üzemanyag különbségek... safety car.... "embera pályán" .. könnyű autóval előzgetett olyanokat Raikkönen akik már voltak kint tankolni és kereket cserélni. a manőver szép, csak attól még ne felejtsük el hogy a könnyű autóval előnyben volt ilyen szempontból. taktikailag meg hátrányban hogy tankolnia kellett még. Barichelló legdurvább futama ez volt. (azaz pokoli gyors volt a ferka. persze a Bridgestone az első körökben lassabban melegedett meg, ennek is volt köszönhető hogy...
Bizony-bizony! Hol van ilyen a mai futamokon? Kimi a legjobb, ő legalább produkált előzéseket és tényleg "jég hideg" a gyerek. Jöjjön vissza és mutassa meg mit tud!
Kimi-MP4-20-McLaren Team 2005 Ez az év volt KIMI számára óriási és a legélvezetesebb de a legpechesebb is! Sokan vitatják a Ferrarinál szerzett VB címét, jómagam nem, de már igazán 2005ben megérdemelte volna! Az a McLaren akkor a leggyorsabb volt és KIMI is! Mi sem mutatja jobban mint a 10 versenyen szerzett leggyorsabb kör és a 7 futamgyőzelem, dehát a sorozatos motorhibák és az akkori 10rajthelyes büntetések kersztül húzták. Ebben az évben kis túlzással ha célba ért azt az első helyen tette!:)
Ez általában igaz, de én Buttonra sosem fogok úgy tekinteni, mint világbajnokra. Minden idők abszolut leggyengébb világbajnoka, aki az évad utolsó 10 versenyében egyet nem nyert, kétszer állt csak dobogón, miközben csapattársa két futamot nyert. Ja és a csapattársai jobb volt, mint Button, csak hát Buton ezerszer mázlisabb volt. Saton kíivül egy csapattársát sem tudott alaposan felülmúlni Buttont. JV-t és Trullit mákkal verte, Fisicotol és RS-től meg úgy kikapott hogy csak na.
Ez nem igaz. Brawn csak az évad 7 versenyén van volt fölényben. A többin nem., Button azért nyert vb címet.
1/ Rubinak megszámolhatatlan mennyiségű peche volt
2/ RedBull nem volt megbizható, Webbernek emellett elég szerencsételen hétvégei voltak zsinórban pl. Rajtbaleset, majd ő törte össze az autót szabadedzésen ezért időmérőn nem tudott indulni
@szinido Rubens azért nyert két futamot a szezon 2. felében, vagyis volt potenciál az autóban a "2. félidőben" is.
Nehéz eldönteni, hogy Barrichello kapott-e szárnyakat, vagy csak szimplán Button esett-e vissza, mindenesetre valóban nem volt világbajnokhoz méltó teljesítmény Buttoné, az egész szezont figyelembe véve.
Így igaz. Még Ralf is rendszeresen gyorsabb tudott lenni, egy csapatban versenyezve a britek üdvöskéjével.
Az Rubi zsenialitásának volt köszönhető. Button Monzában tudott saját erőből dobogóra állni, Abu Dhabiban csak annak köszönhette, hogy Hamilton kiesett előle. Szóval nekem ne magyarázd itt Buttont. Button büdös életben nem fog és nem is Barrichello közelébe. Rubi az esetek többségében megmutatta, hogy ő a jobb. De ahogy mondtam, Button sokkal mázlisabb volt, pl. amikor Spaban kiesett, akkor Rubi rajtrácson ragadt, Webber kiesett, Vettel csak 3. lett. Ez orbitális nagy mák.
3/ És talán a legfontosabb hogy hullaszállítókban ülve a mezőny két legjobb pilótája megmutatta, hogy ki is az úr az f1-ben, természetesen Kimire és Lewisra gondolok. Már pedig Button-nak ez is írtó jól jött.
Azért ebből látszik, hogy kell az emberi tényező is. Ha nem Kimi ül a Ferrariban, akkor győzelemnek nélkül zárnak, egyedül Lewisból nézném ki, hogy képes lett volna nyerni azzal a hulladékkal.
Szóval ne írjuk le az f1-et. Bár az is tény, hogy pont Kimi kiválásával elég sokat vesztett az f1.
@szinido Mindezeket el lehet mondani Schumacherről is, aki a(z akkor vérszegény) Ferrarihoz kötelezte el magát, a győzelem reményében természetesen.
Már az első ferraris évében csodát művelt, hisz 3 futamgyőzelmet szerzett, ebből egyet ráadásul "hazai pályán" Monzában, az olasz szurkolók előtt.
Már 1997-ben (2. évében az olaszoknál) komoly sansza volt a vb-cím megszerzésére, ám Villeneuve Williamse a mindent eldöntő futamon sokkal jobb volt, mint MS Ferrarija. Schumacher még így is sokáig...
