"Felkészülve a brutális összecsapásra." Egy rendőr nem támadhat, mit kell basztatni szerencsétlent, akit ugyanúgy a családja és a napi gondok várnak otthon? Keres 80-140 nettó, tele hitellel, mint más, és ha nem megy ki, baszhatja; a családja fontosabb, mint saját maga, ráadásul nem véd senkit, egyszerűen muszáj ott lennie, és a semmiről sem tehető tárgyakat megvédeni - mert ha bajom van XY-nal, miért kell széttörni egy ismeretlen autóját? Lakásra kell menni, nem utcára, mert az a miénk, nem?
Ezek a sorok indulatokat takarnak. A rendőrségnek a feladata lett volna a rend fenntartása, és nem a káosz szítása.
Jelen mondatok is épp erre valók lent!
Az anyagi felelősség mindig a rendért felelős szervet terhelik, közvetetten ,de elgfőképpenazokét, akik a szervezetet akkor irányították és ezek soha el nem évülő bűnök.
@eastimi "A rendőrségnek a feladata lett volna a rend fenntartása, és nem a káosz szítása." Értem - tehát ha bejelentés nélkül kimegyek az utcára üvöltözni, forgalmat akadályozni, törni-zúzni, verekedni, ész és szervezés nélkül, és kárt okozok, mindez nem az én hibám és felelősségem, hanem egy idegené, akikkel senki közünk egymáshoz? A rend fenntartása mindenki egyéni döntése és felelőssége, az anyagi kár az okozót terheli - jelen esetben a tűrő tömeget is. Igazság és pénz nincs, nem béke.
AZ EMBERI GENETICA TORVENYE,,MOST EN VAGYOK AZ EROSSEB,,JUJ DE JO ERZES,,MINDEN EMBERBEN OTT VAN A GYILKOLASI VAGY,,MEG A GYEREKEK IS ELVEZETBOL GYILKOLTAK AFRIKABAN ES GAZABAN,,ARTUR JOHNSON 6 EVESSEN GYILKOLTA MEG A SZULEIT-- AMIKOR A RENDORSEG ELFOGTA ARTURT,MINDEN RENDORBEN MEGALT A VERKERINGES,,MERT ARTUR NEVETET ES BOLDOG VOLT--A SZULEI SOHA 1 UJJAL NEM BANTOTTAK
Ilyen szűklátókörű videót nem láttam még... Ügyesen úgy lett összevágva a videó, hogy a rendőröket tűntesse fel rossz színben. Miért nem látni egy, a rendőrök felé szálló követ sem, esetleg molotov koktélt? A ártatlan áldozatoknak (mert voltak sajnos olyanok is) pedig annyit, hogy a zavargások idején maradjanak szépen otthon a televízió előtt...
egy felsőbb utasításra történik és valóban aljas szándékkal van megtervezve. De ezért nem a rendőrt kell utálni. Azok, akiket ártatlanul vertek meg, valószínűleg tudták, hogy éppen harcok dúlnak, tehát elkerülhette volna a dolgot. Az ember ( és nem csak a rendőr ) ilyen helyzetben mindenkiben potenciális veszélyforrást lát, és ezt el is igyekszik hárítani. Az éremnek két oldala van...
Nanananana azért a tűntetőket sem kellett félteni. Senki nem mondta nekik hogy gyújtsanak fel autókat, más ember tulajdonát. Félre ne értsetek, énis utálom a rendszert, de azért nem ártana rendőr szemszögéből is megvizsgálni a dolgot. Ha téged kivezényelnének egy tűntető csőcselékhez ( mert hogy aki részt vesz egy ilyenben, annak sincs sok esze ) és elkezdenek kővel dobálni, és agresszíven lépnek fel veled szemben, te mit teszel? Nyilván megvéded magad, és teljesíted a parancsot, ami lehet, hogy
Amit viszont elítélek: SENKI NE MONDJA AZT HOGY "minek kellett kimenni a ....nak?" Azért, mert úgy tudom 1956.okt.23-án volt a forradalom nemde? És erre MINDEN MAGYARNAK megKELL emlékezni! Az a nagy f*sz elnézést hogy így mondom aki szerint mit a fenét kerestek ott, miért nem maradtak otthon blabla... Azelőtt is kinn voltak az emberek mikor nem volt gyurcsótány és bandája, akkor meg miért ne lehetne kimenni könyörgöm???
A tüntetők között meg voltak páran akik valóban molotovot dobtak amiket tényleg nem kellett volna használni, továbbá pár autó is áldozatul esett ennek, ami gondolom az autótulajdonosokat nem vidította fel. A kukaborogatás sem volt jó dolog. Remélem így mindenki ebben egyet ért (mind2 tábor)
elmondom: a rendőrségnél is voltak túlkapások, meg a tüntetők között is! Pl a rendőrök azonosító nélkül voltak, símaszkba, viperát használtak aminek viselését a BTK bünteti, túlzottan bántalmaztak ártatlan embereket, és gumilövedékes puskát használtak amit közelről lőve akár halált is okozhat! a könnygázgránátok meg lejártak voltak, a kardlap meg egyenesen túlzott volt!
Látom két táborra oszlik itt mindenki, viszont egy valamibe egyet kell érteni: Az Mtv ostroma miatt és a 2006-os össszecsapások kirobbanása miatt nem más mint gyurcsány és bandája a felelős! Hazudtak, csaltak és loptak, mellesleg tönkretették Magyarországot, ezért gondolom minden magyar állampolgárnak megvan az oka arra hogy felháborodjon! És hogy mindkét tábor megnyugodjon
"Ismerem szorongattatásodat és szegénységedet. Ismerem azok rágalmait, akik magukat zsidóknak mondják, de nem azok, hanem a sátán zsinagógája. Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját."
Szét kellene végre választani a konfliktust kereső huligánokat és azokat a tömegeket, akik látván Magyarország süllyedését, meg akarják állítani azt. (törvényes módszerekkel) Sajnos a média és a sok "rövidlátó" egybemossa a kettőt!
Aki van olyan hülye, hogy kimegy a rendőrökkel keresni az összetűzést, meg is érdemli az ilyen bánásmódot... Arra nem gondolva, hogy a károkat amit okoztak, abból az pénzből hozzák renbe, amit hasznosabb dolgokra is lehett volna költeni..
A legteljesebb mértékben egyetértek, mellesleg ezzel a videóval olyan képet adunk a világnak mintha mi kommunizmusban élnénk..mert sajnos sokan hiszik még ezt...
bocs, hogy ezek a dolgok zavarnak engem és más becsületes embereket! arra kiváncsi lennék, hogy mi alapján szűrted le ezt a szemellenzős dolgot. nekem inkább úgy tűnik, hogy a magadfajta "éleslőszerrelkellettvolna" típusú embereknek van beszűkülve az agya, és úgy magyaráz, hogy közben egy fűszálat se mozdít meg annak érdekében, hogy itt legyen valami változás..
Hát nem veszed észre hogy magad ellen beszélsz?:) Kicsit vicces, de nézd! A miniszterelnök lehuzza az embert! Láttom te sem vagy igazán képbe, Annak Rákosi idejében sőt még előtte is igy volt folyamatosan, akkor miért nem mertek ez ellen lépni? talán mert tényleg éles lőszerrel léptek ez ellen fel!A minszterelnök és emberei ne szembe köpjék az embereket! Hát barátom nem veszed észre, hogy ez mindig is igy van és igy is lesz mindenhol?
Kint külföldön azért élnek jobban az emberek mert, hamarabb felébredtek a csipkerózsika álmukból, és rájöttek arra, hogy saját maguknak kell ez ellen tenni, nem pedig kiharcolni az államtól hogy jobb legyen nekünk! Ne harizz meg kb fél éve minimál bérért dolgoztam sírtam mint te kb, most meg bármikor megtudok venni egy full extrás audit! Megfelelő munkát kell nézni az embernek saját magának!!!! Rájön idővel, hogy Segíts magadon, Isteni is megsegít!!!
fantasztikus, gratulálok! gondolj csak saját magadra és szard le a többit! igazán remek hozzáállás.. bennem van egy kis együttérzés honfitársaim iránt is. én se élek egyáltalán jól, de vannak nálam durvább esetek is, és e mellett nem tudok szó nélkül elmenni. biztos én vagyok a fasz, hogy nem csak saját magamra gondolok.. a te eseted pont nem egy átlagos, szted ha mindenkinek ilyen könnyű lenne megfelelő munkát találni nem lépett volna?
persze feltétlenül.. részemről befejeztem, ennek így már nincs sok értelme, elbeszélünk egymással mellett, kiemelsz vmit és csak arra reagálsz. te biztos, hogy nem fogsz meggyőzni engem, de sztem én se téged..
mért beszélnék magam ellen? tisztába vagyok vele mi folyt és folyik itt. csak tudod engem ez zavar, és nem törődök bele mint pl te. ennek kéne normálisnak lennie szted, hogy csak a lehúzás megy? ha talán a birka nép magához térne és cselekedne, lenne esély arra, hogy változzon valami. tisztában vagyok vele, hogy ennek mennyi a reális esélye.. de nem törődök bele, próbálok harcolni az igazságért!
A helyett, hogy az 5 millió eltartott ember aki otthon veri a pimpijét elmenne dolgozni, és nem csak a másfél millió ember tartaná el az 5 millió embert, valamint magát az országot! Nekem felnyilt a szemem már régen csak ti hordtok szemellenzőt mint a lovak és csak egy hülyeség ellen irányultok meg!
én azt nem nevezném hülyeségnek, hogy az ország "miniszterelnöke" és társai éveken keresztül szembeköpik a népet, és hazugságokkal, csalásokkal hatalomra kerülnek a sok birka szavazó által, csak azért, hogy nekik jó legyen és a jobbnál jobb autóikkal mászkáljanak és minden hónapban lehúzzanak minket, miközben az autópálya építésből és egyéb vállalkozásokból szép kis hasznot húzzanak le
Nah ez király videó, én nem gumilövedékkel lőttem volna hanem élessel, fasznak kell kimenni tüntetni, tiszta hülyeség az egész!!! Tüntetéssel semmit sem lehet elérni ezt már meg lehetett volna tanulni!!!De jó hülye a magyar ebmer, sosem tanul mások hibáiból inkább a magáéból többször is!!
