Hát én még nem éltem ebben az időben, de nekem is tetszik így a klip alapján a hangulata ennek a kornak, annyi különbséggel, hogy nekem a mostani korszakkal sincs semmi bajom. Szerintem minden kornak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Például ha most a 80-as években lennénk, senki sem írhatna ide egy internetre feltöltött klip alá megjegyzéseket. :) De ez csak egy a sok dolog közül.
Zene: Nagy ötlet volt a szövegben a mozi analógiájára felhúzni az élet értelmét, sikeresen belevitték a mondandót a műbe. A zenére meg annyit, hogy igazi szintipop varázslat. Nem hiába volt népszerű, és még ma is az.
Klip: Életképek a korabeli Budapestről, ami akkoriban úti filmnek is elmehetett volna. Így viszont "csak" egy nosztalgikus korrajz marad.
A 80-as évek magyarországában tényleg ritka volt a discman, illetve a cd lemez, nekem először 1991-ben volt cd játszóm...ami még akkor is ritkaságszámban ment. Lemezeket sem volt egyszerű szerezni, csak a fővárosban ..
Megbaszott nagy zene csak azt nem ertem miért van szükség eröltettet tehetségkutató szarságokra amikor ezekben az időkben sem volt..... es igy igaz StiJocika hol lesznek sehol sem nem is fognak rájuk emlékezni....
85? 10 eves voltam akkor. Volt ket huszoneves unokatesom, a 80-as evek vegen kimentek mindketten az NSZK(!!!, helló, ez megvan?!)-ba. Naszoval mindket csaj kabe igy nezett ki mint ez a holgy az elejen, kis tinedzserkent csodaltam mindkettot. :)
Az együttes honlapján sem tisztázódott, hogy mikori az album.Ugyan azon a lapon az egyik sorban 1984-et írnak, a lap szélén, meg '85-öt!Szóval ezek szerint, 6, vagy 7 éves lehettem.Ezt az albumot 3 évvel később hallottam először.Bele is szerettem, és anyámtól "ki puncsoltam" egy MÁRVÁNYKOPTATOTT FARMERT, mert ŐK is ilyenben nyomták akkoriban.Erről az albumról egyébként nekem a full favorit a "Szentivánéji álom" !Az élet akkoriban szép volt,de én most is boldog vagyok,1 gyönyörű gyereket nevelek!
én ilyen számokon nötemm fel 2 növérem mellet és nagyon tecik a mai napig régen még zenét csináltak és nem csak aszt hallod hogy tucc tucc hanem élvezni tudod :) ez a lényeg :)
Lányok, fiúk: ez a 2000-es évtized egy moslék...többek között nem értem, miért ezek a nyálgép trógerek jönnek be a csajoknak: rózsaszín póló, tökönrúgott rekedtes kappanhang és egy erősebb szél elviszi...álmai pasija :) De a lányok egy jó része is a semmire van elszállva: huszonévesen cicki, ha melózol és nem az egyetemen vagy a fősulin lógatod a lábad...Ma azt lenne az időszerű, hogy kamu az egész világ...
@sintoroskot Nem azért hogy cáfoljam a mondanivalódat, de gondolj csak bele hogy a szüleid, de inkább a nagyszüleid milyen véleményt formáltak a te fiatalkori dolgaidról... ugye?! Ugyanúgy zongorázható a különbség a Beatles-korszak és az Emelet korszaka között is. Egy állandó dolog van a világon, az pedig a változás maga.
@Attila1025 Maradni nem fog ez biztos, de ki tudja mi jön ezután, lehet hogy rosszabb, de az is hogy jobb, minden relatív, Einstein is megmondta....:)
Ha már úgy is olyan sokan beszélgetnek itt a cd-ről, arra kíváncsi lennék, hogy az Első Emelet a 80-as években miért csak 1 cd-t jelentetett meg? Nem volt még rá kereslet mert drága volt, miért csak mosanában adták ki cd-n a számaikat?
well,lehet hogy a divat oooooooooooorult volt,de nekem nem mondd hogy a hulye "rappes"divat jobb,mikor a sracok segge kivan a gatyabol.....undorito!Egyebkent az az orult szines oltozkodes a 80as evekbol..szerintem nagyon meghatarozta az emberek kedvet is.szo ami szo.....egy kurva jo generacio volt kurva jo zenekkel....bar en imadtam a korai kilencvenes eveket is.Talan meg jobban.A tul sok szintetizator zene kezdett nagyon egybefolyni a vegen es mar mindenkinek ugyanaz a hangzasa volt.
Marmint ne haragudjatok ,de sokkal jobb mint ami most van a tv-be hogy mint ott a csajokat mutatjak (ez a jo resze) es a hatterben valami bena DJ "potyogtet" (ez a rosz resze)
nemtudok úgymond róla semmit, de ez a szám, annyira tettszik.
régebben is hallottam, csak nem tudtam ki játsza, a héten viszont egy rádiót hallgatva előtte bemondták, hogy következik az első emelet, amikor meghallottam, hogy a keresett számom, nagyon nagyon megörültem.Szeretem Őket. :)
És akkoriban még abban a tévedésben élt az emberiség, hogy a vízipipa menő (még nyilvános helyen, napközben is), szerencsére mára ezt kinőtte. Jó, hogy elmúltak ezek az idők. <--- ezt a hülyeséget meg honnan szedted??XD a Vízipipázás ma is menő, és rengeteg helyen látok nyilvánosan pipázó embereket! Köztük vagyok én is, és az összes Szimpla Kertmozis fiatal!
