alljuk be a Csíksomlyói előadás megismételhetetlen mert szívből szólt minden előadótól. Mert ők is tisztelik a Magyarokat bárhol legyenek is, én meg pláne hallgassatok Kárpátiát
Elgondolkodtam, vajon ha nem Vikidál Gyula szerepében ismeritek meg Koppány alakját(hanem pl. történelemkönyvekből), akkor is ilyen népszerű lenne a fejedelem így ezer évvel halála után is?
A felháborodott magyar törzsfőket, az ősi magyar vallás papságát, sőt saját családtagjait is legyilkoltató Vajk így lesz "dicsőséges" király. És nem utolsó sorban Vajk, a magyarság kulturális örökségét tűzzel-vassal írtatta, írásos emlékeiket az "új" hatalom egyszerűen megsemmisítette.
@makesz555: nem a magyarság kultúráját, hanem az általa pogánynak tartott hitét irtotta, ami meggyőződése szerint semmit sem ért. Ahogyan a kereszténység eleve pogánynak tekintett rajta kívül minden hitet. Ebben ne a rombolást lásd, ez a kor máshogyan gondolkodott. Ő a hite alapján helyesen járt el, ahogyan Nagy Károly is a frankoknál pl. a szászokkal szemben. Vallási tolerancia a középkorban ismeretlen, az akkori felfogás szerint István védte a keresztény normákat.
@MrFecni Manapság pogánynak mondják az ősmagyarokat, és ezt a pogányságot úgy képzelik el, mint a kereszténység ellentétét, holott nyelvészeti bizonyítékok igazolják, hogy „pogány” kori szókincsünkkel nevezzük meg a kereszténység világát, hogy a magyar nyelv honfoglalás előtti szavaival az egész Bibliát le lehet fordítani. Ez pedig azt mutatja, hogy korábbi hitünk nem állhatott messze a kereszténységtől.Az igaz hit őrzői voltunk,és könnyen leleplezhettük volna Róma világuralmi törekvéseit :)
@MrFecni Íme, az egyenes vonal az ősvallástól a kereszténységig. Hiszen maga Isten neve, az ISTEN szó is két ősi istenség nevének összefonásából alakult ki: Istár, a vizek, a lélek és a termékenység istennőjének és Enlil, az ég, a föld és a világűr istenének nászából született a világ. Isten eggyé lett a világmindenséggel, akinek neve van, de személyisége nincs, mivel Ő maga az egész világ. Isten maga az élet,mindenben Isten nyilatkozik meg.Ez volt az ősvallás, melyből minden más hit kialakult.
@makesz555: a magyarság honfoglalás előtti nyelvállapotáról nemigen tudunk semmit sem, lévén nincsenek írásos emlékeink ebből a korból. Az isten szó ezen etimológiája meg egy vicc.
@keletisarok: ha a nem magyar nyelvű forrásokra gondolsz, azokban egy-két méltóságnév, tulajdonnév szerepel a magyar nyelvből. De ezekből komplett nyelvállapotot nem lehet felmérni.
@MrFecni Az 1200 évesre becsült szarvasi tűtartó és a bodrog-alsóbűi lelet ha nem is kisregény, de magyar nyelvű írásos dokumentum. Egyre erősebb a gyanú, hogy minimális különbség lehet az egyébként nagy valószínűséggel hazugságon, de legalábbis súlyos tévedésen alapuló "honfoglalásnak" nevezett időszak nyelve és a mai között.
A nyelvészek eleve rossz irányba indultak, amikor bevették a Budenz és Hunsdorfer által kitalált marhaságokat. A probléma gyökere onnan ered, hogy a több tucat hangból gazdálkodó magyar nyelvet Géza és I. István idején a latin abc (akkor) 21 betűjével KELLETT írásba foglalni. Többek között jól példázza a vállalkozás reménytelenségét a Halotti beszéd "gyümölcs" szava, ami egyazon szövegen belül, ugyanannak a másolónak a tollából is kétféleképpen került a pergamenre.
Azt még a legordasabb szemellenzős nyelvtörténészek is elismerik, hogy bizonyára jóval korábban kialakult és tökéletesre csiszolódott mind a szóbeli, mind az írásos kultúránk.
Tehát nem merész azt feltételezni, hogy habár a HB és az ÓMS szövegét a latin betűsre alakítás miatt ma csak döcögősen tudjuk olvasni, maga a nyelv rendszere, hang- és szókészlete stb. évszázadok (évezredek) óta vajmi keveset változott.
A modern helyesírás és nyelvtudomány sajnos nem a hülyéskedő okosok, hanem az okoskodó hülyék vívmánya, bevezetésével sikerült taccsra tenni a kiejtés elvén alapuló írásbeliségünket, amit még a latin-német őrjöngés ellenére is ezer éven át sikerült megőrizni. Berzsenyi és Arany János már az első körben észrevették, hogy mókusvakítás, amit a német tudósok ránk erőltettek..
Vajk (István) idegen német katonákat csődít magyarhonba, majd a temérdek német katona szuronyán hatalomra emelkedik. Amikor Kádár ugyanezt megcsinálta orosz katonákkal a háta mögött egy ország gyűlölte meg. Az ugyanilyen áruló Istvánt meg 1000 év után hozsannázzuk.
A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék.”
Ezt a náci Németországban könyvégetésnek nevezzük, és ma mindenki elítéli. A 10 dénáros jutalmat meg a III/III.-as ügynöki tevékenység vérdíjának mondanánk és megvetnénk.
István király Kr. u. 1000-ben a következő rendeletet adta ki:
„…a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak…Továbbá a templomokban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak.->
Fenomenális volt ez a fellépés hitet adott az ott lakóknak de miért is, tegyünk már valamit a Romániában élő MAGYAROKÉRT CSATOLJUK MÁR VISSZA AZ IGAZI ORSZÁGÁHOZ ŐKET
Lehet hogy behódolt volna az ortodox egyháznak de legalább szabadok lennénk! Miért jó a kapitalizmus? Ha beteg vagy dögölj meg? Mert kb.3 hónap múlva kapsz időpontot az orvosnál ,ha fiatal vagy dolgozz amíg bírod, utána dögölj meg! Ez a mai Magyarország legalábbis így érzi az alja dolgozó nép akik nem millókból gazdálkodnak köszi viktor
Így van éljen Koppány, aki függetlenséget akart. Hazugság, hogy minket Európa eltiport volna ha nem csatlakozunk a katolikus maffiához.
Lásd a pozsonyi csatát. Fél Európa ellenünk jött és Árpád szarrá verte a hódító barmokat. 100 ezer vs 30 ezer. A magyar hadsereg volt harminc. Akkor ne mondja nekem senki, hogy Koppány idejében ne lettünk volna képesek ugyanerre. Koppány nem volt hülye nagyon jól tudta mire képes a magyar, milyen erős és miért fontos a függetlenség.
De sajnos már akkor is voltak külföld imádó nyaló gépek, akinek fogalmuk sem volt mi a magyar érdek és mindent elbasznak. Vannak arra utalások, hogy István is megbánta amit tett de akkor már túlkéső volt. :(
Azon nem tudok segíteni, hogy nem tudsz olvasni. Mit nem értesz azon, hogy történelem tudás? Tudod mi egyáltalán a pozsonyi csata? És az, hogy ősi vallású kereszténység?
Ha nem akkor nézz utána és aztán gyere vissza "okoskodni"
@MrZentym :D:D:D:D ok akkor foglald vissza erdélyt holnap... egyébkétn ha olvasnád top kommentet: "Koppány ugyanúgy "behódolt" csak éppen az ortodox egyháznak(utalás: "bizánc jelét magamra vettem")"
Azért ez a pillanat is elérkezett,hogy az István A Király-t Erdély szívében Csíksomlyón elő lehetett adni!Történelmi esemény szerintem és nagyon megható!
Én is sajnálom, hogy így alakult a múlt. Koppány a hagyományokat hirdette. István pedig a haladást és a fejlődést. Ez a két erő mindig összeütközött és fog is amíg világ a világ. Sajnos mindig a haladás a nyer és elvesznek a hagyományok. Én személy szerint Koppánnyal értettem volna egyet, mivel engem is így hívnak. De a helyes út a kettő között lett volna.
