Szerintem ha zenéről van szó, akkor ez mindent visz!!!!!!!!!!!!!!! Szuper jó és a mai előadók 1 év múlva sehol nem lesznek. De jó hogy vannak ilyen örök zenék! Gratula.
Meg merném reckírozni, hogy ha nem a vasfüggöny ez oldalán jöttek volna létre, akkor legalább olyan nagyok lennének mint az ABBA volt és (van). Persze akkor az angol kiejtésre is lett volna több idö!
@Highwaystar28 Persze értem a szemszögedet sokan manapság úgy kerülnek be hogy hasonlitsák öket valakihez. Az nagy eredmény valakitöl hogy egy maga bejút oda ahova probálkozik vagy az együttesével de támogatásoknélkül sok nehéz munkával . De azt hallottam akkoriban hogy eleinte sok énekesnek kellett szembe néznie a nehézségekkel és az tényleg úgy volt?
@Highwaystar28 Szerintem ez egy kitünő zene és ez egy mix, miliószor jobb mint azok a reklámos gagyi zenék meg dance zenék amit nagy dobra vernek mostanság ! A mai zenék üresek de kevés a kivétel amiket háttérbe is szoritják! Szüleim rockerek voltak és rock koncertekre jártak én Omegát meg más akkori énekeseket nagyra értékelem. Akkor zene mást jelentett az emberek számá mint mostanság ami nyilvánvaló is. És kivánom Omegának meg többinek hogy éljenek örökké meg jöjjenek vissza az afféle zenék.
Valami nem smakkkol ezzel a mixel... televan trappolással, meg ritmus hibával... :\ meg mintha nem egy részen bele lenne lassítva... legalábbis nagyon furán jön ki a ritmus ( mintha itt ott húzná a "szalagot" a lejátszó ).
Maga a zene az zöld :) Valahol még nekem is van egy neotonos egyvelegem 8-9perc körüli. :)
A Szüleim mindig ezeket hallgatták mikor kicsi voltam, Édesapám ezekre tanított táncolni, azóta is szeretem a Neotont. Ha haza megyek a szüleimhez mindig elő kerülnek az eredeti bakelit lemezek :)
Az a tüpcitüpci folyamatos plusz dobgépszekvencia minek kellett alá? Értem én, hogy egybefogja az ütemet, de szar lett tőle. Amúgy a B. Tóth anno csinált már eredetiben ezekből a számokból egy mixet, a Sandokan kislemez B oldalan megtalálod.
Az első részt (0:39 -től)nem tudná feltenni valaki hegyek cím alatt? Meg ahol a "lányok szívéről" van szó(3:04), jah amúgy nagyok kafa én már le is töltöttem magamnak mp3-ba. Köszi a feltöltést crysta05. HAJRÁ NEOTON!!!!
YAY DE JO!!! Canadaban lokok es men halotam Neotont csak amikor kis lany voltam! Jay de JO! bosci a Magyarom nagyon rosz .. :( hehe KOSZI SZEPEN..nagyon orulok ezert!!!
Azok a 80 as évek......
tiborszabo69 1 week ago
na ilyen szamokat sem irnak manapsag mar.....
free replay at 0:00 !!
TheHunironman 1 week ago in playlist Neoton Familia 1995 The Best
Még ma is az.Éva a tökély.
CornSJ 4 weeks ago
Greetings from Bulgaria :))))))
Az1esm 2 months ago
Én is ezen nőttem fel és kívülről vágom az összes lemezüket. Egyszer szívesen énekelnék velük egy dalt, ami tudom hogy ez felejtős.
pohlm75 4 months ago
Szerintem ha zenéről van szó, akkor ez mindent visz!!!!!!!!!!!!!!! Szuper jó és a mai előadók 1 év múlva sehol nem lesznek. De jó hogy vannak ilyen örök zenék! Gratula.
pohlm75 4 months ago
Szerintem ha zenéről van szó, akkor ez mindent visz!!!!!!!!!!!!!!!
pohlm75 4 months ago
AZ ELSŐ DAL CIME:HEGYEK URA,
ASSZEM!
