Micsoda szánalmas alak, aki szerencsétlen ember helyzetével visszaélt. Egy igazi érzéketlen, faragatlan tuskó, s persze azok is, akik ezen a szerencsétlenen nevetni tudnak. Erkölcsileg és érzelmileg is egy nagy nullák vagytok! Szánalom.
Ezt a 2 vagy 3 hülyét aki felvette és lekommentálta, komolyan ki kéne rakni a Szaharába, majd 1-2 hét után odamenni és meginni előttük 2 méterre 2 liter vizet...
Gratulálok annak a 643 embernek és a többinek akinek ez tetszik. Ez a magyar társadalom. Most lehet románozni meg ukránozni de a magyar ember sem szent nem védek senkit de ez az igazság. Mi is szoktunk adni a hajléktalannak pénzt csak azért kicsit szar érzés amikor nem ennivalóra költi hanem piára.
Könnyű a gép előtt ugatni, közben meg simán kikerülitek az utcán, még rá sem néztek. Zénó legalább adott neki egy kis borocskára valót, meg foglalkozott vele. Egy ilyen embernek, mint amilyen Rezső Úr volt, rengeteget számít, hogy egyáltalán beszélgethet valakivel, nem pedig mindenki csak leszarja a fejét.
huuuu mennyi jotét lelek van itt... hogy megvagytok hatodva a neten.
bezzeg mikor lattok az utcan egy ilyen forma csovest a periferiabol,hogy kozelit feletek,kikerulitek messzire... ha kert volna toletek par forintot nem adtatok volna neki semmit...
a videos gyerek legalabb adott neki penzt. ti meg csak pofaztok a gep elott...
aki felvete videora az egy segfej inkább adot volna neki egy ezrest és monta volna neki vegyen valami kaját de ő inkább felvete videora és ki használt szegény embert
Azért jó hogy felvette mert legalább megismerhettem REZSŐ urat és meg is szerettem.Sajnos nincs már köztünk de ha nekem sok pénzem lenne neki segítettem volna. Ha nem veszik fel akkor soha nem ismerem meg...
Ne haragudj számomra a 80% egy büdös csöves marad aki reggel 2 felessel indít. Szarik az életére és a világra hogy sajnáljam? Nem megy ha olyan még kettőt alá rugók nem vagyok olyanokra kíváncsi aki az életét eldobja nincs mit tisztelni rajta. Sok suta aki sajnálni próbáltatja őket nem utazik velük egy buszon. Másodszor amelyik akar élni felállni azok nem így néznek ki. Van hajléktalan ismerősöm tiszta jól ápolt erre van a hajléktalan szálló. Szóval kussolj kis buzi....
Biztos azt hitted, hogy ez vicces, de csak azoknak, akiknek nincs annyi eszük, hogy lássanak. Egy embert lássanak, na a hajléktalant. Ez a videó azt alázza meg, aki csinálta és aki nevetni tud rajta. Szégyen...
Teljesen igazad van testvérem mindegy ki vagy én veled érzek gondolkodom és sajnálatos dolog DE EZ A MAGYAR A NÉP SAJNOS(::: előitéletekbe ütközés van bármit is teszel és a az aki tényleg mély ponton van azt ki kerülik és meg alázzák. jó hogy van nak még ilyen emberek mint te és meg látják az EMBERBEN AZ EMBERT KIRÁLY VAGY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mindenki mennyire foglalkozik hirtelen a Rezső sorsával, bezzeg az utcán ha elmennétek mellette szarba sem néznétek ugyanúgy... Nem értem miért gond hogy valaki szóba állt ezzel a szerencsétlennel, ráadásul gondolom pénzt is kapott érte, de akkor is, mi ezzel a gond? Nem volt kötelező az "interjú", és fegyvert sem fogtak a fejéhez, örült hogy beszélgettek vele..
Én túl sok poént nem látok benne,egy koldus királyt hülyítenek.Csak azt nem tudják hogy ők mikor kerülnek hasonló helyzetbe,és kérdés ők bírnák e azt amit a kisöreg már át élt.Bírnák e ha őket szívatná valami kis pöcs,bírnák e ha nem tudnának mit enni,bírnák e ha mindenki átnézne rajtuk,belehalnának egy hét alatt!!!!!!!!!!!
SZOPD LE AZT A FAJ GYÜLÖLÖ KURVA ANYÁDAT TE KIS TUDATLAN BUZI!!!!!! EDDIG TERJED AZ IQ-? EZ MÁR NEM DIVAT MENNY EGYETEMRE TE FASZ AKKOR SE LESZEL OKOSABB!!!!!!!!!!!!!
Nem szakad anyádba a fejed???? Tetűláda nyomorék!!! Ez neked vicces?? ha veled csináltam volna ezt akkor biztos ne röhögtél volna rajta ennyire... -.- hülye kis takony csicska
Zolieee17 Bocsi hogy eltüntem egy időre kinnvoltunk külföldön, Ő Regőúr még mindig éll! Sajnos nagyon beteg most, a fején a kinövés egy elfertözdött ő nme is tudom mi de nagyon csunya már...