Nagyon szép dal. Az igazat megvallva, én sajnálom, hogy így alakul a múlt. Ezzel együtt elveszítettük sok hagyományt, és ami legfontosabb az ősi igaz hitet. Nekem semmi bajom a mai kereszténységgel, de a múltban sok nem arra való ember került hatalomra akik nem érdemelték volna meg a pápai, püspöki posztokat. De persze nincs ember hiba nélkül.
Szent István egy nagyszerű ember volt, csak azt sajnálom, hogy Koppányt rossz embernek tudták be.
Vikidálról el tudom képzelni hogy szétszedi az egész istván-féle hadsereget:D mikor bedühödik. uhh. kő kövön nem marad, soha nem lesz még1 ilyen énekesünk!imádom.
Koppány herceg végszava ma is aktuális a hun magyar társadalomra. Kényszerpályán vagyunk és cselekednünk kell, hogy megmenthessük HUNFÖLDET (Magyarországot), a korrupt politikusoktól és a betolakodott nemzetközi nagytőke CSALÓ BANKJAITÓL. Úgy Legyen! Szebb Jelent !!!
Ezt ne csak úgy nézzétek mint a rendes István a királyt....ebbe Szörényi és Bródy bele rejtették a rendszerellenességet...egyfajta metafora az akkori időre :)
Koppánynak kellet volna nyernie lehet hogy meg lenne még magyarország 100%-ka nem csak 38%-ka!MOST EZEK A KÖCSÖG ROMÁK ÉS SZLOVÁKOK ELVETTÉK AZ ORSZÁGUNKAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :(
@kende97 Nem elvették,nekik adták azok,akiket szövetségeseinknek tekintünk és képesek vagyunk részt venni a hódító hadjárataikon Irakban,Afganisztánban!
Koppány ugyanúgy "behódolt" csak éppen az ortodox egyháznak(utalás: "bizánc jelét magamra vettem") Nem tudjátok mennyit köszönhettek annak, h. végül így alakult...
most lehetne akár pópánk, és +150éves elmaradásunk...
Szerintem a törökök hódításai, később pedig a mocskos bolsevikok őrjöngése miatt maradtak ők le 150 évvel... Nekünk egész történelmünk során annyira volt hasznos a pápa és az egész vatikáni kriptozsidó banda, mint üveges tótnak a hanyattesés.
Elegem van abból, hogy minden fórumon csak a gyalázkodás megy! Ez egy szép darab egyik legszebb dala, és ahelyett, hogy gyönyörködnétek benne, gyalázzátok az egyik legnagyobb magyar királyt, számotokra elképzelhetetlen, hogy mindkét félnek megvolt a maga igaza, képtelenek vagytok megemlékezni méltóképp akár Istvánról, akár Koppányról!
akik értékelték a videó szépségét, azokkal nagyon is egyetértek.:) nagyon szép előadás, nagyszerű dal

@gubapeti Ha Koppányt nem verte volna le István, a keresztény európa elsöpört volna minket, és csak egy lábjegyzet lennénk a tankönyvekben. István is az ősi vallás híve volt, úgy mint az apja, de tudta, hogy egy keresztény európával szemben nincs esélye az akkorra már kiismert portyázó harcmodornak. Neki köszönhetjük, hogy létezik Magyarország és nem aközé a sok államocska közé tartozunk, akik rég eltüntek, vagy akiket rég behódoltattak az akkori nagyobb keresztény államok.
Heszpera óriási hiányt véltem felfedezni történelmi tudásodban.....A román nép igen is egy gyökér szarfacsaró nép!!!kicsit nézz utána a neten ...igen is tehet róla az a cigány nép .....1 világháború vereségeinek láttán vissza húzódót mint egy rühes kutya,,,és amikor más meggyengitette a népet akkor előjön és kér a falatból nem is akármekkorát.........JA TE MEG SZŰNJ MEG MAGYARNAK LENNI ILYEN KILYELENTÉSEK LÁTTÁN!!!!!
Nem veszitek észre, hogy az egész nem a vallás körül mozog? a magyarok kalandozó, rabló nép volt, letelepedtünk, és valahogy ki kellett mutatnunk, hogy a Nagy Német-római Birodalmat és a többi nyugati országot követjük, közéjük tartozunk, ha megpróbálunk különcködni, önállósodni, lehet hogy egy egyesített keresztény hadsereg a földel teszi egyenlővé kicsiny országunkat és beolvadunk egy másik országba, és nem marad semmi önállóságunk....
koppany egy hatalmas vezer volt akinek a neve orokre fennmarad a magyarok tortenelmebe de megiscsak istvan kellet gyozzon mert ha o nincs akkor lehet hogy mar nem lenne magyar nep es keresztenyseg
Én ezt Varga Miklóssal láttam, Nádasladányban. Az egész családom szereti. Mindig nézzük. Vasárnapi elfoglaltságunk: megnézni az István a királyt. Nagyon szeretem. Ez az egyik kedvec részem.
MrTrogab. Szerintem te félre értetted. Istvánt "szidta" amiért idegeneket hív az országba, és mennyire igaza van!
Koppány a mi igazi vezérünk. Mi pogányok vagyunk vérből eredően, és még ma is vannak pogány mondásaink, amit csoda hogy a keresztény egyház nem tiltott be. Például az "ártatlan, mint a ma született bárány". Ugyanis a keresztény egyház tanításai kimondják, hogy mindenki bűnösnek születik:)
Szerintem most sokkal jobban áll Vikidálnak és Vargának is a szerep mint 20 évvel ezelőtt!És a hangjuk is beérett a szerephez!Ezzel nem azt mondom hogy rossz hangjuk volt 20 éve,de most sokkal jobban illik a karakterekhez !
Koppány szövege csakis az IGAZAT mondja el!!! Én sem hiszek istenben... Minek? Csak időpazarlás! :S Imádkozás helyett inkább ide írtam ezt a kommentárt! :D Ráadásul mindeközben végig tudtam, hogy igazam van! :D Minden tiszteletem a nagy Koppányé! :P (Egyébként Szebb Jövőt!) :D
Nem néztem utána ilyen marhaságoknak, hogy ki milyen hívő... Nem is érdekel! :D Akkor bizánci kat. volt... legyen igazad! De rohadtul nem vagyok kretén... Ezt úgy bírom, az ember ír egy kommentet, és a gondolkodása miatt minden szarnak lehordják... De megnyugtatlak, te sem lehetsz büszke magadra! :) Na de nem foglalkozom veled...
Mindketten kretének vagytok, mert itt baszakodtok, ahelyett, hogy végre tennénk is ezellen a kibaszott helyzet ellen! A magyarok régen annyit harcoltak a hazájukért, és meg kapták az eredményt: Magyarország a magyaroké volt... VOLT! Mert amilyen a mostani nép, amilyenek a mostani vezetőink, így elvesztünk! Ezt kéne felismerni, és nem azt, hogy régen ki milyen volt! MOST kell tenni, és nem azon rimánkodni, hogy RÉGEN mi VOLT!!
@TheMagyaROCK Nem változik nekem szinte soha a véleményem, csak nem értem, miért kell egy olyan témát beszélni, ami csupán egyetlen komment miatt volt, ráadásul régen... Mondtam valamit, erre visszaszólt egy másik, és te ráírsz két hónap múlva, most meg 5 hónap múlva (ha jól néztem). Nem értem, mi a probléma.
én azt mondom, addig jó, míg béke van, ha nem térünk keresztény hitre, nem lesz béke, s abból soha semmi jó nem származik... lásd: a világhárborúkat. azok is nyomorba döntötték az addig virágzó országot.
azt teljesen lehetetlen tudni hogy mi tortent volna. lehet hogy keresztenyseg nem lenne. hulyeseg ezen vitatkozni. lehetetlen megtudni. ez ugyanolyan mint amikor valaki imadkozik es megtortenik amiert imadkoztak. azt hisszik hogy az ima miatt tortent. de nem lehet visszamenni es kiprobalni hogy milett volna ha nem imadkoznak. szoval nem vitathato. a talalgatas pedig felesleges. az van ami van. sok minden lehetett volna. de hogy mi azt nem tudjuk.