élessel? te tudod miről beszélsz? egy igazi féreg vagy.. akkor el lehetne érni valamit, ha mindenki cselekedne, és tenne az ügy érdekében, hogy egy jobb országban éljünk, és ne belőlünk éljenek! és nem otthon, egy monitor előtt pofázni, meg húzni a szádat, hanem kinyitni a szemed és gondolkodni, tenni!
Hát de nagy hülyeséget beszélsz barátom! Az ország olyan jogi személyiséggel rendelkező vállalat ami önállóannem tudja magát fentartani, csak a részvényeseimből, amik mi vagyunk! Ha nem belölünk élne, akkor olyan sorsra juttnánk mint Etiópia! DE láttom sok marha van és nekik Etiópia kell!
már lassan etiópia szintjén vagyunk, ha nem vetted volna észre.. bocs de nekem ez annyira nem jön be, hogy egy normális magyar állampolgár sokkal szarabbul él, mint bármelyik külföldről ideérkező élősködő! igen ez a réteg belőlünk él, mi szenvedünk, hogy egyáltalán meg tudjunk élni, bizonyos emberek meg a háttérből irányítva a kis bábjaikat vígan éldegélnek..
Perszeee civil ruhás ügynököket, hogy kiprovokálják a rohamot. Istenem ekkora baromságot még kitalálni is meredek. Büszke lehet magára a szerző. A vipera ember élet kioltására alkalmas. És a tank meg a kő az nem? Amúgy fel lett szólítva a tömeg, hogy hagyja el a helyszínt. Innentől kezdve aki marad bűnt követ el, és egy normális világban a bűnözőnek nincsenek jogai. Pont.
szerintem nem tehet a rendör aról hogy oda ki teszik !! ez ok ! De amit csinál az már csak ö maga vipera hoppá öreg embert meg ütni tomfával mert a feleségét fel akarta segiteni az már nem az aról csak is ö tehet ! Én legszivesebben egy gránátot basztam volna azok a rendörök alá nem molotov koktélt drága lehel000
Csak azt kapták amit érdemeltek. Rendőri brutalitás??? Akkor amikor a rendőrre támad molotov koktéllal...az nem brutális? Egyébként meg az ilyen iq-harcosok a kormányt verjék ne azokat a rendőröket, akik csak oda vannak vezényelve...
as I can see our policemen are just innocent babies against hungarian rendorseg..and you blame us for beating bunch of neonazists? :D :D how pathetic..
The policemen were beating innocent people, as well. I'm really proud of DAC and they will play a friendly in Budapest with my favourite team,Kispest to donate those who got injured due to the police attack. I'm really happy about it. Dunaszerdahely made something that even the national team couldn't: all Hunfógarian football supporters are united regardless their colours. Anyway, I'm not an extremist and I really like your way to approach the Slovak-Hungarian relationship.

Lengesd a zászlódat aztán menj haza. Igen, tettél valamit. Sokan megijedtek. Sokan elgondolkoztak. Nagyon sokan. Valójában olyan ívben szarták le hogy 2 órát ott álltál mint egy szobor, ahogy csak tudták. Jelen időben is.
Itt már rég csak az erőszak segíthet. Más nem hoz változást, nem fogok tömeggyilkosoknak könyörögni levelekben hogy engem hagyjanak életben. Inkább odamegyek és elkapom. Békés többség vagy gyávaság?
Bastards! Thank you for posting. Hungary is the first nation of eastern Europe, and we all have a right to know if their police do not behave in a civilised way. What has happened to them since this?
A legjob Harom Zahony Gyors Jo Napot Kivanok Rendorszeg Gyermek Varoszligatifaszoor Oturu Ferenciek Terek Kalvin Ter Magyarorszag Holnap Gulash Veled.....
hat annyit szolok hozza hogy "Vege" ennek az orszagnak mar csak isten tud rajtunk segiteni vagy nekunk annyi! szerintem jobban teszi minden okos ember letesz egy diplomat valamelyik nyelvbol es kimegy kulfoldre mer ami itt van az egy darab szennyfos,leigazottpocs .. sajnalom ezeket az embereket ! de ezek a kulfoldiek mit szolnak bele bazmeg!beirnak valami ilyesmit:Wtf??,What the fuck is this?" korulbelul...es akkor enyi adunk nekik egy szar kommentet nah en annyit mondok hogy minkedni tanuljon!!
Pártállástól függetlenül csak annyit tennék hozzá, -ami egyébként a képsorokból is látszik-, hogy Magyarországon a rendőrséget írni olvasni alig tudó, dühkitörésekben és komplexusokban szenvedő korrupt "polgárok" alkotják. Egy átlagos közúti ellenörzésen kívül nem sok valami hasznáhatóak, de még ott is korruptak...
csak az a probléma az egészben, h fellettünk szolitva, h haggyuk el a területet. nem egyszer. nemtettük. megérdemeltem én is, h felszakadt a fejböröm stb.. meglötték gumilövedékkel a társamat? persze, h nekimegyek a rend örének. de ha kilos macskakövel basszák fejbe a rendörkolégámat, akkor nemlöném le az összes tüntetöt egyenként? .pont.
Nagyon korrekt a videó, részletesen körüljárja a témát, cseppet sem elfogult, csak így tovább fiúk! Szegény tüntetők! Nem szabad törni, gyújtogatni, tankot elkötni...
Ilyen videót lehet csinálni mindkét oldal szemszögéből is, ezért nem is szeretném értékelni. Sajnálatos hogy ártatlan sérültjei is voltak ez egésznek. Én értelmetlen és felesleges dolognak tartom az egész akkor lezajlott balhét. Még annyit hozzátennék, hogy a magyar rendőrök nem olyan vérszomjasak, mint amilyennek tartjátok őket. Egyszer nézz meg egy ilyen összecsapást más országban is (mert mindenhol van ilyen).Ott bizony nem kímélnek senkit.Sokkal véresebb és brutálisabb módszerek vannak ennél
Nem szeretnék vitatkozni a témán, nem ilyen szándékból írtam amit írtam. Ha részletesen elolvasod a kommentem, talán feltűnik az, hogy: "Sajnálatos hogy ártatlan sérültjei is voltak ez egésznek." Most már látsz a szemedtől? Én azt mondom hogy ennél még durvább is lehetett volna. Jah igen, ha már itt tartunk. Ez a tüntetés nem volt összehasonlítható a te általad említett incidensekkel. Most nem diákokról és önkényes házfoglalókról volt szó nagyrészt. Ezt azt hiszem be lehet látni.
Ott is volt összecsapás a rendőrökkel,és ez a lényeg,nem pedig az hogy kikről van szó.
Azt meg láttam hogy írtál a sajnálatos sérültekről,riszpekt,nem is abba kötöttem bele,hanem az utolsó mondatodba.
Ja,hogy durvább is lehetett volna?Persze.Csak nekem erről egy régi vicc jut eszembe: "Lenin elvtárs csodálatos ember,mert visszadobta a játszó gyerekek labdáját,pedig közéjük is lövethetett volna!"
Amúgy meg minek maradtak ott az emberek? Ha nekem egy rendőr azt mondaná hogy húzzak a picsába ott sem lennek 2secen belül, nehogy még megvárjam hogy elkezdjenek lövöldözni meg könnygázzal telefújják a számat.....
Az elveikert maradtak ott es ott is fognak maradni..Uzeneteitek azt sugalljak,hogy meg vagytok elegedve a mai tarsadalmi,politikai es gazdasagi helyzettel.Had idezzek egy kedves iromtol:..a viz szalad,a ko marad..
Hany kirakatot tortek be es melyeket "szelsosegesek" 2006 okt 23an?Illetve hany autot gyujtottak fel azon az ejszakan ugyanezen szelsosegesek?Vegul fizetett e karteritest a rendorseg mindannak a 16 bolttulajdonosnak akik kirakatait eltevedt gumilovedekek betortek?Jo keresgelest kivanok...
"Ismerem szorongattatásodat és szegénységedet. Ismerem azok rágalmait, akik magukat zsidóknak mondják, de nem azok, hanem a sátán zsinagógája. Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koszorúját."
A Valosag-ot?Mi az hogy valosag..inkabb ugy fogalmaznek,hogy nem fedi a Te szubjektiv valosagodat.A filmben szereplo kijelentesek a Kossuth teri alkurol a maszkrol,viperarol mind IGAZAK.A provokatorozos resz is annak latszik,mivel azota a rendorseg tobb esetben is alkalmazott hasonlo modszert.Jomagam jelen voltam az emlitett esemenyeknel es hasonlokeppen lattam mint a film keszitoje.A mi kettonk valosaga hasonlo...
Látom, félreértettél, nem vagyok én baloldali (sem jobb), egyszerűen csak azt látom, hogy pár szár/ezer idióta ugrál, kocsikat gyújt fel, kirakatokat tör be. Az a pár kivételes eset, ahol a rendőrök ütnek idős embereket, hát tényleg nagyon szomorú, és az ilyet sem díjazom. A maszkot/viperát elhiszem, biztos volt nálad is. ;) Szerintem én is magamhoz vettem volna rendőrként. Azonban tény, hogy nehéz eset ez, nem könnyű ítélkezni. Kicsit igaza van mindkét félnek...
...de akkor magyarázd már meg, hogy a sok majom miért gyújtotta fel idegenek autóját, miért tört be kirakatokat? Na meg a rendőrök is emberek, és megtámadták őket, persze, hogy védekeznek. Más kérdés, hogy a rendőrségnél is van nem kevés idióta, aki ugyanúgy fel lép fel a tüntetők ellen, ahogy a tüntetők ellenük.
A Heti hetes meg sajnos nem megy nyáron. :( Pedig szívesen nézném...
