Huh... ez az a játék, amit nagyon szerettem, de ami igazán tudott idegesíteni isXD
Az elsőben a sok tápolással (habár akkor még kezdő voltam mékeres szinten, most már megszoktam h szinte mindenhol kell tápolniXD csak nem ennyit), a másodikat abba is hagytam 1 évre, amikor nem tudtam túljutni egy minijátékon (amikor a szellemek üldöznek).
De azért nagyok vagytok, még mindig ez az egyik legjobb magyar mékeres játék:D Még akkoris, ha sokszor téptem a hajamat:P
Az igaz, az első részben fél percenként van hatezer harc, azt később beláttam, hogy tényleg túl sok volt. Viszont a kötelező tápolások miatt a karakter erős volt. A többi részben a harcok fele már kikerülhető, de ott meg a minijátékok szivatják a népet, illetve, hogy a kikerült harcok miatt gyengék lettek a karakterek..
A 3 meg a 4 meg az kinek-milyen. Illetve most a DBOnline-al szenvedük, de az már egy teljesen más világ ^^
@achel91 DBo-t idén év elején kezdtem el fejleszteni, nyáron (és azóta is) Multiplayer béta stádiumban van. Töltöttem fel róla egy csomó gameplay videót is ide és GameStar-ban is megjelent a cucc XD
(Freeware cucc, a játékból kell csinálni egy reget, vagy, ha van már fórumos reged, azzal is lehet játszani. Pár héten belül engedélyezve lesz, hogy bárki indíthasson szervert. Egyelőre 4-en üzemeltetünk felváltva egy szervert tesztelési célzatból, így nem lehet mindig multiplayer módban játszani)
a DB3 harc rendszerét láwolom viszont az amnézia harc rendszere se rossz viszont ne tom aszem DB1 vagy DB2 harc nem tom de az a harc rendszer valami eszméletlen kurvára tetszet:D
mind a 3-mat kinyomtam, de nekem szivem szerint a 2 a kedvencem mikor kék haju lánnyal meg a fiuval kellet menni, az elsö is nagyon jo lett, de a 3 az felülmulta a képzeletet is, ehhez csak GRATULÁLNI tudok...tényleg történetileg tökéles az egész, és tele van sok poénnal xD, pl az elsöben a halyóre felvonulás, a 2-ben a madár az elején, a 3-ba a kaszás problémái XD, hát esküszöm találkoznék evvel a szerkesztövel
Esküszüm ilyet még nemláttam , még japánban se csináltak volna jobb harcrendszert :D nekem nagyont etszik épp készülök végigvinni a sorozatot csak elakadtam az 1 be de a fórumotokon már emgisleltem a választ .. enkem 1 valami szúrj a szemem a játékkal kapcsolatban . mégpedig a rajzolt manga style karakterek . nem akarom fikázni a munkátokat , én szeretek/szoktam rajzolni manga/anime karaktereket igaz csak a chiby hez értek :P
de ezek.. már nemazért de szerintem (már bocs a szóhasználatért) pocsékok , a DB3 setupjában annak a narancshajó csajnak a szeme , mért ferde?..
najó nem akarok ebbe belemenni összességében remek játékokat alkottok sőt a legjobbakat hangulatban is nagyszerűek de a mangakaraktereken javítsatok : ) megértem ha sértő ez a komment de kérlek ne egy hadüzenetnek vegyétek : )
its ok i guess, i made 3 rpgs in total, but they all got erased :( . yeah, its pretty good, but try this for a chalenge, make your own tilesets and everything, im doing that right now and its hard
Először is gratulálok a sorozathoz..nagyon klassz..bár a magyar tanár nem bizti, h 5öst adna rá :D Mondjuk a történet alakulása szempontjából van benne pár gonoszság =) ..GYEREKEK AZ ELSŐ RÉSZ ELEJÉN HAGYJÁTOK OTARUT NYERNI =) (persze 4 óra játék után tűnt fel, h valami nem stimm :P) Szóval nagyon klassz csak így tovább ^^..várom a 4. részt :)
1. How to create the horse-riding mini-game (you obviously just stick a person on a horse to create the character, but I want to know how to create the aiming thing);
This movie proves that as long as you are good at mapping, you can make your game look good with the standard RTP. Good job, and I love the custom battle system.
