MI NEM BÍRUNK MAGUNKKAL?NE RÖHÖGTESS DRÁGA TI CSINÁLJÁTOK A (MELLESLEG MAGATOKAT)MINŐSÍTŐ BORTÁNYOS ÉS SZÁNALMAS VIDEÓKAT?Ha pedig annyira jó a fradi meg a jó játékosaitok akkor hol vagytok a BL_ben vagy bármely nemzetközi színvonalon?(sehol)és ne a múltkor beszéljünk hanem a jelenről ami rátok nézve meg a csapatotokra elég gyenge!
Nekünk ott van Zizi, semmi szükség Görbére. Túl sok pénzbe kerül és Zita is van olyan jó játékos, vagy legalábbis nagyon közel van hozzá és még fejlődhet. Az elmúlt idényben is sokat lépett előre.
A Fradit meg ne néhány ilyen ember alapján ítéljétek meg, akik nem bírnak magukkal...
Volt tovább is és igen, így gondolom. Görbe egy több jó játékossal felálló csapatban játszik, jobban ki tudja magából adni, ami benne van. Neked Görbe az istennő, nekünk Zizi, ennyi. :)
Majd ha visszajön Szani és még erősödünk egy kicsit a következő évadra, akkor nektek (gondolom, ETO szurkoló vagy) is megnehezítjük majd a dolgotokat.
Jól érzi ott magát, de eleve el sem akart menni és mindenhol azt nyilatkozza, hogy ő vissza akar jönni a Fradiba. ;) Ráadásul több hazai meccsünkön is ott volt nézőként, hiányzik neki a csapat. A BL-ben velünk is játszhat majd, nem kell sokat várni rá. Ha minden összejönne, a következő szezonban talán a KEK-ben is indulhatunk.
Itthon pedig más csapathoz nem hiszem, hogy leszerződne. :)
Nem értem a fradit.Miért kell lehordani más győrit?ha pl:Görbe a fradiba keszte volna ott is lenne nem szidnátok és nem lenne ki a faszom duma?egy kicsit próbáljatok kúlturáltan beszélni viselkedni persze tudom nálatok nincs ilyen szó.
sztem a világ legtermészetesebb dolga, hogy két csapat rivalizál,főleg h tkp. kézilabda-hatalom vagyunk:ez erős sportnemzetek sajátossága.Real drukker pl. a BL-döntőben az angol Man U-nak, egy Everton drukker a Milannak szurkolna,és ez így is van rendjén.Ezek az ellentétek érvényüket vesztik válogatott meccsen.Itt bajnokiról volt szó.
A Fradisták egy időben azt sérelmezték Görbében, hogy amilyen elánnal és finesszel lép pályára a Győrben akár a Fradi ellen, annyira vérszegény a címeres mezben. Én ezt személy szerint nem osztom, és sztema világ legjobb irányítója - remélem a köv. nemzetközi tornán bizonyítja is.
ez pontosan igy wan, ahogy mondod. de ezeknek az orszagoknak minden ewben ott wan legalabb egy csapata. nekunk????????????? igenis ha nemzetkozi porondrol wan szo osze tartas. hajra fradi
Ő a világ legjobb játékosa már 4 éve, ezt mindannyian tudjuk, elfogadjuk, tiszteljük és csodáljuk Anitát, de ettől függetlenül sokan még mindig a Fradinak szurkolunk! Nem kell itt baszakodni a néhány főfasznak, hogy "csicska győriek" meg "hadjad már magad" (a helyesírás gyönyörű, 'hadjad', biztos megártott az előző esti parti valamelyik fartúró diszkóban), teljesen felesleges. Van aki a Fradinak szurkol, van, aki a Győrnek, nem vagyunk egyformák, fogadjuk el...
szar érzés felszánta a pályát és utána vesztesen távozni föleg ha azt tapasztalod hogy másokat közel nem érdekel ennyire a siker... ilyenért én ütni tudnék de tényleg, arról meg hogy jobb-e a Fradi a Győrnél ne nyissunk vitát, és erre nem válasz az anyagi helyzet, ez van...
