Nem értem miért vannak odáig a népek. Profi képi megjelenítés a semmiről. A zene meg minden csak nem jó. És jellemzően a rajongók elég kritikán aluli megnyilvánulással védik a maguk igazát. Igazán szép dolog.
@simthize Nem értem, miért vagy odáig!? Üres szavak "képi megjelenítése a semmiről" Szegény rajongók, talán azért válaszolnak néha "kritikán alulian", mert ilyeneket írsz!? Az alaptalan szubjektív reakció nem minősül ugyan is valódi kritikának Barátom! És tudod, nem a "maguk igazát" védik, hanem a valódi igazságot, ami nem az övék, hanem tény! Azaz, tény, hogy Ákos zseni! És ez "igazán szép dolog"! :-)
@simthize nem szokásom senkivel sem veszekedni, kivéve ha úgy érzem igazam van. Valóban védik/védjük azt ami tetszik. 2052 tetszik és 71 "nemtetszik" az eddigi ráta, nyilván ez szórt, nem fogok statisztikai méréseket ebből levezetni.
Magam részéről: kritikán alulinak érzem, hogy (ha nem tetszik, oké elmondod,) megbántod azokat az embereket akiknek ez tetszik, és kinyilvánítják a véleményüket.
Több mint valószínű, hogy nem fogsz változtatni sokak véleményén, így feleslegesen szurkálsz.
Chuck Norris csak egy hülye színész... ha olyan kemény volna idejönne és beleverné a fejem a billenty.... sdfgj kzsghnn éááá élfmdkjherh qwrsfd áűúőémaksdhasjktgdfo qwrsfd áűúőém
Megint tudtam likeolni :) Örök emlékű ez a szám számomra. Nagyon király, rockos.
Már vagy 10x lájkoltam amúgy. Van több regisztrációm, meg most újranyomtam a gépet és megint tudtam nyomni rá. De ha új Mozillát telepítek, akkor megint tudom majd lájkolni szerintem :D:D És 5 accountom is van azt hiszem és nyomatom ide is meg a többire is ha úgy alakul.. EZERREL:P
Azt hogy valami hamis vagy nem hamis az nem szerintem kérdés, hanem zeneelméleti. Ez olyan mintha azt mondanád hogy tegyem hozzá hogy 1+1=2 leíráshoz hogy csak "szerintem"... :(
Ha szerinted ez a hamis betét szerinted frankó, meg hú de jó akkor az a "szerinted" kérdéskör, ez az ízlés. El tudom fogadni, mármint hogy neked tetszik. Mint ahogy neked is azt el kell fogadnod, hogy van aki szereti a harmóniát.
@mmse89 Most is zenésszel beszélgetsz... Nem hamis? Hát igen, végülis vannak progresszív stílusok ahol mindent szabad :DD Befutott szám? Hát itthon sok a "süket", ez ráadásul az "ultramagyarnak" címkézett, és innen meg teljesen mindegy mi szól. De külhonban ez kb. Kozsó szintű.
@Drac0Drac0n1s rendben, oké zenész vagy, ezt sem cáfolni nem tudom, és nem is akarom.
Az egy más kérdés, hogy egyszer-kétszer-lassan háromszor vagy leoltva itt. De ezek szerint ebben éled ki magad, hogy ezt a számot húzod vonod össze vissza (tudom, én meg mindig reagálok, csak nem látom okát, hogy ezt csinálod.) . Még egyetlen egy kérdés: miért lenne ez "ultramagyar"????
@Drac0Drac0n1s Biztos zenész vagy, valószínűleg nem is akármilyen. Mégis, attól tartok, hogy belőled csak az irigység beszél. Talán rólad (is) szól: ( Te költő ... ) Van aki űz, Van aki sért, Van olyan, aki irigyel Az irigyeidért, Lehetne végre béke, De sose lesz vége, Sok cinikus, laikus Mindentudó kritikus Ostromolja minden versedet, Méricskéli minden tettedet, És eltemet. Ezzel a "süketezéssel" valószínűleg megbántottál egy pár embert, nem egészen értem, hogy ez neked miért jó...
@Laczka1 Irigy? (Bírom "ezeket" a távgyógyászokat és távollátó médiumokat, úgy látszik ennek ma divatja van.) Honnan veszed ezt? Tehát te mint távgyógyász eleve kizártnak tartod azt hogy nekem olyan véleményem és SZAKMAI megállapításom legyen min ami van? Értem én. A lényeg ami lényeg, van Ákosnak egy-két nagyon jó száma, ami nekem is minden szempontból tetszik - még régről. De ez a nagy betűs NULLA, és mintha őmaga is tudná és ezért cicomázná. Csakhogy a felcicomázott nulla is nulla.
@Drac0Drac0n1s Röhejes ez az izmozás, hogy te "zenész vagy", ezért kéne bedőlni a baromságaidnak. Ákos sokkal zenészebb, mint te valaha leszel. A NAGYBETŰSEN SZAKMAI hozzászólásom annyi, hogy te egy IRGALMATLAN NAGY FASZKALAP vagy, egy NULLA HITELŰ távgyógyász, divatosan távolbalátó és - halló idióta, aki a jelek szerint nem ismeri bővített kvintet, ami persze OBJEKTÍVE hamis. Fogd fel, haver: halál mindegy, hogy neked mi, mikor és milyen szempontból tetszik. Kurvára nem számít, ne fáradj.
@Kerrrang1 Bazmeg, nem ér, annyira megröhögtettél ezzel a NAGYBETŰSEN SZAKMAI dumával, hogy magamra borítottam a kávét... Így kell ezekkel az oktondi nagyarcokkal... Ezen röhögök percek óta... LOL :-D
@Drac0Drac0n1s Kedvesem! Egyszer már leírtam, még egyszer leírom: ha nem tetszik nem kell meghallgatni, és reagálni rá. 2015 ember nyomott rá "tetszik"-et, míg 68 "nem tetszik"-et. Lassan el kéne fogadnod, hogy a többségnek igenis tetszik a dal, és igenis jónak tartja. Ha te nem, akkor kérlek, ne terheld vele a hallgató/olvasó közönséget!
Még valami: ha valaki folyamatosan ugyanazt szajkózza azzal csak magát járatja le! (Tudom, én mindig ellened írok, ezzel én is ezt tehetném...)
Nem szoktam neten kommentelni, de ekkora ostobaság mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Ha életedben két versnél többet nem olvastál, inkább maradj csöndben. Legalább ne reklámozd, hogy hülye vagy. "S most add a lelked: karcsú váza mely őrzi még a nyár borát,
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíBORÁT."
Hogy csak egy remekműből idézzek. Vagy ez is borzalom? Szegény Áprily Lajos "bácsi"...
This comment has received too many negative votesshow
Ez a szám egyáltalán nem tetszik. Amiért ordít hogy nem tetszik annak egyszerű oka van. Ugyanis nem szeretem a hamis, elbénázott hangokat a zenében. Márpedig ebben van ilyen a ritmus gitárnál. Ezt talán nem kéne. Ezt bárki hiába fényezi ez konkrétan rossz minősítésű. A zene nem túl izgalmas és egyáltalán nem progresszív. Az énekesi kvalitása is teljesen átlagos. Szerintem nem meglepő ha a tinicsaj lehúzta. A fülnek egyáltalán nem kellemes, digit. Bocs, ha ezzel valakinek a lelkébe gázoltam.
@Drac0Drac0n1s Ha a te füledet bántja, sajnálom. De ettől még, ha körbenézel magad körül, a többségnek tetszik, ez van, ezt kell szeretni. (Kevesebb mint 3,5 % az aki a "nem tetszik" gombra nyomott.)
Nekem speciel nagyon tetszik, és nem azért, mert Ákos, egyszerűen tetszik, lehet botfülű vagyok, de nem tartom nagyon valószínűnek, hogy ennyire...