2,vegig az aszfalton ugy,hogy lejott rola a ruha es kozben utottek!Mai napig a fulemben van az utcan allo es a kornyeken lako nok jajgatasa a toro csontok recsegese.ahogy az asszonyok konyorognek a rendoroknek,hogy ne ussek azt az embert.Kerdezem en:Melyik rendorsegi szabalyzat szerint jartak el?Tudtad,hogy a hasznalt gumilovedekek nem szabadalmaztatott vadriaszto lovedekek voltak?ezert okoztak annyi serulest(a vadallatok bore vastagabb)
Ja,hogy szabad,mert a tuntetok is.hmm erdekes..legjobbakat
Értem az észérveidet, és mit mondjak, még valamelyest el is fogadom, hisz nem voltam ott. És OTT A PONT! Könyörgöm: minek megy oda normális ember? Hisz lehetett rá számítani, hogy mi lesz. Akkor idősek meg normálisak maradjanak otthon, ennyi. A kérdésemre meg nem kaptam választ, csak egy leszavazást valamelyik okostól: "de akkor magyarázd már meg, hogy a sok majom miért gyújtotta fel idegenek autóját, miért tört be kirakatokat?" Tényleg érdekelne a véleményed erről is.
Megy a sok anyázós üzenet, hogy nem a rendőrök tehetnek róla. Hát ez a videó pontosan arról szól, hogy mit nem szabadott volna tenniük a rendőröknek, még akkor sem, ha idáig fajult a helyzet.
This comment has received too many negative votesshow
ez a videó bakker egy hatalmas faszság hogy lehet ekkora hülyeségeket összehordani?? bakker szánalmas itt kurvára nem a rendőrök voltak a faszok... bakker ha a szép szóból nem értenek jóhogy lecsapják őket... mivel ahogy én tudom nemigazán így kezdődött az egész hanem békésen de aki alapból követ dobál meg épületet száll meg jóhogy lecsapják... nem csak mao-n máshol is... mer goldolj bele ha hagyják.. tudtommal rendőr is sérült meg... azoknak lehet?? faszság... úgy ahogy van az egész egy faszság
Te miről beszélsz? Kik nem éretettek a szép szóból? Nézd már meg kik támadták a rendőröket, aztán utána meg azt,hogy kik lettek a rendőri brutalitás áldozatai! Mert hogy kurvára nem ugyanazok! Vagy te látsz akár egy egyszerű kis emberkét vascsövekkel a rendőrsorfalnak támadni? Látsz olyat hogy egy 110 kilós izomagyút ütlegelnek a rendőrök?
és el vanna zsidósodva?:DDvagy bölcs és okos angolok akiknek a fociszurkolói szétverték egész belgiumot???kit érdekel,h mit szolnak?maradj kint és nevessél te szánalom...
Faszom nevet!! Azert itt se viragzo az elet! A vilag osszes politikusa egy halom seggfej... Utaltam es mindig is utalni fogom a politikat! Najo hadjuk!! Feleslegesen vitatkozunk egy 2 evvel ezelott megtortent esemenyen! Csak elmondtam hogy AKKOR hogy ereztem magam es kesz! Tema lezarva!
tudnád,h volt számtalan békés tüntetés ahol a lemondást követelték,az összes ellenzéki politikus szánalmasnak tartotta a miniszeterelnököt még a köztársasági elnök is,de persze nem mondott le csak tovább hazudozott.szerinted mit kellett volna tennie az embereknek????énekelni kellett volna???de igen,valóban nem kocsikat kellett volna gyujtogatniuk,hanem arra a szemétládára a házát.és amúgy meg kit érdekelt,h mindenki látta??ki foglakozik ezzel??amerika:DDD ahol még mindíg fajgyűlölet van??:DD
látod mennyire okos vagy kintröl...nevetséges vagy,nem okos.te ott kint élsz mi meg itthon.ide fizetjük az európai szinten nevetséges fizetésünk felét adóba.itt szenvedünk várjuk a messiást,h mikor lesz már jobb.állandoan meg vagyunk szorongatva már mindenféle adót kitaláltak az emberek csórók és erre nyilvánosságra kerül 1 hangfelvétel amiben a miniszterelnök le*urvázza az országot és bevallja,h az elmult 4évbe nem csináltak semmit csak megálás nélkül hazudtak.ha nem kintröl okoskodnál akkor
Es ez a szulohazam?.... Fasza!.... Itt lakok Angliaban es ez az egesz randalirozas be lett mutatva a Britt BBC-n :-S Mikor masnap suliba mentem, eskuszom ugy ereztem magam mint aki helyben ossze fog zsugorodni! Tiszta ciki volt... Szart se ertek a politikabol es nem is akarok. Nem tudom most otthon ki a vezeto (tudom szegyennek hangzik) de amig itt kint elek nem akarom azon torni a fejem! Ugy is haza megyek tobb mint egy honapra most nyaron ugyhogy kenytelen leszek megtanulni.. Illene is!
tiszta ciki volt?húúú te aztán ki*aszott fa**a gyerek vagy mondhatom.itthon az emberek tüntetnek az igazságért és a rendőrök szétverik a fejüket meg kilövik a szemüket gumilövedékkel és ezt te cikinek találod angliábol.haza se gyere te kis sz*r!
Igazsagert mi?? Az igazsagert kellett kocsikat folboritani? Igazsagert kellett tobb millios kart okozni? Sajat magukra boritottak a szart!! Annyiban eggyet ertek, hogy a rendorok tobbszor vandalok voltak, de tobbnyire eggyet ertek a rendorokkel is! Eloben figyeltem az esemenyeket. Ha igazsagot akarsz, azzal budos eletbe nem kapod meg, ha epuleteket rongalsz meg es kocsikat gyujtasz fol! Ne masok szenvedjek a kart vandal seggfejek miatt! Es ezzel bazmeg az orszag nemzetkozileg egett le!!!
Lehet, hogy én gondolom rosszul, de voltak a olyan "tüntetések" aminek semmi köze nem volt semmilyen megemlékezéshez. (Lehet, hogy ezért voltak kinnt a mi derék rendőreink...?) Igaz, én nem vertem volna agyon az ártatlan járókelőket, de ez mellékes...Légyeg, hogy változások kellenek minél hamarabb (minden téren).
The postcommunist hungarian regime of Gyurcsány and it's police force is the same as in the darkest years of communism in the 1950's. :( It's a shame to be hungarian in 2008.
From which car 5 hungarian police officers last year, rape a hungarian teengirl of 17 years, while being in night patrol protecting hungarian citizens???? o yeah u really are civilizated people mwaahhaahahahahahaa
Es meg a romanokat blamaljak?!?! Meg asztan meg szabad-e kerdezzem ki valasztotta meg gyurcsanyt a szavazason???? hogy kerult o a hatalomra, nem a kedeves magyarorszagi nep akaratabol??? Egy magyar, Magyarorszagon tulrol.
átbaszta a választókat! egy szegény embernek ha jólétet ígérsz rád fog szavazni. marinéni, pistabácsi és a 18 éves suhanc nem jártas a politikában....
a birálatod akkor lesz jogos, ha ezután is rájuk szavaznak majd...
Nem tudom melyik buzeráns volt ott aki az bajkeresésről prédikál mert én ott voltam az asztóriánál. És mellettem ült a sámliján a 82éves nagymamám is amikor az első könnygáz gránát tőlünk 3 méterre robbant. Szóval aki a zsidó TV2 felvételeiről megállapította hogy az kereste a bajt aki ott volt az bátran kapja be. Elvakított panelprolik. Gondolom a híradó elejéről is lecsúsztatok mert még nem ért véget a batárokközt. Miattatok tart itt az ország és történhetett meg ilyen.
Másik dolog, ha igazi magyarnak vallod magad, úgy tiszteled is az ünnepeket! Nem pocskondiázol bele, alázod meg. Ti mennyire lennétek toleránsak azokkal, akik egy egész várost döntenek romokba, akármikor !megölhetnek!, repül a kő, szerencsétlenül kap el, halott vagy. Veled szemben jó pár kulturálatlan, ingerült, mindenre képes ember, jó hogy véded magad és a többieket. Kitartok amellett, hogy aki nem keresi a bajt, azt nem is éri utól, de aki keresi/okozza, az meg is érdemli a szankcionálást!
Látom szépen le lettem szavazva. Mielőtt nagy magyarnak valljátok magatokat nézzetek végig magatokon! Nagy magyarnak valljátok magatokat? Kulturáltan szóltam hozzá, részetekről meg záporoztak a csúnya szavak egyből. A magyar nyelvet sem művelitek rendesen. Illendő lenne legalább az alapvető helyesírást ismernetek. Kocsikat gyújtotok föl? Milyen jogon? Az az autó másik magyar polgártásratok tulajdonát képezi, aki fáradságos munkával, sok évi spórolással megvette lízinre, ti meg tönkretettétek...
Ne haragudj, de milyen alapon jelented ki akárkiről is, hogy "nem magyar"??? Etnikai? Vallási? Nevetséges vagy! "Tod" szerintem meg az nem magyar aki nem tud helyesen magyarul! Faszkalap!
Sztem pont azért hogy a nemzetkozi és EU-s országokban is tudjak az igazságot! Mert amit a média kozol az csak hazugság, egy érdekcsoport irányitja nem hirt kozol hanem mesét mond, ugy hogy az nekik legyen jo! és ha ezt nem látjátok át akkor NO COMMENT!
It's a lie. The f**king vandals started this fight, but this video doesn't contains that. The police did what they had to do. Those vandals had broke into the tv-building, and make a huge damage. After the police had the right to faight against those. And there were no blameless.
Everybody knew, that this will happen if they stay there.
It is not lie,it cant be, couse it is a video,it is visual:you see what had been recorded!Follow me?The reaction of the guy i work with:"I cant imagine a reason which would allow the police treat the people this way!"
Exactly its not lie, just this video missing some thing. For e.g. The things what happpend before that. The vandals broke cars, broke buildings, and throw stones to the police.
