Te olyan minősíthetetlenül utálatos ember vagy sok,sok magyar embernek, hogy még a szókincsünkben sem taláni rádvaló meghatározót ! Tűnj el az ismeretlenbe !
.Te nemvagy buta,és nemvagy becsületes,mert magadévátetted a korábban elkomonizált mások tulajdonát ! Te neénekeld a munkások mozgalmi dalait,mert te azokat utasítgatod ki Magyarországból,akiknek csak ez a haza van! Szégyeld magad és bújj el a népem elől !
Baszogasátok azt az embert aki öszinte és próbál valami jót tenni az érdetetekbe és nem csak azon jár az esze hogy megtömje a zsebét és nyalja a nyugati hatalmak seggét eladva az országot. Szégyellem magam hogy a magyar nemzet enyire könyen befojásolható.
ez annyira pszichopata hülye, hogy néha már komolyan nevetnék, ha nem tudnám, hogy ez nem egy komédia volt, kabaré, hanem a tragikus történelmi korszak...
Ide csak annyit irnák hogy a szegények jönnek ki mindenböl rosszul azt senki sem kérdezi meg tölük hogy ök hogy tudnak megélni aztán még csökkenteni akarnak meg elvenni kiknek inkább adni kellene kicsit ezen kellene elgondolkozni meg adni azoknak akik naprol napra élnek meg azokat kellene segiteni meg a béreket inkább szerintem emelni kellene.
Amíg ment a "gyucsányazideggyenge" propaganda, addig Orbánt meg Ausztriában kezelték, és nem köszvénnyel :P
Gyurcsányban legalább az a becsülendő, hogy ki merte mondani, hogy elkúrták, de Orbán még be se látja, még magának is hazudik, és szegény el is hiszi! Na ez a gáz. :(
Gyurcsány azt mondja, hogy el lehet menni Magyarországról, de Orbán mindent meg is tesz, hogy az embernek ne is legyen maradása, még ha szeretne akkor se! :(
@pingvintappancs Akkor vágj össze egy ekkora baromságsorozatot Orbánról! Vagy másról! Olyan sötét vagy te is, mint ez a hazaáruló barom gyurcsányi! Biztos bérmálkoztál sokáig.
@lajahunhun Nem veszem erre a fáradságot, készítettek elég ilyen marhaságot Orbánról, meg a hazugságairól is. Engem indulat- és gyűlöletkeltéssel nem lehet befolyásolni, bárkire is ráuszítani. Nem vagyok én kutya, sem egyéb vadállat! Engem a tények érdekelnek. Mindkettőnek rengeteg hibája van, és rengeteg kárt okozott, bár Orbán és társai másfél év alatt a sokszorosát annak, mint az MSZP nyolc év alatt.
Szerencsére van más választás is. Akik nem gyűlöletből csinálnak politikai tőkét!
ezt nem ertem... hogy a geci kurva anyjaba tudott ez a tevepofaju zsidranc Magyarorszag elere allni? Ki a kurva nathas edesanyja mocskos mancsaval ikszelte be ennek a nevet? melyik anyjatbaszo rohadek "szavazott" erre a buzerans hermafroditara!!!??? na most aztan nagyon ideg lettem...
csoportvezeto! Na idefigyelj kedves barátom! Gőzöd sincs ki vagyok,de elég sok embert tanítottam ahhoz hogy hogy tudjam, nem olyan amit leírtál!! Világ életemben abból éltem amit a két kezemmel és az eszemmel előteremtettem,sosem voltam alkalmazott sehol! Úgy látom sokkal tisztábban látom a világot mint te! Orbánrezsim? Végre ki mernek állni valamiért politikusaink,és nem hagyják magukat mint gyurcsányék. Apropó,hol is van az általuk felvett hitel??
0:58 : "Én egy darabig szentül meg voltam győződve, hogy pap leszek" hát igen! aki szokott bérmálkodni, az természetesen lehet pap! szerinted!.........milyen pap akartál lenni te szánalmas zsidó! nálatok rabbi van te geci! fogalmad sincs a katolikus egyházról te gyökér!
Eddig kivétel nélkül az összes politikus politikai üldözöttként tüntette fel magát amikor kihallgatták.És amikor jöttek a bizonyítékok elkussoltak. Fletó sem kivétel, nem szégyelli magát áldozatként feltüntetni az alávaló tolvaj! Az ország legnagyobb szégyenei ezek az mszpések, élükön a tolvajvezér politikusbűnöző közönséges idióta fletóval!
Szerintem meg azok az emberek idegbetegek akik még mindig őt baszogatják a Budaházyval az élen aki arra buzdít hogy lőjék agyon... Idióta barmok, az Orbán kormány meg ebből az utálatoból és gyűlöletből táplálkozik és azt hiszi valami igazságosztó amikor börtönbe akarja küldeni Gyurcsányt, aki egyszer nem mondta hogy hagyják már békén, menjenek a f@szba. Akárhogyis de el lehetne őt feledni vagy ráeszmélni hogy van egy törpe diktátor az ország élén...
Na már most csak annyit szeretnék ide írni hogy azért valljuk be itt az orbánnál se jobb sőt rosszabb az ország helyzete mint 2008 éveknél pl. akkor egy család átlagosan összesen 2-3 százezer forintot vitt haza + akkor még alacsonyabbak voltak az árak viszont most meg ha kétszázezeret hazavisz egy család összbe má örülnie kell me nincs ennek a kirabolt országnak pénze mer majdnem mindenki lop csal stb.
A FilmLink Facebook oldal regisztráció nélkül elérhető, idegen nyelv ismeretét nem igénylő filmek linktára. Számos teljes idős Youtube film is szerepel rajta.
Ez az ember kész, majd meglátjuk mi lesz vele. De véleményem szerint nem méltó egy Magyarország vezetésére semmilyen formában. Mert rosszindulatú és gátlástalanul diktatórikus személyiség, nem számít semmi csak, hogy ő mondja meg mi legyen, nem hallgat senkire, nem is érdekli más csak saját vagyon legyen nagyobb és nagyobb.
M1A2 Abhrams tanknak a csövét a seggébe dugnám és ellőnép szépen a tetves kummista kurva anyja és a kibaszott köcsög bolsevista abja faszába és megdöglene!
Ő volt az egyetlen karakter, akit laikusként lehetett szeretni. Tudom miket,meg hogyan csinált, de ez az ember szimbólum. Persze nem szabad a kezébe adni egy országot, de mostanában, így hogy nem ő az elnök, esküszöm egyfolytában arra várok, hogy hol bukkan fel e neve, mert biztos über sztori kerekedik belőle!
