egy lepkefosnyi területet adtak volna vissza. olvass utána te zseni hogy mindig is csak rajtunk élösködtek....-.-
ifidieyoungLLLL 8 months ago
ugybirom ezeket a a NAGY "magyarokat. /lásd. 88Skin. meg Trilpla magyar/
ti aztán tényleg magyarok lehettek,.....
kedvev 88Skin. a 88 ha nemtévedek a Heil Hitlerböl alakult. akkor te zseni magyar az alapbol német... istenem : DD
nácimajmolos senkik...xdd
anarchia azt csöö <3
ifidieyoungLLLL 8 months ago
@ifidieyoungLLLL
Nincsen isten, nincsen haza, anarchiát akarunk!
Anarchositewebs 8 months ago
Jaa és hazád tényleg nem lesz, de Allah-ért fogsz imádkozni mivel, az arabok szépen elterjesztik itt az iszlámot, és ha nem akarod vallani vagy ellentmondasz akk bumm a fejbe, vagy felakasztanak. És igen, jól gondoljátok ez is csak a ti hibátok.
88Skin1 8 months ago
Kerüljetek Magyarországtól jó messzire ahol elég nagy a káosz, a honvágy az úgy is előttör bennetek és istenhez fogtok imádkozni..... / aztán átgondoljátok a "nincsen isten nincsen haza anarchiát akarunk" kifejezéseteket/
balatonimagyar 8 months ago
Én meg azt unom, hogy Magyarországon még vannak olyanok akik bedőlnek ennek a liberális szar antifasizmusnak!!!!!!!!!! Pláne mikor még magyarnak is mondják magukat és megpróbálnak kioktatni olyan dolgokról amikről fingguk sincs........
én ezt unom
88Skin1 8 months ago
88Skin1 Takarodj már a büdös picsába,kicsit unom,hogy mindig itt írogatsz...
polcsek10 8 months ago
Tényleg elhitted ezt a baromságot XD
Egy olyan hihetetlen sztori hogy már röhögök ha valaki elhiszi.
Egy itt élő nép akikről majd 600 évig szinte semmi említés, aztán egyik pillanatról a másikra több millióan lettek? Neked mindent be lehet mesélni?
88Skin1 9 months ago
A horvátokat nem telepítették be de a románokat igen!
Légy tisztába a valósággal ha már nekem okoskodsz!
Mindent elhiszel amit mondanak neked? Látszik hogy a józan ész nálad hiánycikk.
A románok havasalföldi betelepült barmok akik azzal leplezik bevándorló mivoltjukat hogy egy itt régen élő nép leszármazottjainak nevezik magukat.
88Skin1 9 months ago
Golyót a fejbe nem akartok?
TriplaMagyar 9 months ago
nyugi
ők agymosott birkák, kisgyerekek, nem tudják mit csinálnak : )
Nem értenek hozzá
nem is kell foglalkozni velük úgyis megy a süllyesztőbe ez az életképtelen eszme : )
88Skin1 9 months ago
Fasszopóak, az anarchiában nincs törvény éselrohad a világ!!! A socializmusban több 10000 embert öltek meg Magyarországon, ez nektek szabadság, egyenlőség??
gerencseradam 9 months ago
szabadság egyenlősig eddig OK de mi az h nincsen isten jó én sem hiszek ugy semmiben de akkor is meg hogy nincsen haza basszátok meg akkor énekeljetek vmi kitalált nyelven ne magyarul ha nem vagytok magyarok
shawnclowncrahan6 9 months ago
Antifasizmus? XD
Itt vannak egyáltalán magyarok vagy csak én vagyok itt egyedül magyar?
Ha más népeket engedsz be nem lesznek hálásak, többet és többet akarnak majd a te károdra is.
A magyarok hasonló képen jártak mikor más népeket engettek be a hazájukba.
Szépen kisebbséggé váltak, majd mikor meggyengültek a befogadott népek ezt kihasználták és az országuk 2/3-át elvették tőlük. Ez volt Trianon.
És miért meséltem el? Mert itt nincsenek magyarok!!!
88Skin1 9 months ago
(Folytatás)
Sőt még emberek sincsenek itt.
Mert aki tudatosan hagyja magát kirabolni és megöletni az nemhogy nem ember, de nem tartozik még az élőlények közé sem.
Amiben ti hisztek csak egy álom. És az alvajárásotok miatt egyre jobban belemegyünk a szarba.
