Zene: A dalon egyértelműen érződik, hogy az akkoriban megasikeres Vengaboys ihlette az egészet. Viszont sikerült ügyesen megfogni a venga életérzés esszenciáját, és magyarra átültetni.
Klip: A klipen egyértelműen érződik, hogy az akkoriban megasikeres Vengaboys ihlette az egészet. Viszont sikerült ügyesen megfogni a venga életérzés esszenciáját, és magyarra átültetni. (gy.k. a "duplikáció" szándékos volt)
Anno a diszkós korszakomban nekem is ez volt a kedvencem. Mára már merőben megváltozott a zenei ízlésem, de ezt a dalt még most is imádom :)! Valahogy olyan nosztalgikus.
@Maydy4 Hát szerintem semmi de nem is ez a lényeg hanem azt hogy mit jelentett anno ez a zene és hogy milyen emlékek jutnak az eszedbe tőle. Kis vicces magyar klip. Mi így szeretjük. :-)
@MrRastafari890 ál jt sátán magva képmutató degenerált genetikai hulladék sátán ál jt ringyó tuskó gyűlölködő baszó istenítő perverz szadista pedofil ál jt - k hatalmaskodnak jehova tanúi felett idős beteg rászorulót fiatalt ártatlant ölnek sátánista análbaszós titkolt játékot űznek a buzi képmutató férgek miközben tiltják az internetezést hogy ne jöjjenek rá hogy egy szabadkőműves sátáni szektás rágalmazó hitehagyott banda markában vannak aki rájön kiközösítik minden parázna mocskot megtűrnek
@MrRastafari890 A KIRÁLYSÁGTERMEKBEN IS AZ ANÁLBASZÓS TITKOS SÁTÁNI JÁTÉKHOZ SZÜKSÉGES ÚTMUTATÓT KÖZLŐ ELŐADÁSOK HANGZANAK EL AMIKRŐL A TÖBBI BE NEM AVATOTT MIT SE TUD AZ ÖSSZES ELŐADÁSUK SÁTÁNI SZABADKŐMŰVES SZEKTÁS MOCSKOS SZENNYES ALATTOMOS HAZUG BUZI PERVERZ SZADISTA ALJAS SÁTÁNKÉJDÖGFÉREG TUSKÓ KÉPMUTATÓ ÁLJT RINGYÓBASZÓ ÉS ISTENÍTŐ VÉN BUZIK ELŐADÁSAI a szeretetről pofáznak de csak gyűlölködni képmutatni és emberölni tnak HALLELUJAH-DÍCSÉRJÉTEK JEHOVÁT DE CSAK GYALÁZZÁK NONSTOP
@Kartsibaldable ál jt sátán magva képmutató degenerált genetikai hulladék sátán ál jt ringyó tuskó gyűlölködő baszó istenítő perverz szadista pedofil ál jt - k hatalmaskodnak jehova tanúi felett idős beteg rászorulót fiatalt ártatlant ölnek sátánista análbaszós titkolt játékot űznek a buzi képmutató férgek miközben tiltják az internetezést hogy ne jöjjenek rá hogy egy szabadkőműves sátáni szektás rágalmazó hitehagyott banda markában vannak aki rájön kiközösítik minden parázna mocskot megtűrnek
igazából a kommentek alapján sok csúnya szó jut eszembe!amikor működtek,sok fellépésükön voltam..Twity-vel és Tiger-rel sokat dumáltam is..jó zenét nyomtak..de érdekes módon AKKORIBAN mindenki fújolt.most meg azt olvasom, mennyire jók voltak. sokszor hallgatom őket..mert jó volt, amit csináltak AKKOR és MOST is..egészen addig, míg Nikit le nem váltották..
az Aj Aj Aja klip megvan valahol videó kazettán..(remélem)..Ha megtalálom és digizem,felrakom!nincs sehol a neten,úgy láttam..érdekel vkit?
