@79csibi Idomítással, szakértelemmel, szeretettel :) A csikósok is le tudják fektetni a lovukat, egy készséges és egy profi csikósnak ez egy hét alatt sikerül állítólag.
35:00-nál, "az ország vászontarisznyájára lakatot tétetek, nehogy kilopják belőle a pénzt"... Bendegúz, pár évtized múltán látjuk, hogy ez nem sikerült.
Az a két ember valószínűleg csendőrök leszármazottja... Annak idején a regény íróját behívatták a csendőrök leírása miatt, és nem dícsérték meg, csak azért úszta meg állítólag,mert a rendőrkapitány is jót röhögött az egészen:)
Nehéz az élet a tanyavilágban. Regős Bendegúz, az égetni valóan rossz csemete sokat tudna róla mesélni. Gyerekkorában sokféle dolgot tartottak felőle: hogy csodagyerek, meg, hogy akasztották volna fel kétnapos korában. Most az anyja elszegődteti a bakterházba. A kisfiú szenved a pénzéhes lókupec, a lusta bakter, a fukar paraszt, de legfőképpen a Büdös Banya miatt.
szereplő(k): Olvasztó Imre (Bendegúz) Koltai Róbert (A Bakter) Horváth Teri (A Banya, a Bakter anyósa) Haumann Péter (A Patás) Bánhidi László (Konc bácsi) Csákányi László (Buga Jóska) Pécsi Ildikó (Csámpás Rozi) Molnár Piroska (Anya) Zách János (Suszter) Szilágyi István (Piócás ember) Gyulai Károly (Marhakereskedő)
8 embert valamilyen puruttya betegség támadott meg!
hajdatish 1 day ago
Már csak azért is érdemes volt megszületni, hogy ezt a filmet lássam! IMÁDOM!!! :)
hajdatish 1 day ago
79csibi: ezt a lovat sajnos némi intravénás benzinnel fektették le.
mrfinucci 1 week ago
Taknyán tenyerőllek ! Nagyon jó!
Bemutatkozas 2 weeks ago
aha
anzsuhaz 2 weeks ago
Buga Józsi nem szép ember, de gavallér
TheDaveid19 2 weeks ago 2
Én sajnos tudom milyen volt a tehénpásztorkodás gyerekkorba. Filmben látni valahogy jobb.
imateeei 3 weeks ago 3
Angie1844 köszönöm a választ!:D
79csibi 3 weeks ago
Hatalmas film! Hihetetlen hogy mamár nemtudunk ilyeneket csinálni.....
nagyKrItIKUS1 3 weeks ago
Legjobb film a magyar filmiparban.:) Rengetegszer láttam, és lehetetlenség megunni!
Bejcsi1970 1 month ago 2
a lovat nem értem már régota!nem is értek hozzá,de hogy tudták megoldani,h elfeküdjön?ha vki tudja irja már meg pls!
79csibi 1 month ago
@79csibi Idomítással, szakértelemmel, szeretettel :) A csikósok is le tudják fektetni a lovukat, egy készséges és egy profi csikósnak ez egy hét alatt sikerül állítólag.
Angie1844 1 month ago
@Angie1844 *készséges lónak és profi csikósnak
Angie1844 1 month ago
nem megy az könnyen faluhellyen lol
isida97 1 month ago
szereti a tika meggyet :DDDDketten szeretünk mi eggyet :DDDDDD
bastardvac 1 month ago
nem azért mert csövesen terem a kukoricagombóc :DDXD
bastardvac 1 month ago
Micsoda "kór" történet...
NoBukta 1 month ago
Hát te a Bendegúz, én is azért hat-hétszer jó fejbe kólintottalak vóna amilyen kis rohadék módjára viselkedsz néha :s
doncseczakos 1 month ago
Ott a kísértet a ganénál:)
doma234 1 month ago
-Jajj Istenem, jajj, majd lefagy a lábam.
-Énnek örülök, csak fagyjon, úgy itt hagyak, hogy öröm lesz nézni.
XDDDDDDDDDDDDD
Pernye003 1 month ago
A legeslegjobb magyar film:)))
47saci 2 months ago 3
Ehhez nincs angol fölirat valamerre?