88Skin1 9 months ago
@88Skin1 Hát te mit szívtál? Pl. a horvátokat is biztos mi engedtük be az országba, meg a románokat... Legalább általános iskolás szinten tanuld meg a történelmet, ha már hivatkozol rá..
Tormastekercs 9 months ago
Na de most komolyan.............
Ti tényleg azt hiszitek ha nem lesz rendszer meg RENDőrség, akkor minden szép lesz és jó? Csak azt érjük el vele hogy néhány ember követőket szerez, és hatalomra tör. Ez nem egy jótét lélek lesz az tuti. Ráadásul nem ő lesz az egyetlen ilyen hatalommániás, hanem még lesznek páran aztán megy az értelmetlen öldöklés tovább, méginkáb megosztva a társadalmat.
88Skin1 9 months ago
Anarchia XD
Ezek mit énekelnek anarchiáról?
Nem az a lényege az anarchiának hogy mindenki szabad legyen, szabad gondolkodással?
De ők azt akarják mint a rendszer. Együtt élő nem háborgó dolgozó rabszolgákat. Pont mint ők. Ne legyél rasszista, ne legyen saját gondolatod, tűrd el azt amit közben a kisebbségek veled művelnek.
Ha ti rabszolgák akartok lenni legyen, de értsétek meg vannak emberek akiknek vannak fontos dolgai az életben amiket meg akar védeni. És ezért harcol!!!!
88Skin1 9 months ago
a "dal"szöveg a "zenekart" minősíti .....
Tonus15 9 months ago
Minek???? minek akkarnak az emberek egyenlöek lenni???? már miotta ugy van a világ hogy vannak gyengébek és erösebbek gazdagok és szegények és van a közép ut amit inkább nem mondok el..............
Simon9071 10 months ago
Sztem az Anarchiával és Világ békével az probélma h azt minden embernek ugyanúgy kellene érezni és akk lenne tökéletes.De sajnos mi emberek mások vagyunk és ezek az ieológiák sajnos nem működhetnek :(...Én is mondjuk úgy h Anarchista vok de mások ezt nem nagyon értik meg...Azt hiszik h koszos vok meg büdös nah meg a kedvencem Te Büdös Kommunista Punk :@@@@
Bazd nem vok komcsi sőt még büdös se....Szal Éljenek sokááá a punkok és az Anarchiaaaaaa!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
pratschergabor 10 months ago 38
@pratschergabor
Mért kéne mindenkinek ugyanúgy viselkednie és éreznie? Épp erről szól az anarchia, hogy a társadalom tagjai elfogadják egymás gondolatait (amíg az nem hátráltatja a közösséget) és pont ez jelenti a szabadságot, ami miatt jól működne az egész.
Anarchositewebs 9 months ago
@pratschergabor
"De sajnos mi emberek mások vagyunk" ?
Na azzal kiegészíteném hogy az életben minden élőlényre igaz ez. Ők is harcolnak egymással, másokkal.
De ha az életben maradás a tét, mit lehet tenni. Hisz aki nem harcol az biztos veszít, vagy meghal. Szerencsére ez a ti agyament eszmétek szépen megy a süllyesztőbe. : )
88Skin1 9 months ago
@pratschergabor de most egy kérdés nem akarok vitát csak érdekel: mit oldasz meg az "anarchiával"?
zoldzoltan 6 months ago
Nem értek 1et azzal, h ahhoz h béke legyen minden embernek ugyan úgy kéne éreznie.... azért mert valaki máshogy gondolkodik nem fogok neki esni és megverni pl... szerintem az egész a toleranciáról kéne h szóljon. Képesek vagyunk e beletörődni, h nem a mi igazságunk az 1etlen igazság? És h ugyan az az igazság több oldalról is megközelíthető, mint ahogy 1 hegy is több oldalról megmászható.....
anarchiapunktum 4 months ago
Igénytelenek !!!
Tolnay21 10 months ago 2
az lenne a legjobb, hogyha az egész világon anarchia lenne! nem lenne többé senki és semmi ami uralná az embereket! az egész világ szabad lenne és az állam nem avatkozna bele erőszakosan az emberek életébe! HALÁL A KORMÁNYRA!!! ÉLJENEK AZ ANARCHISTÁK!!!
