Gyerekek, ez komoly dolog, jó lenne nem viccelődni ezzel. A történet igen is komoly tanulsága, hogy ne lőjétek be magatokat fűvel, mert belehaltok az erdő közepén és még Mágen se éleszt újra.
na szal koma, hogy is érted azt hogy "tul szivni magad"? mert hogy én hollandiában élek és elöfordul hogy sokat szivok , több mint 25 jointot, pedig ezek a füvek kb 5x erössebbek mint az otthoniak, szal akkr hogy lehet az hogy én eddig semmi mellék hatást nem észleltem?és én kb 8 éve szivok, na ezt hogy magyarázod?ja és ezen kivül a thc irtja a rákos sejteket egy barátom ennek köszönhetöen él még mindig rákosan, miközben az orvosok 2 évet josoltak neki, javitja az emésztésem és még sorolhatnám
Nemcsák Károly a.k.a. Vágási Feri bevallotta, hogy semmit nem értett a számítástechnikához, amikor forgatták a sorozatot - erre, mintha magunktól is rájöttünk volna -, és oké, hogy Kulka Nagy Fehérnek sem kellett beiratkoznia az orvosira a film kedvéért, na de hogy csóválja a fejét, és közli, hogy nagyon gyenge a pulzusa, közben látszik, hogy emelkedik a srác hasa a légzéstől, az már egészen más dimenzióba emeli a Szomszédok Univerzumot! :D
Hogy miért nem azok végzik így akik árulják? Azért, doktor úr, mert túl okosak hozzá. Ez annyira életszerű, hiszen mind tudjuk, hogy világszerte évente hány halálos esetet okoz a fű. Ja, várj, egyet sem.
Pár félreértést eloszlatnék, annak ellenére, hogy én is mindig szidom és gúnyolom H.Á.-t.
-Szerintem a csávók ittak.
- Szerintem a csávók füveztek IS. (Ti. lehet a kettőt együtt csinálni.)
- Az ájult fickó belőtte magát, ettől függetlenül a többiek füvezhettek (is). Kérdezik tőle a többiek, hogy "mi van, megint belőtted magad?" A bokorból jött ki, tehát lehet, hogy szólóban tényleg nyomott valamit.
- Az erdész azt mondta: "SZERINTEM" füveztek. Ő ugyanis csak ennyit érzékelt,; ők messzebb álltak
Rettenet gagyi és sztereotip jelenet, de azért te is kitettél magadért:
1. Nem derül ki mivel "lőtte be magát", az erdész annyit mond, hogy füveztek. Az orvos csak drogot említ végig. Szóval nem is fűvel lőtte túl magát, az csak a te asszociációd. Az tény hogy túlzottan összemossa a drogokat.
2. Lásd 1.
3. A fű drog, ahogy a gyógynövények is drogok, mellesleg ha betépsz nem gyógynövényként használod éppen. A kábítószer és a drog külön fogalmak. A drog jelentése nem negatív.
A drog jelentése szárított gyógynövény. A cannabisok is azok.
De a drog szót lehet használni sok gyógyszerre, mondjuk inkább legyen a neve kábítószer vagy tudatmódosító. És akkor ezekben bent van az alkohol is. ÉS az alkohol nem is gyenge szer, sokkal erősebb mint mondjuk a fű vagy a herbál. Arról nem is beszélve, hogy erősen addiktív is.
De mindegy ezen vitázni mi a nevük, minden elnevezésbe bele lehet kötni. Úgyis tudjuk miről van szó.
@Szalu00 Te egy rém primitiv és demagóg sorozat gyengén megfogalmazott nevelő célzatú üzenetével kötözködsz. Végülis, mindenki csak a maga szintjén...
@roberto1667 az ilyen szük látókörü birkák miatt tart ott m.o ahol van, minek mondasz olyanokat amikröl fogalmad sincs?álitom még füvet se láttál :D de nem hibáztatlak mert az ilyen parasztvakitások pont a te fajtádnak vannak kitalálva, de majd ha egyszer meghalsz és elgondolkozol az életeden, meglátod milyen unalmas szürke életet éltél...