@Neobianco ál jt sátán magva képmutató degenerált genetikai hulladék sátán ál jt ringyó tuskó gyűlölködő baszó istenítő perverz szadista pedofil ál jt - k hatalmaskodnak jehova tanúi felett idős beteg rászorulót fiatalt ártatlant ölnek sátánista análbaszós titkolt játékot űznek a buzi képmutató férgek miközben tiltják az internetezést hogy ne jöjjenek rá hogy egy szabadkőműves sátáni szektás rágalmazó hitehagyott banda markában vannak aki rájön kiközösítik minden parázna mocskot megtűrnek
2:39-nél nagyon nehezen, de sikerült megállítanom, mikor Twity mellbimbója kibukkan. 2001 Szilveszterén mondta valaki egy házibulin, hogy otthon kikockázta, és látszik, és mostanáig biztos voltam benne, hogy kamuzott. De nem!!! :)
Rosszul tudod! Prod.:Dr.Szakács László (Doki), semmi közük nem volt a Kozsóhoz, habár a Doki is egy pénzéhes hajcsár volt, dolgoztatni szerette őket,csak a fizetni nem(a bevételek 76%-át tette el)!!!!!!!! A Lolly miután a csaja lett (titkosan, mert a tagoknak nem lehetett semmi közük egymáshoz és a Vez.hez), őt kellett istenÍteni, pedig az indulásnál a Twityt favorizálta, az első 5-6 szám az ő hangjával ment. Az ut.videón (Angyalt......) a szőke csaj csak tátikázott, a Tiger barátnője volt.
Jesszusom ki volt ez a állat aki ezt feltöltötte? Már akkor is tarkólövés járt érte amikor elkészült. Vengaboys koppintás, igazi Z+ fosadvány. Balázs, Lilu, Philip, Alex...Hu a hideg is kiráz. A 90 -es évek a magyar könnyűzene mélypontja volt.
Tény, nem lesz a tananyag a zeneművészetin - csakúgy mint a legtöbb hasonló kaliberű szám. Se többet, se kevesebbet nem tud náluk (amolyan magyarosított Vengaboys). Egy diszkóban, buliban tök elmegy én legalábbis anno bírtam. Magyar szinten mérve szerintem a klipp is okés.
Azért , mert telnek az évek és más zenék jönnek be ugymond a divatba , más fajta zenék vannak most mint jó pár évvel ezelőtt , azért még nem kell azt fikázni ami régen igenis nagy szám volt ..Jó tény, hogy kiment a divatból ...de egy kis nosztalgiázásra jó:D:D
Szeretem az ilyen régi számokat halgatni,mert mindig a gyerek korom jut eszembe.Amikor minden jo volt,és szép.Már csak a régi emlékekért is meg éri halgatni.
jaj ez nagyon dúúúúúrvvaaaa :D :D attól lesz yó, hogy mennyire szar, pedig hogy bejött nekem is még akkor :D :D már el is felejtettem, hogy ilyen is volt... és igen, ha nagy ritkán discoban vagyok és felhangzik ez vagy egy hasonló, én is fülig érő szájjal énekelem, miközben táncolok rá :D
Fülbe mászó dallam, de a két faszi nem sokat tesz hozzá zeneileg, ezért nem tudom mit keresnek ott...talán csak a koreográfiát gazdagítják..............................igazi jó magyar gagyi zene:P
bárcsak mégegyszer 16 lehetnék Én 31 éves vagyok de még tudnák bulizni a maiaknak leesne az álla azt garantálom sok minden miatt nem lehet de ezek miatt örülök mert ez a két dolog a két kisfiam de lesz egyszer még egy esténk a feleségemmel na akkor neki is le fog esni az ála már várom
@petigyerek Jó pofák volták és mindegy, hogy "koppintás "vagy sem.Ha nem tetszik, miért hallgattad?A "huha veszélyes"egyik fiatal ember Európa szerte nyeri és nyerte a táncversenyeket az elmúlt években.Lehet hogy itt kezdte, de ma már a világot járja!Te hol tartasz?Én jókat buliztam velük, nem rosszabbak mint a többi akkori együttes.
Cuki..... i love to enterntain u....
MrDemeter69 10 hours ago
This has been flagged as spam show
vegaboys copy.
Killerinstic25 1 day ago
boom boom boom boom, I want you in my room..
thunderstorm13 3 days ago
Egyáltalán minek a 2 pasi? :D
Petiiiiii 1 week ago
Aszta. De rég hallottam máár xD Mondjuk nekem anno 6-7 évesen is kínos volt a zene. Akkor is értettem hogy milyen értelmetlen a szöveg xD
Petiiiiii 1 week ago
aztaaa:)) kb 12 éve még én is énekeltem az akkori bandában:)))
Puszedly72 3 weeks ago
nagyon gáz az egész :(
MrSusnya 1 month ago
az elején nem azt mondja hogy : szaladj egy köcsögért ????
pissedpupu 2 months ago 3
Zene: A dalon egyértelműen érződik, hogy az akkoriban megasikeres Vengaboys ihlette az egészet. Viszont sikerült ügyesen megfogni a venga életérzés esszenciáját, és magyarra átültetni.