Simoneee65 10 months ago 16
@Simoneee65
Éljenek! :)
Anarchositewebs 10 months ago
@Simoneee65 és akkor ki dolgozna a gyárakba, ki csinálna neked autót a segged alá, ki építené a házadat stb?
baranybumm 4 months ago
@baranybumm
A társadalom tagjai. Olvass utána az argentin gyárfoglalóknak, ők egyenlő fizetéssel dolgoznak 10.000-en, 250 gyárban.
Anarchositewebs 4 months ago
Mi az, hogy a magyar zászlót és az árpád-sávot áthúzzátok?
nem sok éltek van a felém....Sőőőt..Pestet is hagyjátok el...
Gyűlölközés nincs , jó zene de a klipp kicsit....:@
Spacehero88 10 months ago
@Spacehero88
Messzemenően lojális szemmel azt mondom, nagyon érdekesen fejezed ki magad öcsém...
Punkarc 10 months ago
De tal manera que en todas partes en la tierra a la anarquía no existe y no podría existir posiblemente !!!
22Epi 10 months ago
Olyan, hogy a földön mindenhol anarchia legyen NEM LÉTEZIK ÉS NEM IS LÉTEZHET!!!!!!!!!!!!
Mirconia 10 months ago
@Mirconia oh dehogynem!!! majd meglátod! ;)
Simoneee65 10 months ago
nem erősebb, meg kell dönteni
MariuszGy 10 months ago
@MariuszGy egyetértek! ;D
Simoneee65 10 months ago
az a baj az emberekkel [tisztelet a kivételnek] hogy vannak olyanok akik nagyon vallásosak van aki kevésbé... de ez még a mellék dolog de ha valaki más milyen vallásu van hogy ezért eröszakot használnak a másikon... és ha nem is hiszel egy istenben sem akár akkor is mert hitetlen par@szt vagy és ezért akkarnak megverni... valljuk be az ember primitiv faj aminek csak 1 kevés része használja az eszét, de még sajnos ezek se tartanak össze legtöbbször..
DemonRidaku 11 months ago
@DemonRidaku hogy jött ide a vallás???
Simoneee65 10 months ago
Sokáig gondlkoztam rajta,olvasta wikipédiát,kommenteket,de nem értem,hogy ha most utálom a cigányokat akkor nem akarok anarchiát? De pont hogy ők nyomnak el minket,vagy azért látom így mert rasszista vagyok?
polcsek10 11 months ago
@polcsek10
Valójában nem a cigányok nyomnak el minket. A cigányokat ugyanúgy elnyomják, mint minket, mivel lehetetlen életkörülményeket állítanak fel számukra (az abszurd módon egyenlőtlen elosztással).
A tőkések és a politikusok nyomnak el minket, és mindenki, aki a kapitalista rendszert támogatja.
Anarchositewebs 11 months ago 2
@Anarchositewebs Akkor nem ők tehetnek róla,hogy így élnek? Ezen még nem is gondolkoztam.
polcsek10 11 months ago
@polcsek10
Hát valamilyen szinten ők is, de igazából nincs is más sorsa egy gyereknek, akit sosem neveltek, nem volt előtte semmiféle pozitív példa, utcán élt, stb. biztos hogy nehezen illeszkedik be a társadalomba, nehezen szocializálódik, és nehezen tudja betartani a társadalmi normákat.
Ha mindenkinek egyenlő lehetőséget adnánk a társadalomba való beilleszkedéshez, a cigányság bizonyos rétegeinek problémái megoldódnának.
Anarchositewebs 11 months ago
Őszintén akit nem érdekel a szám minek hallgatja meg?! vagy egyáltalán minek nyitja le?! nem elég világos neki a szám címe? ha nem akarsz anarchiát v elégedett vagy azzal az életeddel ami most van, akkor ne írj ide mindenféle szar kommenteket amivel magadat alacsonyítod le. Sok értelme szóval nincs. Inkább hallgasd a discodat rockodat v mittom én mit szeretsz..De ne itt oszd az észt ha fogalmad sincs miről beszélsz. Az vegye magára akit érint..
szzsolti1995 11 months ago
ha Hitler 2.0 végigmasírozna Magyarországon és mindenki rettegésbe élne aki nem nyal be neki...
hamstermajszter 11 months ago
szar az egész úgy ahogy van... mindegyik nézetnek és filozófiának sikerült már bebizonyítania hogy úgy szar ahogy van... de ami most van az a legszarabb... Magyarország egy szánalmas olvasztótégelye ezen filozófiák fanatista híveinek... mindenki azt hiszi neki van igaza és széttépi aki kicsit is mást mond amit ő... én nem akarok semmit csak boldogan élni, csak az a baj itt mindenki máshogy látja a boldogságot... nem hinném hogy egy határozott irányítás nélküli rendszer jó lenne de azt sem ......
hamstermajszter 11 months ago
Én csak szeretném élni az életem anélkül, hogy bárki belémkötne, mert magyar vagyok. Aztán hogy mi hogy van, vagy hogy nincs, nem érdekel.