@mmse89 "...ez van, ezt kell szeretni" . Ezt te sem gondolod komolyan. Mi az hogy KELL? Nem kell ezt szeretni. Sőt a döglegyek néhány milliárdnyian a lócitromot szeretik, mégsem "kell" azt szeretni. Az ízlés meg szubjektív dolog a zenében. Azonban ha valami egészen konkrétan hamis, az eléggé lúzer dolog. Nos, persze el lehet adni a hamis gitárt, hogy hú ez de trendi, meg hú de spirituális, ha van olyan aki ezt megeszi... Én szeretnék azok közé tartozni aki ezt nem szereti.
@Drac0Drac0n1s Nézd az idézett résszel nem azt mondtam, hogy szeretned kell a dalt, hiszen azt csinálsz amit akarsz, egyszerűen csak annyit akartam mondani vele, hogy attól még hogy Neked nem tetszik, és legyen így, a Te dolgot, attól még annak az 1810 embernek tetszhet, és erre mondtam, hogy ez van, ezt el kell fogadni. Bocs, ha félreérthetően fogalmaztam.
Jó lenne hogyha hozzá tennéd hogy SZERINTEM mert nem mindenkinek ez a véleménye, így nem is kéne tényként megállapítanod az ami csak a SAJÁT véleményed!!!
hihetetlen jó Szindbád "arcot" találtak a kliphez, én is pont ilyennek képzelem Szindbádot :))) Ákosról meg mi újat lehetne mondani... egy örök favorit :)))
Egy annyit hozzátennék a videoklip készítőjeinek, hogy nagyon jól eltalálták a meleg színekkel a klip hangulatát, viszont a tiltshift-es objektív használata nem a legmegfelelőbb, legalábbis nem látom nagy értelmét, miért kellett 'LEGOembereket' csinálni belőlük.
Sajno s zeneszám nem fogott meg annyira mint pl egy PinkFloyd dal, de mindettől függetlenül gratulálok.
@celebration81 jaja nagyon jol ismersz... bocs beszeltunk valaha ?:) ez a baj veletek magyar táposokkal hogy mindenkit fikáztok holott nem is ismeritek valojaban...
Visszanézegettem több oldalnyi hozzászólást, és komolyan azon kell veszekedni, hogy Ákos vagy SP? A kettő nincs egy szinten, így nem lehet azon vitatkozni, hogy melyik a jobb, melyik a kedveltebb, melyik a igényesebb munka stb. Mindenkinek megvan a saját zenei ízlése. Szeress, amit akarsz, de ne mások ízlését kritizáld! Mindenki saját döntése. Aki jobban belemélyedne a dalba, annak ajánlom Krúdy Szinbád novelláit, amik Ákost ihlették ennek a dalnak a a megírásában.
Mondják, hogy nem ez a legsikerültebb száma, meg, hogy a régebbi számok összegyúrása. Nekem ez mondjuk nem tűnt fel. Magának a zenének az értékeléséhez kell egy lelkiállapot az tény, régebben nekem se tetszett, de mostanában meg nagyon.
Ismételten egy gyönyörűséget hozott létre...nem tudom ki hogy van vele de minden Ákos számot valamilyen érzéshez lehet kötni vagy csak egy eldugott régi emléket idéz fel bennünk a dala. Elég szörnyű hogy a mai fiatalságnak ( tisztelet a kivétel) nincs igénye erre, mert ez zene, de a többi elfuserált, két sorból álló "zenéket" majmolják. Ákos csak így tovább! :)
Megmutattam egy csajnak az meg megkérdezte ,hogy "mi ez a szar?,, én meg szolidan annyit mondtam neki,hogy ez zene !! Nem hülye Idiotside meg MM hanem zene ! utána igaz kicsit csúnyán nézett rám...
Szerintem Ákos Magyarország legjobb zenésze. Nem indokolom meg, mert nem férne ide, ebbe az 500 karakterbe, amennyit egy kommentbe lehet írni, de még vagy 4-be sem. Egyszerűen eszméletlen jó.
Ákos egy alkalommal, mikor nem ő kapta abban az évben a hungaroton díjat és okos riporter megkérdezte, kissé ellenszenves, elfogult stílusban, hogy na, most ehhez mit szól, hogy nem ő nyerte idén is a díjat, csak ennyit mondott: meg kell nézni, hogy 10 év elteltével a díjazott zenész hol lesz és hol leszek én a zene világában. Hogy kiről beszélt? Már nem is emlékszem rá...
én nem akarok senkivel sem kötekedni, de ma jópár zenét meghallgattam, sok-sok magyar együttestől, minden végletet beleértve... szerintetek normális, h mindenhol a legmagasabban értékelt hozzászólások azok h "SP mekkora egy szar"?? mert szerintem egyáltalán nem... oké, utálja mindenki, egészségetekre, de mi az istennek kell ezt állandóan kitárgyalni?!?!?!
Hihetetlen amit Ákos időről időre letesz az asztalra, az új album is egy ékes bizonyítéka ennek. 20 éve a csúcson van a fickó. Félelmetes ahogy megfogalmazza a gondolatait. Világszínvonal minden tekintetben.
rendben....pl.: A Supernem egy tök jó zenekar csak alig ismerik..Ákos folyton megy a Neo FM-en őket viszont még sosem halottam..pedig jó zene,értelmes szöveg teljesen jó csak nem hagyták magukat...itt van még Roy és Ádám példának vagy 30y ez három nekem elég ennyi......
Ja és Ákos pont nem az az előadó, akit beszippantott volna a média. És nem egy médiasztár, mert aki figyelemmel kíséri a munkásságát, a dolgait, az tudja. Az meg más kérdés ha a média nyomulna rá, mert a nézettséget meg hozná. Ugye Ákos se teheti meg - érthető okból - hogy elzárkózik teljesen, ez a rajongókkal szemben nem lenne fair. Ákos pár éve nem is volt egyáltalán a médiában még és már ott a sikerei csúcsán heverészett. Ő ilyen segítségtől mentesen van ott, ahol. Ennyi....
meg ne bántsak senkit de én tudnék sokkal de sokkal jobb magyar előadókat mondani mint Ákos csak őket nem szívta be a magyar média de amúgy nincsen Ákossal semmi bajom csak ne beszéljünk már zöldségeket......
Micsoda Mind Fighting megy itt:) Beszarás:) egyértelmű,h a Comet már nem Ákosról szól. Sőt a Viva már rég nem arról szól amiről kéne. Ákos fan vagyok ,de láttam belülről is a Cometet.. Olyan zenész vagyok aki mind két oldalt képviseli. Nevetséges ami ebbe a szakmában megy. De kíváncsi lettem volna arra,h ez a nóta ,hogy szól annál a producernél akinek Ákos köszönheti a legnagyobb slágereit:) Arról az emberről van szó aki pl a Zanzibár-t,Venus-t, No thanx-t is segítette a szakmai hozzáértésével.
Végig olvastam több oldalnyi kommentet és azt kell mondanom, hogy szégyeljétek magatokat. Nem kell az olyanokkal foglalkozni akik össze vissza kommentelnek más zenéjéhez mert szerite az nem jó. Ha Ákos elolosvasná a kommenteket tudjátok mi lenne? Nevetne egy jót i"loveSPbendeguz15"-on, de RAJTATOK elszörnyedne, hogy mien emberek is az ö rajongói.
Szóval ha már enyien szeretjük Ákos dalait akkor maradjunk méltók hozzájuk.
Ákos egy legenda! A mostanság a tv-ben és rádióban hallható és látható zenének nem nevezhető jelenségek nem vehetik fel a versenyt Magyarország egyik (ha nem a leghíresebb) előadójával.Manapság jönnek ezzel az Sp,Fluor,Ben meg tökömtudja mien F***ók ölik a tinik tudatát,ezek még tervbe se voltak véve mikor Ákos már korszakalkotó műveket készített.Sp nem énekes EZ TÉNY! SZAKMAILAG EGY 0.MEGNÉZNÉM AHOGY 5-10 ÉV MULVA AZ ÖRSÖN TAKARÍTJA A GALAMBSZART A SUGÁR ELŐTT..
