Már nem mintha trollkodni akarnék de az embereket éppen azért büntette Isten a halállal (meg a nőke a szülés fájdalmával) mert Éva leszedte az almát a fáról úgyhogy szívás. :))))))
Maga a szám jó,de a szövege nekem sem tetszik. Egyáltalán nem lehet így általánosítani,sőt, a mai világban is szinte ugyanolyan jogai vannak egy nőnek és sok lehetősége.(bár,akadnak még olyan országok ahol nem így van) Ezért nem értem most már az ilyen feminista és utálkozó megszólalásokat. Attól,hogy valakinek vannak rossz tapasztalatai,nem biztos,hogy ez mindenkire igaz. Nő létemre utálom az olyan nagyképű nőket,akik leszólják az összes férfit,csak mert egyszer csalódtak...
@Loricaa - attól még általános a jelenség, hogy nem mindenkit érint egyformán sőt van akit egyáltalán nem. Próbálj csak elhelyezkedni gyermekkel és ezt közöld a leendő főnököddel.Egyébként az egyenjogúságról szól a dal, ha a szöveg csak a párkapcsolatra van kihegyezve.
Tudod Kedves Ibolya attól hogy Te más vagy, és nem jött össze egy Normális élet, attól még semmibe vesznek ezzel a dalszövegeddel együt:)......sajnálatra méltó
Hatalmas zene. Kár hogy még mindíg ezen rágodik a sok egyenjogú, előítéletektől mentes nő. Aki jár szórakozni és estleg nem kicsi dagi szemüveges az szerintem már megfigyelte hogy a nőknek ez a kis okossága kezd visszafele elsülni. Oláh Ibolya pont nem az a nő akire egy éppeszű férfinak szüksége van. Talán ezért is van ilyen jó véleménnyel a pasikról. Örülök hogy nem most vagyok tízen-húszon éves. Nekem még voltak olyan barátnőim akikben volt nőiesség és nem szoptak le az első randin. Ibolya LOL
Eddig egyetlen produkcióhoz sem szólta hozzá pláne nem a megjegyzésekhez, de most muszáj ezt megtennem. Nem vagyok Oláh Ibolya rajongó, sőt bősz feminista sem, de ez a szám szerintem teli találat.Nem kell ahhoz egy ffi.-nak brutális köcsögnek lennie, hogy igaz legyen rá a szövegben található jó néhány viselkedési forma.Egyébként most a dal szövege ellen van embereknek kifogásuk vagy az előadó ellen? Az én figyelmemet pont egy ffi hívta fel erre a dalra ,neki a kedvencei közé tartozik.
@ki72831 - Ez nem az a fórum ahol kigyógyítható lennél bármiből is. Szerintem többször játszott telt házas előadáson főszereplőként (Aida) mint ahányszor életedben egyáltalán színházban voltál.
@RittyNT várjál, szóval az, hogy valaki tehetséges valamiben (tegyük fel, hogy az, a jóhiszeműség nevében) az azt jelenti, hogy ő jobb ember? akkor én jobb ember vagyok oláh ibolyánál, kétlem hogy valaha is írt annyi sort bárhova, mint amennyi kódot én gépeltem. na? na? érted már miért hülyeség az "érved"?
ibolykát nem ismerem, de ez a szám nagyon ostoba feminista dallamokat (haha) szólaltat meg. tökmindegy, hogy leszbikus vagy sem (itt olvastam először), ez a szám nettó faszság.
@kalandozo2 - én egy szót sem említettem az emberi jobbság-ról, és arról, hogy ennek bármi köze lenne az illető bármiféle teljesítményéhez. Habár bármi amit elkövetünk (és van köze bármilyen értékhez) akkor az mindenképpen arányosan - méltányolandó. A dalról lehet más a véleményed mint jelen esetben a többségnek, de ez nem jog kérdése. Az meg, hogy hány sort gépeltél életedben az meg számomra nem mérce 35 éves informatikai pályával a hátam mögött.
@kalandozo2 Ez a szám igen is jó és sok igazság van benne! Csak annak nem tetszik aki magára ismer benne! Kit érdekel te miket kódolgatsz ? :D Ő énekel és még hozzá tehetséggel! :D És sikeresebb mint te valaha is nem leszel! :D
Nem akarok veled erről többet vitatkozni már Facbookon lezongoráztuk szerintem. de örülök hogy itt is rám írsz :DDDD Olvasd el az oda írt többi postot és érteni fogod mi a bajom. :D Örülök, hogy mindenhol belém kötsz. Már gyanús volt hogy Mortemes cikkek alá is csak olyan hozzászólásod van ami engem, próbál kellemetlen helyzetbe hozni de most lett elegem, ne szólj hozzám és ne legyél az ismerősöm. :)
Hm... nem szeretem a nők elnyomását, én is lány vagyok sok köcsög exem volt, vertek is de ez a dal szerintem gusztustalan. A mostani barátom szeret megenged mindent és csomót dolgozik miattam és pl rá nézve nagyon sértő az egész. Annak ellenére hogy nagyon sok rosszat tapasztaltam alaphangon vicces hogy egy leszbikus nő megénekli a férfi női modellről a dalát, holott még férfival sem volt. A férfiak írtak már dalt a nő elnyomásáról? szerintem nem. :D
@ki72831 Szerintem kicsit el vagy tévedve. Nem MINDEN férfiról szól a dolog, hanem egy általános hozzáállásról. Te magad is mondod, hogy sok rosszat tapasztaltál és sok köcsög exed volt - a mostani épp normális, de attól még nem lesz többség. A "férfival sem volt" dolog is sántít; és tény, ffi nemigen énekel a nők elnyomásáról - bár végülis akár a "hány lyukat, milyen verdában tömtem be"-stílus is felfogható annak egy nézőpontjaként... @.@
@ki72831 Az, hogy az előadó vállaltan leszbikus, még nem érvényteleníti a mondanivalóját. Az, hogy te kijelented, hogy "férfival sem volt" nyilván az élettapasztalatod mondatja veled. Egyszerűen csak ideköptél valamit.
Elhiszed mennyire nem hoz lázba a téma hogy leálljak veled a homokozóban várat rombolni? :D Hallgasd a drogos, cigány leszbikust ha tetszik, az a jó. :D Megmondja neked mi a fasza ez a nyomorult árvaházas rohadék :D. (Gyere szedj szét). X'D
úgy értem pl mint az "édes kisfiam cserhátitól" és ugyan az a hang lejátszásával más ír egy másik szöveget rá.így gondolom.Mert ennek a zenéjét már hallottam régebben is csak azt nem tudom,hogy ki az előadója.köszi a kérdést.
@Bobydik107 - olvashatók "tippek" , hogy kinek a számára hasonlít, de az ilyesmi erősen szubjektív, erre a célra a sony és az artisjus valamennyi fülével figyel, amíg az ö kényes ízlésüket nem zavarja, addig merjük feltételezni a dal eredetiségét.
Sok nő egyetért és együtt érez ezzel a dallal. És örüljünk annak, h van a férfiak között kivétel is. Habár utamba még nem akadt, de tudom, h van. Ez nem azt jelenti, h minden férfi most kivételnek tekintse magát. Nagyon jó a dal.
Sok nő egyetért és együtt érez ezzel a dallal. És örüljünk annak, h van a férfiak között kivétel is. Habár utamba még nem akadt, de tudom, h van. Ez nem azt jelenti, h minden férfi most kivételnek tekintse magát. Nagyon a dal.
csutka53 gyerünk akkor te meg menj el szüli meg nap mint nap takaríts a kertén férjed/feleséged után aki csak összemocskolja az aznapi munkád, főzz, moss, takaríts és este még legyen erőd "fűrészelni" ráadásul felül !!! szal ez egy jó kis szám és milyen igaz :)) ennyi ;)
Egy kamionos barátnőmet azért nem vették fel dolgozni -ezt konkrétan így mondták- mert nő. Pedig van 5 év szakmai tapasztalata a Waberersnél. És mellesleg akkora háta van, hogy azt bármelyik férfi megirigyelhetné, mert 8 évet kajak- kenuzott. De Ő, akkor is "csak" egy nő marad.
Valaki már írta: "A KETTŐS MÉRCE" nem tetszik nekünk!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez egy tipikus hím-soviniszta megnyilvánulás, azon belül is áldozat hibáztató.
Komolyan gondolod, hogy egy férfinak jogában el megerőszakolni egy nőt, csak mert miniszoknyát mert fel venni?
Nem gondolod, ha a férfi több, mint egy állatias ösztönlény, akkor nem csinálna ilyeneket?
Másrészről látszik, hogy úgy mondasz dolgokat, hogy a háttérről fogalmad nincs. Ugyanis a nemi erőszakok semmilyen szinten sem függnek össze az öltözködéssel, mert a nő melegítőt, farmert viselt...
Nah, már ne is haragudj én nem vettem észre hogy a megerőszakolásról lett volna szó valahol, azzal egyet értek, hogy valaki felvesz egy szűkebb ruhát attól még nem ugrassz rá, nyílvánvaló. Viszont ha valóban sportos jóképű ember lennék attól nem nyomna senki a fejemhez egy pisztolyt sem. Konkrétan volt olyan, hogy korosodó nemzetiségi nőt nem tudtam levakarni, de aztán csak sikerült, de hát ez van jót röhögök dolgon.
Kedves Dead! Hogy jobban megértsd: fordítsuk meg a dolgokat: Neked, hogy tetszene, ha Te -tegyük fel- egy kimondott sportos, jó képű férfi volnál, és csak mert rövid nadrágot, és pólót vettél fel, a koros, ápolatlan, nemzetiségi nő, pisztolyt a fejedhez szorítva, kényszerítene orális kényeztetésére ? ÉS ezek után mindenki azt mondaná, hogy megérdemelted, miért vettél fel rövidnadrágot! Na hogy tetszik, így megfordítva?