Ja és persze nem húzódok egyik párt felé se, utálom az összes politikust. Csak elegem van belőle, hogy egyre jobban és jobban szivatják azokat, akik az ország terhét viselik. Akik meg csak kapják a pénzt a semmittevésért, vagy akik hordják ki talicskával külföldre, azokat meg válság ide-oda, nem baxtatja senki.
Nem akarok politikai véleményt alkotni, mert ehhez én kevés vagyok, de azt gondolom, hogy ha meg kell szorítani a nadrágszíjat, akkor ne csak a vállalkozók szívják meg, akik már most is pofátlanul magas adót fizetnek(kivéve a multik, az ő kis adókedvezményükkel). Le lehet köpni nyugodtan, de akkor is azt mondom, hogy ha a valódi, GDP-t növelő, termelő munkát végző ember a szuperbruttósítás miatt 20-ezerrel kevesebbet visz haza, akkor az öregasszony is kibírja üdülési csekk nélkül.
Mint közgazdász, annyit hozzátennék ehhez az "öreg" kérdéshez, hogy Magyarországon kib.szott sok nyugdíjas van. Ha jól tudom, majdnem az ország 1/3-ad része nyugdíjas. Ehhez adjátok hozzá az állami alkalmazottakat(akik nem gyártják, hanem viszik a pénzt), a munkanélkülieket, az elítélteket, a cigányokat(kb 1 millió cigány van, aki segélyen él). Hát ezért van az, hogy 1 magyar ember, aki becsületesen dolgozik, termeli a pénzt az országnak, az 10 másik embert tart el az adójából.
@bendikee amúgy így kapott egy rakás szavazatot.összevissza hazudot hogy ő tudja hogy milyen szar az öregeknek,meg hogy mennyire tiszteli őket,és így minden idős ember rá szavazott.rohadt féreg nem?
Bízok as Árpádsávosokban és egyszer kilábalunk ebből a szarból bár meg kell hagyni nekik se volt sok konkrét elképzelésük a jövőre nézve, de legalább ettől a gusztustalan cigányoktól megszabadítanának minket valahogy.Tisztelet a kivételnek.
Most nézzetek ide Ez zsidó Orbán cigány. . . ez kell a magyarnak????
és ami a legszomorítóbb hogy szerintem itt demokratikus úton nem lehet kijutni ebből a szarból értem ezalatt az államadósságot stb. . . nagyon meg kéne szorítani a gatyaszárat!
... hát igen .... ??? ... és a kis-führer(orbán) talán akármiben is jobb??? ... igen a még nagyobb hazudozásban és mesemondásban és a demokratikus gondolatok kiirtásában... szegény magyarország és lakossága amig egy igazi-idegbeteg-viktor-király uralkodik ... hát igen ...??? tiszteletem balról
az orszag nem krva csak akent arultak es fogjak ha ismet vissza kerulnek. Orbant mar keszek keresztre vesziteni mert nem huzott elo a kalapjabol megoldast mindenkinek. Voltak talajvizek, arvizek, voros iszap....amit mind el kellett latni, ugy hogy eleve semmit nem hagytak a rablok a kormanypenztarban. Szoval lehet fujni mert hiaba fenyezzuk a lampat a Genie megsem teljesit, de lehetne felgyurni az ingujjat es elmenni onkentesen segiteni. Ezt igy csinaljak a halado orszagokban is.
@Isadorka1 Igen csak kisiskolás korom óta ilyen a helyzet.... nem krva az ország, de ha nem tudok egyről a kettőre jutni akkor mit mondhatnék...? Szeretek itt élni, de így nem! Amúgy meg inkább nem is politizálok... csak idegesítem magam....
tyűha, milyen buta egy ember !! te tudod, h milyen nehéz megélni 40ezer forintos nyugdíjból ??? tényleg ??? mikor havonta csak több pár ezret, talán több milliót is megkeresel ?? menté' volna inkább papnak
Fleto megtartotta "évértékelését". Annyit azért tudni kell, hogy először évértékelőt Orbán V mondott 2003-ban a választásokat csupán másfél százalékkal elbukó erős, párt hiteles vezetőjeként. Akkor a ballib sajtó kiakadt mint az órarugó, hogy mit akar Orbán, már nem ő a min.elnök. Ehhez képest fletó egy bukott,többszörösen hitelét vesztett valami, mert min.elnöknek soha nevezném. A hisztérikus Fletó egyébként kb annyira hiteles politikusnak mint a háziasszony Bíró Ica Metállédinek!
Szerintem az összes elmehet............oda!!! Mindegy hogy piros, narancs, Jobbik, nem Jobbik, nemzeti, népnemzeti, liberális, kommunista, kereszténydemokrata, mert egy cél van a birtoklás és a hatalom, míg fegyverrel nem döntenek meg itt kormányzatot, addig a Duna parton óriás összegek vándorolnak a zsebekbe. Jót röhögnek rajtunk, mert mi meg baszariak vagyunk.
@defokemikalz Isten hozott a világunkban. Ez külföldön is így megy. Németország, Anglia, Amerika, Franciaország, EU..a lista végtelen. De nem az izoláció a megoldás a politikától, hanem a szkepticizmus és a "kevésbé rossz" kiválasztása.
Egy politikus akkor tud hatni a hallgatóira, ha a sz@rt is úgy tudja elmondani, hogy figyelnek rá. Lagymatag politikus nem fog kiállni semmilyen ügyért, csak a távolból vagy a háttérből kiabál be... mint tettét ezt páran eddig is.
A káromkodás szerintem nem öncélú. Nem azért használ trágár szavakat valaki mert ettől olyan kemény "csávónak" tűnik. Vonatkoztass el a szavak tartalmától és éld bele magad egy vitába, akkor is előfordul, hogy akaratlanul használsz durva kifejezéseket.
...ezt még el tudom viselni tőled is, kedves rigiboy! :-)
Ettől nem fogok este rosszabbul aludni, mert egy számomra ismeretlen ember rossz véleménnyel van rólam. Nem hiszem, hogy egy véleményen kellene lennünk, de arctalanul, egy nick mögé bújva, rasszista meg káromló kijelentésekkel bombázni GYF-et - szerintem - nem tisztességes! És ezt nem rád értettem, hanem a többi véres-szájú kommentelőre...