Én is Fradi szurkoló vagyok, de mégsem szidom Görbét. Az persze nekem sem esik jól, amikor ellenünk szórja a gólokat, ilyenkor eszembe jut az, amit budla13 írt itt korábban. A kiborulását én megértem, mert Ő egy olyan hozzáállással rendelkező fantasztikus játékos, aki egy bajnoki döntőn még törött lábbal is játszani szeretne. Irigy vagyok a Győrre, hogy az ő játékosuk, de ezért nem kell őt bántani. Ne tegyétek Ti se! HAJRÁ FRADI!!!
kíváncsi vagyok hogy ti hogy reagálnátok le egy ilyen szitut. én is kézilabdázom,már 10éve és én is pont ilyen vagyok ilyenkor. gáz,nem gáz..szerintem emberi. Anita a legjobb játékos és embernek is szuper szerintem. Pofázzatok,mocskolódjatok,de ti sem vagytok különbek. pápá <3 Görbe <3
keszan sztem egy igazi sportember emeltfővel viseli a vereséget és elöbb sír minthogy másokon vezesse le a dühét...ettől lenne több mint más...a flensburg játékosai sem ugatták le a félvilágot pedig ők a bl döntőt vesztették el!
wassie ez így durva volt, már meg ne haragudj... Szerinted miért dühöng és nem sír? ... Mert tudja, hogy elcseszték... Valamin le kell vezetnie a dühét... Az, hogy ez a kamerán át így jön le...
Hidd el, hogy örülne a Fradi edzője, ha Görbicz ott játszana...
nem értem miért kell győrnek és a fradistáknak szídnia egymást.amikor válogatott meccsen dob golt egy fradista vagy egy győri vagy akárki persze nem anyáztok!győr most jobb, sok pénze van, nyerni is fog!lesz amikor a fradi fog.sok sikert mindkét csapatnak!
lehet nem lesz ien kitünő játékosunk de aki igy viselkedik emberileg az nem is a Fradiba való...szerintem nem itt kéne mocskolodni hanem csak megtartani a véleményünket magunkat...én pl még mindig nem tudom hogy ki a faszom azaz anita:D
Bl-ben hol vagytok???A magyar válogatottban persze jó hogy ott van mert jórészt ő viszi a vállán a csapatot egyes meccseken.ENNYI!!Nekem magával a fradival nincs bajom mert én az összes magyar kézist kedvelem legyen az Győri vagy Fradis vagy bármilyen,szurkolok hogy a magyarok nemzetközi szinten ismét elérjenek sikereket!!
Én Fradista vagyok és sok más Ferencváros szurkolóval egyetemben mondhatom szerintem, hogy nekem sem tetszik ez a "Ki a f****..." nóta. Jobb lenne, ha inkább minden szurkoló a saját csapatával foglalkozna, a saját játékosait éltetné, biztatná.
A meccsen meg semmi csalás nem volt, ezért is nevetséges Anita kiborulása. Veszíteni is tudni kell(ene).
MickSmooth, Anita was angry because she wanted a penalty at the end and her team didn't get it. But there was no foul play, so no penalty either.
Már bocsássatok meg, de ti betegek vagytok??! Remélem az itt Anitát ilyen mocskos stílusban szidók soha nem járnak válogatott meccsekre. Mikor a VB végén azt hallgattuk NA-tól, hogy egyes játékosok szóba sem állnak egymással, pont az jutott eszembe, hogy nem szerencsés az, hogy a magyar NB1-ben ilyen kiélezett a rivalizálás a csapatok között. S erről nagy mértékben a szurkolók is tehetnek. Csak idő kérdése volt, hogy ez mikor üt vissza a válogatottra.:(
Mindenki láthatta h egy undorító csalás volt a végén!! Gusztustalan volt!! Ja h ki az az Anita?? A világjobb legjobb kézise ti szar nyomorék fradisták! Sehol nem vagytok és nem is lesztek soha többé! Ja a bl-ben meg jól álltok!! Csicskák!!
folyt: A végén nem történt semmi, amiért büntetőt kellett volna adni, ha arra gondolsz. A meccset ott buktátok el, hogy Anita mellé nem nőtt fel senki a végén.
