ez olyan zene gyerekek amit ha meghallgat az ember atertekeli az eletét es kicist elgondolkodik azon ami es aki fontos neki.vigyazzatok arra akit szerettek
Soha ne ad fel, mert úgy elveszted a lehetőségét hogy jó dolgok történjenek veled ezután. Mindenkiben meg van a képesség hogy segítsen másokon akik talán visszafizetik azt. Ezért érdemes élni!
én 20 éves vagyok pont mint a zenekar...ezen nőttem fel...az első értelmesnek tűnő mondatom,"ikaci sejejem,jehet,hogy van jen:D"-(Igazi szerelem,lehet hogy van ilyen):DIgazi republic baba voltam:D
"bénák között a sánta a futár". nagyon szegény az a zenei élet,ahol egy republik lehet a legjobb.
Nézzetek magatokba,és revideáljátok véleményetek. lássátok be,hogy legföljebb középszerű együttesről beszélhetünk,akik 15 éve 4/4-es népiesch umcaumcát játszanak,azt sem magas színvonalon. viszont ez a számuk telitalálat! van ilyen.
"erre van MOST MÉG igény"? gyözit,móno stb. egy műsorát többen nézik meg,mint ahányan összesen republic koncerten voltak a banda fönnállásá óta. Mindegy ez egyébként. Én sose szerettem a reput,amikor meg átálltak erre az umcaumca négynegyedes csasztuskára végképpen lekerültek a lemezvásárlási listámról. /azt azért elismerem,hogy a kopasz énekes gyerek nem ügyetlen szövegfaragó kisiparos/ De mivel a kapanyél is elsülhet egyszer,ez a számuk rendesen ott van.
Épp elég baj, hogy inkább a butaságra van igény...de te tudod. Nem nézek le senkit, csak ha mindenki azt látja, hogy bután is milliókat lehet keresni, akkor sajnos nem akarnak majd tanulni és előrébb jutni. Ennyi a véleményem....
orrsí! gyözit meg mónit milliók nézik. ne nézd le ezeket a milliókat,ne fikázd őket. ők sütik a kenyered,pucolják az utcád,hordják a szemeted. nekik győzi,moni a józsef attila,heine,racine.
Ők nézik igen, főleg a kevésbé művelt réteg, mert erre van most még igény. De ezek a gagyik nem értékek, nem is nézi úgy senki őket mintha képviselnének valami pozitívumot is (najah, az agyat kikapcsolják rendesen:). A Republic egy koncertje után általában vmivel több az ember. Ez a nem mindegy!
szép ez a szám! nem az a béna csasztuska,mint a többi számuk. de ezért az egy számért érdemes volt megalakulnia az együttesnek.igaz,utána fel is oszolhattak vóna....
Miert mondod ezt? Szerintem rengeteg fantasztikus daluk van, amirol te nem is tudsz! Hallgass meg par olyan dalt amirol eddig nem is tudtal es meglattod, hogy butasagokat beszelsz!
Es talan talan... a szovegeket, a mondanivalo melyseget nezve a Republic szamai a legsokatmondobbak, vagy legalabbis egyenloek a legjobb magyar rock szovegekkel.
Hat igen... szerintem a 80-as evek nagy magyar rock bandai utan a Republic az egyeduli gyongyszem ami a 90-es evekben fejlodott ki a magyar rockzeneben.
(Az is igaz hogy 2000-tol nem igazan kovettem az uj magyar egyutteseket, ugyhiogy senki se dobjon ram koveket ha megsem igy lenne :) )
A 80-as evek 4-5 csapata mellett akik ha angol anyanyelvuek lettek volna vilaghiresek lettek volna, a Republic is 100% ugyanebben a sulycsoportban van.
gyonyoru ez a dal, a tuzet viszek utan nem nagyon kovettem a Republic-ot (akkor a Metallica es Pantera vonzott inkabb), es most igy kemeny metalos fejjel, es gitaroskent jovok ra milyen szuper szamaik vannak, abszolut jok, ja es a szolo gyonyoru ebbe a szamba!