The policejust did what they had to do. Protect the city, and the other people, and their things( cars).
gregtailor!In your earlier post you stated "it is a lie",so ?Is it ?"Just the video missing some thing"yes,indeed,you right.the video doesnt contains the fall of the Roman empire,how the dinos vanished,and plenty of other staff is also missing :::::::))))))Who has ordered the police?This sort of action cant be taken without authorisation!!!!!!!!!!!!!Good day!
Fuck you all the brutal policemen who beat the old men and women!!! That day you wanted blood to flow. I wish there would be a riot where your blood will flow. Don't you idiots realize Gyurcsany fucks your life up too? Don't you realize he takes the food from your family's mouth too? Why are you ready to beat your compatriots? For a man who steels, lies, who is laughing at your face while he stabs in your back?
OMFG what's wrong with all cops in the world? And they are sending ppl to jail, because they killed some one.. What about the cops.. shall we send them to jail.. They are beating ppl maybe killing them..
Megérdemelték??csöcselék?? miről beszélsz Te faszfej???Eszednél vagy? Szerinted az idős nők akiket a földön rugdaltak, megérdemelték?
Az ilyen szennyekből, mint te lesznek a brutális rendőrök, akik kiskorukban a suliban bepisiltek, mert mindenki őket szivatta...na huzz az anyádba te is velük együtt!
Az iylenek miatt mint te, sajnálom néha hogy ide születtem...pedig imádom a hazámat!Csak nem a mocskos kommunistákat akik ilyenné tették...

A kommentátornak rohadt ellenszenves, irritáló hangja van! Ez a video NEM A VALÓSÁGOT ÁBRÁZOLJA! Csak így van összevágva, ez a rendőrök dolga, megvédeni a becsületes állampolgárt, védeni a közbiztonságot! Aki kapta a verést, megérdemelte!!! Az kinnt lévő "tüntetők" csupán randalírozni vágyó fiatalok csoportja, CSŐCSELÉK! Magát hatalmas magyarnak valló, ám a történelmet egyáltalán nem ismerő személy! Amúgy mit vártok? A rendőrök maguktól nem szednek fel utcakövet és vágják az arcotokba!
lecsőcselékezted az anyámat! ezért kitépem a beled baromarcú senkiházi! ezt láttad otthon a TVben mi? a karosszékedből? mert egy ilyen beszari szarjancsi lehetsz! az a 80 ezer ember a Kossuth téren mind randalírozó fiatal volt mi? Istenem mennyi barmod van mééég?
ThyfYouri te nagyon marha....vegignezted te ezt a klippet....a rendorok nem szabad fejmagassagban lojenek...+mi a faszt keres naluk vadaszfegyver es vipera?latszik hogy nem kaptal meg rendoroktol:)....oh go on :-j
Gyurcsány Ferike kinyalhatod a seggem te büdös kommunista zsidó gyökér !! LÓgni fogsz a körülmetélt farkadnál felakasztva az oszlopon!!!!!!
Jobbikfan92 7 months ago
fuck hungarian rendörseg, fuck them all!!!!!!!!!!!!!
xXXXTHEOUTEFFEKTXXXx 8 months ago
Ezek soha el nem évülő bűnök. Idők végezetéig üldözni kell a lövöldözőket, háborús bűnösöket.
eastimi 9 months ago
"Felkészülve a brutális összecsapásra." Egy rendőr nem támadhat, mit kell basztatni szerencsétlent, akit ugyanúgy a családja és a napi gondok várnak otthon? Keres 80-140 nettó, tele hitellel, mint más, és ha nem megy ki, baszhatja; a családja fontosabb, mint saját maga, ráadásul nem véd senkit, egyszerűen muszáj ott lennie, és a semmiről sem tehető tárgyakat megvédeni - mert ha bajom van XY-nal, miért kell széttörni egy ismeretlen autóját? Lakásra kell menni, nem utcára, mert az a miénk, nem?
Zetorlord 9 months ago
Ezek a sorok indulatokat takarnak. A rendőrségnek a feladata lett volna a rend fenntartása, és nem a káosz szítása.
Jelen mondatok is épp erre valók lent!
Az anyagi felelősség mindig a rendért felelős szervet terhelik, közvetetten ,de elgfőképpenazokét, akik a szervezetet akkor irányították és ezek soha el nem évülő bűnök.
Nem háborúra van szükség, hanem békére.
eastimi 1 year ago
@eastimi "A rendőrségnek a feladata lett volna a rend fenntartása, és nem a káosz szítása." Értem - tehát ha bejelentés nélkül kimegyek az utcára üvöltözni, forgalmat akadályozni, törni-zúzni, verekedni, ész és szervezés nélkül, és kárt okozok, mindez nem az én hibám és felelősségem, hanem egy idegené, akikkel senki közünk egymáshoz? A rend fenntartása mindenki egyéni döntése és felelőssége, az anyagi kár az okozót terheli - jelen esetben a tűrő tömeget is. Igazság és pénz nincs, nem béke.
Zetorlord 9 months ago
AZ EMBERI GENETICA TORVENYE,,MOST EN VAGYOK AZ EROSSEB,,JUJ DE JO ERZES,,MINDEN EMBERBEN OTT VAN A GYILKOLASI VAGY,,MEG A GYEREKEK IS ELVEZETBOL GYILKOLTAK AFRIKABAN ES GAZABAN,,ARTUR JOHNSON 6 EVESSEN GYILKOLTA MEG A SZULEIT-- AMIKOR A RENDORSEG ELFOGTA ARTURT,MINDEN RENDORBEN MEGALT A VERKERINGES,,MERT ARTUR NEVETET ES BOLDOG VOLT--A SZULEI SOHA 1 UJJAL NEM BANTOTTAK
okoskutya35 1 year ago
a magyarok miert mindig a multat nezik!ebredjetek gyerekek 2010 van basssssssszatok meg!
pogitibi 1 year ago
Ilyen szűklátókörű videót nem láttam még... Ügyesen úgy lett összevágva a videó, hogy a rendőröket tűntesse fel rossz színben. Miért nem látni egy, a rendőrök felé szálló követ sem, esetleg molotov koktélt? A ártatlan áldozatoknak (mert voltak sajnos olyanok is) pedig annyit, hogy a zavargások idején maradjanak szépen otthon a televízió előtt...
Ateska18 1 year ago
@Ateska18
Ejnye libsi paraszt,itt sem tudsz helyesírási hiba nélkül írni!?:)
Anyád mi a faszért járatott a Lauderbe?
majus27 1 year ago
@majus27
Ez a baj a magadfajtával... Rögtön anyázni, ha valaki nem ért egyet veled. Csak gratulálni tudok : )
Ateska18 1 year ago
egy felsőbb utasításra történik és valóban aljas szándékkal van megtervezve. De ezért nem a rendőrt kell utálni. Azok, akiket ártatlanul vertek meg, valószínűleg tudták, hogy éppen harcok dúlnak, tehát elkerülhette volna a dolgot. Az ember ( és nem csak a rendőr ) ilyen helyzetben mindenkiben potenciális veszélyforrást lát, és ezt el is igyekszik hárítani. Az éremnek két oldala van...
HungarywillRise 1 year ago
Nanananana azért a tűntetőket sem kellett félteni. Senki nem mondta nekik hogy gyújtsanak fel autókat, más ember tulajdonát. Félre ne értsetek, énis utálom a rendszert, de azért nem ártana rendőr szemszögéből is megvizsgálni a dolgot. Ha téged kivezényelnének egy tűntető csőcselékhez ( mert hogy aki részt vesz egy ilyenben, annak sincs sok esze ) és elkezdenek kővel dobálni, és agresszíven lépnek fel veled szemben, te mit teszel? Nyilván megvéded magad, és teljesíted a parancsot, ami lehet, hogy
HungarywillRise 1 year ago
szar videó, szar ember! Sok hazugság!
RobinRitter007 1 year ago
A rendőrségnek ki kell fizetni legalább 40 milliárd Euró kártérítést!
eastimi 2 years ago
@eastimi Ó! És a tüntetők ki fogják fizetni a lerugdalt kukákat, a betört kirakatokat, a felszedett burkolatot, az összetört autókat?
FCVP71 1 year ago
fuck the policeeeeee:@
darerealmadrid 2 years ago
Régi szép idők...
BulltheCop 2 years ago
fucking bastards! FUCK THE POLICE. ACAB from Roumania
CLTVFabio 2 years ago 3
Amit viszont elítélek: SENKI NE MONDJA AZT HOGY "minek kellett kimenni a ....nak?" Azért, mert úgy tudom 1956.okt.23-án volt a forradalom nemde? És erre MINDEN MAGYARNAK megKELL emlékezni! Az a nagy f*sz elnézést hogy így mondom aki szerint mit a fenét kerestek ott, miért nem maradtak otthon blabla... Azelőtt is kinn voltak az emberek mikor nem volt gyurcsótány és bandája, akkor meg miért ne lehetne kimenni könyörgöm???
games60 2 years ago 4
A tüntetők között meg voltak páran akik valóban molotovot dobtak amiket tényleg nem kellett volna használni, továbbá pár autó is áldozatul esett ennek, ami gondolom az autótulajdonosokat nem vidította fel. A kukaborogatás sem volt jó dolog. Remélem így mindenki ebben egyet ért (mind2 tábor)
games60 2 years ago 4
elmondom: a rendőrségnél is voltak túlkapások, meg a tüntetők között is! Pl a rendőrök azonosító nélkül voltak, símaszkba, viperát használtak aminek viselését a BTK bünteti, túlzottan bántalmaztak ártatlan embereket, és gumilövedékes puskát használtak amit közelről lőve akár halált is okozhat! a könnygázgránátok meg lejártak voltak, a kardlap meg egyenesen túlzott volt!
games60 2 years ago 2
Látom két táborra oszlik itt mindenki, viszont egy valamibe egyet kell érteni: Az Mtv ostroma miatt és a 2006-os össszecsapások kirobbanása miatt nem más mint gyurcsány és bandája a felelős! Hazudtak, csaltak és loptak, mellesleg tönkretették Magyarországot, ezért gondolom minden magyar állampolgárnak megvan az oka arra hogy felháborodjon! És hogy mindkét tábor megnyugodjon
games60 2 years ago 2
"Ismerem szorongattatásodat és szegénységedet. Ismerem azok rágalmait, akik magukat zsidóknak mondják, de nem azok, hanem a sátán zsinagógája. Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját."