Nem tudhatjuk mi lett volna, ha Koppány lett volna a fejedelem. Ezen kár is vitázni.
Te azt mondod, lehet nem is lenne Mo. . Lehet. De lehet akár az ellenkezője is.(és én ezt tartom valószínűbbnek.) De fogalmunk sem lehet, hogy mi lenne most, ha több mint ezer éve máshogy alakul a sorsunk. ...egyébként meg nem ez az egyetlen "mi lett volna ha"-kérdés a magyar történelemben. ;)
Sőt nem csak nem mondtak semmi ilyet, de az egész történetnek semmi köze nincs az itt előadottakhoz...Az egész annyi, hogy a régi pogány szokások szerint az uralkodó családban a legidősebb kerülne hatalomra (Koppány) a keresztény államokban viszont apáról fiúra szállna a trón (István) Ez egy teljesen egyszerű hatalmi harc, és István nem azért tette ezt , mert tényleg elhitte, hogy jobb lesz az országnak...
Szoval szerinted a szovegirok azt akartak elhitetni veled h ezt mondtak tobb mint1000 evvel ezelott, de te nem vetted be, sot meg ki is irod ide a youtube-ra.
@kekvirag1 Igen, mivel az 'áldott ' szocializmus idején készült a mű, nem lehetett Istvánt felruházni a magyar érzésekkel, vágyakkal, így Koppány maradt. Így is a cenzúra egyik legnagyobb bakija volt, hogy engedték megjelenni .
A külföldi behatás ellen lehetetlen küzdeni, főként egy ilyen kis ország esetében aki saját magát nem tudná eltartani.
Viszont a nemzeti öntudatot nem tudja a külföldi tőke lerombolni, a magyarságot a hazafiaságot nem rombolhatja le egy külföld nagyvállalat ... mint ahogy az árpád sávtól sem leszel jobb magyar vagy ha megversz egy ... "nem magyart" az utcán ... vagy mert azt hiszed hogy a te politiokai nézeteid igazabbak mint másé ...
cyric, szerinted azok, akik az olyanokat elítélik, akik betolakodtak egy országba (nem nevezem nevén) és amellett hogy a mi kultúránkat rombolják és semmi építő jellegű tevékenységgel nem járulnak hozzá több mint 1000 éves hagyományainkhoz, és gyilkolnak büntetés és következmény nélkül (nem nevezem nevén őket), képmutató árpádsávos senkik? Csak azért mert börtönbüntetésre ítélnek olyat, aki öl más országába?
Az árpádsáv pedig nem egy antiszemita jelkép, hanem -mint a neve is mutatja- Árpád vezér zászlaja, alatta vonult be abba az országba ahol Neked hazát, nemzetet adott, és Te elítéled azt? Mindenkinek üzenném, hogy az Árpádsávos zászlo egy történelmi zászló...Tudtommal Franciaországban se fikázza senki a gallok zászlaját.
Vannak azért itt hülyék, ahogyí elnézem...Te tényleg komolyan gondolod, hogy Árpád zászlaja piros és ezüst csíkos volt, te segg?XD És mondd már el, hogy a gallok zászlaja az milyen volt?XD Ekkora marhát...
... akik úgy vélik hogy ettől ők különbek másoknál és hogy ezzel azzal kell a hazaszeretetet kimutatni hogy szétvered, lefikázod, leköpöd azt ami neked nem tetszik ... azokban már rég nincs meg a hazafiaság csírája sem, csak álnok képmutatás és egy eszme amit a végletekig eltorzítottak.
Ebben a kérdéskörben pedig maximálisan neked adok igazat...Ne hallgas az ilyen történészeskedő majmokra! Akik mellesleg jobban tennék, haí nem beszélnének hülyeségeket ott ahol bárki láthatja...
Koppány végszava ebben a videóban nagyon aktuális a mai világra, de egyuttal az egész hun/magyar társadalomra is. Kényszer pályán vagyunk és most kell cselekednünk, hogy megmetsük népünket és országunkat a betolakodott idegenektől, a nemzetközi nagytőkétől.
Keressük a kapcsolatot a hun/orosz és hun/bolgár testvéreinkkel és erősitsük meg kis hazánkban Koppány vezér politikai okokból felvett keleti kereszténységét, amely nagy segitségünkre lehet az áruló nyugatos cion-keresztények hatalmának gyengitésében.
A hun/magyar lelkiséget és szellemiséget pusztitó vajk/istván a mai idők országpusztitó zsarnokainak elődje. A bajnai gordonok, a gyurcsány ferencek is a hun/magyar értékek pusztitását igyekeznek véghez vinni, hogy a hun identitásától megfosztott népet szolga sorba taszithassák. Szerencsére azonban a hun/magyar lelkekben tárolódott igaz tanitások generációról generációra megőrződtek és ma is itt vannak közöttünk.
Te jó égXDXD Mennyi idős vagy te ember? Én amúgy annyira látom előtt bajnait meg gyurcsányt ahogy otthon együtt teázva a dolgozószobában közösen viháncolva és kézdörzsölgetve örömködnek, hogy háháhá kipusztítjuk a hun/magyar őstudatotXD ÁÁÁXD Meg hun/orosz rokonsági szálakatXD ANYÁÁÁM:D Ez marha jó! Mindenki képzelje maga elé!
Kíváncsi vagyok, hogy vajon a szőröstalpúak mit szóltak 350 ezer magyarhoz és ehhez az előadáshoz. Vajon egy kicsit elszégyellték magukat? Vagy legalább magukba néztek? Biztos nem......
@wI0Iw nagyon kedves,h 'szőröstalpú'-nak nevezel egy olyan népet, melyet nem ismersz és nem mellesleg nem tehet arról, ami lassan 100 éve történ. én, mint romániai magyar megnyugtatlak, hogy kicsit sem rosszabbak, mint bármelyik "igazi" magyar ember
Az IAK történetének egyik legjobb jelenete. Koppány mintha már a dal elején tudná, mi lesz a sorsa, kicsit mintha eszét is vesztette volna. István megjelenik mögötte, és ott áll méltóságteljesen, mint valami krisztus, és figyelitek, szószerint békejobbot nyújt! NAgyon jó!:)
Vigyázat magyarok, mert az mszp, szdsz, fidesz, kdnp, mdf pártok Magyarország kiárusitásán fáradoznak!!!!! Harcoljunk ezek ellen a cionista tolvajok ellen minden eszközzel, amig nem késő!!!!
A pofázás helyett AKTIVAN POLITIZÁLNI KELLENE valamelyik magyar pártban!!!!!
A cionista zsidónácik bezzeg ott vannak minden pártban és minden párt gyűlésein. Nem hagyják, hogy két vagy három magyar csendben összehajoljon és nagyot álmodjon. Ott vannak mindenhol, ahol tömeg szerveződik és pillanatok alatt átveszik az irányitást a tétova, hezitáló magyaroktól. Ezen kellene változtatni, de sürgősen!!!!!!
Olyan idióta jelmezek vannak ebben az előadásban..:S az eredetiek sokkal jobbak voltak..meg Vikidál sem úgy játsza Koppányt mint a '83-asban. De ennek ellenére nagyon jó így is :)
persze hogy nem úgy játsza:) azért eltelt azóta egy pár év...mondjuk majdnem 20.:P de azért sztem így is nagyon jó...bár valószínű már itt is playback-ben nyomta.
Na ja a nagy Magyarországhoz késő
vilmar669 1 week ago
Koppány behodolásával kapcsolatban ő csak jelképesen hodolt be u mert azt mondaj "Pogánynak tartanak, pedig Bizánc jelét
magamra vettem,
Csak az volt a cél, hogy szabadságunk megőrizzem."
nexus7966 2 weeks ago
GRANDPIERRE K. ENDRE A magyarok Istenének elrablása,avagy a magyar faj nagy elárultatása.