Ennyi sötét barmot, aki idejár kommentelni, meg telefröcsögni a netet káromkodással! Jó dolog a monitor mögül fikázni azt az embert, aki megpróbált tenni az országért?! Én, speciel rühellem OV-t, meg a lehúzós bandáját, de ő is megérdemli, hogy tisztességes hangnemben beszéljenek róla, mégha nekem nem is jön be a politikája, meg a tisztogatási mániája! Kevés olyan karakteres miniszterelnöke volt Magyarországnak, mint Gyurcsány Ferenc!
Mindenkiről össze lehetne vágni ilyen videót, majd meg lehetne címkézni azzal, hogy "Jancsipista elmebeteg", és ezt az is pontosan tudja, aki felrakta ezt a videót, és a sok, bugyuta, "valakitgyűlölniakarokfőlegazsidókat" stílusú hozzászóló is.
@rigiboy73 A komcsi banda, akire utalsz... háát, tudod abban sajnos benne van, majd az egész FIDESZ vezérkar is. Hiszen aki több, mint 30 éves az biztos, hogy a jó öreg szocializmusban nevelkedett. Igaz komcsik ők sem voltak, de gyerekkoruktól fogva szívták magukba a szocializmus "leheletét"! Így, aki megszokta fiatalon, hogy: "Ami a tiéd, az az enyém is. Ami viszont az enyém, ahhoz semmi közöd!" az ma is így éli az életét. És ebben OV sem kivétel!
@chillytommy Hát éppen az ilyen szimpatizánsokról beszélek mint te vagy,de OV még senkit sem zavart el ebből az országból, nem lövetett rájuk, és igen fletó tett értünk,az államadósság az egekben a fél szoci párt az előzetesben,11% munkanélküliség,vagy ezek böszmeségek?
Ezekből a kiragadott mondatokból aztán kibaszott sokmindent lehet érteni. A vége pl. az őszödi beszédből van és az a mondat is más értelmet nyerne ha meghallgatnák a fél órás beszédet azok az emberek akik itt fasszopózzák meg hasonlók. Nem támogatom őt, de Orbánról is csinálhatna már valaki ilyen összeállítást.
@OneHungarianFather Tegyél föl amit akarsz nekem mindegy, de ezek a kiragadott mondatok magukban szerintem nem érnek semmit. Ezek alapján mondod, hogy idegbeteg?
Megkezdték a tanúk kihallgatását a Dataplex-ügyben. A vállalkozást 2005-ben 2,5 milliárd Ft-os bankhitelből vette meg Bajnai Gordon vezette Wallis, majd 3 hónappal később ciprusi cégek bevonásával csaknem 3 milliárdos haszonnal, 5,1 milliárd forintért továbbadták a Magyar Telekomnak. A tranzakció miatt, amelyben érintett Kóka János volt gazdasági miniszter sógora is, adócsalás gyanújával nyomoznak.
@bbenjoe Polt Péter lesz az új főügyész. A hétfői frakcióülésen vetik fel a kérdést, aztán szavaznak.December 6-ra remélik a döntést. A szaros maszop persze azonnal tiltakozott. Vona Führer sem tudja elfogadni a jelöltet, gondolom, nekik van sajátjuk és mint "abszolút igazmagyar ügyért abszolút igazmagyar hittel abszolút igazmagyar országban abszolút igazmagyar többséggel rendelkeznek, Balóné Hisztinka lesz az igazmagyarok igazmagyarügyésze.
eznemtud beszélni ez egy szellemifogyatékos hülye állat. úristen.... -.- magyarország.. hogy sikerült ezt megválasztani egyáltalán????? "megváltom ezt az országot" a kurvaszádat mocskosfasz. az sikerült bazmeg az sikerült.
@matyi1656 tökéletesen igazad van, de azzal hogy az összes létező magyar káromkodást belevonod a mondandódba, te is szépen lesüllyedsz bizonyos szintre.
Nem kéne ennyire lesüllyedni emberek. Sok mindent elszúrt, hazudott de azért még nem kéne ugyanúgy beszélni mint ő. Semmivel sem leszünk így különbek nála.
@GyOroszlan Hát ...én meg annak örülnék ha az ilyen retardált barmok lógnának ! Remélem ettől már 220 lesz a vérnyomásod és megüt a guta , de ha nem elég nyugodtan válaszolj , tudom még fokozni!

luicic 1 week ago
Mi a kulonbseg Gyurcsany es Hitler kozott? ... Hitler ingyen adta a gazt
thestickysoldiers 2 weeks ago
Baszogasátok azt az embert aki öszinte és próbál valami jót tenni az érdetetekbe és nem csak azon jár az esze hogy megtömje a zsebét és nyalja a nyugati hatalmak seggét eladva az országot. Szégyellem magam hogy a magyar nemzet enyire könyen befojásolható.
sssssssaaaable 2 weeks ago
nun schaut mich an bin ein frosch
EllisShavonfz403 3 weeks ago
ez annyira pszichopata hülye, hogy néha már komolyan nevetnék, ha nem tudnám, hogy ez nem egy komédia volt, kabaré, hanem a tragikus történelmi korszak...
kujbitomika 3 weeks ago
so einzige deutsche hier
TishaTiakg932 3 weeks ago
kurva anyad idegbeteg gyurcsany, kurva anyad, grazi gyogykezelt fasszopo ORBAN
fgiorgio 3 weeks ago
Bohóc...................de még annak is ócska! Nem hiszem, hogy tudod mit beszélsz.....
babiczkymarti 3 weeks ago
Egyszerűen polgárpukkasztó!
szandyka666 4 weeks ago
az összes politikust disznófarmra kell kergetni
ropika97 4 weeks ago
Bérmálkoztál is egy darabig? EGY DARABIG??? Normális vagy te, ember? Ha már hazudsz, akkor tudnál, hogy miről hazudsz, te féreg...
Kerli087 4 weeks ago
hogy lehet ilyen embereknek hatalmat adni a kezébe???? komolyan, némelyik wc-és néni értelmesebb mint ez a szarházi...
MrJocnMr 1 month ago
This has been flagged as spam show
Élj Egészségesen! Új Orvosi Műszerek! Kezelési Eljárások! Honlap: Polyrehab pont eu
onkocet12 1 month ago
A haza SZÉGYENE
MrLenard911 1 month ago
Ide csak annyit irnák hogy a szegények jönnek ki mindenböl rosszul azt senki sem kérdezi meg tölük hogy ök hogy tudnak megélni aztán még csökkenteni akarnak meg elvenni kiknek inkább adni kellene kicsit ezen kellene elgondolkozni meg adni azoknak akik naprol napra élnek meg azokat kellene segiteni meg a béreket inkább szerintem emelni kellene.
djbtomi 1 month ago
Az a szomorú, hogy Orbán is az, sőt!