Klip: A klipen egyértelműen érződik, hogy az akkoriban megasikeres Vengaboys ihlette az egészet. Viszont sikerült ügyesen megfogni a venga életérzés esszenciáját, és magyarra átültetni. (gy.k. a "duplikáció" szándékos volt)
Értékelés: ****
napimagyarklip blog hu
bulvarmedias 4 months ago 2
Hi Mr!!! Very Nice Video!! I Like it, allthough I don´t understand the text, no matter! I like the sound!!
techforever100 4 months ago in playlist Favoriten von techforever100
kurva jóóóóóóóóóóó :D a két buzi mit veri magát ott??? :D
bakosidavid 4 months ago
KURVAROBOGÓÓÓ XD
bazsiihmv 5 months ago
Anno a diszkós korszakomban nekem is ez volt a kedvencem. Mára már merőben megváltozott a zenei ízlésem, de ezt a dalt még most is imádom :)! Valahogy olyan nosztalgikus.
flclharu 6 months ago 2
8-11 éves koromig ez volt az abszolút kedvenc slágerem! :D hajjajj...szép idők! (:
petraSID 7 months ago 3
Másolás de hát abban az időben ez volt a menő.
Imre56hd 8 months ago
A bubble gum pop legjobbjai a skandinávok voltak lásd Aqua, meg ugye a holland Vengaboys.
Kétségkívül übergagyi, de azért jó votl erre rázni a diszkóban 10 éve... a csajok (főleg Lolly) meg igencsak S+
Vipera01 8 months ago 7
A magyar trash-pop gyöngyszeme. Hiába szidjátok a Bubble Gum-ot, Ti is fiatalon rájuk nyúztátok a répát és a tinidiszkóban ugráltatok a zenéjükre!!!
gmflash29 8 months ago 3
Vengaboys reloaded:D Minden szart le kell másolnunk, szó szerint:D régi szép idők:D
HunVenture 9 months ago 4
ajj de imádom:) folyton ezt hallgatom:P
kulmen321 9 months ago
Neobianco! Nem vagyok benne 100%-osan biztos, de volt köze Ágnes Vanillához! Bővebbet nem tudok, nem tartottam gyertyát!
sobi59 9 months ago
Szerintem anno magyarok között egyik legjobb volt a Bubble Gum csak kár h nem tartott sokáig a karrierjük :S
kimisebi 10 months ago
Igazad van sluwyett.
MrLacko46 10 months ago
Stipistopi a kék lány.
nemszentember 10 months ago
Lolly megérne 1-2 ajtócsapkodást....
bozitojugg3rn4ut 10 months ago
Holdjáró női cipő forevva :DDD
Azurdrop 11 months ago
Értelmes emberi lény létemre nem tudom megállapítani, hogy vajon milyen összefüggés van a háttér, a szereplők öltözéke és a dalszöveg között.
Maydy4 11 months ago 3
@Maydy4 Hát szerintem semmi de nem is ez a lényeg hanem azt hogy mit jelentett anno ez a zene és hogy milyen emlékek jutnak az eszedbe tőle. Kis vicces magyar klip. Mi így szeretjük. :-)
c4rush 11 months ago
Beszaras. De jo volt ujra meghallgatni. Van benne valami pikans es ettol egy ideig keptelen vagyok abbahagyni a hallgatasat :)
odnan33 11 months ago
thenoblequran (Ctrl+Enter)
thankallahalltime 11 months ago
TIGER T AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAJJJJJJJJJ DENEVETEK XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
jozsikaspice 11 months ago 3
ez tetszik
troszt72 11 months ago
mennyit hallgattam ezt kislany koromba, szuper!!!!!!!
locacidka 11 months ago
neeeeeeeeeeeeeee :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
fannisz 1 year ago
Bar lennenek ijen diszkok szabolcsban, ahol teljesen minden a 90'es evek beli dolgokat lehet visszaidezni.. es ijen zenek is mennenek tobbek kozt....
Kar hogy ijenre nem gondol senki sem... A sok mostani szar zene hejett lenne valami retro....
MrFabbal 1 year ago 2
@MrFabbal Teljesen egyet értek VELED, és mit ad Isten én is szabolcsi vok :D
Neobianco 1 year ago
Atyavilág! Hogy ez mekkora sz*r volt régen! Könnyeztem a nevetéstől, amikor először láttam. XD XD
molnardav 1 year ago
@molnardav
ez nem csak régen volt szar. :D
fannisz 1 year ago 3
Limonádé
Predator12121 1 year ago
wockos kany éves vagy ??