@szinido ...az élen tudott maradni, de aztán elfogytak a gumijai. 2000-ben aztán (annyi hányattatás után) megszületett a hőn áhított vb-cím, amelyet még további 4 követett a Ferrari színeiben.
2007-ben világbajnok lett. Gondjai voltak szezon elején amit megoldottak, Magny Courstól kezdve minden futamon dobogón állt ahol célba ért.
2008-ban 10 leggyorsabb kört ment, ami ugyebár rekord,és közel állt a 11-hez is, így megosztva tartja MS-el ezt a rekordot. Ő előz ebben a legtöbbet, pedig a Ferrarival roppant nehéz előzni, az autó igen orra ugyanis igen érzékeny a légáramlatokra, ezzel szemben a McLarennel igen könnyű volt előzni. Kimi kb 25 előzést csinált meg.
Ezek amikből kapásból beugrottak. A csapat nagyon durván elnyomja őt elkezdik durván Massat tolni, míg Kimire magasról szarnak, Massra fejlesztenek teljesen, Kimi felül merülő problémáit nem orvosolják. Kimi kénytelen visszaállni az utolsó versenyeken az év eleji autójához, ami jó döntésnek bizonyolult, az év elején ugyebár Kimi vezette a vb-t. De az még 2007 hozadéka volt.
Az autó kritikán aluli volt az esőben, ráadásul Kimit rendre száraz beállításokkal küldtek ki. Kiminek szerencséje sem volt. Magnyban a kipufogó, Montrealban Hamilton, Spaban az eső fosztotta meg a biztos sikertől. 2009-ben Kimi szerezte az első pontjait, dobogóját ill az egyetlen győzelmét a csapatnak. Kimi nélkül max Hamiltonnal tudott volna a Ferka nyerni.Alonso a mákkirály az életben nem nyert volna 2009-s Ferrarival, amivel Kimi csapattársa 0,0 pontot szerzett.
Kimi úgy nyert, hogy tudta, hogy kifogják rugni őt. De ő végig hozta az eredményeket, amiket a Ferrari mérnökei sem értettek hogyan csinált, mivel annyira gyenge volt a gép. Ettől független hibás döntős volt a Ferrariba menni. Maradnia kellett volna a McLarennél, földbe döngölni Alonsot, bezsebelni két vb címet.
Senna '93-as domingtoni akcióját nem veri; de ettől függetlenül elképesztő kör volt.
Atomnyul 1 month ago
Cya 2012 , )
WeLWets 1 month ago
egy kör alatt hármat előzött...
na ez a nemsemmi..
csicsarito 1 month ago
Ez Silverstone hogy melyik év azt nem tudom.
86Vili86 1 month ago
ez melyik futam?
dia0213 1 month ago
@dia0213
2003, Silverstone, Nagy-Britannia. Barrichello nyert, Raikkönen csak harmadik lett.
Smertyin092 1 month ago
üzemanyag különbségek... safety car.... "embera pályán" .. könnyű autóval előzgetett olyanokat Raikkönen akik már voltak kint tankolni és kereket cserélni. a manőver szép, csak attól még ne felejtsük el hogy a könnyű autóval előnyben volt ilyen szempontból. taktikailag meg hátrányban hogy tankolnia kellett még. Barichelló legdurvább futama ez volt. (azaz pokoli gyors volt a ferka. persze a Bridgestone az első körökben lassabban melegedett meg, ennek is volt köszönhető hogy...
McLarenforevercom 1 month ago
@McLarenforevercom ... egész évben pariban volt a McLaren, és a BMW Williams velük.
McLarenforevercom 1 month ago
nagy szar lett a forma-1, nézhetetlen. itt hol volt schumi?
totolioo 2 months ago
jo verseny volt
whitlyy 2 months ago
Kimi Visszatér
raub0324 2 months ago
de Alonso 10X jobb
hunvipim 2 months ago
Comment removed
Kimi4ever1 3 months ago
Nem hármat elöz csak 2 a harmadik pár ezredre van ha megnézed!:/
raub0324 3 months ago 2
@raub0324
Tudtam, hogy valakinek bele kell kötni :D
Kimi4ever1 3 months ago
se DRS- se KERS csak tehetség és tudás ;) igen ő Kimi ;)
TheTapiacsabi 4 months ago 5
Kimi letolt mindenkit a pályáról...Na így kell előzni :D
mikestunyog 4 months ago
Bizony-bizony! Hol van ilyen a mai futamokon? Kimi a legjobb, ő legalább produkált előzéseket és tényleg "jég hideg" a gyerek. Jöjjön vissza és mutassa meg mit tud!