Görbéről meg annyit, hogy sokszor tényleg hisztikirálynő, mint a döntőn is például Pirossal szemben (nagyot rájátszott egy esésre és még neki állt feljebb). Ok, nagyon jó játékos, de sokszor tud ellenszenves is lenni.
Meg lehetne érteni, még biztos a meccs hevében volt, de veszíteni is tudni kellene.
Megtévesztő a cím, az ELCSALT sokkal helytállóbb lett volna.....
gezamusic1 1 year ago
Anybody can tell me what is going on?
lilian2309 2 years ago
Az őszi idényünk tényleg gyengén sikerült, de ez nem meglepő az akkor még komoly problémákat okozó pénzügyi gondok és a sérülések miatt.
Necros1984 2 years ago
gart ezt szépen megmondtad íggy kell ezt csinálni hajrá mszangelwhite és a többi eto és görbe fan!
Szandychan 2 years ago
MI NEM BÍRUNK MAGUNKKAL?NE RÖHÖGTESS DRÁGA TI CSINÁLJÁTOK A (MELLESLEG MAGATOKAT)MINŐSÍTŐ BORTÁNYOS ÉS SZÁNALMAS VIDEÓKAT?Ha pedig annyira jó a fradi meg a jó játékosaitok akkor hol vagytok a BL_ben vagy bármely nemzetközi színvonalon?(sehol)és ne a múltkor beszéljünk hanem a jelenről ami rátok nézve meg a csapatotokra elég gyenge!
mszangelwhite 2 years ago
Na kiscsillagom!Csak,hogy tisztan lass!Gorbe a vilag egyik legjobb jatekosa!Ennyi...
vikisabitomi 2 years ago
Nekünk ott van Zizi, semmi szükség Görbére. Túl sok pénzbe kerül és Zita is van olyan jó játékos, vagy legalábbis nagyon közel van hozzá és még fejlődhet. Az elmúlt idényben is sokat lépett előre.
A Fradit meg ne néhány ilyen ember alapján ítéljétek meg, akik nem bírnak magukkal...
Necros1984 2 years ago
,,...és Zita is van olyan jó játékos,..."
Amikor ezt írtad eléggé alkoholos állapotban voltál, vagy tényleg ezt gondolod? Te kis humorbonbon...:D
SturzraumschiffUngar 2 years ago
Volt tovább is és igen, így gondolom. Görbe egy több jó játékossal felálló csapatban játszik, jobban ki tudja magából adni, ami benne van. Neked Görbe az istennő, nekünk Zizi, ennyi. :)
Majd ha visszajön Szani és még erősödünk egy kicsit a következő évadra, akkor nektek (gondolom, ETO szurkoló vagy) is megnehezítjük majd a dolgotokat.
Necros1984 2 years ago
Nekem Kovacsics az istennő;) Amúgy nem hiszem hogy Szani visszamegy hozzátok. Félre ne érts, de most BL-ben játszhat, jól is érzi magát ott.
Legalábbis én nem tenném. Meg mi is már régóta meg akarjuk ,,kaparintani", el tudnám képzelni ETO mezben!:)
SturzraumschiffUngar 2 years ago
Jól érzi ott magát, de eleve el sem akart menni és mindenhol azt nyilatkozza, hogy ő vissza akar jönni a Fradiba. ;) Ráadásul több hazai meccsünkön is ott volt nézőként, hiányzik neki a csapat. A BL-ben velünk is játszhat majd, nem kell sokat várni rá. Ha minden összejönne, a következő szezonban talán a KEK-ben is indulhatunk.
