Van sok abban, amit itt elmondanak, de azért azt én nem mondanám, hogy a mi 7 milliárdos tömegünk a több ezer, tízezer gyáraival és szarjaival nem képes tönkrebaszni az egész Földet. Szennyezés szempontjából már tuti.
Hogy akarod csökkenteni a CO2 kibocsátást? Ha lélegzel is CO2-t lélegzel ki, ha főzni akarsz, fát kell égetned, ami CO2-őt bocsát ki. Ráadásul az gőzerőművekből kiengedett vízpára sokkal nagyobb üvegházhatású mint a CO2.
És akkor a természettel mit fogsz kezdeni? Nap közben a fotoszintézis során CO2-őt zabál a növény, ez jujjdejó, de éjjel CO2-őt termel az is. Az állatvilág?
Az egy GLOBÁLIS BAROMSÁG, hogy az ember az oka a felmelegedésnek, csakhogy eltereljék a figyelmet a valódi problémákról!
Ha az emberiség az általa használt technológiák által kibocsátott CO2-t egészen 0%-ra csökkentenénk, akkor a fő, globális probléma 1%-át oldottuk meg.
A szemetet már nem tudjuk hol tárolni, a szemét több mint 90%-a 100 éven túl bomlik le, vagy súlyosan mérgezi a talajvizet, amit aztán megiszol, és csodálkozol, hogy a gyerekeid allergiásak, meg minden évben 26 féle betegség kijön rajtuk?
Az a félreértés és átverés ebben az egészben, hogy folyamatosan arról beszélünk, hogy a globális felmelegedés a co2 kibocsátás miatt van. Ez hazugság. A globális felmelegedés egy természeti folyamat. A fő probléma a földek, folyók mérgezése, az élőhelyeink mérgezése vegyszerekkel, az erdők mértéktelen pusztítása. Nincs ami "megegye" ezt a sok CO2-őt, és Oxigént termeljen. Ez a fő probléma. És mi az egész probléma 1%-ával foglalkozunk! Az egész világ...
ez is ugyanolyan manipulatív videó, mint sok másik...mindenki döntsön belátása szerint. én azon a véleményen vagyok, hogy bárhogy is legyen, de kevesebb légszennyezés, értelmetlen és pazarló fakitermelés stb... nem okozna semmilyen kárt, sőt még talán hasznunkra is válna?!?!?
Ha a múltban csillagászati a tényezők miatt nőt a hőmérséklet, és a hőmérséklet növekedés miatt lett nagyobb a CO2 mennyisége (mert az óceánokban oldott felszabadult), akkor az logikai hiba, ha azt gondoljuk, hogy a sok CO2 a múltbeli arány-viszonynak megfelelő hőmérséklet növekedését fogja okozni! Ez azért megnyugtató!
Ez a film tele van csusztatassal es keptelenseggel. Tobb dologban MAJDNEM igaza van, mert ugy emeli ki az adatokat, de megsincsen, mert rosszul szamol majdnem minden esetben.
Ha lehetne hosszabban irni es erdekelne barkit is, leirnam lepesrol-lepesre mivel manipulal a video..
Kb.5600 evvel ezelott 7 evig tarto ehinseg volt a szarazsag miatt Izrael es Egyiptom foldjen,(1Mozes37:46).Nyilvan fel sem kell tenni a kerdest,hogy mifele emberi tevekenysegek okozhattak ezt abban az idoben,amikor meg hire sem volt a mai technikai fejlettsegnek.Az igazi "globalis felmelegedest" majd az utolso idok vegen fogja megelni az emberek egy nagy csoportja megpedig azok,akik engedik magukat bechippelni a fenevad(Antikrisztus) belyegevel,a 666-al.(Jelenesek konyve 16:1-8,Ujszovetseg).
Mellőzzük az óvodás szinvonalú vita hozzáállást! Inkább nézd végig a filmet mielőtt hozzászólsz. 58:00-nál, Reiter prof. elmondja, hogyan írták át a jelentését, és utána rajtagyták a nevét, pedig ő egész mást mondott. Ezt csinálták másokkal is. Így jött össze az a sok tudós, aki állítólag mellette érvel. Nem én találom ki.
Örülök ezeknek a videóknak, amik VÉGRE lerántják a leplet ezekről az elképesztően MOCSKOS, ROHADT HAZUGSÁGOKRÓL. A faszom tele van már velük, komolyan. Nem vagyok egy szájbabaszott birka, amit csak úgy vezetnek a rohadt pórázaikon. Nem leszek a rabszolgájuk.
@PirosPirula milyen klímakutatók? elkezdhetnél értelmes ember módjára gondolkodni... a klímakutatók egy része mellette a többi ellene érvel. Az ellenérveket pedig nem buzgó összeesküvés elmélet gyárosok találták ki ahogy azt itt sokan gondolják, hanem elismert kutatók. A különbség éppen csak annyi, hogy az ő véleményüket nem hallod a média minden lehetséges csatornáján, hanem csak elvétve találkozol vele...
@MarkLizalde A klímakutatók tudnak beszélni! A filmben elmondják a kis szájukkal a véleményüket. Nem szükséges neked megmondanod, hogy ők mit gondolnak. A hivatalos jelentésben meg átírták a véleményüket.