Szánalmas az aki ,nehéz sorsú emberek kifigurázásával próbál ilyen formán magából "jófejsrácot" kreálni ! Lehet más szemmel látná a dolgokat ,ha 2-3 percre Ő lenne a kamera másik oldalán.Úgyhogy egy nagy tapsot Hurvinyeknek az Oscar díjas dokumentum filmesnek!
A kurvaanyátokat! Ezt az 1 embert tudjátok csak hülyíteni? Gondolkozzatok már, olyan szegény ez a férfi! Pénz kéne neki és nem szopatás! Elszomorít minden normális embert ez a látvány! Látszik rajta, hogy az alkoholba folytja az egész életét! Csinálnának ezek a primitív lények egy olyan videót amiben egy normális házat kapna magának!
@08manoh Szegény emberen látszik, hogy nem egyszer megverték! Inkább segítsetek rajta! Adjatok neki normális ruhákat vagy vigyétek el egy olyan helyre ahol legalább teljesítik élete egy vágyát!
Az a gáz, hogy ezzel szórakoztok. Persze, ha ez az egyetlen mód, hogy pár forinthoz jusson a szerencsétlen... Igazából nem humoros! Nagyon is szomorú ez az egész!
A szivem szakad meg mikor ilyet látok. Biztos csak a pénzért vállalta, hogy bohóckodik a kamera előtt. A barom aki videózta fel sem fogta, mit csinál, mennyire megaláz egy szerencsétlen sorsú embert. Ennyi erővel megkérdezhette volna, hogy jutott ide, mi a története de nem, a hülyegyerek csak röhögni akart egy apja korabeli idős emberen. Ezt érezte az öreg is, ezért sírt a végén...
@kisilona talán nem kellet volna el inni a fél életét. vagy akármi más... hagyjuk eszt a sz@r sztereotípiát,hogy aki szegény az biztos jó ember meg jaj de sajnálóm ugyan már hagyjuk!
érdekes az én apám anyám is el vesztette a munkahelyét a válság miatt mégis talpra tudtak állni!
és mielőtt jönne az hogy biztos nincs senkije hát apám se támaszkodót senkire és ö is elveszitete az édesanyját apját mégsem kezdet el inni mindenki csak az államot szidja ugyan már hagyjuk már!
Ki ez a Hurvinyek,a kurvinyek anyját?Baszki,nem tudtam végignézni,pedig kemény a gyomrom,de ekkora retard videót....KOMOLYAN AZT MONDOD,H EZ VKINEK NEVETSÉGES?F..kin' Rtard
@Metin2FireLight ide figyelj bazdmeg de lehet hogy akár mi is kerülhetünk az utcára de akár 70 éves fejjel se leszel te se én se olyan hülye(fasz) hogy ijeneken úgymond részt veszel (hagyod magad lekamerázni) vagy ha mégis akkor 1 nagy balfasz vagy már bocs... Különben meg az öreg úr is 1 nagy fasz volt mert rögtön le kellet volna basznia 1-2 pofont aki levideózta szóval ennyit rólatok...
@davidavad000 Fogalmad sincs semmiről. Nem tudhatod, hány napja nem evett az öreg, azt sem, milyen az utcán élni, mennyire reménytelen, kilátástalan élete, jövője lehet. Egy kicsit több tiszteletet mások iránt. Ez az ember nem volt rosszindulatú, vagy beképzelt vagy kötekedő, csak nagyon szegény.
Aki találkoztál ezzel az emberrel, és megígérted , hogy segítesz neki, és nem tetted. Megríkattad ezt az öreget, akinek a lábnyomába soha nem léphetsz mert úgyan te még nem vagy csöves, de egy középszerű tehetetlen kis senki vagy. Még senkit nem átkoztam meg. Pedig volt már pár ellenségem 1000 szer komolyabbak mint te. Isten kezébe bízom, ő legyen itélőd ..Meg fogod kapni, tőlem is lehet megkapnád, de meglátod úgy lesz.... Majd jusson eszedbe, mit tettél ezzel az öreggel, ha kínlódni fogsz....
mindenkinek vannak rokonai, testvérei, barátai. ha nekem kerülne az utcára valakim, minden további nélkül befogadnám, amég úgy viselkedik...! na, ezzel el is árultam, hogy -NEM MIND, DE JELENTŐS SZÁZALÉKUK- miért kint lakik
Hát nálunk is Szombathelyen sok hajléktalan van akik csak gondot okoznak. Az emberek ha adnak nekik pénzt csak ilyen olcsó műanyag palackos borokat vesznek. Odáig mennek, hogy kötekednek, meg erőszakoskodnak az emberekkel
@zanatkornel Hát Kornél, nem tudom mennyire olvasod a nyugat.hu-t de ott azt írták, hogy nagy a hajléktalanok száma, csak többségük próbál kikerülni abból a helyzetből, amiben van. Akik a folytonos problémát okozzák és akiket te látsz kis részét teszik nekik, de mégis nem lehet bírni velük.
