Na de ez reklám, nevetés mellett jót szórakozol, és átjön az, amit a reklám közölni akar velünk, egyet kell értenem az előttem szólóval. Hol van a kreativitás?
a hetedik másodpercben a bal oldalon, illetve a harmincadik másodpercben középen látható urat AUER PÁLnak hívták. Igen így csupa nagybetűvel. Szenzációs ember, kiváló tánctanár. Sajnos már nincs közöttünk.
köszönet mindenkinek aki az oldal előremeneteléhez kicsiben nagyban a kezdetektől és időközben felzárkozva hozzájárult és biztos vagyok benne, hogy együtt sikerül a körvonalazodó alapokra épiteni, egy szép, tartalmas, a névhez méltó, maradandó, magyar közösségi oldalt.
Gyémántporral hintett aranyba foglalva minden képsora. A bajszok "sztájlos" diszkrét bája, a videó vágása, a fejmozgásos koreográfia, a beállás, a fővárosi takarító uniformisok egyaránt perfektek számomra. :))
@mihalylovics Ez komoly? Ilyen későn? Nyugaton a reklámok színvonala a hetvenes években mozgott ezen a színvonalon. Ne érts félre, imádom ezt a reklámot, mert kevés pénzel és sok kreativitással készült és mindig jó kedvem lesz ha megnézem, de ez is jól mutatta a lemaradásunkat...
Sas István, aki ezt a reklámot is rendezte a tanárom volt, egyik órán behozott egy kazettát az összes általa készített reklámmal, és végignéztük :) Baromi jó arc a pasas! A régi reklámokat meg nem lehet megunni, az akkori lehetőségekhez képest több fantázia volt bennük, mint a mai "határtalan" lehetőségekkel készült reklámokban.
Fasza, pózolnak, marháskodnak, aztán villámgyorsan elhúzzák a telefonszámot, ráadásul a második egy gyűrődés miatt alig látszik.
Lehet, hogy mégsem akartak annyira ablakot pucolni... :D
MorliHolect 5 months ago
Nagyon jó........XD
katapetra1 6 months ago
ez nagyon faxa lett he...sebaj jovunk...
eska0121 7 months ago
Comment removed
eska0121 7 months ago
Sebaj, jövünk xD
xXLimeG 7 months ago
Ez egy nagyon menő reklám!! XD
OneFonix 7 months ago
miért van minden csávónak bajsza ?
TheMasenko 7 months ago
@TheMasenko régen ez volt a divat :D
Szabbyee 6 months ago
már meghaltunk sebaj jövünk sebaj jövünk XD
jonigod24 8 months ago
1980:Sebaj Jövünk!
2011:Skacok futás innen dolgoztatni akar!
MrMARTINI98 8 months ago 6
1000 mesterek király :))
piszokmenyet 9 months ago
Sebaj,Jövünk xDDD
Bedboysz01 9 months ago
ilyenkor azért nem bánom, hogy Mon is elterjedt a modern marketing szemlélet a reklámiparban.
Jocks0113 10 months ago
A Szellemirtók elmehetnek a picsába!Ezek a királyok! :-D
fular82 10 months ago 49
NAHÁT NAHÁT LEFOSTÁK A HÁZ FALÁT! :D
hatezsido 10 months ago 2
XD
jonigod24 11 months ago
A szőnyeges résznél mintha csak életnagyságú képek lennének a takarítók, kitámasztva. Még az arcuk is ugyanaz. :-) Vagy csak nekem tűnik úgy ?
mrandrew07 11 months ago
Mekkora, mekkorát röhögtem már ezen! XD
Na de ez reklám, nevetés mellett jót szórakozol, és átjön az, amit a reklám közölni akar velünk, egyet kell értenem az előttem szólóval. Hol van a kreativitás?
Tauren1991 1 year ago
Hova tűnt mára a magyar kreativitás?!
