Ez azért tényleg nagyon durva. A Kádár-rendszerben nem tudtak ilyen riportereket és ilyen műsorokat csinálni(pedig szerettek volna).. Félelmetes. Ilyenek nyíltan egy állítólagos demokratikus ország, állítólagos demokrata városában. Pedig Debrecenre pont ráférne a tiszta média, mert az ország egyik legeladósodottabb országáról van szó (asszem csak Kaposvár és Szolnok van így eladósodva).
csakhogy ettől még tény, hogy kósa nagyúr valami elképesztően undorító belterjes hatalmi hálót épített ki.. debrecenben esélye sincs az embernek boldogulni, ha nincs haveri, még inkább rokoni viszonyban a tekintetes urakkal.. és ez nem helyes, ebből egyenesen következik, hogy a pozíciókba nem szakmai alapon kerülnek nem megfelelő, alkalmatlan emberek és az ilyesminek mindig nagyon csúnya vége van.
é kárhiszi akár nem a kedves néző, ez is csak olitika... "hmm.. ez a független párt elmondja a szélsőbbek disznóságait?" s nem véletletn szerintem hogy ezt a kis balhét választások előtt csinálták. :)
Nos a törökös kultúrának múltja van.. egy "pár" évig megszállták az országot a múltban.. de egy egész nemzetet néhány videó alapján alacsony színvonalúnak mondani.. erre mondják azt, hogy ne a borítója alapján ítéld meg a könyvet.. de Magyarország eu-s tagállammá válása szerintem is hülyeség volt.
Hadd ajánljam a videóimat: . Miért okoz átkot az antiszemitizmus: watch?v=XHo6Q31new8 . Isten mit gondol a bűnös, hitetlen zsidókról: watch?v=BbNXIUXNRyk . Biblia alapján hol fogják újraalapítani Izraelt: watch?v=AUnLNzDWB68 . Zsidó nép hogy viszonyult Jézushoz: watch?v=UctHKzqqt-A . Izraelbe hogy jön vissza a Messiás, Jézus Krisztus: watch?v=3Uz5uAveDx4 . szia.
Ez a csóka gyakorlatilag meginterjúvolta saját magát. Föltette magának a kérdéseket, aztán válaszolt is. Ezek után pedig a sajtószabadság miatt sír...
A debreceni televízióban ilyen neveletlen szarházi büdös bunkó riporterek dolgoznak?Ez az ember egy szégyen.Valaki rászólt hogyha kényes a téma vágjon közbe?Vajon kiknek a faszát szopja ez a ribanc?
Paraszt eléggé a riporter.. neki áll feljebb, holott egy mondatot sem tud végigvárni... Kultúrált?D:D:D Ilyet kamerák elé engedni:D És milyen pontos a kicsike.."éppen negyven"... Gratulálok!:D
Büdös gyökér a riporter is és a müsor szerkesztője is, mert ez az egész nem arról szólt ami a lényeg, hanem hogy pengellére állítsák a képviselőt, az meg magyarázza a bizonyítványát és léynegében teljesen mind 1 mit mond, önfuttatássá vált volna
de jo hogy nem neezem a tv-t, nemolvasok ujasgot es nemhallgatok radiot. ezek a meedia mocskok ilyen paraszt musorvezetokkel arra vannak hogy kimossaak az agyatokat es buta robotokat csinaljon az emberekbol!!!
@RolleRRATM hát mondasz valamit... én úgy gondolom h akinek van valami egyénisége azt annyira azért nem irányítják... meg találja magának az ember azokat a dolgokat amire neki szüksége van.. nálam semmi tv nincs már pár éve .. nem igénylem .. it minden történet fenn van és filmet meg majd magamnak válogatok amit nézni szeretnék.. ( nem ami elő van írva ) XD
KisJaksi!! Bölcs ember vagy!!!! Teljesen egyetértek!!! Sajnos minden szavad igaz!!!!! Példát kell statuálni ezekkel a macskos politikusokkal, egy-két halálrakínzás, és minnyá lejjebb megy az adó!!! Máháhááááááááááááááááááá
Szia Georgewarrior! öt polgármesterjelölt volt. A képviselő azt jelezte, hogy a FIDESZ és az MSZP polgármesterjelöltjei privilegizáltak, hiszen őket hívják meg a tévébe egy két órás vitaműsorra. Az ötös vita azt jelentette volna, hogy nincsenek pártkatonák kiváltságos helyzetben, hanem minden polgármesterjelölt ugyanakkora esélyt (időt) kap az elképzelései kifejtésére. Egyszerre öt jelölt ugyanabban a műsorban.
én amúgy politikailag tájékozott vagyok meg minden, sőt még éreccségim se van de nem tudnám megmondani hogy 9 percig mi a faxról darál a köpcös mókus!
Kb erre lehet száémitani amikor a mutyitársak szerepet cserélnek és Zsidesz ül az MSZP-SZDSZ helyére , vagyis a 70% os oldalra ( az MSZP-SZDSZ meg kapja a 30% ot abból a korrupciós összegből amit járai a 25ezer milliárd 30%-ban jelölt meg)
A Fidesz és az MSZP két kutya ... de egy gazdájuk van és az nem a magyar nemzet!