@KateOConnel tecik a véleményed én ezeken a számokon nötem fel mivel két növérem oda volt értűk de mai napig tobolni lehet rá és nem az a szar tucc tucc zene amitöl szét megy a fejed ez zene a régiek tudtak valamit
Igénytelen nyolcvanas évek. Pilóta napszemüveg, sárga munkásruha, tupírozott szánalmas fejek, sikálás egy bedugatlan elektromos gitáron, lábszárközépig érő vastag fehér fitneszzokni, testhezálló fitneszruha mint utcai viselet, fröccsöntött műanyag szintetizáornyekergés, stb. És akkoriban még abban a tévedésben élt az emberiség, hogy a cigi menő (még étteremben, ebéd közben is), szerencsére mára ezt már kinőtte. Jó, hogy elmúltak ezek az idők.
Igénytelen 2000-es évek. Oakley napszemüveg, rózsaszín műanyagruha, sminkelt szánalmas fejek, léggitározás egy felhangosított iPod-on, térdig érő lila kockás zokni, combtőig érő foszlatott farmerruha mint utcai viselet, monoton műanyag tüc-tüc őrület, stb. És akkoriban még abban a tévedésben élt az emberiség, hogy a vízipipa menő (még nyilvános helyen, napközben is), szerencsére mára ezt kinőtte. Jó, hogy elmúltak ezek az idők.
@rotekatze 1-2éve voltam volt cégem nyári buliján,és a drogot nem tűrő cég sátrában 3-4en vízipipáztak gyanús anyagot..enniyt a 2ős mércéről meg a mai időkről...ugyanúgy mint az úgynevezett "csalűdbarát" munkahelyek...perzse,3-4műszakban,északázás,képernyő előtti 12órás hétvégéztetés illegálisan...stb stb..ezek is mai idők..ezért akarok időutazni ;-) Ja a klipben a drága Sony első discman-en nincs rajta az elemtartó ami müködteti
@rotekatze 3 hangból vagy akkordból álló számok, számítógép által korrigált énektudás, milliárdos keresletért kreált báb-zenészek teljességgel amatőr vagy zenéhez egyáltalán nem értő arcok stb.stb... áhh igen ezek a 2000es évek...
Mint ahogy az is tévedés volt, hogy hangszerrel játszott zenével is lehet sikert elérni? Manapság ezt látnánk beigazolódni - de tiszta szerencse, hogy nem csak ilyen gyökerek vannak, mint te.
Régi emlékek,Első Emelet koncert a sportcsarnokban 1987-ben. Koncert után tolongás az óriásposzterekért amit dedikáltattam velük és amik a mai napig megvannak:) és tényleg jobb volt akkor fiatalnak lenni!
Jómagam karaoke-bulikat csinálok és ez z a szám amivel mindig be lehet indítani a bulit bármilyen társaságban, az már csak mellékes, hogy mindent elmond az életemről :)
A video elején a lány egy Sony D-50-es Discman-t kapcsol be. Azaz csak imitálja, ugyanis igy ebben a verzióban, ahogy a képen van nem megy :-) Ehhez hozzátartozik egy hordtáska, amiben benne voltak az akkumulátorok, ugyanis ez ebben nem volt még belső aksi, elem semmi. Maga az elem vagy aksitartó majd mégegyszer ekkora, és gondolom az nem mutatott volna jól a klippben :-)
Nekem is csak azért tűnt fel, mert most kaptam egy pont ilyet.
Érdekessége a dolognak, hogy ez volt a világ első discmanje, és 1200 nszk márka volt az ára. Na ebből lehet következtetni arra, hogy itthon mennyive kerülhetett :-)
Akkor már azt is mondhatjuk, hogy az első "digitális hanglemezekre" itthon biztosan nem Első Emeletet, se semmilyen más popzenét nem pörköltek. De nem baj, a fiúk a jövőnek csinálták ezt a klipet! :))
Egybk. ha neked van ilyened: van benne rázkódásvédelem? Vagy a leányzó valszeg úgy hallgatta a zenét, hogy lááááá ttttt od má á á ár...?
1984-es. Ebben az évben jelent meg az első hordozható CD lejátszó (Sony D-50), ez látható a klip elején is. 1200 NSZK márka volt annó. Ennek a típusnak még -úgy tudom- külső akksija volt hátul, ami a klipen látszólag nincs ott, úgyhogy kicsi a valószínűsége hogy megszólalt a lejátszó. :)
Akkor valahogy még a nap is másként sütött xDDD Jó volt felnőni a 80-as években. Engem ugyan mindig a rock/metal nóták hoztak lázba, de még ezekből a pop zenékből is csak úgy árad annak a kornak az érzése. Utánozhatatlan. Ja, és a filmek: Terminator, Aliens, Top Gun, Gonosz Halottak, Bosszúvágy, USA Invázió, Chevy Chase-es Dan Aykroyd-os vígjátékok, stb, stb. Überfasza!!!
Bizony, és ami még pluszban nagyon figyelemreméltó az ilyen zenékben mint az Első Emelet (vagy épp az Exotic), hogy ekkoriban még a popzenét alkotók is valódi, hangszereken játszani tudó emberek voltak.