Itthon pedig más csapathoz nem hiszem, hogy leszerződne. :)
Necros1984 2 years ago
de nem nálatok keszte és nem nálatok folytatja (jól teszi)
mszangelwhite 2 years ago
Ki beszélt a Frdai szurkolásról ? De mi NEM KÉSZÍTÜNK KI A FASZOM videókat ,ennyi
mszangelwhite 2 years ago
Nem értem a fradit.Miért kell lehordani más győrit?ha pl:Görbe a fradiba keszte volna ott is lenne nem szidnátok és nem lenne ki a faszom duma?egy kicsit próbáljatok kúlturáltan beszélni viselkedni persze tudom nálatok nincs ilyen szó.
Csak az ETO
mszangelwhite 2 years ago
Tényleg más lenne ha nálunk KESZTE volna
CCSZhooligan 2 years ago
sztem a világ legtermészetesebb dolga, hogy két csapat rivalizál,főleg h tkp. kézilabda-hatalom vagyunk:ez erős sportnemzetek sajátossága.Real drukker pl. a BL-döntőben az angol Man U-nak, egy Everton drukker a Milannak szurkolna,és ez így is van rendjén.Ezek az ellentétek érvényüket vesztik válogatott meccsen.Itt bajnokiról volt szó.
FRADIKAforever 2 years ago
A Fradisták egy időben azt sérelmezték Görbében, hogy amilyen elánnal és finesszel lép pályára a Győrben akár a Fradi ellen, annyira vérszegény a címeres mezben. Én ezt személy szerint nem osztom, és sztema világ legjobb irányítója - remélem a köv. nemzetközi tornán bizonyítja is.
FRADIKAforever 2 years ago
ez pontosan igy wan, ahogy mondod. de ezeknek az orszagoknak minden ewben ott wan legalabb egy csapata. nekunk????????????? igenis ha nemzetkozi porondrol wan szo osze tartas. hajra fradi
Gobzyy 2 years ago
Az igazi Fradisták olyanok mint Galcsaba1! A többi csak őrjöngő idióta!
Hajrá Fradi!
(és én k@rvára örültem volna ha győr megnyeri a bl-t mert magyarok vagyunk)
brigi92fcb 2 years ago 2
Nehogymár Te mondd meg, hogy milyen az igazi Fradista. Aki 1-szer 2-szer kint volt kézimeccsen a Győr ellen, az nem drukkol a Győrnek a bl-ben
CCSZhooligan 2 years ago
tipikus "nagymagyar" felfogás, h a bl döntőben a magyar csapat ellen szurkoljunk, aki képviseli Magyarországot... ezek vagytok ti...
etoista 2 years ago 2
Farkasházy hülye zsidó !
mxioma 3 years ago
Ahhoz képest, hogy most kéne leginkább összefognunk, mást nem látok, mint, hogy a MAGYAROK össze-vissza szidják egymást.
etoultras 3 years ago 6
Mennyire igazad van! Teljesen egyet értek!
brigi92fcb 2 years ago
Ez a Farkasházy mindenhol ott van ténylegxD :D
Kavics6 3 years ago 3
Ő a világ legjobb játékosa már 4 éve, ezt mindannyian tudjuk, elfogadjuk, tiszteljük és csodáljuk Anitát, de ettől függetlenül sokan még mindig a Fradinak szurkolunk! Nem kell itt baszakodni a néhány főfasznak, hogy "csicska győriek" meg "hadjad már magad" (a helyesírás gyönyörű, 'hadjad', biztos megártott az előző esti parti valamelyik fartúró diszkóban), teljesen felesleges. Van aki a Fradinak szurkol, van, aki a Győrnek, nem vagyunk egyformák, fogadjuk el...
hunmaster 3 years ago 12
HAJRÁÁÁ GYŐŐŐŐR
lillalilu 3 years ago 9
SORRY, revdavid11 én voltam, csak nem léptem ki a profiljából!:S xO
sajtkukac553 3 years ago
Ugyanaz a véleményem mint Galcsaba1- nek! Tény, hogy nem vagyok oda Anitáért, de az is igaz, hogy ő az egyik legjobb magyar játékos!