XxTheAdrienneXx 1 year ago
a "tökroppantok" ott vannak rendesen:)
Sasyy 1 year ago
This has been flagged as spam show
szúrnám a két csajt :P :D :D
MrRastafari890 1 year ago
szúrnám a két csajt :P :D :D
MrRastafari890 1 year ago
@MrRastafari890 ál jt sátán magva képmutató degenerált genetikai hulladék sátán ál jt ringyó tuskó gyűlölködő baszó istenítő perverz szadista pedofil ál jt - k hatalmaskodnak jehova tanúi felett idős beteg rászorulót fiatalt ártatlant ölnek sátánista análbaszós titkolt játékot űznek a buzi képmutató férgek miközben tiltják az internetezést hogy ne jöjjenek rá hogy egy szabadkőműves sátáni szektás rágalmazó hitehagyott banda markában vannak aki rájön kiközösítik minden parázna mocskot megtűrnek
kuikkuroczika 1 year ago
@kuikkuroczika Úgy ahogy mondod
MrRastafari890 1 year ago
This has been flagged as spam show
@MrRastafari890 A KIRÁLYSÁGTERMEKBEN IS AZ ANÁLBASZÓS TITKOS SÁTÁNI JÁTÉKHOZ SZÜKSÉGES ÚTMUTATÓT KÖZLŐ ELŐADÁSOK HANGZANAK EL AMIKRŐL A TÖBBI BE NEM AVATOTT MIT SE TUD AZ ÖSSZES ELŐADÁSUK SÁTÁNI SZABADKŐMŰVES SZEKTÁS MOCSKOS SZENNYES ALATTOMOS HAZUG BUZI PERVERZ SZADISTA ALJAS SÁTÁNKÉJDÖGFÉREG TUSKÓ KÉPMUTATÓ ÁLJT RINGYÓBASZÓ ÉS ISTENÍTŐ VÉN BUZIK ELŐADÁSAI a szeretetről pofáznak de csak gyűlölködni képmutatni és emberölni tnak HALLELUJAH-DÍCSÉRJÉTEK JEHOVÁT DE CSAK GYALÁZZÁK NONSTOP
qiqroczj 1 year ago
mennyi felszopott ribi, régen még így működött a zeneipar/pornóipar :P
Kartsibaldable 1 year ago
This has been flagged as spam show
@Kartsibaldable ál jt sátán magva képmutató degenerált genetikai hulladék sátán ál jt ringyó tuskó gyűlölködő baszó istenítő perverz szadista pedofil ál jt - k hatalmaskodnak jehova tanúi felett idős beteg rászorulót fiatalt ártatlant ölnek sátánista análbaszós titkolt játékot űznek a buzi képmutató férgek miközben tiltják az internetezést hogy ne jöjjenek rá hogy egy szabadkőműves sátáni szektás rágalmazó hitehagyott banda markában vannak aki rájön kiközösítik minden parázna mocskot megtűrnek
kuikkuroczika 1 year ago
This has been flagged as spam show
Másoljátok be ezt:
90's Retro Házibuli Megamix /Video/
visszarepit a 90-es évekbe:D:D
TheDomedee 1 year ago
Lolly 10ből 10es
Ritschye 1 year ago
igazából a kommentek alapján sok csúnya szó jut eszembe!amikor működtek,sok fellépésükön voltam..Twity-vel és Tiger-rel sokat dumáltam is..jó zenét nyomtak..de érdekes módon AKKORIBAN mindenki fújolt.most meg azt olvasom, mennyire jók voltak. sokszor hallgatom őket..mert jó volt, amit csináltak AKKOR és MOST is..egészen addig, míg Nikit le nem váltották..
az Aj Aj Aja klip megvan valahol videó kazettán..(remélem)..Ha megtalálom és digizem,felrakom!nincs sehol a neten,úgy láttam..érdekel vkit?
OroszlanTango 1 year ago
@OroszlanTango Persze hogy érdekel...Gyerekkorom kedvence a Bubble gum...Bestiáktól nincs meg neked a nem kérek mást c. videoklip?