Nem tudom mire reagáltál így, ilyet soha nem írtam mint ahogy te beállítod, mind 1 nem is lényeges. Azt amit írtam, arra írtam, mert nem hinném hogyha egy nő nem akarná hogy észrevegyék és foglalkozzanak vele akkor úgy öltöznének egypáran, ahogy... lényegében csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy nők bizonyos része tehet arról hogy eltűri valakinek a hülyeségeit nem a férfi. Másrészt annak a híve vagyok hogy ha megtalálod azt akivel jól kijössz akkor nem is lesz gáz. ENNYI
"Ami nem eladó, nem rakják kirakatba. Véleményem szerint a nők ahogy viselkednek velük, azt maguknak köszönhetik. " Ha nem az erőszakra gondoltál, akkor mire? Egyébként sokféle erőszak, bántalmazás van, a lelki terror is az. Ha valaki, -tegyük fel- épp a mai kor szépségideáljának felel meg, akkor vegyen fel egy zsákot?
Láttam egy-két kommentben, hogy pár száz éve még választójoga sem volt a nőknek, és hogy vissza azt az időt. Egyet értek, otthon lennék egész nap nem lenne más feladatom csak a háztartást vezetni, kifizetném a cselédeket a férjem keresett pénzéből stb. De azt azért tegyük hozzá, hogy a férfiak kinyitották volna nekem az ajtót lesegítik a kabátot, és a tisztelete jeléül kezet csókol. Ma ha egy férfi előtt lépek fel a buszra még a kurva anyámba is elküld.
És még a szülésről is akarok valamit mondani... A férfiak is elbírnák az úgymond ,,fájdalmat''.... És amúgy meg ez hülyeség, mert nekünk nem az a fizikai adottság adódott meg... Mint a nőknek... Ennyit akartam :)
Nem vagyok az a típus aki azt mondja, hogy a férfi a jobb vagy a nő. De a nők 80%-a azt mondja, hogy ők a jobbak, mert 9 hónapra egy babát kell hordaniuk. Jah csak a férfiak hány fejletépős, karvesztős, fejlövéssel teli háborút élt át? Jah és a nők szerintem 60%-a nem lenne képes 8 óra kemény fizikai munkára amit a férfiak 70%-a szerintem véghez visz! De amúgy nekük is van igazuk, de nekünk is! Egyenrangúak vagyunk :) jah és ment a vidire a DISLIKE!
@MrSubiduba Nincs értelme versenyeztetni az egymás kiegészítésére ítélt nemeket, jelenleg az emberiség tartaléka a nőkben rejlő képességek kiaknázásában rejlik.
@RittyNT Ez igaz. De ennek a számnak akkor sincs értelme... De ez köszönhető a sok kábszernek meg a fos technonak, hogy a férfiak ilyenek vagy így születtek... De az is rátesz, hogy túl sok a ribi és és a férfiak azt hiszik, hogy minden nő átjáróház... :P
@MrSubiduba - nem az a fontos, hogy a szám teljesen a valóságról szóljon, csupán elég ha jelzi az idők során nyilvánvalóan működő kettős mérce jelenlétét.

A férfi tartja el a nőt??? És hol? Ugyanis én egyetlen példát sem tudok rá mondani az ismeretségi körömből.
Tegyük fel, hogy a férfi éppen valamivel többet keres, de a nő főz rá, meg mossa a sz...s gatyáját. Akkor ki tart el kit, ha a férfi még egy rántottát sem tud össze dobni? Elárulom Neked: a mai nőknek már semmi szüksége 80- 100 kilós csecsemőre...
Pedagógus vagyok (férfi), a világ legszerencsésebb pályáját választottam, rengeteg csodás hölggyel vagyok körülvéve. Öntudatos, magabiztos nők és ez a helyes! Éljen a "gyengébbik nem"!!!!
Na most erre a férfi sok nővel van akkor macho,ha egy nő sok férfival az meg kurva és ez milyen igazságtalan,erre már a nagyanyám is tudta a választ miért van így:Mert nem mindegy hogy a cipő belülről,vagy kívülről koszos...ennyi...
@csutka53 Csutikám drága! Akkor húzd le a 8 órádat vagy a 16ot, hazafelé vásárolj be. Közben rohanj el a gyerekért óvodába, iskolába. Intézd a csekkek befizetését, egyéb ügyleteket. Menj haza, főzz meg, tegyél be egy-két adag mosást, takaríts ki, lásd el a kölyköket, hogy mire hazaértek, megvacsorázzak, a seggemet vakarva megigyam a napi sörömet és bevágjam magam a TV elé. Tudod ez csak a napi rutin. Puszillak
nem én kezdtem el a kötöszködést, hanem ez a zene ugyh nem kéne így válaszolgatni. talán majd ha nem lesztek ilyen értetlen fogyatékos ribancok akkor emberszámbaveszlek.
Hát, néha azért kell egy kis tér nekünk, de az egyenjogúság néha elég érdekes. Külön kell minden nemnek jog, de azok mindkét fél száméra jók legyenek. az pl. jó kezdet, hogy a nők hamarabb lehetnek nyugdíjasok. és az is igaz, hogy sok nő lenézi a férfiakat, és ez fordítva is így van.
@klauxx12 Totál egyetértek Veled! Halljátok a zenét egyáltalán?! Ez a nő bármit elér, és tiszteletet érdemel, nembeszélve arról, h. igazán egyedi a stílusa! Imádom ezt a számot!
Még hogy megvalósult az egyenjogúság? Ugyan, hol éltek?! Csak egy kicsit nyitott szemmel kéne széjjel nézni. Olvassátok el a hétköznapi hímsovinizmus című könyvet (az internetről letölthető) akkor látni fogjátok mire gondoltam. Üdvözlettel: Ilona, egy feminista nő
Jajj, ez meg egy paradoxon lett! Remélem egyetlen hímsoviniszta, vagy bősz feminista (nősoviniszta) sem tér ki a hitéből...bár éppen mi is lenne akkor?
Igaz, hogy most már egyenjogúság van, de még mindig nagyon sok az olyan pasi, aki lenézi a nőket, mert felljebbvalónak tartja magát velünk szemben. Persze nem azt mondom, hogy minden férfi ilyen, de sok ilyen van köztük!
Ezzel még mindig nehéz egyetértenem mert nem hiszem, hogy most is ugyanaz lenne a helyzet mint eddig... Azért el lehet olvasni, hogy régen milyen körülmények között éltek a nők. Na mindegy, nem akarok ebbe belemenni az a lényeg, hogy szerintem az "elnyomást" vagy nevezd aminek akarod, nem az fogja megoldani, hogy utálkozol a másik nem felett. Pont ez szüli az elnyomást vagy nem? Az undorító általánosítás és a megalapozatlan gyűlölködés, mint ebben a számban is.
@JaRicck - "Tény, hogy sokkal egyszerűbb e gondolat mögé bújni sikertelenség esetében, mint szembenézni a valósággal. "
Nem sikertelenségről van szó, hanem kialakult évezredes szerepekkel, ezen egyes nők sikere szinte alig változtat valamit, és a "hagyományok" miatt nehéz küzdelemre lehet számítani és ennek megfelelően sokan odafigyelnek erre.
Gratulálok, az előadónak és az itt kommentelők nagy részének is. Szegény elnyomottnak tartja magát, aki épp törne fel az egyjogúság felé, ami igazából már rég megtörtént. Miközben igazából olyan szinten feminista és magát feljebbvalónak tartó eszméket követ illetve hirdet, hogy normális embernek a gyomra felfordul tőle. Tükörbe kéne nézni. Félre ne értsetek, tisztelem a nőket(az ilyen feministákat nem), és igen tény, hogy nélkülük sehol nem lennénk, de ez fordítva is igaz. El kéne ezt fogadni.
@JaRickk " ...törne fel az egyjogúság felé, ami igazából már rég megtörtént" Nem, nem történt meg. Nagyon sok nő él alárendeltként egy kapcsolatban. Az a ritka, ha egyenjogúnak tekintenek. Egy ilyen dalt lelket önthet sokakba...
Saját választásából van abban a kapcsolatban. Egyenjogú mert bármikor véget vethet neki. Akinek ilyen dal kell, hogy lelket öntsön valakiben ott kezdődnek a problémák. Mert ez a dal nem az egyenjogúságról szól, hanem a férfi alsóbbrendűségéről.
@JaRickk csak nézd meg a reklámokat amikben eszköz a nő (pl a magnum fagylalt plakát) Ez az eszköz-érzet többek között ami miatt a nők barátságosan fogadják a hatásos tiltakozást.
Az a nő valószínűleg elég sok pénzt kapott érte, és nem kényszerből tette hanem saját döntésből, van is ilyen ismerősöm, és a legkevésbé sem mondanám, hogy nem önálló és céltudatos. Az meg, hogy gyönyörködnek valakiben nem tudom miért tenné megalázottá. Arról nem is beszélve, hogy számos nőknek imponálni akaró reklámban kigyúrt félmeztelen pasikat lehet látni, ők sem hiszem, hogy megalázva éreznék magukat. De tény, hogy egy elszánt feministát nem lehet meggyőzni, fölöslegesen beszélek.
Az építkezésen dolgozó férfi sem panaszkodik, hogy sérvet kap a súlyok alatt, hogy "ő a szegény eszköz aki cipekedik mint egy gép" mert megfizetik érte és mert ő vállalt. Nem tartom értelmesnek a modellek eszköznek nevezését, ők döntöttek így, ők ezzel boldogak és annyit keresnek amit mi valószínűleg soha az életbe nem fogunk. Ha valaki szerint eszközök, akkor nincs tisztában a szó fogalmával. Azt próbálod mondani, hogy a nők el vannak nyomva a nők döntései miatt. Mert ez nem kényszer.