A szénhidrogén lobby tudományosnak nem mondható propaganda filmje. A buták meggyőzésére, hogy minden rendben és folyassák csak a fogyasztást és a pazarlást. Nem tudtam végig nézni,irritál a butaság...
Senki nem mondta, hogy használjunk olajat, meg nyissunk új szénbányákat. Nem értetted meg a film lényegét. A felmelegedést egy Világkormány kiépítésére fogják használni, globális adóztatással a "környezet nevében". A dolog nagy része propaganda.
Na végre megnyugodhatunk, nem kell akkor sem napenergia, sem szélenergia, egyáltalán semmi megújuló energiaforrás. Nyithatunk újabb szénerőműveket és folytatódhat az olyan autók gyártása amik 100-on 20-at esznek. Csak aztán nehogy mégis úgy járjunk mint a Vénusz bolygó:D
Ez a videó egy idiótaság, ha mégsem befolyásoljuk komolyabban az éghajlatot és az elmúlt 10 évben magától lettek sokkal nagyobb viharok és melegebb nyarak, akkor is szükség van megújuló energiaforrásokra. Mert fogy az olaj.
Már az első egy percben teljes bugyutaságokat állítanak, hogyne befolyásolná már a CO2 szint az éghajlatot? Egy rakat bizonyíték van a klímaváltozásra, arra szintén, hogy az emberiség jelentősen befolyásolja a CO2 szintet. Soha az általunk ismert Földtörténetben nem volt ilyen gyors ütemű növekedés, de ugye ez biztos a véletlen műve.
Persze, hogy jó ürügy a globális felmelegedés lelkiismeret furdalást okozására, aztán jó érv az adók emelésére, az állami (mi pénzünk) leszívására, az emberi jogok csorbítására, stb. stb.
Évente 30.000.000.000kg co2 kerül a légkörbe, azzal mi van, az csak úgy nem kimutatható csak levegőarány EZRELÉKBEN?HIHETŐ!Kvótarendszer?Több tudományos hír is lehozta, hogy pár fok és az óceánban kipusztulnak az algák, és akkor mindennek vége.Meddig tart egy napkitörés,napfolt?-nem mondják!Sántít -NEM HISZEK NEKIK! Lehet van összefüggés amit mondanak, de akkor se vezet jóra a szennyezés! És így jól is van, korlátozni kell!

n3whous3 14 hours ago

hamsa87 6 days ago

Ha igaz a dolog,ha nem,senkinek sem fog ártani ha abbahagyjuk a környezetrombolást.
trabantosh 1 week ago
ez is ugyanolyan manipulatív videó, mint sok másik...mindenki döntsön belátása szerint. én azon a véleményen vagyok, hogy bárhogy is legyen, de kevesebb légszennyezés, értelmetlen és pazarló fakitermelés stb... nem okozna semmilyen kárt, sőt még talán hasznunkra is válna?!?!?
jevalina 1 month ago
58:42 Arhangelszk, orosz település, nem kell fordítani
2PontosMatekFelvetel 3 months ago
Ha a múltban csillagászati a tényezők miatt nőt a hőmérséklet, és a hőmérséklet növekedés miatt lett nagyobb a CO2 mennyisége (mert az óceánokban oldott felszabadult), akkor az logikai hiba, ha azt gondoljuk, hogy a sok CO2 a múltbeli arány-viszonynak megfelelő hőmérséklet növekedését fogja okozni! Ez azért megnyugtató!
simi112 6 months ago
Ez a film tele van csusztatassal es keptelenseggel. Tobb dologban MAJDNEM igaza van, mert ugy emeli ki az adatokat, de megsincsen, mert rosszul szamol majdnem minden esetben.
Ha lehetne hosszabban irni es erdekelne barkit is, leirnam lepesrol-lepesre mivel manipulal a video..
Tetsuoha 6 months ago
@Tetsuoha engem komolyan érdekelne! kélek fejtsd ki itt, vagy küldd el!
dlovas 4 months ago
@Tetsuoha Írd le máshova, kérlek, és linkeld ide.
szamif 3 weeks ago
Kb.5600 evvel ezelott 7 evig tarto ehinseg volt a szarazsag miatt Izrael es Egyiptom foldjen,(1Mozes37:46).Nyilvan fel sem kell tenni a kerdest,hogy mifele emberi tevekenysegek okozhattak ezt abban az idoben,amikor meg hire sem volt a mai technikai fejlettsegnek.Az igazi "globalis felmelegedest" majd az utolso idok vegen fogja megelni az emberek egy nagy csoportja megpedig azok,akik engedik magukat bechippelni a fenevad(Antikrisztus) belyegevel,a 666-al.(Jelenesek konyve 16:1-8,Ujszovetseg).
magveto1 6 months ago
Mellőzzük az óvodás szinvonalú vita hozzáállást! Inkább nézd végig a filmet mielőtt hozzászólsz. 58:00-nál, Reiter prof. elmondja, hogyan írták át a jelentését, és utána rajtagyták a nevét, pedig ő egész mást mondott. Ezt csinálták másokkal is. Így jött össze az a sok tudós, aki állítólag mellette érvel. Nem én találom ki.
