Nem elképzelhető, hogy kézenfekvő jelenségeket, amiket mindenki más egyféleképpen értelmez egy zseni másként lát, megért, és többet ér el általa, mint az addigi összes többi együtt??
Gondoljunk csak bele, olyan egyszerű dolgokba, mint az euklideszi tér, és a bolyai geometria esete.
a kvantumfizika szerint mivel minden a világon energia és információ együttese, a kísérletet végző személyeknek a kísérletre vonatkozó elvárásai jelentősen befolyásolhatják a kísérlet eredményét.
Nem is annyira a videóra, mint az eddigi kommentekre reagálnék.
A mai modern fizika állása szerint is van egy raklapnyi jelenség, amit nem tudnak magyarázni, illetve sorra születnek, és cáfolódnak elméletek ezek magyarázatára.
miért nehéz elhinni, hogy az emlegetett középiskolai fizika oktatás hibás elméleteket is tartalmaz --- helyesbítek, nem teljes, minden körülmények között megvalósuló elméleteket.
@erosseszter Én úgy tudom, hogy kapott Nobelt, vagyis gyakorlatilag nem, mert konkrétan az történt, hogy Edisonnal együtt kapta, és Edison nem volt hajlandó osztozni rajta, én úgy emlékszem. Egyszer írtam róla egy beszámolót, és valahonnan kaptam egy nagyon részletes életrajzot róla, ami fantasztikus olvasmány volt, abban ezt írta.
teljesen hihető ha bele gondol az ember... elektro mechatronikai szakközép be járok,tudom az itt hozzászólókhoz képest semmi nem vagyok,de ha belegondolunk,és van valami alapunk,hát elég bölcs ember volt,dehogy önkívületi állapotban jött az ihlet ???
Az összeállításban sajnos minden nyilatkozó téves és/vagy pontatlan dolgokat állít Nikola Tesla életéről és munkásságáról. Akiket érdekel, javaslom az önéletrajzi és a saját maga által írt cikkekre, szabadalmakra alapuló könyv elolvasását. teslabook.fw.hu
nagyszerű ember volt... az amerikaiak mindentől félnek ami megsemmisitheti a hatalmukat. ezért mindent elpusztitanak amiből most talán haszna lehetne az emberiségnek. pl az a torony new york-ban.
Azoknak pedig, akik csak 8 altalanossal rendelkeznek azt uzenem: tartsatok ki, terjesszetek az igazatokat! Mert egyedul ti lattok bele igazan a tudomany mukodesebe, csalhatatlan itelokepessegetek nelkul a vilag sosem tudna meg, hogy a tudomanyos elet milyen galad modon banik el az igazan nagy emberekkel :-D
Remes latni a sok buta hozzaszolot. Hogy lehet bevenni ezt az ostoba maszlagot? Tovabba jo uldozesi maniat kivanok az olajmaffia!!!44negy4 rettegoinek! (Nehogy veletlenul belegondoljatok, hogy sokkal nagyobb erdekcsoportok allnak egy esetleges olajnal olcsobb energiaforras mellett, meg megeroltetnetek magatokat.)
@alegfobbhadur ez az olaj ügy is elég érdekes ! Vannak akik azt állítják , hogy az olaj folyamatosan termelődik .. erre ti mit mondtok , engem érdekelne !? Annyi vélemény van .... Van egy német kisfilm erről itt a Juh tubuson : Das Geheimnis des Erdöls ... Ha tudtok németül nézzétek meg ...
Ha német , francia ,angol vagy más nyugati ország szülötte lett volna akkor tuti , hogy egyfolytában róla írnának..vagy John von Neumann-ról...vagy Leo Szilardról..vagy Edward Tellerröl ... vagy Dennis Gáborról stb...De ha a történelem nagy alakjait nézzük , ugyan ez a helyzet ! Ha Matthias Rex Corvinus mondjuk germánnak született vóna ... vagy Johann a Hunyadi ... vagy Bulcsú horka vagy Árpád vezír ..Hollywood csak úgy gyártaná a róluk szóló kalandfilmeket !
Az a legborzasztóbb, hogy titokban maradnak ezek a dolgok! Ha pedig véletlenül kiderül, azt állítják, hogy megőrültünk. Túl sok az olyan érdek akik a világ butaságban tartásával, iszonyatosan sok pénzt keresnek. Minden oka a PÉNZ, amit mi teremtünk átlagemberek a bankoknak, és ami nem is pénz, csak egy megerősítése a bank által a MI fizetési szándékunknak. Bármit elérhetnénk kormányok és bankok nélkül, mi átlagemberek!