Gyerekik, ki az az SP? Biztosan kacat, de meg csak nem is sejtem, ki az.. Akosnak koszonhetem, hogy hallgathatok ertelmes es szinvonalas magyar kortars zenet. Immaron 20 esztendeje. Megeri, ha mondom.
Ákoson és Hobon szocializálódtam, én imádom Ákost, az egyik ok, ami miatt zenélni kezdtem.
De (az eddig hallott 2010-es dalai, és eddigi munkái közül) ez a leggyengébb műve. A gitár borzasztó hamis, és az egész zene olyan, mint valami anti fitnesz dal (Na most, ők mindenek, csak nem zenészek). Egyetlen egy jó része van, a szöveg. (Na jó! Meg a klip.)
Hát nem tom nekem a régebbi Ákos jobban bejött már túlságosan műanyag... a Szívsebész 100x jobb zene. Kentaur is jó előadó, és talán ki is fújt ez a Depismód hullám zenészei paletta. Jó előadó mind a kettő. Megvan minden lemez a polcon. :)
én szeretem Ákos zenéjét, az életpályája és pályafutása elött egyaránt meghajlok. de kérem tisztelettel, amivé Ákos válik az kezd röhejes lenni. nem mást látok benne mint ripacs-ságot. én már ugy hallgatom a számait hogy a klippet nem nézem, mert elég kellemetlen érzéseket kelt bennem. vagy fogalmazzunk úgy hogy röhejes érzéseket.
Nagyon is sok mondanivalója van a számnak, hiszen az IGAZI Szindbádot akarta, úgy mond megszemélyesíteni. Ahhoz meg hát hitelesnek kéne lenni, talán ezért látod "ripacsnak". Minden klipjével el akar mondani valamit, de hát van aki nem érti meg....(sajnos...)
Persze ez csak egy költői kérdés volt! :) Rettenetesen nevetséges! Knézy Jenő erre csak azt mondaná : Ezt az SP-t rakjátok el valami humorosba! Ákos pedig király!!!
Azt szeretem Ákos zenéjében, hogy elsőre nem szeretem. Ez furán hallatszik, de nem egy "waka-waka", hogy egyből a füledbe mászik. Bár én azt is szeretem, de ezt másképp. Ezt a zenét évek óta hallgatom újra és újra megszeretem. De egy waka-wakát újabbak le tudnak váltani. Ez Ákos zenéjére nem mondható.
Ezt a számot se szerettem először, de 5-6 hallgatás után megérett bennem.
@theszunyii Helyesbítek, sp egy kis takony, aki nem tudja mit kezdjen magával. Egyszerűen szánalmas az a nyögés és nyálazás amit zene helyett csinál. Akárcsak justin bieber, meg a többi patkány. Én 13 éves kiscsaj vagyok, de nem bírom azt a szart megszeretni, amit zene helyett kínlódnak. Én leragadtam azoknál az időknél, amikor a magyar legendák fénykorukat élték, pl. Ákos, Pokolgép és a többiek. Mind a példaképem :).
@szamacska A magyar legendák nem a 90 es években élték fénykorukat... P.Mobil! Deák Bill! Nem Pokolgép Kalapács meg ezek a hokik... Ez kb olyan mint összehasonlítani a Motörhead et a Linkinparkal. :D Az igazi zene 60-70 es évek 80 as évek eleje a többi az már csak koppintás 1-2 kivétellel.
Igazat kell adjak neked!imádom Ákos munkásságát!Engem az dühít a legjobban,hogy vannak olyan emberek(pl.:ÁKOS)akik megküzdenek a sikerért és alig foglalkoznak velük!Mások nyögnek egyet és máris nagy sztár lesz és a csinálja a baromságait színpadon!Na én ezért is nem nézem a vivát! Jönnek a kis szánalmasok akiknek a tojáshéj még a fenekén van és ők a nagy sztárok!!A régiek meg le vannak szarva!velük csak akkor foglalkoznak,ha új klipjük van!Akkor is meddig?1 hétig....:-(
@szamacska Attól még, h te itt vered a nyálad :) és olyan húúú de kemény vagy mert neked a példaképed Ákos meg a Pokolgép... hmmm te tudod... 13 évesen példaképeket kell keresni még... megértem :), de attól még nem kell le szólni más sztárokat... kinek mi az ízlése... én meg hallgatok mindent ... ami nem tetszik azt hagyom... ez Ákos dala... nem Sp-é... nem kell őt itt le szólni... fiatal vagy te még a nézetek megosztásához ;) ( Az én plédaképem anyum... 17 éves vok és Fiú... ő tud valamit...)
@RcZHUN2 Ahogy kivettem, SP rajongó lehetsz.Érdekes hogy 17 évesen te már ki tudod oktatni a nézetekről, a 13 évest. Ez egy új viccirányzat is lehetne. Ákos pedig tökéletes a példakép posztra: ő pedig valakinek az apja, valakinek a fia, valakinek a barátja. Mindenkivel szemben elfogult valaki, ez így van jól. Hogy SP ide keveredett a sors egy gyatra iróniája. Ez van!! (nem értem én se még mindig mért kerül szóba itt időnként)
@RcZHUN2 És azzal neked mi a franc bajod van, hogy neki hány évesen, és ki a példaképe? Meg különben is: SP szerinted sztár? Elég komoly baj lehet az ízlésvilágoddal öregem. De abban igaza van egy előttem szólónak, hogy ne te oktass már ki másokat, hogy kit tekintsen példaképének. Neked anyád az, ezzel az erővel most mondhatnám, hogy hülye vagy, mert 17 éves vagy, állítólag fiú, de véded az SP-t? Akkor inkább meleg lehetsz...
Szerintem Ákost annyira nem hatotta meg, hogy nem nyerte meg a Cometet. Sőt. :) Én SP-t is meghallgatom, de ne hasonlítsuk már össze Ákossal, kicsit más kategória.
@Nixxyize DE egy kicsit meghatotta szegényt sajna ugyanis szóvá tette a Hegyalja fesztiválon idén....DE akik ott voltunk megvigasztaltuk szuper koncertet adott:-)))
@emybabuka Nem hiszem hogy meghatotta. Én Balatonfüreden voltam koncerten és ott is elmondta, meg szerintem mindenhol, de csak poénból. Igazából nem izgatja, csak azért beszél róla, talán mert azt hiszi hogy mást meghatott, ezt nem tudom. De igazából SP egy hulye kocsog :)
Amúgy írtam a Ne add fel! - klipje alá egy kommentet de ott nem adják le, ezt írtam: Mit ne adjon fel??? A csekket?? Hát mire buzdítja ez a közönséget... ? :D
Ne legyen itt senki buta !!! Mit gondoltok ki dönt a viva cometen csupa SP féle senki, a saját klánja... Nem vette észre senki kik vannak ott, az "ELITE" banda a médiából. Tóth Gabi; Ez a Ben gyerek; No Thanx; és a többi. AFC; meg az összes kis tini, Lola; Barbee stb. Van egy pár érdemes művész is, pl. Ákos, aki ott van, de hogy nem ő kapta, az kit érdekel. Kit izgat ez a comet díj, kapott már Ákos olyan rangos elismeréseket, amiket SP ha összeszarja magát se fog., mert arról nem tinik döntenek!
@snidermac akos a Dunaszerdahelyi koncerten azt mondta hogy ezzel nekunk kulonosebben foglalkozni nem kell... mar mint ezzel az SP dologgal... Nem kellene oket egy napon emliteni... akos letett az asztalra egy csomo mindent... akik rendszeresen feljovunk ide, es az o dalait hallgatjuk, azok ezzel tisztaban vannak... akik pedig a jelolest osszeallitottak gondolkozzanak el azon, hogy hogy lehet ezt a ket embert osszehasonlitani, az o zenejuket....
Ez nem a Budapesti Operettszínház?