Szia! Nem tudopm, hogy megkaptad-e már ezt a számot, de ha kell, akkor én fel tudom tölteni. Azt hiszem, hogy majdnem az összes Republik-album megvan nekem.
Az életmüvet hagyjuk már jóó ?Mert szerintem nagyon jó számaik vannak pedig én punk zenét hallgatok kicsit van különbség e közöt meg a punk között!olyn szar hogy mindenki beirogat hoogy nem jo akkor a negativ kritikát ne irja ha nem teccik nem kell megnézni ha teccik irj szépet!
This comment has received too many negative votesshow
a repül a bálnától az umca-umca csasztuskákig eljutni az érdekes egy kicsit,de ez a szám tényleg gyönyörű. talánez az egy dal ami ér valamit az életművükből....

Köszi, hogy felraktad ezt a számot. Szerintem olyasmiről szól, ami minden embernek fontos, csak sokan már megfeledkeztek róla. Érzelmekről, odafordulásról, gyengédségről.. Nagyon szeretem, gyönyörű, a minőségétől függetlenül szerintem élvezhető, ha átérzed.
Köszi Ez mindig zene marad
csjzs 1 week ago
Sziasztok, regebben hallottam egz republic cd-t, ami ossze volt mixelve.Esetleg ismeri valaki, tudjatok mi a cime? Mar kutatok utana egy ideje...
hrld8 1 month ago in playlist REPUBLIC MIX
Kedvenc számom és akinek van agya az tud olvasni a sorok közöttt,Bőven van mondanivalója!!!!
Ernie1975Bp 3 months ago
nekem nemcsak a zenék fognak meg hanem az is, hogy nem egy tipikus mai felvágós banda ami ritka. sok sikert a Republicnak továbbra is
runtenip 8 months ago
Egyik legszebb daluk!
Varázsolj a szívemmel! Lenne kinek küldeni...
1969Vica 9 months ago
4 varázslót kiszavaztak a Csillag születikből...
Spieler1991 10 months ago
ez olyan zene gyerekek amit ha meghallgat az ember atertekeli az eletét es kicist elgondolkodik azon ami es aki fontos neki.vigyazzatok arra akit szerettek
Bandibacsi26 10 months ago 4
Namaste Mester...Köszönet a Lényedért...a Szívedért...s a Szeretetedért...
Deesike 11 months ago
Angyalka fáj a vég, én már beletörődtem,s mikor e számot hallgatom mindig
bepárásodik a szemem. Már nem álmodom a reménnyel, s egyedül járok
utamon. Légy boldog.... G.
olomsolyom 1 year ago 3
:(:(:(:(.....
rekababa80 1 year ago
Itt van szabadon üresen és tele szeretettel...!!:-((
zolyx31 1 year ago
Varázsolj a szívemmel ........
zolyx31 1 year ago 2
Milyen régóta kerestem ezt a számot és nem tudtam a címét...Nagyon nagy élmény, hogy rátaláltam...
Ez ZENE, csupa nagybetűvel! CSodás!!
sylviakiralyno 1 year ago 3
Szeress enegem
emokeemoke 1 year ago
Gyerekek!Ezt hivják zenének...
szigi77 1 year ago 6
minden szerelmesnek ajánlom
rjula1 1 year ago 6
kiraz a hideg ettol a zenetol.megint huszeves vagyok.Vagy megse?Mindeggy,jo a zene.Kosz annak aki feltette.
macsek10 1 year ago 2
<3....................<3
Piixim 1 year ago
az egyik kedvencem...
Csabiz 1 year ago 2
ááá.
szeress engem mindenároooon..
nagyonfélek.nagyon nemtudom h meddig fogom ezt még bírnii..
remélem elmegyek ebből a szar életből..de még előtte veled leszek.együtt leszünk.. soksok emlékkel megyekel.
szeretlek és foglak is..titkon..mindig gondolok rááád.