Biblia Jelenések könyve-2/9-10
...ÁMEN...
HunyadiJanos 2 years ago
Szét kellene végre választani a konfliktust kereső huligánokat és azokat a tömegeket, akik látván Magyarország süllyedését, meg akarják állítani azt. (törvényes módszerekkel) Sajnos a média és a sok "rövidlátó" egybemossa a kettőt!
tzotyu 2 years ago
Sajnos és szánt szándékkal ..teszi ezt a média..oszd meg és uralkodj elven működik a háttérhatalom..világszinten
THORA2012 2 years ago
ezt úgy hívják HULIGANIZMUS.
all4trance 3 years ago
Gyurcsánynak mennie kell.
rtsandlotr01 3 years ago 8
This has been flagged as spam show
Check out this AWESOME HUNGARIAN SONG: /watch?v=0BiFKSZnoQ4&feature=channel_page
BestestMoron 3 years ago
Aki van olyan hülye, hogy kimegy a rendőrökkel keresni az összetűzést, meg is érdemli az ilyen bánásmódot... Arra nem gondolva, hogy a károkat amit okoztak, abból az pénzből hozzák renbe, amit hasznosabb dolgokra is lehett volna költeni..
gs1ke 3 years ago
A legteljesebb mértékben egyetértek, mellesleg ezzel a videóval olyan képet adunk a világnak mintha mi kommunizmusban élnénk..mert sajnos sokan hiszik még ezt...
MegaMadManiac 3 years ago
Meg is érdemelték a bánásmódot az apjuk faszáért nem tudnak otthon maradni lennének inkább a családjukkal otthon!
mostezvan 3 years ago
bocs, hogy ezek a dolgok zavarnak engem és más becsületes embereket! arra kiváncsi lennék, hogy mi alapján szűrted le ezt a szemellenzős dolgot. nekem inkább úgy tűnik, hogy a magadfajta "éleslőszerrelkellettvolna" típusú embereknek van beszűkülve az agya, és úgy magyaráz, hogy közben egy fűszálat se mozdít meg annak érdekében, hogy itt legyen valami változás..
fumiamoibajani 3 years ago
Hát nem veszed észre hogy magad ellen beszélsz?:) Kicsit vicces, de nézd! A miniszterelnök lehuzza az embert! Láttom te sem vagy igazán képbe, Annak Rákosi idejében sőt még előtte is igy volt folyamatosan, akkor miért nem mertek ez ellen lépni? talán mert tényleg éles lőszerrel léptek ez ellen fel!A minszterelnök és emberei ne szembe köpjék az embereket! Hát barátom nem veszed észre, hogy ez mindig is igy van és igy is lesz mindenhol?
myszepi 3 years ago
Kint külföldön azért élnek jobban az emberek mert, hamarabb felébredtek a csipkerózsika álmukból, és rájöttek arra, hogy saját maguknak kell ez ellen tenni, nem pedig kiharcolni az államtól hogy jobb legyen nekünk! Ne harizz meg kb fél éve minimál bérért dolgoztam sírtam mint te kb, most meg bármikor megtudok venni egy full extrás audit! Megfelelő munkát kell nézni az embernek saját magának!!!! Rájön idővel, hogy Segíts magadon, Isteni is megsegít!!!
myszepi 3 years ago
fantasztikus, gratulálok! gondolj csak saját magadra és szard le a többit! igazán remek hozzáállás.. bennem van egy kis együttérzés honfitársaim iránt is. én se élek egyáltalán jól, de vannak nálam durvább esetek is, és e mellett nem tudok szó nélkül elmenni. biztos én vagyok a fasz, hogy nem csak saját magamra gondolok.. a te eseted pont nem egy átlagos, szted ha mindenkinek ilyen könnyű lenne megfelelő munkát találni nem lépett volna?
fumiamoibajani 3 years ago 2
Szeretnél egy Kubát? Fidel Castroval? MErt akkor támogatom a hülyeséged!
myszepi 3 years ago
persze feltétlenül.. részemről befejeztem, ennek így már nincs sok értelme, elbeszélünk egymással mellett, kiemelsz vmit és csak arra reagálsz. te biztos, hogy nem fogsz meggyőzni engem, de sztem én se téged..
fumiamoibajani 3 years ago
mért beszélnék magam ellen? tisztába vagyok vele mi folyt és folyik itt. csak tudod engem ez zavar, és nem törődök bele mint pl te. ennek kéne normálisnak lennie szted, hogy csak a lehúzás megy? ha talán a birka nép magához térne és cselekedne, lenne esély arra, hogy változzon valami. tisztában vagyok vele, hogy ennek mennyi a reális esélye.. de nem törődök bele, próbálok harcolni az igazságért!
fumiamoibajani 3 years ago
A helyett, hogy az 5 millió eltartott ember aki otthon veri a pimpijét elmenne dolgozni, és nem csak a másfél millió ember tartaná el az 5 millió embert, valamint magát az országot! Nekem felnyilt a szemem már régen csak ti hordtok szemellenzőt mint a lovak és csak egy hülyeség ellen irányultok meg!
myszepi 3 years ago
én azt nem nevezném hülyeségnek, hogy az ország "miniszterelnöke" és társai éveken keresztül szembeköpik a népet, és hazugságokkal, csalásokkal hatalomra kerülnek a sok birka szavazó által, csak azért, hogy nekik jó legyen és a jobbnál jobb autóikkal mászkáljanak és minden hónapban lehúzzanak minket, miközben az autópálya építésből és egyéb vállalkozásokból szép kis hasznot húzzanak le
fumiamoibajani 3 years ago
Nah ez király videó, én nem gumilövedékkel lőttem volna hanem élessel, fasznak kell kimenni tüntetni, tiszta hülyeség az egész!!! Tüntetéssel semmit sem lehet elérni ezt már meg lehetett volna tanulni!!!De jó hülye a magyar ebmer, sosem tanul mások hibáiból inkább a magáéból többször is!!
myszepi 3 years ago
élessel? te tudod miről beszélsz? egy igazi féreg vagy.. akkor el lehetne érni valamit, ha mindenki cselekedne, és tenne az ügy érdekében, hogy egy jobb országban éljünk, és ne belőlünk éljenek! és nem otthon, egy monitor előtt pofázni, meg húzni a szádat, hanem kinyitni a szemed és gondolkodni, tenni!
fumiamoibajani 3 years ago 2
Hát de nagy hülyeséget beszélsz barátom! Az ország olyan jogi személyiséggel rendelkező vállalat ami önállóannem tudja magát fentartani, csak a részvényeseimből, amik mi vagyunk! Ha nem belölünk élne, akkor olyan sorsra juttnánk mint Etiópia! DE láttom sok marha van és nekik Etiópia kell!
myszepi 3 years ago
már lassan etiópia szintjén vagyunk, ha nem vetted volna észre.. bocs de nekem ez annyira nem jön be, hogy egy normális magyar állampolgár sokkal szarabbul él, mint bármelyik külföldről ideérkező élősködő! igen ez a réteg belőlünk él, mi szenvedünk, hogy egyáltalán meg tudjunk élni, bizonyos emberek meg a háttérből irányítva a kis bábjaikat vígan éldegélnek..
fumiamoibajani 3 years ago
Perszeee civil ruhás ügynököket, hogy kiprovokálják a rohamot. Istenem ekkora baromságot még kitalálni is meredek. Büszke lehet magára a szerző. A vipera ember élet kioltására alkalmas. És a tank meg a kő az nem? Amúgy fel lett szólítva a tömeg, hogy hagyja el a helyszínt. Innentől kezdve aki marad bűnt követ el, és egy normális világban a bűnözőnek nincsenek jogai. Pont.
dragdaewoo 3 years ago
szerintem nem tehet a rendör aról hogy oda ki teszik !! ez ok ! De amit csinál az már csak ö maga vipera hoppá öreg embert meg ütni tomfával mert a feleségét fel akarta segiteni az már nem az aról csak is ö tehet ! Én legszivesebben egy gránátot basztam volna azok a rendörök alá nem molotov koktélt drága lehel000
xanthosxanthos 3 years ago 6
te nyomorult,maradj is angliaban
Szilagyi19 3 years ago
A.C.A.B. erdélyből!
backdoorcj 3 years ago 3
Csak azt kapták amit érdemeltek. Rendőri brutalitás??? Akkor amikor a rendőrre támad molotov koktéllal...az nem brutális? Egyébként meg az ilyen iq-harcosok a kormányt verjék ne azokat a rendőröket, akik csak oda vannak vezényelve...
lehel000 3 years ago
as I can see our policemen are just innocent babies against hungarian rendorseg..and you blame us for beating bunch of neonazists? :D :D how pathetic..
ibnfahlan 3 years ago
The policemen were beating innocent people, as well. I'm really proud of DAC and they will play a friendly in Budapest with my favourite team,Kispest to donate those who got injured due to the police attack. I'm really happy about it. Dunaszerdahely made something that even the national team couldn't: all Hunfógarian football supporters are united regardless their colours. Anyway, I'm not an extremist and I really like your way to approach the Slovak-Hungarian relationship.
zeckyboy 3 years ago
What a crazy world we live in.
HungarianPride99 3 years ago
"Ismerem szorongattatásodat és szegénységedet. Ismerem azok rágalmait, akik magukat zsidóknak mondják, de nem azok, hanem a sátán zsinagógája. Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját."
Biblia Jelenések könyve-2/9-10
...AMEN...
HunyadiJanos 3 years ago
hate the police!!
sprank 3 years ago
this is true!i hearded in the news and iam hungarian
rtsandlotr01 3 years ago
Baromság ez a provokátorozás.
Lengesd a zászlódat aztán menj haza. Igen, tettél valamit. Sokan megijedtek. Sokan elgondolkoztak. Nagyon sokan. Valójában olyan ívben szarták le hogy 2 órát ott álltál mint egy szobor, ahogy csak tudták. Jelen időben is.