Neobianco 1 year ago
This has been flagged as spam show
@Neobianco ál jt sátán magva képmutató degenerált genetikai hulladék sátán ál jt ringyó tuskó gyűlölködő baszó istenítő perverz szadista pedofil ál jt - k hatalmaskodnak jehova tanúi felett idős beteg rászorulót fiatalt ártatlant ölnek sátánista análbaszós titkolt játékot űznek a buzi képmutató férgek miközben tiltják az internetezést hogy ne jöjjenek rá hogy egy szabadkőműves sátáni szektás rágalmazó hitehagyott banda markában vannak aki rájön kiközösítik minden parázna mocskot megtűrnek
kuikkuroczika 1 year ago
Lolly azért elég HOT volt... és a hangja sem volt rossz sztem
bozitojugg3rn4ut 1 year ago 2
respect gyerekek, ez a nem mindegy
Genesiour 1 year ago
Egyszerű de mégis zseniális... A lányok pedig... na ők nem egyszerűek :DD Egyszerűen kurvára édes szám és nem is akar más lenni :) Kedvenc :D
MrKofN 1 year ago
ááááá általános suli :D:D még tátikáztunk is rá :D:D:D:D:D
nagyon jóóóóóóóóóóóóóóó
kisbubuka 1 year ago
topa de fless gyerek volt :D:D
zsofy4444 1 year ago
This has been flagged as spam show
@zsofy4444 seggbeqrtégedishamissátánqtyabüdösolácigózsidóképmutatóCzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagva30ezüstösJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenseggbekúrástamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítés1feltétel:képmutatólegyenDohányuccaNádudvar4181H.B.m1e,imádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, 06304089850
qrczika 1 year ago
Ahhoz képest, hogy akkor az ismeretlenből kerültek elő szerintem egyáltalán nem rossz! A csajok pedig nagyon komolyak:)..... főleg TE ZSU:)
Vizilopeti 1 year ago
Engem baromira ellazít! Munkahelyi stresszoldónak tökéletes! És a csajok vadítóan néznek ki! :-)
charger810211 1 year ago
hángérien veynga bolyz
sercipapa 1 year ago
2:39-nél nagyon nehezen, de sikerült megállítanom, mikor Twity mellbimbója kibukkan. 2001 Szilveszterén mondta valaki egy házibulin, hogy otthon kikockázta, és látszik, és mostanáig biztos voltam benne, hogy kamuzott. De nem!!! :)
illed60 1 year ago 2
Sztem is tök jó ez a szám, régen mindig ezt hallgattam, felvidított, bár még nagyon kicsi voltam :)
WorldSh4king 1 year ago
élt ez a "zenekar" 1 zenénél többet is? Ha jól tudom, ez is Made by Kozsó.
hikomat32 1 year ago
Rosszul tudod! Prod.:Dr.Szakács László (Doki), semmi közük nem volt a Kozsóhoz, habár a Doki is egy pénzéhes hajcsár volt, dolgoztatni szerette őket,csak a fizetni nem(a bevételek 76%-át tette el)!!!!!!!! A Lolly miután a csaja lett (titkosan, mert a tagoknak nem lehetett semmi közük egymáshoz és a Vez.hez), őt kellett istenÍteni, pedig az indulásnál a Twityt favorizálta, az első 5-6 szám az ő hangjával ment. Az ut.videón (Angyalt......) a szőke csaj csak tátikázott, a Tiger barátnője volt.
sobi59 10 months ago 3
@sobi59 A Doki véletlenül eleinte nem a Message nevű magyar csapat (amiben Ágnes Vanilla kezdte) egyik tagja volt?? Sőt talán Ágnes pasija?
Neobianco 9 months ago
mais divatos szám szerintem,lányok szerkója szuper,nagyon dögös csajok....
pafek69 1 year ago
mennyei még mindig!!! :)
kittiii 1 year ago
naón jó
kedvet csinál!!
ha szómórú vaok éne zt szoktam halgatni mindenkiinek ajánlom
14Lizus 1 year ago
Lolly szerintem jók voltatok, s sajnálom, hogy feloszlott a csapat, mert a számok dallamosak voltak.
Szerintem meg lehetne megpróbálni újra összeállni, ha akarjátok, hátha újra nagy sikert futtok be.
Hogy állsz az énekléssel Lolly?
MTamas1987 1 year ago
venga boyz made in hungary
jakupcsek 1 year ago 2
nagyon jo ez a szám
karsay12 1 year ago
Hehe szentem nagy zene xD de most komoylan fülbemászó :) nah meg az a tigris ruha xD (Y) király :P
Doresz013 1 year ago
ááá legjobb :D
lejloooful 1 year ago
imádom
lotyiloli 1 year ago
edes kis csapat volt hanem tetszik ne kattits ide
Peggi1974 1 year ago
Ez a zene számomra örök kedvenc marad...:) Nem kell fikázni...ha nem tetszik, nem kell rákattintani és hallgatni...ennyi!