Azért, van türelme a képviselőúrnak, én rég pofon vágtam volna a riportert. Most komolyan a riporterben annyi tisztelet nincs, hogy legalább megvárja amég a meghívott befejezi amit mondani akar és csak utána beszél, még ha igaza is van. már csk illemből. De ez az ember mindig beleszól
amúgy tisztelt fórumozók csak annyit hogy aki nem él Debrecenben és nem ismeri az aktuális helyzetet akár a képviselő urat (Gondola Zsolt) annak nincs joga nyilatkozni egy összevágott video alapján bármiről is
Az a baj hogy a meghívott messze lealázza az idióta műsorvezetőt értelemben, és baromira nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik, mindkettőre láthatunk példát a videóban.
Nem debreceniként is azt mondom hogy ezt egy városi médiában nem lehetene megengedni. Ez "riporter" a saját véleményét akarta elmondani a vendégének. Kb leszrta hogy az nem ezért jött el. Plusz beleköt mindenbe. Persze nem ismerem a hátteret.
Ez az riporter mekkora egy állat! Ha meghív valakit, és nem tudja irányítani a beszélgetést, akkor legalább ne viselkedjen durcás kisgyerekként. Találjon ki valami okosat... Ja az nem sikerült??? Bocs...
na ez is jelzi,magyarországon politizálni és arról műsorokat készíteni kb annyira értelmes, mint hungarocel falon fallabdázni. Átütő siker, de sajnos nem tart sokáig:)
Egy városi televízió nem azt hív meg, akit akar, mert mindenkit engednie kellene beszélni. Ha erre nem képes, akkor el kell venni tőle a sugárzási jogot, és olyannak adni, aki nem pénzügyi lobbikat és pártokat, hanem a lakosságot képviseli.
A Debrecen TV nem a riporteré, nem a haverjaié, nem azoké, akik bagóért felvásárolják, és nem az országgyűlési pártok tulajdona, hanem a NÉPÉ!
Ez egy full normális ember észérvekkel, milyen érdekes hogy ilyen patkány módra közbevágnak a "riporterek" az építő véleményű politikusok, emberek beszédébe
rajtad kívül elég sokan akiket érdekel a politika te gyökér...nem az a lényeg h milyen tv am meg hanem h mekkora egy szocigeci ez a riporter. bazd meg.
LOL te zakkant mi a faszer' nezel szocigeci tv-t? Mit varsz tole?? Evidens h undorito agymosas jon belole, meg h olyan tv-ben a riporterek is kocsogok es siman betartjak a cenzurat, ami minden mediaban megtalalhato.. hulye aki varosi tv-ben politikai musort nez, hazugsag az egesz! Csak propaganda. S ne beszelj csunyan, mert telleg +baszom! ;)
Mi az, hogy "hagy" a "hadd" helyett? Nem ártana helyesen beszélni, ha már médiába szerepel az ember. Amúgy az egész országra jellemző ez a szóváltozat.
orbi: "a korrupció a befektetések gátja" mondta amikor Mo-n legnagyobb bef. országok
követeivel találkozott
Rendszerváltás, belviszályok haszonlesői:
fidesz olyan nagy állami cégeket értékesítettek a haveroknak , mint az Antenna Hungária, a Zalakerámia és a Globus Nyomda.
Az Orbán-kormány gyakorlata - udvari sztrádaépítő cég kitenyésztése, az összességükben több száz milliárdnyi tenderek közbeszerzés nélküli odaítélése. Pl.: Vegyépszer
Strabag-ügy : Egy volt Spiegel-újságíró osztrák HansPeter Martin ugyanis azzal állt elő hogy az autópálya építő vállalat az Eurocontact nevű tanácsadó cégen keresztül több tízmillió€ támogatást juttatott a Mo-i pártoknak. Az összegek mozgásáról (a Die Presse nyomán) több cikk jelent meg itthon is. Az is kiderült hogy a Fidelitasnak is leesett valamennyi
....fidesz nem szavazta meg a párt- és kampányfinanszírozás rendbetételéről szóló
FRISS HIREK: "Eredményes zártkörű tárgyalást tartott a napokban Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója -- tudta meg a Magyar Hírlap.
Értesüléseink szerint Orbán-kormány példaértékű intézkedéseket hozott a magyar zsidóság javára. Semjén Zsolt elmondta, hogy a KDNP az év elején zsidó politikai műhelyt alapított."
Tetszik, hogy van olyan média az országban ami helyi szinten is szemben megy a kormánnyal. Ehhez nagy bátorság kell. Végig kell csak gondolni: A pénz most a baloldalon van. Az aki a széllel szemben megy, az ma csakis lelkiismereti okok miatt teheti. Hajrá Debrecen!