Jó videó meg minden vicces. Csak az a kár hogy ezért pénzt kapott. De ha szimplán poénból csinálták volna akkor jó lett volna meg minden. Akkor like-olnám is.
csak ugy szolok nektek, hogy ezért a csöves geci sok pénzt kap attol, aki a videót felvette. nem is keveset. minimum 20.000 ft-t szoval, evvel csak jól jár, és annak is örül, h népszerü, sztem nagy arc lehet, xD csak kár h nem vok pesti:D
Sajnálom én is az öreget mert nem lehet egy rossz ember. Másik meg az öreg valószínű bokszoló volt az orrából ítélve + nem volt rossz a mozgása csak gondolom az alkohol megkoptatta egy kicsit.
Hogy néz ki ez a szerencsétlen! Remélem az az 5 éves kislányhangú buzi is igy fog kinézni aki felvette, Látom nem jut neki semmi az életben és ezzel próbálja kárpótolni! Grat
What a delightful old codger....My Hungarian is quite rusty but I can tell that the old guy has not lost his sense of humour. He is worth 10 of the new aggressive young druggie panhandlers that have taken over the streets here inToronto. God bless the man......
Neked tisztelt videó készítő pedig itt a nyilvánosság előtt azt üzenem, hogy a magatartásod, a minősíthetetlen válaszod engem egy sértődött kisgyerekre emlékeztet, akinek a homokozóban elvették a kis piros vödrét. A helyes magatartás az, hogy önkritikát gyakorolsz, és bocsánatot kérsz. Attól még nem leszel kisebb ember, sőt! Tudom, hogy nem könnyű, de próbáld meg. Hidd el sikerülni fog. Neked is boldog karácsonyt.
Most olvasom hogy elhunyt Csatkai úr mély megrendülésemnek adok hangot,soha sem felejtelek el Rezsőkém köszönöm a sok humor és jókedvet,és tuti hogy vigyáz rád ott fent a Csatkai Szűzanya.......nyugodj békében mindörökké
Hát kurva szépek vagytok mondhatom
milegyen1111 3 weeks ago
szerintem ez egy tökéletes videó X"DDD
MultiWanrltw 3 weeks ago
Szegény.
Kamerás egy idióta faszkalap!
nikko737800 4 weeks ago
R.I.P Rezső...
BearNukemHD 1 month ago 4
hajrá Rezső...
horgikam 1 month ago
Szegény Ember:( Elég Szomorú Hogy Ilyeneket Készitenek :((
MsFankaDeli 1 month ago
Micsoda szánalmas alak, aki szerencsétlen ember helyzetével visszaélt. Egy igazi érzéketlen, faragatlan tuskó, s persze azok is, akik ezen a szerencsétlenen nevetni tudnak. Erkölcsileg és érzelmileg is egy nagy nullák vagytok! Szánalom.
krauszk 1 month ago
ezek után 1 hozzáfűznivalóm van.....ÁLDJON MEG A CSATKAI SZŰZ MÁRIA MINDENKIT!!!! :ddd
Daxos98 1 month ago
ez gyalázat szegényre , igaza van Baly69 nek .
thebobbafett1 1 month ago
Ezt a 2 vagy 3 hülyét aki felvette és lekommentálta, komolyan ki kéne rakni a Szaharába, majd 1-2 hét után odamenni és meginni előttük 2 méterre 2 liter vizet...
geri5698 1 month ago
Gratulálok annak a 643 embernek és a többinek akinek ez tetszik. Ez a magyar társadalom. Most lehet románozni meg ukránozni de a magyar ember sem szent nem védek senkit de ez az igazság. Mi is szoktunk adni a hajléktalannak pénzt csak azért kicsit szar érzés amikor nem ennivalóra költi hanem piára.
Baly96 1 month ago
@Baly96
Miért ne tetszene?
fireman105112 1 month ago
Szegény Rezső úr..Kár hogy már meghalt lassan 2 éve...
95sorlag95 2 months ago
Könnyű a gép előtt ugatni, közben meg simán kikerülitek az utcán, még rá sem néztek. Zénó legalább adott neki egy kis borocskára valót, meg foglalkozott vele. Egy ilyen embernek, mint amilyen Rezső Úr volt, rengeteget számít, hogy egyáltalán beszélgethet valakivel, nem pedig mindenki csak leszarja a fejét.
Johnydepp86 2 months ago 2
huuuu mennyi jotét lelek van itt... hogy megvagytok hatodva a neten.
bezzeg mikor lattok az utcan egy ilyen forma csovest a periferiabol,hogy kozelit feletek,kikerulitek messzire... ha kert volna toletek par forintot nem adtatok volna neki semmit...
a videos gyerek legalabb adott neki penzt. ti meg csak pofaztok a gep elott...