KATATEKI 6 months ago
igazi zene volt , amit csinaltak!Azota mar tucatnyi zenekar volt, akiket mar kovetkezo nyaron elfeledtek...
ZOLTAN357 7 months ago in playlist Neoton Familia 1995 The Best
Mi az első szám címe?
czardora 7 months ago
@czardora HEGYI RABLÓ
benediktusz 6 months ago
Sziasztok! Valaki nem tudná feltölteni a Rongyszőnyeg c. számukat?
chinsandra 7 months ago
Szuper!!!
Szivesen hallgatnám őket rádióban is. Vezetés közben orditanám a számaikat. :-)
mamszli57 7 months ago 2
Retro de jo
syvo18 7 months ago
Meg merném reckírozni, hogy ha nem a vasfüggöny ez oldalán jöttek volna létre, akkor legalább olyan nagyok lennének mint az ABBA volt és (van). Persze akkor az angol kiejtésre is lett volna több idö!
TConyi 8 months ago
@Highwaystar28 Persze jó ötlet :) Itt ráadásul korlátozva van hogy menyit írjunk igy néha tömöritem a mondandomat. :D
loveflares 8 months ago
@Highwaystar28 Persze értem a szemszögedet sokan manapság úgy kerülnek be hogy hasonlitsák öket valakihez. Az nagy eredmény valakitöl hogy egy maga bejút oda ahova probálkozik vagy az együttesével de támogatásoknélkül sok nehéz munkával . De azt hallottam akkoriban hogy eleinte sok énekesnek kellett szembe néznie a nehézségekkel és az tényleg úgy volt?
loveflares 8 months ago
@Highwaystar28 Szerintem ez egy kitünő zene és ez egy mix, miliószor jobb mint azok a reklámos gagyi zenék meg dance zenék amit nagy dobra vernek mostanság ! A mai zenék üresek de kevés a kivétel amiket háttérbe is szoritják! Szüleim rockerek voltak és rock koncertekre jártak én Omegát meg más akkori énekeseket nagyra értékelem. Akkor zene mást jelentett az emberek számá mint mostanság ami nyilvánvaló is. És kivánom Omegának meg többinek hogy éljenek örökké meg jöjjenek vissza az afféle zenék.
loveflares 8 months ago
Egyszerűen imádom az ilyen jó zenéket:) 16 éves vagyok és szívesebben hallgatok Neoton familiát mint a mostani diszkó zenéket:))
SuperCJ1996 8 months ago
@Highwaystar28 Mire célzol hogy tingli-tangi zene??
loveflares 8 months ago
jujj tegyetek meg sok ijen mixet
renucika1 9 months ago
Azok a 13 emberek akiknek nem jött be ez a zene azok nem ismerik a jó zenét!!
70's és a 80's évek amikor jó zenék voltak nem úgy mint mostanság.
Ez ami hiányzik a mai világból!
loveflares 10 months ago
Hiába, azok a 80-as évek !!!!! :)) Nagyon klassz idők voltak .
illetekes 10 months ago
Hejjjj!!!! Azok a disco-k!!!! Azok a nok!!! Hogy telik az ido...
gogucovasna 10 months ago
Nagyon jó zene é is ilyen zenén nőttem fel .....anno. Sajnos a mai zenei kultúra nagyon rossz irányba halad!!!
csikaful 10 months ago 2
2011 március 26 Főnix !!!!!!!!
nikcsii07 11 months ago
Ez jó! Nagyon!
szebenyimary 11 months ago 2
Magyarország legjobb zenekara,volt!!!!!!!
asdasdasd450 11 months ago 7
Örök kedvenc!!!!
marcsi184 11 months ago 3
SZERETEM
antkunorbert 11 months ago 2
Számomra a zene csak a Neoton 27 éve.Mindenhová ha csak tehetem követem Öket.A mai fiatalokra pár év múlva senki nem fog emlékezni.