Érdekes olvasmány :)
makesz555 4 weeks ago
Egyetértek ahogy Koppány mondja Késő már a múltat újra értelmezni.
Nagyón jó dal.
nexus7966 1 month ago
A hangot halld és élvezd mert ez egyedülálló a mai történelembe ők a legjobbak
95SwatMr 1 month ago
This has been flagged as spam show
alljuk be a Csíksomlyói előadás megismételhetetlen mert szívből szólt minden előadótól. Mert ők is tisztelik a Magyarokat bárhol legyenek is, én meg pláne hallgassatok Kárpátiát
vilmar669 1 month ago
Elgondolkodtam, vajon ha nem Vikidál Gyula szerepében ismeritek meg Koppány alakját(hanem pl. történelemkönyvekből), akkor is ilyen népszerű lenne a fejedelem így ezer évvel halála után is?
krameri5 1 month ago
Élvezd a hangot
vilmar669 1 month ago
Na ne menjük bele ennyire a Magyar nemzet mindig rossz helyre áll de ez a rock opera isteni
vilmar669 1 month ago
A felháborodott magyar törzsfőket, az ősi magyar vallás papságát, sőt saját családtagjait is legyilkoltató Vajk így lesz "dicsőséges" király. És nem utolsó sorban Vajk, a magyarság kulturális örökségét tűzzel-vassal írtatta, írásos emlékeiket az "új" hatalom egyszerűen megsemmisítette.
makesz555 1 month ago
@makesz555: nem a magyarság kultúráját, hanem az általa pogánynak tartott hitét irtotta, ami meggyőződése szerint semmit sem ért. Ahogyan a kereszténység eleve pogánynak tekintett rajta kívül minden hitet. Ebben ne a rombolást lásd, ez a kor máshogyan gondolkodott. Ő a hite alapján helyesen járt el, ahogyan Nagy Károly is a frankoknál pl. a szászokkal szemben. Vallási tolerancia a középkorban ismeretlen, az akkori felfogás szerint István védte a keresztény normákat.
MrFecni 1 month ago
@MrFecni Manapság pogánynak mondják az ősmagyarokat, és ezt a pogányságot úgy képzelik el, mint a kereszténység ellentétét, holott nyelvészeti bizonyítékok igazolják, hogy „pogány” kori szókincsünkkel nevezzük meg a kereszténység világát, hogy a magyar nyelv honfoglalás előtti szavaival az egész Bibliát le lehet fordítani. Ez pedig azt mutatja, hogy korábbi hitünk nem állhatott messze a kereszténységtől.Az igaz hit őrzői voltunk,és könnyen leleplezhettük volna Róma világuralmi törekvéseit :)
makesz555 1 month ago
@MrFecni Íme, az egyenes vonal az ősvallástól a kereszténységig. Hiszen maga Isten neve, az ISTEN szó is két ősi istenség nevének összefonásából alakult ki: Istár, a vizek, a lélek és a termékenység istennőjének és Enlil, az ég, a föld és a világűr istenének nászából született a világ. Isten eggyé lett a világmindenséggel, akinek neve van, de személyisége nincs, mivel Ő maga az egész világ. Isten maga az élet,mindenben Isten nyilatkozik meg.Ez volt az ősvallás, melyből minden más hit kialakult.
makesz555 1 month ago
@makesz555: a magyarság honfoglalás előtti nyelvállapotáról nemigen tudunk semmit sem, lévén nincsenek írásos emlékeink ebből a korból. Az isten szó ezen etimológiája meg egy vicc.
MrFecni 1 month ago
"a magyarság honfoglalás előtti nyelvállapotáról nemigen tudunk semmit sem, lévén nincsenek írásos emlékeink ebből a korból"
Már hogy a gránátba ne lennének?
keletisarok 1 month ago
@keletisarok: ha a nem magyar nyelvű forrásokra gondolsz, azokban egy-két méltóságnév, tulajdonnév szerepel a magyar nyelvből. De ezekből komplett nyelvállapotot nem lehet felmérni.
Te mire gondoltál?
MrFecni 1 month ago
@MrFecni Az 1200 évesre becsült szarvasi tűtartó és a bodrog-alsóbűi lelet ha nem is kisregény, de magyar nyelvű írásos dokumentum. Egyre erősebb a gyanú, hogy minimális különbség lehet az egyébként nagy valószínűséggel hazugságon, de legalábbis súlyos tévedésen alapuló "honfoglalásnak" nevezett időszak nyelve és a mai között.
keletisarok 1 month ago
A nyelvészek eleve rossz irányba indultak, amikor bevették a Budenz és Hunsdorfer által kitalált marhaságokat. A probléma gyökere onnan ered, hogy a több tucat hangból gazdálkodó magyar nyelvet Géza és I. István idején a latin abc (akkor) 21 betűjével KELLETT írásba foglalni. Többek között jól példázza a vállalkozás reménytelenségét a Halotti beszéd "gyümölcs" szava, ami egyazon szövegen belül, ugyanannak a másolónak a tollából is kétféleképpen került a pergamenre.
keletisarok 1 month ago
Azt még a legordasabb szemellenzős nyelvtörténészek is elismerik, hogy bizonyára jóval korábban kialakult és tökéletesre csiszolódott mind a szóbeli, mind az írásos kultúránk.
Tehát nem merész azt feltételezni, hogy habár a HB és az ÓMS szövegét a latin betűsre alakítás miatt ma csak döcögősen tudjuk olvasni, maga a nyelv rendszere, hang- és szókészlete stb. évszázadok (évezredek) óta vajmi keveset változott.
keletisarok 1 month ago
A modern helyesírás és nyelvtudomány sajnos nem a hülyéskedő okosok, hanem az okoskodó hülyék vívmánya, bevezetésével sikerült taccsra tenni a kiejtés elvén alapuló írásbeliségünket, amit még a latin-német őrjöngés ellenére is ezer éven át sikerült megőrizni. Berzsenyi és Arany János már az első körben észrevették, hogy mókusvakítás, amit a német tudósok ránk erőltettek..
UFF, én beszéltem. :)
keletisarok 1 month ago
@keletisarok: tudtommal a tűtartóról nem állapították meg még azt sem, hogy egyáltalán milyen nyelvet rejtenek a jelek.
MrFecni 1 month ago
Vajk (István) idegen német katonákat csődít magyarhonba, majd a temérdek német katona szuronyán hatalomra emelkedik. Amikor Kádár ugyanezt megcsinálta orosz katonákkal a háta mögött egy ország gyűlölte meg. Az ugyanilyen áruló Istvánt meg 1000 év után hozsannázzuk.
makesz555 1 month ago
A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék.”
Ezt a náci Németországban könyvégetésnek nevezzük, és ma mindenki elítéli. A 10 dénáros jutalmat meg a III/III.-as ügynöki tevékenység vérdíjának mondanánk és megvetnénk.
makesz555 1 month ago
István király Kr. u. 1000-ben a következő rendeletet adta ki:
„…a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak…Továbbá a templomokban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak.->
makesz555 1 month ago
Fenomenális volt ez a fellépés hitet adott az ott lakóknak de miért is, tegyünk már valamit a Romániában élő MAGYAROKÉRT CSATOLJUK MÁR VISSZA AZ IGAZI ORSZÁGÁHOZ ŐKET
vilmar669 2 months ago
Már megint majdnem letiltottak üdv a web figyelőknek én is szeretlek bennetek ahogy ti is figyeltek engem naaa ne légy durci
vilmar669 3 months ago
Lehet hogy behódolt volna az ortodox egyháznak de legalább szabadok lennénk! Miért jó a kapitalizmus? Ha beteg vagy dögölj meg? Mert kb.3 hónap múlva kapsz időpontot az orvosnál ,ha fiatal vagy dolgozz amíg bírod, utána dögölj meg! Ez a mai Magyarország legalábbis így érzi az alja dolgozó nép akik nem millókból gazdálkodnak köszi viktor
vilmar669 3 months ago 3
Nekem nagyon tetszik.Mindenap megnézem vagy 3-szor.
kicsiciva3 5 months ago
Így van éljen Koppány, aki függetlenséget akart. Hazugság, hogy minket Európa eltiport volna ha nem csatlakozunk a katolikus maffiához.