MIÉRT kell mással lennem????? :'(
pityputyburum 1 year ago
Soha ne ad fel, mert úgy elveszted a lehetőségét hogy jó dolgok történjenek veled ezután. Mindenkiben meg van a képesség hogy segítsen másokon akik talán visszafizetik azt. Ezért érdemes élni!
Fdeenewer 1 year ago
Csodalatos dal! Ennak a dalnak köszönhetem eletem szerelmét! Örök hála a Republic-nak!!!!
nyoves 2 years ago 4
18 похоронили мою зірку
ProstoLoci 2 years ago
"Egyedül járok utamon,ezen a kerek világon...!!!"
dentalia9 2 years ago 2
:)) valodi Bob Dylan hasomas :)) ..one more cup off coffee... amit Omega epitett , aknazzak eeek!
vizilo 2 years ago
Nagyon szeretem ezt a dalt!
Ica2300 2 years ago
Nagyon jó!:)Imádom őket!:)
pyromanking 2 years ago
Micsoda szép dal!
VasBetonMetalHUNGARY 2 years ago
ez maga a csoda.. sír a szívem
TheHappiness26 2 years ago 7
egyik kedvenc dalom és egyik legkedvesebb együttesem. azt hiszem egyik legmélyebb dal....Éljetek, fiúk!
tunderzene 2 years ago 3
:S:S:S:S:S:S nagyon bántóóóó érzés..:|
pityputyburum 2 years ago
én 20 éves vagyok pont mint a zenekar...ezen nőttem fel...az első értelmesnek tűnő mondatom,"ikaci sejejem,jehet,hogy van jen:D"-(Igazi szerelem,lehet hogy van ilyen):DIgazi republic baba voltam:D
balatontunde 2 years ago 4
25 vagyok, de 20 evesen is ugyanezt ereztem mint te. Nem kell 30 evesnek lenni hozza
ZsoraHungary 2 years ago 5
A szám gyönyörű, az országunk szép... csak élhetetlen. Éltem külföldön is itthon is, de elvagyok innen...
HGeza83 2 years ago 3
Emlékszel?! Összevarrtál minket egy szívbe... Ebből nincs kiút, szeretni kell egymást! :D:D:D
86greengirl 2 years ago 4
Eszembe jutott ez a dallam ma délután.
A lelkem kicsit kócos, úgyhogy előkotrom a Republic cd-imet, és egy finom bor társaságában rendezem a gondolataimat, rendet teszek belül. :) :'(
A mai gigamegaszupersztár zenékkel ilyet nem lehet...
zazirozi 2 years ago 69
@zazirozi Egyetértek veled. Szép ez a dal,manapság már egyre ritkább az ilyen stilusú zene. Csak a szekrényzene a menő. D nálam mindig republic szól.
papchek 1 year ago
sodatrofea@ Ez igy van
papchek 1 year ago
@zazirozi ne má! mér ne lehetne. csak keresgéjjél,oszt találhacc!!!
ww95 7 months ago
nem a Republic a kedvenc együttesem, de ez a dal gyönyörű..MAGYAR..
palkovics79 2 years ago 11
Köszönöm! Gyönyörű élmény volt hallgatni! LONA
janovicsilona 2 years ago 3
A legjobb együttes !!!
fannypetra 2 years ago 9
ww95! Beláthatnád már, hogy itt nem a te véleményed a meghatározó....
0rsee 2 years ago 4
nem kell semmi ilyet belátnunk,mert nem így van!számunkra biztos nem!
sopron90 2 years ago 3
This has been flagged as spam show
"bénák között a sánta a futár". nagyon szegény az a zenei élet,ahol egy republik lehet a legjobb.