ErdelyMindorokke 11 months ago
Egyébként a videóban szereplő sarló-kalapács valójában nem kommunista jelkép, hanem a munkásosztály jelképe. Az, hogy a kommunisták kisajátították, egy más téma...
Viszont számos anarchista mozgalom a munkások felszabadítására alapoz, ezért a sarló-kalapács, mint munkás jelkép teljesen helytálló, ahogyan az antifasiszta tartalmú vörös csillag is az lenne, ahol a vörös szín az ember vérének színét jelenti, származástól, nemtől függetlenül, az 5 ág pedig a munkás 5 ujját jelenti.
Anarchositewebs 11 months ago
NINCS isten NINCS haza ANARHIÁT AKARUNK!
hegylako123 11 months ago
Anarchia-t magyarországon!!!!
651punksnotdead 11 months ago 2
@651punksnotdead meg a kurva anyádat!
krityo91 11 months ago
@krityo91
Verd anyádba a faszod te geci takarodj innen!!!
651punksnotdead 11 months ago
Én azért vagyok, hogy egyesítsem a világot!
Mirconia 1 year ago
@Mirconia
Én meg innék egy sört.
Punkarc 11 months ago 3
Büdös faszszopó komcsik! itt éltek magyarországon,magyarul beszéltek és képesek vagytok egy ilye, és a többi ilyen zenéteket elénekelni magyarul? Lógnotok kéne!!
MrChicano93 1 year ago
@MrChicano93 már nem azért, de szerintem ez nem kommunizmus, hanem anarchizmus. van egy kis különbség.. nem azt énekli hogy "nincsen isten, nincsen haza, kommunizmust akarunk!" hanem azt hogy "nincsen isten, nincsen haza, ANARCHIÁT karunk!"
ocsibogyo96 1 year ago 3
Comment removed
HUNSzabolcs13 1 year ago
sirós száju zsidó gyerekek
levente6661 1 year ago
Én pont a diktatúrában hiszek, ami az anarchia ellentéte! :P
Mirconia 1 year ago
@Mirconia akkor te élj pl. észak-koreában vagy iránban és korlátozzanak mindenben! buta tök!
"szabad legyek azt akarom
nem kormányzott hülye barom
anarchiát! rombolj! anarchiát! "
cpg
RAVASCHOL 1 year ago
ez kurvajószám!
lYnX666hu 1 year ago 2
én nem vagyok ''rasszista majom" csak szerintem legyen minden ember fehér és magyar:))):D
Pirexkhe 1 year ago
szal ha én utalom a cigányokat akkor semmi közöm az Anarchiához?:))
Pirexkhe 1 year ago
@Pirexkhe akkor valóban semmi ugyanis az anarchiát nem a rasszista majmoknak találták ki hanem a demagógia-mentes szabadgondolkodóknak.
RAVASCHOL 1 year ago
valaki meg mondana pontosan mit jelent az Anarchia:D?
Pirexkhe 1 year ago
Tetszik a szöveg meg a zene , de az anarchisták nagyon félre olvasták Marx és Engels dolgait XD Amúgy fuck off left side !
SPeeDDarkGuitarHero 1 year ago
Tehát akkor ezt úgy értelmezzük hogy a dávid csillag legyen a mi jelképünk?Ebből nekem nagyon úgy tűnik...
lokott01 1 year ago
SZAR :)
18gergo88 1 year ago
anyádpicsájáé rakod be a sarlókalapácsot te nyomi XD
jericho2236 1 year ago
Lehet szidni a vallást, hitet, de a "szabadság. egyenlőség, testvériség" mint eszme eddig egyedül a az első keresztény közösségekben valósult meg egyedül nagy tömegekben.
delaware13 1 year ago
@delaware13
Nem éppen. Keress rá: anarchista közösségek listája.