MycySmiley 1 month ago
@MycySmiley Nem! Ez a Kecskeméti Katona József Színház.
favorit901 1 month ago
Nem értem miért vannak odáig a népek. Profi képi megjelenítés a semmiről. A zene meg minden csak nem jó. És jellemzően a rajongók elég kritikán aluli megnyilvánulással védik a maguk igazát. Igazán szép dolog.
simthize 1 month ago
@simthize Nem értem, miért vagy odáig!? Üres szavak "képi megjelenítése a semmiről" Szegény rajongók, talán azért válaszolnak néha "kritikán alulian", mert ilyeneket írsz!? Az alaptalan szubjektív reakció nem minősül ugyan is valódi kritikának Barátom! És tudod, nem a "maguk igazát" védik, hanem a valódi igazságot, ami nem az övék, hanem tény! Azaz, tény, hogy Ákos zseni! És ez "igazán szép dolog"! :-)
favorit901 1 month ago 2
@simthize nem szokásom senkivel sem veszekedni, kivéve ha úgy érzem igazam van. Valóban védik/védjük azt ami tetszik. 2052 tetszik és 71 "nemtetszik" az eddigi ráta, nyilván ez szórt, nem fogok statisztikai méréseket ebből levezetni.
Magam részéről: kritikán alulinak érzem, hogy (ha nem tetszik, oké elmondod,) megbántod azokat az embereket akiknek ez tetszik, és kinyilvánítják a véleményüket.
Több mint valószínű, hogy nem fogsz változtatni sokak véleményén, így feleslegesen szurkálsz.
mmse89 4 days ago
Szegény Krúdy, szegény Szindbád ...
MrRoadstar2 1 month ago
Szeretem a zenéi, de nem biztos, hogy politizálnia is kell, mert erről az oldaláról,már nincs jó véleményem...
És ezt, NEKI kellene szétválasztania, nem Nekem...
nsanyi71 2 months ago in playlist Liked videos
Chuck Norris csak egy hülye színész... ha olyan kemény volna idejönne és beleverné a fejem a billenty.... sdfgj kzsghnn éááá élfmdkjherh qwrsfd áűúőémaksdhasjktgdfo qwrsfd áűúőém
Kichilany 2 months ago 2
@Kichilany Az idióta netes lejárt netes poénjaidat nem itt kéne nyomatnod...
KicsiFloo 2 weeks ago
Megint tudtam likeolni :) Örök emlékű ez a szám számomra. Nagyon király, rockos.
Már vagy 10x lájkoltam amúgy. Van több regisztrációm, meg most újranyomtam a gépet és megint tudtam nyomni rá. De ha új Mozillát telepítek, akkor megint tudom majd lájkolni szerintem :D:D És 5 accountom is van azt hiszem és nyomatom ide is meg a többire is ha úgy alakul.. EZERREL:P
MRsniderMAC 3 months ago
Épp most akartam valami Chuck Norris-os szöveget idenyomni, de te megelőztél. xD
MRsniderMAC 3 months ago
Chuck Norris mindent tud csak ugy enekelni mint Akos nem :)
Unkaristein 3 months ago 2
2:55-nél "Otthon sehol nem vagyok...." Önkritika: Se dobos, se gitáros, se dalos?:)
Avasallador101 5 months ago 3
@Avasallador101 neked ez jelenti az otthont? :)
kisspetya 4 months ago
ma láttam Ákost a bor fesztiválba. csinált interjút :) van videó a csatornámon
FitnessReality 5 months ago
ma láttam Ákost a bor fesztiválba. csinált interjút :) van videó a csatornámon
FitnessReality 5 months ago
Azt hogy valami hamis vagy nem hamis az nem szerintem kérdés, hanem zeneelméleti. Ez olyan mintha azt mondanád hogy tegyem hozzá hogy 1+1=2 leíráshoz hogy csak "szerintem"... :(
Ha szerinted ez a hamis betét szerinted frankó, meg hú de jó akkor az a "szerinted" kérdéskör, ez az ízlés. El tudom fogadni, mármint hogy neked tetszik. Mint ahogy neked is azt el kell fogadnod, hogy van aki szereti a harmóniát.
Az itt nem kérdés, hogy HAMIS hangok vannak.
Drac0Drac0n1s 6 months ago
@Drac0Drac0n1s mióta van az, hogy egy befutott számot úgy piszkálunk, ahogy akarunk?? hja és nem hamis! zenészeket is megkérdeztem!
mmse89 4 months ago
@mmse89 Most is zenésszel beszélgetsz... Nem hamis? Hát igen, végülis vannak progresszív stílusok ahol mindent szabad :DD Befutott szám? Hát itthon sok a "süket", ez ráadásul az "ultramagyarnak" címkézett, és innen meg teljesen mindegy mi szól. De külhonban ez kb. Kozsó szintű.
Drac0Drac0n1s 4 months ago
@Drac0Drac0n1s rendben, oké zenész vagy, ezt sem cáfolni nem tudom, és nem is akarom.
Az egy más kérdés, hogy egyszer-kétszer-lassan háromszor vagy leoltva itt. De ezek szerint ebben éled ki magad, hogy ezt a számot húzod vonod össze vissza (tudom, én meg mindig reagálok, csak nem látom okát, hogy ezt csinálod.) . Még egyetlen egy kérdés: miért lenne ez "ultramagyar"????
mmse89 4 months ago
Laczka1 4 months ago
@Laczka1 Irigy? (Bírom "ezeket" a távgyógyászokat és távollátó médiumokat, úgy látszik ennek ma divatja van.) Honnan veszed ezt? Tehát te mint távgyógyász eleve kizártnak tartod azt hogy nekem olyan véleményem és SZAKMAI megállapításom legyen min ami van? Értem én. A lényeg ami lényeg, van Ákosnak egy-két nagyon jó száma, ami nekem is minden szempontból tetszik - még régről. De ez a nagy betűs NULLA, és mintha őmaga is tudná és ezért cicomázná. Csakhogy a felcicomázott nulla is nulla.
Drac0Drac0n1s 4 months ago
@Drac0Drac0n1s Röhejes ez az izmozás, hogy te "zenész vagy", ezért kéne bedőlni a baromságaidnak. Ákos sokkal zenészebb, mint te valaha leszel. A NAGYBETŰSEN SZAKMAI hozzászólásom annyi, hogy te egy IRGALMATLAN NAGY FASZKALAP vagy, egy NULLA HITELŰ távgyógyász, divatosan távolbalátó és - halló idióta, aki a jelek szerint nem ismeri bővített kvintet, ami persze OBJEKTÍVE hamis. Fogd fel, haver: halál mindegy, hogy neked mi, mikor és milyen szempontból tetszik. Kurvára nem számít, ne fáradj.
Kerrrang1 4 months ago 10
@Kerrrang1 Bazmeg, nem ér, annyira megröhögtettél ezzel a NAGYBETŰSEN SZAKMAI dumával, hogy magamra borítottam a kávét... Így kell ezekkel az oktondi nagyarcokkal... Ezen röhögök percek óta... LOL :-D
PhankaPhob 4 months ago
@Drac0Drac0n1s Kedvesem! Egyszer már leírtam, még egyszer leírom: ha nem tetszik nem kell meghallgatni, és reagálni rá. 2015 ember nyomott rá "tetszik"-et, míg 68 "nem tetszik"-et. Lassan el kéne fogadnod, hogy a többségnek igenis tetszik a dal, és igenis jónak tartja. Ha te nem, akkor kérlek, ne terheld vele a hallgató/olvasó közönséget!
Még valami: ha valaki folyamatosan ugyanazt szajkózza azzal csak magát járatja le! (Tudom, én mindig ellened írok, ezzel én is ezt tehetném...)
mmse89 1 month ago
Még így 135. -re is ultra karaj!!!!!!!!!!!!
MrReal03 6 months ago
Hát ez borzalom.
Micsoda bravúros rímpár!
Mennyi könnybe lábadt szem!
Minden perce emlékSZEM!