Placebo450404 3 months ago
Kívánom, hogy az, ki készítette ezt a videót hasonló sorsra jusson ;)
Alnitak7 3 months ago 12
Mi ez a zene alatta? mi a cime? :D
Sziliszilagyi 3 months ago 2
tüdő gyula meg a tarzan xDDDD
TheFreerideking123 3 months ago
Szánalmasak vagytok!
SOAD0219 3 months ago 4
aki felvete videora az egy segfej inkább adot volna neki egy ezrest és monta volna neki vegyen valami kaját de ő inkább felvete videora és ki használt szegény embert
feri6150 3 months ago
Degenerált barom aki ilyet videózik + még élvezi is. Bármelyikünk juthat ilyen helyzetbe.
andee441 3 months ago
Akkor meg fogom verni a stabot!:))
MrPunkypunky 3 months ago
Grat a videóhoz XD
Tüdő Gyula XD
Dani57045 4 months ago
Azért jó hogy felvette mert legalább megismerhettem REZSŐ urat és meg is szerettem.Sajnos nincs már köztünk de ha nekem sok pénzem lenne neki segítettem volna. Ha nem veszik fel akkor soha nem ismerem meg...
sokszor 4 months ago 2
JAj szegény csatkai ur meghalt isten nyugosztolja :'(
Kittykehh1 4 months ago
és még igy is tisztelettudó és udvarias a férfi.
vghismy 4 months ago
Szívesen látnám, így, megalázottan, éhesen, csont soványan azt, aki a videót készítette, és elégedett szívvel töltötte fel..
vadan88 4 months ago
mit mikór ??
MansonLittle 4 months ago
már meghalt !!!! és még gúnyólják is !!!!!!
MansonLittle 4 months ago
@MansonLittle Mikor?
kecsoadi 4 months ago
Azért elmehetsz a jó kurva anyádba te kis köcsög, hogy ilyenen röhögsz!
Remélem majd rajtad is tudunk röhögni, ha szétvert pofával bőgsz majd a kamerába!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
muaythailaci 4 months ago
ez ugye debrecenben van?
GerrardEng 4 months ago
Ne haragudj számomra a 80% egy büdös csöves marad aki reggel 2 felessel indít. Szarik az életére és a világra hogy sajnáljam? Nem megy ha olyan még kettőt alá rugók nem vagyok olyanokra kíváncsi aki az életét eldobja nincs mit tisztelni rajta. Sok suta aki sajnálni próbáltatja őket nem utazik velük egy buszon. Másodszor amelyik akar élni felállni azok nem így néznek ki. Van hajléktalan ismerősöm tiszta jól ápolt erre van a hajléktalan szálló. Szóval kussolj kis buzi....
HUNNecro 4 months ago
Elég szomorú.
lacifighter 4 months ago
Biztos azt hitted, hogy ez vicces, de csak azoknak, akiknek nincs annyi eszük, hogy lássanak. Egy embert lássanak, na a hajléktalant. Ez a videó azt alázza meg, aki csinálta és aki nevetni tud rajta. Szégyen...
noniin1000 5 months ago 2
Szégyen ez a video.... szmorú és elgondollkodtató...
szakacsbalint1 5 months ago 2
Teljesen igazad van testvérem mindegy ki vagy én veled érzek gondolkodom és sajnálatos dolog DE EZ A MAGYAR A NÉP SAJNOS(::: előitéletekbe ütközés van bármit is teszel és a az aki tényleg mély ponton van azt ki kerülik és meg alázzák. jó hogy van nak még ilyen emberek mint te és meg látják az EMBERBEN AZ EMBERT KIRÁLY VAGY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
donzsorleone 5 months ago
Mindenki mennyire foglalkozik hirtelen a Rezső sorsával, bezzeg az utcán ha elmennétek mellette szarba sem néznétek ugyanúgy... Nem értem miért gond hogy valaki szóba állt ezzel a szerencsétlennel, ráadásul gondolom pénzt is kapott érte, de akkor is, mi ezzel a gond? Nem volt kötelező az "interjú", és fegyvert sem fogtak a fejéhez, örült hogy beszélgettek vele..
Mikeoloo 5 months ago 2
a csatkai szuz marija allgya magat dezso urr
attila216 5 months ago
Én túl sok poént nem látok benne,egy koldus királyt hülyítenek.Csak azt nem tudják hogy ők mikor kerülnek hasonló helyzetbe,és kérdés ők bírnák e azt amit a kisöreg már át élt.Bírnák e ha őket szívatná valami kis pöcs,bírnák e ha nem tudnának mit enni,bírnák e ha mindenki átnézne rajtuk,belehalnának egy hét alatt!!!!!!!!!!!
steelermetal 6 months ago
Akinek nem tetszik nyalja ki helyből:)
LacGL 6 months ago
EZ A RIPORTER EGY SENKIHAZI TROGER AKI BIZTOS MEGBASZNA A SAJAT ANNYAT VAGY NAGYANNYAT PENZERT MEG HOGY REKLAMOT CSINALJON
sinuk9 6 months ago 2
fasszopó cigány geci
josku80 6 months ago
@josku80 Halottról csak jót....