Tombolatibi1 4 months ago 4
Kimi-MP4-20-McLaren Team 2005 Ez az év volt KIMI számára óriási és a legélvezetesebb de a legpechesebb is! Sokan vitatják a Ferrarinál szerzett VB címét, jómagam nem, de már igazán 2005ben megérdemelte volna! Az a McLaren akkor a leggyorsabb volt és KIMI is! Mi sem mutatja jobban mint a 10 versenyen szerzett leggyorsabb kör és a 7 futamgyőzelem, dehát a sorozatos motorhibák és az akkori 10rajthelyes büntetések kersztül húzták. Ebben az évben kis túlzással ha célba ért azt az első helyen tette!:)
rexxi6 7 months ago 7
@rexxi6: valójában már 2003-ban is megérdemelte volna! :)
allegritamiss 2 months ago
nem kell ide kers, állítható hátsó szárny, tökömtuggya milyen megkötések az autóépítésre...
räikkönen kell ide, meg montoya. ugye, hogy lehet előzni?
AlexisBurns 8 months ago 3
Aki akár csak egyszer ez életben világbajnok lesz, annak soha többé nem kell magyarázkodnia.
Hungary599 9 months ago
@Hungary599
Ez általában igaz, de én Buttonra sosem fogok úgy tekinteni, mint világbajnokra. Minden idők abszolut leggyengébb világbajnoka, aki az évad utolsó 10 versenyében egyet nem nyert, kétszer állt csak dobogón, miközben csapattársa két futamot nyert. Ja és a csapattársai jobb volt, mint Button, csak hát Buton ezerszer mázlisabb volt. Saton kíivül egy csapattársát sem tudott alaposan felülmúlni Buttont. JV-t és Trullit mákkal verte, Fisicotol és RS-től meg úgy kikapott hogy csak na.
szinido 7 months ago
@szinido Tény, hogy az F1-ben a tudás mellett szerencse is kell ahhoz, hogy valaki világbajnok lehessen.
Button esetében szerencse, hogy egy adott évben a mezőny messze legjobb autójával szállhatott harcba a vb-címért.
Ez egy technikai sport, és az emberi tényező szerepe az utóbbi időben sajnos igencsak lecsökkent az F1-ben.
Hungary599 7 months ago
@Hungary599
Ez nem igaz. Brawn csak az évad 7 versenyén van volt fölényben. A többin nem., Button azért nyert vb címet.
1/ Rubinak megszámolhatatlan mennyiségű peche volt
2/ RedBull nem volt megbizható, Webbernek emellett elég szerencsételen hétvégei voltak zsinórban pl. Rajtbaleset, majd ő törte össze az autót szabadedzésen ezért időmérőn nem tudott indulni
szinido 7 months ago
@szinido Rubens azért nyert két futamot a szezon 2. felében, vagyis volt potenciál az autóban a "2. félidőben" is.
Nehéz eldönteni, hogy Barrichello kapott-e szárnyakat, vagy csak szimplán Button esett-e vissza, mindenesetre valóban nem volt világbajnokhoz méltó teljesítmény Buttoné, az egész szezont figyelembe véve.
Így igaz. Még Ralf is rendszeresen gyorsabb tudott lenni, egy csapatban versenyezve a britek üdvöskéjével.
Hungary599 7 months ago
@Hungary599
Az Rubi zsenialitásának volt köszönhető. Button Monzában tudott saját erőből dobogóra állni, Abu Dhabiban csak annak köszönhette, hogy Hamilton kiesett előle. Szóval nekem ne magyarázd itt Buttont. Button büdös életben nem fog és nem is Barrichello közelébe. Rubi az esetek többségében megmutatta, hogy ő a jobb. De ahogy mondtam, Button sokkal mázlisabb volt, pl. amikor Spaban kiesett, akkor Rubi rajtrácson ragadt, Webber kiesett, Vettel csak 3. lett. Ez orbitális nagy mák.
szinido 7 months ago
Válasz a videóra...
Azért Button védelmében, hogy akkor még újonc ráadásul RalFIKA pályafutása csúcsán volt 1999,2000,2001-ben.
Bár már akkor is hangulatember volt.
szinido 7 months ago
Válasz a videóra...
3/ És talán a legfontosabb hogy hullaszállítókban ülve a mezőny két legjobb pilótája megmutatta, hogy ki is az úr az f1-ben, természetesen Kimire és Lewisra gondolok. Már pedig Button-nak ez is írtó jól jött.
szinido 7 months ago
Válasz a videóra...
Azért ebből látszik, hogy kell az emberi tényező is. Ha nem Kimi ül a Ferrariban, akkor győzelemnek nélkül zárnak, egyedül Lewisból nézném ki, hogy képes lett volna nyerni azzal a hulladékkal.