Az egy dolog, hogy miert hivtak meg emberunket, de ettol meg a musorvezeto reagalhatott volna normalisan is. Amugy a varosi televizionak az lenne a feladata, hogy mindenfele jeloltnek egyforma teret biztositson. Azzal, hogy leoltja a vendeget, aki mondjuk ennek a jogi hatteret akarja elotarni, nem biztositja a "demokratikus" kereteket. Emberunket nem ismerve, lehet hogy jo musorvezeto, de stilusat nezve felmereg a kerdes: ezt vajon honnan fujta a szel, avagy lo nezett be naluk az ablakon...
nem is tudom, ha jól tudom a városi tévék rangsorában a debrecen tv a legutóbbi felmérés szerint a második helyet foglalja el, abból a szempontból, hogy hasonló résszvételi időt és alkalmat biztosít az egyes politikai oldalaknak! (a szolnoki tv az első)
először: létezik egy szerkezet, kronométer (óra), namármost ezzel elég egyszerűen meg lehet róla bizonyosodni, érdekes módon ezt nem firtatja senki, mivel nem egy aduász!
másodszor: gratulálok a reakcióidődhöz, 5 hónapja írtam, ehhez is csak gratulálni tudok!
IGEN, EZZEL AZ EGYETEMES OKOSSÁGGAL MINDENT EL LEHET INTÉZNI! az ostoba te vagy és látszik, hogy válasznak álcázott "valamiddel" próbálod elrejteni, hogy nincsenek gondolataid!
1. az nem mindegy neked ki dönti el!
2. érdekes módon az órára nem reagáltál, csak az 5 hónapra! ezek szerint szelektíven értelmezed az idő fogalmát! neked kár volt megjelenni, és mellesleg valószínű az is, hogy nem véletlen van ott ki mikor kommentelt, mivan bevezették otthon a netet??? na hopsz kisfiú!
nem csoda , hogy nem érted, mellesleg tre jöttél ide, miért én kopjak le te ostoba!!!??? minek jöttél ide, ha nem érzed jól magad! szóval most sem kaptam választ majomkám. ja annyi barom van! itt is van egy fölösleges mikikém! óra? nem tudod mi az? na kopj ezzel a bakkerolós lázadó tiniszöveggel, anyádék fizetik a neted? kis szaros
velemenyt azt lehet mondani,de ha nem vagy tisztaba azzal hogy a szocik fuggetlen jelolteknek mondott emberekkel probaljak elvenni a szavazatokat az amugy peldaertekuen mukodo jobboldali varosvezetestol,es kulonbozo kis partok szervezesevel..akkor nem kell itt agyalni...az meg az en kulon velemenyem,h ha meg valaki az Oszodi boszmeseg es az azt koveto dolgok utan meg mindig szoci...annak nem szavazati jogot kene adni,hanem max egy voros szegfut....
Milyen igaz! Ezt a seggfej buzi moderátort kikötném egy oszlophoz és mindenki dobhatna annyi féltéglát emennyit csak akar. Azután a tömeg közé lökném és intézzék csak el :D
primitív az te vagy, csak azt nem tudom hogy a gumiszobából hogy jutottál internethez... gyorsan vedd be a gógyszereidet, aztán csücsülj jókat rákosi meg kádár elvtársaid kommunista szíveket melengető beszédeire
még hogy botrányos, ugyan... ez csak egy unitelligens seggfej a sok beszűkült primitív (jobbos) közül... az ilyenek miatt ráz ki a hideg, ha meghallom, Debrecen, vagy Hmvhely városának nevét... demokrácia...uarrgh!!
A politikus elvtárs is tájékozatlan, és rengeteget hazudna. Még jó hogy néhol korrigálják. Még ha ez nem is feltétlen a riporter dolga lenne.
Tibikk28 1 year ago
A riporter is paraszt, a politikus is. Szánalmas.
Tibikk28 1 year ago
Ez azért tényleg nagyon durva. A Kádár-rendszerben nem tudtak ilyen riportereket és ilyen műsorokat csinálni(pedig szerettek volna).. Félelmetes. Ilyenek nyíltan egy állítólagos demokratikus ország, állítólagos demokrata városában. Pedig Debrecenre pont ráférne a tiszta média, mert az ország egyik legeladósodottabb országáról van szó (asszem csak Kaposvár és Szolnok van így eladósodva).
autosansz 1 year ago
Ki ez a bunkó riporter???
pimpakutya 1 year ago
csakhogy ettől még tény, hogy kósa nagyúr valami elképesztően undorító belterjes hatalmi hálót épített ki.. debrecenben esélye sincs az embernek boldogulni, ha nincs haveri, még inkább rokoni viszonyban a tekintetes urakkal.. és ez nem helyes, ebből egyenesen következik, hogy a pozíciókba nem szakmai alapon kerülnek nem megfelelő, alkalmatlan emberek és az ilyesminek mindig nagyon csúnya vége van.
Bukowszky 1 year ago 3
Csini a buznyák öltönye,a Kék Osztrigában a tánci parketten térdelne
LACKO101 1 year ago
Ez egy fasszopó buzi. Az ilyenek miatt tartunk ott,ahol vagyunk.
TheLazyman6130 1 year ago
Ekkora barmot ....