@Malacknight képzeld, szívtam már füvet,de nem lett bajom,egyik haverom viszont sokat szívott és rosszul lett tőle,mentőt kellett hívni hozzá,DE tom,h NEM halálos,sőt én ezen a jeleneten csak röhögni tok,tom h baromság tehát ugyanazt mondjuk.Az ország meg azért tart itt,mert a sok birka a fideszre szavazott,amit én nem tettem...Azért lenne vkinek az élete szürke,mert nem füvezik rendszeresen? sajátos...Képzeld sokat járok bulizni és sok barátom van, tehát élek,de köszi az aggódást!
@roberto1667 látszik hogy hülye vagy, én ezt nem(csak) a füvezésre értettem.... a barátod meg valszeg azért lett rosszul mert nem cigizik, és egy olyan tüdönek ez elég erös dolog dohány meg egy égö növény tüdöre szivása szürö nélkül...
@Malacknight jól van, okoskodj csak :D a barátom rendszeresen dohányzik, de kössél bele mindenbe, imádom a fajtádat, h hiába értünk egyet, csak azért is keresel valamit,amibe belekapaszkodsz és kiforgatod :D remélem, h a felgyülemlett dühöt és haragot valahol máshol is le tod vezetni, nem csak kommnenthuszárkodással :D Csak mosolyogni tok az ilyen embereken :) én direkt békejobbot nyújtok, erre még jobban vitatkozni kezdesz.Akármit is írok, az Neked nem jó, így abbahagyom :D:D
-Egy csapat srác volt itt. Szerintem füveztek. Amikor észrevettük őket ez a gyerek kitántorgott a bokorból és elvágódott. Ami nem igaz, mert épp akkor tántorgott be:)
tok felesleges az okoskodas itt. Amit a tortenet mondani akar hogy a kabitoszer rosz s ez teny. De mindenki magaert felelos. Aki fuvezni akar, fuvezzen, de valalja a kovetkezmenyeket is. Megha a fu nem is halal veszelyes, akkor sem helyeselnem ugyanugy mint a cigarettat sem.
@uvegtigris2010 tudod az ilyen nevetséges megnyilvánulások (mint ez a részlet) adnak okot a fiataloknak hogy hiteltelennek nevezzék azokat akik jót akarnak nekik. drog prevenciós voltam 3 évig tudom miröl beszélek. ez a jelenet a tökéletes példája annak miért hiszik magukat okosabbnak a fiatalok. hisz ők tényleg jobban tudják akkor mit magyarázunk? a következményekkel egyet értek de a félre tájékoztatással nem...
Nehogy már, ekkor még nem büntették a fogyasztókat? Ez valami 97-98-as év lehetett (most lusta vagyok utánanézni). Viszont végre egy szomszédok részlet, ami új, és érdemes volt föltenni. Még annyit: talán ezt ők se gondolták így komolyan, hogy zöldségtől... arról volt szó, "belőtte magát"...
@gemby OK, arra is kíváncsi leszek! Annyit H. Á. védelmére, hogy mivel tisztában volt vele, hogy fingja nincs az egészről, ezért nem mondanak ki semmi konkrétat, csak hogy drog. Mert a végén még az lett volna, hogy "belőtte magát marihuánával", vagy "elszívott egy elesdés cigarettát". Igazad van abban is, hogy ez a komcsi tudálékos, mégis üres népnevelés túlmegy minden határon...
Dénes, az epilepszia egy kicsit más. De tippnek nem rossz :-)
Csutiize 1 week ago
Gyerekek, ez komoly dolog, jó lenne nem viccelődni ezzel. A történet igen is komoly tanulsága, hogy ne lőjétek be magatokat fűvel, mert belehaltok az erdő közepén és még Mágen se éleszt újra.
FreakyBarberStuff 2 weeks ago
Mi van? 97 előtt nem büntették a fogyasztókat? Miről maradtam én le. :)
Heistmnky 2 weeks ago
``Drogos favágók`` lol
MrMolBiol 3 weeks ago
na szal koma, hogy is érted azt hogy "tul szivni magad"? mert hogy én hollandiában élek és elöfordul hogy sokat szivok , több mint 25 jointot, pedig ezek a füvek kb 5x erössebbek mint az otthoniak, szal akkr hogy lehet az hogy én eddig semmi mellék hatást nem észleltem?és én kb 8 éve szivok, na ezt hogy magyarázod?ja és ezen kivül a thc irtja a rákos sejteket egy barátom ennek köszönhetöen él még mindig rákosan, miközben az orvosok 2 évet josoltak neki, javitja az emésztésem és még sorolhatnám
Malacknight 4 weeks ago
@Malacknight 25-öt???