Lásd a pozsonyi csatát. Fél Európa ellenünk jött és Árpád szarrá verte a hódító barmokat. 100 ezer vs 30 ezer. A magyar hadsereg volt harminc. Akkor ne mondja nekem senki, hogy Koppány idejében ne lettünk volna képesek ugyanerre. Koppány nem volt hülye nagyon jól tudta mire képes a magyar, milyen erős és miért fontos a függetlenség.
MrZentym 5 months ago 2
@MrZentym
De sajnos már akkor is voltak külföld imádó nyaló gépek, akinek fogalmuk sem volt mi a magyar érdek és mindent elbasznak. Vannak arra utalások, hogy István is megbánta amit tett de akkor már túlkéső volt. :(
MrZentym 5 months ago 2
@MrZentym de nem fogod fel h ha nem vesszük fel a kereszténységet,akkor elveszik Magyar ország??????
csajszikha 5 months ago
@csajszikha
Azon nem tudok segíteni, hogy nem tudsz olvasni. Mit nem értesz azon, hogy történelem tudás? Tudod mi egyáltalán a pozsonyi csata? És az, hogy ősi vallású kereszténység?
Ha nem akkor nézz utána és aztán gyere vissza "okoskodni"
Tudatlanokkal nem tudok mit kezdeni.
MrZentym 5 months ago
@csajszikha magyarországot egybe írjuk
atomisten 4 months ago
@MrZentym :D:D:D:D ok akkor foglald vissza erdélyt holnap... egyébkétn ha olvasnád top kommentet: "Koppány ugyanúgy "behódolt" csak éppen az ortodox egyháznak(utalás: "bizánc jelét magamra vettem")"
atomisten 4 months ago
ki az a két szerencsétlen akinek ez nem tetszik?
Fantasztikus zene!
kantii92 5 months ago
Mért nem Koppány győzött :( a Keresténységet BŰN volt felvenni a saját testvéreink ellen fordított !
77akos7 6 months ago
Azért ez a pillanat is elérkezett,hogy az István A Király-t Erdély szívében Csíksomlyón elő lehetett adni!Történelmi esemény szerintem és nagyon megható!
sisimoto 7 months ago 4
Én is sajnálom, hogy így alakult a múlt. Koppány a hagyományokat hirdette. István pedig a haladást és a fejlődést. Ez a két erő mindig összeütközött és fog is amíg világ a világ. Sajnos mindig a haladás a nyer és elvesznek a hagyományok. Én személy szerint Koppánnyal értettem volna egyet, mivel engem is így hívnak. De a helyes út a kettő között lett volna.
ezermester93 7 months ago 2
Nagyon szép dal. Az igazat megvallva, én sajnálom, hogy így alakul a múlt. Ezzel együtt elveszítettük sok hagyományt, és ami legfontosabb az ősi igaz hitet. Nekem semmi bajom a mai kereszténységgel, de a múltban sok nem arra való ember került hatalomra akik nem érdemelték volna meg a pápai, püspöki posztokat. De persze nincs ember hiba nélkül.
Szent István egy nagyszerű ember volt, csak azt sajnálom, hogy Koppányt rossz embernek tudták be.
Ez persze csak az én véleménye/hitem.
KristaKriszta 8 months ago 4
@KristaKriszta
Egyet értek veled :)
vighzoltan91 8 months ago
Comment removed
77akos7 6 months ago
Comment removed
77akos7 6 months ago
Vikidálról el tudom képzelni hogy szétszedi az egész istván-féle hadsereget:D mikor bedühödik. uhh. kő kövön nem marad, soha nem lesz még1 ilyen énekesünk!imádom.
PapaParade 8 months ago 2
This has been flagged as spam show
Koppány herceg végszava ma is aktuális a hun magyar társadalomra. Kényszerpályán vagyunk és cselekednünk kell, hogy megmenthessük HUNFÖLDET (Magyarországot), a korrupt politikusoktól és a betolakodott nemzetközi nagytőke CSALÓ BANKJAITÓL. Úgy Legyen! Szebb Jelent !!!
kekvirag11 9 months ago
Ezt ne csak úgy nézzétek mint a rendes István a királyt....ebbe Szörényi és Bródy bele rejtették a rendszerellenességet...egyfajta metafora az akkori időre :)
ZedNecromantica 9 months ago
@ZedNecromantica István = Kádár, Koppány = Nagy Imre
ilyen értelmezés is volt, ezért engedte meg Kádár a bemutatót
FranHu75 9 months ago
@FranHu75 Pedig ez rossz példa, mert mindkettőnek egy hite volt: a kommunizmus...
szuperpeti 9 months ago
Még is Istvánnak lett igaza hogy itt vagyunk mint Magyarország :)
Csik91 9 months ago
Eljen Koppany, o nem osztogatja a magyar geneticat fergeknek, akik mar erdemlik meg az emberbort. Maglyara a fergeket, mentse oket a hoher,
szingeva 10 months ago
Eljen Koppany, o nem osztogatja a magyar geneticat fergeknek, akik mar erdemlik meg az emberbort.
szingeva 10 months ago
Koppánynak kellet volna nyernie lehet hogy meg lenne még magyarország 100%-ka nem csak 38%-ka!MOST EZEK A KÖCSÖG ROMÁK ÉS SZLOVÁKOK ELVETTÉK AZ ORSZÁGUNKAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :(
kende97 11 months ago 3
@kende97 Nem elvették,nekik adták azok,akiket szövetségeseinknek tekintünk és képesek vagyunk részt venni a hódító hadjárataikon Irakban,Afganisztánban!
gabesz999 11 months ago
én nem tudom miről beszéltek:DD
Koppány ugyanúgy "behódolt" csak éppen az ortodox egyháznak(utalás: "bizánc jelét magamra vettem") Nem tudjátok mennyit köszönhettek annak, h. végül így alakult...
most lehetne akár pópánk, és +150éves elmaradásunk...
DGerii 11 months ago 6
csakhogy Koppány Vezér nem hozott ide bizánciakat :( ha rajta múlik ma azok is magyarként élnek... :(
Petivitez 10 months ago
@DGerii
Szerintem a törökök hódításai, később pedig a mocskos bolsevikok őrjöngése miatt maradtak ők le 150 évvel... Nekünk egész történelmünk során annyira volt hasznos a pápa és az egész vatikáni kriptozsidó banda, mint üveges tótnak a hanyattesés.
keletisarok 1 month ago
Pogánynak tartanak, mert nem tűröm a papok hatalmát...
Ez ma is igaz.Tudjuk milyenek a papok.De, hogy már akkor is ilyenek voltak?:S
judithka09 11 months ago
Bűnt kiáltanak, hol szabadságát védi az ország...
tmakos94 11 months ago 4
Elegem van abból, hogy minden fórumon csak a gyalázkodás megy! Ez egy szép darab egyik legszebb dala, és ahelyett, hogy gyönyörködnétek benne, gyalázzátok az egyik legnagyobb magyar királyt, számotokra elképzelhetetlen, hogy mindkét félnek megvolt a maga igaza, képtelenek vagytok megemlékezni méltóképp akár Istvánról, akár Koppányról!
akik értékelték a videó szépségét, azokkal nagyon is egyetértek.:) nagyon szép előadás, nagyszerű dal
MsLoreley1986 1 year ago 57
@MsLoreley1986 Igen, mindkét félnek igaza volt, egyértelmű.
Csak más behódolni, és más egyenes gerinccel vállalni amiben hiszünk.
judithka09 11 months ago
Elegem van abból, hogy minden fórumon csak a gyalázkodás megy! Ez egy szép darab egyik legszebb dala, és ahelyett, hogy gyönyörködnétek benne, gyalázzátok az egyik legnagyobb magyar királyt, számotokra elképzelhetetlen, hogy mindkét félnek megvolt a maga igaza, képtelenek vagytok megemlékezni méltóképp akár Istvánról, akár Koppányról!
akik értékelték a videó szépségét, azokkal nagyon is egyetértek.:) nagyon szép előadás, nagyszerű dal
MsLoreley1986 1 year ago 2
Mi lett volna, ha Koppány jól elveri Istvánt?