Anarchositewebs 1 year ago
Anarchy from Poland Viva La Revolution
Zuben135 1 year ago
ezzel az egésszel csak anyi gond van h nem biztosítja a fejlődést anarchiával megnézném hányan halnak bele egy infuelnza járványba, mik lennének az egyetemek(kocsma biztos) meg hogy tudnánk meg többet a múltunkról jövőnkről értitek.
anarchia az egy vicc, egy álom, nem lázadozni kéne h munka nélküliség van hanem tanulni szakmát(mert a jogsi nem szakma gyökerek h sofőr vagyok)
ha valakinek nem tetszik a kapitalizmus huzzon valamelyik közép amerikai Komunába azt éljen egynenlően szabadon barlangb
Gigabyte93 1 year ago
@Gigabyte93
Az argentin gyárfoglalók pl. saját oktatási rendszert hoztak létre. Az oktatás nem igényel társadalmi hierarchiát és egyenlőtlenséget.
Anarchositewebs 1 year ago
@Anarchositewebs hát már hülyék nem maradunk
am jó az oldalatok (attól függetlenűl engem nem győzött meg de már majdnem;)
Gigabyte93 1 year ago
@Gigabyte93
Köszönöm. Az Ajánlott oldalak menüpontnál van olyan, hogy Anarchista közösségek listája (egy hosszú lista a történelmi anarchista cselekedetekre, közösségekre, társadalmakra) Mi lehetne meggyőzőbb, mint a történelmi példa?
Egyébként ha bármi kérdésed van, írj privát levelet és mindenre válaszolok.
Anarchositewebs 1 year ago
@Anarchositewebs
Köszi tényleg jól vázoljátok miről szól a dolog én csak a megvalósításában kételkedem.
Nem igazán birom,merem elképzelni a társadalmi entrópiát.
Gigabyte93 1 year ago
@Gigabyte93
Pedig igazából egyszerű. A társadalom fő problémáit a kapitalizmus okozza, szétrombolta az emberi összetartást, felerősítette a magántulajdon védelmét, az önzést, stb. Ha ez megszűnne, a társadalom alulról szerveződése által születnének meg az új szabályok, melyek valószínűleg sokkal emberibbek lennének, és tényleg a közösség érdekeit védenék, nem a hatalomét, vagy a vezetőkét.
Anarchositewebs 1 year ago
@Anarchositewebs
Elhiszem és megértem miért látod így csak nekem az a valószínűleg tényező nem jön be.
Ha tehetnék valamit a társadalommal az a munka átértékelése lenne, h a senkiházi filozófus akárki 800ezret keres miközbe a bánya munkás 2száz felé, én csak az irodistákkal számolnék le és kész az aranyélet.
Mondtaja konzervatív.
Gigabyte93 1 year ago
amíg a hit arra jó, hogy jobban érezze magát az ember, megakadályozza az apátiát, dekadenciát, addig rendben van támogatom, (az h én nem hiszek az én bajom), de akkor károssá válik ha a megosztottságra, a másik ember ellen való fellépésre ad alapot bármelyik vallás is... (és sajnos az iszlámból, a keresztényből, és a zsidó vallásból is vannak olyan fanatikuson, akik ilyen destruktiv értelemben élik meg a "vallásuk")
draszkow 1 year ago 29
@draszkow
Ez igaz de akkor nem Isten kell letagadni. Annyira jó lenne ha tudnák az emberek mi is az anarchia...
Fiirros 1 year ago
am én sem vagyok az a templomba járó típus de Isten létezésében igen is hiszek!!!
EgyMagyargyerek 1 year ago
Ez baszott nagy száááám é s mondanivalója is a helyénvan !!A!!
hulkerHero 1 year ago
Sok tudatlan... Istenem ennyi hülyét egy rakáson. Van a refrénben két db. fél mondat oké elismerem de tudjátok mi az hogy anarchia? Hát könyörgök, ne hozzatok szégyent ránk!!! Anarchiát akartok? Ne basszatok ki velem.... Így? Tényleg lehetetlen már meg ne haragudjatok.
kulaacs 1 year ago
Szarházi hazaárulók...
laszloalparbalazs 1 year ago
@draszkow A kurva anyádat húzd át ne a Nagy-Magyarországot te buzi állat .