Jojnie 3 days ago
@Malacknight Jó kemény vagy Wazze... :D
Jojnie 3 days ago
Epilepsziás?!
Az hát. Akkor nem feküdne úgy mint egy félhulla, hanem remegne össze vissza, vagy rosszul tudom? :DDD
katapaplukacs 2 months ago
"Várja a nehézség" :D
atyy123 3 months ago
A többiek elrohantak, mivel kezdődött a Barca-Bréma
bunszer 6 months ago 7
ez mekkora kamu szar
PunkMusicHungary 6 months ago
Nemcsák Károly a.k.a. Vágási Feri bevallotta, hogy semmit nem értett a számítástechnikához, amikor forgatták a sorozatot - erre, mintha magunktól is rájöttünk volna -, és oké, hogy Kulka Nagy Fehérnek sem kellett beiratkoznia az orvosira a film kedvéért, na de hogy csóválja a fejét, és közli, hogy nagyon gyenge a pulzusa, közben látszik, hogy emelkedik a srác hasa a légzéstől, az már egészen más dimenzióba emeli a Szomszédok Univerzumot! :D
Fejedelem1986 6 months ago 5
@Fejedelem1986 Igazad van, annyira látszik a hasán, hogy normálisan, szabályosan lélegzik....Legalább visszatartotta volna kicsit :-)
Csutiize 3 months ago
@mainnnnnnn mondjuk azt a másfél órát is végig kellett volna néznünk, amíg vártak rá, az sem lett volna jobb:-))
Annamari1016 6 months ago
mondjuk én nem gyógynövényeznék, de mindenki maga tudja
Annamari1016 6 months ago
Én haltam már meg fűtől
highvoltaged 7 months ago 10
túlfüveződött
productfail 7 months ago
várja a nehézség:)
whit3guy 7 months ago
hálistennek vannak legális drogok!
kati, spice, meg a tököm tudja micsodák!
igaz 60000x károsabb de nem baj jóvanaz!
slabbabwoy 8 months ago 2
NÉP HÜLYÍTÉS! szar...
PunkMusicHungary 8 months ago
1.kérdés: Ha békésen iszogatnak és nem bántanak senkit, akkor mi a faszt baszogatják őket? :D
marciwagyok 8 months ago
Hogy miért nem azok végzik így akik árulják? Azért, doktor úr, mert túl okosak hozzá. Ez annyira életszerű, hiszen mind tudjuk, hogy világszerte évente hány halálos esetet okoz a fű. Ja, várj, egyet sem.
c0p13dn4m3 10 months ago
az aláfestő depresszív zene a legjobb.mágenék lefedik az egész országot(Balatontól-Budai hegyekig)
jakszi74 10 months ago
@jakszi74 ...és mindenhová 2 percen belül odaérnek
ryr067 8 months ago
Miért mindenhova a Nagy Fehéret hívják?Övé az egyetlen mentőautó vagy mi?
EvilRabbitHUN 10 months ago 12
03:32-nél ott suhan pár vadember a Jani mellett :D:D:D:D
Pumesz0101 10 months ago
@Pumesz0101 Másik betépett társaság!:D
sypy77 9 months ago
@mainnnnnnn És ki ül benne... ? :D
akos0011 10 months ago
Ahhoz képest, hogy mennyire nem sietett az életmentéssel, eléggé megviselte Magent az eset.
85fredi 11 months ago
Pár félreértést eloszlatnék, annak ellenére, hogy én is mindig szidom és gúnyolom H.Á.-t.
-Szerintem a csávók ittak.
- Szerintem a csávók füveztek IS. (Ti. lehet a kettőt együtt csinálni.)
- Az ájult fickó belőtte magát, ettől függetlenül a többiek füvezhettek (is). Kérdezik tőle a többiek, hogy "mi van, megint belőtted magad?" A bokorból jött ki, tehát lehet, hogy szólóban tényleg nyomott valamit.
- Az erdész azt mondta: "SZERINTEM" füveztek. Ő ugyanis csak ennyit érzékelt,; ők messzebb álltak
morrisal 11 months ago 3
beszarás, h még az erdőbe is a nagy fehér megy ki. :)
edham89 11 months ago
én állva néztem ezt meg, kurva jó!