♥♥♥Hajrá Fradi!♥♥♥
revdavid11 3 years ago 6
szar érzés felszánta a pályát és utána vesztesen távozni föleg ha azt tapasztalod hogy másokat közel nem érdekel ennyire a siker... ilyenért én ütni tudnék de tényleg, arról meg hogy jobb-e a Fradi a Győrnél ne nyissunk vitát, és erre nem válasz az anyagi helyzet, ez van...
hollanddani 3 years ago 7
Én is Fradi szurkoló vagyok, de mégsem szidom Görbét. Az persze nekem sem esik jól, amikor ellenünk szórja a gólokat, ilyenkor eszembe jut az, amit budla13 írt itt korábban. A kiborulását én megértem, mert Ő egy olyan hozzáállással rendelkező fantasztikus játékos, aki egy bajnoki döntőn még törött lábbal is játszani szeretne. Irigy vagyok a Győrre, hogy az ő játékosuk, de ezért nem kell őt bántani. Ne tegyétek Ti se! HAJRÁ FRADI!!!
Galcsaba1 3 years ago 21
a Fradi a bl-ben 2pont vagy 0 nem is tudom xD
csubi6 3 years ago 3
Amennyi pénzből a Fradi kézicsapata gazdálkodik, abból az ETO még az NBII-ből sem jutna fel. Kiváncsi leszek, hogy mi lesz, ha kivonul az Audi.
peterszky 3 years ago
nem azert de az eto eleg sok valogatott szintu jatekost kinevelt mar...
myrra10 3 years ago 8
Csicska győriek hogy ugatnak!HAHAHA
Ult88Ras 3 years ago
Hadjad már magad a Fradival most hol van?
ETO a legjobb!!!
csubi6 3 years ago
fradi a legjobb akkoris
psychotake 3 years ago
néhányan annyira nevetségesek vagytok:):)
kíváncsi vagyok hogy ti hogy reagálnátok le egy ilyen szitut. én is kézilabdázom,már 10éve és én is pont ilyen vagyok ilyenkor. gáz,nem gáz..szerintem emberi. Anita a legjobb játékos és embernek is szuper szerintem. Pofázzatok,mocskolódjatok,de ti sem vagytok különbek. pápá <3 Görbe <3
szilagyiedina 3 years ago
keszan sztem egy igazi sportember emeltfővel viseli a vereséget és elöbb sír minthogy másokon vezesse le a dühét...ettől lenne több mint más...a flensburg játékosai sem ugatták le a félvilágot pedig ők a bl döntőt vesztették el!
wassie4 4 years ago 3
Ebbe az évbe seholsincs a Fradi!
Hajrá ETO!Görbe a legjobb!
csubi6 4 years ago
wassie ez így durva volt, már meg ne haragudj... Szerinted miért dühöng és nem sír? ... Mert tudja, hogy elcseszték... Valamin le kell vezetnie a dühét... Az, hogy ez a kamerán át így jön le...
Hidd el, hogy örülne a Fradi edzője, ha Görbicz ott játszana...
Keszan 4 years ago
Bizony, idén mindent viszünk!
Nemm ondom, hogy szar a Fradi, mert ők is nagyon jók, habár a közönség fújolásban utol sem éri a Győrt :D ...
Én igazából azért nem bírom csak a Fradit, mert egyes szőke játékosaink átpártoltak az ősi ellenséghez...
Keszan 4 years ago
nem értem miért kell győrnek és a fradistáknak szídnia egymást.amikor válogatott meccsen dob golt egy fradista vagy egy győri vagy akárki persze nem anyáztok!győr most jobb, sok pénze van, nyerni is fog!lesz amikor a fradi fog.sok sikert mindkét csapatnak!