@JaRickk - "Nem tartom értelmesnek a modellek eszköznek nevezését, ők döntöttek így, ők ezzel boldogak és annyit keresnek amit mi valószínűleg soha az életbe nem fogunk."
Ennek alapján azt kellene hogy higgyem, hogy mindenki egyenlő eséllyel indul az életben, pedig nem így van.
Tény, hogy sokkal egyszerűbb e mögé bújni sikertelenség esetében, mint szembenézni a valósággal. De úgy látom ész érv nem ér sokat, nem fogok tovább vitatkozni, nem várom el, hogy lehessen komolyan egy amúgy is nevetséges videó alatt. Az álszentség azért befigyel. Aki szűk látókörrel elfogadta, hogy csak is az lehet a helyes amit ő gondol, mert neki azt könnyebb elfogadni, azon nem lehet segíteni. A nők nincsenek elnyomva, a 21. században élünk. Mindjárt elkezdek sírni, hogy ajtót kell nyitnom.
Én, nő létemre, egyetértek ezzel. A totális emancipációval nem... pl. én, a jövőben, sokkal szívesebben maradnék otthon, és lennék főállású édesanya. Akkor tényleg annyi időt fordíthatnék a gyermekeim nevelésére, amennyit én szükségesnek ítélnék. Plusz, a nők fizikailag sokkal gyengébbek, érzékenyebbek, mint a férfiak, ezért fontos lenne a normális lelki egyensúly fenntartása érdekében, hogy tényleg érezhessék is, hogy nők. Ezért bizony jól esik, ha pl. kinyitják előttünk az ajtót...
@dodobogyo Ez te vagy, és maximálisan megértem. De legyen ez elismert mint bármilyen más munka, hisz az, és legyen ez csupán lehetőség, nem kötelesség. Nem vagyunk egyformák, nem akarhatjuk ugyanazt.
@JaRickk Az egyenjogúság nem jogban,fejekben kezdődik.Az egyenjogúságsem arról szól mint a dalban,
nekem nem kell a promiszkuitás/IHB bulik,hanem hogy a női értékek is legyenek elismerve,egyenjogúnak s rangúnak a férfiakéval.Férfi világban élünk,ha pozíciót akarsz légy erős,könyörtelen,erőszakos!NE merj sírni,érezni!Pedig a bűnözők,erőszaktevők,fanatikusok,gyilkosok 99%-a férfi.Tényleg akkora büszkeség a világunk?Az pediga csúcs,amikor egy pasi akarja megmondani nekem mitől és hogyan leszek nő.
Lassan már a családon belüli erőszak arányában is kezdi utólérni a férfit a nő, pedig mi primitívebbek tudunk lenni. Nem hiszem, hogy a 99%-os, feminista dührohammal alátámasztott tényeid teljesen pontosak. Azzal, hogy ezt állítod, hogy mindenről a férfi tehet, pontosan megmutatod, hogy milyen elfogult gyűlölködő, saját nemét felsőbbrendűnek tartó ember vagy, ezzel hitelét is veszti a szavad. Te vagy a célközönsége ennek a számnak. További szép napot.
@JaRickk Kedvesem,nincs feminista dührohamom,feminista sem vagyok-pont az erőszakossága/negatív mivolta miatt .Nem tudok KSH-hű adatokkal előállni,nem tagadom. Nem mindenről a férfi tehet, miért adod ezt a számba?Ez saját továbbgondolásod,nem a enyém.Nem tartom a nememet felsőbbrendűnek,sokkal többször érzek haragot a nők iránt a passzivitásuk miatt ami csak elősegíti a kihasználást /egyenlőtlenségeket.Végig se olvastad amit írtam-mondtam,hogy a dal sem arról szól mint kéne.Szép napot neked is.
ha megtörtént volna az egyenjogúság nem lennének afféle statisztikai arányok magyarországon hogy a nők több mint 60%-át bántalmazzák stb. bla bla.. Lehet hogy Te szerinted "már megtörtént" az egyenjogúság. Érdekes módon én nem ezt tapasztalom. és ezt nem a levegőbe mondom, nem is vagyok feminista, és nem azért írom hogy idegesítselek téged vagy titeket. Én a saját családomon, anyámon, apámon és a saját bőrömön tapasztalom ezt a bizonyos "egyenjogúságot"... ami csak egy hazugság
Elhiszem, hogy elég rossz helyzet amiben vagy. De egyenjogúság akkor nem lenne, ha a hatóságok értesítésével ez nem lehetne megoldható, hanem azt mondanák, hogy ez rendben van mert nők vagytok. De nem hiszem, hogy így történne. Kiállhattok magatokért ti is ha családon belüli erőszaknak vagytok alávetve, egy hozzám elég közel álló személy is ebben él és nem mer ellene tenni semmit, de szerintem sokkal jobban járna mert ezt még tudni is rossz, átélni el sem tudom képzelni.
Azért én is megcáfolnám ezt az egyenjogúság kérdést. :) Mielőtt bármit leírnál rólam, nem vagyok feminista és az idődet sem akarom húzni. Egy átlagos embernek nyílvánvalóan ez lehet a véleménye. Azoknak jobb is ha nem tekintenek a kulisszák mögé. Persze azt se mondanám hogy a nők sokkal alárendeltebbek lennének mint a férfiak, csak nekik több dolog jár. De az már bizonyos hogy ebben a vitában azonosan cibálja egymást a két nem :))
Éppen ezért nem kéne mindezek tetejére ilyen "tehetséges" előadóknak ezt még tovább szítani. Bár a mai zeneiparban tény, hogy a népbutítás a fő cél. Teljesen fölösleges a két nem közötti utálkozás mert egyik sem lenne meg a másik nélkül.
Hát férfilétemre egyet értek a nőkkel! Mindig is el voltak nyomva! Gondolj a munkakérdésére.A nőknek 2x többet kell letenni az asztalra, s előrébb akarnak jutni szét kell tenni a lábukat!Nem beszélve a gyereknevelésből is veszik ki a nagyobb részt!Ez a dal egy természetes vágyát fejezi ki a nőknek, ami tök jogos, de ezt te is tudnád, ha beszélgetnél a nőkkel és nem csak a mellüket néznéd!!!
Elég sok nővel vagyok körülvéve (nem, nem felvágok, baráti társaságra értem, illetve húgommal és anyummal élek) és tisztában vagyok az ő véleményükkel is, nem pedig a mellméretükkel. Ők sem gondolják úgy, hogy nem állhatnak ki magukért, mivel megteszik és sikeresek is vele. Ha szerinted egy nő csak azzal érhet el valamit ha szétteszi a lábát, akkor a helyedben nem játszanám a szentet, mikor amit te állítasz legalább olyan degradáló, és a magadfajták akarják elnyomni őket.
@JaRickk - attól, hogy te nem játszol rá a nők helyzetére, attól még adott esetben hátrányban érezhetik magukat. Ha egy főnök a munkatársak kiválasztásánál a megjelenést a munkakör indokoltságánál jobban figyelembe veszi és a résztvevők tudatában vannak az uj MT által biztosított egyoldalú függésnek, akkor többek között megérkeztünk oda amiről a dal szól.
Inkább arról beszél, hogy nőies dolog szétkúratni magát mert ha a pasiknak akkor neki is lehet (hozzátenném: szerintem mindkét nemtől gáz), és kifogást csinál a mai elbutított fiatalságnak akiket fél perc alatt a mostani bulikban. Mivel az kell nekik, hogy magukban ezt ne kelljen szánalmasnak tartaniuk ilyet hallgatnak. Külföldi zenében már egy jó ideje ez megy, gondolom rájött hogy ez itt is működik. Persze vannak munkahelyi viszonyok stb. de ez egy primitív szám mély jelentés nélkül.
@JaRickk - Sajnálatos módon, de a számnak van jelentése, még ha nem is tetszik. Az, hogy a tapasztalható reakció nem megoldás, még akkor sem ha kézenfekvőnek gondolják.
Hát az én munkahelyemen is sajnos a nők így jutnak előrébb, s ez az igazság! Én is anyámmal és nővéremmel nőttem fel, s szerintük is a nők elnyomva élnek a mai társadalomban, csak a karrierista szellemmel próbálják őket ámítani!
És mi bajod a feministákkal? Valószínű, hogy erről az egész mozgalomról halvány lila gőzöd nincs. Egyébként ha már itt tartunk: Móra Ferenc például feminista volt. Az egyjogúság már lehet, hogy megvalósult, de az egyenjogúság még nem! A magyar parlament 9%-a nő, kevesebb, mint a muszlin országokban... Egy férfi ugyanolyan iskolai végzettséggel és tapasztalattal hamarabb talál munkát, mint egy nő, és ugyanazért a munkáért több pénzt is kap. Ezek a tények!
És erről valószínűleg az egész férfi társadalom tehet hiszen mindenki ugyanúgy gondolkozik és teljesen értelmes dolog általánosítani. Attól még, hogy vannak szemét munkaadók, nem hiszem, hogy le kell írni az egész férfi társadalmat.
@JaRickk én találkoztam olyan hímneművel, sajnos elég közelről, aki olyan érzéseket váltott ki belőlem, hogy teljesen magaménak éreztem a dalt, de nem kell mindenkinek magára venni ~ én is ismerek olyan férfit, aki nem érdemelné, hogy ezt kapja, de te se légy elfogult, van aki megérdemli, hogy megkapja az arcába... ^^
Nem véletlen,és ezzel meg nem a nőket fikázom, hanem ugye a nők életében van egy olyan időszak amikor gyereket kell nevelni, és már ne is haragudj a szülést és szoptatást nem nem hagynám férfiakra..másrészt ugyanezért van az hogy kevesebb fizetést is kapnak vagy hogy egyáltalán nem is veszik fel őket melóra, mert aki még nem szült valószínű nemsoká fog, akinek meg már igen nos annak meg sok baja van a gyerekkel..én nem tudom neked mindenről erőszak és megerőszakolás jut eszegbe...