Mkris90 11 months ago
birom hogy a doki még azt sem mondta az erdésznek hogy:
- szevasz szomszéd, hogy vagy? :)
hevele 11 months ago
@hevele :D
Jojnie 3 days ago
- Tilos az erdőben iszogatni?
- Nem tilos. A marihuána sem.
:)
HUNroland08 1 year ago 2
A fű tényleg nem olyan igazi drog.. a ciginél mindenképp egészségesebb, de sztem semmi értelme :S
Leeate 1 year ago
HOGY OTTHAGYTÁK A GYEREKET
whit3guy 1 year ago
1. Füvet mióta "lőjük"?
2. Fűvel hogyan lehet magad túladagolni, amikor erre a történelemben még nem volt példa?
3. A fű nem drog, hanem gyógynövény, csak a "modern" világ titulálja azok közé.
Én viszont azt mondom, hogy jobb a tudatlanság. Régen is ostobák voltak az emberek, ma is azok!
Magyarország, tudatlanság, jobb ez így mindenkinek...
Szalu00 1 year ago 22
@Szalu00 :
Rettenet gagyi és sztereotip jelenet, de azért te is kitettél magadért:
1. Nem derül ki mivel "lőtte be magát", az erdész annyit mond, hogy füveztek. Az orvos csak drogot említ végig. Szóval nem is fűvel lőtte túl magát, az csak a te asszociációd. Az tény hogy túlzottan összemossa a drogokat.
2. Lásd 1.
3. A fű drog, ahogy a gyógynövények is drogok, mellesleg ha betépsz nem gyógynövényként használod éppen. A kábítószer és a drog külön fogalmak. A drog jelentése nem negatív.
diszkriminans 11 months ago 2
@Szalu00 Természetesen csak a füvesek állnak ki mellette...
FCVP71 10 months ago
A drog jelentése szárított gyógynövény. A cannabisok is azok.
De a drog szót lehet használni sok gyógyszerre, mondjuk inkább legyen a neve kábítószer vagy tudatmódosító. És akkor ezekben bent van az alkohol is. ÉS az alkohol nem is gyenge szer, sokkal erősebb mint mondjuk a fű vagy a herbál. Arról nem is beszélve, hogy erősen addiktív is.
De mindegy ezen vitázni mi a nevük, minden elnevezésbe bele lehet kötni. Úgyis tudjuk miről van szó.
Ellenben a fűt belőni tényleg cinkes :D
Mickekzon 8 months ago
@Szalu00 Te egy rém primitiv és demagóg sorozat gyengén megfogalmazott nevelő célzatú üzenetével kötözködsz. Végülis, mindenki csak a maga szintjén...
ultramiki 5 months ago
@ultramiki De kibaszott választékosan tudsz beszélni...
Jojnie 3 days ago
@Szalu00 a java igaz, de túl lehet magad szívni, a fű is tud qrva ártalmas lenni, ha túl sokat szívsz egyszerre. Elég sok példa volt rá :D
roberto1667 2 months ago
@roberto1667 te fogyatákos nyomorult isten barma te!! te élet szakértő, biztos sok tapasztalatod van az életröl!
Malacknight 4 weeks ago
@Malacknight köszönöm az értelmes megjegyzést, főleg, h semmi durvát nem írtam és így válaszolsz :D Nagyon művelt ember lehetsz :D
roberto1667 4 weeks ago
@roberto1667 az ilyen szük látókörü birkák miatt tart ott m.o ahol van, minek mondasz olyanokat amikröl fogalmad sincs?álitom még füvet se láttál :D de nem hibáztatlak mert az ilyen parasztvakitások pont a te fajtádnak vannak kitalálva, de majd ha egyszer meghalsz és elgondolkozol az életeden, meglátod milyen unalmas szürke életet éltél...
Malacknight 4 weeks ago
@Malacknight képzeld, szívtam már füvet,de nem lett bajom,egyik haverom viszont sokat szívott és rosszul lett tőle,mentőt kellett hívni hozzá,DE tom,h NEM halálos,sőt én ezen a jeleneten csak röhögni tok,tom h baromság tehát ugyanazt mondjuk.Az ország meg azért tart itt,mert a sok birka a fideszre szavazott,amit én nem tettem...Azért lenne vkinek az élete szürke,mert nem füvezik rendszeresen? sajátos...Képzeld sokat járok bulizni és sok barátom van, tehát élek,de köszi az aggódást!
roberto1667 4 weeks ago
@roberto1667 látszik hogy hülye vagy, én ezt nem(csak) a füvezésre értettem.... a barátod meg valszeg azért lett rosszul mert nem cigizik, és egy olyan tüdönek ez elég erös dolog dohány meg egy égö növény tüdöre szivása szürö nélkül...
