Nem tudom, hogy vagytok vele, de a legcsúnyább magyar a pesti, a legszebb a kárpátaljai (én is kárptaljai vagyok, érthető, hogy eztet mondom :)
Amúgy én személy szerint nevetek a pesti beszéden, a székelyet pedig egyszerűen imádom hallagtni. Teljesen más, mint azt itteni.
Most pesten tanulok, szigetként őrzöm a nyelvjárásomat...van egy erdélyi barátom, aztán előfordul, hogy nem értjük meg egymást, pedig két magyar beszélget...
Sztem nagyon jó ez az egész, 1 jót nevetek a káromkodás részén meg a hülyeségeken, 2 meg nagyon egyedin beszélik a székelyek a magyart és ezt meg kell őrizni az örökkévalóságnak!
Változtatni kellett a magyar nyelven, mert a vonat helyet a gőzpöfögészeti tovalöködő nagyon hasznos szó. Egyébként is a vonat teljesen magyar szó például. Von, mint húz. -at (-zat), mint.. hmm.. olyan dolog, amiből több van, és egy teljes, egész dolog. Karzat, állványzat, stb. A vonat is ilyen. Több kocsiból áll.
A nyelv soha nem konstans hanem mindig valtozik. A magyarral az a gondm hogy ha valaki tajszolast beszel azt a tarsadalom le parasztoza. A tanarnö mit beszel, hogy uj szavak, a magyar szavak tulnyomo resze mas nyelvekböl "nyelvkontaktus" altal atvett szavak es ez termeszetes dolog mert ugy alakul egy nyelv! Nyelvtalakozas pl: berbecs-berbec, puliszka-polenta, lajbi-Leibchen, slab- Schlape, Surc- Schürtze. Ez attol is függ, hogy egy nyelv menyire tudd felveni uj szavakat! es: Weekend pläcut!
Mi itt ha valaki pityókás azt arra mondjuk, hogy be van rúgva. Mivel a pityókábol/ burgonyából/ krumpliból / kolompérból :) lehet alkoholos italt csinálni. De ne kérdezd hogyan mit, mert én csak használom a szót. :)
Mi baj van a román szavakkal, a szlenggel és a rövidítéssel. Mit ártanak ezek a nyelvnek? Okkal kerültek be ezek is a nyelvhasználatba. Fontoskodó okoskodás ezeket leszólni.
csak annyi, hogy ha megfigyeled, pl shakespeare műveit, azt egy angol csak szótár segítségével tudja elolvasni, annyit változott az angol nyelv 400 év leforgása alatt. ez nem szabadna megtörténjen nálunk. legyünk büszkék a "saját" nyelvünkre.
Ne viccelj már mi az hogy "nem szabadna megtörténjen" természetes, hogy minden nyelv változik. A változással képes lesz újabb és újabb gondolatok kifejezésére.A változás nem rossz. Egyébként pl. a 15 sz. elei magyar nyelvet sem biztos hogy szótár nélkül értenénk. Akkor pl. még nem volt névelő. Hoppá! Csak akkor lehet vki büszke a nyelvére ha elzárkózik az újításoktól?
Mi magyarok nagyon is jól értenénk az 500-600 évvel korábbi magyar nyelvet. Elég ha megnézed a Halotti beszédet, ami a 12. században keletkezett, egész jól értelmezhető.
Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk...
Valóban egész jól értelmezhető, a "hodu utu"-ból nem jön rá egyből az ember, hogy hadi út csak a kontextusból. Nem tm, hogy az akkori magyrok beszédét mennyire értenénk. Vsz azért nehezen. Nemrég egyébként egy kb 500 éves angol szöveget láttam és számomra teljesen világos volt, bár az angol nem az anyanyelvem. Nem hinném hogy az angol jelentősen többet változott vna mint a magyar,és azt pláne nem gondolom, hogy nyelvünk változása szégyenletes dolog volna.
@enicsek Semmi sem bizonyítja, hogy a magyarnak gazdagabb szókincse lenne, mint más nyelvnek. Mi az, hogy gyöknyelv? Ilyen fogalomról még nem hallottam. Talán agglutináló azaz ragozó nyelvet szerettél volna említeni. Azonban egy nyelv agglutináló volta sem feltételezi azt, hogy az adott nyelv stabilabb lenne mint a többi. Na és ha esetleg stabilabb, akkor mi van. Az jó vagy rossz?