Amíg ment a "gyucsányazideggyenge" propaganda, addig Orbánt meg Ausztriában kezelték, és nem köszvénnyel :P
Gyurcsányban legalább az a becsülendő, hogy ki merte mondani, hogy elkúrták, de Orbán még be se látja, még magának is hazudik, és szegény el is hiszi! Na ez a gáz. :(
Gyurcsány azt mondja, hogy el lehet menni Magyarországról, de Orbán mindent meg is tesz, hogy az embernek ne is legyen maradása, még ha szeretne akkor se! :(
pingvintappancs 1 month ago 3
@pingvintappancs Akkor vágj össze egy ekkora baromságsorozatot Orbánról! Vagy másról! Olyan sötét vagy te is, mint ez a hazaáruló barom gyurcsányi! Biztos bérmálkoztál sokáig.
lajahunhun 1 month ago
@lajahunhun Nem veszem erre a fáradságot, készítettek elég ilyen marhaságot Orbánról, meg a hazugságairól is. Engem indulat- és gyűlöletkeltéssel nem lehet befolyásolni, bárkire is ráuszítani. Nem vagyok én kutya, sem egyéb vadállat! Engem a tények érdekelnek. Mindkettőnek rengeteg hibája van, és rengeteg kárt okozott, bár Orbán és társai másfél év alatt a sokszorosát annak, mint az MSZP nyolc év alatt.
Szerencsére van más választás is. Akik nem gyűlöletből csinálnak politikai tőkét!
pingvintappancs 1 month ago
ezt nem ertem... hogy a geci kurva anyjaba tudott ez a tevepofaju zsidranc Magyarorszag elere allni? Ki a kurva nathas edesanyja mocskos mancsaval ikszelte be ennek a nevet? melyik anyjatbaszo rohadek "szavazott" erre a buzerans hermafroditara!!!??? na most aztan nagyon ideg lettem...
tiborvivi 1 month ago
a katolikus papok jó része kikeresztelkedett izraelita,még a hercegprímások,és pápák között is voltak ilyenek
lesliefoy49 2 months ago
el kellett volna mennie pap nak! 1:11 "el lehet meni" 2006 ban mondta.... 2007 óta külföldön élek :) el mentem... baszdmeg!
megvagyimmartizenyol 2 months ago
csoportvezeto! Na idefigyelj kedves barátom! Gőzöd sincs ki vagyok,de elég sok embert tanítottam ahhoz hogy hogy tudjam, nem olyan amit leírtál!! Világ életemben abból éltem amit a két kezemmel és az eszemmel előteremtettem,sosem voltam alkalmazott sehol! Úgy látom sokkal tisztábban látom a világot mint te! Orbánrezsim? Végre ki mernek állni valamiért politikusaink,és nem hagyják magukat mint gyurcsányék. Apropó,hol is van az általuk felvett hitel??
Thinman1973 2 months ago
Úhhh...de rég volt már ez o.O
GermanGeri 2 months ago
Gyurcsány takarodj! Csak hazudni tudsz! Az egész komcsi rendszer erre épült!
Thinman1973 2 months ago
Ez legalább bevállalta,hogy hazudott ellenben másokkal, hogy lehet(ne) zsidó, ha katolikus pap akart volna lenni?
MrDowntownHUN 2 months ago
@MrDowntownHUN ja, mert pont most igazat mondott nem?
sokanit2007 1 month ago in playlist Liked videos
Mi látható a videón? Egy idegbeteg, hazudozó, hazaáruló, politikusbűnöző, fél zsidó féreg. Kurva anyád gyurcsány!
AcNaz21 3 months ago 12
@AcNaz21 orbánt imádod ugye?
getbakedtonight 2 months ago
@AcNaz21 Így igaz! Ettől a rohadéktól adósodott el Magyarország! :((
TRANSPORTVIDEOS 4 weeks ago
hmz bin so einsam
AllieJeninevj347 3 months ago
hmz ich bin nackt
NanceyTrangiu766 3 months ago
Jó hát Orbán ennél 1000x rosszabb!
Jó idegbetegnek nem idegbeteg mert az országban
ő él a legjobban!!!Mert egy köcs.ög f@sz!!!
Inkább 100 Gyurcsány mint egy Orbán!
Thebiancaa01 4 months ago
Ez bunko es fajanko.
bb2tempo1 4 months ago
hihi ich hab was unanständiges entdeckt
NevaArnitaob679 4 months ago
0:58 : "Én egy darabig szentül meg voltam győződve, hogy pap leszek" hát igen! aki szokott bérmálkodni, az természetesen lehet pap! szerinted!.........milyen pap akartál lenni te szánalmas zsidó! nálatok rabbi van te geci! fogalmad sincs a katolikus egyházról te gyökér!
baraatis93 4 months ago
@baraatis93 Hát nem tudom minek jobb lenni,zsidónak vagy katolikusnak. Nagyon nehéz kérdés ez.:)
bencce8 3 months ago
szerintem a, nincs igazunk
2. buták vagyunk. x'dddddddddddddddddd
TheDodeeh 4 months ago
naja mein hintern ist geil
ChanaNanceyhz901 4 months ago
hm bin selber aus Frankfurt
KendaMieshavd168 4 months ago
Na Orbán se jobb...:)
dorcsa11 4 months ago
najo bin selber aus Frankfurt
VictorBellvh295 4 months ago
ehm bin selber aus Frankfurt
OdiliaLanorafv578 5 months ago
Eddig kivétel nélkül az összes politikus politikai üldözöttként tüntette fel magát amikor kihallgatták.És amikor jöttek a bizonyítékok elkussoltak. Fletó sem kivétel, nem szégyelli magát áldozatként feltüntetni az alávaló tolvaj! Az ország legnagyobb szégyenei ezek az mszpések, élükön a tolvajvezér politikusbűnöző közönséges idióta fletóval!
sokanit2007 5 months ago
hm super klasse hab mega kohle und es kann an sich jeder lol
RandyManaqr317 5 months ago
lol ich bin blond
DianaRosecd110 5 months ago
lol komme aus münchen
LewisShelbakt918 5 months ago
ha ich hab was unanständiges entdeckt
KalynJonnamj341 5 months ago
Logni fogsz Hazaarulo !!!!!