RevanorSzeged 2 months ago
0:11:28 xD ilyen rusnya teremtés még a kalendáriumban sincsen
patosik100 2 months ago
Imádom ezt a filmet! :D
2bostongeorge 2 months ago
kössz a feltöltést :)
gordonnomad23 2 months ago
akár ki akármit mond ez a film nagyon jó 17 éves vagyok de a filmet nagyon dicsérem és akár hányszor meg nézem mosolygok a Bendegúzon :)
Magyar0612 2 months ago
vicceltek ezt a filmet még az unokáink is nézni fogják az 5éves unokaöcsém is kiviről fújja az egész filmet már annyiszor látta
szocsyke 2 months ago 2
nem rosz
tomi19981015 2 months ago
Nagyon szépen köszönöm mindenki nevében! :D
Nagyon régóta keresem, és most nem kell letöltenem a filmet, mégegyszer köszönöm!
123laleee 2 months ago
Hogy raktad föl??
KironeJoker 2 months ago
@KironeJoker Most nekem is csak 15 perceset enged a Youtube. De egy ideig engedett hosszabbat is. Okát nem értem...
berrnuli 2 months ago
@berrnuli Kössz boccs de kicsit későn kapcsoltam :D
KironeJoker 2 months ago
Köszi ,hogy felraktad a teljes részt:):)
pantal23 2 months ago
4 ember nem magyar
HyperGuitar02 2 months ago
@HyperGuitar02 vagy csak nem látták a filmet :D suták... :D
Tomibacsi08 2 months ago
Már vagy százszor láttam de mindig szuper!!!!
matyikabt 2 months ago
Hatalmas film!
0:52:24 "...micsoda PURUTTYA betegség..." :DDDD
videolecso 2 months ago
Imádom *-*
DonCsicsa021 2 months ago
Ez anyannya :D
Tekk148 2 months ago
Ez meg van nekem DVD-n:D Ez tök jó ez a film
danika1627 3 months ago
Van Isten, gyerekek, le ne vegyétek. :)
S6lnitskin 3 months ago 2
na, idemég vagy ötöt
boxera11 3 months ago 2
ne szólj bele más dolgába golyszly93!
jó film
72botosdavid1 3 months ago
ismerem,jo film
igazsag63 3 months ago
Köszönöm a feltöltést!! Legjobb film a világon!
TheClaz01 3 months ago in playlist Liked videos
Comment removed
piskota21 3 months ago
1:30-tól nézzétek a bakter kimegy XD
atrakh85 3 months ago
mekkora jó film :)))
Magyar0612 3 months ago 2
35:00-nál, "az ország vászontarisznyájára lakatot tétetek, nehogy kilopják belőle a pénzt"... Bendegúz, pár évtized múltán látjuk, hogy ez nem sikerült.
08NaGa 3 months ago 13
Hogy az ördög pörkölje meg a süket disznaját :D XDDD
Tenshionnanoko128 3 months ago 13
Jaj én ezen könnyesre kacagtam magam - ismét!
Uramatyám, egy banya!
Ezen mindig visítok :D
Garunrine 3 months ago
imádom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Timejjja1106 3 months ago
ki az a 2 f* akinek nem tetcik ez a jó régi magyar film, nem igen csináltak most tanába ilyet mit ezelőtt
golyszli93 3 months ago
nagyon nagy!! :))
superzsolt 3 months ago
Na, ez jó volt.
MartinLHungary 4 months ago
De jó...Hozzáadás a kedvencekhez...
IpariFestes 4 months ago 2
Az a két ember valószínűleg csendőrök leszármazottja... Annak idején a regény íróját behívatták a csendőrök leírása miatt, és nem dícsérték meg, csak azért úszta meg állítólag,mert a rendőrkapitány is jót röhögött az egészen:)
vsarok22 4 months ago
Comment removed
TheAndiii3 4 months ago
2 csősznek nem tetszik :)
petit2001 4 months ago
A legjobb!Nincs olyan magyar aki ne szeretnè.Minden generàcio imàdja.
Mrscarletpimpernel1 4 months ago 2
Why don't they show this in Australia?