I use lots of Rudras RTP in my game, but I might give it a try to use the more standard stuff sometime in another game.
Grat Zrokky! Nagyon jó lett a DB Trilógia mind a három része! Csak gratulálni tudok!!! ^.^ Remélem nem hagyod abba makerezést! Magyar remekműveket kevés "csapat" gyárt! Csak így tovább! (Egy leendő makeres ^.^)
De sajnos a DB3 után abbahagytam a játékkészítést (azaz már lassan fél éve). Történt egy's más amitől úgy döntöttem, hogy ennyi elég volt a jótékonyságból. Most rajzolással foglalkozok.
Előfordulhat, hogy esetleg még egy DB3 outrot csinálni fogok, de egy hosszabb játékba biztos nem fogok belekezdeni. Főleg, hogy egyetemre fogok járni, semmi időm nem lesz -_-

achel91 2 months ago
@achel91 Senki nem mondta, hogy könnyű :P

Zrokky 2 months ago
@Zrokky
Persze, nem kell, hogy tökéletes legyen, így is sokkal jobb az általam játszott RPG Makeres játékok minimum felénél:)
DB Online-ra kíváncsi is vagyok, ha megjelenik, biztos kipróbálom:)
achel91 2 months ago
@achel91 DBo-t idén év elején kezdtem el fejleszteni, nyáron (és azóta is) Multiplayer béta stádiumban van. Töltöttem fel róla egy csomó gameplay videót is ide és GameStar-ban is megjelent a cucc XD
(Freeware cucc, a játékból kell csinálni egy reget, vagy, ha van már fórumos reged, azzal is lehet játszani. Pár héten belül engedélyezve lesz, hogy bárki indíthasson szervert. Egyelőre 4-en üzemeltetünk felváltva egy szervert tesztelési célzatból, így nem lehet mindig multiplayer módban játszani)
Zrokky 2 months ago
holy crap best sires in the world is 4 out lol
joshrobinsonful 9 months ago
This has been flagged as spam show
im starting a series called DrakeQuest check my channel plz
Gig225 10 months ago
Hey man, what's the name of this song?
MrKyle090 1 year ago
it always seems as if all the best games and stuff are either i another language, country, or just staight out impossible to find, makes me sad
MultiLelde 1 year ago
whoa...it took ya 6 YEARS to make this game it's so cool! :D Good job!
MasterSean217 1 year ago
not bad video 5/5
nightwing49766 2 years ago
done with rpg maker 2000 or 2003
nightwing49766 2 years ago
Dragon Blade 1-2-3 Rpg maker 2000
Dragon Blade 4 Rpg Maker 2003
RdeiSan 2 years ago
holy crap! that looks awesome!
reido66 2 years ago
Jé, ez magyar. Nem szoktam ilyen véletlenül magyar cuccokat találni.
kalacs32 2 years ago
Is there a full English version I could play? :P
boos405 2 years ago
It's only available in Hungarian language only :(
Maybe some dudes will translate it to english someday ^^"
Zrokky 2 years ago
Tell me about translations :D in RPG maker. its so hard, yawn.
borec2009 2 years ago
@Zrokky Is is hard to translate? May I can, because I can speak English well, and I'm Hungarian too!