MAGYAR MAGYARORSZAGOT , SZEBB JOVOT !!!!!!
maki5288 5 months ago
Gyurcsányt BÖRTÖNBE!
Undorító ,pojáca!
patriota9191 5 months ago
Utolsó sehonnai mocsok zsidó szemétláda!
Wade03SR 6 months ago
lol ich hab was unanständiges entdeckt
HueCarleeux839 6 months ago
A KURVA ANYÁD GYURCSÁNY FERIKE
MrAkos2010 6 months ago
Bábcsere, a muftik maradtak!
RCbuzi 6 months ago
This comment has received too many negative votes show
ÉLJEN GYURCSÁNY, AZ UTOLSÓ IGAZ POLITIKUS!
mmikkkee 6 months ago
@mmikkkee
Végre valaki mond valamit
98marcis 5 months ago
@mmikkkee
Mit csináljon??? élteted ezt a szemétládát, aki maga mondta h "hazudtuk"!.. ez aztán igaz politikus!....
baraatis93 4 months ago
Szerintem meg azok az emberek idegbetegek akik még mindig őt baszogatják a Budaházyval az élen aki arra buzdít hogy lőjék agyon... Idióta barmok, az Orbán kormány meg ebből az utálatoból és gyűlöletből táplálkozik és azt hiszi valami igazságosztó amikor börtönbe akarja küldeni Gyurcsányt, aki egyszer nem mondta hogy hagyják már békén, menjenek a f@szba. Akárhogyis de el lehetne őt feledni vagy ráeszmélni hogy van egy törpe diktátor az ország élén...
Daniel0889 6 months ago
ez mindig is idegbeteg volt
rex20108 6 months ago
Na már most csak annyit szeretnék ide írni hogy azért valljuk be itt az orbánnál se jobb sőt rosszabb az ország helyzete mint 2008 éveknél pl. akkor egy család átlagosan összesen 2-3 százezer forintot vitt haza + akkor még alacsonyabbak voltak az árak viszont most meg ha kétszázezeret hazavisz egy család összbe má örülnie kell me nincs ennek a kirabolt országnak pénze mer majdnem mindenki lop csal stb.
adamfromhungary1 6 months ago
@adamfromhungary1
ne várd hogy Orbán 1 év alatt helyrehozza azt amit gyurcsánygeci több év alatt elbaszott.
TheCurtismania 6 months ago
lol 2008-ban sem vitt haza átlag 2-300 ezret egy család és most se ez nem igaz szerintem
lali841 5 months ago
geil schaut mich an bin ein frosch
KattieKatlynqz920 6 months ago
tiszteségesen boldogult? :O
hát h ha az ország kifosztása tiszteséges akk ugy lehet de amugy no coment ez gyökér -.-"
goonergiovanni 7 months ago
Én bírom ezt az arcot.
Borisz777 7 months ago
Gyurcsány: "Bérmálkoztam is egy darabig." No comment.
patrik94able 7 months ago
Nem kell videó, hogy tudjuk, hogy gyurcsány idegbeteg :P
Mirconia 7 months ago
Ez hülye.
kabala19 8 months ago 2
hát az biztos hogy aki ilyen azt meg kell verni hogyha magyar és utálja a népét
kevinkeist 8 months ago
ווו ס די געלט
sokanit2007 8 months ago
Schwein jude.
tiborvivi 8 months ago
Beteg ember
TheZolikaa 8 months ago 2
amúgy egy magyar sokatlájkolt megjegyzés sincs? Bazdmeg, ezt külföldiek nézik?
512en 8 months ago 5
Lessz Lessz Lessz csak azért is Lessz , aki ismeri a nótát........
harmonikasok 8 months ago 2
a büdös köcsög fasz román cigány bunkó geci kurva annyát a fasz köcsög .............................:@:DDDDDDDDDDDD:DDDDDDDDDDLOL :@ faszfej
Blade4766 8 months ago
kurva ország??? lekurvázta a hazánkat ez a mocskos geciláda??? hogy szúrnák már le ezt a némbert is!!
KomjatiSzabolcs 8 months ago 2
rohadék
alexandrafeci 9 months ago
MagyarVagyok.hu, mert egy vérből valók vagyunk.
magyarvagyokPontCom 9 months ago
A FilmLink Facebook oldal regisztráció nélkül elérhető, idegen nyelv ismeretét nem igénylő filmek linktára. Számos teljes idős Youtube film is szerepel rajta.
RitterTeodor 9 months ago
"Ütött az órád az időd lejárt mi lett belőled Ferenc király?!"
HAZAFI80 9 months ago
bohóc :-D
Collynsa 9 months ago
0:58 nál azt mondja, hogy meg volt győződve, hogy pap lesz... a zsidóknál úgy tudtam hogy rabbik vannak :))
prometheus1513 9 months ago
Tényleg buta :D
igazmagyar13 9 months ago
Lettél volna pap bazdmeg ott kevesebb kárt okoztál volna.
Cainsgames 9 months ago
Ez az ember kész, majd meglátjuk mi lesz vele. De véleményem szerint nem méltó egy Magyarország vezetésére semmilyen formában. Mert rosszindulatú és gátlástalanul diktatórikus személyiség, nem számít semmi csak, hogy ő mondja meg mi legyen, nem hallgat senkire, nem is érdekli más csak saját vagyon legyen nagyobb és nagyobb.
Zotya08 9 months ago
M1A2 Abhrams tanknak a csövét a seggébe dugnám és ellőnép szépen a tetves kummista kurva anyja és a kibaszott köcsög bolsevista abja faszába és megdöglene!
TheWaRnInG99 10 months ago
Ő volt az egyetlen karakter, akit laikusként lehetett szeretni. Tudom miket,meg hogyan csinált, de ez az ember szimbólum. Persze nem szabad a kezébe adni egy országot, de mostanában, így hogy nem ő az elnök, esküszöm egyfolytában arra várok, hogy hol bukkan fel e neve, mert biztos über sztori kerekedik belőle!
geergoo11 10 months ago
Ja és persze nem húzódok egyik párt felé se, utálom az összes politikust. Csak elegem van belőle, hogy egyre jobban és jobban szivatják azokat, akik az ország terhét viselik. Akik meg csak kapják a pénzt a semmittevésért, vagy akik hordják ki talicskával külföldre, azokat meg válság ide-oda, nem baxtatja senki.