TheEmbervagyok 6 months ago
SZOPD LE AZT A FAJ GYÜLÖLÖ KURVA ANYÁDAT TE KIS TUDATLAN BUZI!!!!!! EDDIG TERJED AZ IQ-? EZ MÁR NEM DIVAT MENNY EGYETEMRE TE FASZ AKKOR SE LESZEL OKOSABB!!!!!!!!!!!!!
donzsorleone 5 months ago
Nem szakad anyádba a fejed???? Tetűláda nyomorék!!! Ez neked vicces?? ha veled csináltam volna ezt akkor biztos ne röhögtél volna rajta ennyire... -.- hülye kis takony csicska
maskura70 6 months ago 2
Vmi púp van Rezsőbának a fején :S szegényke!
Badboy1846 6 months ago
Azért jó ha van 1 Hobo haverod, mert ha jön 1 perverz bácsi, akkor ő pont arra jár, és bebassza a homlokát :):)
paksyCS 6 months ago
Egy igazán baráti ajánlat: baratiajanlat.hu
RobSzQ 6 months ago
szegeny oreg... remelem nem csak egy szar bort vett neki a stab...
gyulaburai 6 months ago
Zolieee17 Bocsi hogy eltüntem egy időre kinnvoltunk külföldön, Ő Regőúr még mindig éll! Sajnos nagyon beteg most, a fején a kinövés egy elfertözdött ő nme is tudom mi de nagyon csunya már...
FeuerausPuster 6 months ago
Úgy tudom, hogy tanár volt régen Rezső
trut52 7 months ago
hiába hobo akkor is jofely öreg lehet.:)
joco14141 7 months ago
nyomd neki igy tovabb
markoka1995 7 months ago
úgy meg verlek h bekulázol xD
Sniper30180 7 months ago
mi az a kva nagy púp a fején? :O
ViperagyilxMETIN 7 months ago
Szánalmas ha valaki azt mondja szánalmas... PFFFFF
szerintetek ha nem akart volna nem ment volna arrébb Rezsőbá? de nem akart! szóval fuck off
spidybaby 7 months ago 2
Ez Mike Tyson XD
cpmes4 7 months ago
Nem az a lényeg, hogy jól érzi magát?Én nevetek rajta, oszt leszarom...
JamieThaJamaster 7 months ago
nem vicces!!
krisztian1785 7 months ago
Szánalmas az aki ,nehéz sorsú emberek kifigurázásával próbál ilyen formán magából "jófejsrácot" kreálni ! Lehet más szemmel látná a dolgokat ,ha 2-3 percre Ő lenne a kamera másik oldalán.Úgyhogy egy nagy tapsot Hurvinyeknek az Oscar díjas dokumentum filmesnek!
Faszfej!
dusika1 7 months ago 5
Istenem és ezen valaki nevetnitud??
Felháborito!
A kameraman biztos egykis senkiházi szarfoso egy izomemberrel csináljon ilyen videot és röhögjön a képébe neki is lenne ilyen jokis pup a fején.
az ilyennek golyo jár a fejébe!
Szegény ember. röhögjetek csak. remélem ti is ilyen helyzetbe kerültük még életetek során....-.- nymorék IQ bajnokok......
ifidieyoungLLLL 8 months ago 4
istenem ez tök normális jó modu ember csak ide jutott az ilyen embereket sajnálom mert ez jó embert volt!!!
csanytelek12 8 months ago
szerintem ez nem vicces..ez elég köcsögség -.-'
killerhandsura 8 months ago
törött, szétütött orr, nagy szarv a fején bedagadva... gyönyörű egy csöves
stutterize 8 months ago
Szomorú hogy ilyenek vannak.. és ezen van aki még röhög is :/
teddymaci10 8 months ago 45
@teddymaci10 ha nemtetszik nenézd b+
nuncsika11 5 months ago
@teddymaci10 eggyet értek
zsocek72 1 month ago
mi van a fejével?
Trenkloyd 8 months ago
Comment removed
BMFScooter 8 months ago
A kurvaanyátokat! Ezt az 1 embert tudjátok csak hülyíteni? Gondolkozzatok már, olyan szegény ez a férfi! Pénz kéne neki és nem szopatás! Elszomorít minden normális embert ez a látvány! Látszik rajta, hogy az alkoholba folytja az egész életét! Csinálnának ezek a primitív lények egy olyan videót amiben egy normális házat kapna magának!
MyNameCanny 8 months ago
@MyNameCanny
Biztos nem azért ilyen mert mindig melózott :D
Tróger az egész ember...
Talán ha egész nap nem a kocsmába vedelne akkor lehetne valami.
08manoh 8 months ago
@08manoh Szegény emberen látszik, hogy nem egyszer megverték! Inkább segítsetek rajta! Adjatok neki normális ruhákat vagy vigyétek el egy olyan helyre ahol legalább teljesítik élete egy vágyát!