The time has come for Free energy to be revealed ,But there are very powerfull forces that want to supress the technology,Get the blueprints for a free energy motor at LT-MAGNET-MOTORdotCOM ,Start the energy revolution!
Látod Hovas szegény teszla a magadfajta barmok miatt végezte így! Nicola Tesla az én szememben a legnagyobb ember volt!!! És igen ez a baj hogy a mai fizikusok miben hisznek? a hülye képleteikben meg a fizika törvényeiben.. de mivan ha azt valaki.. valami felrúgja? lehurrogják lecsalózzák és a sárba tiporják. Én elhiszem hogy lehetséges átlépni a Fizika törvényeit.. csak miért is tennénk elénk.. Gondolj bele abba hogy a NASA technologiáit évtizedek mulva adja csak ki civileknek..
Sajnos az emberek idióták... Talán 100 évben egyszer (ha) születik egy ilyen ember, aki egymaga többre jut a tudományban, mint a világ összes többi tudósa együtt, és akkor a találmányait boszorkányságnak tartják, felrobbantják meg ilyenek... Ha Teslát és a hozzá hasonló embereket komolyan vették volna a történelem folyamán, akkor az emberiség most ott tartana, ahol máskülönben esetleg csak évszázadok múlva fog tartani.
@blondprince89 Igenis komolyan vették, ezért lehetetlenítették el. Szerinted melyik burzsoá nagyvállalatnak érné meg ha ingyen kapná mindenki az áramot? Nem azért születtünk a földre, hogy szabadon éljünk, a technika már bőven meghaladta azt a szintet hogy a fűtés, az elektromosság ingyen legyen .. Rabszolgák vagyunk, termeljük a világbanknak a fedezet nélküli pénzt.
@gabrielthornmusic semmi csak ezt a végét én se tudtam volna szebben megfogalmazni .Kár hogy a mondat elejét kevesen veszik komolyan magyarok a végét meg azt se tudják juk hogy eszik e vagy isszák. jár a +
@blondprince89 Ne aggódj komolyan vették Teslát.Különben nem nyírták volna ki és nem hallgatnák el a mai napig munkásságát stb.és ma sem más a helyzet :(
öcsém, ha tudnád, hogy forog a Föld, kapaszkodnál, le ne essél.
gondolom igen nagy műszaki, illetve fizikai képesítésekkel rendelkezel, hogy így belelátsz a dolgok mélyére, de fogadjunk, ha majd építik a házadat, nem hordod le a szakembereket, csak itt, ahol számodra semmilyen tétje sincs.
Szerencsére, ahogy hallom semmilyen tudományterület közelébe nem tudtál jutni :) fizikus

@florinnichifiriuc English? Why? Other countries dont care about truth or the true history . Back then and Even now. Example: You learn about Edison not Tesla.
jó eszű gyerek volt az 100 :) de az ő korában is az volt a gond ami most is ha a találmánya nem hoz elég lóvét a gazdagabb rétegnek akkor sz...ák le nagy ívben. Jó példa erre az a törekvés hogy a legtöbb tudós próbál olyan járműveket tervezni ami nem benzinnel vagy gázolajjal megy hanem pl: áramal , de mivel ez nem hogy hasznot nem hoz még csökkenti is a nagy olajvállatok bevételét így próbálják szabotálni a dolgot amég lehet. Na kb. így járt ő is :(
Filozófiai megközelítés alapján a hozzászólásaid komoly egyoldalú nézőpontot illetve nagyfokú korlátoltságot mutatnak.
Valójában annyira nem is érdekel, mint bosszant, hogy vannak emberek, akik nem képesek felfogni, hogy a fizikai igazság kritériuma a mérésekkel való egyezés, nem pedig az "elméletek" színessége, vagy szenzációhajhász hangzása.
A "Nobel-díj", "ingyen áram", "üzemanyag nélküli autó", a "világ energiaellátó rendszere" és a "teleportáció" kamu. Kamu továbbá, hogy bármi olyannal foglalkozott volna, amit ne értenének nála asokkal jobban a mai fizikusok.
hvonas, iszonyú naív vagy. Jóhogy az olajmaffia tünteni el a találmányokat, amik veszélyeztetik a monopóliumát. Ugyanis mivel a "világmegváltó" ötletekhez is az olaj és a gáz kell (mivel a hozzád hasonló "nagyonhozzáértéstől" még nem kezdett el világítani egy izzó sem), ők diktálnak. Itt komoly vitába lehetne belefolyni ezzel kapcsolatban, de tudsz te magadtól is tájékozódni. Bár ha abból ez jött ki amit itt előadtál, akkor valami gond van.