Mi az, hogy egy nőnek gyereket KELL szülnie?! Nem, nem kell! Döntse el a nő, hogy akar-e vagy sem gyereket szülni, de ne a társadalmi elvárásnak feleljen meg.
Amit írsz sajnos igaz. Ezt hívják hátrányos megkülönböztetésnek! Ez törvény ellenes! De sajnos még alkalmazzák. A feministák ezek ellen küzdenek. A "gyerekkel bajlódás" a férfira is kell, hogy vonatkozzon, egy gyermek nem a megcsinálásból áll, de már ahhoz is két ember kell, a bajlódáshoz szintén!
Nézz meg egy NY Európai meg egy magyar család modellt! Az előzőnél mindkét fél elmegy dolgozni és össze is tudják egyeztetni nevelés mellett persze most nem arra célzok akik segélyből élnek ott is. Itt mi a példa, férfi elmegy dolgozni lehetőleg keres annyit amennyi gyessel együtt elég, a nőt meg még akkor se vennék fel még csak 4-órában sem ha akarna dolgozni. A gyerek vállalás nem kötelező és a nőé a döntés lehetősége egészen azóta amióta léteznek születés szabályozási módszerek.
Én tisztelem a nőket és ez a szám sztem is nagyon jó de azért látszik h szükségük van 1 ilyen számra ahol faminista dumákat tesznek össze ez arra utal h gyengék:DD
Hűha... úgy tűnik valakit seggre ültettek: kuci1213 Azt hiszed hogy csak mi tudunk bunkó dögök lenni ?:D
BooHUN1993 1 week ago
minden pasi ugyanojan önző bunkó!!! és teljesen igaza van ibolyának nagon jó vagy ibolya!!!!!!!!!
kuci1213 2 weeks ago
@kuci1213 - nem minden pasi önző, de sok mindenben mégis igaza van Ibolyának.
RittyNT 1 week ago
telejesen igaza van amit aszámban énekel!!!
kuci1213 2 weeks ago
sok nő partnerfüggő.. jó reggelt Hölgyeim!
Zsuzska946 2 weeks ago
Már nem mintha trollkodni akarnék de az embereket éppen azért büntette Isten a halállal (meg a nőke a szülés fájdalmával) mert Éva leszedte az almát a fáról úgyhogy szívás. :))))))
Csider44 3 weeks ago
Egyébként meg azt nem értem,hogy ez egy lyrics videó és akkor minek írod még ki a videó alá a dalszöveget?!?!?!?!?!?!??!
Brittanyfan809 3 weeks ago
Amúgy kár,hogy meleg,cigány és elhagyta a barátnője! Amúgy egész jó lenne a száma!
Brittanyfan809 3 weeks ago
@Brittanyfan809 - szerinte akkor elfogynának az érveid és kénytelen volnál nem szemetelni.
RittyNT 3 weeks ago
@RittyNT ???
Brittanyfan809 3 weeks ago
Hát ez valami ritka nagy fos. Ibolya gyűjti maga mellé a rossz pontokat..
- cigány
- buzi
- ez a szar
Gratulálok Neki!
csabiszkusz 3 weeks ago
@csabiszkusz - én meg anyádnak, hogy ilyen moslékot szült a világra.
RittyNT 3 weeks ago
Maga a szám jó,de a szövege nekem sem tetszik. Egyáltalán nem lehet így általánosítani,sőt, a mai világban is szinte ugyanolyan jogai vannak egy nőnek és sok lehetősége.(bár,akadnak még olyan országok ahol nem így van) Ezért nem értem most már az ilyen feminista és utálkozó megszólalásokat. Attól,hogy valakinek vannak rossz tapasztalatai,nem biztos,hogy ez mindenkire igaz. Nő létemre utálom az olyan nagyképű nőket,akik leszólják az összes férfit,csak mert egyszer csalódtak...
Loricaa 4 weeks ago
@Loricaa - attól még általános a jelenség, hogy nem mindenkit érint egyformán sőt van akit egyáltalán nem. Próbálj csak elhelyezkedni gyermekkel és ezt közöld a leendő főnököddel.Egyébként az egyenjogúságról szól a dal, ha a szöveg csak a párkapcsolatra van kihegyezve.
RittyNT 4 weeks ago
Tudod Kedves Ibolya attól hogy Te más vagy, és nem jött össze egy Normális élet, attól még semmibe vesznek ezzel a dalszövegeddel együt:)......sajnálatra méltó
petya8801 1 month ago
Ritkán inkább soha nem szólok de ez kicsalta belőlem. Emberek lehet a toleranciáról eszmét cserélni.
tothlajos1952 1 month ago
Eddig nagyon nem szerettem Oláh Ibolyát, de ez a szám.. *.* Imádom ^^
IsabellaSaphiro 1 month ago
Hatalmas zene. Kár hogy még mindíg ezen rágodik a sok egyenjogú, előítéletektől mentes nő. Aki jár szórakozni és estleg nem kicsi dagi szemüveges az szerintem már megfigyelte hogy a nőknek ez a kis okossága kezd visszafele elsülni. Oláh Ibolya pont nem az a nő akire egy éppeszű férfinak szüksége van. Talán ezért is van ilyen jó véleménnyel a pasikról. Örülök hogy nem most vagyok tízen-húszon éves. Nekem még voltak olyan barátnőim akikben volt nőiesség és nem szoptak le az első randin. Ibolya LOL
w33qtx 1 month ago
de legalább kiderült mi a baja a pasikkal! :D
Hunicum10 1 month ago
Én se szerettem Oláh Ibolyát! De amióta meghallottam ezt a számot...
SzerelemLove 1 month ago
Nagyon jo zene szerintem éés szeritem bolond az a 59 ember akinek nem tetszik :D
lolababa1245 2 months ago
@lolababa1245 Az a 59 ember mind olyan pasi akiknek nem tetszik az igazság! :D Oláh Ibolya nagyon nagyon el találta ezt a számot! ::)
Evolet66 2 months ago
Iszonyat jó a szöveg is meg az egész dal cakumpakk!!!! :))
Cicaus69 2 months ago
Eddig egyetlen produkcióhoz sem szólta hozzá pláne nem a megjegyzésekhez, de most muszáj ezt megtennem. Nem vagyok Oláh Ibolya rajongó, sőt bősz feminista sem, de ez a szám szerintem teli találat.Nem kell ahhoz egy ffi.-nak brutális köcsögnek lennie, hogy igaz legyen rá a szövegben található jó néhány viselkedési forma.Egyébként most a dal szövege ellen van embereknek kifogásuk vagy az előadó ellen? Az én figyelmemet pont egy ffi hívta fel erre a dalra ,neki a kedvencei közé tartozik.
nixxeh17 2 months ago
Elég volt az elnyomásból ennyih! ;)
Végre győzni fog a nőnem....:D;)
Engem nem tart vissza semmi...ennyih!
Cathy1021 2 months ago
@ki72831 - Ez nem az a fórum ahol kigyógyítható lennél bármiből is. Szerintem többször játszott telt házas előadáson főszereplőként (Aida) mint ahányszor életedben egyáltalán színházban voltál.
RittyNT 2 months ago
@RittyNT várjál, szóval az, hogy valaki tehetséges valamiben (tegyük fel, hogy az, a jóhiszeműség nevében) az azt jelenti, hogy ő jobb ember? akkor én jobb ember vagyok oláh ibolyánál, kétlem hogy valaha is írt annyi sort bárhova, mint amennyi kódot én gépeltem. na? na? érted már miért hülyeség az "érved"?
ibolykát nem ismerem, de ez a szám nagyon ostoba feminista dallamokat (haha) szólaltat meg. tökmindegy, hogy leszbikus vagy sem (itt olvastam először), ez a szám nettó faszság.
kalandozo2 2 months ago
@kalandozo2 - én egy szót sem említettem az emberi jobbság-ról, és arról, hogy ennek bármi köze lenne az illető bármiféle teljesítményéhez. Habár bármi amit elkövetünk (és van köze bármilyen értékhez) akkor az mindenképpen arányosan - méltányolandó. A dalról lehet más a véleményed mint jelen esetben a többségnek, de ez nem jog kérdése. Az meg, hogy hány sort gépeltél életedben az meg számomra nem mérce 35 éves informatikai pályával a hátam mögött.
RittyNT 2 months ago
@kalandozo2 Ez a szám igen is jó és sok igazság van benne! Csak annak nem tetszik aki magára ismer benne! Kit érdekel te miket kódolgatsz ? :D Ő énekel és még hozzá tehetséggel! :D És sikeresebb mint te valaha is nem leszel! :D
Evolet66 2 months ago
Tao:
Nem akarok veled erről többet vitatkozni már Facbookon lezongoráztuk szerintem. de örülök hogy itt is rám írsz :DDDD Olvasd el az oda írt többi postot és érteni fogod mi a bajom. :D Örülök, hogy mindenhol belém kötsz. Már gyanús volt hogy Mortemes cikkek alá is csak olyan hozzászólásod van ami engem, próbál kellemetlen helyzetbe hozni de most lett elegem, ne szólj hozzám és ne legyél az ismerősöm. :)
ki72831 3 months ago
Hm... nem szeretem a nők elnyomását, én is lány vagyok sok köcsög exem volt, vertek is de ez a dal szerintem gusztustalan. A mostani barátom szeret megenged mindent és csomót dolgozik miattam és pl rá nézve nagyon sértő az egész. Annak ellenére hogy nagyon sok rosszat tapasztaltam alaphangon vicces hogy egy leszbikus nő megénekli a férfi női modellről a dalát, holott még férfival sem volt. A férfiak írtak már dalt a nő elnyomásáról? szerintem nem. :D
ki72831 3 months ago
@ki72831 Szerintem kicsit el vagy tévedve. Nem MINDEN férfiról szól a dolog, hanem egy általános hozzáállásról. Te magad is mondod, hogy sok rosszat tapasztaltál és sok köcsög exed volt - a mostani épp normális, de attól még nem lesz többség. A "férfival sem volt" dolog is sántít; és tény, ffi nemigen énekel a nők elnyomásáról - bár végülis akár a "hány lyukat, milyen verdában tömtem be"-stílus is felfogható annak egy nézőpontjaként... @.@
breathlesstao 3 months ago
@ki72831 Az, hogy az előadó vállaltan leszbikus, még nem érvényteleníti a mondanivalóját. Az, hogy te kijelented, hogy "férfival sem volt" nyilván az élettapasztalatod mondatja veled. Egyszerűen csak ideköptél valamit.