A balcsira megyunk furcsizni meg ilyenek, soha eletembe nem hallotam, a tanarno magan velemenyet osztalja meg a riporterrel, semmi tudomanyos alapja nincs amit o mond. A szekely nyelvjaras, az erre a tersegre-tajegysegre vonatkozo, kiejtesbeli kulonbsegeken alapszik, nehany szavat hasznalunk amit mo.i testvereink nem, de azok is inkabb regis kifejezesek mint sem a roman nyelvbol atvet szavak. Akora a magyar szokincse nem kell mas neptol lopja azt...
en még székelyt nem hallottam balcsira menni fürcsizni márr megbocsássanak, a tulzott nyelv tistaság meg a nyelvészek agyréme csupán, a tájszolás az nem normativ ellenben köznyelv és most nem fogunk bodamenni a székely bácsihoz nénihez akárkihez hogy legyen szives ne mondja ezentul h borkány mert az nem magyaros...
Vigyázni felesleges. A nyelv olyan dolog ami el nem romolhat, az emberek, ha meg akarják érteni egymást, mindig meg is fogják. Figyeljen az a szóhasználatára, aki publikál, szónokol, vagy nagy közönség előtt tart bármilyen beszédet. Egyébként a mindennapokban mindenki úgy beszél ahogy neki tetszik, ügyelve arra, hogy a beszédpartnerei is megértsék. Ennyi elég.
ÓÓÓÓÓ! A doktor- meg tanárnénik és bácsik mind monhassák, hogy ez meg ez influencalja a nyálvünket. Szárintem a fürcsizni megyünk balcsira pont olyan jállegzetés mint a buletin, a borkány, meg a maszlina.
Én akkor is zabálom ezt a szöveget!
istvanhanak 1 year ago
"ez sem poztív"..ez aztán vérmagyar szó:P
THORA2012 1 year ago
Nem tudom, hogy vagytok vele, de a legcsúnyább magyar a pesti, a legszebb a kárpátaljai (én is kárptaljai vagyok, érthető, hogy eztet mondom :)
Amúgy én személy szerint nevetek a pesti beszéden, a székelyet pedig egyszerűen imádom hallagtni. Teljesen más, mint azt itteni.
Most pesten tanulok, szigetként őrzöm a nyelvjárásomat...van egy erdélyi barátom, aztán előfordul, hogy nem értjük meg egymást, pedig két magyar beszélget...
verbrannte 1 year ago
Sztem nagyon jó ez az egész, 1 jót nevetek a káromkodás részén meg a hülyeségeken, 2 meg nagyon egyedin beszélik a székelyek a magyart és ezt meg kell őrizni az örökkévalóságnak!
yoriboycampas 2 years ago
igaza is van szerintem
gabi12111 2 years ago
Az en nnagymamam csango,50 eve itt van MO-on.,de meg mindig szekely-ul beszel.Nagyon jo hallgatni.Nekem nem furcsa sot tetszik.
TheSzepu 2 years ago 3
A csonka-Magyarországon beszélt magyart tönkretették a szabadkőműves kazinczyak, noha az még így is 64 %-ban őrzi a legősibb szavakat, szótöveket.
szuzmari 2 years ago
Miért vagy megáldva a "szabadkőművesekkel"?
Változtatni kellett a magyar nyelven, mert a vonat helyet a gőzpöfögészeti tovalöködő nagyon hasznos szó. Egyébként is a vonat teljesen magyar szó például. Von, mint húz. -at (-zat), mint.. hmm.. olyan dolog, amiből több van, és egy teljes, egész dolog. Karzat, állványzat, stb. A vonat is ilyen. Több kocsiból áll.