Szóval ne írjuk le az f1-et. Bár az is tény, hogy pont Kimi kiválásával elég sokat vesztett az f1.
szinido 7 months ago
@szinido Mindezeket el lehet mondani Schumacherről is, aki a(z akkor vérszegény) Ferrarihoz kötelezte el magát, a győzelem reményében természetesen.
Már az első ferraris évében csodát művelt, hisz 3 futamgyőzelmet szerzett, ebből egyet ráadásul "hazai pályán" Monzában, az olasz szurkolók előtt.
Már 1997-ben (2. évében az olaszoknál) komoly sansza volt a vb-cím megszerzésére, ám Villeneuve Williamse a mindent eldöntő futamon sokkal jobb volt, mint MS Ferrarija. Schumacher még így is sokáig...
Hungary599 7 months ago
@szinido ...az élen tudott maradni, de aztán elfogytak a gumijai. 2000-ben aztán (annyi hányattatás után) megszületett a hőn áhított vb-cím, amelyet még további 4 követett a Ferrari színeiben.
Hungary599 7 months ago
istenem régi szép idök
MrAndrew199 9 months ago
Trullinak is voltak szebb pillanatai a jelenlegi helyzetéhez képest... :$
ladamanias 9 months ago
Ez volt az igazi F-1
Lance0000000007 10 months ago 2
A kis jégember hiányzik az F1 legjobbja nem ilyen Hamilton meg Vettel!
Hungarybugdanny 10 months ago 2
itt voltak a legjobbak az autók.....
19gaboy90 11 months ago
Ez Kimi élete 2 előzése közül az egyik? (A másik amikor Fisichellát előzte az utolsó körben).
MrPifta 11 months ago
ferrarinál kellett volna így mennie...
pitipetike 1 year ago
@pitipetike Azt hiszem a vb-cím önmagáért beszél.
Hungary599 1 year ago 27
@pitipetike
2007-ben világbajnok lett. Gondjai voltak szezon elején amit megoldottak, Magny Courstól kezdve minden futamon dobogón állt ahol célba ért.
2008-ban 10 leggyorsabb kört ment, ami ugyebár rekord,és közel állt a 11-hez is, így megosztva tartja MS-el ezt a rekordot. Ő előz ebben a legtöbbet, pedig a Ferrarival roppant nehéz előzni, az autó igen orra ugyanis igen érzékeny a légáramlatokra, ezzel szemben a McLarennel igen könnyű volt előzni. Kimi kb 25 előzést csinált meg.
szinido 7 months ago
Válasz a videóra...
5* Hockenheinbem, 4-5* Monzaban, 2* Szingapúrban, 1* Magny Coursban
Ezek amikből kapásból beugrottak. A csapat nagyon durván elnyomja őt elkezdik durván Massat tolni, míg Kimire magasról szarnak, Massra fejlesztenek teljesen, Kimi felül merülő problémáit nem orvosolják. Kimi kénytelen visszaállni az utolsó versenyeken az év eleji autójához, ami jó döntésnek bizonyolult, az év elején ugyebár Kimi vezette a vb-t. De az még 2007 hozadéka volt.
szinido 7 months ago
Válasz a videóra...
Az autó kritikán aluli volt az esőben, ráadásul Kimit rendre száraz beállításokkal küldtek ki. Kiminek szerencséje sem volt. Magnyban a kipufogó, Montrealban Hamilton, Spaban az eső fosztotta meg a biztos sikertől. 2009-ben Kimi szerezte az első pontjait, dobogóját ill az egyetlen győzelmét a csapatnak. Kimi nélkül max Hamiltonnal tudott volna a Ferka nyerni.Alonso a mákkirály az életben nem nyert volna 2009-s Ferrarival, amivel Kimi csapattársa 0,0 pontot szerzett.
szinido 7 months ago
Válasz a videóra...
Kimi úgy nyert, hogy tudta, hogy kifogják rugni őt. De ő végig hozta az eredményeket, amiket a Ferrari mérnökei sem értettek hogyan csinált, mivel annyira gyenge volt a gép. Ettől független hibás döntős volt a Ferrariba menni. Maradnia kellett volna a McLarennél, földbe döngölni Alonsot, bezsebelni két vb címet.
szinido 7 months ago
Legnagyobb Kimi...igazan hianyzik az F1 bol...
sikolym 1 year ago 41
Nagyon hiányzik :(
csjenni 6 months ago
@sikolym: már nem... ;)
allegritamiss 2 months ago
@sikolym ....de már nem sokáig... : )
rambo34gtr 1 month ago
@sikolym viszont idén visszatér!
ferancznorbert 1 month ago
ez melyik évben van
TheVilleneuve2010 1 year ago
@TheVilleneuve2010 2003
dodess94 1 year ago