Borlaj 1 year ago
é kárhiszi akár nem a kedves néző, ez is csak olitika... "hmm.. ez a független párt elmondja a szélsőbbek disznóságait?" s nem véletletn szerintem hogy ezt a kis balhét választások előtt csinálták. :)
vorsoner 1 year ago
-Úgyis kérdeztem volna
- igy van-így van (jah, persze hangon)
:D
SzarJoli 1 year ago
Itt ez a Niveau???Huu magyarok ti mit akartok az EU-Ban olyan kulturatok van mint a Törököknek!
rambo2012 1 year ago
@rambo2012
Ezt egy paraszt műsorvezetőről szűrted le? -.-"
havelant 1 year ago
@havelant az a baj hogy nem csak ez a video teszi ki a velemeny sajna!
rambo2012 1 year ago
@rambo2012
Nos a törökös kultúrának múltja van.. egy "pár" évig megszállták az országot a múltban.. de egy egész nemzetet néhány videó alapján alacsony színvonalúnak mondani.. erre mondják azt, hogy ne a borítója alapján ítéld meg a könyvet.. de Magyarország eu-s tagállammá válása szerintem is hülyeség volt.
havelant 1 year ago
Ez nem való műsorvezetőnek, jó hogy kirúgták
MTamas1987 1 year ago
Jaj,de gyökér fasz műsorvezető vagy te ember,remélem elolvasod ezt,és elsüllyedsz szégyenedben.Mi a szarnak mész oda,ha stresszelsz te marha?
dlk300 1 year ago 2
Ekkora paraszt műsorvezetőt még nem láttam. Remélem idejében kirúgták.
szputnyik007 1 year ago 2
@szputnyik007 Ja nagyon stresszel a fószer nem?
dlk300 1 year ago
Úristen, de fos ez a műsorvezető...
kocsogarc 1 year ago 2
én valahogy végigröhögtem a riporter pofázását... ilyen szánalmas embert még nem láttam xD (párttól függetlenül)
gansxta100 1 year ago 2
:D azért vagy 7xer elmondta hogy "Annyit még had mondjak el..":D
hiripi 1 year ago 3
This has been flagged as spam show
viniczai7 1 year ago
This has been flagged as spam show
Hadd ajánljam a videóimat:
.
Isten mit kér a pogány nemzetektől Izraellel kapcsolatban: watch?v=c4VpDQjuyR8
.
Isten mit gondol a bűnös, hitetlen zsidókról: watch?v=BbNXIUXNRyk
.
Zsidó nép hogy viszonyult Jézushoz: watch?v=UctHKzqqt-A
.
Szia.
viniczai7 1 year ago
No most ez a "riporter" még a TV-nél van?
abitfridlenderer 1 year ago
ez nagyon jó :D:D:D még több ilyet!
CivisTomi 1 year ago
Ez a csóka gyakorlatilag meginterjúvolta saját magát. Föltette magának a kérdéseket, aztán válaszolt is. Ezek után pedig a sajtószabadság miatt sír...
tompesz1 1 year ago
sok médiapatkányt láttam már, de ennél undorítóbb férget még nem
strangereister 1 year ago 3
Ez a buta cigány riporter lehetett a cigány nézettség miatt.
Gondolom sokáig nem lesz az.
buignerry 1 year ago

Most őszintén ez mi ?
buignerry 1 year ago
Próbára teszi a csávót a riporter az biztos.
konzolmester 1 year ago 3
Tragédia ez a beszélgetés. Én felálltam volna és otthagytam volna a riportert.
whiteeagleflies 1 year ago
pff kis faszjancsi riporter veri a nyálát a jogásznak? ugybasznám ki a tv-től.....
TheKaukazus 1 year ago 5
de bunkó xD
kecskemetiboy 1 year ago
A debreceni televízióban ilyen neveletlen szarházi büdös bunkó riporterek dolgoznak?Ez az ember egy szégyen.Valaki rászólt hogyha kényes a téma vágjon közbe?Vajon kiknek a faszát szopja ez a ribanc?
nameless071 1 year ago 6
Paraszt eléggé a riporter.. neki áll feljebb, holott egy mondatot sem tud végigvárni... Kultúrált?D:D:D Ilyet kamerák elé engedni:D És milyen pontos a kicsike.."éppen negyven"... Gratulálok!:D
Svahtis 1 year ago 9
Elégedett e, jól érzi e magát pfff..
Tipikus bűnbakkeresés..
xdaemoon 1 year ago
Büdös gyökér a riporter is és a müsor szerkesztője is, mert ez az egész nem arról szólt ami a lényeg, hanem hogy pengellére állítsák a képviselőt, az meg magyarázza a bizonyítványát és léynegében teljesen mind 1 mit mond, önfuttatássá vált volna
Mivel ez nem ment, elkezdett ugrálni a riporter.
Tipikus zsidó médiataktika...
Csak itt ez most besült...
xdaemoon 1 year ago
Szerintetek ez a kókler faszkalap riporter ott van még a DTV-nél? Mármint mostanság, hogy Kósa a polgármester :D
winyetta 2 years ago 3
Kissé butaságot mondtál, Kósa 1998 óta polgármester, az interjú pedig 2006-ban készült.
ropi777 2 years ago
kósa 2006 őszén lett polgármester, wikipédia, miért hazudsz?
miki1900 2 years ago
rohadt paraszt riporter hogy sulne ki a szeme
SANTAROBI 2 years ago 6
Mocskos büdös paraszt... folyamatosan beleugat a vendége szavába.