To652 1 year ago
sebaj jövünk :)
amugy én felhivtam ezeket a számokat de semi nem történt :((( :D
dexexe21 1 year ago
azért keményen kell figyelni, mivel a telefonszámot kb 3 másodpercig mutatják :)
szeki88 1 year ago
Bajuszos szuperhősök..EL-TAKARÍTÓ-k ;-)
Balage78Szfvar 1 year ago
sztem annak idején összesen nem nézték meg ezt a reklámot a tv-ben mint ahányan itt a youtube-on :D
Samaoi 1 year ago
ghostbusters odabasz
hevele 1 year ago
ti értitek, mit mond aszőnyeges egyén?
captainbarbossa100 1 year ago
@captainbarbossa100
nálam az áll fő helyen,
piszkos lett a szőnyegem
gazoraleolvaso 1 year ago
szar
csernaimisi 1 year ago
Akinek nem volt bajusza abban az időben, nem is volt rendes ember. Néhány nő sem, bár akkor náluk is az volt a divat, csak máshol:))))
Mr405gld 1 year ago
na akkor hivjuk is fel őket XD
dexexe21 1 year ago
a hetedik másodpercben a bal oldalon, illetve a harmincadik másodpercben középen látható urat AUER PÁLnak hívták. Igen így csupa nagybetűvel. Szenzációs ember, kiváló tánctanár. Sajnos már nincs közöttünk.
RIP Pali.
Tegee13 1 year ago
szrintem a 2. faszi a nahátos kurvajól beszél
jf8gfrfk 1 year ago 4
ott volt Borat is a legmagasabb xD
fekaut0 1 year ago 2
ez nagyon durva
bazzeg sebaj, jövünk.amikor forgatják a fejüket.
MrMustafakebab 1 year ago
Luigi's Mansion xD (de most tényleg olyan)
AngryLegoPlayers 1 year ago
AHH igen mario luigi és a elején Peach sir meg bowser a kopasz
MrTweety2707 1 year ago
szopás...
hirohito67 1 year ago
A vékony úgy néz ki mint a Nevem Earlből az említett. Legalábbis szerintem
HirvadhorElf 1 year ago 2
@HirvadhorElf
nem csak szerinted xD
nekem is ez jutott eszembe...
RockerHU 1 year ago
@RockerHU Ezek szerint beállt közéjük. Biztos a KARMA miatt csinálja:)
HirvadhorElf 1 year ago
@HirvadhorElf
most hogy mondod! ezt a reklámot meg kéne csinálni Nevem Earl kiadásban XD
meg vannak hozzá a karakterek
RockerHU 1 year ago
inkább mario,luigi és walougi
robesz03 1 year ago
jajaxDD
tisztára
Kukuca88 1 year ago
jajaXD
Kukuca88 1 year ago
ja tényleg:D
Kukuca88 1 year ago
hát igen ilyenek voltak akkoriban a reklámok ezek még nincsenek computerrel átdolgozva... originál... xD
xXramyyXx 1 year ago
valamiért engem nagyon irritál ez a dallam. valamire emlékeztet, de nem tetszik. :'D de az első nőnek a szövege nagyon vicces. :'D
szuperSzeLa 1 year ago
én biztos nem engedném,hogy ezek egy ujjal is hozzányúljanak a lakásomhoz :P
Heathbitter 1 year ago
Ez elmenne valami szoviet indulónak is:Bajod van a rendszerrel?Sebaj, jövünk, sebaj, jövünk :D
dshadow01 1 year ago 6
@dshadow01 lol hát ez qrva jó. szét akarok verni valakit! : sebaj, jövünk, sebaj, jövünk
:D
godobladla 1 year ago
Lol ez a reklám volt ez egyik orai anyag általánosban média órán :D
CuteAlexHun 1 year ago
:D:D ez de jóóó :D
sebaj jövünk- sebaj jövünk :D:D
Nady9209 1 year ago 2
Úgy néznek ki, mint valami transzvesztitasztripperek...
Angelam0 1 year ago
télleg mint márió és luigi csak ők nem cső szerelők hanem takarítókxD
PestiCsaba 1 year ago
Hozzám is jöhettek!
diostorta 1 year ago
Ez legalább nem az a pszichotikus hülye reklám,ami az agyadat szívja:DEzen azért lehet röhögni,mert retro,nem azért,mert szar:D
benjoe999 1 year ago 2
A végét leszámítva majdnem olyan pocsék mint a mai reklámok.
zodman95 1 year ago
Comment removed
godobladla 1 year ago
@godobladla
Kultúra a csúcson. Meg néztem újra még mindig ugyan az a véleményem.
zodman95 1 year ago
naggyon jó
andrasone 1 year ago
Nekem az a kedvencem, ahogy mondja, hogy ,,Nahát, nahát!" :D
clbztf 1 year ago 2
Mekkora jó reklám! Milyen bajuszok!! :DDD
Mért nincsenek már normális reklámok?