Johnsixty 1 year ago 2
Szuper az én fiatalságom is meghatározó momentuma a Neoton Familia!Szuper!!!!!!!!!
zizi5371 1 year ago 3
Nagyon klassz! A mai zenére modern lab labra nem lehet jót bulizni! erre nagyon és tök jó a régi szép idők jutnak eszembe :) ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :) :)
muveszet12 1 year ago 2
This has been flagged as spam show
nagyon nagy zene!! :)
Rolandus76 1 year ago
nagyon nagy zene!!! :)
Rolandus76 1 year ago
hmm....mekkora zene és milyen jót "énekeltem"...na és persze mennyire élvezte a zenét és a táncot a 4 éves lányom:))
dorcsika32 1 year ago
Nocsak, a régi Oldies Mixem dobalapját vélem felfedezni az elején... :)
kovimix 1 year ago
Naggggyyyoooonnn jóóóó!!!!:-D
Yvy7406 1 year ago
szupeeeeeeeeeeeer összeálítás!!!!!!!
solero144 1 year ago
Taaaaaaaaaaaaancol :D Travoltanak erzi magat :D
IzabellaJakab 1 year ago
Taaaaaaaaaaaaancol :D
IzabellaJakab 1 year ago
Koszi! en is veluk nottem fel
foreveranaconda 1 year ago
csipem es en is ezeken notemfel es zuhogot az eso es akartam latni evat Szatmarnemetibe
masterboy867 1 year ago
nagyon jo,super a Neoton fantasztikus
laciboy66 1 year ago
mikor szombat este táncooooooooooool itt mintha lelassulna de am jó :D
tuniglada 1 year ago
jó zenéi vannak a Neoton Famíliának
jozsi0502 1 year ago
szerintem a ritmussal semmi gond nincs... csak hallgatni kell es meg tancolni is jol lehet ra! :)
MegaAnny92 1 year ago
1. Hegyirabló (Mountain Robber)
2. Santa Maria
3. Yoyo
4. Szombat este táncol (Dance at saturday night)
5. Monte Carlo
6. Tini dal (Teenager song)
7. Don Quijote
8. Kell, hogy várj (You have to wait)
gattyanbalazs 1 year ago
Köszi szépen! Egyszerűen imádom!!
DriniLiz77 1 year ago
Nice megamix :) Neoton familia was quite often played in Czechoslovak state radio.
Nice memories :)
ps: Can anyone write the titles/names of the songs from this great megamix? :)
(I don´t remeber them all)
palo75sk 1 year ago
This has been flagged as spam show
@palo75sk 1. Hegyirabló (Mountain Robber)
2. Santa Maria
3. Yoyo
4. Szombat este táncol (Dance at saturday night)
5. Monte Carlo
6. Tini dal (Teenager song)
7. Don Quijote
8. Kell, hogy várj (You have to wait)
gattyanbalazs 1 year ago
This has been flagged as spam show
@palo75sk
1. Hegyirabló (Mountain Robber)
2. Santa Maria
3. Yoyo
4. Szombat este táncol (Dance at saturday night)
5. Monte Carlo
6. Tini dal (Teenager song)
7. Don Quijote
8. Kell, hogy várj (You have to wait)
gattyanbalazs 1 year ago
Comment removed
palo75sk 1 year ago
Szuper nagyon!:)
Erika670801 1 year ago
ez is jó
Firefox19691204 1 year ago
Valami nem smakkkol ezzel a mixel... televan trappolással, meg ritmus hibával... :\ meg mintha nem egy részen bele lenne lassítva... legalábbis nagyon furán jön ki a ritmus ( mintha itt ott húzná a "szalagot" a lejátszó ).
Maga a zene az zöld :) Valahol még nekem is van egy neotonos egyvelegem 8-9perc körüli. :)
LucifRz 1 year ago
A Szüleim mindig ezeket hallgatták mikor kicsi voltam, Édesapám ezekre tanított táncolni, azóta is szeretem a Neotont. Ha haza megyek a szüleimhez mindig elő kerülnek az eredeti bakelit lemezek :)
MarsalB13 1 year ago
Én pedig már negyven is elmúltam és a húsz éves fiam is szereti, amit én szeretek!!!
Ez is egy boldogság forrás!!!