-egy győri
biiianka2 4 years ago 3
lehet nem lesz ien kitünő játékosunk de aki igy viselkedik emberileg az nem is a Fradiba való...szerintem nem itt kéne mocskolodni hanem csak megtartani a véleményünket magunkat...én pl még mindig nem tudom hogy ki a faszom azaz anita:D
wassie4 4 years ago
Belőletek csak az irigység beszél soha nem lesz olyan kitűnő játékosotok mint ő és nem lesztek olyan jó csapat mint a GYŐR!!!!
agoston01 4 years ago
Bl-ben hol vagytok???A magyar válogatottban persze jó hogy ott van mert jórészt ő viszi a vállán a csapatot egyes meccseken.ENNYI!!Nekem magával a fradival nincs bajom mert én az összes magyar kézist kedvelem legyen az Győri vagy Fradis vagy bármilyen,szurkolok hogy a magyarok nemzetközi szinten ismét elérjenek sikereket!!
De HAJRÁ GYŐR!!!!
agoston01 4 years ago 3
Én Fradista vagyok és sok más Ferencváros szurkolóval egyetemben mondhatom szerintem, hogy nekem sem tetszik ez a "Ki a f****..." nóta. Jobb lenne, ha inkább minden szurkoló a saját csapatával foglalkozna, a saját játékosait éltetné, biztatná.
A meccsen meg semmi csalás nem volt, ezért is nevetséges Anita kiborulása. Veszíteni is tudni kell(ene).
MickSmooth, Anita was angry because she wanted a penalty at the end and her team didn't get it. But there was no foul play, so no penalty either.
Necros21 4 years ago
This comment has received too many negative votes show
sirni csak a gyozteseknek szabad...
ezert is fura ez anitatol...
apropo, ki a faszom az az anita???
szinuszka 4 years ago
This comment has received too many negative votes show
Et4ever a qrva anyádat! Csak ennyit akartam. Köszönöm.
csepelzalan 4 years ago
Idén mindent viszünk! Szar fradi...HAJRÁ GYŐR!;)
ETO4EVER 4 years ago
ki a faszom az az Anita?
greenman1899 4 years ago
Már bocsássatok meg, de ti betegek vagytok??! Remélem az itt Anitát ilyen mocskos stílusban szidók soha nem járnak válogatott meccsekre. Mikor a VB végén azt hallgattuk NA-tól, hogy egyes játékosok szóba sem állnak egymással, pont az jutott eszembe, hogy nem szerencsés az, hogy a magyar NB1-ben ilyen kiélezett a rivalizálás a csapatok között. S erről nagy mértékben a szurkolók is tehetnek. Csak idő kérdése volt, hogy ez mikor üt vissza a válogatottra.:(
Dhomasson 4 years ago
Ó, majd nézd meg a senkiket, amikor megnyerik a bajnokságot:P
AdriGwen 4 years ago
This comment has received too many negative votes show
Sírjál kicsi anita! :D szar győr, egyszerűen senkik vagytok a divatszurkolókkal együtt!
Silbrace 4 years ago
te meg egy szánalom vagy te szopronc
kretengyerek 4 years ago
méreten aluli vagy te senkiházi
Silbrace 4 years ago
Can anybody write down in english what happened there, now that anita has a new fan in Germany...? Please.
MickSmooth 4 years ago 2
Anita is angry because of the lost championship (dirty lucky ferencváros bitches go home!!!).
masterctg 4 years ago
Már nem azért, de amikor mondjuk a válogatott meccsekre mentek ki, akkor is ezt éneklitek a kocsiban??? Csak mert
a Görbe nélkül nem tudom mit kezdenénk...szval ennyit arról, hogy ki az az Anita...
AdriGwen 4 years ago 9
Akárki akármit mond vagy gondol, Görbicz Anita a világ legjobb játékosa és Pálinger Katival, a világ legjobb kapusával idén BL-t fogunk nyerni!!!