MyNameCanny 8 months ago
Az a gáz, hogy ezzel szórakoztok. Persze, ha ez az egyetlen mód, hogy pár forinthoz jusson a szerencsétlen... Igazából nem humoros! Nagyon is szomorú ez az egész!
hanbaekyoung 8 months ago
Ez a videó nem törölve volt?
Gesy2003 8 months ago
:D Nemsemmi!
m6304 8 months ago
"Áldjon meg benneteket a Csatkai Szűz Mária! :DDD"
kiscsaj88 8 months ago
:D olyan mint nálunk sóskúton a Király Sanyi :D
enricsi03 8 months ago
A szivem szakad meg mikor ilyet látok. Biztos csak a pénzért vállalta, hogy bohóckodik a kamera előtt. A barom aki videózta fel sem fogta, mit csinál, mennyire megaláz egy szerencsétlen sorsú embert. Ennyi erővel megkérdezhette volna, hogy jutott ide, mi a története de nem, a hülyegyerek csak röhögni akart egy apja korabeli idős emberen. Ezt érezte az öreg is, ezért sírt a végén...
kisilona 9 months ago 89
@kisilona Rezső úr már nincs köztünk
Backstorm13 6 months ago
@kisilona talán nem kellet volna el inni a fél életét. vagy akármi más... hagyjuk eszt a sz@r sztereotípiát,hogy aki szegény az biztos jó ember meg jaj de sajnálóm ugyan már hagyjuk!
érdekes az én apám anyám is el vesztette a munkahelyét a válság miatt mégis talpra tudtak állni!
és mielőtt jönne az hogy biztos nincs senkije hát apám se támaszkodót senkire és ö is elveszitete az édesanyját apját mégsem kezdet el inni mindenki csak az államot szidja ugyan már hagyjuk már!
Donpiq 3 months ago
adjá neki rezső föleg a tüdő gyulának XDDDDDDDDDDDDDDDDddd
stroblmark 9 months ago
Egyesével baszkodnám szét az összes gyökeret aki ezen röhög... :)
vagvua 9 months ago
Ki az a fasz aki ilyen szerencsétlennel szórakozik?Szivesen seggberúgnám!
MrTelihold 9 months ago
Nekem tök rendes csávónak tüni :) És az a pöcs aki baszakodik vele és még leis videóza az mennyen a búsba!!!!!
Tökre sajnálom mert szegény a végén még sirt is a faszkalap miatt!!!!
horvricsi 9 months ago
aki nevet ezen a világon a legnagyobb PICSA!! nem láttátok hogy a végén sírt?azt hitte szegény hogy meggazdagodik
TheMEGABence 9 months ago
mi az a dudor a fején?
Protex98 9 months ago
Ki ez a Hurvinyek,a kurvinyek anyját?Baszki,nem tudtam végignézni,pedig kemény a gyomrom,de ekkora retard videót....KOMOLYAN AZT MONDOD,H EZ VKINEK NEVETSÉGES?F..kin' Rtard
kalahan1919 9 months ago
Aki nevet ezen a vidin az 1 nyomorék . ! Ha te lennél ijen "csöves"akkor nem nevetnél !
Metin2FireLight 9 months ago
@Metin2FireLight ide figyelj bazdmeg de lehet hogy akár mi is kerülhetünk az utcára de akár 70 éves fejjel se leszel te se én se olyan hülye(fasz) hogy ijeneken úgymond részt veszel (hagyod magad lekamerázni) vagy ha mégis akkor 1 nagy balfasz vagy már bocs... Különben meg az öreg úr is 1 nagy fasz volt mert rögtön le kellet volna basznia 1-2 pofont aki levideózta szóval ennyit rólatok...
davidavad000 9 months ago
@davidavad000 Fogalmad sincs semmiről. Nem tudhatod, hány napja nem evett az öreg, azt sem, milyen az utcán élni, mennyire reménytelen, kilátástalan élete, jövője lehet. Egy kicsit több tiszteletet mások iránt. Ez az ember nem volt rosszindulatú, vagy beképzelt vagy kötekedő, csak nagyon szegény.
kisilona 9 months ago
de ti nem sjanáljátok őket? Ti is bármikor kerülhettek utcára és lehet hogy rajtatok fognak röhögni..
MatemaniaCC 10 months ago 2
meik zene megy alatt???
atika0610 10 months ago
@atika0610 Roki zenéje!
Drifter245 10 months ago
@Drifter245 köszi :D
atika0610 7 months ago
am én szombathelyi vagyok és van 1-2 "híres" hajléktalan. (: de azok is megvanank és jófejek XD
DrZsu1 10 months ago
Aki találkoztál ezzel az emberrel, és megígérted , hogy segítesz neki, és nem tetted. Megríkattad ezt az öreget, akinek a lábnyomába soha nem léphetsz mert úgyan te még nem vagy csöves, de egy középszerű tehetetlen kis senki vagy. Még senkit nem átkoztam meg. Pedig volt már pár ellenségem 1000 szer komolyabbak mint te. Isten kezébe bízom, ő legyen itélőd ..Meg fogod kapni, tőlem is lehet megkapnád, de meglátod úgy lesz.... Majd jusson eszedbe, mit tettél ezzel az öreggel, ha kínlódni fogsz....