FlashFWD 2 years ago 5
de jo hogy nem neezem a tv-t, nemolvasok ujasgot es nemhallgatok radiot. ezek a meedia mocskok ilyen paraszt musorvezetokkel arra vannak hogy kimossaak az agyatokat es buta robotokat csinaljon az emberekbol!!!
rohadjon meg a kormany es a divat!!!
RolleRRATM 2 years ago 9
@RolleRRATM hát mondasz valamit... én úgy gondolom h akinek van valami egyénisége azt annyira azért nem irányítják... meg találja magának az ember azokat a dolgokat amire neki szüksége van.. nálam semmi tv nincs már pár éve .. nem igénylem .. it minden történet fenn van és filmet meg majd magamnak válogatok amit nézni szeretnék.. ( nem ami elő van írva ) XD
Nickker4 1 year ago
ki ez a magát riporternek/szerkesztőnek kiadó macskajancsi?
minifik 2 years ago 8
azt mondja meg nekem valaki hogy ennek a beszélgetésnek melyik része volt az ami elöresegiti magyarország fejlödését...tisztelettel...
gyula2222 2 years ago
KisJaksi!! Bölcs ember vagy!!!! Teljesen egyetértek!!! Sajnos minden szavad igaz!!!!! Példát kell statuálni ezekkel a macskos politikusokkal, egy-két halálrakínzás, és minnyá lejjebb megy az adó!!! Máháhááááááááááááááááááá
Alexej328 2 years ago
Nagyon jó a független jelölt! Türelmes és tárgyszerű.
Az újságíró pedig többször elszólja magát,
sőt nem is takargatja, hogy a debrecen tv
két párt irányítása alatt áll.
tothij 2 years ago 7
én a függetlenre szavaztam volna
miki1900 2 years ago
a faszt ÉRDEKLI
nyuzoo 1 year ago
ahogy a hozzászólásodat se
miki1900 1 year ago
Csak kiengedi a fáradt gőzt 4 év után :)
xdaemoon 2 years ago
megmondaná valaki mi az "ötös vita"?? nem élek magyarországon ezért nem tudok minden kifejezést, köszi.
Georgewarrior 2 years ago
Szia Georgewarrior! öt polgármesterjelölt volt. A képviselő azt jelezte, hogy a FIDESZ és az MSZP polgármesterjelöltjei privilegizáltak, hiszen őket hívják meg a tévébe egy két órás vitaműsorra. Az ötös vita azt jelentette volna, hogy nincsenek pártkatonák kiváltságos helyzetben, hanem minden polgármesterjelölt ugyanakkora esélyt (időt) kap az elképzelései kifejtésére. Egyszerre öt jelölt ugyanabban a műsorban.
jozefporta 2 years ago 5
Erre csak azt tudom mondani, hogy "Ha rájövök a hazugságokra, antiszemita vagyok, ha azt akarom, Magyarország magyar maradjon, neonáci vagyok"
kisJaksi 2 years ago 34
@kisJaksi milyen kár, hogy ez 90%ban így is van.
MisuOfArabonaClan 1 year ago
én amúgy politikailag tájékozott vagyok meg minden, sőt még éreccségim se van de nem tudnám megmondani hogy 9 percig mi a faxról darál a köpcös mókus!
ok, közbe telefonáltam meg ilyesmi, de akkor is!
matrixati 2 years ago
Nos Önök a Napkeltét látták 2010 tavasza után :)
Kb erre lehet száémitani amikor a mutyitársak szerepet cserélnek és Zsidesz ül az MSZP-SZDSZ helyére , vagyis a 70% os oldalra ( az MSZP-SZDSZ meg kapja a 30% ot abból a korrupciós összegből amit járai a 25ezer milliárd 30%-ban jelölt meg)
A Fidesz és az MSZP két kutya ... de egy gazdájuk van és az nem a magyar nemzet!
nasahu01 2 years ago 2
pontosan így igaz
minifik 2 years ago
Azért, van türelme a képviselőúrnak, én rég pofon vágtam volna a riportert. Most komolyan a riporterben annyi tisztelet nincs, hogy legalább megvárja amég a meghívott befejezi amit mondani akar és csak utána beszél, még ha igaza is van. már csk illemből. De ez az ember mindig beleszól
noristvan 2 years ago 3
Mi folyik itt Gyöngyösön!?
Hedon77 2 years ago 16
Ez nem TV interjú, hanem a polgármester monológja, 1 idióta riporter aszisztálásával.
Ha viszont ez 1 vita, akkor sem igazán aktív a "riporter". Ez nem egy álinterjú??? :)
DrTomix 2 years ago
amúgy tisztelt fórumozók csak annyit hogy aki nem él Debrecenben és nem ismeri az aktuális helyzetet akár a képviselő urat (Gondola Zsolt) annak nincs joga nyilatkozni egy összevágott video alapján bármiről is
progress92 2 years ago
2 balfék
Lamerapo 2 years ago
Az a baj hogy a meghívott messze lealázza az idióta műsorvezetőt értelemben, és baromira nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik, mindkettőre láthatunk példát a videóban.