Már csak egy jó nagy velős csont hiányzik a színpadképből.
Szegény Krúdy Gyula bácsi! Szegény Huszárik Zoli bácsi... Szegény Latinovits Zoli bácsi...
Mzssiralop 6 months ago
@Mzssiralop
Nem szoktam neten kommentelni, de ekkora ostobaság mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Ha életedben két versnél többet nem olvastál, inkább maradj csöndben. Legalább ne reklámozd, hogy hülye vagy. "S most add a lelked: karcsú váza mely őrzi még a nyár borát,
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíBORÁT."
Hogy csak egy remekműből idézzek. Vagy ez is borzalom? Szegény Áprily Lajos "bácsi"...
Laczka1 6 months ago 6
szegény visszajátszás-gomb...:)
imádom ezt a számát <3.
nagyon tehetséges,és nem csak az ő generációja rajong érte.
14 éves vagyok,és előbb meghallgatok egy jó kis Ákos számot,mint bármi mást...:)
MultiRockly 7 months ago 5
Ez jó!!
72bigwolf 7 months ago 2
This comment has received too many negative votes show
Ez a szám egyáltalán nem tetszik. Amiért ordít hogy nem tetszik annak egyszerű oka van. Ugyanis nem szeretem a hamis, elbénázott hangokat a zenében. Márpedig ebben van ilyen a ritmus gitárnál. Ezt talán nem kéne. Ezt bárki hiába fényezi ez konkrétan rossz minősítésű. A zene nem túl izgalmas és egyáltalán nem progresszív. Az énekesi kvalitása is teljesen átlagos. Szerintem nem meglepő ha a tinicsaj lehúzta. A fülnek egyáltalán nem kellemes, digit. Bocs, ha ezzel valakinek a lelkébe gázoltam.
Drac0Drac0n1s 7 months ago
@Drac0Drac0n1s Ha a te füledet bántja, sajnálom. De ettől még, ha körbenézel magad körül, a többségnek tetszik, ez van, ezt kell szeretni. (Kevesebb mint 3,5 % az aki a "nem tetszik" gombra nyomott.)
Nekem speciel nagyon tetszik, és nem azért, mert Ákos, egyszerűen tetszik, lehet botfülű vagyok, de nem tartom nagyon valószínűnek, hogy ennyire...
mmse89 6 months ago
@mmse89 "...ez van, ezt kell szeretni" . Ezt te sem gondolod komolyan. Mi az hogy KELL? Nem kell ezt szeretni. Sőt a döglegyek néhány milliárdnyian a lócitromot szeretik, mégsem "kell" azt szeretni. Az ízlés meg szubjektív dolog a zenében. Azonban ha valami egészen konkrétan hamis, az eléggé lúzer dolog. Nos, persze el lehet adni a hamis gitárt, hogy hú ez de trendi, meg hú de spirituális, ha van olyan aki ezt megeszi... Én szeretnék azok közé tartozni aki ezt nem szereti.
Drac0Drac0n1s 6 months ago
@Drac0Drac0n1s Nézd az idézett résszel nem azt mondtam, hogy szeretned kell a dalt, hiszen azt csinálsz amit akarsz, egyszerűen csak annyit akartam mondani vele, hogy attól még hogy Neked nem tetszik, és legyen így, a Te dolgot, attól még annak az 1810 embernek tetszhet, és erre mondtam, hogy ez van, ezt el kell fogadni. Bocs, ha félreérthetően fogalmaztam.
mmse89 6 months ago
@Drac0Drac0n1s Tudod, hogy kicsoda Szindbád?
franktyrell 6 months ago
@Drac0Drac0n1s
Jó lenne hogyha hozzá tennéd hogy SZERINTEM mert nem mindenkinek ez a véleménye, így nem is kéne tényként megállapítanod az ami csak a SAJÁT véleményed!!!
galhelga 6 months ago
hihetetlen jó Szindbád "arcot" találtak a kliphez, én is pont ilyennek képzelem Szindbádot :))) Ákosról meg mi újat lehetne mondani... egy örök favorit :)))
julcsi1988 7 months ago 2
Ákos, remek előadó ő nem a divatot ötvözi a popzenével, hanem a kultúrát!
dafi723 7 months ago 4
cáfolni nem lehet, hogy Ákos tehetséggel van kitömve :) viszont büszkeséggel is...
de mindegy is, maradok a zenéjénél.
ohentibi 8 months ago
Annyira jól áll neki ez a külső, a haj meg minden...
TheFragilediamond 8 months ago
inkább Soames Forsyte, mint Szindbád... :-))
livilla2 8 months ago
- Van a mai Magyar zene és Ákos.
- A mai magyar zene fényévekre van Ákostól.
Ez tény.
TheNikosman 8 months ago 3
@TheNikosman Egyetértek!!! :)))
TheJuditka1 7 months ago
ez kurva jo.
es magyar.
wow.
profalconey3 8 months ago
nagyon nagyon szeretem
ezikeful 9 months ago
Akos jobban nez ki mit valaha. Whaaaa
TornadoButterfly 9 months ago 3
De marha jó videó! Még az sem zavar, hogy Ákos énekel - haha.
MsOsztovits 9 months ago
Eszméletlen jó!:D Én amondó vagyok ami jó azt meghallgatom. :D és ez nem csak jó. Ez nagyon jó, ezért hallgatom egésznap.
LittleSivi 9 months ago
Az, hogy ide felkerülnek a számai az nem illegális?
Xplosive2009 9 months ago
02:35 ja a Sári Évi:Veszettül jó nő-igaz Áki?!
petyusz3 9 months ago
haha, marha vicces volt végigolvasni a kommenteket, egyből látni, ki melyik korosztály. SP?? úgy értitek Suttyó Pöcs?
hát, szerintem nem is éri meg hasonlítgatni őket, mintha egy Bentley-t hasonlítanál össze egy rózsaszín kis Polskival.
grangarian 9 months ago 2
Ez a klipp a kecskeméti színházban készült! olyan jó látni, s mégjobb hallgatni! <3
Noniusz89 9 months ago
Àkos 4ever! !!!!! !
Balcsumaci 9 months ago
mi erdelyiek imadunk akos !
fighter771000 9 months ago
Egy annyit hozzátennék a videoklip készítőjeinek, hogy nagyon jól eltalálták a meleg színekkel a klip hangulatát, viszont a tiltshift-es objektív használata nem a legmegfelelőbb, legalábbis nem látom nagy értelmét, miért kellett 'LEGOembereket' csinálni belőlük.
Sajno s zeneszám nem fogott meg annyira mint pl egy PinkFloyd dal, de mindettől függetlenül gratulálok.
zdumbi 10 months ago
@zdumbi persze mert egy egyszerű anarchista libsi gyerek vagy. Ismerünk jól. Prolet-kult való neked :))))))
celebration81 9 months ago
@celebration81 jaja nagyon jol ismersz... bocs beszeltunk valaha ?:) ez a baj veletek magyar táposokkal hogy mindenkit fikáztok holott nem is ismeritek valojaban...
na de nemgond ... Ilyenek maradtok ...
zdumbi 9 months ago
Visszanézegettem több oldalnyi hozzászólást, és komolyan azon kell veszekedni, hogy Ákos vagy SP? A kettő nincs egy szinten, így nem lehet azon vitatkozni, hogy melyik a jobb, melyik a kedveltebb, melyik a igényesebb munka stb. Mindenkinek megvan a saját zenei ízlése. Szeress, amit akarsz, de ne mások ízlését kritizáld! Mindenki saját döntése. Aki jobban belemélyedne a dalba, annak ajánlom Krúdy Szinbád novelláit, amik Ákost ihlették ennek a dalnak a a megírásában.
dorika0419 10 months ago 5
Mennyi könnybe lábadt szem.....
danksonn 10 months ago
Ákos bácsi még mindig ott van!