TheRoliX 10 months ago
Nem akarok politikai véleményt alkotni, mert ehhez én kevés vagyok, de azt gondolom, hogy ha meg kell szorítani a nadrágszíjat, akkor ne csak a vállalkozók szívják meg, akik már most is pofátlanul magas adót fizetnek(kivéve a multik, az ő kis adókedvezményükkel). Le lehet köpni nyugodtan, de akkor is azt mondom, hogy ha a valódi, GDP-t növelő, termelő munkát végző ember a szuperbruttósítás miatt 20-ezerrel kevesebbet visz haza, akkor az öregasszony is kibírja üdülési csekk nélkül.
TheRoliX 10 months ago
Mint közgazdász, annyit hozzátennék ehhez az "öreg" kérdéshez, hogy Magyarországon kib.szott sok nyugdíjas van. Ha jól tudom, majdnem az ország 1/3-ad része nyugdíjas. Ehhez adjátok hozzá az állami alkalmazottakat(akik nem gyártják, hanem viszik a pénzt), a munkanélkülieket, az elítélteket, a cigányokat(kb 1 millió cigány van, aki segélyen él). Hát ezért van az, hogy 1 magyar ember, aki becsületesen dolgozik, termeli a pénzt az országnak, az 10 másik embert tart el az adójából.
TheRoliX 10 months ago
Az a kérdés, hogy ő mikor nem volt idegbeteg? XD
Stormrage97 11 months ago 12
ezt a hazug köcsögöt! Még hogy tudja milyen 40.000 ft-ból élni! Hát a pofám leszakad..... és még mindig van 1-2 olyan hülye aki beveszi ezt a dumát
bendikee 11 months ago
@bendikee amúgy így kapott egy rakás szavazatot.összevissza hazudot hogy ő tudja hogy milyen szar az öregeknek,meg hogy mennyire tiszteli őket,és így minden idős ember rá szavazott.rohadt féreg nem?
MasterMusketeer 11 months ago
@MasterMusketeer ne haragudj de nem az a rohadt féreg aki minden jogtól megfosztja az időseket? (orbán bandája) kicsit gondolkozz mielőtt beszélsz
Daniel0889 10 months ago 2
@bendikee Valójában szerintem el sem tudják képzelni hogy hogyan élnek az emberek.
CybrSpace 11 months ago
Rohadt gyurmafejű geci!
radafuk82 11 months ago
Bízok as Árpádsávosokban és egyszer kilábalunk ebből a szarból bár meg kell hagyni nekik se volt sok konkrét elképzelésük a jövőre nézve, de legalább ettől a gusztustalan cigányoktól megszabadítanának minket valahogy.Tisztelet a kivételnek.
Most nézzetek ide Ez zsidó Orbán cigány. . . ez kell a magyarnak????
és ami a legszomorítóbb hogy szerintem itt demokratikus úton nem lehet kijutni ebből a szarból értem ezalatt az államadósságot stb. . . nagyon meg kéne szorítani a gatyaszárat!
Speedymnc 11 months ago 4
... hát igen .... ??? ... és a kis-führer(orbán) talán akármiben is jobb??? ... igen a még nagyobb hazudozásban és mesemondásban és a demokratikus gondolatok kiirtásában... szegény magyarország és lakossága amig egy igazi-idegbeteg-viktor-király uralkodik ... hát igen ...??? tiszteletem balról
trapista01 11 months ago
1:42
Vazzeee, valaki a feléből (sem) él meg, pedig egész életében gürizett! Amúgy ő meg honnan tudja? Nem tűnik nekem nyugdíjasnak...
yoruichisan19 11 months ago
ez meg a torvenyes es tisztesseges boldogulas. meg a fogalmat sem sejti.
Isadorka1 11 months ago
@Isadorka1 De mekkora röhögés tör ki mikor kimondja. Ez elárul valamit...
CybrSpace 11 months ago
hëy_jëmåñd_lúst_mît_mìã_zü_téxten_bin_sô_eìñsãm
BabyyiiAsiaea741 11 months ago 23
TE FASSSZOPÓÓÓÓÓ
Esnyoc 11 months ago
Mit Keresnek Itt a Németek?
KiLerZolika 11 months ago
bazmeg kiez a köcsög gyurcsány mennyen haza szarni hogy a rák essen bele a szemüveges köcsögnek
morgenrote100 11 months ago
Nem mindegy már? Már leütötték..nem ő a miniszterelnök, szval hagyjátok már abba..
kaibiful 11 months ago
Gyurcsány nem hülye ember, de lehet utálni azért amit tett vagy amit nem tett....
(gáz, hogy szégyelnem kell, hogy MAGYAR vagyok)
Az Orbánnak most nem könnyű és nem is lehet csodát várni tőle.....
(de nem érdekel itt hagyom ezt a kurva országot.... nyár végére szeva.... )
tutcsuk 11 months ago
@tutcsuk
az orszag nem krva csak akent arultak es fogjak ha ismet vissza kerulnek. Orbant mar keszek keresztre vesziteni mert nem huzott elo a kalapjabol megoldast mindenkinek. Voltak talajvizek, arvizek, voros iszap....amit mind el kellett latni, ugy hogy eleve semmit nem hagytak a rablok a kormanypenztarban. Szoval lehet fujni mert hiaba fenyezzuk a lampat a Genie megsem teljesit, de lehetne felgyurni az ingujjat es elmenni onkentesen segiteni. Ezt igy csinaljak a halado orszagokban is.
Isadorka1 11 months ago
@Isadorka1 Igen csak kisiskolás korom óta ilyen a helyzet.... nem krva az ország, de ha nem tudok egyről a kettőre jutni akkor mit mondhatnék...? Szeretek itt élni, de így nem! Amúgy meg inkább nem is politizálok... csak idegesítem magam....
tutcsuk 9 months ago
igen pap akart lenni csak az a baj hogy zsidó pap tehát rabbi
gello1997008 11 months ago
valaki üsse má lee!!
dia9754 1 year ago
ez mindenfelenek ki nez csak eppen...elnoknek nem:P:P:P:P
fatadraga1 1 year ago
FERI A QRVA ANYÁD!!!!!!
Dady2055 1 year ago
tyűha, milyen buta egy ember !! te tudod, h milyen nehéz megélni 40ezer forintos nyugdíjból ??? tényleg ??? mikor havonta csak több pár ezret, talán több milliót is megkeresel ?? menté' volna inkább papnak
xRekaa 1 year ago
Csak a börtön segít rajta !