DcNdrew 2 years ago
@szuzmari Ez egyszerűen hülyeség.
matia1919 1 year ago
@matia1919 ,,, mi
szuzmari 1 year ago
A csonka-Magyarországon beszélt nyelvet tönkretették a szabadkőműves kazinczyk. A CSÁNGÓK ŐRZIK EREDETI NYELVÜNKET LEGTISZTÁBBAN.
szuzmari 2 years ago
Kezitcsókolom! ;)
kasbiel 2 years ago
ja en se hallottam itt csikba soha ilyet hogy 'a balcsira megyunk furcsizni' meg ilyen szarsagokat,az olyanokot csak a pestiek mongyak
kajcsapapa 2 years ago 3
@kajcsapapa pont arre utan a kedves tanarneni, hogy innét es onnot es veszunk bé szavakot...teccik érteni?
dzsuvi 2 years ago
A nyelv soha nem konstans hanem mindig valtozik. A magyarral az a gondm hogy ha valaki tajszolast beszel azt a tarsadalom le parasztoza. A tanarnö mit beszel, hogy uj szavak, a magyar szavak tulnyomo resze mas nyelvekböl "nyelvkontaktus" altal atvett szavak es ez termeszetes dolog mert ugy alakul egy nyelv! Nyelvtalakozas pl: berbecs-berbec, puliszka-polenta, lajbi-Leibchen, slab- Schlape, Surc- Schürtze. Ez attol is függ, hogy egy nyelv menyire tudd felveni uj szavakat! es: Weekend pläcut!
hunorbotond 2 years ago 7
micsoda konzervatív tanárnéni...
Krisipoke 2 years ago
kozma sa vorbesti urat de ungaria ma-tii, imputitule!!!
dezaxatu1980 2 years ago
lasa i mai pe unguri ce dreq? am trecut de vremurile alea.
A pesti magyarok nem nagyon birjak a pofankat... ugy nezem
dumbnetworks 2 years ago
ungrickoluma , miota isszak a pityokat?
pistike1wwe 3 years ago
Talán a burgonyából desztillált vodkára gondolt.
lajeszka 3 years ago
Mi itt ha valaki pityókás azt arra mondjuk, hogy be van rúgva. Mivel a pityókábol/ burgonyából/ krumpliból / kolompérból :) lehet alkoholos italt csinálni. De ne kérdezd hogyan mit, mert én csak használom a szót. :)
ungrickoluma 2 years ago 3
Mondja már meg egy erdélyi testvér, hogyan szólították a Baywatch című sorozatban a románok David Hasselhoffot ?
Mer gondolom bíza nem Mitch.nek(Mícs) !
Mer a kis kolbászkákat hívják úgy ott ha jól tudom faszénen megsütve.
brandhuber 3 years ago
vataisti egyetértek :D dettó komám :P
kekszem55 3 years ago
ugrickoluma a székely nyelv attól es székely, hogy román szavakval tóggyuk meg közbe.
Nehogy mán azt higgyétek, hogy a borkány az nem a románból jön, rományul: borcan
kekszem55 3 years ago
Szerintem is meg kell őrizni a székelyes beszédet, de ne keverjük román szavakkal, mert az már nem lesz igazi székely.
Volt hogy bulizni voltam egy székely barátnőmmal és hazafele elkezdtünk székelyesen beszélni, haverok meg csak néztek mi bajunk. :DDDD
Ejsze bort es ittam, sört es ittam, no meg pityókát :D
ungrickoluma 3 years ago
jaja...en is erdelyi vagyok...csikszeredai....buszke vagyok a szavakra amiket hasznaljuk.
vataisti 3 years ago
Mi baj van a román szavakkal, a szlenggel és a rövidítéssel. Mit ártanak ezek a nyelvnek? Okkal kerültek be ezek is a nyelvhasználatba. Fontoskodó okoskodás ezeket leszólni.
Aitam9191 3 years ago
csak annyi, hogy ha megfigyeled, pl shakespeare műveit, azt egy angol csak szótár segítségével tudja elolvasni, annyit változott az angol nyelv 400 év leforgása alatt. ez nem szabadna megtörténjen nálunk. legyünk büszkék a "saját" nyelvünkre.
BicsakP 3 years ago
Ne viccelj már mi az hogy "nem szabadna megtörténjen" természetes, hogy minden nyelv változik. A változással képes lesz újabb és újabb gondolatok kifejezésére.A változás nem rossz. Egyébként pl. a 15 sz. elei magyar nyelvet sem biztos hogy szótár nélkül értenénk. Akkor pl. még nem volt névelő. Hoppá! Csak akkor lehet vki büszke a nyelvére ha elzárkózik az újításoktól?