AncsikaBaba1 1 year ago
OMG ebben az évezredben nem hallottam ezt a notát...végre 1 kis nosztalgia
tsimpako 1 year ago
Tényleg, a két srác milyen funkciót töltött be?
ickerHun 1 year ago
tejóég milyen rég volt és te jó ég milyen klip és te jó ég milyen cipők :D
ticsilla 1 year ago
juj én oda voltam LOLLY-ért, pedig már nem voltam olyan fiatal. most 30 vagyok.
amúgy aranyos kis zene volt...
italkereskedo 1 year ago
etalon XD
SiceCBR 1 year ago
jeee sulidiszkós zene for ever
Licskadam 1 year ago
basszus.. katona voltam.. Tapolca.. Balaton.. váá de jó volt!
marioka0405 1 year ago
@marioka0405 tapolca powaaa :-) meg B52, forum, stb :)
kismber 1 year ago
Valakinek nincs meg a Taboo - Veled vagyok baby c. klipje? ugyanis letörölték youtube-ról...
Neobianco 1 year ago
@Neobianco
csak az mp3 ha kell:)
HIdeokoima 1 year ago
jaj emlékszem ám amikor "berobbantak"
hát most jót röhögtem, nem az embereken hanem a szerepen amit kaptak :D
KASZU187 1 year ago
köszi hogy feltöltötted, isten !
Nyusszmussz 1 year ago
Szívesen mindenkinek :D
Látom elvagytok =D
wockos 1 year ago 6
kár hogy nincsenek már
gouranga30 1 year ago
Vengaboys magyar klónja.
bodrob80 1 year ago
jó ez a szám !
Csiboca88 1 year ago
Igenis jó ez a szám.
Én meg 20 vagyok.
én imádom megvan egy albuma is.
aya19100 1 year ago
korcsok....
Tisikee 1 year ago
a két buzi minek ugrál ott??
sulwyett 1 year ago 42
@sulwyett haha :D de bolond vagy, de igazad van.. ?
MrFabbal 8 months ago
@MrFabbal naugye :D
sulwyett 8 months ago
@sulwyett mert az egyiknek egy macska költözött a fejére, mint Voldemort
petraSID 7 months ago
@sulwyett Hát ez jó kérdés!
pszabo100 6 months ago
S AKOR MI A FASZOM AKINEK NEM TECIK NE HALGASA NEM EROSZAK KAPJATOK BE
attila2010ful 1 year ago
Jesszusom ki volt ez a állat aki ezt feltöltötte? Már akkor is tarkólövés járt érte amikor elkészült. Vengaboys koppintás, igazi Z+ fosadvány. Balázs, Lilu, Philip, Alex...Hu a hideg is kiráz. A 90 -es évek a magyar könnyűzene mélypontja volt.
HMmolna 1 year ago
én 18 vok de bevallom őszintén inkább meghallgatom ezt mint a sok mai szennyet.
arpad94 1 year ago 3
@arpad94
Ez a régi idők szennye.
Mókából hallgatni jó, de ugyanaz a szar.
wihher 1 year ago
Találó nevet választott nekik valami okos koponya.:P
necromedve 1 year ago
Ez annyira szép... ez lesz a csengőhangom!
TheKryssboy 1 year ago
venga boysss
leohner 1 year ago
eyesburningup xDxDxDxD :)))
LOOOOOOOOOOOOOOOOOL
Ez jó ...
Neked van igazad xD :))
Értelmetlen hülye lefolyós a szöveg..
De a két nő...
Hmmm
Na igen ő velük minden zene eladható....
Gondolom a lemezkiadó főarc bevágta mindkettőt ,mert ezt a maszlagot másként nem adta ki xD :))
reloadthx 1 year ago
ez kész:)))))
Tulensis 1 year ago
Csak a lányok miatt nézhető,ők odavágnak,nem kicsit
MrTorokt 1 year ago 2
a barnahajú lány attól még jól néz ki :)
JayceKitten 1 year ago
király
tothgege 1 year ago
Jöhetne a best of album geciiiii xd
diadal 1 year ago 3
mennyit gyurmáztam erre a 2 csajra anno...
MrJoelaszlo 1 year ago 24
Ebben a végtelenül egyszerű és primitív rágógumipop műfajban egyedül a holland Vengaboys formáció produkált néhány hallgatható slágerecskét.
dorysTS 1 year ago
nagyon szeretem!!!!!
MyEve20 1 year ago
Szia Lolly!