Szeressük, amit csinálik ^^
ariethmu 10 months ago
VÉGE A JÓ. XD XD
Martin00912 10 months ago
Imádom. ImádomÁkost és a zenéjét. Rajta nöttem fel. Most,hogy a filmes iparban nyomom már a klippjeit is csodálattal nézem.
Lurvig01 11 months ago
0:47 Hercule Poirot :D
piff002 11 months ago 3
Mondják, hogy nem ez a legsikerültebb száma, meg, hogy a régebbi számok összegyúrása. Nekem ez mondjuk nem tűnt fel. Magának a zenének az értékeléséhez kell egy lelkiállapot az tény, régebben nekem se tetszett, de mostanában meg nagyon.
RavenMoonshadow 11 months ago
Ismételten egy gyönyörűséget hozott létre...nem tudom ki hogy van vele de minden Ákos számot valamilyen érzéshez lehet kötni vagy csak egy eldugott régi emléket idéz fel bennünk a dala. Elég szörnyű hogy a mai fiatalságnak ( tisztelet a kivétel) nincs igénye erre, mert ez zene, de a többi elfuserált, két sorból álló "zenéket" majmolják. Ákos csak így tovább! :)
Hirwesteh 11 months ago 2
@Hirwesteh én 13 vagyok és.. imádom, teljesen igazad van... :)
MsCsokismuffin 10 months ago
Megmutattam egy csajnak az meg megkérdezte ,hogy "mi ez a szar?,, én meg szolidan annyit mondtam neki,hogy ez zene !! Nem hülye Idiotside meg MM hanem zene ! utána igaz kicsit csúnyán nézett rám...
AC4290 11 months ago 15
Nagyon ott van a srác!
zoltannemes3 11 months ago
Ákos az egyik legjobb magyar előadó,és mondhattok akármit......
tomiacmilan 1 year ago 4
Nem hiszem, hogy van jobb tőle
zizragi 1 year ago 2
Ákos arca 1:37- nél :DDDD
Remek klipp és szám!!!!
19EliEli19 1 year ago
Comment removed
19EliEli19 1 year ago
Sziasztok! Készítettünk erről a számról egy covert, ha van kedvetek hallgassátok meg! :)
szbalazs16 1 year ago
Szerintem Ákos Magyarország legjobb zenésze. Nem indokolom meg, mert nem férne ide, ebbe az 500 karakterbe, amennyit egy kommentbe lehet írni, de még vagy 4-be sem. Egyszerűen eszméletlen jó.
freerideOo182 1 year ago 30
@freerideOo182 Én ezt 17 karakterben le tudom neked írni. Azért, mert ez zene.
KicsiFloo 2 weeks ago
Istenkirály!!!!!
MsSmoretti 1 year ago
KETTŐNÉGY!
dafi723 1 year ago
zseniális ....telt hangzás,tökéletes hangszerelés,etalon....respect !!!
MrPeticica 1 year ago
Ákos egy alkalommal, mikor nem ő kapta abban az évben a hungaroton díjat és okos riporter megkérdezte, kissé ellenszenves, elfogult stílusban, hogy na, most ehhez mit szól, hogy nem ő nyerte idén is a díjat, csak ennyit mondott: meg kell nézni, hogy 10 év elteltével a díjazott zenész hol lesz és hol leszek én a zene világában. Hogy kiről beszélt? Már nem is emlékszem rá...
Kapopsx01 1 year ago 55
Nekem nagy kedvencem Ákos és SP is...
Maurice91hu 1 year ago
én nem akarok senkivel sem kötekedni, de ma jópár zenét meghallgattam, sok-sok magyar együttestől, minden végletet beleértve... szerintetek normális, h mindenhol a legmagasabban értékelt hozzászólások azok h "SP mekkora egy szar"?? mert szerintem egyáltalán nem... oké, utálja mindenki, egészségetekre, de mi az istennek kell ezt állandóan kitárgyalni?!?!?!
AntiPeugeot 1 year ago
SP? az meg mi a fasz?
akosh1976 1 year ago
Na megnéztem nektek az akos.hu-n, melyik színház az: Kecskeméti Katona József Színházban forgatták :)))
Hát senki sem regisztrál oda, pedig rajongónak kötelező? :DD
snidermac 1 year ago
ez sajnos nem a szegedi színház, de gyöngyörű helyszín az biztos..:)
bertacsilla 1 year ago
Hihetetlen amit Ákos időről időre letesz az asztalra, az új album is egy ékes bizonyítéka ennek. 20 éve a csúcson van a fickó. Félelmetes ahogy megfogalmazza a gondolatait. Világszínvonal minden tekintetben.
TibiFH 1 year ago
sok -sok év sok -sok munka és sok- sok ..TEHETSÉG"
zeturhaver 1 year ago 76
Engem a hangja fogott meg...
Valljuk be a hangjában volt valami...
Nem is tudom...
alida823 4 months ago 2
@alida823
Most is van ! :)
Unkaristein 3 months ago
nagyon jó ez a hangzásvilág (is) :)
hajduerik 1 year ago
@czikajani
Sikertelen troll sikertelen.
Koumacsi 1 year ago
Ez egy jól sikerült hozzászólás. Amúgy a gyógyszeredet nem felejtetted el bevenni?
orias70 1 year ago
Ez nem az Operett színház??!
GabriellaFercsak 1 year ago
@GabriellaFercsak
ez a szegedi (tiszaparti) színház , onnan tudom mert szegedi vagyok (:
07SentineL07 1 year ago
Fantasztikus klip, eszméletlen, jó zene, mi kell még?:D
Focusos757 1 year ago 2
rendben....pl.: A Supernem egy tök jó zenekar csak alig ismerik..Ákos folyton megy a Neo FM-en őket viszont még sosem halottam..pedig jó zene,értelmes szöveg teljesen jó csak nem hagyták magukat...itt van még Roy és Ádám példának vagy 30y ez három nekem elég ennyi......
ZupCola 1 year ago
már hallottam ezt a számot a rádióba csak nem tudtam h Ákos énekli...sztem nagyon jó!!!!
mazsolady 1 year ago
Ja és Ákos pont nem az az előadó, akit beszippantott volna a média. És nem egy médiasztár, mert aki figyelemmel kíséri a munkásságát, a dolgait, az tudja. Az meg más kérdés ha a média nyomulna rá, mert a nézettséget meg hozná. Ugye Ákos se teheti meg - érthető okból - hogy elzárkózik teljesen, ez a rajongókkal szemben nem lenne fair. Ákos pár éve nem is volt egyáltalán a médiában még és már ott a sikerei csúcsán heverészett. Ő ilyen segítségtől mentesen van ott, ahol. Ennyi....
snidermac 1 year ago 102
@snidermac Hi ! Ne haragudj de nem tudom elhinni h 13éves vagy :) A szókincsed és a beszédstílusod, valamint a helyesírásod inkább egy 23 évesé :)
rizskokstube 1 year ago
@rizskokstube Én nem írtam hogy 13 vagyok :)) Valószínűleg összekeverted a két kommentet felül. :D
snidermac 1 year ago
@snidermac jaja igazad van bocs ! benéztem :D
rizskokstube 1 year ago
@snidermac Ez így van!! Valaki végre jól látja!!
warrior0919 1 year ago 3
ez melyik színház ??
Dodokacsa2010 1 year ago
@Dodokacsa2010
Kecskeméti Katona József Színház:)
dedongo 1 year ago
meg ne bántsak senkit de én tudnék sokkal de sokkal jobb magyar előadókat mondani mint Ákos csak őket nem szívta be a magyar média de amúgy nincsen Ákossal semmi bajom csak ne beszéljünk már zöldségeket......