Lehet, hogy ma is portyázó nomád nép lennénk, de legalább nem szegények és az eu kutyái!
gubapeti 1 year ago 2
@gubapeti Ha Koppányt nem verte volna le István, a keresztény európa elsöpört volna minket, és csak egy lábjegyzet lennénk a tankönyvekben. István is az ősi vallás híve volt, úgy mint az apja, de tudta, hogy egy keresztény európával szemben nincs esélye az akkorra már kiismert portyázó harcmodornak. Neki köszönhetjük, hogy létezik Magyarország és nem aközé a sok államocska közé tartozunk, akik rég eltüntek, vagy akiket rég behódoltattak az akkori nagyobb keresztény államok.
vmate018 1 year ago 3
@vmate018 igy is behódoltattak csak igy még el is fogadtuk...
Petko29 11 months ago
Imádom a nőt aki Koppány Lányát játsza :)
ViperaHUNGARY 1 year ago 2
KOPPÁNY TEAM
twilightanna1 1 year ago
Sokakat megöltek ez igaz de István anyja Sarolta volt a fő ludas ebben....
Dolmund 1 year ago
A legnagyobb hazaárulo István kiralyunk volt, aki ki végezte a magyarság felét a hatalomért szembe. És mi ezt ünnepeljük nagy dobra verve.........
Szekelygajner 1 year ago
@Szekelygajner ez igaz, de gondolj bele mennyi esélyünk lett volna a keresztes hadjáratok idején..;)
hungry96 1 year ago
@Szekelygajner Igen aug. 20...
És mikor emlékezünk Koppányra?
judithka09 11 months ago
@judithka09 a történelmet mindig a győztesek írják....
gabesz999 11 months ago
This has been flagged as spam show
Koppány!!!!!Koppány!!!!! Ő a király :DDD
ENERGY11327 1 year ago
Koppány!!!!!Koppány!!!!! Ő a király :DDD
ENERGY11327 1 year ago
Heszpera óriási hiányt véltem felfedezni történelmi tudásodban.....A román nép igen is egy gyökér szarfacsaró nép!!!kicsit nézz utána a neten ...igen is tehet róla az a cigány nép .....1 világháború vereségeinek láttán vissza húzódót mint egy rühes kutya,,,és amikor más meggyengitette a népet akkor előjön és kér a falatból nem is akármekkorát.........JA TE MEG SZŰNJ MEG MAGYARNAK LENNI ILYEN KILYELENTÉSEK LÁTTÁN!!!!!
0507RAMI 1 year ago
Sziniminiz en is büszke vagyak a magyaeságomra, de nem az agyarságomra :)
kencsi197 1 year ago
hopp egy árpád-sávos zászló befigyel... érdekes hogy nem sünözték meg a sünok a palit aki lengette :)
TheoTheChipmunk 1 year ago
Büszke vagyok arra ,hogy agyar vagyok.
Büszke vagyok ,hogy őseink senkit nem tűrtek meg.
Sajnos utóbbi időbe nem.De nem tűntünk el.Bízok mindenkibe aki magyar.Mindegy honnan jött,jön.
Sziniminiz 1 year ago 2
Comment removed
kaktusz14 1 year ago
Inkább pusztult volna el a nemzetünk koppány oldalán, mint seggnyalóként élni tovább...
raimhol 1 year ago
Nekem is jobban tetszett volna egy mindenkitől különálló MO, de milyen áron, az azért nem mind1...
KrAjCzY1 1 year ago
Nem veszitek észre, hogy az egész nem a vallás körül mozog? a magyarok kalandozó, rabló nép volt, letelepedtünk, és valahogy ki kellett mutatnunk, hogy a Nagy Német-római Birodalmat és a többi nyugati országot követjük, közéjük tartozunk, ha megpróbálunk különcködni, önállósodni, lehet hogy egy egyesített keresztény hadsereg a földel teszi egyenlővé kicsiny országunkat és beolvadunk egy másik országba, és nem marad semmi önállóságunk....
KrAjCzY1 1 year ago
@KrAjCzY1 teljesen egyet értek veled !
okornyalbaro 1 year ago
@okornyalbaro Olyannyira, hogy ez történelmi tény...
Bill1234567890ful 1 year ago
@KrAjCzY1 Teljesen egyet értek veled.
Azt Nyugat Európa nem türte volna meg Róma meg kötelezte volna a népeket hogy a kereszténység nevében pusztítsa el a pogány magyar népet.
Ennek ez volt az egyetlen utja .
Bár jobb lett volna teljesen függetlennek maradni.
DE erre nem volt lehetőség :S
tomi044 1 year ago
koppany egy hatalmas vezer volt akinek a neve orokre fennmarad a magyarok tortenelmebe de megiscsak istvan kellet gyozzon mert ha o nincs akkor lehet hogy mar nem lenne magyar nep es keresztenyseg
barnikbb 1 year ago 3
Nagyon szeretem
VeronikaCzine 1 year ago
imádom
VeronikaCzine 1 year ago
Boldog névnapot Koppánynak!
userernamerere 1 year ago
itt kezdődött a magyarok kálváriája....itt kezdődött a seggnyalás
MrAgicica 1 year ago
itt kezdődött a magyarok kálváriája....
MrAgicica 1 year ago
imádom !!!!!Többször is megnézem egy héten a dvd-t!!!!!
koko19800709 1 year ago
Ez mellé sem állhat Sebestyén Márta hangjához. ááááááááááá
MrCsibe74 1 year ago
This has been flagged as spam show
Azért szurkolnak többen Koppánynak,mert tudjuk mi volt István után...
(ennek ellenére imádok magyar lenni.:))
rockonlelek 1 year ago
Azért szurkolnak többen Koppánynak,mert tudjuk mi volt István után...:DXD
(ennek ellenére imádok magyar lenni.:))
rockonlelek 1 year ago
Én ezt Varga Miklóssal láttam, Nádasladányban. Az egész családom szereti. Mindig nézzük. Vasárnapi elfoglaltságunk: megnézni az István a királyt. Nagyon szeretem. Ez az egyik kedvec részem.
aaposzok 1 year ago
MrTrogab. Szerintem te félre értetted. Istvánt "szidta" amiért idegeneket hív az országba, és mennyire igaza van!
Koppány a mi igazi vezérünk. Mi pogányok vagyunk vérből eredően, és még ma is vannak pogány mondásaink, amit csoda hogy a keresztény egyház nem tiltott be. Például az "ártatlan, mint a ma született bárány". Ugyanis a keresztény egyház tanításai kimondják, hogy mindenki bűnösnek születik:)
18Magyar 1 year ago 2
1:01... idegeneket hív.... na itt let elb&#va
MrTrogab 1 year ago
Azért Vikidál visítását hiányolom a végén...Nem sok ember képes rá.
1999marcika 1 year ago
Szerintem most sokkal jobban áll Vikidálnak és Vargának is a szerep mint 20 évvel ezelőtt!És a hangjuk is beérett a szerephez!Ezzel nem azt mondom hogy rossz hangjuk volt 20 éve,de most sokkal jobban illik a karakterekhez !
Pikau1985 1 year ago 2
Koppány szövege csakis az IGAZAT mondja el!!! Én sem hiszek istenben... Minek? Csak időpazarlás! :S Imádkozás helyett inkább ide írtam ezt a kommentárt! :D Ráadásul mindeközben végig tudtam, hogy igazam van! :D Minden tiszteletem a nagy Koppányé! :P (Egyébként Szebb Jövőt!) :D
enikoe13 1 year ago
@enikoe13
egyébként kretén vagy, Koppány hívő volt csak nem Római hanem Bizánci katolikus, ezért állt Istvánnal szembe, és Róma nyert.
vazzeee 1 year ago
@vazzeee
Nem néztem utána ilyen marhaságoknak, hogy ki milyen hívő... Nem is érdekel! :D Akkor bizánci kat. volt... legyen igazad! De rohadtul nem vagyok kretén... Ezt úgy bírom, az ember ír egy kommentet, és a gondolkodása miatt minden szarnak lehordják... De megnyugtatlak, te sem lehetsz büszke magadra! :) Na de nem foglalkozom veled...
enikoe13 1 year ago
@enikoe13
Mindketten kretének vagytok, mert itt baszakodtok, ahelyett, hogy végre tennénk is ezellen a kibaszott helyzet ellen! A magyarok régen annyit harcoltak a hazájukért, és meg kapták az eredményt: Magyarország a magyaroké volt... VOLT! Mert amilyen a mostani nép, amilyenek a mostani vezetőink, így elvesztünk! Ezt kéne felismerni, és nem azt, hogy régen ki milyen volt! MOST kell tenni, és nem azon rimánkodni, hogy RÉGEN mi VOLT!!
