Nagyon etheto a fil,egy hateves agyanak is egyszeruen felfoghato.Ha nem lenne annyi husevo nem lenne szukseg annyi allatra,es,hogy hova vezet a tulzott allattenyesztes azt 22 percen keresztul zuditja rank szegeny Paul McCartney egyszeruen es erthetoen.
Az Amerikai Orvosok Szövetségének folyóirata már 1961-ben ír arról, hogy „a szívbetegségek 90-97%-a elkerülhető lenne a húsmentes étrenddel.” (Journal of the American Medical Association, 176/1961) Dr. William Castelli, aki hosszú évekig volt vezetője az orvostudomány eddig leghosszabb epidemiológiai tanulmányának (Framingham Heart Study, 1948-tól napjainkig), összefoglalásként a következőt mondja: „A vegetáriánusok táplálkoznak a legjobban
Az ember mindevő, nem pedig növényevő. Egyetlen vegetáriánus kultúra sem létezett soha ezen a földön. Igaz hogy túl sok húst eszünk, és az is igaz teli van vegyszerrel, de nem az a megoldás hogy mától csak káposztával fogom tömni a fejem...
@psybmw Nem igaz, nem ugyanúgy, nekik pl. nincs idegrendszerük. De még ha ugyanúgy éreznének is, inkább őket eszem meg (mivel valamit muszáj), mint hozzám sokkal közelebb álló állatfajok testrészeit.
üdv mindenkinek! talán érdemes lenne utána nézni annak a ténynek is , hogy a szója az alapvetően egy igen mérgező növény .Nem is lehet akárhogyan élelmiszerré feldolgozni! Szerintem a film túlzásokkal van tele....(ezt csak hosszabban tudám kifejteni)....
Aki egészségesen szeretne táplálkozni annak érdemes megfontolnia a 80/10/10 arányt:D Tökmindegy mit eszel, ha az arányok megfelelőek: 80% használható szénhidrát, lehetőleg természetes formájában, 10% fehérje, 10% zsír. Ez az arány leginkább a nyers növényevéssel valósítható meg, gyümölcsevés, stb. De szerintem nagy hangsúly van a lelki oldalon és a testmozgáson is a kicsattanó egészség eléréséhez:D
Növényi alapanyagból akár készítek nektek olyan pástétomot, hogy aki megkóstolja nem mondja meg, hogy nem májkrémet eszik. És ez még csak egy a sok közül. A hús állagát, jellegét, sőt még a zamatát is lehet imitálni, úgy hogy szerintem nincs semmi baj a vegasággal. Én még csak áttérőben vagyok de messze nem olyan borzasztó, mint azt hiszik sokan.
Ráadásul az étolaj a telítetlen zsírsavak miatt könnyebben is emészthető.
Jöhetnek még az ellenzők, akik arra hivatkoznak, hogy szüksége van a szervezetnek az esszenciális aminosavakra, amik csak az állati eredetű élelmiszerekben vannak meg....csakhogy ez hazugság. A gombák és a szója is tartalmazza mind a 10 esszenciális aminosavat. Ráadásul a szója még sok fehérjét is. És az sem igaz, hogy a növényi táplálékot nem lehet elég változatosan elkészíteni.
A szénhidrátok JELENTŐS többsége növényi eredetű (cukrok, keményítők) és a az állati zsírok is kiválthatók növényi zsiradékokkal. Már csak azért is, mert 10 deka malaczsírnak és 10 deka mennyiségű étolajnak PONTOSAN ugyanannyi az energiatartalma 37-38 KJ/gramm.
Én (is) vegán vagyok. Köszönöm a videót. :) Akit részletesebben érdekel a probléma mibenléte és komolysága, annak ajánlom figyelmébe egyrészről a FAO által készített "Livestock's Long Shadow" című jelentést, másrészről Peter Singer "Animal Liberation" című könyvét. A magyaroknak talán furcsán hangozhat, de a modern filozófia az utalitarianizmussal és szpécieszizmus nagyon is elért odáig, hogy belássa a húsevés helytelenségét. Nehéz lesz ezt már az asztal alá söpörni; sokan meg fognak lepődni.
A nagyobb gond szerintem nem a húsfogyasztásban van, hanem abban, hogy az Amazonas vidékén is azért vesznek el területeket az esőerdőktől, hogy legelőket nyerjenek és állatokat tenyészthessenek, melyekből állateledeleket készítenek kutyáknak és macskáknak. Közben pedig ezrek halnak meg naponta, mert nincsen mit enniük.