Teljesen igaz, hogy ez a mai világ nem élhető. Minél többet hallgatja,nézi az ember ezt a számot, annál biztosabb ebben. Sajnálom azoknak a lelkivilágát akik ma jól érzik magukat a bőrükben.....
Tudjátok aza régi világ már SOSEM fog visszajönni igaz hogy csak 20 éves vagyok de anya szokta mesélni mennyivel mássabb volt minden megmondom öszintén nem érzem jól magam 2009-ben az én világom 1990töl visszafele kezdödik lenne 3 kivánságom az elsö az lenne hogy legyen 1970.jan.1 de aza baj hogy csak álom marad :)
Nagyon jó olvasni, hogy szinte mindenkinek az jön le a szám hallatán, hogy ekkor voltunk gyerekek. Nem a politika, a mindennapi gondok, hanem az emlékek. Eszméletlen élmény fejben visszaugrani azt a 20 évet. Őrület!!! :-) IMÁDOM!
2:09nél látjátok a leánynak milyne átalakitott kempingbringája van?Na azon az én hátam se fájna...szélesitett hosszitott támlás ülés,hozzámagasitott kormány...kinek volt iylen?Ki tudna nekem szerezni ilyent?
ez az egyik legjobb szamuk, nagyon nosztalgias:)
nellics1966 1 week ago
ki ez a sok buzi? :)
sbsb191 1 month ago
1:38 --tök spontáán xD amúgy nagyon jóó :))
LBogi2 1 month ago 2
Szegény Trabit összetörték :( :C
Trabilac 2 months ago
@Ragranda86 a belvárosban forgattak nagyrészt, ott ma is odafigyelnek hogy szép, tiszta legyen, a túristák miatt
whit3guy 2 months ago
Nagyon jó a video.. csak a táp maradt le a discman-ről az elején :D, ami nem kis darab volt..
GyurkaGyurka86 3 months ago
This has been flagged as spam show
Qrva jó 0:00 <===== újraindító gomb!!!
harcosilus88 4 months ago
:) miért van Kikin vegyvédelmi ruha?
harcicsirkerita 4 months ago 2
@harcicsirkerita Azért mert az nem Kiki hanem Szentmihályi Gábor :)
meszgergo 3 months ago
@meszgergo valóban :P
harcicsirkerita 3 months ago
Zseniális:)
badshopboys 4 months ago
0:37 nél a Szent István Bazilika... ma tök máshogy néz ki! :)
XXLVenom999 5 months ago
Hát én még nem éltem ebben az időben, de nekem is tetszik így a klip alapján a hangulata ennek a kornak, annyi különbséggel, hogy nekem a mostani korszakkal sincs semmi bajom. Szerintem minden kornak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Például ha most a 80-as években lennénk, senki sem írhatna ide egy internetre feltöltött klip alá megjegyzéseket. :) De ez csak egy a sok dolog közül.
mate0130 5 months ago 3
Zene: Nagy ötlet volt a szövegben a mozi analógiájára felhúzni az élet értelmét, sikeresen belevitték a mondandót a műbe. A zenére meg annyit, hogy igazi szintipop varázslat. Nem hiába volt népszerű, és még ma is az.
Klip: Életképek a korabeli Budapestről, ami akkoriban úti filmnek is elmehetett volna. Így viszont "csak" egy nosztalgikus korrajz marad.
Értékelés: *****
napimagyarklip blog hu
bulvarmedias 5 months ago 2
És régen ezek a buggyos, széles vállú, boka- és csuklófázós zsákruhák voltak a női divat netovábbjai. =D
KiddyRose 5 months ago
A 80-as évek magyarországában tényleg ritka volt a discman, illetve a cd lemez, nekem először 1991-ben volt cd játszóm...ami még akkor is ritkaságszámban ment. Lemezeket sem volt egyszerű szerezni, csak a fővárosban ..
Tibi77 5 months ago
Ebben a celebizált világban jólesik az ilyen ZENE.Mert ez a zene!//
rendezvousF1 6 months ago 2
A discman olyan fura a klippben,annyira ritka volt akkoriban hogy lehet hogy időutazó volt a csaj. :)
jozsoka12 6 months ago
Megbaszott nagy zene csak azt nem ertem miért van szükség eröltettet tehetségkutató szarságokra amikor ezekben az időkben sem volt..... es igy igaz StiJocika hol lesznek sehol sem nem is fognak rájuk emlékezni....
stibi74 6 months ago
@stibi74 De volt tehetség kutató akkoriban is.... csak akkor azok nyerték akik megérdemelték.... :)
MrNalen 5 months ago
A szám jó.A szomorú benne az hogy igaz.
TheWay2Milky 6 months ago
Ez ma is zene!!!'5 év múlva is az lesz!!!Majd akkor kiváncsi leszek hol lesznek az x faktorosok meg a megasztárosok!!!!