RittyNT 2 months ago
@RittyNT
Elhiszed mennyire nem hoz lázba a téma hogy leálljak veled a homokozóban várat rombolni? :D Hallgasd a drogos, cigány leszbikust ha tetszik, az a jó. :D Megmondja neked mi a fasza ez a nyomorult árvaházas rohadék :D. (Gyere szedj szét). X'D
ki72831 2 months ago
szerintem madonna - like it or not c száma inspiráció lehetett ehhez
facultx 3 months ago in playlist Favorite videos
Eddig is ismertem pár ku.. de ezután mégtöbb lesz. Gratula hozzá.
shirocco1000 3 months ago 2
Eddig nem csipáztam nagyon az Ibolyát de,...ez a szám !!!....Hááát...ööö...és szerelmes lettem belé!:-))
banhalmaboy 3 months ago 32
@banhalmaboy én ugyanígy érzek :D
VitezJulia 3 months ago
@VitezJulia
:-))
banhalmaboy 3 months ago
Feminista himnusz!!!! Ez az nők, ne hagyjátok magatokat! :) Csak azt lehet megalázni aki hagyja...
Skanoja 4 months ago
úgy értem pl mint az "édes kisfiam cserhátitól" és ugyan az a hang lejátszásával más ír egy másik szöveget rá.így gondolom.Mert ennek a zenéjét már hallottam régebben is csak azt nem tudom,hogy ki az előadója.köszi a kérdést.
Bobydik107 4 months ago
@Bobydik107 - olvashatók "tippek" , hogy kinek a számára hasonlít, de az ilyesmi erősen szubjektív, erre a célra a sony és az artisjus valamennyi fülével figyel, amíg az ö kényes ízlésüket nem zavarja, addig merjük feltételezni a dal eredetiségét.
RittyNT 4 months ago
Valaki meg tudná nekem mondani hogy az alap zenének ki az előadója.thenks
Bobydik107 4 months ago
@Bobydik107 - mit értesz "alap" zenének ?
RittyNT 4 months ago
This has been flagged as spam show
Sok nő egyetért és együtt érez ezzel a dallal. És örüljünk annak, h van a férfiak között kivétel is. Habár utamba még nem akadt, de tudom, h van. Ez nem azt jelenti, h minden férfi most kivételnek tekintse magát. Nagyon jó a dal.
andivarinia 4 months ago
Sok nő egyetért és együtt érez ezzel a dallal. És örüljünk annak, h van a férfiak között kivétel is. Habár utamba még nem akadt, de tudom, h van. Ez nem azt jelenti, h minden férfi most kivételnek tekintse magát. Nagyon a dal.
andivarinia 4 months ago 3
A szakitas himnusza ;)
Zeetsika 4 months ago 7
Tudnék pár csajt mutatni, akik simán eltolnák azt a malteres taligát!!! XD
gopherika 5 months ago in playlist További videók ettől a felhasználótól: PorCicaa 15
Ez egy jó szám amit aktuális és tartalmas szövege tartósít a slágerpiacon. A hatásos előadás Ibolya érdeme.
RittyNT 5 months ago
csutka53 gyerünk akkor te meg menj el szüli meg nap mint nap takaríts a kertén férjed/feleséged után aki csak összemocskolja az aznapi munkád, főzz, moss, takaríts és este még legyen erőd "fűrészelni" ráadásul felül !!! szal ez egy jó kis szám és milyen igaz :)) ennyi ;)
Szaszicica9 5 months ago 3
Ez nagyon jó szám...Az egyik kedvenc magyarszámom!!!LoWe
Zsoofiia 5 months ago 2
Egy kamionos barátnőmet azért nem vették fel dolgozni -ezt konkrétan így mondták- mert nő. Pedig van 5 év szakmai tapasztalata a Waberersnél. És mellesleg akkora háta van, hogy azt bármelyik férfi megirigyelhetné, mert 8 évet kajak- kenuzott. De Ő, akkor is "csak" egy nő marad.
Valaki már írta: "A KETTŐS MÉRCE" nem tetszik nekünk!!!!!!!!!!!!!!!!
feledyilona 5 months ago 3
Nekem bejön ez a szám...:D imádom bábolnán a suliba a ki mit tudon is ezt adm majd elő :D
beacica100 5 months ago
nem hiszem el, hogy nem veszitek észre, hogy ez a leszbikusok himnusza... :S
barcziandrea89 5 months ago
A nők is lényegében az elvárásoknak megfelelően viselkednek, és remélik, hogy később még jobb is lehet.
RittyNT 5 months ago
Ami nem eladó, nem rakják kirakatba. Véleményem szerint a nők ahogy viselkednek velük, azt maguknak köszönhetik.
dead901209 5 months ago
@dead901209
Ez egy tipikus hím-soviniszta megnyilvánulás, azon belül is áldozat hibáztató.
Komolyan gondolod, hogy egy férfinak jogában el megerőszakolni egy nőt, csak mert miniszoknyát mert fel venni?
Nem gondolod, ha a férfi több, mint egy állatias ösztönlény, akkor nem csinálna ilyeneket?
Másrészről látszik, hogy úgy mondasz dolgokat, hogy a háttérről fogalmad nincs. Ugyanis a nemi erőszakok semmilyen szinten sem függnek össze az öltözködéssel, mert a nő melegítőt, farmert viselt...
feledyilona 5 months ago
@feledyilona
Nah, már ne is haragudj én nem vettem észre hogy a megerőszakolásról lett volna szó valahol, azzal egyet értek, hogy valaki felvesz egy szűkebb ruhát attól még nem ugrassz rá, nyílvánvaló. Viszont ha valóban sportos jóképű ember lennék attól nem nyomna senki a fejemhez egy pisztolyt sem. Konkrétan volt olyan, hogy korosodó nemzetiségi nőt nem tudtam levakarni, de aztán csak sikerült, de hát ez van jót röhögök dolgon.
dead901209 5 months ago
Válasz a videóra...
Kedves Dead! Hogy jobban megértsd: fordítsuk meg a dolgokat: Neked, hogy tetszene, ha Te -tegyük fel- egy kimondott sportos, jó képű férfi volnál, és csak mert rövid nadrágot, és pólót vettél fel, a koros, ápolatlan, nemzetiségi nő, pisztolyt a fejedhez szorítva, kényszerítene orális kényeztetésére ? ÉS ezek után mindenki azt mondaná, hogy megérdemelted, miért vettél fel rövidnadrágot! Na hogy tetszik, így megfordítva?
feledyilona 5 months ago
@feledyilona
Nem tudom mire reagáltál így, ilyet soha nem írtam mint ahogy te beállítod, mind 1 nem is lényeges. Azt amit írtam, arra írtam, mert nem hinném hogyha egy nő nem akarná hogy észrevegyék és foglalkozzanak vele akkor úgy öltöznének egypáran, ahogy... lényegében csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy nők bizonyos része tehet arról hogy eltűri valakinek a hülyeségeit nem a férfi. Másrészt annak a híve vagyok hogy ha megtalálod azt akivel jól kijössz akkor nem is lesz gáz. ENNYI
dead901209 5 months ago
This has been flagged as spam show
@dead901209
Én erre a mondatodra reagáltam:
"Ami nem eladó, nem rakják kirakatba. Véleményem szerint a nők ahogy viselkednek velük, azt maguknak köszönhetik. " Ha nem az erőszakra gondoltál, akkor mire? Egyébként sokféle erőszak, bántalmazás van, a lelki terror is az. Ha valaki, -tegyük fel- épp a mai kor szépségideáljának felel meg, akkor vegyen fel egy zsákot?
feledyilona 5 months ago
Comment removed
lecsike 5 months ago
Láttam egy-két kommentben, hogy pár száz éve még választójoga sem volt a nőknek, és hogy vissza azt az időt. Egyet értek, otthon lennék egész nap nem lenne más feladatom csak a háztartást vezetni, kifizetném a cselédeket a férjem keresett pénzéből stb. De azt azért tegyük hozzá, hogy a férfiak kinyitották volna nekem az ajtót lesegítik a kabátot, és a tisztelete jeléül kezet csókol. Ma ha egy férfi előtt lépek fel a buszra még a kurva anyámba is elküld.
zsepy17 5 months ago 5
kicsit olyan Rózsaszín Párduc és James Bond érzésem van amikor ezt hallgatom:)
Janus091 5 months ago
MrSubiduba A hozzád hasonló kretén felfogású egyedek lehettek e szám ihletői...
666Rika666 5 months ago
Sztem igaza van hajrá nőőőkkkkkk!!!!