@gyerno Az elpusztított esőerdők helyén tenyészett állatok húsát elsősorban más államokba exportálják, és nem kutya-, macskaeledelnek, (merthogy abban már csak vér és belsőségek vannak), hanem emberi fogyasztásra. Az esőerdők pusztítása már csak azért is összefüggésben van a húsevéssel, mert ott az európai, amerikai, angliai "haszonállatok" számára termesztenek takarmányt. Tehát a hús-, tej-, tojásfogysztók akaratlanul is támogatják az állatgyilkosságok mellett, az esőerdők elpusztítását.
ez a videó kicsit hülyeség mert:azt állítja hogy az állattenyésztéstől szar minden savas eső stb...globális felmelegedés főleg a fosszilis tüzelőanyagoktól van savas eső meg főleg az ezek égésekor keletkező kén és nitrogén oxidoktól.nem mondom hogy az állattenyésztés nem járul hozzá de csak egy töredéke annak amit a kocsi csinál.Abba nem gondol bele senki hogy ha normálisan tenyésztenénk és legeltetnénk akkor nem lenne semmi baj??
FElmelegedés akkkor is lenne hogy ha nem lenne ember. A 14. században egy erőteljes lehűlés volt. Miért? Mert nem volt szén-dioxid kibocsájáts? NEM!Lehűlés után jö negy felmelegedés.Csak mosz 2007-ben azt nem tudják pontosan hogy ebből mennyi köszönhető az embernek.Ha itt akarunk élni továbbra is, akkor a Földön a széndioxid kibocsájtást kell csökkenteni minimum 30%-kal.
nevezetesen h az allatok letezesevel indokolta a Fold minden bajat nyuget... jusson eszetekbe: ha nincs ember, nincs problema, tehat ergo ha meg akarod menteni a Foldet, olj embert! vagy ha nem akarod akkor te halsz vele! :) ilyen egyszeru ez gyerekek nincs mit magyarazni ezen, egyszeruen tulnepesedtunk es a menyiseg jocskan tulhaladta a minoseget...tehat haborura fel, had hulljon a fergese, lehetoleg meg ma!
lazadio neharagudj,de ez elég primitiv gondolkodásra vall. Az, hogy a vegások nem birják a fizikai munkát ugy ahogy van hülyeség. Egy régi, lejárt duma, amit már rengetegen megcáfoltak. Vegetáriánusnak lenni joooo :) *Vegetarians 4ever* Köszönet a videóért! (ha csak egy vki is észhez tért >már megérte!)
Előbb tanuljon mindenki egy kis élelmiszerismeretet és csak utána ossza az észt. Kezdjük azzal, hogy a hús (főleg a színhús) leginkább fehérjét tartalmaz. A fehérjének pedig 17 KJ/gramm az energiatartalma, ráadásul azt (mivel a fehérje építőanyaga a szervezetnek, nem energiaellátója) csak utoljára és csak vészes esetben használj a szervezet energianyerésre. Marad tehát a zsír és a szénhidrát.

54fghf76768 1 year ago

ferzol 2 years ago
@ferzol Rajtad már az sem segítene.....
Lenoine28 11 months ago
a növények is ugyan úgy éreznek mint mi
psybmw 2 years ago
@psybmw Nem igaz, nem ugyanúgy, nekik pl. nincs idegrendszerük. De még ha ugyanúgy éreznének is, inkább őket eszem meg (mivel valamit muszáj), mint hozzám sokkal közelebb álló állatfajok testrészeit.
Lenoine28 11 months ago
üdv mindenkinek! talán érdemes lenne utána nézni annak a ténynek is , hogy a szója az alapvetően egy igen mérgező növény .Nem is lehet akárhogyan élelmiszerré feldolgozni! Szerintem a film túlzásokkal van tele....(ezt csak hosszabban tudám kifejteni)....
janihidai73 2 years ago
Nem csak az egészségedről van szó, hanem a könyörületről, amit csírájában ölsz meg, mikor húst emelsz a szádhoz.