StiJocika 6 months ago
85? 10 eves voltam akkor. Volt ket huszoneves unokatesom, a 80-as evek vegen kimentek mindketten az NSZK(!!!, helló, ez megvan?!)-ba. Naszoval mindket csaj kabe igy nezett ki mint ez a holgy az elejen, kis tinedzserkent csodaltam mindkettot. :)
csabahu 6 months ago
:) Szeretem őket, pedig nem mai a zene, én eddig nem is ismertem őket, csak névről. Nemrég egy koncertjükön viszont nagyon odatették magukat! :D
I ♥ Első Emelet. :)
eeeszterke 6 months ago
ecsém az a discman amit az elején betett a csaj a táskába többe kerülhetett mint az androidom
consiliere96 6 months ago
Fluor vagy liszt teso nem mindegy mind egy szar
fes071 7 months ago
12 évesen is nagyon szeretem :)
Thebolha02 7 months ago
0:30- nál csak odamegy a sportkocsihoz és úgy tesz, mintha bezárná... Biztos valahol találtak egy ilyen kocsit és gondolták majd jó lesz a klippben!
katonabelagyrgy 8 months ago 26
.....:P:)
pecspapi1994 9 months ago
milyen szép idők is voltak, kár, hogy nem ekkor éltem, jó ez a szám :)
denjiful 9 months ago
Beszarok ezeken a frizurákon!! :D Bár, most újra divat a "lázadó srácok" közt a hosszó haj, csak most már vasalják!! :D
accika20 9 months ago
0:57 nél épp leparkol a hotel előtt egy 1970es VW Transporter T2/A ! Imadom ezt a szamot!
jaggertibi 11 months ago
1985-ben kiadott nagylemezükön szerepel ez a dal.
wwwralib13hu 11 months ago
berkes azóta se nőtt meg.
bachterman 11 months ago 2
Nagyon szerettem az Első Emeletet és ma is tetszik amit játszanak mert szívből zenélnek és ez a lényeg!!!! Sok sikert Emelet!!!!!!:)
NaTi74100 11 months ago
Megbaszott nagy ez a zene.....
stibi74 1 year ago
A kedvencem..:):)
kinga19970526 1 year ago
Édes istenem de régen volt!És milyen jó volt!!!!!
Metyi1 1 year ago
Ez a szám idősebb mint én, de kibaszott jó! :D
felmoso1547 1 year ago
oltári jó szám
MrCorona1986 1 year ago
A klip elején a világ első hordozható CD-lejátszója,1984-ből.
Akkori ára 1200! DM (nyugat-német márka) volt. Sony D-50 típus.
Ráadásul az akksija szépen lemaradt a videóban, valószínű azért mert
elég nagydarab volt.
CsontDr 1 year ago
+láttad az elején a cd lejátszót?Ez akkoriban olyan hatásos volt egy zenei videóban minta fénykard a Star Wars-ban.
dusika1 1 year ago 23
a kedy to bolo...es ez mikor volt?
Roboslav1972 1 year ago
Az együttes honlapján sem tisztázódott, hogy mikori az album.Ugyan azon a lapon az egyik sorban 1984-et írnak, a lap szélén, meg '85-öt!Szóval ezek szerint, 6, vagy 7 éves lehettem.Ezt az albumot 3 évvel később hallottam először.Bele is szerettem, és anyámtól "ki puncsoltam" egy MÁRVÁNYKOPTATOTT FARMERT, mert ŐK is ilyenben nyomták akkoriban.Erről az albumról egyébként nekem a full favorit a "Szentivánéji álom" !Az élet akkoriban szép volt,de én most is boldog vagyok,1 gyönyörű gyereket nevelek!
atrask0 1 year ago
mellesleg nekem annyira nem jön be ez a szám. mást hallgatok, egészen mást.. de akkoriban biztos szuper szám lehetett.
KateOConnel 1 year ago
öhm , tévedés én egyáltalán nem ezen nőttem fel, az ilyen Backstreet Boys meg efféle zenék mentek mikor én gyerek voltam. Nem ez ami itt hallható.
KateOConnel 1 year ago
én ilyen számokon nötemm fel 2 növérem mellet és nagyon tecik a mai napig régen még zenét csináltak és nem csak aszt hallod hogy tucc tucc hanem élvezni tudod :) ez a lényeg :)
titoka01 1 year ago
Azért Kikinek nem volt semmi bevállalni ,ezt a sárga overált:)
Amúgy a zene és a klipp 5*-ös!
stickfa2 1 year ago
@stickfa2 nem a Kikin van a sárga overall, hanem a doboson, asszem Szentpéteri:-)
kszabari 1 year ago
@kszabari !
Most már én is látom:)
stickfa2 1 year ago
Egyszerűen tökéletes a szám. A legjobb éveimet juttatja eszembe. Főleg a 1980-as évek vége, és a 1990-es évek eleje.
antennahungaria 1 year ago
szegény ifa trabant 601
csepger 1 year ago
Mennyivel normálisabban nézett még ki akkor Budapest. :(
SzZsoel1 1 year ago
2:50 - 3:13 úúú funky...
Nagyon bejön a retro szintijáték.
axelnemeth 1 year ago
Lányok, fiúk: ez a 2000-es évtized egy moslék...többek között nem értem, miért ezek a nyálgép trógerek jönnek be a csajoknak: rózsaszín póló, tökönrúgott rekedtes kappanhang és egy erősebb szél elviszi...álmai pasija :) De a lányok egy jó része is a semmire van elszállva: huszonévesen cicki, ha melózol és nem az egyetemen vagy a fősulin lógatod a lábad...Ma azt lenne az időszerű, hogy kamu az egész világ...
sintoroskot 1 year ago 4
@sintoroskot
Hujjujuj! Mekkora igazság!