KunioTaki 11 months ago
Remélem lesz 4 is :)
ati9292 2 years ago
A DB4 demója két napja került fel netre, ha érdekel lesd meg, a lapunkról letölthető :3
Zrokky 2 years ago
a DB3 harc rendszerét láwolom viszont az amnézia harc rendszere se rossz viszont ne tom aszem DB1 vagy DB2 harc nem tom de az a harc rendszer valami eszméletlen kurvára tetszet:D
hurtka 2 years ago
AJJJJJ de imádom ezt a játékot XD
mind a 3-mat kinyomtam, de nekem szivem szerint a 2 a kedvencem mikor kék haju lánnyal meg a fiuval kellet menni, az elsö is nagyon jo lett, de a 3 az felülmulta a képzeletet is, ehhez csak GRATULÁLNI tudok...tényleg történetileg tökéles az egész, és tele van sok poénnal xD, pl az elsöben a halyóre felvonulás, a 2-ben a madár az elején, a 3-ba a kaszás problémái XD, hát esküszöm találkoznék evvel a szerkesztövel
ati9292 2 years ago
Hy, örülök, hogy tetszett ^^
A DB4 demó verziója épp pár napja készült el, ha minden jól megy, a hetekben már letölthető lesz a weboldalunkról.
Itt youtube-n a videóim között találsz pár DB4-es videót is, ha érdekel lesd meg őket ^^
Meg van egy letölthető DB4 intró és harcrendszer bemutató, szintén megtalálod a weboldalunkon :3
Zrokky 2 years ago
zából ami rpg maker és ami jó rpg és játszottam vele az a DB sorozat és az amnézia talán még az idővihar az lesz a favorit.
hurtka 2 years ago
Esküszüm ilyet még nemláttam , még japánban se csináltak volna jobb harcrendszert :D nekem nagyont etszik épp készülök végigvinni a sorozatot csak elakadtam az 1 be de a fórumotokon már emgisleltem a választ .. enkem 1 valami szúrj a szemem a játékkal kapcsolatban . mégpedig a rajzolt manga style karakterek . nem akarom fikázni a munkátokat , én szeretek/szoktam rajzolni manga/anime karaktereket igaz csak a chiby hez értek :P
95SanyiX 3 years ago
de ezek.. már nemazért de szerintem (már bocs a szóhasználatért) pocsékok , a DB3 setupjában annak a narancshajó csajnak a szeme , mért ferde?..
najó nem akarok ebbe belemenni összességében remek játékokat alkottok sőt a legjobbakat hangulatban is nagyszerűek de a mangakaraktereken javítsatok : ) megértem ha sértő ez a komment de kérlek ne egy hadüzenetnek vegyétek : )
a viszont látásra
95SanyiX 3 years ago
Is There any download!? :D
CaligoBlood 3 years ago
You can download these games at my website (check my profile for the url ^^), but DB1,2,3 are in Hungarian language.
But, if you interested, "Dragon Blade 4 Intro And Battle System Demo" is available in English language too ;)
You can find a link to download it at my DB4 Bs video's description.
Zrokky 3 years ago
Thx for the advice, but I make stuff on my own way, and I'm usually working on my games alone :)
Zrokky 3 years ago
its ok i guess, i made 3 rpgs in total, but they all got erased :( . yeah, its pretty good, but try this for a chalenge, make your own tilesets and everything, im doing that right now and its hard
Jimbogreenred 3 years ago
Először is gratulálok a sorozathoz..nagyon klassz..bár a magyar tanár nem bizti, h 5öst adna rá :D Mondjuk a történet alakulása szempontjából van benne pár gonoszság =) ..GYEREKEK AZ ELSŐ RÉSZ ELEJÉN HAGYJÁTOK OTARUT NYERNI =) (persze 4 óra játék után tűnt fel, h valami nem stimm :P) Szóval nagyon klassz csak így tovább ^^..várom a 4. részt :)
Fyg3 3 years ago
Hy,
Đanke a kommentet ;)
na igen, az íráshibák azok jelen vannak eléggé, a 2. részben a teszteléskor kb 160 hibát találtunk, ebből 140 legalább íráshiba volt :D
De mindegy, a lényeg, hogy szórakoztató legyen, ez megvan.
Feltöltöttem DB4-ről egy promo 2-t, ha gondolod lesd meg, az accountomon :)
Zrokky 3 years ago
It's nice to finally see some Hungarian games!
I'll definatly download and play.