Hogy nevezhetnénk magunkat embernek, ha csöpög a kezünkről a vér?
melinda1012 2 years ago
Amikor meg kenyeret eszel ledarált buzabébikek eszel meg ugyan olyan élőlény mint a disznó vagy én.
psybmw 2 years ago
igen de a disznó és te éreztek fájdalmat... és nem lehet túl kellemes, ha elvágják a torkod
21436587abc 2 years ago
This has been flagged as spam show
Aki egészségesen szeretne táplálkozni annak érdemes megfontolnia a 80/10/10 arányt:D Tökmindegy mit eszel, ha az arányok megfelelőek: 80% használható szénhidrát, lehetőleg természetes formájában, 10% fehérje, 10% zsír. Ez az arány leginkább a nyers növényevéssel valósítható meg, gyümölcsevés, stb. De szerintem nagy hangsúly van a lelki oldalon és a testmozgáson is a kicsattanó egészség eléréséhez:D
noocx 2 years ago
Comment removed
noocx 2 years ago
Én pár éve probálkozok a vega, vegetáriánus életmóddal több kevesebb sikerrel.
Az évek alatt bennem kialakult kép szerint a vegetáriánus életmód is tud ugyanolyan egészségtelen lenni a túlzott zsírfogyasztás miatt.
noocx 2 years ago
ezt most másoltad ki a wikipédiáról? XD
amúgy meg vannak olyan tanulmányok, melyek az ellenkezőjét állítják, mármint hogy nem egészséges vegának lenni.
persze akik ezt mondják, biztos egytől egyig mind aljas hazudozók. nem is értem hogy nem kaptál még nobel díjat...
styleclashmusic 3 years ago
Comment removed
styleclashmusic 3 years ago
Növényi alapanyagból akár készítek nektek olyan pástétomot, hogy aki megkóstolja nem mondja meg, hogy nem májkrémet eszik. És ez még csak egy a sok közül. A hús állagát, jellegét, sőt még a zamatát is lehet imitálni, úgy hogy szerintem nincs semmi baj a vegasággal. Én még csak áttérőben vagyok de messze nem olyan borzasztó, mint azt hiszik sokan.
cszilvi 3 years ago 3
@cszilvi Ezt én is csak megerősíteni tudom. :-)
Lenoine28 11 months ago
Ráadásul az étolaj a telítetlen zsírsavak miatt könnyebben is emészthető.
Jöhetnek még az ellenzők, akik arra hivatkoznak, hogy szüksége van a szervezetnek az esszenciális aminosavakra, amik csak az állati eredetű élelmiszerekben vannak meg....csakhogy ez hazugság. A gombák és a szója is tartalmazza mind a 10 esszenciális aminosavat. Ráadásul a szója még sok fehérjét is. És az sem igaz, hogy a növényi táplálékot nem lehet elég változatosan elkészíteni.
cszilvi 3 years ago
A szénhidrátok JELENTŐS többsége növényi eredetű (cukrok, keményítők) és a az állati zsírok is kiválthatók növényi zsiradékokkal. Már csak azért is, mert 10 deka malaczsírnak és 10 deka mennyiségű étolajnak PONTOSAN ugyanannyi az energiatartalma 37-38 KJ/gramm.
cszilvi 3 years ago
gratulálok annak aki ezt a sok marhaságot elhiszi :)
styleclashmusic 3 years ago
majd ha nem lesz más,akkor megeszem a vegákat.....
knorbe 3 years ago
Én (is) vegán vagyok. Köszönöm a videót. :) Akit részletesebben érdekel a probléma mibenléte és komolysága, annak ajánlom figyelmébe egyrészről a FAO által készített "Livestock's Long Shadow" című jelentést, másrészről Peter Singer "Animal Liberation" című könyvét. A magyaroknak talán furcsán hangozhat, de a modern filozófia az utalitarianizmussal és szpécieszizmus nagyon is elért odáig, hogy belássa a húsevés helytelenségét. Nehéz lesz ezt már az asztal alá söpörni; sokan meg fognak lepődni.
Baratgab 3 years ago
A nagyobb gond szerintem nem a húsfogyasztásban van, hanem abban, hogy az Amazonas vidékén is azért vesznek el területeket az esőerdőktől, hogy legelőket nyerjenek és állatokat tenyészthessenek, melyekből állateledeleket készítenek kutyáknak és macskáknak. Közben pedig ezrek halnak meg naponta, mert nincsen mit enniük.
gyerno 3 years ago 3
@gyerno Az elpusztított esőerdők helyén tenyészett állatok húsát elsősorban más államokba exportálják, és nem kutya-, macskaeledelnek, (merthogy abban már csak vér és belsőségek vannak), hanem emberi fogyasztásra. Az esőerdők pusztítása már csak azért is összefüggésben van a húsevéssel, mert ott az európai, amerikai, angliai "haszonállatok" számára termesztenek takarmányt. Tehát a hús-, tej-, tojásfogysztók akaratlanul is támogatják az állatgyilkosságok mellett, az esőerdők elpusztítását.