Tisztelet!!!
RustyRyan2 1 year ago
@sintoroskot Nem azért hogy cáfoljam a mondanivalódat, de gondolj csak bele hogy a szüleid, de inkább a nagyszüleid milyen véleményt formáltak a te fiatalkori dolgaidról... ugye?! Ugyanúgy zongorázható a különbség a Beatles-korszak és az Emelet korszaka között is. Egy állandó dolog van a világon, az pedig a változás maga.
SkywalkerTibor 1 year ago
@SkywalkerTibor
Hát akkor remélem, hogy ez a mostani kor gyorsan tovaszáll...
Attila1025 1 year ago
@Attila1025 Maradni nem fog ez biztos, de ki tudja mi jön ezután, lehet hogy rosszabb, de az is hogy jobb, minden relatív, Einstein is megmondta....:)
SkywalkerTibor 1 year ago
This has been flagged as spam show
Most meg a tizenévesek fele Emó vagy hasonló görény kinézetet, divatot hordoz :S. Ez se sokkal jobb.
SirSzili 1 year ago
Most meg a tizenévesek fele Emó vagy hasonló görény kinézetet, divatot hordoz :S. Ez se sokkal jobb.
SirSzili 1 year ago
Kérek egy idögépet! Most azonnal!
MrGumicukor 1 year ago
akkor legyen pornofilm XXXDDD
lastzombiestanding 1 year ago 2
1:20-nál Mozi az egész világot énekelnek az első emelet tagjai.
Snoopy1984 1 year ago
Látom itt sokan nem értik ezt a világot!Jó volt!Nagyon jó!:))
Haninorbi 1 year ago
A klip elején nem Pelczné Gáll Ildikó szerepel? :->
OkosPala 1 year ago
1:20 nál "buzi az egész világ" hát kösz nem kérek belöle nem vok buzi
FazakasRock 1 year ago
@FazakasRock
Digitális hallókészülék reális áron, az alaptól a csúcskategóriáig
widex.hu
GYulussska 1 year ago
mozi az egész világ te !
davicc20 1 year ago
Ha már úgy is olyan sokan beszélgetnek itt a cd-ről, arra kíváncsi lennék, hogy az Első Emelet a 80-as években miért csak 1 cd-t jelentetett meg? Nem volt még rá kereslet mert drága volt, miért csak mosanában adták ki cd-n a számaikat?
GYulussska 1 year ago
well,lehet hogy a divat oooooooooooorult volt,de nekem nem mondd hogy a hulye "rappes"divat jobb,mikor a sracok segge kivan a gatyabol.....undorito!Egyebkent az az orult szines oltozkodes a 80as evekbol..szerintem nagyon meghatarozta az emberek kedvet is.szo ami szo.....egy kurva jo generacio volt kurva jo zenekkel....bar en imadtam a korai kilencvenes eveket is.Talan meg jobban.A tul sok szintetizator zene kezdett nagyon egybefolyni a vegen es mar mindenkinek ugyanaz a hangzasa volt.
daisicooper2 1 year ago
tokre szerettem volna tini leni a 80 as evekben.igaz most tiz evvel oregebb lennek,de sokkal klasszabbak lettek volna a tini eveim
daisicooper2 1 year ago
de szépen szól az a szinti... :)
realfan91 1 year ago
a piros inges a Berkes Gábor
Bo9903 1 year ago
JÓÓÓ:)
Bo9903 1 year ago
awesome!
farkaskid 1 year ago
3.35-nél piros ingben az a Dévényi Tibor?
pimpakutya 1 year ago
Ezt a stílusú zenét anno nem szerettem,de ez a dal most megragadott!A jövő heti buliban már én is szeretném énekelni!(egy zenész)
SuperSzzoli 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
qrva szar ez a szám
az egyetlen jó dolog benne a nő az elején a korai discmannel
én is ott szoktam sétálgatni, de nem látom soha
Oliver8111 1 year ago
@Oliver8111 Baz+ kurvára hülye vagy hogy ilyen fluorgeciket hallgatsz... EZ a jó szám, nem a Fluor-Buzi meg a Hannah Montana vágod apáM?
Thebolha02 7 months ago 2
nosztalgia forever!!!!:-)
KisKrisztin 1 year ago
Mostanában csupa retro zenét hallgatok - örülök, hogy ráakadtam erre is :)
YnasMidgardNaule 1 year ago 2
Én nagyon szerettem mindig.Sokkal jobb volt,mint a mai sok igénytelen k. szarság.
diostorta 1 year ago
a discman azért komoly lehetett akkoriban:D mert a discmanek magyarországon 2000 körül terjedtekel, elötte szigoruan csak kazettás walkman volt:)
viktorrrr0703 1 year ago 2
Igen. Annó ez egy híres ember úgy fogalmazta meg, hogy színház az egész világ és szinész benne minden nő és férfi... :D
SzarJoli 1 year ago
De retro :D tiszta jo ...,
Marmint ne haragudjatok ,de sokkal jobb mint ami most van a tv-be hogy mint ott a csajokat mutatjak (ez a jo resze) es a hatterben valami bena DJ "potyogtet" (ez a rosz resze)
gyorihuni 1 year ago
Tipikus helyzet. Már az elején Porshét lop a magyar :)))
telefonmagus 1 year ago
Milyen a múltban, 2029-ben? Üdv: 2060-ból. :-) Amúgy jó szám. Szeretem a retrót.