(a sopronisat kivéve)
pajeszattila 1 year ago
A telefonszámot nehezen olvastam ki :D
SunyHUN 1 year ago
Sebaj, jövünk!!! Jó gyertek, de előre szólok, nincs semmi gáz!!! XDXDXD
Pussycat697 2 years ago
az nincs fent,hogy ne verje ki,ne razza ki,erikaval szivassa ki?(fiatalabbak kedveert:az erika nevu porszivo reklamjara gondolok:)) :D
nixjobbdolgom 2 years ago 16
0:21 gószt básztörsz :D
tehen34 2 years ago 5
Comment removed
93fanny 2 years ago
Ha gond önnek a takarítás erre keres valakit, takarosan takarít és ön meg is takarít. EZ rohadt haláli :D:D
HUNHORV 2 years ago
This has been flagged as spam show
Köszi a segítséget!
köszönet mindenkinek aki az oldal előremeneteléhez kicsiben nagyban a kezdetektől és időközben felzárkozva hozzájárult és biztos vagyok benne, hogy együtt sikerül a körvonalazodó alapokra épiteni, egy szép, tartalmas, a névhez méltó, maradandó, magyar közösségi oldalt.
ehhez mindnyájunknak jó egészséget és
Boldog Új Évet Kivánok!
MagyarVagyokPONT com
magyarvagyokPontCom 2 years ago
Gyémántporral hintett aranyba foglalva minden képsora. A bajszok "sztájlos" diszkrét bája, a videó vágása, a fejmozgásos koreográfia, a beállás, a fővárosi takarító uniformisok egyaránt perfektek számomra. :))
RockoStylezFlyest 2 years ago 4
Micsoda bajuszok! Ezek férfiak a javából :D
soulreaver1986 2 years ago 6
Na ez reklám! Marha jó.:)
Rammbazsi 2 years ago 2
bakker ez akkra nagy. Sebaj jövünk forevör:D
Ryder19944 2 years ago 2
Ez nagyon király!!! :DD
hungaroboi 2 years ago
Valaki melmondja mint mond a csávó
0:24-0:27-ig?
Am nagyon beteg!XDXDXDKurva jó reklám!
tehen34 2 years ago
nálam az áll főhelyen: piszkos lett a szőnyegem
foxkoma 2 years ago
Köszi szépen!
tehen34 2 years ago
nálam hazám fő helyen, v nálam házam fő helye, valamelyik biztos..
TheSpyChecker 2 years ago
"Nálam az áll fő helyen, piszkos lett a szőnyegem!" :)
Turricano 2 years ago
nahát, nahát, kosz lepi a ház falát...sebaj jövünk,sebaj jövünk....x) ez rohatt naagy xD
krisztiii2 2 years ago
panelban! lol, ezek a vad retró reklámok :D
DzsikPa 2 years ago
ha a maiakban tized annyi kreativitás szorulna mint az old-school reklámokban, esküszöm örömmel várnám a reklám blokkot!
ColdSpring1984 2 years ago 3
A régi reklámokban legalább volt fantázia és öröm volt nézni. Pl. ezt is :)
Nem emlékszek erre a reklámra, de az azért mindnyájunk számára világos, hogy elveszett a kreativitás.
88Aragorn 2 years ago
0:22 Permetező Power! XD XD XD XD
A legnagyobb reklám a világon!!!!
Maximális respect!
slipman12 2 years ago
A kedvenc reklámom! :D
1988Nim 2 years ago
Hát ez eszméletlen jó:D A csaj hangja az elején borzalom:D ÁTOK ÁTOK
Mennyeilany 2 years ago
ezen beszarok:DDD Ezt kb mikor adták tv-be?:D 20-25éve?:D
almasult 2 years ago 2
@almasult 1985-86 körül...
mihalylovics 1 year ago
@mihalylovics Ez komoly? Ilyen későn? Nyugaton a reklámok színvonala a hetvenes években mozgott ezen a színvonalon. Ne érts félre, imádom ezt a reklámot, mert kevés pénzel és sok kreativitással készült és mindig jó kedvem lesz ha megnézem, de ez is jól mutatta a lemaradásunkat...