Itt már rég csak az erőszak segíthet. Más nem hoz változást, nem fogok tömeggyilkosoknak könyörögni levelekben hogy engem hagyjanak életben. Inkább odamegyek és elkapom. Békés többség vagy gyávaság?
Slipandris 3 years ago
daany 5-nek ment
bioszologia 3 years ago
Bastards! Thank you for posting. Hungary is the first nation of eastern Europe, and we all have a right to know if their police do not behave in a civilised way. What has happened to them since this?
BumbleBeeInABluebell 3 years ago 4
a.c.a.b
krajisnik434 3 years ago
fucking police pigs ...beating old people and children.whats wrong whit them ...looks like they wanted to prvent a revolution
davazno1 3 years ago
A legjob Harom Zahony Gyors Jo Napot Kivanok Rendorszeg Gyermek Varoszligatifaszoor Oturu Ferenciek Terek Kalvin Ter Magyarorszag Holnap Gulash Veled.....
GRECROCZEHUN 3 years ago
hat annyit szolok hozza hogy "Vege" ennek az orszagnak mar csak isten tud rajtunk segiteni vagy nekunk annyi! szerintem jobban teszi minden okos ember letesz egy diplomat valamelyik nyelvbol es kimegy kulfoldre mer ami itt van az egy darab szennyfos,leigazottpocs .. sajnalom ezeket az embereket ! de ezek a kulfoldiek mit szolnak bele bazmeg!beirnak valami ilyesmit:Wtf??,What the fuck is this?" korulbelul...es akkor enyi adunk nekik egy szar kommentet nah en annyit mondok hogy minkedni tanuljon!!
ghostman8484 3 years ago 2
Pártállástól függetlenül csak annyit tennék hozzá, -ami egyébként a képsorokból is látszik-, hogy Magyarországon a rendőrséget írni olvasni alig tudó, dühkitörésekben és komplexusokban szenvedő korrupt "polgárok" alkotják. Egy átlagos közúti ellenörzésen kívül nem sok valami hasznáhatóak, de még ott is korruptak...
faszakutya 3 years ago 5
Szegény ártatlan kopasz, terepszíngatyás, hazafi szabadságharcosok.... a tököm.
gpetersz 3 years ago
This is reality!
deego00 3 years ago 2
csak az a probléma az egészben, h fellettünk szolitva, h haggyuk el a területet. nem egyszer. nemtettük. megérdemeltem én is, h felszakadt a fejböröm stb.. meglötték gumilövedékkel a társamat? persze, h nekimegyek a rend örének. de ha kilos macskakövel basszák fejbe a rendörkolégámat, akkor nemlöném le az összes tüntetöt egyenként? .pont.
dzsungel 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
Gratulálok, "tüntetők"! Ez jól megcsináltátok.
Ez a pár szarházi tüntető jól elrontotta az ország ünnepét!!!
olafxacklowe 3 years ago
menj vissza izraelbe a sivatagodba! Gyurcsányéknak 1956 goj lázadás csupán!
stears81 3 years ago
Szerintem nehany szaz szarhazi rontja azt immaron 52 eve...
HunyadiJanos 3 years ago 2
Ezek a tüntetők az úgynevezett hazafiak, akik fel mertek lépni a kúrcsány terror ellen, s nem pedig a TV előtt afotelből prédikáltak!
BenceRAP 3 years ago 4
Nagyon korrekt a videó, részletesen körüljárja a témát, cseppet sem elfogult, csak így tovább fiúk! Szegény tüntetők! Nem szabad törni, gyújtogatni, tankot elkötni...
icceman66 3 years ago
Ilyen videót lehet csinálni mindkét oldal szemszögéből is, ezért nem is szeretném értékelni. Sajnálatos hogy ártatlan sérültjei is voltak ez egésznek. Én értelmetlen és felesleges dolognak tartom az egész akkor lezajlott balhét. Még annyit hozzátennék, hogy a magyar rendőrök nem olyan vérszomjasak, mint amilyennek tartjátok őket. Egyszer nézz meg egy ilyen összecsapást más országban is (mert mindenhol van ilyen).Ott bizony nem kímélnek senkit.Sokkal véresebb és brutálisabb módszerek vannak ennél
Atomanti1986 3 years ago
A német rendőrök pár éve Berlinben 1 súlyos sérülés okozása nélkül feloszlattak egy több százezer fős anarchista tüntetést.
Dániában szintén minden brutalitás nélkül kilakoltatták az anarchistákat az általuk jogtalanul használt épületekből.
Párizsban a Sorbonne egyetem tüntető diákjait szorították ki-sérülés nem volt.
Te milyen "sokkal brutálisabb módszert" tudsz annál,hogy egy földön fekvő tök ártalmatlan valakit nyolcan rugdosnak ???
SirLacek 3 years ago 6
Nem szeretnék vitatkozni a témán, nem ilyen szándékból írtam amit írtam. Ha részletesen elolvasod a kommentem, talán feltűnik az, hogy: "Sajnálatos hogy ártatlan sérültjei is voltak ez egésznek." Most már látsz a szemedtől? Én azt mondom hogy ennél még durvább is lehetett volna. Jah igen, ha már itt tartunk. Ez a tüntetés nem volt összehasonlítható a te általad említett incidensekkel. Most nem diákokról és önkényes házfoglalókról volt szó nagyrészt. Ezt azt hiszem be lehet látni.
Atomanti1986 3 years ago
Ott is volt összecsapás a rendőrökkel,és ez a lényeg,nem pedig az hogy kikről van szó.
Azt meg láttam hogy írtál a sajnálatos sérültekről,riszpekt,nem is abba kötöttem bele,hanem az utolsó mondatodba.
Ja,hogy durvább is lehetett volna?Persze.Csak nekem erről egy régi vicc jut eszembe: "Lenin elvtárs csodálatos ember,mert visszadobta a játszó gyerekek labdáját,pedig közéjük is lövethetett volna!"
SirLacek 3 years ago
Csöppet sem húzódik az egyik párt irányába.
Amúgy meg minek maradtak ott az emberek? Ha nekem egy rendőr azt mondaná hogy húzzak a picsába ott sem lennek 2secen belül, nehogy még megvárjam hogy elkezdjenek lövöldözni meg könnygázzal telefújják a számat.....
thuranszky 3 years ago
Az elveikert maradtak ott es ott is fognak maradni..Uzeneteitek azt sugalljak,hogy meg vagytok elegedve a mai tarsadalmi,politikai es gazdasagi helyzettel.Had idezzek egy kedves iromtol:..a viz szalad,a ko marad..
HunyadiJanos 3 years ago
Ja,megvalami:
Szerintem azok a szelsosegesek akik tonkrekurnak egy orszagot kovetkezmenyek nelkul(eddig)..bar tudni valo a tortenelem ismetli onmagat.
HunyadiJanos 3 years ago
Szia Kerdesedre 3 kerdessel felelek:
Hany kirakatot tortek be es melyeket "szelsosegesek" 2006 okt 23an?Illetve hany autot gyujtottak fel azon az ejszakan ugyanezen szelsosegesek?Vegul fizetett e karteritest a rendorseg mindannak a 16 bolttulajdonosnak akik kirakatait eltevedt gumilovedekek betortek?Jo keresgelest kivanok...
HunyadiJanos 3 years ago
"Ismerem szorongattatásodat és szegénységedet. Ismerem azok rágalmait, akik magukat zsidóknak mondják, de nem azok, hanem a sátán zsinagógája. Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koszorúját."
Biblia Jelenések könyve-2/9-10
...AMEN...
HunyadiJanos 3 years ago
Ugyan már, ez a video nem gyengén elferdíti a valóságot. Tiszta szánalom.
tiborvegh 3 years ago
Szia
A Valosag-ot?Mi az hogy valosag..inkabb ugy fogalmaznek,hogy nem fedi a Te szubjektiv valosagodat.A filmben szereplo kijelentesek a Kossuth teri alkurol a maszkrol,viperarol mind IGAZAK.A provokatorozos resz is annak latszik,mivel azota a rendorseg tobb esetben is alkalmazott hasonlo modszert.Jomagam jelen voltam az emlitett esemenyeknel es hasonlokeppen lattam mint a film keszitoje.A mi kettonk valosaga hasonlo...
Siess kezdodik a HetiHetes( :
Minden jot.
HunyadiJanos 3 years ago
Szia, kedves szélsőséges!
Látom, félreértettél, nem vagyok én baloldali (sem jobb), egyszerűen csak azt látom, hogy pár szár/ezer idióta ugrál, kocsikat gyújt fel, kirakatokat tör be. Az a pár kivételes eset, ahol a rendőrök ütnek idős embereket, hát tényleg nagyon szomorú, és az ilyet sem díjazom. A maszkot/viperát elhiszem, biztos volt nálad is. ;) Szerintem én is magamhoz vettem volna rendőrként. Azonban tény, hogy nehéz eset ez, nem könnyű ítélkezni. Kicsit igaza van mindkét félnek...
tiborvegh 3 years ago
...de akkor magyarázd már meg, hogy a sok majom miért gyújtotta fel idegenek autóját, miért tört be kirakatokat? Na meg a rendőrök is emberek, és megtámadták őket, persze, hogy védekeznek. Más kérdés, hogy a rendőrségnél is van nem kevés idióta, aki ugyanúgy fel lép fel a tüntetők ellen, ahogy a tüntetők ellenük.