TheMagyaROCK 1 year ago
@TheMagyaROCK Mi a bajod? 2 hónapja írtam valamit, amin már senki sem lovagol, csak te... Nyugodj meg inkább... XD
enikoe13 1 year ago
@enikoe13
Szerintem tök mindegy, hogy mikor írtad... vagy netán azóta megváltozott a véleményed? Mert ha nem, akkor most is írhatnád ugyanazt.
TheMagyaROCK 1 year ago
@TheMagyaROCK Nem változik nekem szinte soha a véleményem, csak nem értem, miért kell egy olyan témát beszélni, ami csupán egyetlen komment miatt volt, ráadásul régen... Mondtam valamit, erre visszaszólt egy másik, és te ráírsz két hónap múlva, most meg 5 hónap múlva (ha jól néztem). Nem értem, mi a probléma.
enikoe13 1 year ago
@enikoe13
Rendben, maradjunk ennyiben, de akkor nálunk azért legyen meg a békevágy:) Tehát béke?:)
TheMagyaROCK 1 year ago
@TheMagyaROCK Persze, hogy béke! :) (ölelés) Szebb Jövőt! ;)
enikoe13 1 year ago
Severus! Minek legyek keresztény? volt több mint 60 isten amióta a történelem létezik, miért pont ez enne a valódi?
raimhol 1 year ago
én azt mondom, addig jó, míg béke van, ha nem térünk keresztény hitre, nem lesz béke, s abból soha semmi jó nem származik... lásd: a világhárborúkat. azok is nyomorba döntötték az addig virágzó országot.
SeptiSeverus 1 year ago
Kíváncsi lettem volna, hogy mitörtént volna, ha Koppány lett volna MO királya. De ezt már nem tudjuk meg soha....
aakee87 1 year ago
én már csak röhögök itt egyes kommenteken:D
Mi lett volna ha Koppány győz?
Széthullás:D
A kereszténység felvételéne a lényege az volt,hogy így csatlakozhatunk Európához...
Ha nem vettük volna fel szerinted mennyi időbe telt volna,hogy a keresztény államok kicsináljanak minket?
Érdekes módon amikor az Anjouk uralkodtak Európa egyik legerősebb állama voltunk,Mátyás alatt is...
Utána a drága pénzét féltő nemesség kibaszott az országgal,azóta tart a romlás...
Achatius89 1 year ago 3
azt teljesen lehetetlen tudni hogy mi tortent volna. lehet hogy keresztenyseg nem lenne. hulyeseg ezen vitatkozni. lehetetlen megtudni. ez ugyanolyan mint amikor valaki imadkozik es megtortenik amiert imadkoztak. azt hisszik hogy az ima miatt tortent. de nem lehet visszamenni es kiprobalni hogy milett volna ha nem imadkoznak. szoval nem vitathato. a talalgatas pedig felesleges. az van ami van. sok minden lehetett volna. de hogy mi azt nem tudjuk.
brownbigb 1 year ago
@Achatius89
kétségtelen hogy nem lett volna könnyű megmaradni, de a haderőnk és a kultúránk is jóval fejlettebb volt az akkori európáénál.
levi3214 1 year ago
Nem tudhatjuk mi lett volna, ha Koppány lett volna a fejedelem. Ezen kár is vitázni.
Te azt mondod, lehet nem is lenne Mo. . Lehet. De lehet akár az ellenkezője is.(és én ezt tartom valószínűbbnek.) De fogalmunk sem lehet, hogy mi lenne most, ha több mint ezer éve máshogy alakul a sorsunk. ...egyébként meg nem ez az egyetlen "mi lett volna ha"-kérdés a magyar történelemben. ;)
gun6226 1 year ago
hát te hülye vagy.. ha így lett volna miért iktatott be olyan alapvető törvényket amikel az országot segítette?
pl egyház megyék létrehozása...lehet kopány let volna akor nem lenne magyarország se...
moneywood27 1 year ago
Sőt nem csak nem mondtak semmi ilyet, de az egész történetnek semmi köze nincs az itt előadottakhoz...Az egész annyi, hogy a régi pogány szokások szerint az uralkodó családban a legidősebb kerülne hatalomra (Koppány) a keresztény államokban viszont apáról fiúra szállna a trón (István) Ez egy teljesen egyszerű hatalmi harc, és István nem azért tette ezt , mert tényleg elhitte, hogy jobb lesz az országnak...
nagalordy 2 years ago
Ez olyan baromi jó :)
Kár hogy valszeg se István se Koppány nem mondott ilyeneket soha.
tyukhusleves 2 years ago 5
Szoval szerinted a szovegirok azt akartak elhitetni veled h ezt mondtak tobb mint1000 evvel ezelott, de te nem vetted be, sot meg ki is irod ide a youtube-ra.
Akkor most ki a hulye?:)
TorpedoZero 2 years ago
Emberek, ne itt veszekedjetek, inkább legyetek büszkék magyarságotokra!
A múlt eseményein nem tudtok változtatni, de nem is kell beletörődni, inkább építsétek a jövőt hogy az unokáitoknak már jobblegyen!
TurgonThinagar 2 years ago
Istvánt szenté avatták, mert kinyirta a fél magyarságot, Gyurcsány rabbinak is kellene valami kitüntetés.
xabyka 2 years ago
Comment removed
xabyka 2 years ago
Koppány a mi vezérünk, mert szellemisége ma is velünk van.
kekvirag1 2 years ago 54
@kekvirag1
Akkor végre odakéne csapkodni a rajtunk élősködő népeknek...
MrTrogab 1 year ago
@MrTrogab egyetértek
kekvirag1 1 year ago
@kekvirag1 Hogyvan az, hogy akárki megnézi ezt az előadást, mindenki Koppánynak szurkol?:)
OliNoSchool 1 year ago
@OliNoSchool azért szurkolnak többen Koppánynak, mert Ő testesiti meg az igazi hun-magyar értékeket az áruló istvánnal szemben
kekvirag1 1 year ago
@kekvirag1 Igen, mivel az 'áldott ' szocializmus idején készült a mű, nem lehetett Istvánt felruházni a magyar érzésekkel, vágyakkal, így Koppány maradt. Így is a cenzúra egyik legnagyobb bakija volt, hogy engedték megjelenni .
delaware13 1 year ago
@delaware13 hülyeség, hiszen a szerző elkötelezett POGÁNY és a kereszténység előtti idők sikeres kutatója
kekvirag1 1 year ago
Koppány r0videsen visszajön és minden római keresztény templomot lefoglal majd az általa felvett keleti kereszténység számára. Úgy legyen!
kekvirag1 2 years ago
nem itt lennenk ha Koppany nyeri meg azt a csatat.....
GyermekT 2 years ago 4
nagyobb hülyeséget nehezen mondhattál volna.
patrikkatona 2 years ago
Comment removed
tyukhusleves 2 years ago
A külföldi behatás ellen lehetetlen küzdeni, főként egy ilyen kis ország esetében aki saját magát nem tudná eltartani.
Viszont a nemzeti öntudatot nem tudja a külföldi tőke lerombolni, a magyarságot a hazafiaságot nem rombolhatja le egy külföld nagyvállalat ... mint ahogy az árpád sávtól sem leszel jobb magyar vagy ha megversz egy ... "nem magyart" az utcán ... vagy mert azt hiszed hogy a te politiokai nézeteid igazabbak mint másé ...