Az összeállítás a vége felé teljesen elrugaszkodik a valóságtól, az okkultizmus áthatja az egész szöveget. A teleportáció, az üzemanyag nélkül hajtott autó, a világ ellátása energiával néhány toronyból mind a mágia hatáskörébe tartoznak, nem a tudományéba. Az egyetlen értelmes ember a riport során a Tesla-múzeum munkatársa volt, de a szavait így is félreértelmezte a narrátor.
Közben megnéztem az adatlapodat, hogy megtudjam miféle csicska lehet az, aki beszopja ezt a szart. Primitív kommented után már meg sem lepődtem azon, hogy nem ismered egyetemed névadóját. Javítsd mihamarabb az adatlapodon szereplő "Eötvös Lóránd" nevet "Eötvös Loránd"-ra, majd szégyelld el magad, és fogadd meg, hogy ezentúl nem kommentelsz olyan témakörben, melyhez nem konyítasz.
Ó vagy O, ólyan mindegy. XD Amúgy meg nem kéne lecsicskázni az embert, én sem írtam Rólad ilyet...
A lényegre visszatérve: mi erre a bizonyítékod? Én a neten böngészve ugyan nem sokat találtam Tesla ezen dolgairól, de gondolom, nem csinált volna az ország legnézettebb kereskedelmi csatornája ekkora bullshitet... viszont ha ez a helyzet, akkor azokat a dolgokat az ujjukból szopták a kedves riporterek?
A mocskolódás a "Kéne némi ..." kezdetű mondatodra jött válaszul XD egyébként én is örülök annak, ha kulturált hangnemben folytatjuk. Éppen ez a felháborító, hogy hülyét csinál magából még a legnézettebb kereskedelmi csatorna is...
A kedves riporterek nem az ujjukból szopták a dolgot, ahogy láthattad a felvételen, az egyik magyar arcból is ömlöttek az okosságok.
Ezt a Tesla-legendát egy-két évtizede találták ki külföldi áltudósok.
Ezek az emberek fizikusnak, feltalálónak állítják be magukat, a középiskolás fizikával sincsenek egészen tisztában, de egyetlen dologhoz nagyon értenek: meggyőzni másokat, hogy aztán pénzt szerezzenek tőlük a könyveik megvásárlása, esetleg "kutatási pénzek" szerzése útján. Ha tudományos területen dolgozol, akkor könnyen felismered ezeket az áltudósokat, mert iszonyatosan nagy ostobaságokat szövegelnek, de érdeklődő, lelkes "civilek" könnyen beveszik ezeket, mert az áltudósok a retorika mesterei.
Mivel semmi működőt nem tudnak felmutatni, ezért térben és időben távoli történeteket eszelnek ki találmányokról -- ennek az a lényege, hogy ekkor "civilként" esélyed sincs utánajárni a dolgoknak, -- ugyanakkor nagyon izgalmasan hangzik a történetük, ami már önmagában egyfajta meggyőző erővel bír. Szokásos módszereik közé tartozik még, hogy a szövegeik közé bekevernek teljes mértékben valós állításokat is, majd egy gyors "hasonló elven működik ez is" felkiáltással verik át az embereket.
Ők találták ki az "olajmaffia elünteti a találmányokat, meg a feltalálókat" kezdetű mítoszokat is, ezek nyilvánvaló baromságok, nagyságrendekkel nagyobb tőke érdeke az, hogy az olajnál olcsóbb energiaforrásokat fejlesszünk ki, ennek eredménye lesz a néhány éven belül Franciaországban megépülő kísérleti fúziós erőmű is (elképzelhetetlen mennyiségű pénzt öltek bele), ahol kikísérletezik majd a fúziós erőművek technológiai hátterét, kb. 2050-re pedig megépülhet majd az első lakossági erőmű is.
Visszatérve az áltudósokra, van még egy megszokott technikájuk, az "építettem/épített egy ingyenenrgiát szolgáltató gépet, de nem adom oda, hogy bevizsgálják, a leírás alapján mindenki könnyen megépítheti magának" kezdetű.
Magyarországon a Tesla-legendát szintén áltudósok terjesztik, akik teljesen azonos módszerekkel dolgoznak, mint külföldi társaik. Óvakodj tőlük, mert a pénzedet akarják: Egely, időfizikus Kisfaludy, Spanyol Zoltán a legismertebbek.
A magyarázat után visszatérve az eredeti kérdésedre: ha azt állítom, hogy feltaláltam valamit, melynek leírására nem képes a mai fizika, akkor nem a fizikusoknak kell bizonyítani, hogy nem találtam fel ilyet, hanem nekem kell igazolnom, hogy működik, amit feltaláltam. A fizika egyébként éppen ezzel foglalkozik, a fizikus szívből örül neki, ha egy olyan jelenséggel találkozik, melyet hibahatáron belül nem ír le egyetlen jelenlegi elmélet sem, ekkor ugyanis termékeny kutatási területre tévedt.