FolyAxel 10 months ago 4
@FolyAxel
Úgy legyen! Jól beszélsz!
12bgergo 9 months ago
ecca ecca eccarvú
cucclie 10 months ago
This has been flagged as spam show
A te lelki szegenyseged bizonyitvanya hogy egy hajlektalannal baszakodsz. Gratulalok faszfej!
pinewood77 1 year ago
Comment removed
pinewood77 1 year ago
Comment removed
pinewood77 1 year ago
Comment removed
pinewood77 1 year ago
mindenkinek vannak rokonai, testvérei, barátai. ha nekem kerülne az utcára valakim, minden további nélkül befogadnám, amég úgy viselkedik...! na, ezzel el is árultam, hogy -NEM MIND, DE JELENTŐS SZÁZALÉKUK- miért kint lakik
szanki83 1 year ago
aki hajléktalanokat szivat, az egy lelki hajléktalan.
Laars28 1 year ago
R.I.P. reso ur :(
Nic3boys1 1 year ago 3
kis minotaur :D:D
adika114 1 year ago
NAGYON NAGY CSAVO
RSZOLI 1 year ago
Ne baszatok mar ezt a szeginy embert! Apropo ennek milyen nagy bunkoja van a fejen?
burgota1 1 year ago
lol eléggé lol
cseszkirapper 1 year ago
ez ugyan az mint a köcsög pityu esete csori tagot mindig szopatjak ::((
asdasd1770 1 year ago
Ezt a szegyent tettetek fel magyarbol?
Mr432player 1 year ago
hehe:DxD
Akboy95 1 year ago
Hát nálunk is Szombathelyen sok hajléktalan van akik csak gondot okoznak. Az emberek ha adnak nekik pénzt csak ilyen olcsó műanyag palackos borokat vesznek. Odáig mennek, hogy kötekednek, meg erőszakoskodnak az emberekkel
doncseczakos 1 year ago
@doncseczakos Szombathelyen?? Nemtom én nem nagyon szoktam látni, max párt a főtéren
zanatkornel 1 year ago
@zanatkornel Hát Kornél, nem tudom mennyire olvasod a nyugat.hu-t de ott azt írták, hogy nagy a hajléktalanok száma, csak többségük próbál kikerülni abból a helyzetből, amiben van. Akik a folytonos problémát okozzák és akiket te látsz kis részét teszik nekik, de mégis nem lehet bírni velük.
doncseczakos 1 year ago
what is this
000whiterabbit 1 year ago
szegény:(:(
romcsee 1 year ago
Ez tökre jó :)
de Halljátok mekkora pup van a fején jjuuuj
lazilo012 1 year ago
Comment removed
1992szandi 1 year ago
mekkora bub van a fején aztakurva:O mostnézem...
dancetilayz 1 year ago
Rohadjatok meg...
Balazskadar 1 year ago
EZ NEM JÓ,ITT SZOPATJÁK,A PARKOLÓ ŐRÖS JOBB...
martin941013 1 year ago
ahogy nézem a homlokát már boxolt:D
gellertsamel 1 year ago
Háát most meghalt vagy sem nem tudom de kedves hajléktalan és nem olyan mint a többi iszákos kukába lakó köcsög csöves
WeThePeople2800 1 year ago
háhh. :D
MrPihike 1 year ago
ne hazudgáljá itt hogy meghalt a Csatkai Rezső Úr mer lecsavarlak!!! ha ilyen kommenteket írsz el lehet tolni a biciklit a jutobról!!! xD
kecskef6 1 year ago
Tiszta Choli bácsi lenne,ha megfürödne ! XD
OldRaiden1 1 year ago
hát én beszartam hogy a csövesnek milyen pólója van:D
mp3 as csövesek még úgy ahogy de ez a nike póló:D nagyon komoly :D
kaktusz14 1 year ago
@SZDSZ2010 éljen a fasizmus soha többé szdsz
lorinczi1 1 year ago
@lorinczi1 A fasizmus elni fog meg az szdsz!De te hulye maradsz
hamadasimful 1 year ago
Jó videó meg minden vicces. Csak az a kár hogy ezért pénzt kapott. De ha szimplán poénból csinálták volna akkor jó lett volna meg minden. Akkor like-olnám is.
hurtka 1 year ago
üzenem hogy úgy megverle hogy bekulázol xd
we4di 1 year ago
csak ugy szolok nektek, hogy ezért a csöves geci sok pénzt kap attol, aki a videót felvette. nem is keveset. minimum 20.000 ft-t szoval, evvel csak jól jár, és annak is örül, h népszerü, sztem nagy arc lehet, xD csak kár h nem vok pesti:D
mono1120 1 year ago
Vicces amiket mond meg minden csak azért sajnálom szegényt :S:S
sswatt3 1 year ago
köcsög szdsz-es f4sz ti basszátok el az országot!!!!!
wesker19721 1 year ago
Sajnálom én is az öreget mert nem lehet egy rossz ember. Másik meg az öreg valószínű bokszoló volt az orrából ítélve + nem volt rossz a mozgása csak gondolom az alkohol megkoptatta egy kicsit.