ZupCola 1 year ago
@ZupCola Sorold... XD
snidermac 1 year ago
nagyon jó szám lett,ákos megint alakitott remek;)
Attila499 1 year ago
Micsoda Mind Fighting megy itt:) Beszarás:) egyértelmű,h a Comet már nem Ákosról szól. Sőt a Viva már rég nem arról szól amiről kéne. Ákos fan vagyok ,de láttam belülről is a Cometet.. Olyan zenész vagyok aki mind két oldalt képviseli. Nevetséges ami ebbe a szakmában megy. De kíváncsi lettem volna arra,h ez a nóta ,hogy szól annál a producernél akinek Ákos köszönheti a legnagyobb slágereit:) Arról az emberről van szó aki pl a Zanzibár-t,Venus-t, No thanx-t is segítette a szakmai hozzáértésével.
fuckyoutooo100 1 year ago 2
ez nagyon nagy lett !!!
szisztem07 1 year ago
Ja, és az Sp rajongók mért írnak ÁKOS videói alá???????
Hablicsek722 1 year ago
Most már elég legyen SP egy buzi, köcsög, strici, EMO-s disznó a kék malacával együtt!!!!!!!!
Ja és Ákost nem kéne SP -féle köcsögökhöz mert max. 2 évet adok annak a frásznak és nem lesz sehol!! Egyszerűen SZUBLIMÁL és mindenki elfelejti.
Nem találnék még 1 ilyen embert mint Ákos aki jól énekel, magának írja a zenéit, megrendezi a videóklippeit.
Hablicsek722 1 year ago 2
@Hablicsek722
én többet is tudnék mondani....
ZupCola 1 year ago
Tóth Gabi is csak azért tud énekelni mert a Geszt Péter írja neki a számokat!(ha jól tudom)
Ja és az SP rajongók mért kommentelnek az ÁKOS videók alatt?????
Hablicsek722 1 year ago
Ákos egy isten..nemfogom itt szidni SP-t meg Bibőrt(teszem hozzá egyiket se szeretem..főleg Bíbőrt nem)de egyikse tud ilyet csinálni!:D
sera4rema 1 year ago
Nagyon jo KLIPP
RHCPvirus 1 year ago
:)) köszi, megnéztem a google-n is. no comment, nem is értem hogy lehet egyáltalán róla beszélni egy ilyen (vagy bármelyik másik) Ákos szám alatt!!!!
ucika12 1 year ago
Ki az az SP?????????
ucika12 1 year ago 4
@ucika12
SP egy takonypóc akire a tinilányok nyáladzanak.
tgpaladinhun 1 year ago
Nem azért, de Ákos sokkal mélyebb, érzelmesebb dalokat ír, nem véletlen a fél országnak ő irja a dalokat :D
Amúgy SP is jó előadó de még nincs meg a tapasztalata és mint sok már ember ő is Ákoson nőt/ nő fel és tanulta a dolgokat :)
vikee2 1 year ago
imádom:)
emoangel333 1 year ago
Jajj de jo szam..Hajra Akoss!
RockGirlDia1 1 year ago
Nagyon jóóóó!!!
LUXY1981 1 year ago
En csak annyit szeretnek hogy ez a dal gyonyoru s 100%!!!!!!
DM787 1 year ago 6
Végig olvastam több oldalnyi kommentet és azt kell mondanom, hogy szégyeljétek magatokat. Nem kell az olyanokkal foglalkozni akik össze vissza kommentelnek más zenéjéhez mert szerite az nem jó. Ha Ákos elolosvasná a kommenteket tudjátok mi lenne? Nevetne egy jót i"loveSPbendeguz15"-on, de RAJTATOK elszörnyedne, hogy mien emberek is az ö rajongói.
Szóval ha már enyien szeretjük Ákos dalait akkor maradjunk méltók hozzájuk.
és még valami: DONT FEED THE TROLS
mirickle 1 year ago
Ki az az sp????
MrMirko21 1 year ago 3
Ákos egy legenda! A mostanság a tv-ben és rádióban hallható és látható zenének nem nevezhető jelenségek nem vehetik fel a versenyt Magyarország egyik (ha nem a leghíresebb) előadójával.Manapság jönnek ezzel az Sp,Fluor,Ben meg tökömtudja mien F***ók ölik a tinik tudatát,ezek még tervbe se voltak véve mikor Ákos már korszakalkotó műveket készített.Sp nem énekes EZ TÉNY! SZAKMAILAG EGY 0.MEGNÉZNÉM AHOGY 5-10 ÉV MULVA AZ ÖRSÖN TAKARÍTJA A GALAMBSZART A SUGÁR ELŐTT..
wahor 1 year ago 4
gyerekek az az IGAZI ZENE (amúgy szerintem az a legjobb száma a többi közül És a klip is jól sikerült
Akiraly100 1 year ago
Hát a mai "celebek" nyomába sem érnek. Epic és örök.
vpifti 1 year ago 3
Gyerekik, ki az az SP? Biztosan kacat, de meg csak nem is sejtem, ki az.. Akosnak koszonhetem, hogy hallgathatok ertelmes es szinvonalas magyar kortars zenet. Immaron 20 esztendeje. Megeri, ha mondom.
csukatoka 1 year ago
Nagyon jó szám! :) Igaz, a Fénybe nézz az jobban tetszik! :) De a végén a csajok dumái miért ilyen rohadt hangosak?... mint a tv-ben a reklámok...
lajhar100 1 year ago
Nagyon ütős nóta ez!
Szíven ütős!
Visszagondolván néhány hölgyre akikkel összeboronált a sors,illene bocsánatot kérnem némelyiktől!
Bocsánat!!!
imcsike12 1 year ago
....még hogy ez se tetszik???? Mi van veled???
macko977 1 year ago
egyáltalán nem "hamis" a gitár. ennek így kell szólnia, ez így szép :)
Gorthmog90 1 year ago
Ákoson és Hobon szocializálódtam, én imádom Ákost, az egyik ok, ami miatt zenélni kezdtem.
De (az eddig hallott 2010-es dalai, és eddigi munkái közül) ez a leggyengébb műve. A gitár borzasztó hamis, és az egész zene olyan, mint valami anti fitnesz dal (Na most, ők mindenek, csak nem zenészek). Egyetlen egy jó része van, a szöveg. (Na jó! Meg a klip.)
148913ea 1 year ago
sokszor adott erőt
Köszönöm, Ákos
MrSoli01 1 year ago 2
Hát nem tom nekem a régebbi Ákos jobban bejött már túlságosan műanyag... a Szívsebész 100x jobb zene. Kentaur is jó előadó, és talán ki is fújt ez a Depismód hullám zenészei paletta. Jó előadó mind a kettő. Megvan minden lemez a polcon. :)
Wyctor666 1 year ago
tilt shift?
pukkimakki 1 year ago
Ki a fszom az az SP?Nem is érdekel...
Erről a lemezről az óda számomra gyilkos.....!
superhauser1 1 year ago
én szeretem Ákos zenéjét, az életpályája és pályafutása elött egyaránt meghajlok. de kérem tisztelettel, amivé Ákos válik az kezd röhejes lenni. nem mást látok benne mint ripacs-ságot. én már ugy hallgatom a számait hogy a klippet nem nézem, mert elég kellemetlen érzéseket kelt bennem. vagy fogalmazzunk úgy hogy röhejes érzéseket.
dr0nek 1 year ago
@dr0nek
Nem hiába választotta Szindbád alakját.
Nagyon is sok mondanivalója van a számnak, hiszen az IGAZI Szindbádot akarta, úgy mond megszemélyesíteni. Ahhoz meg hát hitelesnek kéne lenni, talán ezért látod "ripacsnak". Minden klipjével el akar mondani valamit, de hát van aki nem érti meg....(sajnos...)
romafanatico 1 year ago
én nem tudom ki SP- szerintem valami porbafingo lehet. Teljesen folosleges Akost és SP-t egy kategoriába sorolni.
tekati1 1 year ago
Persze ez csak egy költői kérdés volt! :) Rettenetesen nevetséges! Knézy Jenő erre csak azt mondaná : Ezt az SP-t rakjátok el valami humorosba! Ákos pedig király!!!
Krisz1532 1 year ago
Sziasztok! Bevallom rettenetesen tudatlan vagyok,mert fogalmam sincs ki az az SP?!! Valaki felvilágosít?