MadMaxRoadFury 2 years ago 10
This has been flagged as spam show
watch?v=AiZ1Agi_uR0&feat ure=channel_page
signoflifes 2 years ago
"szellemes"
haranghy 2 years ago
az egyes szám médium,így a médiumok helyes,csak a médiák nem!
Bubyanti 2 years ago 4
Most aztán elmondta!
Újabb 4 évig felesleges is meghívni. Már értem, miért nem hívták meg egy ciklus idejéig.
Nyomul, mint az atom-hangya.
Waldbott 2 years ago
Valóban nem helyes a médiumot többesszámba tenni.
abc3112 2 years ago
Debrecen for capitol!!! :D
jahegenya1 2 years ago 6
Ez ugye csak poén volt? :D
A média egy gyűjtőfogalom, ha úgy tetszik: többesszám, a médium pedig - sajnálattal közlöm - egyes szám... A "médiumok" forma tehát szabályos.
Kérdezz utána, ha nem hiszed!
Ciki! xD
FreeFunkFan 2 years ago 4
This comment has received too many negative votes show
Médiumok?Média többesszáma a Médium..16éves vagyok de ennyit már én is tudok.
urgejenci1 2 years ago
Rosszul.
KrEsBaH 2 years ago 2
hülyevagy
3iron3 2 years ago
16 éves vagy, és most már te is tudod, hogy fordítva van a dolog :D
ShakunetsuHadouken 2 years ago
hát ez az ember xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
sajtosdnb 2 years ago
Ez egy egy idióta :D
kissarpi1976 2 years ago
azert eleg lol :D kap meg 20 masodpercet....
zrappaz 2 years ago 3
ki ez a kis töketlen , de hogy pattog.....
TheVineok 2 years ago 3
háháááá ez kurva nagy debreceni vagyok de szar az egész fideszes fellegvár :P
Weedee90 2 years ago
A vendég idegrendszerével hegyomlás alá rekedt olajtankert lehetne vontatni.
GeeFunk84 2 years ago 3
az ilyen minek megy műsorvezetőnek? :D nem tud reagálni, nem tudja a magas labdát leütni...
lehet, hogy kertész volt a DTV-nél, csak beteg lett az igazi műsvez?
originaldoncsa 2 years ago
Kis homokos selyemfiú ez a műsorvezető. Teljesen amatőr.
yemanja01 2 years ago 2
Az intelligencia sajnos nem divat a médiában...
Qrumpli 3 years ago 8
Vicces.
hinterseerherold 3 years ago
Nem debreceniként is azt mondom hogy ezt egy városi médiában nem lehetene megengedni. Ez "riporter" a saját véleményét akarta elmondani a vendégének. Kb leszrta hogy az nem ezért jött el. Plusz beleköt mindenbe. Persze nem ismerem a hátteret.
A csávó ettől még idegesítő :D
Axell85 3 years ago 6
Ez a Kangur fájdalmasan tehetségtelen. Kár, hogy a vagány kis vajdabajuszát levágta.
Zsiripari 3 years ago
egyetek fost es szart
ganeszoro 3 years ago 7
Pontosan
gaben256 3 years ago
ez mi? miért mondod?
miki1900 2 years ago
Ennél már csak a gyárfás és naptévés bandája rosszabb csak.
na3oom 3 years ago
Fos TV, fos riporter!
40mugs 3 years ago 3
Ez az riporter mekkora egy állat! Ha meghív valakit, és nem tudja irányítani a beszélgetést, akkor legalább ne viselkedjen durcás kisgyerekként. Találjon ki valami okosat... Ja az nem sikerült??? Bocs...
8)
NordJager 3 years ago
tahó paraszt riporter
Ferike1987 3 years ago 2
aki nem érti mitől botrányos az szörnyen "figyelmetlen". az egész tv mszp, szdsz-es. és nem hagyják beszélni a független képviselőt.
miki1900 3 years ago 3
na ne!
miki1900 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
Ki a faszt érdekel ez a szar tv?
pimpakutya 3 years ago
na ez is jelzi,magyarországon politizálni és arról műsorokat készíteni kb annyira értelmes, mint hungarocel falon fallabdázni. Átütő siker, de sajnos nem tart sokáig:)
Deltar2r 3 years ago 2
a műsorvezető érdekes egy gnóm, a world of warcraftban vannak ilyenek egy az egyben.
ZuzerHun 3 years ago 8
nem tudtam honnan ismerős...:)
KovMarci 3 years ago
ha lehetek őszinte, szívesen letörölném a vigyort a kis ponemjéről, a 2h mace-emmel :)
ZuzerHun 3 years ago
Egy városi televízió nem azt hív meg, akit akar, mert mindenkit engednie kellene beszélni. Ha erre nem képes, akkor el kell venni tőle a sugárzási jogot, és olyannak adni, aki nem pénzügyi lobbikat és pártokat, hanem a lakosságot képviseli.