From the trailer it looks like it's really awsome. I'm still learning how to program/make games. So maybe I can learn from this.
Terra89 3 years ago 2
ez istenkiraly :D
zordiek 3 years ago
Please send me details for either;
1. How to create the horse-riding mini-game (you obviously just stick a person on a horse to create the character, but I want to know how to create the aiming thing);
2. How to set up that battle system.
xShawty4Lyfex 3 years ago
What is this song called?
xShawty4Lyfex 3 years ago
It's in the video description.
Background Music
Chrno Crusade - Tsubasa wa Pleasure Line
Zrokky 3 years ago
Thx. all for the comments + ratings! ^^
We are working on a new rpg maker game (I'll make the systems :3 ). We have uploaded an intro about it.
You can find it somewhere in my video list.
But it's all in Hun :(
Zrokky 3 years ago
These games look cool. Hey, do you have a link to your games? I really would like to play them.
aquaticG7 3 years ago
You can download my games from my website at
- rubydragon [dot] extra [dot] hu
At the main page, go to 'Játékaim' category.
(Játékaim = my games :) )
You can download them by clicking the 'Letölt' button, or watch some screenshoots by clicking the 'Kép' button!
All the games are in hungarian, and it's hardly recommended to understand the language, if you want to play these games.
Zrokky 3 years ago
very nice ^-^
MetroidX12 4 years ago
This movie proves that as long as you are good at mapping, you can make your game look good with the standard RTP. Good job, and I love the custom battle system.
I use lots of Rudras RTP in my game, but I might give it a try to use the more standard stuff sometime in another game.
Joowhahn 4 years ago
EFFIN SWEET
dogbutt88 4 years ago
the mapping isn´t nice but the AKS and the Charas are nice ^^
LEONSAHITI 4 years ago
Slightly appealing,ill give it a try sometime,keep up the good work,
Ac3Jay 4 years ago
Grat Zrokky! Nagyon jó lett a DB Trilógia mind a három része! Csak gratulálni tudok!!! ^.^ Remélem nem hagyod abba makerezést! Magyar remekműveket kevés "csapat" gyárt! Csak így tovább! (Egy leendő makeres ^.^)
bannerxp 4 years ago
I'm happy to hear that ^^
De sajnos a DB3 után abbahagytam a játékkészítést (azaz már lassan fél éve). Történt egy's más amitől úgy döntöttem, hogy ennyi elég volt a jótékonyságból. Most rajzolással foglalkozok.
Előfordulhat, hogy esetleg még egy DB3 outrot csinálni fogok, de egy hosszabb játékba biztos nem fogok belekezdeni. Főleg, hogy egyetemre fogok járni, semmi időm nem lesz -_-
Zrokky 4 years ago
Kár... -_- Pedig nagyremekeket gyártottál... -_- Sok sikert az egyetemhez! Üdv!
bannerxp 4 years ago
wow, cool vid, tell me please, with wich programm have you recorded this?
TheFinalFantasyOfAll 4 years ago
I used Fraps99 to record the parts of the video, and Win. Movie Maker to edit/cut it.
Zrokky 4 years ago
RPG Maker 2k RTP xD
wolllnashorn 4 years ago
Cool airship.
Drular 4 years ago
hey nice game send it to me dosmaen-atnospam-gmail dot com
please i love this game i love this game i love this game
Dosmaen 4 years ago
You can download these games from my website.
Take a look at my profile for the url ^^
Zrokky 4 years ago
perfect job ;)
Zolsx 4 years ago
Wow!!!!!!!!!!!!!
(one question; what a program u have used, to make this vid?)
TheFinalFantasyOfAll 4 years ago
I used Fraps99 to record the video, and WindowsMovieMaker to edit it.
Zrokky 4 years ago
great, i would love to play it.
MisterMagick 4 years ago
Thank you for the comment + rating ^^
Zrokky 4 years ago
This is cool. good job!
Gixis 4 years ago
If you liked it, watch my other videos :3
Zrokky 4 years ago