Cyric25 2 years ago
cyric, szerinted azok, akik az olyanokat elítélik, akik betolakodtak egy országba (nem nevezem nevén) és amellett hogy a mi kultúránkat rombolják és semmi építő jellegű tevékenységgel nem járulnak hozzá több mint 1000 éves hagyományainkhoz, és gyilkolnak büntetés és következmény nélkül (nem nevezem nevén őket), képmutató árpádsávos senkik? Csak azért mert börtönbüntetésre ítélnek olyat, aki öl más országába?
asphyxiated1000 2 years ago
Az árpádsáv pedig nem egy antiszemita jelkép, hanem -mint a neve is mutatja- Árpád vezér zászlaja, alatta vonult be abba az országba ahol Neked hazát, nemzetet adott, és Te elítéled azt? Mindenkinek üzenném, hogy az Árpádsávos zászlo egy történelmi zászló...Tudtommal Franciaországban se fikázza senki a gallok zászlaját.
asphyxiated1000 2 years ago 4
Vannak azért itt hülyék, ahogyí elnézem...Te tényleg komolyan gondolod, hogy Árpád zászlaja piros és ezüst csíkos volt, te segg?XD És mondd már el, hogy a gallok zászlaja az milyen volt?XD Ekkora marhát...
reliknom 2 years ago
... akik úgy vélik hogy ettől ők különbek másoknál és hogy ezzel azzal kell a hazaszeretetet kimutatni hogy szétvered, lefikázod, leköpöd azt ami neked nem tetszik ... azokban már rég nincs meg a hazafiaság csírája sem, csak álnok képmutatás és egy eszme amit a végletekig eltorzítottak.
Cyric25 2 years ago
Ebben a kérdéskörben pedig maximálisan neked adok igazat...Ne hallgas az ilyen történészeskedő majmokra! Akik mellesleg jobban tennék, haí nem beszélnének hülyeségeket ott ahol bárki láthatja...
reliknom 2 years ago 2
En Koppány oldalan vagyok
Kryke92 2 years ago 15
Koppány végszava ebben a videóban nagyon aktuális a mai világra, de egyuttal az egész hun/magyar társadalomra is. Kényszer pályán vagyunk és most kell cselekednünk, hogy megmetsük népünket és országunkat a betolakodott idegenektől, a nemzetközi nagytőkétől.
kekvirag1 2 years ago 4
Keressük a kapcsolatot a hun/orosz és hun/bolgár testvéreinkkel és erősitsük meg kis hazánkban Koppány vezér politikai okokból felvett keleti kereszténységét, amely nagy segitségünkre lehet az áruló nyugatos cion-keresztények hatalmának gyengitésében.
kekvirag1 2 years ago
A hun/magyar lelkiséget és szellemiséget pusztitó vajk/istván a mai idők országpusztitó zsarnokainak elődje. A bajnai gordonok, a gyurcsány ferencek is a hun/magyar értékek pusztitását igyekeznek véghez vinni, hogy a hun identitásától megfosztott népet szolga sorba taszithassák. Szerencsére azonban a hun/magyar lelkekben tárolódott igaz tanitások generációról generációra megőrződtek és ma is itt vannak közöttünk.
kekvirag1 2 years ago
Comment removed
gyarmathyerno 2 years ago
Törökország nem keresztény.
kekvirag1 2 years ago 2
gyarmathyerno....neked agyadra ment a zsidó seggnyalás....azt se tudod mit beszélsz....
kekvirag1 2 years ago
Te jó égXDXD Mennyi idős vagy te ember? Én amúgy annyira látom előtt bajnait meg gyurcsányt ahogy otthon együtt teázva a dolgozószobában közösen viháncolva és kézdörzsölgetve örömködnek, hogy háháhá kipusztítjuk a hun/magyar őstudatotXD ÁÁÁXD Meg hun/orosz rokonsági szálakatXD ANYÁÁÁM:D Ez marha jó! Mindenki képzelje maga elé!
reliknom 2 years ago 3
Koppány vezér szellemisége legyőzhetetlen, mert olyan forrásból táplálkozik, amely az igaz Isten lelki világából ered.
kekvirag1 2 years ago
Gyula ki se látszik a ruhájából. bezzeg annó:Dmostmeg mint valami mongol idióta:D de a hangja a régi:)
Liam27hun 2 years ago
nagyon jó vikidál gyula nagyon jo hangja van
Jani199308 2 years ago 5
Engem Varga Miki hangja Bruce Dickinsonra emlékeztet...
szipkas 2 years ago 2
Szerintem Kopany szerepe sokkal elethub mint az Istvan-e...vagyis inkab azt szerintem nagyobb bele elessel jatca Gyuszi ba' mit az Istvan szerepet
noname22222222 2 years ago 5
Ezt az Istvánt valahogy jobban tudom komolyan venni, mint a moziváltozat Istvánát
HATALMAS MŰ!!!!
SuperKorge 2 years ago 6
Ez kurva nagy!!! nagyon tetszik! 5 csillag!
Zikhajj 2 years ago 3
Nagyszerű felvétel. Azt sajnálom csak, hogy Vikidál nem énekelte ki a magasat a végén.
1988Tibi 2 years ago 5
Comment removed
Dny3p3r 2 years ago
Egyetértek!!
Angithia223 2 years ago
Kíváncsi vagyok, hogy vajon a szőröstalpúak mit szóltak 350 ezer magyarhoz és ehhez az előadáshoz. Vajon egy kicsit elszégyellték magukat? Vagy legalább magukba néztek? Biztos nem......
wI0Iw 2 years ago 62
@wI0Iw
sajnos nem neztek magukba
yoursinfuldreams 1 year ago
@wI0Iw nagyon kedves,h 'szőröstalpú'-nak nevezel egy olyan népet, melyet nem ismersz és nem mellesleg nem tehet arról, ami lassan 100 éve történ. én, mint romániai magyar megnyugtatlak, hogy kicsit sem rosszabbak, mint bármelyik "igazi" magyar ember
Heszpera 1 year ago 2
most néztem a társulatosat.... szerintem ez 100x jobb ... :)
karpatigeri 2 years ago 7
Szerintem meg az eredeti még jobb, többek közt Deák Billel és Nagy Feróval. :)
wulfy 2 years ago 10
Az IAK történetének egyik legjobb jelenete. Koppány mintha már a dal elején tudná, mi lesz a sorsa, kicsit mintha eszét is vesztette volna. István megjelenik mögötte, és ott áll méltóságteljesen, mint valami krisztus, és figyelitek, szószerint békejobbot nyújt! NAgyon jó!:)
Csilike 2 years ago 5
nekem megvan a 83-mas XD ku..rva jó
agimami 2 years ago 2
This has been flagged as spam show
Vigyázat magyarok, mert az mszp, szdsz, fidesz, kdnp, mdf pártok Magyarország kiárusitásán fáradoznak!!!!! Harcoljunk ezek ellen a cionista tolvajok ellen minden eszközzel, amig nem késő!!!!
kekvirag1 2 years ago 5
This has been flagged as spam show
A pofázás helyett AKTIVAN POLITIZÁLNI KELLENE valamelyik magyar pártban!!!!!
A cionista zsidónácik bezzeg ott vannak minden pártban és minden párt gyűlésein. Nem hagyják, hogy két vagy három magyar csendben összehajoljon és nagyot álmodjon. Ott vannak mindenhol, ahol tömeg szerveződik és pillanatok alatt átveszik az irányitást a tétova, hezitáló magyaroktól. Ezen kellene változtatni, de sürgősen!!!!!!
kekvirag1 2 years ago
Olyan idióta jelmezek vannak ebben az előadásban..:S az eredetiek sokkal jobbak voltak..meg Vikidál sem úgy játsza Koppányt mint a '83-asban. De ennek ellenére nagyon jó így is :)
pinczes666 2 years ago
persze hogy nem úgy játsza:) azért eltelt azóta egy pár év...mondjuk majdnem 20.:P de azért sztem így is nagyon jó...bár valószínű már itt is playback-ben nyomta.
pottom33 2 years ago