Snape21 1 year ago
Hogy néz ki ez a szerencsétlen! Remélem az az 5 éves kislányhangú buzi is igy fog kinézni aki felvette, Látom nem jut neki semmi az életben és ezzel próbálja kárpótolni! Grat
Kiesiss3 1 year ago
Miért kell egy ilyen jó emberből megpróbálni kihozni a bunkót?
Shekanereal 1 year ago
" Úgy meg verlek, hogy bekulázol " :D:DD:D
ReAm10 1 year ago
ebben mi a vicces
vanillaochcurry 1 year ago
Comment removed
kaksiszar 2 years ago
SZDSZ2010
meg édes anyukád
Smokeos 2 years ago
ez itt nem a politika helye hülyegyerekek
és amúgy állítólag megfagyott szegény öreg
bbali52 2 years ago 4
What a delightful old codger....My Hungarian is quite rusty but I can tell that the old guy has not lost his sense of humour. He is worth 10 of the new aggressive young druggie panhandlers that have taken over the streets here inToronto. God bless the man......
SHOEMAN342 2 years ago
Tényleg meghalt szegény?! :'(((
Vagy csak nem akar vele több videót csinálni a gyerek? xD
4dv3ntur3r 2 years ago
Éljen a JobbiK!!!! Kapja be a fidesz és az mszp!
kikistein3 2 years ago
This has been flagged as spam show
keress rá! GYURCSÁNY BAND ! a hazaárulók vetkőznek.....
MrSzati84 2 years ago
éljenek a Nemzetiszocialisták!!!
sidebyside1234 2 years ago
JObbik!!!!
drdani20 2 years ago
Lófaszt!
Jobbik!!!
ZsonDoe 2 years ago
tök normális faszinak tűnik
phanaticusfreestylus 2 years ago 31
szegény ember:S
psvzsolti 2 years ago 8
szegény
haccaboy 2 years ago 6
jó reggelt!
magyarvagyokPontCom 2 years ago
Ezt milyen okkal flagaljem?
Maymax1 2 years ago
szegényt megsajnáltam azér:S:DD:
pinaluk 2 years ago 6
Hát ez beszarás ! IKSZDÉ! és menyit fizetnek ezétz? XD akkor megfogom verni a stábot XD mit üzen Zorronak ? ÁLdjon meg a jóisten! XDXDXD
Nocsi33 2 years ago
Comment removed
Vazzeeeee 2 years ago
nagyon nagy:):D
NgtTibi 2 years ago
NEM HALT MEG:D taliztam vele tegnap És Énekelt:D 500 FTért
FeuerausPuster 2 years ago 30
@FeuerausPuster nekem külön interyout adott 1,000,000 ft-ért
ZyZy1234Windowslive 9 months ago
@FeuerausPuster komoly?
MrAkimov 8 months ago
@FeuerausPuster Mi az a daganat a bal szeme felett??
Zolieee17 8 months ago
Comment removed
albidd1 2 years ago
igen a volt komunista rendszerben egy klasz sportolo volt jol bunyozott kar erte
pirosjumbo 2 years ago
Jani bácsi felhívja Feri bácsit: -Ferikém átjösz sakkozni? -Ne haragudj, de most halt meg a feleségem... -Jó, hát lehetsz a feketével!
gyere nevetni a weboldalunkra...
magyarvagyokPontCom 2 years ago
csibelló.
Egyetértek veled!!!
Neked tisztelt videó készítő pedig itt a nyilvánosság előtt azt üzenem, hogy a magatartásod, a minősíthetetlen válaszod engem egy sértődött kisgyerekre emlékeztet, akinek a homokozóban elvették a kis piros vödrét. A helyes magatartás az, hogy önkritikát gyakorolsz, és bocsánatot kérsz. Attól még nem leszel kisebb ember, sőt! Tudom, hogy nem könnyű, de próbáld meg. Hidd el sikerülni fog. Neked is boldog karácsonyt.
rozsalevel 2 years ago 5
Sajnalom, hogy meghalt de azert mert utcara kerult nem.
uzsz 2 years ago
Most olvasom hogy elhunyt Csatkai úr mély megrendülésemnek adok hangot,soha sem felejtelek el Rezsőkém köszönöm a sok humor és jókedvet,és tuti hogy vigyáz rád ott fent a Csatkai Szűzanya.......nyugodj békében mindörökké
PANZERVIHUN 2 years ago 4
ezt nekem irtad?
MrAkimov 2 years ago
de legalább ő nem hirdeti a degeneráltságát :D
csibello 2 years ago 2
megfagyott?
vagy csak vicc h meghalt?
gorololo 2 years ago
Mikor halt meg?
Geri0730 2 years ago