Violka99 5 months ago 2
És még a szülésről is akarok valamit mondani... A férfiak is elbírnák az úgymond ,,fájdalmat''.... És amúgy meg ez hülyeség, mert nekünk nem az a fizikai adottság adódott meg... Mint a nőknek... Ennyit akartam :)
MrSubiduba 5 months ago
Nem vagyok az a típus aki azt mondja, hogy a férfi a jobb vagy a nő. De a nők 80%-a azt mondja, hogy ők a jobbak, mert 9 hónapra egy babát kell hordaniuk. Jah csak a férfiak hány fejletépős, karvesztős, fejlövéssel teli háborút élt át? Jah és a nők szerintem 60%-a nem lenne képes 8 óra kemény fizikai munkára amit a férfiak 70%-a szerintem véghez visz! De amúgy nekük is van igazuk, de nekünk is! Egyenrangúak vagyunk :) jah és ment a vidire a DISLIKE!
MrSubiduba 5 months ago
@MrSubiduba Nincs értelme versenyeztetni az egymás kiegészítésére ítélt nemeket, jelenleg az emberiség tartaléka a nőkben rejlő képességek kiaknázásában rejlik.
RittyNT 5 months ago
@RittyNT Ez igaz. De ennek a számnak akkor sincs értelme... De ez köszönhető a sok kábszernek meg a fos technonak, hogy a férfiak ilyenek vagy így születtek... De az is rátesz, hogy túl sok a ribi és és a férfiak azt hiszik, hogy minden nő átjáróház... :P
MrSubiduba 5 months ago
@MrSubiduba - nem az a fontos, hogy a szám teljesen a valóságról szóljon, csupán elég ha jelzi az idők során nyilvánvalóan működő kettős mérce jelenlétét.
RittyNT 5 months ago
@MrSubiduba - nem az a fontos, hogy a szám teljesen a valóságról szóljon, csupán elég ha jelzi az idők során nyilvánvalóan működő kettős mérce jelenlétét.
RittyNT 5 months ago
na vajon honnan lopta ezt a dallamot... túl sok fantázia nem kellett hozzá
TaxxiZoli 5 months ago
@TaxxiZoli - ha nem kellett hozzá fantázia akkor miért kellett volna lopnia, egyik állításoddal buktatod a másikat.
RittyNT 5 months ago
Óuuhh Jeááh Baby !! ;))
dSenTionn 5 months ago
én most hallgattam meg először ezt a dalt.
de az tuti nagyon megasszondta... :D:D:D
nagyon jó dal, kétség se hozzá!!!
csibelemez 5 months ago
Imádom ezt a számot!! :-)
acsnekatika 5 months ago
Félelmetes tartalék van a nők megbecsülésében, éljünk vele,
RittyNT 5 months ago
"tudom, hogy visszafog a lubaduba labadaba. Jaj istenem sok a rizsa..."
Úristen, ez a cigány ge*i komolyan egy értelmes nő? Addig meg ne sírjatok, amíg mindig a férfi tartja el a nőt.
lilathrone 6 months ago
@lilathrone
A férfi tartja el a nőt??? És hol? Ugyanis én egyetlen példát sem tudok rá mondani az ismeretségi körömből.
Tegyük fel, hogy a férfi éppen valamivel többet keres, de a nő főz rá, meg mossa a sz...s gatyáját. Akkor ki tart el kit, ha a férfi még egy rántottát sem tud össze dobni? Elárulom Neked: a mai nőknek már semmi szüksége 80- 100 kilós csecsemőre...
feledyilona 6 months ago
Pedagógus vagyok (férfi), a világ legszerencsésebb pályáját választottam, rengeteg csodás hölggyel vagyok körülvéve. Öntudatos, magabiztos nők és ez a helyes! Éljen a "gyengébbik nem"!!!!
homosapi100 6 months ago
@homosapi100
Köszönjük! Öröm ilyet olvasni!:)
feledyilona 5 months ago
Na most erre a férfi sok nővel van akkor macho,ha egy nő sok férfival az meg kurva és ez milyen igazságtalan,erre már a nagyanyám is tudta a választ miért van így:Mert nem mindegy hogy a cipő belülről,vagy kívülről koszos...ennyi...
Etolaci 6 months ago
Jó a szöveg..jó zene és nagyon jó hozzá Ibolya hangja ! Ma délután hallottam először..azóta már vagy 10x éééés Imádom !!! Nagy Like neki ! :)
Ainariel74 6 months ago 3
Qrvaaaaa jóóóóóó :D Imádoooom :D<3<3
GresaL97 6 months ago
EGYJOGÚSÁG POWA!!!!!!!
gyerünk lányok betonozni meg kazántheggesztenixD
csutka53 6 months ago 38
@csutka53
Hajrá fiúk, ideje szülni, pelenkázni, Gyes-re menni...
Allyeemia 5 months ago
@Allyeemia
te szerencsétlen nem én kezdtem el pampogni az esélyegyenlőségértxD
csutka53 5 months ago
@csutka53
XD Ne is... Te szerencsétlen!
Allyeemia 5 months ago
@csutka53 Csutikám drága! Akkor húzd le a 8 órádat vagy a 16ot, hazafelé vásárolj be. Közben rohanj el a gyerekért óvodába, iskolába. Intézd a csekkek befizetését, egyéb ügyleteket. Menj haza, főzz meg, tegyél be egy-két adag mosást, takaríts ki, lásd el a kölyköket, hogy mire hazaértek, megvacsorázzak, a seggemet vakarva megigyam a napi sörömet és bevágjam magam a TV elé. Tudod ez csak a napi rutin. Puszillak
zsepy17 5 months ago 3
@csutka53 hajrá srácok, szüljetek gyerekeket, neveljétek fel őket, főzzetek, süssetek, mosogassatok, mossatok, takarítsatok, irány dolgozni xD
TundusHusi2 4 months ago
@TundusHusi2
nem én kezdtem el a kötöszködést, hanem ez a zene ugyh nem kéne így válaszolgatni. talán majd ha nem lesztek ilyen értetlen fogyatékos ribancok akkor emberszámbaveszlek.
csutka53 4 months ago
@csutka53 aha aha aha... de vajh' miért is "kötözködik" ez a dal? Talán jobban körül kéne nézni. ;)
TundusHusi2 4 months ago
@csutka53 am. csak mondtam, ha mi menjünk betonozni, meg hasonlók, hát te meg csináld meg azt, amit leírtam ^_^
TundusHusi2 4 months ago
Sajnos az általános ellenségkeresés kiterjedt a nemek közötti kapcsolatokra is.
RittyNT 6 months ago
Hát, néha azért kell egy kis tér nekünk, de az egyenjogúság néha elég érdekes. Külön kell minden nemnek jog, de azok mindkét fél száméra jók legyenek. az pl. jó kezdet, hogy a nők hamarabb lehetnek nyugdíjasok. és az is igaz, hogy sok nő lenézi a férfiakat, és ez fordítva is így van.
Dzsezzi 6 months ago
ügyes az ibolya, és imádom ezt a számot, pont tükrözi a valómat.
Dzsezzi 6 months ago
Nagyon imàdom, szerintem Borzasztoan tehetséges ez az Ibolya!!!!!
050419831 6 months ago
mit kell ezt a számot így kielemezni??? jó és kész aki meg itt rontja mások hangulatát annak szivesen megmondanám hova dugja fel a kommentjeit :D
klauxx12 6 months ago 11
@klauxx12 Totál egyetértek Veled! Halljátok a zenét egyáltalán?! Ez a nő bármit elér, és tiszteletet érdemel, nembeszélve arról, h. igazán egyedi a stílusa! Imádom ezt a számot!
nyufi32 6 months ago 2
Hogy érezzétek, mennyire gyomorforgató ez a 'dal'...Annyira, mint ez: /watch?v=TD1LVSqvUQE
DJGunter 6 months ago
Én azt gondolom, hogy a nők nem szeretnének TELJES egyenjogúságot...
És szerintem sem kéne hisztizni, hogy "mennyire elvagyunk nyomva, jajj de rossz nekünk...."
De ez a szám NAGYON jó, csak a kommentek lerontják...
bibike97 6 months ago
2 évszázada még szavazójogotok se volt... vissza azt az időt!!!!
9rmdfan9 6 months ago
@9rmdfan9 ..... hímsoviniszta disznó :()
clonbaby9 6 months ago
Még hogy megvalósult az egyenjogúság? Ugyan, hol éltek?! Csak egy kicsit nyitott szemmel kéne széjjel nézni. Olvassátok el a hétköznapi hímsovinizmus című könyvet (az internetről letölthető) akkor látni fogjátok mire gondoltam. Üdvözlettel: Ilona, egy feminista nő
feledyilona 6 months ago
Tökös kis nóta :D
Jajj, ez meg egy paradoxon lett! Remélem egyetlen hímsoviniszta, vagy bősz feminista (nősoviniszta) sem tér ki a hitéből...bár éppen mi is lenne akkor?
Nikita17171 6 months ago
A nők között is van sok megvetendő, mégsem általánosít egy normális férfi.
JaRickk 7 months ago
Igaz, hogy most már egyenjogúság van, de még mindig nagyon sok az olyan pasi, aki lenézi a nőket, mert felljebbvalónak tartja magát velünk szemben. Persze nem azt mondom, hogy minden férfi ilyen, de sok ilyen van köztük!
farkascsaj97 7 months ago 5
Comment removed
IcemanChambers1 7 months ago
@IcemanChambers1 - a szöveg tényleg kontra, csupán a rím sántít. :)
RittyNT 7 months ago
Értelmesebb szöveget is kitalálhatott volna igazán.
IcemanChambers1 7 months ago
@IcemanChambers1 - Gondolom ezt a szövegírónak címezted, mert Ibolya csak a dallamért felelős
RittyNT 7 months ago
@RittyNT Pontosan :))
IcemanChambers1 7 months ago
ezt a feminista szöveget XD
04031918 7 months ago
És erre van igény?