Szerelmes lettem beléd!!!! (L) ZSUZSI
csanad1488 1 year ago
szerintem jó és pont :D olyan kis vidám, vengaboys-os
hapiaba 1 year ago
aztaqva :D kiskoromba kedvencem volt :D <3 most is szivesen hallgatom :D már csak az emlékek miatt is :)
1lilfairy 1 year ago
Tény, nem lesz a tananyag a zeneművészetin - csakúgy mint a legtöbb hasonló kaliberű szám. Se többet, se kevesebbet nem tud náluk (amolyan magyarosított Vengaboys). Egy diszkóban, buliban tök elmegy én legalábbis anno bírtam. Magyar szinten mérve szerintem a klipp is okés.
joruba 1 year ago
na ezzel se tudtuk torleszteni az allamadossagot... :)
viktorgoa 1 year ago 4
Kicsinek mindig erre ráztam a popsim :D:D
zsancica8 1 year ago 2
a fu milyen zold ...:)))
einsteinct 1 year ago
90-es évek.. a legszebb időszak! :D
Moncsibaby 1 year ago 13
mi ez a szar......ezek még énekelni sem tudnak
ivanovveronika 1 year ago
@ivanovveronika S TE TUDSZ ENEKELNI TUDOD MI A SZAR HA TE MERT EGY BUNKO VAGY
attila2010ful 1 year ago
13 éves kis csitri voltam, és milyen jó volt:) erre pörögtünk:) mostmár 24 vagyok, de nagyon jó újra hallgatni :)
kittiii 1 year ago 5
Barátnômmel napok ôta ezt hallgatjuk de még mindig kirááááááááály
Csibe1228 1 year ago 18
a "magyar vengaboys"-nak is nevezték őket... :-) nekem tetszett a zenéjük... még most is meghallgatom, kis nosztalgiázás... :-)))
Lolly, Te voltál a kedvencem... :-P ;-)
jkarika 1 year ago 3
Pedig ez tök jó dal. Vdám, könnyű, szrakoztató. Ennél több nem kell
bizso1 1 year ago 4
Wááááááá imádom ezeket a zenéket!!!!:D:D:D erre "nőttem fel"..!meg a csajok is adják huhuuuuu!!!!(L)(L):))))
Zoleekah69 1 year ago 2
Hegeszd Barátom hegeszd veszettül a kék szrintem is jobb.
turbocucu 2 years ago
de örülök hogy már akkor sem tetszett.......
Vadkani 2 years ago
a kék ruhás csajt már közép iskolás koromban is meg heggesztetem vólna most hogy házas ember vagyok mostmár még jobban adnék neki
keserugyula1 2 years ago
Azért , mert telnek az évek és más zenék jönnek be ugymond a divatba , más fajta zenék vannak most mint jó pár évvel ezelőtt , azért még nem kell azt fikázni ami régen igenis nagy szám volt ..Jó tény, hogy kiment a divatból ...de egy kis nosztalgiázásra jó:D:D
Juzlika 2 years ago 2
Úristen:-D El sem hiszem hogy ez régen tetszett:-))
timcsi121 2 years ago
Szeretem az ilyen régi számokat halgatni,mert mindig a gyerek korom jut eszembe.Amikor minden jo volt,és szép.Már csak a régi emlékekért is meg éri halgatni.
FLESZKO 2 years ago
Jjjjjjjjuuuuuhuuuhuuhuujjjj miez omg , Nagyon :D
yosimitsu01 2 years ago
jaj ez nagyon dúúúúúrvvaaaa :D :D attól lesz yó, hogy mennyire szar, pedig hogy bejött nekem is még akkor :D :D már el is felejtettem, hogy ilyen is volt... és igen, ha nagy ritkán discoban vagyok és felhangzik ez vagy egy hasonló, én is fülig érő szájjal énekelem, miközben táncolok rá :D
alizuska 2 years ago
ez tisztára Vengaboys koppintás...,de azért anno jó volt :))
DarkBusi 2 years ago 2
úgy lesz
turbocucu 2 years ago
Szerintem nagyon szimpatikus fiúk és lányok, anno én diákújságnak csináltam velük interjút. Jóóó fejek! Bírtam őket! Csak már régen volt :-)))
Gabycica 2 years ago
mutasd meg neki ki az úr a háznál turbocucu :D
leh16 2 years ago
Fülbe mászó dallam, de a két faszi nem sokat tesz hozzá zeneileg, ezért nem tudom mit keresnek ott...talán csak a koreográfiát gazdagítják..............................igazi jó magyar gagyi zene:P
looker015 2 years ago
bárcsak mégegyszer 16 lehetnék Én 31 éves vagyok de még tudnák bulizni a maiaknak leesne az álla azt garantálom sok minden miatt nem lehet de ezek miatt örülök mert ez a két dolog a két kisfiam de lesz egyszer még egy esténk a feleségemmel na akkor neki is le fog esni az ála már várom
üdv laca
turbocucu 2 years ago
Amugy meg a lányokat feleségül kell venni:D:D
Natloz88 2 years ago
Ez a zene sláger lett!