SPeeDDarkGuitarHero 1 year ago
de faszomé ke a punkságba a komunista geciket bevonni ::@
jericho2236 1 year ago
hehehe
antifa HAHAHA antifa HAHAHA!!!
SturzraumschiffUngar 1 year ago
Szerintem a legtöbben rosszul értelmezik a refrén "nincsen isten, nincs haza" sorát. A HT arra utal, hogy a vallás és a nacionalista elvek bomlasztó hatással vannak a társadalmi morálra, tehát az isten és a haza helyett racionális, emberközpontú gondolkodást kéne folytatnunk.
Egyébként nem értem hogy fér meg egy helyen a vallás és a rasszizmus, pl. az "istentelen hazaáruló zsidók" és ehhez hasonló kommentekre gondolok.
Anarchositewebs 1 year ago
@Anarchositewebs Nem kell megmagyarázni, szóról szóra azt mondják nincsen Isten, nincsen Haza, aki ezt megfogalmazza arra rá is illik a te általad említett, "istentelen hazaáruló" jelző.. A vallás bomlasztó hatással van a morálra? Mi lehetne annál erkölcsösebb? Ha az emberek csak a tízparancsolatot betartanák nem kéne semmilyen egyéb törvény... és a nacionalistának bélyegzett nemzeti érzelem? Erre épül a világunk! Isten-Haza-Család! Amiket az egész világon leszerepelt baloldal még mindig rombol
vegita162 1 year ago
@vegita162
Pont ez a baj. Sokan azt hiszik, hogy az erkölcs azt jelenti, ha istenfélelemből betartjuk a 10 parancsolatot. Az erkölcs emberi érzés, nem félelemből, hanem önzetlenül, embertársunkon való segítségnyújtás céljából segítünk máson, nem pedig azért, hogy a Mennybe kerüljünk.
Anarchositewebs 1 year ago 16
@Anarchositewebs
Én nem vagyok vallásos, de a keresztényi értékrenddel maximálisan egyetértek, és nem is nagyon lehet vele vitatkozni. Semmi köze a félelemhez. Éljen a magyar haza!
vegita162 1 year ago
@vegita162
Hát más dolog önzetlenségből segíteni embertársunkon, mint azért, hogy a Mennybe jussak. Az utóbbi szánalmas. Nem istennek kéne megfelelni, hanem a társadalomnak.
Éljen a szabadság!
Anarchositewebs 1 year ago
@Anarchositewebs Miféle elkorcsosult, torz eszmék állítják szembe a hazát a szabadsággal?! Arról nem beszélve, hogy a hívő emberek (mondtam, h én nem vallom magam annak) nem azért tartják az emberi a törvényeket, h a mennybe jussanak. Ennyire hülye nem lehetsz! Pont az a lényeg, hogy alázatosak, és szeretik embertársaikat, erre tanít a Keresztény vallás. Ezt nehéz béklyónak értelmezni.
vegita162 1 year ago
@vegita162
A haza egy fogalom, egy élettelen dolog. Én az élőket többre becsülöm, tehát egy munkásember megérdemelné a szabadságot, inkább ezért küzdök, mint a hazaszeretetért... Nincs szó elkorcsosult eszméről, ez a racionális gondolkodás.
Elég sok keresztényt ismerek, eljárnak a templomba, meg minden istenfélő szarra, aztán persze mégis sok olyan dolgot tesznek, ami az Úrnak nem tetszene... ha létezne. Szerencsére 1 gyónás kihúz a bajból. Enyhén szánalmas dolog ez.
Anarchositewebs 1 year ago
@vegita162 Miféle elkorcsosult torz eszmék állítják egymás mellé a haza és a szabadság fogalmát? Bár ha szerinted az a szabadság hogy nemzetünk nagy politikusai eldöntik hogy mit tehetsz és mit nem, akkor nem vitatkozom. Éljen a szolgalelküség..?
fuddle01 1 year ago
@vegita162 A keresztényeket gyűlölöm,egytől egyig gyűlölöm.A pápa és isten(már ha létezik,de nem létezik) 2 kibaszott tömeggyilkos.Kötélre velük.
Sidwil94 1 year ago
Comment removed
EgyMagyargyerek 1 year ago
@Sidwil94 komolyan mondom nagyon szánalmas vagy még hogy Isten nem létezik gyerek... szerinted Jézust a Jeruzsálemi képregényből lopták?? A Bibliát pedig pár unatkozó ember találta ki.... NA ne röhögtess
EgyMagyargyerek 1 year ago
Comment removed
Punkarc 1 year ago
@EgyMagyargyerek
Tudod, a biblia csak kitalált történeteket tartalmaz és csak a befolyásolható emberek irányítására szolgál.