Randonization 1 year ago
Húzzál már te is a ..csába! ..meg! Lehet menni!!!!
timyke80 1 year ago
És ez az ember még mindig ott ül a parlamentben...szégyen!!!
hunpartyfan 1 year ago
HEHEHE.
hogy a gecibe ne tudnááám???
40 ezer nyugdíjból?
nameless071 1 year ago
Büdös, mocskos FIDESZ!!!
fgimlif9494 1 year ago
@fgimlif9494 Mi van nem jó a rendszer?
rigiboy73 1 year ago
Fleto megtartotta "évértékelését". Annyit azért tudni kell, hogy először évértékelőt Orbán V mondott 2003-ban a választásokat csupán másfél százalékkal elbukó erős, párt hiteles vezetőjeként. Akkor a ballib sajtó kiakadt mint az órarugó, hogy mit akar Orbán, már nem ő a min.elnök. Ehhez képest fletó egy bukott,többszörösen hitelét vesztett valami, mert min.elnöknek soha nevezném. A hisztérikus Fletó egyébként kb annyira hiteles politikusnak mint a háziasszony Bíró Ica Metállédinek!
sokanit2007 1 year ago 2
Comment removed
sokanit2007 1 year ago
nett, hab ziemlich lust bilder tauschen und chatn bin so einsam brauche dringend beschäftigung
BabyLakendragqc 1 year ago 38
@BabyLakendragqc Nun, Frau Babyakármi, was ist denn das???
vkrmful05 11 months ago
Szerintem az összes elmehet............oda!!! Mindegy hogy piros, narancs, Jobbik, nem Jobbik, nemzeti, népnemzeti, liberális, kommunista, kereszténydemokrata, mert egy cél van a birtoklás és a hatalom, míg fegyverrel nem döntenek meg itt kormányzatot, addig a Duna parton óriás összegek vándorolnak a zsebekbe. Jót röhögnek rajtunk, mert mi meg baszariak vagyunk.
defokemikalz 1 year ago
@defokemikalz Isten hozott a világunkban. Ez külföldön is így megy. Németország, Anglia, Amerika, Franciaország, EU..a lista végtelen. De nem az izoláció a megoldás a politikától, hanem a szkepticizmus és a "kevésbé rossz" kiválasztása.
HellsinkiVamps69Ozzy 1 year ago
Yom Kippuri háború dokumentumfilm:
1. rész
watch?v=cOdU_JLYHMA
2. rész
watch?v=t2rK-rvKLAM
3. rész
watch?v=Ujn1rU7lFMw
VINIKORn 1 year ago
@Csontdani
Egy politikus akkor tud hatni a hallgatóira, ha a sz@rt is úgy tudja elmondani, hogy figyelnek rá. Lagymatag politikus nem fog kiállni semmilyen ügyért, csak a távolból vagy a háttérből kiabál be... mint tettét ezt páran eddig is.
A káromkodás szerintem nem öncélú. Nem azért használ trágár szavakat valaki mert ettől olyan kemény "csávónak" tűnik. Vonatkoztass el a szavak tartalmától és éld bele magad egy vitába, akkor is előfordul, hogy akaratlanul használsz durva kifejezéseket.
chillytommy 1 year ago
@chillytommy
...folyt: Hogy ez nem szép?! Igaz! Ettől még az érzéseidet ki tudja fejezni!
Erre "való" a káromkodás!
chillytommy 1 year ago
juhu bin ne süße und ganz lieb wer möchte mit mia schnacken
MarrySweetyify 1 year ago 13
Ja és a(sötét barmok) közé tartozol te is drága elvtárs!
rigiboy73 1 year ago
@rigiboy73
...ezt még el tudom viselni tőled is, kedves rigiboy! :-)
Ettől nem fogok este rosszabbul aludni, mert egy számomra ismeretlen ember rossz véleménnyel van rólam. Nem hiszem, hogy egy véleményen kellene lennünk, de arctalanul, egy nick mögé bújva, rasszista meg káromló kijelentésekkel bombázni GYF-et - szerintem - nem tisztességes! És ezt nem rád értettem, hanem a többi véres-szájú kommentelőre...
chillytommy 1 year ago
ez a video egy nagy szar
zsibbadok 1 year ago
Ennyi sötét barmot, aki idejár kommentelni, meg telefröcsögni a netet káromkodással! Jó dolog a monitor mögül fikázni azt az embert, aki megpróbált tenni az országért?! Én, speciel rühellem OV-t, meg a lehúzós bandáját, de ő is megérdemli, hogy tisztességes hangnemben beszéljenek róla, mégha nekem nem is jön be a politikája, meg a tisztogatási mániája! Kevés olyan karakteres miniszterelnöke volt Magyarországnak, mint Gyurcsány Ferenc!
chillytommy 1 year ago
Mindenkiről össze lehetne vágni ilyen videót, majd meg lehetne címkézni azzal, hogy "Jancsipista elmebeteg", és ezt az is pontosan tudja, aki felrakta ezt a videót, és a sok, bugyuta, "valakitgyűlölniakarokfőlegazsidókat" stílusú hozzászóló is.
Dezsi 1 year ago 2
Comment removed
Skinike88 1 year ago
@Skinike88 Istenem, te milyen ostoba vagy.
Dezsi 1 year ago
beteg ember. hivjátok rá az állatorvost
successplayer1 1 year ago
SAJNOS MÉG LEGALÁBB 50 ÉV KELL HOGY EZ A ROHADT KOMCSI BANDA ÉS SZIMPATIZÁNSAIK KIHALJANAK!!!!
rigiboy73 1 year ago
@rigiboy73 A komcsi banda, akire utalsz... háát, tudod abban sajnos benne van, majd az egész FIDESZ vezérkar is. Hiszen aki több, mint 30 éves az biztos, hogy a jó öreg szocializmusban nevelkedett. Igaz komcsik ők sem voltak, de gyerekkoruktól fogva szívták magukba a szocializmus "leheletét"! Így, aki megszokta fiatalon, hogy: "Ami a tiéd, az az enyém is. Ami viszont az enyém, ahhoz semmi közöd!" az ma is így éli az életét. És ebben OV sem kivétel!
chillytommy 1 year ago
@chillytommy Hát éppen az ilyen szimpatizánsokról beszélek mint te vagy,de OV még senkit sem zavart el ebből az országból, nem lövetett rájuk, és igen fletó tett értünk,az államadósság az egekben a fél szoci párt az előzetesben,11% munkanélküliség,vagy ezek böszmeségek?
rigiboy73 1 year ago
nem megmentetted az országot, hanem szétb+sztad te .........