PirosPirula 6 months ago 5
Örülök ezeknek a videóknak, amik VÉGRE lerántják a leplet ezekről az elképesztően MOCSKOS, ROHADT HAZUGSÁGOKRÓL. A faszom tele van már velük, komolyan. Nem vagyok egy szájbabaszott birka, amit csak úgy vezetnek a rohadt pórázaikon. Nem leszek a rabszolgájuk.
addeshb 7 months ago
Tetszik ez a film. Látszik, hogy nem egy hatásvadász, hanem ésszerűen elmagyarázza, hogy valójában miért is van globális felmelegedés.
sapiro23 7 months ago
Hű! Úgy látom itt mindenki okosabb, mint a klímakutatók, akik egész életükben ezt kutatták.
PirosPirula 7 months ago
@PirosPirula milyen klímakutatók? elkezdhetnél értelmes ember módjára gondolkodni... a klímakutatók egy része mellette a többi ellene érvel. Az ellenérveket pedig nem buzgó összeesküvés elmélet gyárosok találták ki ahogy azt itt sokan gondolják, hanem elismert kutatók. A különbség éppen csak annyi, hogy az ő véleményüket nem hallod a média minden lehetséges csatornáján, hanem csak elvétve találkozol vele...
MarkLizalde 7 months ago 3
@MarkLizalde A klímakutatók tudnak beszélni! A filmben elmondják a kis szájukkal a véleményüket. Nem szükséges neked megmondanod, hogy ők mit gondolnak. A hivatalos jelentésben meg átírták a véleményüket.
PirosPirula 7 months ago
@PirosPirula tényleg átírták? hogy te miket tudsz... :O egy ilyen erős érv ellen inkább nem is merek vitába szállni,,,
MarkLizalde 7 months ago
Aki hisz egy bármilyen filmnek, az nem lehet épeszű.
piatschek 7 months ago
A szénhidrogén lobby tudományosnak nem mondható propaganda filmje. A buták meggyőzésére, hogy minden rendben és folyassák csak a fogyasztást és a pazarlást. Nem tudtam végig nézni,irritál a butaság...
HTGabo 7 months ago
Senki nem mondta, hogy használjunk olajat, meg nyissunk új szénbányákat. Nem értetted meg a film lényegét. A felmelegedést egy Világkormány kiépítésére fogják használni, globális adóztatással a "környezet nevében". A dolog nagy része propaganda.
PirosPirula 7 months ago
Na végre megnyugodhatunk, nem kell akkor sem napenergia, sem szélenergia, egyáltalán semmi megújuló energiaforrás. Nyithatunk újabb szénerőműveket és folytatódhat az olyan autók gyártása amik 100-on 20-at esznek. Csak aztán nehogy mégis úgy járjunk mint a Vénusz bolygó:D
Ez a videó egy idiótaság, ha mégsem befolyásoljuk komolyabban az éghajlatot és az elmúlt 10 évben magától lettek sokkal nagyobb viharok és melegebb nyarak, akkor is szükség van megújuló energiaforrásokra. Mert fogy az olaj.
HUN92Toma 7 months ago
Már az első egy percben teljes bugyutaságokat állítanak, hogyne befolyásolná már a CO2 szint az éghajlatot? Egy rakat bizonyíték van a klímaváltozásra, arra szintén, hogy az emberiség jelentősen befolyásolja a CO2 szintet. Soha az általunk ismert Földtörténetben nem volt ilyen gyors ütemű növekedés, de ugye ez biztos a véletlen műve.
tulsavasodas 7 months ago
@tulsavasodas
Bla bla bla. A chemtrail meg a HAARP tényleg befolyásolja az időjárást.
NSBM74 7 months ago
Üzlet az egész világ.
Persze, hogy jó ürügy a globális felmelegedés lelkiismeret furdalást okozására, aztán jó érv az adók emelésére, az állami (mi pénzünk) leszívására, az emberi jogok csorbítására, stb. stb.
Ehhez képest a 234 forintos CHF "semmiség"...
kocsogok
gabesz1980 7 months ago
MEGNÉZTEM JOBB OLDALT A A zsidó halálsugár - leleplező film -LEHET ÖSSZEFÜGGÉS? NINCS KIZÁRVA! :)
ossyni 7 months ago
Évente 30.000.000.000kg co2 kerül a légkörbe, azzal mi van, az csak úgy nem kimutatható csak levegőarány EZRELÉKBEN?HIHETŐ!Kvótarendszer?Több tudományos hír is lehozta, hogy pár fok és az óceánban kipusztulnak az algák, és akkor mindennek vége.Meddig tart egy napkitörés,napfolt?-nem mondják!Sántít -NEM HISZEK NEKIK! Lehet van összefüggés amit mondanak, de akkor se vezet jóra a szennyezés! És így jól is van, korlátozni kell!
ossyni 7 months ago
Sz0rri ahver, ezt én is fel kell töltsem :DDD Engem többen néznek :D
HatlabuFarkas 9 months ago