77szpisti 7 months ago
@77szpisti
Sajnos igen
@RittyNT
Ezzel még mindig nehéz egyetértenem mert nem hiszem, hogy most is ugyanaz lenne a helyzet mint eddig... Azért el lehet olvasni, hogy régen milyen körülmények között éltek a nők. Na mindegy, nem akarok ebbe belemenni az a lényeg, hogy szerintem az "elnyomást" vagy nevezd aminek akarod, nem az fogja megoldani, hogy utálkozol a másik nem felett. Pont ez szüli az elnyomást vagy nem? Az undorító általánosítás és a megalapozatlan gyűlölködés, mint ebben a számban is.
JaRickk 7 months ago 4
@JaRickk - Nem utálkozom, és az is érthető, hogy az emberiséggel egyidős szereposztás erősen kötődik a köztudatba.
RittyNT 7 months ago
@JaRicck - "Tény, hogy sokkal egyszerűbb e gondolat mögé bújni sikertelenség esetében, mint szembenézni a valósággal. "
Nem sikertelenségről van szó, hanem kialakult évezredes szerepekkel, ezen egyes nők sikere szinte alig változtat valamit, és a "hagyományok" miatt nehéz küzdelemre lehet számítani és ennek megfelelően sokan odafigyelnek erre.
RittyNT 7 months ago
Nagyon JÓ! Nagyon! És jó vagy Ibolya! :)
tejszinhab19 7 months ago
hát ez a szám nagyon jó:)) és igaz!:D
Vikiperez 7 months ago
Ezt a dalt küldeném neki:
/watch?v=GmttJjeUtBE&feature=related
Lommy1337 7 months ago
Gratulálok, az előadónak és az itt kommentelők nagy részének is. Szegény elnyomottnak tartja magát, aki épp törne fel az egyjogúság felé, ami igazából már rég megtörtént. Miközben igazából olyan szinten feminista és magát feljebbvalónak tartó eszméket követ illetve hirdet, hogy normális embernek a gyomra felfordul tőle. Tükörbe kéne nézni. Félre ne értsetek, tisztelem a nőket(az ilyen feministákat nem), és igen tény, hogy nélkülük sehol nem lennénk, de ez fordítva is igaz. El kéne ezt fogadni.
JaRickk 7 months ago 26
@JaRickk " ...törne fel az egyjogúság felé, ami igazából már rég megtörtént" Nem, nem történt meg. Nagyon sok nő él alárendeltként egy kapcsolatban. Az a ritka, ha egyenjogúnak tekintenek. Egy ilyen dalt lelket önthet sokakba...
dzsorden225 7 months ago
@dzsorden225
Saját választásából van abban a kapcsolatban. Egyenjogú mert bármikor véget vethet neki. Akinek ilyen dal kell, hogy lelket öntsön valakiben ott kezdődnek a problémák. Mert ez a dal nem az egyenjogúságról szól, hanem a férfi alsóbbrendűségéről.
JaRickk 7 months ago
@JaRickk csak nézd meg a reklámokat amikben eszköz a nő (pl a magnum fagylalt plakát) Ez az eszköz-érzet többek között ami miatt a nők barátságosan fogadják a hatásos tiltakozást.
RittyNT 7 months ago
@RittyNT
Az a nő valószínűleg elég sok pénzt kapott érte, és nem kényszerből tette hanem saját döntésből, van is ilyen ismerősöm, és a legkevésbé sem mondanám, hogy nem önálló és céltudatos. Az meg, hogy gyönyörködnek valakiben nem tudom miért tenné megalázottá. Arról nem is beszélve, hogy számos nőknek imponálni akaró reklámban kigyúrt félmeztelen pasikat lehet látni, ők sem hiszem, hogy megalázva éreznék magukat. De tény, hogy egy elszánt feministát nem lehet meggyőzni, fölöslegesen beszélek.
JaRickk 7 months ago
@JaRickk Én nem vagyok feminista, és ha az adott modellt rendesen kifizették attól még eszközként használták
Az is igaz, hogy már a nőknek címzett reklámok is vannak, de a többségén ök a díszlet..
RittyNT 7 months ago
@RittyNT
Az építkezésen dolgozó férfi sem panaszkodik, hogy sérvet kap a súlyok alatt, hogy "ő a szegény eszköz aki cipekedik mint egy gép" mert megfizetik érte és mert ő vállalt. Nem tartom értelmesnek a modellek eszköznek nevezését, ők döntöttek így, ők ezzel boldogak és annyit keresnek amit mi valószínűleg soha az életbe nem fogunk. Ha valaki szerint eszközök, akkor nincs tisztában a szó fogalmával. Azt próbálod mondani, hogy a nők el vannak nyomva a nők döntései miatt. Mert ez nem kényszer.
JaRickk 7 months ago
@JaRickk - "Nem tartom értelmesnek a modellek eszköznek nevezését, ők döntöttek így, ők ezzel boldogak és annyit keresnek amit mi valószínűleg soha az életbe nem fogunk."
Ennek alapján azt kellene hogy higgyem, hogy mindenki egyenlő eséllyel indul az életben, pedig nem így van.
RittyNT 7 months ago
Comment removed
JaRickk 7 months ago
Comment removed
JaRickk 7 months ago
This has been flagged as spam show
Tény, hogy sokkal egyszerűbb e mögé bújni sikertelenség esetében, mint szembenézni a valósággal. De úgy látom ész érv nem ér sokat, nem fogok tovább vitatkozni, nem várom el, hogy lehessen komolyan egy amúgy is nevetséges videó alatt. Az álszentség azért befigyel. Aki szűk látókörrel elfogadta, hogy csak is az lehet a helyes amit ő gondol, mert neki azt könnyebb elfogadni, azon nem lehet segíteni. A nők nincsenek elnyomva, a 21. században élünk. Mindjárt elkezdek sírni, hogy ajtót kell nyitnom.
JaRickk 7 months ago
@JaRickk
Én, nő létemre, egyetértek ezzel. A totális emancipációval nem... pl. én, a jövőben, sokkal szívesebben maradnék otthon, és lennék főállású édesanya. Akkor tényleg annyi időt fordíthatnék a gyermekeim nevelésére, amennyit én szükségesnek ítélnék. Plusz, a nők fizikailag sokkal gyengébbek, érzékenyebbek, mint a férfiak, ezért fontos lenne a normális lelki egyensúly fenntartása érdekében, hogy tényleg érezhessék is, hogy nők. Ezért bizony jól esik, ha pl. kinyitják előttünk az ajtót...
dodobogyo 7 months ago
@dodobogyo Ez te vagy, és maximálisan megértem. De legyen ez elismert mint bármilyen más munka, hisz az, és legyen ez csupán lehetőség, nem kötelesség. Nem vagyunk egyformák, nem akarhatjuk ugyanazt.
FoldSarkany 6 months ago
@JaRickk
Bocsánat, nem választottam szét két külön kommentbe a két pólust. :) Szóval egyetértek a meglátásoddal, és belevittem emellett az enyémet is. :)
dodobogyo 7 months ago
@JaRickk Az egyenjogúság nem jogban,fejekben kezdődik.Az egyenjogúságsem arról szól mint a dalban,
nekem nem kell a promiszkuitás/IHB bulik,hanem hogy a női értékek is legyenek elismerve,egyenjogúnak s rangúnak a férfiakéval.Férfi világban élünk,ha pozíciót akarsz légy erős,könyörtelen,erőszakos!NE merj sírni,érezni!Pedig a bűnözők,erőszaktevők,fanatikusok,gyilkosok 99%-a férfi.Tényleg akkora büszkeség a világunk?Az pediga csúcs,amikor egy pasi akarja megmondani nekem mitől és hogyan leszek nő.
FoldSarkany 6 months ago
@FoldSarkany
Lassan már a családon belüli erőszak arányában is kezdi utólérni a férfit a nő, pedig mi primitívebbek tudunk lenni. Nem hiszem, hogy a 99%-os, feminista dührohammal alátámasztott tényeid teljesen pontosak. Azzal, hogy ezt állítod, hogy mindenről a férfi tehet, pontosan megmutatod, hogy milyen elfogult gyűlölködő, saját nemét felsőbbrendűnek tartó ember vagy, ezzel hitelét is veszti a szavad. Te vagy a célközönsége ennek a számnak. További szép napot.
JaRickk 6 months ago
@JaRickk Kedvesem,nincs feminista dührohamom,feminista sem vagyok-pont az erőszakossága/negatív mivolta miatt .Nem tudok KSH-hű adatokkal előállni,nem tagadom. Nem mindenről a férfi tehet, miért adod ezt a számba?Ez saját továbbgondolásod,nem a enyém.Nem tartom a nememet felsőbbrendűnek,sokkal többször érzek haragot a nők iránt a passzivitásuk miatt ami csak elősegíti a kihasználást /egyenlőtlenségeket.Végig se olvastad amit írtam-mondtam,hogy a dal sem arról szól mint kéne.Szép napot neked is.
FoldSarkany 6 months ago
This has been flagged as spam show
@FoldSarkany
"Nem mindenről a férfi tehet, miért adod ezt a számba?Ez saját továbbgondolásod,nem a enyém."
-->
"Férfi világban élünk,ha pozíciót akarsz légy erős,könyörtelen,erőszakos!NE merj sírni,érezni!Pedig a bűnözők,erőszaktevők,fanatikusok,gyilkosok 99%-a férfi."
Ezzel a vitát részemről le is zártam.
