szokásos amerikai giccs, mely olyankor sikerül, amikor az álomgyár ""művészi"" ""mondanivalóra"" vetemedik. most egy rakat európai és ázsiai filmet kell majd néznem, hogy ezt gyermegded 5 foskárral dijazott szembántalmazást kiheverhessem.
MissWalton01 Nagyon rosszul latod a dolgokat. En mar 2 eve az o eletuket elem amerikaban es egyutt tudok veluk erezni. Fogalma sincs azoknak akik a sajat orszagukban elnek milyen szerencsesek meg annak ellenere is hogy szinte lehetetlenseg ott megelni.
@Nilatak59 Kicsit akkor ellentmondó, amit írsz. "Annak ellenére, hogy szinte lehetetlenség ott megélni." Hát igen. A fél ismerősi köröm külföldön él már (Anglia, Dánia, Írország...) Itt még hitelből sem tudsz semmit sem megszerezni magadnak. A filmben az embereknek mindenük megvan, és egyszerűen csak unatkoznak. Én legalábbis így látom.
Baszki en most lattam eloszor ezt a filmet, de mar beszartam rajta a nevetsegbe. Amikor az apja azt hiszi hogy buziskodik a szomszeddal, hat az veszelyes jelenet lol...
Sajnálatos, hogy elég sokatok nem látja a lényeget, vagy mondanivalót, vagy nevezzük akárhogy...azt, amit értenetek,éreznetek kéne miután megnéztétek ezt az 5 Oscaros filmet. Ugy hiszem, nem ok nélkül kapta.
Jönnének ide egy kicsit Magyarországra valami panellakásba vagy egy régi bérházba, utaznának minden nap bkv-val... Rögtön nem lenne kedvük nyafogni! :)
Ennél én még tovább megyek! Gyere kelet Magyarországra, harmad annyi pénzért mint Pesten, ugyan olyan rezsivel v magasabbal mint fent, +a cafeteria szót csak a TVben halljuk nem hogy több 100 v 1000 v még több ezer Ft ...
@meningitisz Jó hát ezt lehet folytatni, hogy akkor gyere Afrikába... Pont ez a lényeg: a gazdaság, vagy a szegénység relatív, mindig a környezetedhez méred. Nekem ez a film kb.annyit mond, hogy hajszolhatod az anyagi javakat, de ha csak arra koncentrálsz valami nagyon el fog veszni az életedből. abba már bele se megyek, hogy ez az életstílus mennyire fenntarthatatlan...
@asslessness E filmnek (sz.v.sz.) /mint minden igazi és valódi művészeti alkotásnak/ nincs egyetlen mondanivalója. Szerintem hogyha megkérdeznél 5 olyan embert (köztük engem), akik szeretjük az Amerikai szépséget, hogy mit jelent nekünk ez a "mozi", mindannyian mást mondanánk. Amit említesz, a "lázadástechnika" helyett talán fontosabb, hogy a film – túl az eszmei üzeneteken – az USA társadalomkritikája is egyben.
szerintem tök zsír,hogy nem kell a merevlemezemet terhelni potyára szaros filmekkel. ráadásul ha beleunok,fél uton kikapcsolhatom. Valamit még azis fasza,hogy ekkora elképesztö méretü tárhelye van a youtube-nak valahol a világ végén.
ÚRISTEN WÁÁÁH NEM HISZEM EL VÉGRE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM!!!!!!EL KEZDTEM SIKÍTOZNI ÖRÖMÖMBEN ANNYIRA RÉGEN KERESTEM MÁR NAGYON KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!NEM HISZED EL MENNYIRE HÁLÁS VAGYOK!!!!:DDDDDDD<3
emberi sorstragediak nagyszeru bemutatasa, am azert nehany jeleneten jokat felnevettem.igy masodik nezesre jobban megertettem a mondanivalojat.