Nézzetek magatokba,és revideáljátok véleményetek. lássátok be,hogy legföljebb középszerű együttesről beszélhetünk,akik 15 éve 4/4-es népiesch umcaumcát játszanak,azt sem magas színvonalon. viszont ez a számuk telitalálat! van ilyen.
ww95 2 years ago
a legjobb hazai együttes..
sopron90 2 years ago 7
a Republic a legjobb hazai együttes, és nagyon jó számaik vannak, melyeknek legalább van mondanivalója..
sopron90 2 years ago 4
This has been flagged as spam show
"erre van MOST MÉG igény"? gyözit,móno stb. egy műsorát többen nézik meg,mint ahányan összesen republic koncerten voltak a banda fönnállásá óta. Mindegy ez egyébként. Én sose szerettem a reput,amikor meg átálltak erre az umcaumca négynegyedes csasztuskára végképpen lekerültek a lemezvásárlási listámról. /azt azért elismerem,hogy a kopasz énekes gyerek nem ügyetlen szövegfaragó kisiparos/ De mivel a kapanyél is elsülhet egyszer,ez a számuk rendesen ott van.
ww95 2 years ago
Épp elég baj, hogy inkább a butaságra van igény...de te tudod. Nem nézek le senkit, csak ha mindenki azt látja, hogy bután is milliókat lehet keresni, akkor sajnos nem akarnak majd tanulni és előrébb jutni. Ennyi a véleményem....
0rsee 2 years ago 5
This has been flagged as spam show
orrsí! gyözit meg mónit milliók nézik. ne nézd le ezeket a milliókat,ne fikázd őket. ők sütik a kenyered,pucolják az utcád,hordják a szemeted. nekik győzi,moni a józsef attila,heine,racine.
ww95 2 years ago
Ők nézik igen, főleg a kevésbé művelt réteg, mert erre van most még igény. De ezek a gagyik nem értékek, nem is nézi úgy senki őket mintha képviselnének valami pozitívumot is (najah, az agyat kikapcsolják rendesen:). A Republic egy koncertje után általában vmivel több az ember. Ez a nem mindegy!
krisztian986 2 years ago 7
This has been flagged as spam show
a "tik" az ilyen republikos népiesch csasztuskás-csürdöngölős....
ww95 2 years ago
This has been flagged as spam show
hiába is fikásztok tik engemet. ez az együttes ezen a számon kívül maradandót nem alkotott.
számomra legalábbis nem. de mint tudgyuk:izlések es pofonk....
ww95 2 years ago
"tik" :D:D:D:D az milyen szó már...:D
krisztian986 2 years ago
Akkor mi számodra a maradandó és a szép? A Győzike show meg a Mónika? Gratulálok...
0rsee 2 years ago 5
Az én csillagomat is eltemették :(
saoci 2 years ago
Régi házibulik szép emléke...Nagyon jó ez a szám...
flashka76 2 years ago 3
Végtelenül tetszik. S isteni a választásod.........A Republic...........
szom02 2 years ago 3
imádom ezt a számot!!!!!!!!!!!!!!!!!!
magdinka27 2 years ago 3
Drága Te mindig varázsolsz a szívemmel. Elég, ha mosolyogsz. Szavak nélkül...
Myroadofsoul 2 years ago 3
kedvenc republic számom
Pulykahusi 2 years ago
This has been flagged as spam show
szép ez a szám! nem az a béna csasztuska,mint a többi számuk. de ezért az egy számért érdemes volt megalakulnia az együttesnek.igaz,utána fel is oszolhattak vóna....
ww95 2 years ago
Miert mondod ezt? Szerintem rengeteg fantasztikus daluk van, amirol te nem is tudsz! Hallgass meg par olyan dalt amirol eddig nem is tudtal es meglattod, hogy butasagokat beszelsz!
kercsoka 2 years ago 3
a nóta miatt végig mentem magyarországon..látni a Tisza felső vidékét...gyönyörű...mindkettő.....
jó hogy ez az én hazám
stranger670924 3 years ago 5
gyönyörű....
impike1981 3 years ago 2
jááájj.. annyira jó ez a szám!!:))
cukfa 3 years ago 2
Очень красивая венгерская песня...
MadMaxUSSR 3 years ago 13
Azaz: 'Nagyon gyönyörű magyar dal'.
Igazad van! :'(
szily3 3 years ago 4
tényleg sztem is
hhftomi 3 years ago
Dacascos30..persze hogy szeretem a tobbit is, de azt hiszem ez volt az elso kazettamon toluk :)
Deniszka77 3 years ago
Talan az elso Republic szam amibe beleszerettem...