AntiProtonBoy 4 months ago
2 embernek nem tetszik?:O Azt,hogy ez az eddig sikerült legjobb magyar film:P
tescolift 4 months ago
imádom az egyik legjobb magyar film :)
LILI80656 4 months ago
eszméletlen film :D sok sok köszönet a feltöltésért
xXE4GLEyEXx 4 months ago
1 embernek mért nem tetszik? -.-
marcivanable 4 months ago
@marcivanable
azt hitte szerintem hogy azzal lehet letölteni :)
bakter15 4 months ago
@bakter15 hát kb :D de akkor már ketten ekkora gyökerek
marcivanable 4 months ago
NAGYON JÓÓÓ SZERETEM!
nagyitotheva 4 months ago
A legjobb magyar film ,köszi
krucsoattila97 4 months ago
a legnagyobb film a világon 5 star... :P bendegúúúúúúúúúúúúúzzzz :D
ECDavide 5 months ago 3
Fekete sas, sáros utca. Itt lakik a Varga Pista, Varga Pista-Varga Dina, mind a kettő ebenguba... :D :D
Szaki1983 5 months ago
Legjobb magyar film és nekem mindig a régi idők jutnak róla eszembe köszi hogy fel raktad!
maja95ist 5 months ago
KÖSZIIII!!!!!!!hogy felraktad az egészet!!!:D:D
vertigoanna 5 months ago
Legnagyobb film! :)
Jimmi19872 5 months ago
hát igen a legjobb magyar film!
lujoooo 5 months ago
Emlégszek 4 éve láttam elősször és azóta egyáltalán nem.
Amikor megláttam hogyfellvan téve malyd ugráltam a plafonon örömömben :D
Ferenc199701 5 months ago
Köszi a filmet,évekkel ezelőtt láttam teljes egészében hihetetlen,hogy ma is milyen jókat nevettem.mégegyszer köszi
TOYOTA1581 5 months ago
Kösz Bernuli a feltöltést :)
TheGeridy 5 months ago 2
a két csendőr benne a legnagyobb forma
kicsizotyo 5 months ago
Azta büdös anyáját
petike488 6 months ago
1:03:32 Bendegúz ügyes célzással kicsinálta a Koltai művész urat :D csak úgy rohant ki :D
KASZU187 6 months ago 4
örök favorit ez a film :) nem hiába..régen tudtak poénokat gyártani. :)
AisaKyra 6 months ago
Uramteremtőm, egy banya XDXDXD
TheEbihal 6 months ago
0:51:14 a mocskos KURVA
TheLiza991000 6 months ago
Ne tegezz te átok te inkább fejd meg a riskát te!jaj miért kellett új tehenet vennünk?? ajj ne tegez O.o XDYXDXDXD
babocay120 6 months ago
De a ló hogy esett össze annélkül hogy megdöglene?
babocay120 6 months ago
@babocay120 Adtak neki altatót, be volt idomítva, vagy bármi más :)
Miamacska 6 months ago
imáááádom ♥ :)
eni663 6 months ago
ZSENIÁLIS!!! ÖRÖK!!!!!!!!!! <3
Florcsa01 6 months ago
a legjobb film a világon!
aranybalna 6 months ago 42
- Áldani fogsz még, hogy ilyen jó helyre szereztelek be...
- Csakugyan áldalak, hogy a menkő égetne meg levelestül- ágastul... :Đ
Örökzöld film, örökzöld aranyköpésekkel, nincs mese. :))
Fishace1988 6 months ago 52
mekkora szövegek vannak benn már! :D -jobban tolja az oltásokat mint a flour tomi xDDDDDD
illired1 6 months ago
Nincs még egy ilyen jó magyar film!! Akár hányszor megtudnám nézni.
Kösz a feltöltést!
blackdani28 6 months ago 3
Ez a film is örökzöld marad!! :D Soha nem lesz még egy ilyen jó magyar film, fogadni merek. :) Legjobb!!
Vadocka1991 7 months ago
köszönöm szépen a feltöltést
rocker466 7 months ago
Nehéz az élet a tanyavilágban. Regős Bendegúz, az égetni valóan rossz csemete sokat tudna róla mesélni. Gyerekkorában sokféle dolgot tartottak felőle: hogy csodagyerek, meg, hogy akasztották volna fel kétnapos korában. Most az anyja elszegődteti a bakterházba. A kisfiú szenved a pénzéhes lókupec, a lusta bakter, a fukar paraszt, de legfőképpen a Büdös Banya miatt.
apollodorosz1 7 months ago 2
apollodorosz1 7 months ago 2
dolgozzon csak tés asszonny dolgozzon :D XDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXD
FTC961 7 months ago 2