A Debrecen TV nem a riporteré, nem a haverjaié, nem azoké, akik bagóért felvásárolják, és nem az országgyűlési pártok tulajdona, hanem a NÉPÉ!
Molnár F. Árpád
hirhatter pont com
Ocean989 3 years ago 4
Ez egy full normális ember észérvekkel, milyen érdekes hogy ilyen patkány módra közbevágnak a "riporterek" az építő véleményű politikusok, emberek beszédébe
broaff2 3 years ago 8
ez mekkora fos. ki nez ilyet tv-ben??
Tetsuoha 3 years ago
rajtad kívül elég sokan akiket érdekel a politika te gyökér...nem az a lényeg h milyen tv am meg hanem h mekkora egy szocigeci ez a riporter. bazd meg.
hetkoznap002 3 years ago
LOL te zakkant mi a faszer' nezel szocigeci tv-t? Mit varsz tole?? Evidens h undorito agymosas jon belole, meg h olyan tv-ben a riporterek is kocsogok es siman betartjak a cenzurat, ami minden mediaban megtalalhato.. hulye aki varosi tv-ben politikai musort nez, hazugsag az egesz! Csak propaganda. S ne beszelj csunyan, mert telleg +baszom! ;)
Tetsuoha 3 years ago 3
látom egyetértünk! éljen a jobboldal!!:D
hetkoznap002 3 years ago
Mi az, hogy "hagy" a "hadd" helyett? Nem ártana helyesen beszélni, ha már médiába szerepel az ember. Amúgy az egész országra jellemző ez a szóváltozat.
piraszloo 3 years ago 2
Treben
1 nemérdekel a profilod, a korodat kérdeztem
2. hozzád szóltam mert azt hittem értelmes vagy.
3. tévedtem
4. nem értesz semmit.
miki1900 3 years ago 4
ez miért botrányos? sehol egy kurvaanyázás, bazmegolás, pofozkodás..
tomibeck 3 years ago 2
gusztustalan ember
TomaSirco 3 years ago
Ez már politikus. Tetszik.
somberla 3 years ago 4
Agreed. :)
mrsyto 3 years ago
no comment... véresszájú vörös bérenc pojáca
Pisztu 3 years ago
ez a képviselő egyébként egy ritka intelligens ember!
"így van"
"önnek ebbe lehet, hogy igaza van"
és ráhagyja a hülyeséget, nem tőrödik vele.
-ert vége lesz a műsornak 5 percen belült
-tessék végighallgatni
miki1900 3 years ago 2
kis vékony patkány.
kollaboráns hülyegyerek.
miki1900 3 years ago
orbi: "a korrupció a befektetések gátja" mondta amikor Mo-n legnagyobb bef. országok
követeivel találkozott
Rendszerváltás, belviszályok haszonlesői:
fidesz olyan nagy állami cégeket értékesítettek a haveroknak , mint az Antenna Hungária, a Zalakerámia és a Globus Nyomda.
Az Orbán-kormány gyakorlata - udvari sztrádaépítő cég kitenyésztése, az összességükben több száz milliárdnyi tenderek közbeszerzés nélküli odaítélése. Pl.: Vegyépszer
MAGYAR998 3 years ago
Strabag-ügy : Egy volt Spiegel-újságíró osztrák HansPeter Martin ugyanis azzal állt elő hogy az autópálya építő vállalat az Eurocontact nevű tanácsadó cégen keresztül több tízmillió€ támogatást juttatott a Mo-i pártoknak. Az összegek mozgásáról (a Die Presse nyomán) több cikk jelent meg itthon is. Az is kiderült hogy a Fidelitasnak is leesett valamennyi
....fidesz nem szavazta meg a párt- és kampányfinanszírozás rendbetételéről szóló
javaslatokat.
MAGYAR998 3 years ago
This has been flagged as spam show
FRISS HIREK: "Eredményes zártkörű tárgyalást tartott a napokban Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója -- tudta meg a Magyar Hírlap.
Értesüléseink szerint Orbán-kormány példaértékű intézkedéseket hozott a magyar zsidóság javára. Semjén Zsolt elmondta, hogy a KDNP az év elején zsidó politikai műhelyt alapított."
ildikom1 3 years ago
Tetszik, hogy van olyan média az országban ami helyi szinten is szemben megy a kormánnyal. Ehhez nagy bátorság kell. Végig kell csak gondolni: A pénz most a baloldalon van. Az aki a széllel szemben megy, az ma csakis lelkiismereti okok miatt teheti. Hajrá Debrecen!
larvinc 3 years ago
Az egy dolog, hogy miert hivtak meg emberunket, de ettol meg a musorvezeto reagalhatott volna normalisan is. Amugy a varosi televizionak az lenne a feladata, hogy mindenfele jeloltnek egyforma teret biztositson. Azzal, hogy leoltja a vendeget, aki mondjuk ennek a jogi hatteret akarja elotarni, nem biztositja a "demokratikus" kereteket. Emberunket nem ismerve, lehet hogy jo musorvezeto, de stilusat nezve felmereg a kerdes: ezt vajon honnan fujta a szel, avagy lo nezett be naluk az ablakon...
via1139 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
Ki ez a hájfejű köcsög? fúj bazzmeg de tenyérbemászó...