patriotchen 1 year ago
1:20-nál télleg azt mondja hogy '"Buzi az egész világ"????
goblinfing 1 year ago 2
Az mozi te állat, gondolkozz egy picit.... Amúgy meg megkeresheted a dalszövegét, ha még mindig 'buzit" hallasz.
gigaffggg 1 year ago
@gigaffggg am utána néztem azóta de akkor is fullra úgy lehet hallani
goblinfing 1 year ago
A film forog tovább:-)Szeretemr8
eznembecsuletesvilag 2 years ago
Comment removed
eznembecsuletesvilag 2 years ago
Ezeréves ez a szám, de így 15 éves fejjel, is nagyon tetszik :)
bf2cod2 2 years ago 37
Igaz.:) A ruhák elég gagyikXD bocsi ősök.
Joshukam 2 years ago
Pár év múlva a te mostani ruháidon is ugyanígy fognak röhögni a gyerkőcök.
rcs2003 1 year ago 3
Szerintem fiatalnak lenni olyan, amilyen... Ha most nem élvezed, akkoriban sem lettél volna boldogabb.
Ez a szám pedig még most is menő!
epdani 2 years ago 8
Sokkal inkább lettem volna akkor fiatal , mert most sokkal rosszabb fiatalnak lenni.
Joshukam 2 years ago 4
kajak zene kajakba kajak zene
paripapenisz 2 years ago
Hatalmas zene.
azmuhay 2 years ago 33
Ez kurvajó!
bencesan 2 years ago 2
én a 80-as években születtem, annak is a közepén.
nemtudok úgymond róla semmit, de ez a szám, annyira tettszik.
régebben is hallottam, csak nem tudtam ki játsza, a héten viszont egy rádiót hallgatva előtte bemondták, hogy következik az első emelet, amikor meghallottam, hogy a keresett számom, nagyon nagyon megörültem.Szeretem Őket. :)
superbike86 2 years ago 3
Nagyon jó! Az emelet mindig emelet marad!
illespityu 2 years ago 3
Rofikutya!!!
Tervaskanto1 2 years ago
És akkoriban még abban a tévedésben élt az emberiség, hogy a vízipipa menő (még nyilvános helyen, napközben is), szerencsére mára ezt kinőtte. Jó, hogy elmúltak ezek az idők. <--- ezt a hülyeséget meg honnan szedted??XD a Vízipipázás ma is menő, és rengeteg helyen látok nyilvánosan pipázó embereket! Köztük vagyok én is, és az összes Szimpla Kertmozis fiatal!
KateOConnel 2 years ago 3
Ott a lényeg a végén (üdv 2029-ből)
Csak kifordítottam az illető szavait:)
rotekatze 2 years ago 5
:) néhány embernek nehezére esik az iróniát felismerni írott formában (ez tény nem viccből mondom) :)) talán majd kinövik :D
kösz az uppot
abcdef8419 2 years ago 2
@KateOConnel tecik a véleményed én ezeken a számokon nötem fel mivel két növérem oda volt értűk de mai napig tobolni lehet rá és nem az a szar tucc tucc zene amitöl szét megy a fejed ez zene a régiek tudtak valamit
titoka01 1 year ago
azt tartom szánalmasnak aki most itt fikázni kezdi a klippet és az egész 80-as éveket.
Valami hülyegyerek, aki ló*aszt sem tud az életről.
tmomozy 2 years ago 4
This has been flagged as spam show
Igénytelen nyolcvanas évek. Pilóta napszemüveg, sárga munkásruha, tupírozott szánalmas fejek, sikálás egy bedugatlan elektromos gitáron, lábszárközépig érő vastag fehér fitneszzokni, testhezálló fitneszruha mint utcai viselet, fröccsöntött műanyag szintetizáornyekergés, stb. És akkoriban még abban a tévedésben élt az emberiség, hogy a cigi menő (még étteremben, ebéd közben is), szerencsére mára ezt már kinőtte. Jó, hogy elmúltak ezek az idők.
ssybaf 2 years ago
Igénytelen 2000-es évek. Oakley napszemüveg, rózsaszín műanyagruha, sminkelt szánalmas fejek, léggitározás egy felhangosított iPod-on, térdig érő lila kockás zokni, combtőig érő foszlatott farmerruha mint utcai viselet, monoton műanyag tüc-tüc őrület, stb. És akkoriban még abban a tévedésben élt az emberiség, hogy a vízipipa menő (még nyilvános helyen, napközben is), szerencsére mára ezt kinőtte. Jó, hogy elmúltak ezek az idők.