Malacknight 4 weeks ago
@Malacknight jól van, okoskodj csak :D a barátom rendszeresen dohányzik, de kössél bele mindenbe, imádom a fajtádat, h hiába értünk egyet, csak azért is keresel valamit,amibe belekapaszkodsz és kiforgatod :D remélem, h a felgyülemlett dühöt és haragot valahol máshol is le tod vezetni, nem csak kommnenthuszárkodással :D Csak mosolyogni tok az ilyen embereken :) én direkt békejobbot nyújtok, erre még jobban vitatkozni kezdesz.Akármit is írok, az Neked nem jó, így abbahagyom :D:D
roberto1667 4 weeks ago
Sztem a többi srác füvezett, a gyerek meg belőtte magát valami mással.
pocakpocok 1 month ago
mindenki tudja hogy a fű nem kábítószer :D
steadywarp 1 year ago 3
nem kéne 1 kalap alá venni az összes drogot
kecsdo 1 year ago
Hamistanúzás!
-Mi történt?
-Egy csapat srác volt itt. Szerintem füveztek. Amikor észrevettük őket ez a gyerek kitántorgott a bokorból és elvágódott. Ami nem igaz, mert épp akkor tántorgott be:)
Nanamer778 1 year ago
Ezek a korai goás geciládák.
Lekesember 1 year ago 2
Comment removed
KASZU187 1 year ago
Látszik, hogy simán lélegzik gyerek, mi az hogy nincs légzése?
PapperExoDrone 1 year ago
tok felesleges az okoskodas itt. Amit a tortenet mondani akar hogy a kabitoszer rosz s ez teny. De mindenki magaert felelos. Aki fuvezni akar, fuvezzen, de valalja a kovetkezmenyeket is. Megha a fu nem is halal veszelyes, akkor sem helyeselnem ugyanugy mint a cigarettat sem.
uvegtigris2010 1 year ago
@uvegtigris2010 tudod az ilyen nevetséges megnyilvánulások (mint ez a részlet) adnak okot a fiataloknak hogy hiteltelennek nevezzék azokat akik jót akarnak nekik. drog prevenciós voltam 3 évig tudom miröl beszélek. ez a jelenet a tökéletes példája annak miért hiszik magukat okosabbnak a fiatalok. hisz ők tényleg jobban tudják akkor mit magyarázunk? a következményekkel egyet értek de a félre tájékoztatással nem...
KASZU187 1 year ago
Nehogy már, ekkor még nem büntették a fogyasztókat? Ez valami 97-98-as év lehetett (most lusta vagyok utánanézni). Viszont végre egy szomszédok részlet, ami új, és érdemes volt föltenni. Még annyit: talán ezt ők se gondolták így komolyan, hogy zöldségtől... arról volt szó, "belőtte magát"...
Emptidiot 1 year ago 3
@Emptidiot h.á. életismeretét szerintem bizonyította már pár korábbi epizódban is, szóval szerintem ő ezt így komolyan gondolta. drog drog.
majd hamarosan felrakom a cigányverős részt is, abban egy jólszituált értelmiségi tanárt vernek össze a nácifasiszták, csak úgy hobbiból.
gemby 1 year ago
@gemby OK, arra is kíváncsi leszek! Annyit H. Á. védelmére, hogy mivel tisztában volt vele, hogy fingja nincs az egészről, ezért nem mondanak ki semmi konkrétat, csak hogy drog. Mert a végén még az lett volna, hogy "belőtte magát marihuánával", vagy "elszívott egy elesdés cigarettát". Igazad van abban is, hogy ez a komcsi tudálékos, mégis üres népnevelés túlmegy minden határon...
Emptidiot 1 year ago
Na ez kész. A gyerek meghal, mert zöldezik :))))))))))))))))
Kösz, hogy feltetted, már régóta kerestem ezt a részt.
coalerin 1 year ago
akik árulják, azok is így végzik
sipmester 1 year ago