Deniszka77 3 years ago
Az elso??? hm, erdekes... Van masodik is? hisz azt gondolom, hogy rengeteg iszonyu jo szamuk van..
16 tonna.. nagyon jo.. kek es nararncssarga, isteni..
Dacascos30 3 years ago
Tartalmas!!
TraceurRodman 3 years ago
Ennél sohasem fognak szebb magyar számot írni...
sandrafromhu 3 years ago 3
Sziasztok!!!
Nincs meg valakinek ennek a számnak a gitár akkordjai???? Ha igen lécci küld el nekem!!!!
Előre is köszönöm!!!!
kimike44 3 years ago
nagyon szeretem ezt a számot van értelme
pancsi89 3 years ago 4
szeress engem, hogyha kérlek... szeress engem minden áron... bárcsak ilyen egyszerűen menne.:(
HaBe107 3 years ago 38
Nagyon szép:)
Tristennne 3 years ago 4
Nagyon hasonló a kettő Nekem is sokszor az jut eszembe, arra asszociálok
Petraacska 3 years ago 2
Nekem az ÖSSZES album megvan :D
wtflolasd 3 years ago
akkor azt is tudod, hogy melyikben van az a refrén, hogy HOLDESŐ...
Segíts és áruld el!
tundebojtos 3 years ago
Nem ez van a refrénjében, de így kezdődik a szám:
"Holdeső, napsugár,
Ki lesz majd, aki rám talál?
Ki jön majd velem?
A holdesőn, a napsugáron át..."
A címe pedig meglepő módon: Holdeső, napsugár :))
Omlash 3 years ago
IMÁDOM ÉS KÖSZI
beene81 3 years ago
Great song....love it
gssg1 3 years ago 4
Ez a szám gyönyörű és azért is a kedvencem mert ez egy nagyon rossz emlékhez köt engem.
veinerroland 3 years ago 4
Ez egyszerűen gyönyörű!!!!!!!!!!!!
cica102 3 years ago 8
mindent elmondtatok a szamrol,en csak ismetlem csodallatos;)
afenebe 4 years ago 3
imádom ezt a számot. a "Fáj a szivem érted" is szeretném nagyon itt látni.
rettegizsuzsanna 4 years ago 6
mi kell ennel jobb? x)
girlish4 4 years ago 4
mindig is jó volt
iimire 4 years ago 3
Gyönyörű, mesés, meg minden... :) Szeretem nagyon!
Mishaesztyi 4 years ago 11
iMÁDOM EZT A SZÁMOT:))
5bastya 4 years ago 6
A Dudu akedvenc számom... :)
Mogyoroagy 4 years ago 2
Valaki nem rakja fel a "Furcsa magasba"-t?Mindegyik számuk jó,én már rég rájöttem:)najó...1van amit nem szeretek:(
Rajty7 4 years ago 2
Nekem a Szállj el kismadár de azért mert agyon játszották a rádiók
Petraacska 3 years ago
ez a kedvenc republic szamom....
elekenek 4 years ago 2
kösz...
RH902 4 years ago 2
Es talan talan... a szovegeket, a mondanivalo melyseget nezve a Republic szamai a legsokatmondobbak, vagy legalabbis egyenloek a legjobb magyar rock szovegekkel.
-------------------------
BUEK mindenkinek Amerikabol, es... inkabb otthon lennek Erdelyben.
theolaci 4 years ago 5
Buek koma terj haza koma ako szegyuk itt a romanok szajat
lipcseipeti 4 years ago
Tudod, azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne...
hangya35 4 years ago 8
Hat igen... szerintem a 80-as evek nagy magyar rock bandai utan a Republic az egyeduli gyongyszem ami a 90-es evekben fejlodott ki a magyar rockzeneben.