CzBeno 1 year ago
1985-86 körül..
mihalylovics 1 year ago
0:27 xD, Szegény
FrozenAtrox 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
nem a minőséggel van baj mert ugye régi de a tartalomra csak annyit mondok hogy holyshit
zsoltoss 2 years ago
Teljesen úgy néznek ki mint Mario & Luigi. :D
Keinightow 2 years ago 134
@Keinightow Jaja xDD
Kukuca88 10 months ago
@Keinightow Wario-t kihagytad XD
2001vilcsi 10 months ago
Emlékszem szarrá rögöhtük magunkat akkoriban, nagyon jó reklám, bezzeg a maiak!
fdkfjdkfjkdj 2 years ago 6
a csávó aki mondja, hogy kosz lepi a ház falát, az tuti köcsög XD
JayceKitten 2 years ago
This has been flagged as spam show
in hungaria are terrorists in politics parties
Johnkohynor 2 years ago
gyertek basszátok meg várunk szeretettel XD
copiedbeing 2 years ago
szerintem azert volt benne fantazia...
legalabbis tobb mint nemelyik mai reklamba hogy belenyomnak egy fullos nőt azt csá...
"sebaj jövünk" biztos belerögzült az emberek tudatába:)..masrészt legalabb magyartulajdonba volt a ceg...
folia83 2 years ago 6
Én nemtom hányszor kezdhették el leforgatni ezt a reklámot, de baromi röhögések mehettek XDDD
A Bajuszos kollegák nagyon odabasznak :D
ForceDoG 2 years ago 8
nem tettszenek a reklámok?sebaj,jövünk =D
postalpriestdude 2 years ago 100
hallucinogén reklám:D
hutas86 2 years ago 3
hát öcsém... no komment. majdnem belehaltam a röhögésbe:D
Ryder19944 2 years ago 2
aman jarabi
deverase 2 years ago
Mi lenne ha most rájuk csörögnék??
zajecer 2 years ago 4
Valószínúleg ennyit hallanál: "A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható." :D:D
lpfandan 2 years ago 2
inkább ez mint a hüvelygomba, meg a sok technikai marketingcsoda..
veekey86 2 years ago 3
Nagyon állat ez a reklám.Bárcsak manapság is ilyen reklámokat csinálnának.
Sebaj jövünk sebaj jövünk XD
kaplar0 2 years ago 3
Gyönyörü paneles lakótelep!
Lahtiman81 2 years ago
ezazért odavááág =D de sebaaj... =D
Wikcsoki 2 years ago 2
I really fancy a hungarian guy at work
bus140808 2 years ago
Úristen :D:D ez nagyon para XDXD
Wanderer157 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
sebay yövünk:-)
rambo2012 2 years ago
régen ez volt a kedvencem
emberby555 2 years ago
0:26 -nál kicsit meglepődött azért :) teleportálos takaritoszolgálat
korszet 2 years ago 9
Ezek a bajszok...
lizakgaborka 2 years ago 2
se baj jövünkXD
nanasidani 2 years ago 5
Egyik pasas úgy néz ki mint Borat xD
LeAnniePvP 2 years ago 3
Nah ez a komoly....legaranyosabb reklám :D egyszer benyomhatnák csak úgy, poénból valamelyik ker. csatornán xD
Zalvin1989 3 years ago 3
zsír
mikesnicolas 3 years ago
Pasi kell neki..sebay, yövünk! :D
GOTENOS 3 years ago 2
És ezt miért kellett y-nal írni? Nem vagy menőbb vele... bocsi.
Vikyee3 3 years ago
semmi gond..:) mellesleg nem akartam egy percre se menő lenni, csupán szokásom y-t írni a j helyett.. :) szépnapot
GOTENOS 3 years ago
es a vikyyyyeee3e33-t miert kellett yyy-vel irni? gondolom vikik3 v4gy, nem? bagoly monGYa verebelynek hogy yuhey!
pengekcs 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
Mert foglalt volt, amúgy meg mindenhova y-nal írom, ja, és közöd? És mi az a yuhey? Bagoly mondja... Tudod...