Aitam9191 3 years ago
Mi magyarok nagyon is jól értenénk az 500-600 évvel korábbi magyar nyelvet. Elég ha megnézed a Halotti beszédet, ami a 12. században keletkezett, egész jól értelmezhető.
Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk...
ungrickoluma 3 years ago
Valóban egész jól értelmezhető, a "hodu utu"-ból nem jön rá egyből az ember, hogy hadi út csak a kontextusból. Nem tm, hogy az akkori magyrok beszédét mennyire értenénk. Vsz azért nehezen. Nemrég egyébként egy kb 500 éves angol szöveget láttam és számomra teljesen világos volt, bár az angol nem az anyanyelvem. Nem hinném hogy az angol jelentősen többet változott vna mint a magyar,és azt pláne nem gondolom, hogy nyelvünk változása szégyenletes dolog volna.
Aitam9191 3 years ago
@Aitam9191 Hogy az angol kevésbé változik, mint a magyar? Ne viccelj már. A magyarnak a gyöknyelvi volta és gazdag szókincs adja a stabilitását.
Egyébként az amerikai meg az ausztrál sem érti jobban egymás angolját, mint a magyar a székelyt
enicsek 1 year ago
@enicsek Semmi sem bizonyítja, hogy a magyarnak gazdagabb szókincse lenne, mint más nyelvnek. Mi az, hogy gyöknyelv? Ilyen fogalomról még nem hallottam. Talán agglutináló azaz ragozó nyelvet szerettél volna említeni. Azonban egy nyelv agglutináló volta sem feltételezi azt, hogy az adott nyelv stabilabb lenne mint a többi. Na és ha esetleg stabilabb, akkor mi van. Az jó vagy rossz?
matia1919 1 year ago
Lesza@rom, hogy ki mit mond, nekem a borkány az nem befőttes üveg hanem borkány, és punktum!
ufocska6 3 years ago 4
A borkany az borkany!
ILovePityoka 3 years ago
mit tudd az a magyar tanarno a szekely nyelvjarasrol...
Gezucu01 3 years ago 2
Ha megfigyeled az a tanárnő székelyudvarhelyi, ugyhogy lehet sokat tud a székely nyelvjárásról. :)
ungrickoluma 3 years ago
A balcsira megyunk furcsizni meg ilyenek, soha eletembe nem hallotam, a tanarno magan velemenyet osztalja meg a riporterrel, semmi tudomanyos alapja nincs amit o mond. A szekely nyelvjaras, az erre a tersegre-tajegysegre vonatkozo, kiejtesbeli kulonbsegeken alapszik, nehany szavat hasznalunk amit mo.i testvereink nem, de azok is inkabb regis kifejezesek mint sem a roman nyelvbol atvet szavak. Akora a magyar szokincse nem kell mas neptol lopja azt...
Gezucu01 3 years ago 3
en még székelyt nem hallottam balcsira menni fürcsizni márr megbocsássanak, a tulzott nyelv tistaság meg a nyelvészek agyréme csupán, a tájszolás az nem normativ ellenben köznyelv és most nem fogunk bodamenni a székely bácsihoz nénihez akárkihez hogy legyen szives ne mondja ezentul h borkány mert az nem magyaros...
kisbocs88 3 years ago 4
Kérdés hogy ki használja ezeket a szavakat. Ám vannak sokan akik használják. És a tanarnőnek igaza van. Tényleg kellene vigyáznunk ( Vigyázzanak )
LovelyCinderella0801 3 years ago
Vigyázni felesleges. A nyelv olyan dolog ami el nem romolhat, az emberek, ha meg akarják érteni egymást, mindig meg is fogják. Figyeljen az a szóhasználatára, aki publikál, szónokol, vagy nagy közönség előtt tart bármilyen beszédet. Egyébként a mindennapokban mindenki úgy beszél ahogy neki tetszik, ügyelve arra, hogy a beszédpartnerei is megértsék. Ennyi elég.
Aitam9191 3 years ago
ÓÓÓÓÓ! A doktor- meg tanárnénik és bácsik mind monhassák, hogy ez meg ez influencalja a nyálvünket. Szárintem a fürcsizni megyünk balcsira pont olyan jállegzetés mint a buletin, a borkány, meg a maszlina.
Bozder 3 years ago 5