@hvonas Természetesen nem kell mindent elhinni ! Nem mindenki szakértő ebben a témában , ezért azt mondhatnak amit akarnak! A bejelentett szabadalmak szerintem bizonyíthatják ha nem is a bizonyíték teljes erejével ( manipuláció)a feltalált szerkentyűk létezését .Ott van a mi Jedlik Ányosunk aki épített dinamót és megelőzte a névadót ! Vagy mi a túró van Zipernowskyékkal ? Azért ők is adtak egypár találmányt a világnak .Nagy koponyák voltak ők is ..
@Skythianheart ..persze sok ötletet elcsórtak még a szabadalom bejelentése előtt ! Vagy egyszerűen eladták a találmányok szabadalmi jogát ,mert a hazai illetékesek különböző ürügyekkel leszarták őket !
Ez sajnos nem ilyen egyszeru. A bejelentett szabadalmak jo resze nem mukodik. Ennek oka, hogy a szabadalom bejelentesenek nem szukseges feltetele a "talalmany" mukodokepessege. Ha akarsz szabadalmaztathatsz poni => egyszarvu atalakitot is :-) be fogjak jegyezni vizsgalat nelkul, ez a szabadalmi hivatal feladata. Tesla egyebkent nagy tudos volt, sok mukodokepes (es persze par hibas, pl. vezeteknelkuli energiaellato) szabadalommal. Teleportalassal nem foglalkozott.

Fizikai oldalról pedig érdekelne, hogy a mágneses térről mit tudsz?
(ez sem vizsgáztatás sem pedig szellemi szkanderbajnokságra való meghívás! Tényleg érdekel, hogy ha otthon vagy a témában akkor mivel tudod megmagyarázni a mágneses mező fizikai megnyilvánulását?)
@Skythianheart Jedlik Ányos soha nem épített dinamót. A dinamó elvi működését viszont ő találta ki.
vitnegre 3 weeks ago
Mi ez, ha nem misztikum? az, de a misztikum ma már sokkal inkább tudományosan megmagyarázatlan jelenség mint bűvészet, vagy egyértelmű csalás.
gyongyur 1 month ago
Nem elképzelhető, hogy kézenfekvő jelenségeket, amiket mindenki más egyféleképpen értelmez egy zseni másként lát, megért, és többet ér el általa, mint az addigi összes többi együtt??
Gondoljunk csak bele, olyan egyszerű dolgokba, mint az euklideszi tér, és a bolyai geometria esete.
a kvantumfizika szerint mivel minden a világon energia és információ együttese, a kísérletet végző személyeknek a kísérletre vonatkozó elvárásai jelentősen befolyásolhatják a kísérlet eredményét.
gyongyur 1 month ago
Nem is annyira a videóra, mint az eddigi kommentekre reagálnék.
A mai modern fizika állása szerint is van egy raklapnyi jelenség, amit nem tudnak magyarázni, illetve sorra születnek, és cáfolódnak elméletek ezek magyarázatára.
miért nehéz elhinni, hogy az emlegetett középiskolai fizika oktatás hibás elméleteket is tartalmaz --- helyesbítek, nem teljes, minden körülmények között megvalósuló elméleteket.
gyongyur 1 month ago
Jó az összeállítás, de minősíti a készítőket, hogy azzal vezetik fel, hogy Nobel-díjat kapott, de nem vette át. Nem kapott Nobel-díjat.
Amúgy vicces, én is úgy hittem, hogy cseh volt. Nem tudom honnan vettem. Talán onnan, hogy a Tesla lemezjátszónk csehszlovák gyártmány volt?
.
erosseszter 2 months ago
@erosseszter Én úgy tudom, hogy kapott Nobelt, vagyis gyakorlatilag nem, mert konkrétan az történt, hogy Edisonnal együtt kapta, és Edison nem volt hajlandó osztozni rajta, én úgy emlékszem. Egyszer írtam róla egy beszámolót, és valahonnan kaptam egy nagyon részletes életrajzot róla, ami fantasztikus olvasmány volt, abban ezt írta.
hibridian 2 weeks ago
@hibridian Köszönöm a reagálásodat. Ezek szerint úgy szerették volna odaítélni, de végül nem úgy lett. Én így tudom értelmezni amit írtál.