Krisz1532 1 year ago 2
Azt szeretem Ákos zenéjében, hogy elsőre nem szeretem. Ez furán hallatszik, de nem egy "waka-waka", hogy egyből a füledbe mászik. Bár én azt is szeretem, de ezt másképp. Ezt a zenét évek óta hallgatom újra és újra megszeretem. De egy waka-wakát újabbak le tudnak váltani. Ez Ákos zenéjére nem mondható.
Ezt a számot se szerettem először, de 5-6 hallgatás után megérett bennem.
irob89 1 year ago 2
Ge** jó zene ilyet senki nem tud!
TheRaziel43 1 year ago 2
SP és Ákos között az a különbség, hogy Ákos zenél, SP meg próbál zenélni.
theszunyii 1 year ago 4
@theszunyii Helyesbítek, sp egy kis takony, aki nem tudja mit kezdjen magával. Egyszerűen szánalmas az a nyögés és nyálazás amit zene helyett csinál. Akárcsak justin bieber, meg a többi patkány. Én 13 éves kiscsaj vagyok, de nem bírom azt a szart megszeretni, amit zene helyett kínlódnak. Én leragadtam azoknál az időknél, amikor a magyar legendák fénykorukat élték, pl. Ákos, Pokolgép és a többiek. Mind a példaképem :).
szamacska 1 year ago 65
@szamacska A magyar legendák nem a 90 es években élték fénykorukat... P.Mobil! Deák Bill! Nem Pokolgép Kalapács meg ezek a hokik... Ez kb olyan mint összehasonlítani a Motörhead et a Linkinparkal. :D Az igazi zene 60-70 es évek 80 as évek eleje a többi az már csak koppintás 1-2 kivétellel.
Wyctor666 1 year ago
@szamacska Teljes mértékben egyetértek!
Én most lettem 14 és ha csak meghallom azokat nyávogós zenéket a falat kaparom! De mi vagyunk a bizonyíték h a a magyar legendák halhatatalanok!
GyorgyViragAnna96 1 year ago 2
Igazat kell adjak neked!imádom Ákos munkásságát!Engem az dühít a legjobban,hogy vannak olyan emberek(pl.:ÁKOS)akik megküzdenek a sikerért és alig foglalkoznak velük!Mások nyögnek egyet és máris nagy sztár lesz és a csinálja a baromságait színpadon!Na én ezért is nem nézem a vivát! Jönnek a kis szánalmasok akiknek a tojáshéj még a fenekén van és ők a nagy sztárok!!A régiek meg le vannak szarva!velük csak akkor foglalkoznak,ha új klipjük van!Akkor is meddig?1 hétig....:-(
kiskacsa21 1 year ago 4
@szamacska
>13 éves kiscsaj vagyok
>teljesen normálisan, hibamentesen és érthetően fogalmaz
Te tényleg tizenhárom éves vagy? Már most, sok huszon évesnél intelligensebben, és választékosabban fogalmazol.
Én már kezdtem teljesen elveszíteni a hitemet a mai fiatalságban. De ezek szerint mégis van remény...
Koumacsi 1 year ago
@szamacska Attól még, h te itt vered a nyálad :) és olyan húúú de kemény vagy mert neked a példaképed Ákos meg a Pokolgép... hmmm te tudod... 13 évesen példaképeket kell keresni még... megértem :), de attól még nem kell le szólni más sztárokat... kinek mi az ízlése... én meg hallgatok mindent ... ami nem tetszik azt hagyom... ez Ákos dala... nem Sp-é... nem kell őt itt le szólni... fiatal vagy te még a nézetek megosztásához ;) ( Az én plédaképem anyum... 17 éves vok és Fiú... ő tud valamit...)
RcZHUN2 1 year ago
@RcZHUN2 Ahogy kivettem, SP rajongó lehetsz.Érdekes hogy 17 évesen te már ki tudod oktatni a nézetekről, a 13 évest. Ez egy új viccirányzat is lehetne. Ákos pedig tökéletes a példakép posztra: ő pedig valakinek az apja, valakinek a fia, valakinek a barátja. Mindenkivel szemben elfogult valaki, ez így van jól. Hogy SP ide keveredett a sors egy gyatra iróniája. Ez van!! (nem értem én se még mindig mért kerül szóba itt időnként)
snidermac 1 year ago
@RcZHUN2 És azzal neked mi a franc bajod van, hogy neki hány évesen, és ki a példaképe? Meg különben is: SP szerinted sztár? Elég komoly baj lehet az ízlésvilágoddal öregem. De abban igaza van egy előttem szólónak, hogy ne te oktass már ki másokat, hogy kit tekintsen példaképének. Neked anyád az, ezzel az erővel most mondhatnám, hogy hülye vagy, mert 17 éves vagy, állítólag fiú, de véded az SP-t? Akkor inkább meleg lehetsz...
90b3m28 1 year ago
nagyon király
MrJokt 1 year ago 3
Hallottátok már a "fénybe néz" című dalát az is nagyon szupi lett:-)
emybabuka 1 year ago 3
A zene rendben de a szoveg... foleg ha valaki KRÚDY szellemet szeretne megidezni! Nemes a szandek de ez sajnos nem a legsikerultebb Akos dal
Fanbaszten 1 year ago
Szerintem Ákost annyira nem hatotta meg, hogy nem nyerte meg a Cometet. Sőt. :) Én SP-t is meghallgatom, de ne hasonlítsuk már össze Ákossal, kicsit más kategória.
Nixxyize 1 year ago
@Nixxyize DE egy kicsit meghatotta szegényt sajna ugyanis szóvá tette a Hegyalja fesztiválon idén....DE akik ott voltunk megvigasztaltuk szuper koncertet adott:-)))
emybabuka 1 year ago
@emybabuka
:(
Nem őt minősíti, hogy nem ő nyerte meg. Ő egy fantasztikus énekes, költő, zeneszerző, össze sem lehet hasonlítani SP-vel.
Nixxyize 1 year ago 3
@Nixxyize Aranyos vagy, de olvasd el mit kommenteltem korábban Ákosról:-)))
emybabuka 1 year ago
@emybabuka Nem hiszem hogy meghatotta. Én Balatonfüreden voltam koncerten és ott is elmondta, meg szerintem mindenhol, de csak poénból. Igazából nem izgatja, csak azért beszél róla, talán mert azt hiszi hogy mást meghatott, ezt nem tudom. De igazából SP egy hulye kocsog :)
Amúgy írtam a Ne add fel! - klipje alá egy kommentet de ott nem adják le, ezt írtam: Mit ne adjon fel??? A csekket?? Hát mire buzdítja ez a közönséget... ? :D
snidermac 1 year ago
@snidermac Maximálisan egyetértek Veled.:-)))
Nem sok logika szorult az SP dalokba:-)
emybabuka 1 year ago
@emybabuka Szerintem még azokba se, akik SP-t hallgatnak. lD
GadeBlastHedgehog 1 year ago
@Nixxyize
Nem hatotta meg persze XD Szerintem befordult a sarokba és sírt, mint egy kislány XDXD
iloveSPbendeguz15 1 year ago
@iloveSPbendeguz15
Ákos? Nem akarok megsérteni senkit, de ez inkább SP-re vonatkozik, nem? :) ;)
Nixxyize 1 year ago
Pl:Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje
meszka28 1 year ago
Ne legyen itt senki buta !!! Mit gondoltok ki dönt a viva cometen csupa SP féle senki, a saját klánja... Nem vette észre senki kik vannak ott, az "ELITE" banda a médiából. Tóth Gabi; Ez a Ben gyerek; No Thanx; és a többi. AFC; meg az összes kis tini, Lola; Barbee stb. Van egy pár érdemes művész is, pl. Ákos, aki ott van, de hogy nem ő kapta, az kit érdekel. Kit izgat ez a comet díj, kapott már Ákos olyan rangos elismeréseket, amiket SP ha összeszarja magát se fog., mert arról nem tinik döntenek!
snidermac 1 year ago 69