Lenoine28 11 months ago
Write this:
Devour the Earth
And search in Youtube the English version
GerikeHU 3 years ago
Sorry...Which language is weitten in this video?
stefano2046 3 years ago
Hungarian. But you can choose many other languages, just click on Satvapuri on the top right side.
satvapuri 3 years ago
ez a videó kicsit hülyeség mert:azt állítja hogy az állattenyésztéstől szar minden savas eső stb...globális felmelegedés főleg a fosszilis tüzelőanyagoktól van savas eső meg főleg az ezek égésekor keletkező kén és nitrogén oxidoktól.nem mondom hogy az állattenyésztés nem járul hozzá de csak egy töredéke annak amit a kocsi csinál.Abba nem gondol bele senki hogy ha normálisan tenyésztenénk és legeltetnénk akkor nem lenne semmi baj??
zsolt126 4 years ago 2
FElmelegedés akkkor is lenne hogy ha nem lenne ember. A 14. században egy erőteljes lehűlés volt. Miért? Mert nem volt szén-dioxid kibocsájáts? NEM!Lehűlés után jö negy felmelegedés.Csak mosz 2007-ben azt nem tudják pontosan hogy ebből mennyi köszönhető az embernek.Ha itt akarunk élni továbbra is, akkor a Földön a széndioxid kibocsájtást kell csökkenteni minimum 30%-kal.
Mindenki ültessen 1 fát! csak 1-et!
friend01sd 4 years ago
tipikus hibat vetett az aki a filmet keszitette
nevezetesen h az allatok letezesevel indokolta a Fold minden bajat nyuget... jusson eszetekbe: ha nincs ember, nincs problema, tehat ergo ha meg akarod menteni a Foldet, olj embert! vagy ha nem akarod akkor te halsz vele! :) ilyen egyszeru ez gyerekek nincs mit magyarazni ezen, egyszeruen tulnepesedtunk es a menyiseg jocskan tulhaladta a minoseget...tehat haborura fel, had hulljon a fergese, lehetoleg meg ma!
swadaemon 4 years ago
lazadio neharagudj,de ez elég primitiv gondolkodásra vall. Az, hogy a vegások nem birják a fizikai munkát ugy ahogy van hülyeség. Egy régi, lejárt duma, amit már rengetegen megcáfoltak. Vegetáriánusnak lenni joooo :) *Vegetarians 4ever* Köszönet a videóért! (ha csak egy vki is észhez tért >már megérte!)
Pudyngina 4 years ago
Egyszerű: a csirke megeszi a zöldet, én meg a csirkét.
A vegások gondolom sokat nem mozognak.
Mennyetek csak el fizikaizni, aztán meglátjátok, hogy csak a tökfőzitől meg a kelbimbótól meddig lehet bírni. Kell a hús. Kell az anyag.
Ilyen világban élünk, elöbb-utóbb elpusztítjuk, a kérdés csak az, hogy mivel? Nem kurvára mindegy?
lazadio 4 years ago
Előbb tanuljon mindenki egy kis élelmiszerismeretet és csak utána ossza az észt. Kezdjük azzal, hogy a hús (főleg a színhús) leginkább fehérjét tartalmaz. A fehérjének pedig 17 KJ/gramm az energiatartalma, ráadásul azt (mivel a fehérje építőanyaga a szervezetnek, nem energiaellátója) csak utoljára és csak vészes esetben használj a szervezet energianyerésre. Marad tehát a zsír és a szénhidrát.
cszilvi 3 years ago
detto
tisztaviz 4 years ago
Én elég rég növényin élek, és mégis duci vagyok XD.
Nem csak ezen múlik...
HunLiliom 4 years ago
LoL vegetáriánus propaganda... azt egy 200 kilós dagadt nő linkelte be nekem.Szerintetek ő vega kajákon hízott el úgy? :D
Prodax 4 years ago
Sokan nem így gondolják. és ez egy igazán jó vegetárius propaganda
nawesh1 4 years ago