Üdv 2029-ből:P
rotekatze 2 years ago 5
@rotekatze de buzi vagy!!!
sziszka949 1 year ago
@rotekatze 1-2éve voltam volt cégem nyári buliján,és a drogot nem tűrő cég sátrában 3-4en vízipipáztak gyanús anyagot..enniyt a 2ős mércéről meg a mai időkről...ugyanúgy mint az úgynevezett "csalűdbarát" munkahelyek...perzse,3-4műszakban,északázás,képernyő előtti 12órás hétvégéztetés illegálisan...stb stb..ezek is mai idők..ezért akarok időutazni ;-) Ja a klipben a drága Sony első discman-en nincs rajta az elemtartó ami müködteti
Balage78Szfvar 1 year ago
@Balage78Szfvar ha valaki vizipipázik az már drogos??? Mennyél máááár!!!!
purimix 1 year ago
@rotekatze Teljesen igazad van!!
csavargo04 1 year ago
@rotekatze 3 hangból vagy akkordból álló számok, számítógép által korrigált énektudás, milliárdos keresletért kreált báb-zenészek teljességgel amatőr vagy zenéhez egyáltalán nem értő arcok stb.stb... áhh igen ezek a 2000es évek...
drlaza 1 year ago
@drlaza bunkó fasz
rati7625 1 year ago
@rati7625 külön gratulálok elmés hozzászólásodhoz, köszönöm hogy ezt megosztottad velünk
drlaza 1 year ago
Mint ahogy az is tévedés volt, hogy hangszerrel játszott zenével is lehet sikert elérni? Manapság ezt látnánk beigazolódni - de tiszta szerencse, hogy nem csak ilyen gyökerek vannak, mint te.
kaszpiboy 2 years ago
Régi emlékek,Első Emelet koncert a sportcsarnokban 1987-ben. Koncert után tolongás az óriásposzterekért amit dedikáltattam velük és amik a mai napig megvannak:) és tényleg jobb volt akkor fiatalnak lenni!
EndTheABBAFan 2 years ago 6
"csakasárgaanorák" XD
Danee20 2 years ago
jó lett volna ebben a korban fiatalnak lenni, de sajnos jóanyám nem hamarkodta el a dolgot:)
00asha00 2 years ago 5
Szia Asha!
Tényleg jó volt!
Üdv.: Vera 71-ből:)
vera711031 2 years ago
@vera711031 Bizony, ezt én, egy másik 71-es is megerősíthetem! :-)
Hotstepper71 2 years ago
0:31 azzigen a porschét a zsigulk, a trabantok meg a ladák közé xD
lowacyoxD 2 years ago
Az a discman...(!)
Eshte 2 years ago 3
bizony :)
ati14569 2 years ago
ez a melós anorák volt akkoriban a menő?:O
Flametrhower 2 years ago 2
Én már nem nagyon szeretem az ilyen laza Rockot de ez nagyon jó. :)
szzsolti1995 2 years ago
Fúúú imádom ezt a zenét.
Jómagam karaoke-bulikat csinálok és ez z a szám amivel mindig be lehet indítani a bulit bármilyen társaságban, az már csak mellékes, hogy mindent elmond az életemről :)
ati14569 2 years ago
Porsche-t lezárja a Ladák között, micsoda bátor ember! :D Anno még egy Lada Samara is nagy szó volt... :)
plszuts 2 years ago
akkoriban tényleg az okker sárga kezes lábos volt a divat? :D a zene az fantasztius
MGALAMBM 2 years ago
A 70-es években,szölettem 1972-ben.
Tudnék mesélni!
stickfa2 2 years ago
A lényeget kéne meglátni a klippben
patriotchen 2 years ago
Ez nagyon vicces :-)
Elmesélem mi:
A video elején a lány egy Sony D-50-es Discman-t kapcsol be. Azaz csak imitálja, ugyanis igy ebben a verzióban, ahogy a képen van nem megy :-) Ehhez hozzátartozik egy hordtáska, amiben benne voltak az akkumulátorok, ugyanis ez ebben nem volt még belső aksi, elem semmi. Maga az elem vagy aksitartó majd mégegyszer ekkora, és gondolom az nem mutatott volna jól a klippben :-)
NGAHUN 2 years ago
Ez videoklip, nem dokumentumfilm ;)
Leeate 2 years ago 3
Mindegy, hogy mi.
Ezt úgy nevezik, hogy baki.:-)
Nekem is csak azért tűnt fel, mert most kaptam egy pont ilyet.
Érdekessége a dolognak, hogy ez volt a világ első discmanje, és 1200 nszk márka volt az ára. Na ebből lehet következtetni arra, hogy itthon mennyive kerülhetett :-)
NGAHUN 2 years ago
Akkor már azt is mondhatjuk, hogy az első "digitális hanglemezekre" itthon biztosan nem Első Emeletet, se semmilyen más popzenét nem pörköltek. De nem baj, a fiúk a jövőnek csinálták ezt a klipet! :))
Egybk. ha neked van ilyened: van benne rázkódásvédelem? Vagy a leányzó valszeg úgy hallgatta a zenét, hogy lááááá ttttt od má á á ár...?
Leeate 2 years ago
A lány sehogy nem hallgatta a zenét, mivel igy ahogy látni a képen nem működőképes. Van benne rázkódásvédelem.
NGAHUN 2 years ago
A klipp és a zene egyébként hibátlan, nagyon bejön, csak ez a klipp miatt hajkurásztam egy ilyen discmant. Most végre lett.
NGAHUN 2 years ago
Próbáltam linket, de nem ment. A wikipedia-n kell a discman szóra keresni, és ott látható a tokjában,amiben az aksik vannak.