Ezocica 1 day ago
Nagyonjó film, hatalmas mondani valóval...Le a kalappal. THX a feltöltést! Egy élmény volt!
addeshb 2 days ago
A lehető legkisebb felelősséggel járó állást keresem...
pozsikdaniel 2 days ago
oh, bocsánat: "gyermekded 5 foskárral díjazott"
Nellynuttela 1 week ago
szokásos amerikai giccs, mely olyankor sikerül, amikor az álomgyár ""művészi"" ""mondanivalóra"" vetemedik. most egy rakat európai és ázsiai filmet kell majd néznem, hogy ezt gyermegded 5 foskárral dijazott szembántalmazást kiheverhessem.
Nellynuttela 1 week ago
1:09:10
kecskef6 1 week ago
Egy pár jeleneten nagyon felment bennem az agyvíz :D
rikarika100 1 week ago
zseniális film remek mondanivalókkal. TOP10 nálam
chiedis 1 week ago
1:27:10
xMissTexas 1 week ago
Az igazán jó film itt kezdődik,nem tudod bele élni magad,de rámutat a hibáidra és változásra sarkall.Még tizedjére is ezt érzem,és imádom!!!
77STANDING 2 weeks ago
Szerintem elgondolkoztató a film.. még emésztem :)!
andamanda25 2 weeks ago
Comment removed
sylladany 2 weeks ago
ez nekem nagyon bejött [:
hkevettke 3 weeks ago in playlist film
ilyen rossz filmet se láttam még :SSSSSS...........
ilovebachataaa 3 weeks ago
Marha jó a film csak érdekes hogy este kivilágított szobánál mindenkinek fel van húzva a redőny hogy pont mindent be lehessen látni :D
drnoward 1 month ago
Comment removed
drnoward 1 month ago
Comment removed
drnoward 1 month ago
MissWalton01 Nagyon rosszul latod a dolgokat. En mar 2 eve az o eletuket elem amerikaban es egyutt tudok veluk erezni. Fogalma sincs azoknak akik a sajat orszagukban elnek milyen szerencsesek meg annak ellenere is hogy szinte lehetetlenseg ott megelni.
Nilatak59 2 months ago
@Nilatak59 Kicsit akkor ellentmondó, amit írsz. "Annak ellenére, hogy szinte lehetetlenség ott megélni." Hát igen. A fél ismerősi köröm külföldön él már (Anglia, Dánia, Írország...) Itt még hitelből sem tudsz semmit sem megszerezni magadnak. A filmben az embereknek mindenük megvan, és egyszerűen csak unatkoznak. Én legalábbis így látom.
MissWalton01 1 month ago
Baszki en most lattam eloszor ezt a filmet, de mar beszartam rajta a nevetsegbe. Amikor az apja azt hiszi hogy buziskodik a szomszeddal, hat az veszelyes jelenet lol...
Nilatak59 2 months ago
@Nilatak59 hát az ott az,de a csattanoja az volt mikor oda is megy a szomszédjához és megcsokolja nah az meglepő volt
THRUD7 4 weeks ago
Sajnálatos, hogy elég sokatok nem látja a lényeget, vagy mondanivalót, vagy nevezzük akárhogy...azt, amit értenetek,éreznetek kéne miután megnéztétek ezt az 5 Oscaros filmet. Ugy hiszem, nem ok nélkül kapta.
tottti722 2 months ago 15
Jönnének ide egy kicsit Magyarországra valami panellakásba vagy egy régi bérházba, utaznának minden nap bkv-val... Rögtön nem lenne kedvük nyafogni! :)
MissWalton01 2 months ago
@MissWalton01
Ennél én még tovább megyek! Gyere kelet Magyarországra, harmad annyi pénzért mint Pesten, ugyan olyan rezsivel v magasabbal mint fent, +a cafeteria szót csak a TVben halljuk nem hogy több 100 v 1000 v még több ezer Ft ...
meningitisz 1 month ago
@meningitisz Jó hát ezt lehet folytatni, hogy akkor gyere Afrikába... Pont ez a lényeg: a gazdaság, vagy a szegénység relatív, mindig a környezetedhez méred. Nekem ez a film kb.annyit mond, hogy hajszolhatod az anyagi javakat, de ha csak arra koncentrálsz valami nagyon el fog veszni az életedből. abba már bele se megyek, hogy ez az életstílus mennyire fenntarthatatlan...
