1. A bevallással csak az a gond, hogy nem a 20m-t nem vallják be, hanem hogy azt ki ásta ki. Mert nem hiszem, hogy a vállalkozók egymaguk viszik a hátukon „terheiket. Az a pénz, amit a munkásokon nyernek, a 20m-t simán behozza, amit meg ők kapnak érte (ha megkapják időben) éppen arra elég, hogy enyhítsék a fájást a derekukban egy kupicával, vagy kettővel Ha meg elhasználódik az ember, nem számít, hiszen van másik, aki rászorul.
Gyurcsány már a kormányzása előtt is önerőből volt milliomos..a rendszerváltás előtt és után is..Hát ez azért nem mondható el minden politikusra. Annak ellenére nem komálom egyik nagy párt vezetőjét sem..
A horn-kormány alatt már ott volt a puszi haverja, szilvásy. A Szalay utcát(a Parlament klubházát) felújitották majd bagóért felvásárolták a haverjaival(csak pénzest kellett). Majd az egészet az állam(lebizniszelték gyurival) visszabérelte. Tiszta haszon volt. Majd lehetett a jövöt épiteni. Klárika elött volt egy házassága, akkor még csóró proli volt. Az apró-klánba nösülve tett szert ismét vagyonra. A tenyerükön hordozták a komcsik. Nyálas kis helyezkedös volt világ életében.
Szerintem Gyurcsány inkább bohóc akart lenni mint miniszterelnök... LOL
MGstaR17 2 months ago
Ezután megvizsgálták a parlament szerkezetét, hogy mennyire gyengült meg.
LegyBuszkeMagyar 4 months ago 2
Jobboldali sötét bunkó hsz-sek! Nyugodtan szopkodjátok a kisrákosi viktorotoknak a f@szát. Azután nyeljétek is le!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
baleno67 4 months ago
A sok politikus hiába hőbörög erre a kijelentésre, ők is egy cipőben eveznek ezzel a szarzsákkal. A dolgozó magyar polgárságnak van oka felháborodni.
MrBabosninja 4 months ago
Gyurcsány Ferenc tisztességesen és becsületesen szerezte a magánvagyonát.
Hanvay 9 months ago
@Hanvay Ostoba vagy ha ezt komolyan gondolod.
krameri5 8 months ago
@Hanvay És ezt te tényleg el is hiszed? Neked van magánvagyonod?
szuperpeti 7 months ago
OLTÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS :D
bartos8888 9 months ago
XDXXDXXDXDXXD
sanyi996 1 year ago
a mi penzünkböl te sz met
TheHablaty 1 year ago
Már láttam ezt a videót vagy százszor, mind a mai napig a hányinger kerülget tőle............. :( öeeeee......
ezvan777 1 year ago 2
Jobbik második erő - április.
Meglesz !
kolomper82 2 years ago 2
Csoda, hogy nem szakadt rá a Parlament teteje! :D
BaronRR69 2 years ago 2
Ezen jót röhögtem :D
robinhood7128 2 years ago
Te kocsog!!:D
6N2Gabi 2 years ago 2
egyszerre 100 ember minimum elkezdett röhögni:D
PuertoricoiRum 2 years ago 5
Anyád szültvolna bele a lágerbe te zsidó:@
dancetilayz 2 years ago 2
TISZTESSÉGESEN????
matraikata 2 years ago
Má megint hazudik
Gebasz1 3 years ago 27
mint mindig
Barnika990 2 years ago
ha lenne a pofádon bőr, akkor lemondanál és nem csiálnál ki minket!
zoltzo 3 years ago 2
1. A bevallással csak az a gond, hogy nem a 20m-t nem vallják be, hanem hogy azt ki ásta ki. Mert nem hiszem, hogy a vállalkozók egymaguk viszik a hátukon „terheiket. Az a pénz, amit a munkásokon nyernek, a 20m-t simán behozza, amit meg ők kapnak érte (ha megkapják időben) éppen arra elég, hogy enyhítsék a fájást a derekukban egy kupicával, vagy kettővel Ha meg elhasználódik az ember, nem számít, hiszen van másik, aki rászorul.
aerials254 3 years ago
mi az hogy,nagyon is!
ez egy pszichopata állat...
SirLacek 3 years ago 2
Varázsló! Miért is jobb, mint az Orbán???
gammagt511 3 years ago
This has been flagged as spam show
még mindig jobb mint az orbán
mrtarjan 3 years ago
Ez nem hazugság. Tényeket mond.
"Ha azt kérdezik...azt mondom:".
Ez igaz, bár így helyesebb lenne:
"Ha azt kérdezik ... azt hazudom:"
gkovacs90 3 years ago 2
Kell-e szégyenkeznie Magyarországnak
Gyurcsány/i/Ferenc miatt?!
Mi az hogy,nagyon is!
Komcsihunter 3 years ago 8
te egy fasz ez a retkes gyf!
BladesOrsi 4 years ago 3
Patkány!
pimpakutya 4 years ago 6
te tisztességesen,törvényesen na ne nevettes már
opininon 4 years ago 7
Gyurcsány már a kormányzása előtt is önerőből volt milliomos..a rendszerváltás előtt és után is..Hát ez azért nem mondható el minden politikusra. Annak ellenére nem komálom egyik nagy párt vezetőjét sem..
gratuz 4 years ago
Önerőből??? Hát öregem, egy kicsit olvass utána, mielőtt ilyen baromságokat írsz!
Ráadásul nem törvényesen, és végképp nem tisztességesen. Viszont miazhogy! Nagyonis!
armag333 4 years ago 3
A horn-kormány alatt már ott volt a puszi haverja, szilvásy. A Szalay utcát(a Parlament klubházát) felújitották majd bagóért felvásárolták a haverjaival(csak pénzest kellett). Majd az egészet az állam(lebizniszelték gyurival) visszabérelte. Tiszta haszon volt. Majd lehetett a jövöt épiteni. Klárika elött volt egy házassága, akkor még csóró proli volt. Az apró-klánba nösülve tett szert ismét vagyonra. A tenyerükön hordozták a komcsik. Nyálas kis helyezkedös volt világ életében.
gammagt511 3 years ago 4
You're right! We all hate him!!! That's the truth, he is a stupid retarded deviant liar asshole!!!
godsmackhudejo 4 years ago 3
Gyurcsány's career: communist -> ex-communist -> liar -> thief -> millionaire -> prime minister
Gyurcsánys Karriere: Kommunist -> Ex-Kommunist -> Lügner -> Betrüger -> Millionär -> Ministerpräsident
La carrière de Gyurcsány: communiste -> ancien communiste -> menteur -> escroc -> millionaire -> premier ministre
DO NOT SUPPORT HIM NOR HIS GOVERNMENT IN ANY WAY! BOYCOTT THEM! HELP US TO GET RID OF THEM!
triangulum00 4 years ago 37