Érdekes lenne azt a nagyon részletes életrajzot olvasni:)
erosseszter 2 weeks ago
Nikola Tesla - Az elfelejtett varázsló c. film honnan szedhető le? 2:40-től 2:50-ig levő filmrészletre gondolok
MarkTheRide 4 months ago
@MarkTheRide
Letöltő linket nem tudok, de itt meg tudod nézni, angolul, felirat nélkül.
Remélem jobb mint a semmi ;)
/watch?v=dNGSOCzXv80
nemetigergely 2 months ago
büszke szerb.
profalconey3 5 months ago
teljesen hihető ha bele gondol az ember... elektro mechatronikai szakközép be járok,tudom az itt hozzászólókhoz képest semmi nem vagyok,de ha belegondolunk,és van valami alapunk,hát elég bölcs ember volt,dehogy önkívületi állapotban jött az ihlet ???
taki159357 5 months ago
négyen nem tudnak magyarul
Pujc 6 months ago
Az összeállításban sajnos minden nyilatkozó téves és/vagy pontatlan dolgokat állít Nikola Tesla életéről és munkásságáról. Akiket érdekel, javaslom az önéletrajzi és a saját maga által írt cikkekre, szabadalmakra alapuló könyv elolvasását. teslabook.fw.hu
stevelogy 11 months ago 2
nagyszerű ember volt... az amerikaiak mindentől félnek ami megsemmisitheti a hatalmukat. ezért mindent elpusztitanak amiből most talán haszna lehetne az emberiségnek. pl az a torony new york-ban.
EgoMargareta 1 year ago 3
Nikola Tesla legendája című videot elmentem a youtube-on a Tudományos konteok playlist-embe
tudatbazis 1 year ago
Azoknak pedig, akik csak 8 altalanossal rendelkeznek azt uzenem: tartsatok ki, terjesszetek az igazatokat! Mert egyedul ti lattok bele igazan a tudomany mukodesebe, csalhatatlan itelokepessegetek nelkul a vilag sosem tudna meg, hogy a tudomanyos elet milyen galad modon banik el az igazan nagy emberekkel :-D
alegfobbhadur 1 year ago 5
Remes latni a sok buta hozzaszolot. Hogy lehet bevenni ezt az ostoba maszlagot? Tovabba jo uldozesi maniat kivanok az olajmaffia!!!44negy4 rettegoinek! (Nehogy veletlenul belegondoljatok, hogy sokkal nagyobb erdekcsoportok allnak egy esetleges olajnal olcsobb energiaforras mellett, meg megeroltetnetek magatokat.)
alegfobbhadur 1 year ago
@alegfobbhadur ez az olaj ügy is elég érdekes ! Vannak akik azt állítják , hogy az olaj folyamatosan termelődik .. erre ti mit mondtok , engem érdekelne !? Annyi vélemény van .... Van egy német kisfilm erről itt a Juh tubuson : Das Geheimnis des Erdöls ... Ha tudtok németül nézzétek meg ...
Skythianheart 1 year ago
Ha német , francia ,angol vagy más nyugati ország szülötte lett volna akkor tuti , hogy egyfolytában róla írnának..vagy John von Neumann-ról...vagy Leo Szilardról..vagy Edward Tellerröl ... vagy Dennis Gáborról stb...De ha a történelem nagy alakjait nézzük , ugyan ez a helyzet ! Ha Matthias Rex Corvinus mondjuk germánnak született vóna ... vagy Johann a Hunyadi ... vagy Bulcsú horka vagy Árpád vezír ..Hollywood csak úgy gyártaná a róluk szóló kalandfilmeket !
Skythianheart 1 year ago
Az a legborzasztóbb, hogy titokban maradnak ezek a dolgok! Ha pedig véletlenül kiderül, azt állítják, hogy megőrültünk. Túl sok az olyan érdek akik a világ butaságban tartásával, iszonyatosan sok pénzt keresnek. Minden oka a PÉNZ, amit mi teremtünk átlagemberek a bankoknak, és ami nem is pénz, csak egy megerősítése a bank által a MI fizetési szándékunknak. Bármit elérhetnénk kormányok és bankok nélkül, mi átlagemberek!
filmbubus 1 year ago
This has been flagged as spam show
The time has come for Free energy to be revealed ,But there are very powerfull forces that want to supress the technology,Get the blueprints for a free energy motor at LT-MAGNET-MOTORdotCOM ,Start the energy revolution!