JaRickk 6 months ago
@JaRickk
ha megtörtént volna az egyenjogúság nem lennének afféle statisztikai arányok magyarországon hogy a nők több mint 60%-át bántalmazzák stb. bla bla.. Lehet hogy Te szerinted "már megtörtént" az egyenjogúság. Érdekes módon én nem ezt tapasztalom. és ezt nem a levegőbe mondom, nem is vagyok feminista, és nem azért írom hogy idegesítselek téged vagy titeket. Én a saját családomon, anyámon, apámon és a saját bőrömön tapasztalom ezt a bizonyos "egyenjogúságot"... ami csak egy hazugság
Shinramira 6 months ago
@Shinramira
Elhiszem, hogy elég rossz helyzet amiben vagy. De egyenjogúság akkor nem lenne, ha a hatóságok értesítésével ez nem lehetne megoldható, hanem azt mondanák, hogy ez rendben van mert nők vagytok. De nem hiszem, hogy így történne. Kiállhattok magatokért ti is ha családon belüli erőszaknak vagytok alávetve, egy hozzám elég közel álló személy is ebben él és nem mer ellene tenni semmit, de szerintem sokkal jobban járna mert ezt még tudni is rossz, átélni el sem tudom képzelni.
JaRickk 6 months ago
@JaRickk
Azért én is megcáfolnám ezt az egyenjogúság kérdést. :) Mielőtt bármit leírnál rólam, nem vagyok feminista és az idődet sem akarom húzni. Egy átlagos embernek nyílvánvalóan ez lehet a véleménye. Azoknak jobb is ha nem tekintenek a kulisszák mögé. Persze azt se mondanám hogy a nők sokkal alárendeltebbek lennének mint a férfiak, csak nekik több dolog jár. De az már bizonyos hogy ebben a vitában azonosan cibálja egymást a két nem :))
SlyKoni 6 months ago
@SlyKoni
Éppen ezért nem kéne mindezek tetejére ilyen "tehetséges" előadóknak ezt még tovább szítani. Bár a mai zeneiparban tény, hogy a népbutítás a fő cél. Teljesen fölösleges a két nem közötti utálkozás mert egyik sem lenne meg a másik nélkül.
JaRickk 6 months ago 2
@JaRickk
Nos, igen ezzel viszont teljesen egyetértek. :)
SlyKoni 6 months ago 2
@JaRickk Rólunk is vannak ilyen zenék nem kell szítani az emberek vérét!
92hahahahaha 6 months ago
@JaRickk
Hát férfilétemre egyet értek a nőkkel! Mindig is el voltak nyomva! Gondolj a munkakérdésére.A nőknek 2x többet kell letenni az asztalra, s előrébb akarnak jutni szét kell tenni a lábukat!Nem beszélve a gyereknevelésből is veszik ki a nagyobb részt!Ez a dal egy természetes vágyát fejezi ki a nőknek, ami tök jogos, de ezt te is tudnád, ha beszélgetnél a nőkkel és nem csak a mellüket néznéd!!!
jacsolaco1990 6 months ago 2
@jacsolaco1990
Elég sok nővel vagyok körülvéve (nem, nem felvágok, baráti társaságra értem, illetve húgommal és anyummal élek) és tisztában vagyok az ő véleményükkel is, nem pedig a mellméretükkel. Ők sem gondolják úgy, hogy nem állhatnak ki magukért, mivel megteszik és sikeresek is vele. Ha szerinted egy nő csak azzal érhet el valamit ha szétteszi a lábát, akkor a helyedben nem játszanám a szentet, mikor amit te állítasz legalább olyan degradáló, és a magadfajták akarják elnyomni őket.
JaRickk 6 months ago
@JaRickk - attól, hogy te nem játszol rá a nők helyzetére, attól még adott esetben hátrányban érezhetik magukat. Ha egy főnök a munkatársak kiválasztásánál a megjelenést a munkakör indokoltságánál jobban figyelembe veszi és a résztvevők tudatában vannak az uj MT által biztosított egyoldalú függésnek, akkor többek között megérkeztünk oda amiről a dal szól.
RittyNT 6 months ago
@RittyNT
Inkább arról beszél, hogy nőies dolog szétkúratni magát mert ha a pasiknak akkor neki is lehet (hozzátenném: szerintem mindkét nemtől gáz), és kifogást csinál a mai elbutított fiatalságnak akiket fél perc alatt a mostani bulikban. Mivel az kell nekik, hogy magukban ezt ne kelljen szánalmasnak tartaniuk ilyet hallgatnak. Külföldi zenében már egy jó ideje ez megy, gondolom rájött hogy ez itt is működik. Persze vannak munkahelyi viszonyok stb. de ez egy primitív szám mély jelentés nélkül.
JaRickk 6 months ago
@JaRickk - Sajnálatos módon, de a számnak van jelentése, még ha nem is tetszik. Az, hogy a tapasztalható reakció nem megoldás, még akkor sem ha kézenfekvőnek gondolják.
RittyNT 6 months ago
@JaRickk
Hát az én munkahelyemen is sajnos a nők így jutnak előrébb, s ez az igazság! Én is anyámmal és nővéremmel nőttem fel, s szerintük is a nők elnyomva élnek a mai társadalomban, csak a karrierista szellemmel próbálják őket ámítani!
jacsolaco1990 6 months ago
@JaRickk
És mi bajod a feministákkal? Valószínű, hogy erről az egész mozgalomról halvány lila gőzöd nincs. Egyébként ha már itt tartunk: Móra Ferenc például feminista volt. Az egyjogúság már lehet, hogy megvalósult, de az egyenjogúság még nem! A magyar parlament 9%-a nő, kevesebb, mint a muszlin országokban... Egy férfi ugyanolyan iskolai végzettséggel és tapasztalattal hamarabb talál munkát, mint egy nő, és ugyanazért a munkáért több pénzt is kap. Ezek a tények!
feledyilona 6 months ago 4
@feledyilona
És erről valószínűleg az egész férfi társadalom tehet hiszen mindenki ugyanúgy gondolkozik és teljesen értelmes dolog általánosítani. Attól még, hogy vannak szemét munkaadók, nem hiszem, hogy le kell írni az egész férfi társadalmat.
JaRickk 5 months ago
@JaRickk
Idézem Csernus dokit: "akinek nem inge ne vegye magára"!
feledyilona 5 months ago
@feledyilona
Intelligens megnyilvánulás mikor valaki vitatkozni kezd egy kommenttel, majd ha válaszolnak rá bevág egy ilyen idézetet. Jeles!
JaRickk 5 months ago
@JaRickk én találkoztam olyan hímneművel, sajnos elég közelről, aki olyan érzéseket váltott ki belőlem, hogy teljesen magaménak éreztem a dalt, de nem kell mindenkinek magára venni ~ én is ismerek olyan férfit, aki nem érdemelné, hogy ezt kapja, de te se légy elfogult, van aki megérdemli, hogy megkapja az arcába... ^^
mjoujou 5 months ago
@mjoujou
Nem mondtam, hogy nincs olyan, pont ez a lényeg, hogy egyes emberek viselkedése alapján nincs értelme általánosítani, sem nőket sem férfiakat.
JaRickk 5 months ago
@JaRickk
A "megvalósult" egyenjogúság számokban:
Egy férfi ugyanazért a munkáért, és iskolai végzettséggel átlag kb 20-30%-al kap nagyobb fizetést.
A felső oktatásban a nemek aránya 50-50 %, ellenben a tudományos akadémián, csak 3% nő van.
A parlamentben 9% a nők aránya, kevesebb, mint a muszlim országokban.
A református lelkészek 50%-a nő, ellenben vezető beosztásban alig találunk nőt.
A családon belüli erőszak fogalma a magyar jogba csak 2003-ba került be!
feledyilona 5 months ago
@feledyilona
Nem véletlen,és ezzel meg nem a nőket fikázom, hanem ugye a nők életében van egy olyan időszak amikor gyereket kell nevelni, és már ne is haragudj a szülést és szoptatást nem nem hagynám férfiakra..másrészt ugyanezért van az hogy kevesebb fizetést is kapnak vagy hogy egyáltalán nem is veszik fel őket melóra, mert aki még nem szült valószínű nemsoká fog, akinek meg már igen nos annak meg sok baja van a gyerekkel..én nem tudom neked mindenről erőszak és megerőszakolás jut eszegbe...
dead901209 5 months ago
@dead901209
Mi az, hogy egy nőnek gyereket KELL szülnie?! Nem, nem kell! Döntse el a nő, hogy akar-e vagy sem gyereket szülni, de ne a társadalmi elvárásnak feleljen meg.
Amit írsz sajnos igaz. Ezt hívják hátrányos megkülönböztetésnek! Ez törvény ellenes! De sajnos még alkalmazzák. A feministák ezek ellen küzdenek. A "gyerekkel bajlódás" a férfira is kell, hogy vonatkozzon, egy gyermek nem a megcsinálásból áll, de már ahhoz is két ember kell, a bajlódáshoz szintén!
feledyilona 5 months ago
@feledyilona
Nézz meg egy NY Európai meg egy magyar család modellt! Az előzőnél mindkét fél elmegy dolgozni és össze is tudják egyeztetni nevelés mellett persze most nem arra célzok akik segélyből élnek ott is. Itt mi a példa, férfi elmegy dolgozni lehetőleg keres annyit amennyi gyessel együtt elég, a nőt meg még akkor se vennék fel még csak 4-órában sem ha akarna dolgozni. A gyerek vállalás nem kötelező és a nőé a döntés lehetősége egészen azóta amióta léteznek születés szabályozási módszerek.
dead901209 5 months ago
Minden szava igaz!
SuperBridget78 7 months ago
Én tisztelem a nőket és ez a szám sztem is nagyon jó de azért látszik h szükségük van 1 ilyen számra ahol faminista dumákat tesznek össze ez arra utal h gyengék:DD
MrTOTyi 7 months ago
imadom kivulröl tudom a szöveget
MrDimre 7 months ago
Comment removed
feledyilona 7 months ago
FinishGrlful igaz amit irtál
27moncsika 7 months ago