Vikyee3 3 years ago
szerintem semmi izé nincs benne. ha ipszilonnal akarja írni, hát hadd írja =) ennyi erővel sok mindenkibe bele lehetne kötni, csak nincs értelme. ^.^
egyébként tényleg sajnálatos, hogy nem adják ezt le egyik tévén sem, hatalmas poén lenne, zseniális ez a reklám. :D
HoldfenyHUN 2 years ago
ennél jobb rekámot már régen nem láttam:)3szor néztem meg és végig röhögtem!!
szipolyka 3 years ago
ha pasi lennék, ezek után azonnal bajuszt növesztenék! :D
123Casso123 3 years ago 3
laza XD
FluffyOpossum 3 years ago
szerintem azota is jonnek...;D:D;D
presske 3 years ago 8
A megadott címeket keresik
pityubacsi 3 years ago
"szerintem azóta is jönnek" lolXDXDXD
NashitaXd 3 years ago 3
ez de faszaxD
Zacsaba52 3 years ago 2
Hát az biztos hogy ötletesebb és jobb mint néhány mai reklám.
Anonymususerbameg 3 years ago 3
This comment has received too many negative votes show
lol ez kurvaszar xD
szkcs 3 years ago
0:32-nél az középen nem Borat? :D
Zsoli20 3 years ago 6
az kajak az D::::::::
yvikKe 3 years ago
rohadt jóóóóóó
zzzolle24 3 years ago 3
retro: retronom pont hu
mnvo2003 3 years ago
Ezt a reklámot imádtam, hehe, kösz.
Vulfynn 3 years ago 3
ez nagyon nagy:D tetszik:D
kbvaug0 3 years ago 4
Akkor legalább még magyarok voltak a reklámok meg a cégek most meg huhu.
egyfiatalgyerek 3 years ago 11
Valaki kipróbálhatná, hogy vajon él-e még a telefonszám :D
gorosz2 3 years ago 4
megnéztem,de sajnos nem él már :( :D
LedZeppelin005 3 years ago 7
takaros kis reklám
konzolmester 3 years ago 3
Isten!
albertt99 3 years ago 2
nosztalgia lol
faszika 3 years ago
Édesapám és az ikertestvére... :) :D
zsevi76 3 years ago 8
hahahaha!!!
CutePuppyLOL 3 years ago 3
Sas István, aki ezt a reklámot is rendezte a tanárom volt, egyik órán behozott egy kazettát az összes általa készített reklámmal, és végignéztük :) Baromi jó arc a pasas! A régi reklámokat meg nem lehet megunni, az akkori lehetőségekhez képest több fantázia volt bennük, mint a mai "határtalan" lehetőségekkel készült reklámokban.
TitaniaS 3 years ago 4
loooooooooooooooooooooooool x)
EMOCSAY 3 years ago
meg ez a sok gondolkodást igénylő muzikális refrén:Sebaj,jövünk...
senkisuh 3 years ago 2
jó hogy ilyen is van/volt...
senkisuh 3 years ago 3
mekkora xd
szinkoly 3 years ago 3
ez k*rva jó!!!!! :D:D:D
TshiLLu 3 years ago
lol
bjela198008 3 years ago
egy ablaküveget olyan nagy dolog megtiszítani? vagy szőnyeget?
Zolega89 3 years ago
akkoriban elég ritkán volt Vanish OxiAction a sarki kisboltban
adam434434 3 years ago 3
az biztos :D
MyDeathDream 3 years ago
jó színészek voltak, nem ilyen barátokköztes jóban rosszbanos szánalmas fosok..
Hunfiu 3 years ago 4
XDXDXDXD
0:20-nál elröhögi magát a néni! Ő sem bírja ki XD XD XD Hatalmas reklám!!!
slipman12 3 years ago
ez annyira teccik :)
KicsiRopi 3 years ago
ááá :D:D
merenylo001 3 years ago
Ez király:D
Simán üti a mostani reklámokat is.
prem219860621 3 years ago 4
hát ez naon kemény!!!:D:D:D
hát gyertek!:D:D:D
honnan szerezted ezt meg?
xd
perselus4ever 3 years ago 2
I dont know what is this means but the faces r funny!!
manuman007 3 years ago 2
This has been flagged as spam show
lol :)
ha szereted a vicces reklámokat másold be a youtube keresőjébe:
JVC - Már nem te vagy a legvékonyabb.
Jó szórakozást!
fallfactory 3 years ago
00:21 -nél tiszta szellemírtók :D
zolih 3 years ago 5
XD kemény xD
11aliz11 3 years ago
jó reklám
1149balint 3 years ago
LOOOL
kagomechan94 3 years ago 2
lol, az a legjobb az egészben h ez nem csak oltás, hanem régen milyen jó reklámnak számított:)
NiBNaBx 3 years ago
mario bros xD
brumanima 3 years ago