A Heti hetes meg sajnos nem megy nyáron. :( Pedig szívesen nézném...
tiborvegh 3 years ago
2,vegig az aszfalton ugy,hogy lejott rola a ruha es kozben utottek!Mai napig a fulemben van az utcan allo es a kornyeken lako nok jajgatasa a toro csontok recsegese.ahogy az asszonyok konyorognek a rendoroknek,hogy ne ussek azt az embert.Kerdezem en:Melyik rendorsegi szabalyzat szerint jartak el?Tudtad,hogy a hasznalt gumilovedekek nem szabadalmaztatott vadriaszto lovedekek voltak?ezert okoztak annyi serulest(a vadallatok bore vastagabb)
Ja,hogy szabad,mert a tuntetok is.hmm erdekes..legjobbakat
HunyadiJanos 3 years ago 2
Értem az észérveidet, és mit mondjak, még valamelyest el is fogadom, hisz nem voltam ott. És OTT A PONT! Könyörgöm: minek megy oda normális ember? Hisz lehetett rá számítani, hogy mi lesz. Akkor idősek meg normálisak maradjanak otthon, ennyi. A kérdésemre meg nem kaptam választ, csak egy leszavazást valamelyik okostól: "de akkor magyarázd már meg, hogy a sok majom miért gyújtotta fel idegenek autóját, miért tört be kirakatokat?" Tényleg érdekelne a véleményed erről is.
tiborvegh 3 years ago
ávh
RONGYOSGARDA 3 years ago
a.c.a.b.
surs87 3 years ago 2
Megy a sok anyázós üzenet, hogy nem a rendőrök tehetnek róla. Hát ez a videó pontosan arról szól, hogy mit nem szabadott volna tenniük a rendőröknek, még akkor sem, ha idáig fajult a helyzet.
Közvetlen közelről leadott lövés gumilövedékkel, öregemberek verése, azonosítójel nélküli, viperás rendőrök. Sorolhatnám még...
Tódult belőlük az erőszak és nem a jól szervezettség látszott rajtuk.
MouseDotHu 3 years ago 4
Hunjejevwrii egy kocsog almagyar roman buzi
Szilagyi19 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
ez a videó bakker egy hatalmas faszság hogy lehet ekkora hülyeségeket összehordani?? bakker szánalmas itt kurvára nem a rendőrök voltak a faszok... bakker ha a szép szóból nem értenek jóhogy lecsapják őket... mivel ahogy én tudom nemigazán így kezdődött az egész hanem békésen de aki alapból követ dobál meg épületet száll meg jóhogy lecsapják... nem csak mao-n máshol is... mer goldolj bele ha hagyják.. tudtommal rendőr is sérült meg... azoknak lehet?? faszság... úgy ahogy van az egész egy faszság
tomicig 3 years ago
Te miről beszélsz? Kik nem éretettek a szép szóból? Nézd már meg kik támadták a rendőröket, aztán utána meg azt,hogy kik lettek a rendőri brutalitás áldozatai! Mert hogy kurvára nem ugyanazok! Vagy te látsz akár egy egyszerű kis emberkét vascsövekkel a rendőrsorfalnak támadni? Látsz olyat hogy egy 110 kilós izomagyút ütlegelnek a rendőrök?
Gondolkodj bazmeg!
SirLacek 3 years ago 9
Mekkora egy patkány vagy !!!!
Szebbet ki se találhattál volna.
Remélem egyszer szétcsapják a fejed a "vérszomjas" rendőrök te kis fasz
flaver01 3 years ago
Brave Hungarians willing to stand up against the ex-commies who make up this lying,cheating corrupt government ! JOBBIK
ricsibacsi1956 3 years ago 2
This comment has received too many negative votes show
Hungarian haplogroups
70% C1G4N
30% J3W15H
HunJewrri 3 years ago
AHAHAHAAAA:D:D:D civil ruhás rendőrök provokálták ki az összecsapást??? Idiótaság:D Ahogy ez az egés videó is...
Daany5 3 years ago
Ez nem hülyeség..előbb nézz utána aztán okoskodj
Meg NBH-s emberkék is szoktak ott lenni.
bioszologia 3 years ago
A.C.A.B.
..és akkor kérdezzétek meg miért is utálom a köcsög rendőröket .... -.-'
SkorzenyHUN 3 years ago
A.C.A.B.
tiborrobit 3 years ago
watch?v=kfprJgdGcng
HunJewrri 3 years ago
és el vanna zsidósodva?:DDvagy bölcs és okos angolok akiknek a fociszurkolói szétverték egész belgiumot???kit érdekel,h mit szolnak?maradj kint és nevessél te szánalom...
Lazac001 3 years ago 2
Faszom nevet!! Azert itt se viragzo az elet! A vilag osszes politikusa egy halom seggfej... Utaltam es mindig is utalni fogom a politikat! Najo hadjuk!! Feleslegesen vitatkozunk egy 2 evvel ezelott megtortent esemenyen! Csak elmondtam hogy AKKOR hogy ereztem magam es kesz! Tema lezarva!
Attilaakiraly 3 years ago
tudnád,h volt számtalan békés tüntetés ahol a lemondást követelték,az összes ellenzéki politikus szánalmasnak tartotta a miniszeterelnököt még a köztársasági elnök is,de persze nem mondott le csak tovább hazudozott.szerinted mit kellett volna tennie az embereknek????énekelni kellett volna???de igen,valóban nem kocsikat kellett volna gyujtogatniuk,hanem arra a szemétládára a házát.és amúgy meg kit érdekelt,h mindenki látta??ki foglakozik ezzel??amerika:DDD ahol még mindíg fajgyűlölet van??:DD
Lazac001 3 years ago
látod mennyire okos vagy kintröl...nevetséges vagy,nem okos.te ott kint élsz mi meg itthon.ide fizetjük az európai szinten nevetséges fizetésünk felét adóba.itt szenvedünk várjuk a messiást,h mikor lesz már jobb.állandoan meg vagyunk szorongatva már mindenféle adót kitaláltak az emberek csórók és erre nyilvánosságra kerül 1 hangfelvétel amiben a miniszterelnök le*urvázza az országot és bevallja,h az elmult 4évbe nem csináltak semmit csak megálás nélkül hazudtak.ha nem kintröl okoskodnál akkor
Lazac001 3 years ago
Well why would The Hungarian Police want to do that to the people thats called a peace march...by the way im hungarian
HungarianWarrior1996 3 years ago
Es ez a szulohazam?.... Fasza!.... Itt lakok Angliaban es ez az egesz randalirozas be lett mutatva a Britt BBC-n :-S Mikor masnap suliba mentem, eskuszom ugy ereztem magam mint aki helyben ossze fog zsugorodni! Tiszta ciki volt... Szart se ertek a politikabol es nem is akarok. Nem tudom most otthon ki a vezeto (tudom szegyennek hangzik) de amig itt kint elek nem akarom azon torni a fejem! Ugy is haza megyek tobb mint egy honapra most nyaron ugyhogy kenytelen leszek megtanulni.. Illene is!
Attilaakiraly 3 years ago
tiszta ciki volt?húúú te aztán ki*aszott fa**a gyerek vagy mondhatom.itthon az emberek tüntetnek az igazságért és a rendőrök szétverik a fejüket meg kilövik a szemüket gumilövedékkel és ezt te cikinek találod angliábol.haza se gyere te kis sz*r!
Lazac001 3 years ago 2
Igazsagert mi?? Az igazsagert kellett kocsikat folboritani? Igazsagert kellett tobb millios kart okozni? Sajat magukra boritottak a szart!! Annyiban eggyet ertek, hogy a rendorok tobbszor vandalok voltak, de tobbnyire eggyet ertek a rendorokkel is! Eloben figyeltem az esemenyeket. Ha igazsagot akarsz, azzal budos eletbe nem kapod meg, ha epuleteket rongalsz meg es kocsikat gyujtasz fol! Ne masok szenvedjek a kart vandal seggfejek miatt! Es ezzel bazmeg az orszag nemzetkozileg egett le!!!
Attilaakiraly 3 years ago
Ezt a szart nemzetkozileg kozvetitettek! Franciaorszag, Nemetorszag, Olaszorszag, Anglia.... Plussz Amerikaban a CNN-en!
Attilaakiraly 3 years ago
omg it's terrible
sniper1pl 3 years ago 2
Talpra magyar,
nokko75 3 years ago 3
Lehet, hogy én gondolom rosszul, de voltak a olyan "tüntetések" aminek semmi köze nem volt semmilyen megemlékezéshez. (Lehet, hogy ezért voltak kinnt a mi derék rendőreink...?) Igaz, én nem vertem volna agyon az ártatlan járókelőket, de ez mellékes...Légyeg, hogy változások kellenek minél hamarabb (minden téren).
ferencboy 3 years ago
The postcommunist hungarian regime of Gyurcsány and it's police force is the same as in the darkest years of communism in the 1950's. :( It's a shame to be hungarian in 2008.
zahor103 3 years ago
It's such a demagoguery!
sunyikahu 3 years ago
Actualy canada is a really good country to live in ;( but im also hungarian and would like to live in Hungary too, be hard to pick between the two
TrueSin12 3 years ago
nice shot...
hoditohod26 3 years ago
septy777111 ---->come and find me bitch
vonrobert 3 years ago
Nem véletlenül mentek ki az utcára az emberek! Volt okuk a felháborodásra.. és ezek után mit szóljunk? Demokrácia? Erről ennyit!
Danubia87 3 years ago 4
nincs is baj azzal, hogy utcára mennek. azzal van a baj amit csináltak...
SgtJoe85 3 years ago 2
ÁVH!!!!
Danubia87 3 years ago
could that guy have sounded any more evil?
mozizzy 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
stupid country
septy777111 3 years ago
you are so right. I praise your locig, sir!
kjp45 3 years ago
From which car 5 hungarian police officers last year, rape a hungarian teengirl of 17 years, while being in night patrol protecting hungarian citizens???? o yeah u really are civilizated people mwaahhaahahahahahaa
alfawardog 3 years ago
wow
erikh1e1 3 years ago
This has been flagged as spam show
If you want to see another cool video check out "alcohol, it's bad." on youtube
cheapzeatzzeppelin 3 years ago
Es meg a romanokat blamaljak?!?! Meg asztan meg szabad-e kerdezzem ki valasztotta meg gyurcsanyt a szavazason???? hogy kerult o a hatalomra, nem a kedeves magyarorszagi nep akaratabol??? Egy magyar, Magyarorszagon tulrol.
maddaysopen 3 years ago
átbaszta a választókat! egy szegény embernek ha jólétet ígérsz rád fog szavazni. marinéni, pistabácsi és a 18 éves suhanc nem jártas a politikában....
a birálatod akkor lesz jogos, ha ezután is rájuk szavaznak majd...
zsoltfejedelem79 3 years ago 2
Nem tudom melyik buzeráns volt ott aki az bajkeresésről prédikál mert én ott voltam az asztóriánál. És mellettem ült a sámliján a 82éves nagymamám is amikor az első könnygáz gránát tőlünk 3 méterre robbant. Szóval aki a zsidó TV2 felvételeiről megállapította hogy az kereste a bajt aki ott volt az bátran kapja be. Elvakított panelprolik. Gondolom a híradó elejéről is lecsúsztatok mert még nem ért véget a batárokközt. Miattatok tart itt az ország és történhetett meg ilyen.
kattogo 3 years ago 3
Welcome to Hungary ;)
Celastrix 3 years ago
i remember the media told that were right wing protesters....by this video we can see taht tehe nedia can control our ideas....