fittingciobb 1 year ago
Látod Hovas szegény teszla a magadfajta barmok miatt végezte így! Nicola Tesla az én szememben a legnagyobb ember volt!!! És igen ez a baj hogy a mai fizikusok miben hisznek? a hülye képleteikben meg a fizika törvényeiben.. de mivan ha azt valaki.. valami felrúgja? lehurrogják lecsalózzák és a sárba tiporják. Én elhiszem hogy lehetséges átlépni a Fizika törvényeit.. csak miért is tennénk elénk.. Gondolj bele abba hogy a NASA technologiáit évtizedek mulva adja csak ki civileknek..
f0r3wer 1 year ago
Sajnos az emberek idióták... Talán 100 évben egyszer (ha) születik egy ilyen ember, aki egymaga többre jut a tudományban, mint a világ összes többi tudósa együtt, és akkor a találmányait boszorkányságnak tartják, felrobbantják meg ilyenek... Ha Teslát és a hozzá hasonló embereket komolyan vették volna a történelem folyamán, akkor az emberiség most ott tartana, ahol máskülönben esetleg csak évszázadok múlva fog tartani.
blondprince89 1 year ago 36
Oda van írva a címe: Nikola Tesla az elfelejtett varázsló :DP
stripedsystem 1 year ago
@blondprince89 Igenis komolyan vették, ezért lehetetlenítették el. Szerinted melyik burzsoá nagyvállalatnak érné meg ha ingyen kapná mindenki az áramot? Nem azért születtünk a földre, hogy szabadon éljünk, a technika már bőven meghaladta azt a szintet hogy a fűtés, az elektromosság ingyen legyen .. Rabszolgák vagyunk, termeljük a világbanknak a fedezet nélküli pénzt.
gabrielthornmusic 1 year ago 62
@gabrielthornmusic Ez rövit és tartalmas volt. Szebben énsem tudnám megfogalmazni.
Ishtelte 1 year ago
@gabrielthornmusic semmi csak ezt a végét én se tudtam volna szebben megfogalmazni .Kár hogy a mondat elejét kevesen veszik komolyan magyarok a végét meg azt se tudják juk hogy eszik e vagy isszák. jár a +
caprine888 1 year ago
@blondprince89 Ne aggódj komolyan vették Teslát.Különben nem nyírták volna ki és nem hallgatnák el a mai napig munkásságát stb.és ma sem más a helyzet :(
caprine888 1 year ago
@blondprince89
öcsém, ha tudnád, hogy forog a Föld, kapaszkodnál, le ne essél.
gondolom igen nagy műszaki, illetve fizikai képesítésekkel rendelkezel, hogy így belelátsz a dolgok mélyére, de fogadjunk, ha majd építik a házadat, nem hordod le a szakembereket, csak itt, ahol számodra semmilyen tétje sincs.
Szerencsére, ahogy hallom semmilyen tudományterület közelébe nem tudtál jutni :) fizikus
tszilard 1 year ago

2:40-2:50-ig van egy filmrészlet. Nem tudja valaki a címét?
mate020 1 year ago
Oda van írva: Nikola Tesla: az elfelejtett varázsló :DP
stripedsystem 1 year ago
some english subtitle??
florinnichifiriuc 2 years ago
@florinnichifiriuc English? Why? Other countries dont care about truth or the true history . Back then and Even now. Example: You learn about Edison not Tesla.
Ishtelte 1 year ago
@Ishtelte ok Romanian then? (english is the most used language on the web....)
florinnichifiriuc 1 year ago
hihetetlen hogyx az 1800as években már feltalálta a rádió távirányitást
padawan007 2 years ago
jó eszű gyerek volt az 100 :) de az ő korában is az volt a gond ami most is ha a találmánya nem hoz elég lóvét a gazdagabb rétegnek akkor sz...ák le nagy ívben. Jó példa erre az a törekvés hogy a legtöbb tudós próbál olyan járműveket tervezni ami nem benzinnel vagy gázolajjal megy hanem pl: áramal , de mivel ez nem hogy hasznot nem hoz még csökkenti is a nagy olajvállatok bevételét így próbálják szabotálni a dolgot amég lehet. Na kb. így járt ő is :(
Rongyos 2 years ago 2
Kedves angyalf!
Filozófiai megközelítés alapján a hozzászólásaid komoly egyoldalú nézőpontot illetve nagyfokú korlátoltságot mutatnak.
Valójában annyira nem is érdekel, mint bosszant, hogy vannak emberek, akik nem képesek felfogni, hogy a fizikai igazság kritériuma a mérésekkel való egyezés, nem pedig az "elméletek" színessége, vagy szenzációhajhász hangzása.
Részemről több időt nem szánok erre a vitára.
alegfobbhadur 2 years ago
LOL itt okoskodnak az álértelmiségiek. szörnyü kiket fel nem vesznek már egyetemre , szánalmas a korlátoltságotok...