18CpG 1 year ago
Ez egy kibaszott nagy köcsög!!!
heringistvan 1 year ago
az a baj hogy "kóborak a kutyák és veszettek a rókák"
portorato 1 year ago
EZ HULYE!!!
andischoepper 1 year ago
A FERDE NYAKU MAJOM
jeneyhanna85 1 year ago
Ha a közeljövőben is az mszp-re szavaznak egyges emberek,akkor azok tényleg Hibásak.
OmataHarakiri 1 year ago
Orvos már látta?Köcsög állat ez az ember...Egy idióta...És csúnya is...HÜLYE ÁLLAT!!!!
mjjbeautifulboy4ever 1 year ago
Comment removed
portorato 1 year ago
orbán gyurcsány 1 kutya, mocsok mind, kurva anyjukat
samonesi 1 year ago 5
@samonesi
Kicsit részletesebben, tárgyszerűbben.
OneHungarianFather 1 year ago
Ezekből a kiragadott mondatokból aztán kibaszott sokmindent lehet érteni. A vége pl. az őszödi beszédből van és az a mondat is más értelmet nyerne ha meghallgatnák a fél órás beszédet azok az emberek akik itt fasszopózzák meg hasonlók. Nem támogatom őt, de Orbánról is csinálhatna már valaki ilyen összeállítást.
hungarian888 1 year ago 2
@hungarian888
Tudod, OV-re nincs anyag. Más gond semmi.
OneHungarianFather 1 year ago
@OneHungarianFather De egyébként épp ugyanennyi anyag lenne OV-ről is. csak aki OV-ről csinál ilyen videót az jól megszíjja ha felteszi a netre :)
hungarian888 1 year ago
@hungarian888 Kössünk boltot, ha írsz egy ilyet, én fölteszem, jó?
Nem akarsz ,elmebeteg, rasszista hazudozásokat velem föltetetni, mint: youtube.com/watch?v=6RZXSZJiEDM
OneHungarianFather 1 year ago
@OneHungarianFather Tegyél föl amit akarsz nekem mindegy, de ezek a kiragadott mondatok magukban szerintem nem érnek semmit. Ezek alapján mondod, hogy idegbeteg?
hungarian888 1 year ago 2
Nem újdonság...
MoffSeerdon 1 year ago
This has been flagged as spam show
Megkezdték a tanúk kihallgatását a Dataplex-ügyben. A vállalkozást 2005-ben 2,5 milliárd Ft-os bankhitelből vette meg Bajnai Gordon vezette Wallis, majd 3 hónappal később ciprusi cégek bevonásával csaknem 3 milliárdos haszonnal, 5,1 milliárd forintért továbbadták a Magyar Telekomnak. A tranzakció miatt, amelyben érintett Kóka János volt gazdasági miniszter sógora is, adócsalás gyanújával nyomoznak.
EZ BŰNCSLEKMĖNY!!!
BÖRTÖNBE BAJNAIVAL!!!!!!!!!
BÖRTÖNBE GYURCSÁNNYAL!!!!!!!!
giantpandaful 1 year ago
Furcsa a helyzet ezzel a gyurcsánnyal.
- A Jobbik a fidesztől kéri számon, hogy miért nem kapják már el és vágják tömlőcbe.
- gyurcsány úgy gondolja, hogy a Fidesz azon van, hogy őt minden áron börtönbe zárassa, így ő egy politikai üldözött, mártír.
- A legfőbb ügyész még mindig nem hajlandó elárulni, hogy melyik mentelmi joggal rendelkező egyén ügye van az asztalán (asztalának fiókjában netalán?)
Tudja valaki, hogy mikorra lesz új legfőbb ügyész?
bbenjoe 1 year ago
@bbenjoe Polt Péter lesz az új főügyész. A hétfői frakcióülésen vetik fel a kérdést, aztán szavaznak.December 6-ra remélik a döntést. A szaros maszop persze azonnal tiltakozott. Vona Führer sem tudja elfogadni a jelöltet, gondolom, nekik van sajátjuk és mint "abszolút igazmagyar ügyért abszolút igazmagyar hittel abszolút igazmagyar országban abszolút igazmagyar többséggel rendelkeznek, Balóné Hisztinka lesz az igazmagyarok igazmagyarügyésze.
Ha mégsem? Ott a 2/3, oszt' jó napot!
w2e3r4t51 1 year ago
Még mindig szabadlábon
simi112 1 year ago
pap aha persze
Legszebb1 1 year ago
eznemtud beszélni ez egy szellemifogyatékos hülye állat. úristen.... -.- magyarország.. hogy sikerült ezt megválasztani egyáltalán????? "megváltom ezt az országot" a kurvaszádat mocskosfasz. az sikerült bazmeg az sikerült.
piszopata96 1 year ago
kurva anyád te redvás zsidó faszcibáló román fasszopó kurva nyomorék buzeráns retardált köcsög
matyi1656 1 year ago 3
@matyi1656 tökéletesen igazad van, de azzal hogy az összes létező magyar káromkodást belevonod a mondandódba, te is szépen lesüllyedsz bizonyos szintre.
rasmusgirl7 1 year ago
@rasmusgirl7 Bocs, csak ez az ember feldobja az agyam...
matyi1656 1 year ago
@matyi1656 OK :) amúgy megértem
rasmusgirl7 1 year ago
Nem kéne ennyire lesüllyedni emberek. Sok mindent elszúrt, hazudott de azért még nem kéne ugyanúgy beszélni mint ő. Semmivel sem leszünk így különbek nála.
fizikusful 1 year ago
Jobban jártunk volna, ha papnak mész! ROHADT GAZEMBER!
VAJON MIT AKART EZ AZ ELMEBETEG MONDANI AZ ÖREGECSKEDŐ FELESÉGGEL, MÉG MINDIG NEM ÉRTEM!
russysy 1 year ago 5
Tönkretettétek ezt az országot!!Mindent elloptatok!Szemét komcsik!!!
Tibor38 1 year ago
This has been flagged as spam show
Örülnék, ha ezt a gennyládát valaki kinyírná!
GyOroszlan 1 year ago
@GyOroszlan Hát ...én meg annak örülnék ha az ilyen retardált barmok lógnának ! Remélem ettől már 220 lesz a vérnyomásod és megüt a guta , de ha nem elég nyugodtan válaszolj , tudom még fokozni!
vargalac100 1 year ago