(Az is igaz hogy 2000-tol nem igazan kovettem az uj magyar egyutteseket, ugyhiogy senki se dobjon ram koveket ha megsem igy lenne :) )
A 80-as evek 4-5 csapata mellett akik ha angol anyanyelvuek lettek volna vilaghiresek lettek volna, a Republic is 100% ugyanebben a sulycsoportban van.
theolaci 4 years ago 2
eltemették csillagomat..(nagyon hiányzol drága D.)
pfacekl 4 years ago
gyonyoru ez a dal, a tuzet viszek utan nem nagyon kovettem a Republic-ot (akkor a Metallica es Pantera vonzott inkabb), es most igy kemeny metalos fejjel, es gitaroskent jovok ra milyen szuper szamaik vannak, abszolut jok, ja es a szolo gyonyoru ebbe a szamba!
robinfinity 4 years ago
Sziasztok!
Ha valakinek megvan az Erdő közepén járok c dal légyszi tegye fel. köszi
bigbunstar 4 years ago
Szia! Nem tudopm, hogy megkaptad-e már ezt a számot, de ha kell, akkor én fel tudom tölteni. Azt hiszem, hogy majdnem az összes Republik-album megvan nekem.
katus2005 3 years ago 2
Sziasztok! 1000 köszönet ezért a videóért, nagyon szeretem ezt a számot! És aki ezt a számot megmutatta nekem azt a mai napig szeretem vmennyire. :((
Rosenholz7 4 years ago 2
Az életmüvet hagyjuk már jóó ?Mert szerintem nagyon jó számaik vannak pedig én punk zenét hallgatok kicsit van különbség e közöt meg a punk között!olyn szar hogy mindenki beirogat hoogy nem jo akkor a negativ kritikát ne irja ha nem teccik nem kell megnézni ha teccik irj szépet!
Bladeundead 4 years ago
legyszi tegyetek fel a "16 tonna fekete szen"-t aki tudja mert nagyon elvezem.kossz elore is...
ficzko1 4 years ago
egyedül járom utamat, ezen a kerek világon :'(
halottsziv 4 years ago 3
itt jöttem rá vmire...
szike018 4 years ago 2
This comment has received too many negative votes show
a repül a bálnától az umca-umca csasztuskákig eljutni az érdekes egy kicsit,de ez a szám tényleg gyönyörű. talánez az egy dal ami ér valamit az életművükből....
ww95 4 years ago

Közben azért jópár ehhez hasonló dalt is alkottak. Pl: Ezt a földet választottam; Fényes utakon; Erdő közepében; stb.
Valószínűleg nem ismered a teljes életművüket.
Hozzáteszem: nem vagyok valami nagy Republic rajongó, de elismerem a jó dalaikat.
Hedon77 2 years ago 11
Az egyik legjobb számuk
H4stein 4 years ago 4
hogy beilleszkedjen a sorba: tényleg nagyon szép!
saoci 4 years ago 4
Köszi, hogy felraktad ezt a számot. Szerintem olyasmiről szól, ami minden embernek fontos, csak sokan már megfeledkeztek róla. Érzelmekről, odafordulásról, gyengédségről.. Nagyon szeretem, gyönyörű, a minőségétől függetlenül szerintem élvezhető, ha átérzed.
dorcic 4 years ago
áááh:'(
babzsakZsofi 4 years ago
Tényleg nagyon jó, de miért kell ennyire rossz minőségben felrakni? Igy hallgathatatlan...
hunsabbath 4 years ago
ha tudsz rakj fel jobbat...en gratulalok
Krisztijke 4 years ago
GYÖNYÖRŰ!!!!
Republicorult 4 years ago
nagyon meg tud ríkatni
monibia 4 years ago
nagyon tetszik a szövege(alapból az összes republic szám)és a dallam is.van benne vmi népzenei hatás.
sheery21 4 years ago
nincs erre szó... nagyon nagyon nagyon jó
mr2dax 4 years ago
szeretem, szeretem, szeretem!!
olaa22 4 years ago
a legjobb és legszebb....
spnbarbie 4 years ago
nagyon jó kis szám
elhun 5 years ago