Punkarc 1 year ago
@Punkarc szerintem téged befolyásol a sok zsidó a sok baromságával kb 3-4 ezer évig nem kérdőjelezték meg a Bibliát vagy Isten létezését és valóságát csak amióta a tetű zsidók kezében a hatalom hiszen utálják a kersztényeket és mi is őket!!!! Kitartás Honfitársak és Szebb Jövőt
EgyMagyargyerek 1 year ago
@EgyMagyargyerek itt jegyezném meg, állitolagosan keresztény karlengetőnk (bár a keresztény és a szálasista paradox na mind1), hogy Jézus végülis zsidó volt, mint olyan, az ószövetség a kersztényeknek és a zsidónknak közös kultúrköre -aminek megkérdőjelezhetetlenségét hirdeted.
draszkow 1 year ago
@EgyMagyargyerek
jah és eddig semmilyen térmészetfölötti entitázsra, istenek stb. nincs bizonyíték, ha ennek ellenére elfogadnánk hogy vannak istenek, (akármelyik vallás istene) azt is lehet, de akkor konzekvensen el kellene fogadni bármit ami minden nemű bizonyíték nélkül elhangzik a világban (az nem mentség h régóta hangozgat)... tehát el kellene fogadnod kétségek nélkül ezalapján, ha én mondok neked bármit, csak úgy. XD
ezt nyilván nem teszed, akkor más légbőlkapott dologgal mért teszed? :D
draszkow 1 year ago
@draszkow Tudod Istent több helyen is felfedezni vélték. A föld összes kontinensén. . Én nem hiszem , sőt tudom hogy ezek nem kitalációk, mert talán a vezetőknek igen, de egy átlag embernek mi haszna lenne abból hogy azt álítja látta Istent.? Régen én is bizonytalan voltam létezésében de mára ez igen megváltozott. ha akrod kifelytem de nem lenne rá hely miért váltottam már véleményre. Én nem azt mondom hogy higy felőle de ne álítsd azt hogy nem létezik!
EgyMagyargyerek 1 year ago
@EgyMagyargyerek
Igen. Ha valami vagy valaki nem olyan mint te vagy a karlengető barátaid, arról csak és kizárólak a zsidók tehetnek.
Isten létezésében pedig akkor fogok hinni, ha reális bizonyítékot mutatsz nekem a létezéséről.
Punkarc 1 year ago
@Punkarc
azok*
Punkarc 1 year ago
@Punkarc nem ha valaki nem olyan mint mi és most nem a valásra gondolok hanem a Jobbikra akkor az vagy nem látja tisztán a dolgokat vagy csak egyszerűen hülye.... És hidd el Isten létezésére van nem egy reális bizonyiték csak megin a zsidók végett ezt nem hozzák nyilvánosságra.
EgyMagyargyerek 1 year ago
@EgyMagyargyerek
Ahha. Tehát aki nem jobbikos az hülye.
Ez aztán a tolerancia. Utáljunk mindenkit aki másképp gondolkodik!
Szerencsétlen demagóg hülye vagy barátom.
Amúgy meg hagyjad már ezt, hogy a zsidók eltitkolják, hogy létezik Isten. Igazi birkamagyar vagy. Ha valami nem passzol az életedben, az csak mások hibája lehet. Azért nincs jó munkád mert a zsidók nem engedtek tanulni. azért nincs nőd mert a zsidók megmérgezik a lányok elméjét és nem buknak a fasisztákra. Stb...
Punkarc 1 year ago
@Anarchositewebs
jól látom hogy itt van ANARCHOSITE?!?!?
csovespunk 1 year ago
@csovespunk
anarchosite . webs . com
Anarchositewebs 1 year ago
Hát perszeee. És mit kezdetek ezzel a kolosszális méretű világbékével. Hogy fogjátok ezt megvalósítani erőszak és diktatúra nélkül?
Lehet beszélni, álmodozni a világbékéről de nem lesz soha. Persze ezt nem fogjátok fel.
88Skin1 1 year ago
Rohad punkok igazad van szervezzenek tömeges öngyilkossátgot Sieg Heil!Vége az elny