VeteTomarPorCulo 4 years ago 3
Én Fradista vagyok!
Mégis odaadnám a fél Fradit azért h Görbét Fradi mezben lássam!
budla13 4 years ago 3
én meg azért, hogy mez nélkül :)))))))
budosmacska1984 4 years ago 5
Felrobban, csak nem a bombáktól. Nekünk van hangunk :):P
GyuZolika 4 years ago
This comment has received too many negative votes show
De akkor még:
Ki a faszom az Anita? :D
GyuZolika 4 years ago
Mindenki láthatta h egy undorító csalás volt a végén!! Gusztustalan volt!! Ja h ki az az Anita?? A világjobb legjobb kézise ti szar nyomorék fradisták! Sehol nem vagytok és nem is lesztek soha többé! Ja a bl-ben meg jól álltok!! Csicskák!!
Cecepapi 4 years ago
Végülis "csak" a VILÁG LEGJOBBJA!!!
A fradi elbújhat mert most már a p*csába sincsenek!
Hajrá Győr! /Hajrá PÁLINGER!
Mshandball 4 years ago
16 gól ellenetek. Kezdetek már rájönni, hogy ki is ő?
Eszteee 4 years ago
Abból 10 büntető...
Egyébként a jóérzésű Fradisták nevében elnézést kérek az olyan bunkó beszólások miatt, mint ez a "ki a..." is. :(
Mshandball, te is butaságot beszélsz, nálunk nagyon sok változás volt, még idő kell, hogy minden rendben legyen.
Helga, te meg milyen igazságtalanságról beszélsz? Teljesen korrekt volt a játékvezetés, mindkét oldalra tévedtek rendesen...
Necros21 4 years ago 3
folyt: A végén nem történt semmi, amiért büntetőt kellett volna adni, ha arra gondolsz. A meccset ott buktátok el, hogy Anita mellé nem nőtt fel senki a végén.
Görbéről meg annyit, hogy sokszor tényleg hisztikirálynő, mint a döntőn is például Pirossal szemben (nagyot rájátszott egy esésre és még neki állt feljebb). Ok, nagyon jó játékos, de sokszor tud ellenszenves is lenni.
Meg lehetne érteni, még biztos a meccs hevében volt, de veszíteni is tudni kellene.
Necros21 4 years ago
SzaaaaaaaaaaaaaaarFraaaaaaadi
Orgati 4 years ago
Ez a "ki a..." kezdetű mondat most a legújabb trend a fradisták körében?
Eszteee 4 years ago
This comment has received too many negative votes show
Egyik legnépszerűbb dalunk a túrákon.
Amikor ez hangzik akkor mondhatni felrobban a kocsi a hangunktól!
DE KI A FASZOM AZ ANITA?
PLASZTIKÁÉRT SZOPNA MA!
MI FIZETJÜK,
A TE NAGY CSÖCSÖD!!!!
:D:D:D:D
GyuZolika 4 years ago
Ti mekkora szemét, állatok vagytok! Ő a világ legjobb kézise! Még szép, hogy ideges! Eléggé igazságtalanok voltak a bírók velük szemben!
Helga0522 4 years ago 2
This has been flagged as spam show
ki a faszom az az anita???
sírjál te mocskos állat, rohadjon meg egész győr
boysultras 4 years ago
This comment has received too many negative votes show
királylány nem tudta elviselni a vereséget, igazi sportember!
Ki a faszom az az anita,
Plasztikáért szopna ma.
Mi fizetjük,
A te nagy csöcsöd!!!!!!
zsozsi80 4 years ago
Egyébként Anitát is meg lehet érteni. Tévedések elkerülése végett, nagyon-nagyon örülök a Fradi győzelmének :DDD, és nem irigylem a Győrt...
emaileb 4 years ago
Ennyire sötét azért ne legyél!
emaileb 4 years ago
KI A FASZOM AZ AZ ANITAAAAAAA?????!!
kacsa1985 4 years ago