Morrow77 3 years ago
Szerintem érdekes volt , kicsit olyan misztikumnak tűntetik fel... De kétségtelenül Tesla nagyon okos volt.
Pujc 3 years ago
A "Nobel-díj", "ingyen áram", "üzemanyag nélküli autó", a "világ energiaellátó rendszere" és a "teleportáció" kamu. Kamu továbbá, hogy bármi olyannal foglalkozott volna, amit ne értenének nála asokkal jobban a mai fizikusok.
hvonas 3 years ago
hvonas, iszonyú naív vagy. Jóhogy az olajmaffia tünteni el a találmányokat, amik veszélyeztetik a monopóliumát. Ugyanis mivel a "világmegváltó" ötletekhez is az olaj és a gáz kell (mivel a hozzád hasonló "nagyonhozzáértéstől" még nem kezdett el világítani egy izzó sem), ők diktálnak. Itt komoly vitába lehetne belefolyni ezzel kapcsolatban, de tudsz te magadtól is tájékozódni. Bár ha abból ez jött ki amit itt előadtál, akkor valami gond van.
dkncntrlt 2 years ago 2
azt mondod ez kamu ?
specgec 3 years ago
Hogy a fenébe lehet ilyen szinvonaltalan, hazug mocskot leadni egy kereskedelmi csatornában?
Tesla jót röhögne ezeken az okkultista gyökereken...
hvonas 3 years ago
Érdekes, szerintem semmi okkultizmus nem volt ebben... Kéne némi szóismeret is a mcoskolódás előtt, nemde?
ChochoGK 3 years ago
Az összeállítás a vége felé teljesen elrugaszkodik a valóságtól, az okkultizmus áthatja az egész szöveget. A teleportáció, az üzemanyag nélkül hajtott autó, a világ ellátása energiával néhány toronyból mind a mágia hatáskörébe tartoznak, nem a tudományéba. Az egyetlen értelmes ember a riport során a Tesla-múzeum munkatársa volt, de a szavait így is félreértelmezte a narrátor.
hvonas 3 years ago
Közben megnéztem az adatlapodat, hogy megtudjam miféle csicska lehet az, aki beszopja ezt a szart. Primitív kommented után már meg sem lepődtem azon, hogy nem ismered egyetemed névadóját. Javítsd mihamarabb az adatlapodon szereplő "Eötvös Lóránd" nevet "Eötvös Loránd"-ra, majd szégyelld el magad, és fogadd meg, hogy ezentúl nem kommentelsz olyan témakörben, melyhez nem konyítasz.
hvonas 3 years ago
Ó vagy O, ólyan mindegy. XD Amúgy meg nem kéne lecsicskázni az embert, én sem írtam Rólad ilyet...
A lényegre visszatérve: mi erre a bizonyítékod? Én a neten böngészve ugyan nem sokat találtam Tesla ezen dolgairól, de gondolom, nem csinált volna az ország legnézettebb kereskedelmi csatornája ekkora bullshitet... viszont ha ez a helyzet, akkor azokat a dolgokat az ujjukból szopták a kedves riporterek?
ChochoGK 3 years ago
A mocskolódás a "Kéne némi ..." kezdetű mondatodra jött válaszul XD egyébként én is örülök annak, ha kulturált hangnemben folytatjuk. Éppen ez a felháborító, hogy hülyét csinál magából még a legnézettebb kereskedelmi csatorna is...
A kedves riporterek nem az ujjukból szopták a dolgot, ahogy láthattad a felvételen, az egyik magyar arcból is ömlöttek az okosságok.
Ezt a Tesla-legendát egy-két évtizede találták ki külföldi áltudósok.
hvonas 3 years ago
Ezek az emberek fizikusnak, feltalálónak állítják be magukat, a középiskolás fizikával sincsenek egészen tisztában, de egyetlen dologhoz nagyon értenek: meggyőzni másokat, hogy aztán pénzt szerezzenek tőlük a könyveik megvásárlása, esetleg "kutatási pénzek" szerzése útján. Ha tudományos területen dolgozol, akkor könnyen felismered ezeket az áltudósokat, mert iszonyatosan nagy ostobaságokat szövegelnek, de érdeklődő, lelkes "civilek" könnyen beveszik ezeket, mert az áltudósok a retorika mesterei.
hvonas 3 years ago
Mivel semmi működőt nem tudnak felmutatni, ezért térben és időben távoli történeteket eszelnek ki találmányokról -- ennek az a lényege, hogy ekkor "civilként" esélyed sincs utánajárni a dolgoknak, -- ugyanakkor nagyon izgalmasan hangzik a történetük, ami már önmagában egyfajta meggyőző erővel bír. Szokásos módszereik közé tartozik még, hogy a szövegeik közé bekevernek teljes mértékben valós állításokat is, majd egy gyors "hasonló elven működik ez is" felkiáltással verik át az embereket.