Warnin6 1 year ago
Fiatalkori slágerek , de jó érzés újra meghallgatni. Köszönet ,az emlékek újra élnek.
Anita7604 1 year ago
imádom (L) ;)
walcsii 1 year ago
nagyon jo koszi
szogyi26 1 year ago
Nagyon szuper!!!!!!! Imádom Őket!!!!! Pedig alig múltam húsz.....
Most voltam egy koncertjükön, és hatalmas volt látni, hogy velem egykorúak is ott tomboltak!!!!!
Biztos, hogy még megyünk!!!!!!!!!!!!!!!
warromarcsi 1 year ago
nagyon jó lett a mix, köszi a feltöltést. Én ezeken a dalokon ,nőttem fel, jó hallgatni őket!!!
yogi9847 1 year ago
Az a tüpcitüpci folyamatos plusz dobgépszekvencia minek kellett alá? Értem én, hogy egybefogja az ütemet, de szar lett tőle. Amúgy a B. Tóth anno csinált már eredetiben ezekből a számokból egy mixet, a Sandokan kislemez B oldalan megtalálod.
HMmolna 1 year ago
Igazi Magyar slágerokat lejátszó rádiók ezeket a dalokat vajon mijért nem nyomják? Gerekek ???
meregabi 1 year ago
nagyon jók gyerekkorom legjobb dalai közt szerepel!!!!!
vajas1000 1 year ago
Gyerekkori szép emlékeket idéz. Ezek voltak az igazi jó zenék. Gratula az összeállításért !
wenhardtnorbert 1 year ago
tök jóóóóóóóóóó!
rebisaci 1 year ago
Ovis koromban nagy sláger volt, nálam most is az!
Szép emlék!
vilagossag1 1 year ago
Kiráááály Kösz ! Imádom a Neotont. Sokkal külömb, mint a mostani majom zene !
MrFrigyes 1 year ago
Nagyon jó,hogy feltetted!!!
Köszönöm! :)
72Kacsa 1 year ago
ok , ok
domino10101968 1 year ago
IIIIIMMMÁÁÁÁDDDDDOOOOOMMMM!!!!!!!!!!!!!!köszi hogy felrajtad:)
ladocska 1 year ago
A pop szakma gyöngyszeme...igazi subkultura
mahlmatyas 1 year ago 6
ABBA sounds!tanci....
pamacs8 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
áá nagyon foss !!!!!!!!!!
ppatresz 1 year ago
NAGYON JOÓ
Sophi19960606 1 year ago
Ez az igazi diszkó!
kallo74 2 years ago 5
ABBA, stb. elbujhat mögöttük...
yolee72 2 years ago
Boldog Új Évet! :))
kutucs 2 years ago 5
Fiatalon is szeretem a Neoton-t!
tktmini89 2 years ago 11
@tktmini89
Fiatalon? :D
mostmár öregnek érzed magad? :D :D
Erychar 1 year ago
Imádom őket!!!!!!!!
Evi741 2 years ago 6
Nagyon jó ez a Mix!!!Neoton klubtag voltam,imádtam,és mai is imádom őket!Megunhatatlanok!!!
Evi741 2 years ago 5
köszi :)))))
Elvetve 2 years ago 3
♥
dorcibabu 2 years ago 8
nice i love neoton =D=D
sasje19995 2 years ago 3
what's the name of the first song?
khandey20008 2 years ago 4
the first song is Hegyirabló
KincsesKobold 2 years ago 4
@khandey20008
hegyirabló :P
djsinyoHUN 2 years ago 2
van egy progim aminek az a neve h dvdvideosoft free studio. ezzel lehet letölteni ( a progi angol, de egyszerű kezelni)
csocsirocsi 2 years ago 3
Igen Nekem is megvan de régebben nem volt túl jó a letöltött videók minősége de most jók szerencsére
Petraacska 2 years ago 4
ummmmm.........okay
Skater4Life295 2 years ago 4
örök sláger, örök divat
jozefmihalyi 2 years ago 8
Nagyon ott van!