Fuck the police
PS:i dont know why that guy in the tank didnt runover the cops....if i were him,i would destroy all taht police cordon,trucks,etc....
bananaempijama 3 years ago 2
the tank run out of fuel, lol :)
but i doubt his goal was to crash the cops and their equipments
zolej1984 3 years ago
did not. the senior (tank) driver stopped it before the police lines.
Pha4ton 3 years ago
violence brings more violence ! :(
capsuna1 3 years ago
that guy at 1:40 wanted to help that lady rise up and he gets slammed in the face :|
you can't use that sort of repression against unarmed people.
capsuna1 3 years ago
"S mert a nemzetekből a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát uj gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat..."
ogrree 3 years ago
Policemen of all countries protect влавствующую elite, they smelly goats!
svehennyakorona 3 years ago
Másik dolog, ha igazi magyarnak vallod magad, úgy tiszteled is az ünnepeket! Nem pocskondiázol bele, alázod meg. Ti mennyire lennétek toleránsak azokkal, akik egy egész várost döntenek romokba, akármikor !megölhetnek!, repül a kő, szerencsétlenül kap el, halott vagy. Veled szemben jó pár kulturálatlan, ingerült, mindenre képes ember, jó hogy véded magad és a többieket. Kitartok amellett, hogy aki nem keresi a bajt, azt nem is éri utól, de aki keresi/okozza, az meg is érdemli a szankcionálást!
Gabi90MR 3 years ago
Látom szépen le lettem szavazva. Mielőtt nagy magyarnak valljátok magatokat nézzetek végig magatokon! Nagy magyarnak valljátok magatokat? Kulturáltan szóltam hozzá, részetekről meg záporoztak a csúnya szavak egyből. A magyar nyelvet sem művelitek rendesen. Illendő lenne legalább az alapvető helyesírást ismernetek. Kocsikat gyújtotok föl? Milyen jogon? Az az autó másik magyar polgártásratok tulajdonát képezi, aki fáradságos munkával, sok évi spórolással megvette lízinre, ti meg tönkretettétek...
Gabi90MR 3 years ago
hülye fasz te nem tod milyen ez te nem vagy magyar !!!!!!!!!!
horvthekiller 3 years ago
Ne haragudj, de milyen alapon jelented ki akárkiről is, hogy "nem magyar"??? Etnikai? Vallási? Nevetséges vagy! "Tod" szerintem meg az nem magyar aki nem tud helyesen magyarul! Faszkalap!
SirAdamn 3 years ago 2
Orbán Viktor Magyarország legőszintébb embere. Őszintén hazudik ő is a pofánkba. :D
lolhun1988 3 years ago
hungary against the ex-communists...
Slipandris 3 years ago
sokat értek el ezzel az egésszel az emberek.. sok sérült tüntető, sok sérült rendőr, több milliós károk.
Pl minek kellett kocsikat borogatni, és kirakatokat betörni? Mert jó buli, mi?...
Kavics6 3 years ago 2
elég dúrva videó..egészen addig,amég nem mondja,hogy direkt rendőri provokátorok voltak, ügynökök a tömegben. nem tőlük voltak ott hanem vikiéktől..
sirgorasheckley 3 years ago
Sztem pont azért hogy a nemzetkozi és EU-s országokban is tudjak az igazságot! Mert amit a média kozol az csak hazugság, egy érdekcsoport irányitja nem hirt kozol hanem mesét mond, ugy hogy az nekik legyen jo! és ha ezt nem látjátok át akkor NO COMMENT!
greef16 3 years ago
agymosas rulez!:D
hookah604 3 years ago
agymosas rulez!:D
hookah604 3 years ago
mi a faszért kell egy nemzetközi video oldalra ilyet fell tenni, és ha vki beirja, h hungary, ezt dobja be neki.
Készits inkább tájvideot köcsög.
gregtailor87 3 years ago
It's a lie. The f**king vandals started this fight, but this video doesn't contains that. The police did what they had to do. Those vandals had broke into the tv-building, and make a huge damage. After the police had the right to faight against those. And there were no blameless.
Everybody knew, that this will happen if they stay there.
gregtailor87 3 years ago
It is not lie,it cant be, couse it is a video,it is visual:you see what had been recorded!Follow me?The reaction of the guy i work with:"I cant imagine a reason which would allow the police treat the people this way!"
derw111 3 years ago
Exactly its not lie, just this video missing some thing. For e.g. The things what happpend before that. The vandals broke cars, broke buildings, and throw stones to the police.
The policejust did what they had to do. Protect the city, and the other people, and their things( cars).
gregtailor87 3 years ago
gregtailor!In your earlier post you stated "it is a lie",so ?Is it ?"Just the video missing some thing"yes,indeed,you right.the video doesnt contains the fall of the Roman empire,how the dinos vanished,and plenty of other staff is also missing :::::::))))))Who has ordered the police?This sort of action cant be taken without authorisation!!!!!!!!!!!!!Good day!
derw111 3 years ago
14 éves vagyok, lehet hogy sok mindent nem tudok, de köszönöm nektek, hogy ilyen széppé varázsoltátok ezt a magyar ünnepet.
Kavics6 3 years ago
jól mondod. sok mindent nem tudsz. mit jelent számodra ünnepelni? mert, hogy méltón nem tudsz megemlékezni, azt ebből a pár szóból kifejtetted...
sirsanchopedro 3 years ago
ezt a vandáloknak, gyujtogatóknak köszöntem meg. hogy ilye "széppé" varázsolták az ünnepünket.
Az idézőjelet oda kellett volna raknom:)
Kavics6 3 years ago
and then the Fucking Gouverment ask why nobody trust in police or justice in their countries!
How i hate this unfair fihgts of police against people!!
geileropa23 3 years ago
Hungarians great people
fcdinamomoskal 3 years ago 7
és ezt dobja ki ha beírom a keresőbe hogy hungary....
kemszi 3 years ago 3
Fuck you all the brutal policemen who beat the old men and women!!! That day you wanted blood to flow. I wish there would be a riot where your blood will flow. Don't you idiots realize Gyurcsany fucks your life up too? Don't you realize he takes the food from your family's mouth too? Why are you ready to beat your compatriots? For a man who steels, lies, who is laughing at your face while he stabs in your back?
bugroach 3 years ago
OMFG what's wrong with all cops in the world? And they are sending ppl to jail, because they killed some one.. What about the cops.. shall we send them to jail.. They are beating ppl maybe killing them..
dundermaster 3 years ago 2
Ez mi? Ez a kommentálás vicc! Csak lejáratjuk magunkat a világ előtt.
Yeeetiland 4 years ago 3
Kúrcsány húzz el !
hunner80 4 years ago
Gabi90MR:
Megérdemelték??csöcselék?? miről beszélsz Te faszfej???Eszednél vagy? Szerinted az idős nők akiket a földön rugdaltak, megérdemelték?
Az ilyen szennyekből, mint te lesznek a brutális rendőrök, akik kiskorukban a suliban bepisiltek, mert mindenki őket szivatta...na huzz az anyádba te is velük együtt!
Az iylenek miatt mint te, sajnálom néha hogy ide születtem...pedig imádom a hazámat!Csak nem a mocskos kommunistákat akik ilyenné tették...
breszty 4 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
A kommentátornak rohadt ellenszenves, irritáló hangja van! Ez a video NEM A VALÓSÁGOT ÁBRÁZOLJA! Csak így van összevágva, ez a rendőrök dolga, megvédeni a becsületes állampolgárt, védeni a közbiztonságot! Aki kapta a verést, megérdemelte!!! Az kinnt lévő "tüntetők" csupán randalírozni vágyó fiatalok csoportja, CSŐCSELÉK! Magát hatalmas magyarnak valló, ám a történelmet egyáltalán nem ismerő személy! Amúgy mit vártok? A rendőrök maguktól nem szednek fel utcakövet és vágják az arcotokba!
Gabi90MR 4 years ago
lecsőcselékezted az anyámat! ezért kitépem a beled baromarcú senkiházi! ezt láttad otthon a TVben mi? a karosszékedből? mert egy ilyen beszari szarjancsi lehetsz! az a 80 ezer ember a Kossuth téren mind randalírozó fiatal volt mi? Istenem mennyi barmod van mééég?
sirsanchopedro 3 years ago
F.U.C.K C.O.P.S
VideeeooOneStar 4 years ago
Ez egy nagyon jól összevágott videó...
De a rendőrlány akinek követ dobtak az arcába,és még sorolhatnám.
Mutasd be a másik oldalt is...
lengyel007 4 years ago 3
miért húz újat a néppel? a saját népével szembenM zsoldért. a zsoldosmunka pedig ezzel jár poland barátocskám!
sirsanchopedro 3 years ago
Police are brainwashed, and conditioned to have their minds living in a constant state of fear and warfare.
MrDuffy81 4 years ago
ThyfYouri te nagyon marha....vegignezted te ezt a klippet....a rendorok nem szabad fejmagassagban lojenek...+mi a faszt keres naluk vadaszfegyver es vipera?latszik hogy nem kaptal meg rendoroktol:)....oh go on :-j
blackmetal4ever1991 4 years ago
hülye fasz rendőrök
streetjony 4 years ago 2