Ha tetszik ha nem, ha copy ha nem..
Erre egy retrobuliba ugy tolják az emberek h a 16 évesek elmehetnek a pibe.
ÉS akkor nem sorolom a többi magyar slágert!
Sipos F Tamás, Bestiák, Baby Sisters, 4Fclub, Hungária és még sorolhatnám reggelig:D
Natloz88 2 years ago
:-)
nem birom ki hogy ne kommenteljek a kommentekre! :-)
Lolly vagyok, a Bubble Gumbol, vagyis Sipos Zsuzsanna.
fikazod, de megis rakattintottal. meg talan vegig is nezted! :-) cuki.
pedig jo volt. vicces volt. szerettem! :-)
sipzsu 2 years ago 52
@sipzsu
akkor megmondanád a szőkének a művésznevét? :D ja és nem a bubblegumosat :D
ferenczidaniel 2 years ago
@sipzsu
Szia Lolly!
Szerelmes lettem beléd!!!! (L) ZSUZSI
csanad1488 1 year ago
@sipzsu
Szerintem jó :)
Olyan modern Aqua feeling : DDD
Legalább igényes zenét nyomtatok : DD
rockstarleszek 1 year ago
This has been flagged as spam show
@sipzsu
Lolly szerintem jók voltatok, s sajnálom, hogy feloszlott a csapat, mert a számok dallamosak voltak.
Szerintem meg lehetne megpróbálni újra összeállni, ha akarjátok, hátha újra nagy sikert futtok be.
Hogy állsz az énekléssel Lolly?
MTamas1987 1 year ago
A CKM -ben is csinosak voltatok ! :)
honandi1 1 year ago
de ez nem énektudás. bármelyik nőp elénekli.
amugy meg szar wengaboys koppintása majdnem minden szám.
az a két srác meg huha elég veszélyes:)
petigyerek 1 year ago
@petigyerek Jó pofák volták és mindegy, hogy "koppintás "vagy sem.Ha nem tetszik, miért hallgattad?A "huha veszélyes"egyik fiatal ember Európa szerte nyeri és nyerte a táncversenyeket az elmúlt években.Lehet hogy itt kezdte, de ma már a világot járja!Te hol tartasz?Én jókat buliztam velük, nem rosszabbak mint a többi akkori együttes.
Tweety800520 1 year ago
@sipzsu KURVAJÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ
wildpear 1 year ago
ha ha!
sipzsu 2 years ago
kiv lennék most mivan a bubblegumos csajokkal :P
spykeed 2 years ago
Lolly (Sípos Zsuzsanna), Twity (Kis Nikolett)
:)
daszajev 2 years ago
Hát a két csaj énektudásáról nem akarok véleményt mondani, de hangszálaikat szívesen megvizsgálnám:) Ha értitek mire gondolok...XD
Ferike1987 2 years ago 2
jap a 90es években sokkal több vidám zene volt.
janesz1981 2 years ago 2
Én imádtam őket. Szerintem nagyon kis vidám hangulatú együttes voltak. És 90'-es évek...
KellyWalsh20 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
nem!Szerintem az Aqua nevű zenekart utánozták!De a lényegen nem változtat, hogy szar!!!És ez már nem a 90s évek!Az még jó volt
fodorgery 2 years ago
nem ők a vengaboyst utánozták, az aquát az UFO próbálta koppintani. nézd meg a Tarzan c. klipjüket és az Aqua Dr. Jonse-át. egyértelmű lesz.
anironayattar 2 years ago
@anironayattar
Igen, igazad lehet!!!
fodorgery 2 years ago
Mi ez, Vengaboys magyarul? :D
Leeate 2 years ago 2
Nem értelek titeket :) Hibátlan klipp hibátlan szöveg hibátlan dallam :) Vagy NEM :)
NorbyHC 2 years ago 3
nekem tetszik :DDDDDDDDDDDDD
imAdlakLuke 2 years ago
A szőkéből úgy tudom pornószínésznő lett, a másik meg talán valami tánciskolában tanított.
remington827 2 years ago
@remington827 szőkének esetleg művészneve? :D
ferenczidaniel 2 years ago
Ez nem tetszik ,nagyon gagyi utanzat..
eperhabHUN 2 years ago
Vengaboys remake
efi03 2 years ago 2