BitangMalac2000 1 month ago
U.S.A szabványosított lázadástechnika?
..vagy nem értem a film mondanivalóját?
asslessness 2 months ago
@asslessness E filmnek (sz.v.sz.) /mint minden igazi és valódi művészeti alkotásnak/ nincs egyetlen mondanivalója. Szerintem hogyha megkérdeznél 5 olyan embert (köztük engem), akik szeretjük az Amerikai szépséget, hogy mit jelent nekünk ez a "mozi", mindannyian mást mondanánk. Amit említesz, a "lázadástechnika" helyett talán fontosabb, hogy a film – túl az eszmei üzeneteken – az USA társadalomkritikája is egyben.
kozostobbszoros 1 month ago 4
44:44
acsmartom11 2 months ago
legnagyobb: 0:44:44 Így van, gyurmáztam a gyíkot, ráztam a répát, tudod, políroztam a bohócot....
MoiraDeath 2 months ago
ez is oltári 44:00
frakk2 3 months ago
jé ezt a filmet láttam annó tv-ben. jó így hogy nem 4:3-ban van. Köszi a feltöltést.
metalosanyic 3 months ago
0:27:07 EPIC:D
mvmsz 3 months ago
kösz szepen! :-) nagyon jo film!
valvalval55 3 months ago
Évek óta kersem, köszönöm. Legalább ez olyan film aminek mondanivalója is van, nem csak le lett gyártva pénzért. Egyik kedvencem :)
farkaslepke 3 months ago 3
Comment removed
farkaslepke 3 months ago
Jó kis film. Hasonló felfogásban készült, mint az Összeomlás. Az is az amerikai élet árnyoldalát mutatja be.
OGyorgy01 4 months ago 2
Comment removed
cscsaba242 3 months ago
Nekem nagyon bejött az Összeomlás, az egyik kedvencem.
cscsaba242 3 months ago
szerintem tök zsír,hogy nem kell a merevlemezemet terhelni potyára szaros filmekkel. ráadásul ha beleunok,fél uton kikapcsolhatom. Valamit még azis fasza,hogy ekkora elképesztö méretü tárhelye van a youtube-nak valahol a világ végén.
anthraxsigo 4 months ago in playlist teljes filmek 2
Azt gondolom ebben a filmben minden benne van amit az életről tudni kell...
ÉS ami nincs benne az nem is fontos.
Köszönöm Neked hogy felraktad! 12 éve láttam , de ma is mást mond mint akkor.
ocuma10 4 months ago 2
ÚRISTEN WÁÁÁH NEM HISZEM EL VÉGRE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM!!!!!!EL KEZDTEM SIKÍTOZNI ÖRÖMÖMBEN ANNYIRA RÉGEN KERESTEM MÁR NAGYON KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!NEM HISZED EL MENNYIRE HÁLÁS VAGYOK!!!!:DDDDDDD<3
Simsissy96 4 months ago 3
@Simsissy96 Ember, nálad nincs net és torrent, esetleg FTP??? xD
kovacs7750 4 months ago 3
@kovacs7750 Itt tanyááán?Hogy vóna.Itt a petróleum lámpa is luxus*-*XDDDDDD
Simsissy96 4 months ago 3
Ma megnéztem végig a vége szomorú de így szép . Djneverlose kösz a feltöltést.
pelikan1998 4 months ago 3
még csak most nézem de nagyon tetszik
pelikan1998 4 months ago 2
1:06:10-KOR KEMÉNY AZ A CSALÁDI VACSORA :D :D :))) :D
airkuna 5 months ago 2
Fura film volt, de a lényege átjött.
XxhatsuxchanxX 5 months ago 3
1;42,42 nél kezdődő számnak mi a címe?
levi2070 5 months ago in playlist FILM
@levi2070
Annie Lenox - Don't let it bring you down
gamblerpete 4 months ago
@gamblerpete s tegyük hozzá, hogy Neil Young az eredeti szám szerzője és előadója
gablen23 4 months ago
THXXXX:))
82sketi 5 months ago 9