NGAHUN 2 years ago
ma 20:30tol főtéren nagytemplom elött elsö emelet koncert!
jamgyoker 2 years ago
Nem tudom, ez mennyire megrendezett, de nekem annyira tetszik, ahogy a csaj elindítja a zenét, aztán rögtön elmegy mögötte a sárga villamos. :-)
Leeate 2 years ago
miért is nem akkor éltem...
vortob 2 years ago
Mikor született ez a szám?
operafan85 2 years ago
Comment removed
vidazo 2 years ago
This has been flagged as spam show
1984-es. Ebben az évben jelent meg az első hordozható CD lejátszó (Sony D-50), ez látható a klip elején is. 1200 NSZK márka volt annó. Ennek a típusnak még -úgy tudom- külső akksija volt hátul, ami a klipen látszólag nincs ott, úgyhogy kicsi a valószínűsége hogy megszólalt a lejátszó. :)
vidazo 2 years ago
Akkor valahogy még a nap is másként sütött xDDD Jó volt felnőni a 80-as években. Engem ugyan mindig a rock/metal nóták hoztak lázba, de még ezekből a pop zenékből is csak úgy árad annak a kornak az érzése. Utánozhatatlan. Ja, és a filmek: Terminator, Aliens, Top Gun, Gonosz Halottak, Bosszúvágy, USA Invázió, Chevy Chase-es Dan Aykroyd-os vígjátékok, stb, stb. Überfasza!!!
RebelPN 2 years ago
Bizony, és ami még pluszban nagyon figyelemreméltó az ilyen zenékben mint az Első Emelet (vagy épp az Exotic), hogy ekkoriban még a popzenét alkotók is valódi, hangszereken játszani tudó emberek voltak.
kaszpiboy 2 years ago
Őrületesen nagy Emelet-rajongó voltam, imádtam ezt a számot, és az egész életérzést, amit ezek a könnyed zenék sugalltak akkor nekünk. :)
Jó volt!! Most is jó hallgatni. :)
anikobuj 2 years ago 2
Teljesen igaz, hogy ez a mai világ nem élhető. Minél többet hallgatja,nézi az ember ezt a számot, annál biztosabb ebben. Sajnálom azoknak a lelkivilágát akik ma jól érzik magukat a bőrükben.....
drpharm7 2 years ago 3
Tudjátok aza régi világ már SOSEM fog visszajönni igaz hogy csak 20 éves vagyok de anya szokta mesélni mennyivel mássabb volt minden megmondom öszintén nem érzem jól magam 2009-ben az én világom 1990töl visszafele kezdödik lenne 3 kivánságom az elsö az lenne hogy legyen 1970.jan.1 de aza baj hogy csak álom marad :)
Mtztraktor 2 years ago 3
Hiányoznak ezek az idők, kár hogy csak kis időt érezhettem az igazi korszak végét :(
OfficalGunner 2 years ago 2
Hiányzik ez a világ...
EdesVasarnap 2 years ago 3
annyira jó a szövege..... nagyon igaz szerintem! Geszti írta! :)
ernuci86 2 years ago 2
Tudjátok még mi volt a jó? A Viki és a Flört. Keményen jó zenéjük volt. Kár hogy azt nem tesznek fel .
katonabelagyrgy 2 years ago
14 vok de egész nap ezt hallgatom
zsoficucu1220 2 years ago 4
en 90-ben erettsegiztem. oszinten szolva marha boldog voltam a 80-as evekben. johetne siman...
vahuuuu 2 years ago 2
először Loki meccs szünetébe halottam felüdülés ilyen videókat nézni, a mai magyar popzene kicsit langyos már nekem, persze azért vannak kivételek:D
onrihun 2 years ago
Nagyon jó olvasni, hogy szinte mindenkinek az jön le a szám hallatán, hogy ekkor voltunk gyerekek. Nem a politika, a mindennapi gondok, hanem az emlékek. Eszméletlen élmény fejben visszaugrani azt a 20 évet. Őrület!!! :-) IMÁDOM!
feketekikka 2 years ago 10
Menjünk vissza 1980-ba.... De komolyan..... ;)
pgalbacs 2 years ago 6
Zseniális ez a téma a szintetizátoron :)
billiejoehun 2 years ago 13
aha engem is az fogott meg:)
bati90 2 years ago
cd lejátszó?
wow nekünk még, színes tv-n sem volt akkor, és kazin toltam a H.J-t (értsd: HalászJudit)
1760422 2 years ago 6
Mennyivel élhetöbb volt az akkori világ istenem de visszamennék 70 80-as évekbe :(
Mtztraktor 2 years ago 26
This has been flagged as spam show
Mi ez a mocskos ocsmány szar!Ezeket a Dunába kéne lövetni!Death Metal forever!
Brutaldeathmetal88 2 years ago
Állítsd le magad.
rotekatze 2 years ago
Azt a kurva xD . Micsoda 10 éves szintű duma :)
billiejoehun 2 years ago
2:09nél látjátok a leánynak milyne átalakitott kempingbringája van?Na azon az én hátam se fájna...szélesitett hosszitott támlás ülés,hozzámagasitott kormány...kinek volt iylen?Ki tudna nekem szerezni ilyent?
Balage78Szfvar 2 years ago 2
engem az inkabb a csepel tacskóra emlékeztet, lehet az
Sanis5 2 years ago
Igazan jo ujralatni es hallgatni ezt a szuper csapatot.
balanta11 2 years ago 6