Az izraeli zsidók azt irták több videónál, hogy rövidesen feladják izraelt és azután Magyarországra menekül kb. 7 millió zsidó. Ennek komoly realitása van, mert a magyarországi liberális pártok (mszp/szdsz/fidesz/kdnp/mdf) ezt a tervet már évek óta előkészitették. :((
Ezeket a magyarellenes akciókat izraelből irányitják. Nem véletlenül történnek ezek a dolgok, mert kb. 7 millió zsidó vallású menekült türelmetlenül várja, hogy beköltözhessen a Kárpát medencébe. Előbb azonban szeretnék megritkitani az ittlakó népek sorait. Ezt a szlovákok és románok még nem igazán látják át. Sajnos!!!
Harangozni, siránkozni, imádkozni könnyű. Erre még a vénasszonyok is képesek. Harcolni kellene az országért nem könyörögni a nyugatnak!!!! A trianoni gyalázat nem egy rossz döntés, amit majd megváltoztatnak valahogy a nyugati hatalmak, hanem egy szándékos, jól előkészitett rablóhadjárat a HUN/MAGYAROK országa ellen. A nyugati tolvaj bandát és belső csatlósaikat csak a nyugat ellensége vagyis az ellenségünk ellensége képes megállitani, kiűzni hazánkból!!!!
jo video! összefogást! ha egy mást utáljuk (pl ftc ujpest) azzal nem nyerünk semmit csak is magunkat tesszük tönkre! az ujpesti is meg a fradista is ugyan ugy MAGYAR és ez a lényeg. ennyi.
Túl sok itt a sváb, tót-szlovák, szerb, cigány, zsidó, román, orosz, horvát, német stb. akik mind a magyarok vagyonára, földjére, házaira áhitoznak. Azért nem lehet nemzeti összefogást szervezni, mert ezek az éhenkórászok mindent megakadályoznak a saját érdekük elérése érdekében!!!!
Reszkess Európa jönnek a Magyarok.!!
Összefogás!!!
Remek Videó.
Egy zene címet kérhetek?.
Magyarország mindenek felett!!!
greenwhite1919 1 year ago
Hiszek Egy Istenben , Hiszek Egy Hazában , Hiszek Egy Isteni Örök Igazságban , HISZEK MAGYARORSZÁG Feltámadásásban.
picsorkartmen3 2 years ago 8
A.C.A.B
ratkozvezdas88 2 years ago 9
Az eseménnyel is kapcsolatosan csináltam egy videót: Srácok nézzetek meg ha gondoljátok:
watch?v=xuvS92wUcqg&feature=channel_page
hoholues 2 years ago 4
vasárnap ápr 19. irány pozsony!!! 17.15-kor Slovan-DAC
19uvb92 2 years ago 8
ÖSSZEFOGÁS!!!!!!Ferencváros,Újpest,Honvéd,Diósgyőr,DVSC,Győr!!!!!Előre is elnézést h nem írtam le az összes klubbot!!!!!!!KITARTÁS!!!!!!!
14marciSS88 2 years ago 11
This comment has received too many negative votes show
fos zenék
danceforsiva 3 years ago
Az izraeli zsidók azt irták több videónál, hogy rövidesen feladják izraelt és azután Magyarországra menekül kb. 7 millió zsidó. Ennek komoly realitása van, mert a magyarországi liberális pártok (mszp/szdsz/fidesz/kdnp/mdf) ezt a tervet már évek óta előkészitették. :((
kekvirag1 3 years ago
@kekvirag1 =D Ezzel a kommenttel azért vannak gondok...
norcopb 1 year ago
Ezeket a magyarellenes akciókat izraelből irányitják. Nem véletlenül történnek ezek a dolgok, mert kb. 7 millió zsidó vallású menekült türelmetlenül várja, hogy beköltözhessen a Kárpát medencébe. Előbb azonban szeretnék megritkitani az ittlakó népek sorait. Ezt a szlovákok és románok még nem igazán látják át. Sajnos!!!
kekvirag1 3 years ago
Iggen!!
Ez kell!
goost9001 3 years ago 8
1 a lényeg hogy Magyar vagy!!!
ÖSSZEFOGÁS! (A zene jóóóóó)
JoeSanHUN 3 years ago 8
Oroszországhoz hasonlóan ki kell tesékelni a BŰNÖZŐ ÉLETMÓDOT FOLYTATÓ "TÚLÉLŐKET" és akkor megint szép és erős lesz a mi hazánk!
kekvirag1 3 years ago 7
Harangozni, siránkozni, imádkozni könnyű. Erre még a vénasszonyok is képesek. Harcolni kellene az országért nem könyörögni a nyugatnak!!!! A trianoni gyalázat nem egy rossz döntés, amit majd megváltoztatnak valahogy a nyugati hatalmak, hanem egy szándékos, jól előkészitett rablóhadjárat a HUN/MAGYAROK országa ellen. A nyugati tolvaj bandát és belső csatlósaikat csak a nyugat ellensége vagyis az ellenségünk ellensége képes megállitani, kiűzni hazánkból!!!!
kekvirag1 3 years ago 9
jo video! összefogást! ha egy mást utáljuk (pl ftc ujpest) azzal nem nyerünk semmit csak is magunkat tesszük tönkre! az ujpesti is meg a fradista is ugyan ugy MAGYAR és ez a lényeg. ennyi.
Magyarhornet 3 years ago 8
Az összefogásos képet honna tudom megszerzni? am.grat baromi jó videó! Hajrá Ferencváros, csak a MAGYAROK!!!!!
ftcreaclpoolrmad22 3 years ago 12
Túl sok itt a sváb, tót-szlovák, szerb, cigány, zsidó, román, orosz, horvát, német stb. akik mind a magyarok vagyonára, földjére, házaira áhitoznak. Azért nem lehet nemzeti összefogást szervezni, mert ezek az éhenkórászok mindent megakadályoznak a saját érdekük elérése érdekében!!!!
kekvirag1 3 years ago 12
Sváb, orosz, horvát, német - na, ezeket mindenképpen kihagytam volna a felsorolásból!
WeiSSe14 3 years ago
Dunaszerdahelyiek osszefogás
dselano29 3 years ago 14
nagyon jó videó.. csak a média jobban felkaphatná ezt az egészet... pl erről a napról sem tudtam :( bár igaz vidéken lakok, de ... :/
ÖSSZEFOGÁS, MAGYAROK ;)!!
zuGee 3 years ago 15
Jó lett!!!Szép volt!!!!
orskovacs 3 years ago 21