hvonas 3 years ago
Ők találták ki az "olajmaffia elünteti a találmányokat, meg a feltalálókat" kezdetű mítoszokat is, ezek nyilvánvaló baromságok, nagyságrendekkel nagyobb tőke érdeke az, hogy az olajnál olcsóbb energiaforrásokat fejlesszünk ki, ennek eredménye lesz a néhány éven belül Franciaországban megépülő kísérleti fúziós erőmű is (elképzelhetetlen mennyiségű pénzt öltek bele), ahol kikísérletezik majd a fúziós erőművek technológiai hátterét, kb. 2050-re pedig megépülhet majd az első lakossági erőmű is.
hvonas 3 years ago
Visszatérve az áltudósokra, van még egy megszokott technikájuk, az "építettem/épített egy ingyenenrgiát szolgáltató gépet, de nem adom oda, hogy bevizsgálják, a leírás alapján mindenki könnyen megépítheti magának" kezdetű.
Magyarországon a Tesla-legendát szintén áltudósok terjesztik, akik teljesen azonos módszerekkel dolgoznak, mint külföldi társaik. Óvakodj tőlük, mert a pénzedet akarják: Egely, időfizikus Kisfaludy, Spanyol Zoltán a legismertebbek.
hvonas 3 years ago
A magyarázat után visszatérve az eredeti kérdésedre: ha azt állítom, hogy feltaláltam valamit, melynek leírására nem képes a mai fizika, akkor nem a fizikusoknak kell bizonyítani, hogy nem találtam fel ilyet, hanem nekem kell igazolnom, hogy működik, amit feltaláltam. A fizika egyébként éppen ezzel foglalkozik, a fizikus szívből örül neki, ha egy olyan jelenséggel találkozik, melyet hibahatáron belül nem ír le egyetlen jelenlegi elmélet sem, ekkor ugyanis termékeny kutatási területre tévedt.
hvonas 3 years ago
Hmmm... köszönöm az információkat, máskor jobban odafigyelek, mit eszem meg és mit nem.
ChochoGK 3 years ago
hmm.. ez a teleport maszlag jó nagy faszság volt :D ne vegyétek be
broaff2 3 years ago
@hvonas Természetesen nem kell mindent elhinni ! Nem mindenki szakértő ebben a témában , ezért azt mondhatnak amit akarnak! A bejelentett szabadalmak szerintem bizonyíthatják ha nem is a bizonyíték teljes erejével ( manipuláció)a feltalált szerkentyűk létezését .Ott van a mi Jedlik Ányosunk aki épített dinamót és megelőzte a névadót ! Vagy mi a túró van Zipernowskyékkal ? Azért ők is adtak egypár találmányt a világnak .Nagy koponyák voltak ők is ..
Skythianheart 1 year ago
@Skythianheart ..persze sok ötletet elcsórtak még a szabadalom bejelentése előtt ! Vagy egyszerűen eladták a találmányok szabadalmi jogát ,mert a hazai illetékesek különböző ürügyekkel leszarták őket !
Skythianheart 1 year ago
@Skythianheart
Ez sajnos nem ilyen egyszeru. A bejelentett szabadalmak jo resze nem mukodik. Ennek oka, hogy a szabadalom bejelentesenek nem szukseges feltetele a "talalmany" mukodokepessege. Ha akarsz szabadalmaztathatsz poni => egyszarvu atalakitot is :-) be fogjak jegyezni vizsgalat nelkul, ez a szabadalmi hivatal feladata. Tesla egyebkent nagy tudos volt, sok mukodokepes (es persze par hibas, pl. vezeteknelkuli energiaellato) szabadalommal. Teleportalassal nem foglalkozott.
alegfobbhadur 1 year ago
@alegfobbhadur ez fasza ... akkor bármilyen szellemi agytröszt bejegyzésre kerülhet ?
Skythianheart 1 year ago
Kedves hvonas!
Filozófiai megközelítés alapján a hozzászólásaid komoly egyoldalú nézőpontot illetve nagyfokú korlátoltságot mutatnak.
Fizikai oldalról pedig érdekelne, hogy a mágneses térről mit tudsz?
(ez sem vizsgáztatás sem pedig szellemi szkanderbajnokságra való meghívás! Tényleg érdekel, hogy ha otthon vagy a témában akkor mivel tudod megmagyarázni a mágneses mező fizikai megnyilvánulását?)
angyalf 2 years ago