RubiRoads 3 years ago
nem is tudom, ha jól tudom a városi tévék rangsorában a debrecen tv a legutóbbi felmérés szerint a második helyet foglalja el, abból a szempontból, hogy hasonló résszvételi időt és alkalmat biztosít az egyes politikai oldalaknak! (a szolnoki tv az első)
Treben666 3 years ago
és azt mit gondolsz ki dönti el?
és az ortt kinek a kezében van? a többi is mind egy kézben.
miki1900 3 years ago
mikikém nem mindegy az neked?
először: létezik egy szerkezet, kronométer (óra), namármost ezzel elég egyszerűen meg lehet róla bizonyosodni, érdekes módon ezt nem firtatja senki, mivel nem egy aduász!
másodszor: gratulálok a reakcióidődhöz, 5 hónapja írtam, ehhez is csak gratulálni tudok!
harmadszor: úgyis reagálsz:)
Treben666 3 years ago
1. mi nem mindegy?
(2. nem nézem, h te mikor mit írogatsz, tehát nevetséges felhozni a reakcióidőt. eléggé ostoba dolog volt ezt leírni és erre pazarolni a helyet).
miki1900 3 years ago
IGEN, EZZEL AZ EGYETEMES OKOSSÁGGAL MINDENT EL LEHET INTÉZNI! az ostoba te vagy és látszik, hogy válasznak álcázott "valamiddel" próbálod elrejteni, hogy nincsenek gondolataid!
1. az nem mindegy neked ki dönti el!
2. érdekes módon az órára nem reagáltál, csak az 5 hónapra! ezek szerint szelektíven értelmezed az idő fogalmát! neked kár volt megjelenni, és mellesleg valószínű az is, hogy nem véletlen van ott ki mikor kommentelt, mivan bevezették otthon a netet??? na hopsz kisfiú!
Treben666 3 years ago
te teljesen hülye vagy! kopj már le! milyen órára, te pszichoptata szellemi fogyatékos. itt a youtubon annyi barom van.
milyen egyetemes okosság? te miről beszélsz? le kéne szokni a drogról, bakker.
miki1900 3 years ago 3
nem csoda , hogy nem érted, mellesleg tre jöttél ide, miért én kopjak le te ostoba!!!??? minek jöttél ide, ha nem érzed jól magad! szóval most sem kaptam választ majomkám. ja annyi barom van! itt is van egy fölösleges mikikém! óra? nem tudod mi az? na kopj ezzel a bakkerolós lázadó tiniszöveggel, anyádék fizetik a neted? kis szaros
Treben666 3 years ago
1. te hány éves vagy? mert már kezd unalmas lenni
2. tudom mi az óra, azt nem tudom hogyan jött ez ide. fizetik a netet a szoci gondozóba, hogy enniy szabadidőn van? hagyj békén! érted?
miki1900 3 years ago 2
This comment has received too many negative votes show
1. na megnézed a profilom kiderül
2. én hagyjalak békén? te szóltál hozzám! kezdesz saját magadba belebonyolódni!
3. nem értesz semmit
Treben666 3 years ago
velemenyt azt lehet mondani,de ha nem vagy tisztaba azzal hogy a szocik fuggetlen jelolteknek mondott emberekkel probaljak elvenni a szavazatokat az amugy peldaertekuen mukodo jobboldali varosvezetestol,es kulonbozo kis partok szervezesevel..akkor nem kell itt agyalni...az meg az en kulon velemenyem,h ha meg valaki az Oszodi boszmeseg es az azt koveto dolgok utan meg mindig szoci...annak nem szavazati jogot kene adni,hanem max egy voros szegfut....
szors 4 years ago 5
jajjde befosott moderátor emberünk, nehogy ne arról legyen szó, ami számukra kellemetlen ... majmok.
Svindler26 4 years ago
Milyen igaz! Ezt a seggfej buzi moderátort kikötném egy oszlophoz és mindenki dobhatna annyi féltéglát emennyit csak akar. Azután a tömeg közé lökném és intézzék csak el :D
QuickSixx 3 years ago
primitív az te vagy, csak azt nem tudom hogy a gumiszobából hogy jutottál internethez... gyorsan vedd be a gógyszereidet, aztán csücsülj jókat rákosi meg kádár elvtársaid kommunista szíveket melengető beszédeire
szasza02 4 years ago 2
This has been flagged as spam show
még hogy botrányos, ugyan... ez csak egy unitelligens seggfej a sok beszűkült primitív (jobbos) közül... az ilyenek miatt ráz ki a hideg, ha meghallom, Debrecen, vagy Hmvhely városának nevét... demokrácia...uarrgh!!
vaszics 4 years ago
@vaszics Nnna igen, valahogy idekavarodtam, és nem is értettem a dolgokat, csak azt láttam, (hallottam), a meghívott nem partner a beszélgetésben...
cheetachaataa 1 year ago