Babinho8811 2 years ago 9
Crysta05 nagyon jo a zene amit krealtal. You have done a really good job. Keep it up!!!!
lolakissx 2 years ago 5
fantastic, even in hungarian! x
RichyLondon 2 years ago 13
Soha nem fogom elfelejteni ezeket a szamokat. Egy egesz generaciot reprezentalnak.
hunironman 2 years ago 13
ezeken nöttem fel nagyon jó halgatni ezt a mixet
bekesinikoletta 2 years ago 43
@bekesinikoletta hallgatni
fulesmacko63 5 months ago in playlist Neoton Familia 1995 The Best
Az első részt (0:39 -től)nem tudná feltenni valaki hegyek cím alatt? Meg ahol a "lányok szívéről" van szó(3:04), jah amúgy nagyok kafa én már le is töltöttem magamnak mp3-ba. Köszi a feltöltést crysta05. HAJRÁ NEOTON!!!!
csocsirocsi 2 years ago 8
a szám címe hegyirabló és nem találom a youtube-on én sem. :S
BoBBytch 2 years ago 3
Üdv! Hogy tudod mp3-ban letölteni?? Köszi a segítséget...
looysie 2 years ago
Neoton Familia is one of my favourite Hungarian band.Thanks for the video!
radevvvv 2 years ago 12
suuuuuuuuuuuuuuuuper
76peter10 2 years ago 35
Nagyon jóóó :):):)
Rekszy 3 years ago 9
Crysta nagyon jó a mixed! Kár hogy nincs hozzá egy mixed klip is...
lolakissx 3 years ago 5
Gyerekek ez a mizenénk
Rogoku 3 years ago 9
NEOTON FOREVER!!!
NAYGSZERÜ!!!!
Greetings from Germany!!
bcty222 3 years ago 6
köszönöm!!! nagyon jó!!!
mynameszsuzska 3 years ago 3
Nagyon jó ez a mix. Én is nagy Neoton rajongó voltam és vagyok is. Nagyon örülök, hogy még nagyon sok Neoton rajongó van!!!!!!
normafanormafa 3 years ago 5
Ja, és azt tudtátok, hogy Tokióban még mindig van "Newton Family Karaoke Club"? Tényleg...
edgarleo77 3 years ago 8
Köszönet a feltöltésért, a Neoton Familiának pedig a szuper hangulatért!
Azért nem véletlenül sírjuk vissza könnyes szemmel ezt a korszakot!
Szívünk-lelkünk-lábunk-testünk megmozdul! :))
edgarleo77 3 years ago 7
Hiába dohog
nem elég
micsoda dolog
gyere még
nem vagyok robot...
Balage78Szfvar 3 years ago 4
ez kurvajó imádom ezt a "neoton" stílust
koliminyon 3 years ago 2
Tiszta bulis, még igy főzés közben is!
lasianita 3 years ago 4
YAY DE JO!!! Canadaban lokok es men halotam Neotont csak amikor kis lany voltam! Jay de JO! bosci a Magyarom nagyon rosz .. :( hehe KOSZI SZEPEN..nagyon orulok ezert!!!
EuroBaby76 3 years ago 5
na akkor örülök, h nem hiába tettem fel ezt a mixet és vannak még jó kis neoton rajongók!! ;)
crysta05 3 years ago 22
Köszönöm szépen
Tetova504 3 years ago
Az első szám címe: Neoton Família - Hegyirabló
egetoimre 3 years ago
Sziasztok.Valaki tudja az elsö dal cimét?
Tetova504 3 years ago
Én is imádom a Neoton Famíliát! :)
kimismely 3 years ago 3
This has been flagged as spam show
Hand Selected Introduction For Professional Local Singles meetyourfling(.Com)
doerfel
6119489467
stevosstevos 3 years ago
It's a great mix and that time the neoton was one of the best Hungarian band mainly at this type of music!
pumping2 3 years ago 4
Very true, and I'd say they were one of the best disco bands in Europe of the late 70s and 80s - wish they had been better known...
TomKay 3 years ago
Hallgassátok ti is!MI imádjuk!
Villette24 3 years ago 6