Ugyan már, srácok, nem néztetek elég Columbot, vagy nagyon nem rendelkeztek nyomozói vénával. Simán kamu a riport, tisztán és világosan kiderül, el is mondom, honnan.
Az eredeti beszélgetésben az ügyfélszolgálatos mondja, hogy: "Csakhogy ön nem a 117-17-00-át hívta, hanem a 117-12-00-át, arról ugye tud?" Ezt a két telefonszámot a MATÁV 1997-ben szüntette meg, tehát kurvára csak 1997 előtti lehet a felvétel.
A riportbeli nő hangja valóban hasonló, akár az is lehetne, ami a karaktert illeti. De a sztori sántít. Egyrészt a hanyas vagy volt a gond, nem a bazaltoszlopok. A nő azzal védekezik, hogy a káromkodás a végén nem az övé. Namost a végén az van, hogy "felterjesztelek az igazgatóságnál holnap" és a befejezés. A káromkodás az elején van és nagyon is beleillik a szövegbe, nincs odavágva. A felvétel pedig SOKKAL régebbi, mint ahogy az RTL kimondja. Magyarán a riport totál Kamu. Ez van...
ÉS KÜLÖNBEN IS, OTT BASZTÁK EL, HOGY A NŐ ÁLLÍTÓLAGOSAN EGY IDEGEN SZÓ IRÁNT ÉRDEKLŐDÖTT, CSAK HOGY AZ IGAZI FELVÉTELEN A TUDAKOZÓ PANASZT HÍVJÁK, ÉS SENKI SEM BIZALMASKODIK ANNYIRA A CALL CENTERESSEL HOGY GIZA VAGYOK! NÉPHÜLYÍTÉS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ez qrvára nem kamu , figyeljétek már a beszéd stílusát , meg alapjába véve a szóhasználat rögtön árulkodik hogy ő az , a hangja meg 1értelmüen ugyanolyan az ien szar telefonokon persze hogy más ( énis csak gyanítottam először hogy nő ... asztem énis h férfi a_?:SD_?:Ad )
Az azért érdekes, hogy valaki egy másik embert a hangja miatt utáljon, az húzza fel, mint ahogy ez az asszony mondja. Az ügyintézőnek kifejezetten kellemes hangszíne van, bárki is ez a nő, elmebeteg, ha egy számára nem szimpatikus hangú ügyintézővel ordítozik.
Ennyi kretént! Azon vitatkoznak, hogy hasonlít-e a hangja. Nekem is van 1-2 olyan ismerősöm, akinek totál ilyen a hangja. Nehogy már ez legyen a döntő! Az fel sem tűnik senkinek, hogy a nő valami bazaltról hazudozik, miközben az ominózus "hanyas vagy" ismételgetés nem ezt igazolja. Gönczi miért nem kérdezett rá erre a nyilvánvaló dologra, hogy mi volt ez a "hanyas vagyozás"?? Göncziék vagy tudatosan hazudtak vagy csak bénák voltak, mindenesetre a nyanya 15 perc hírnévért meg belement a játékba.
@b0h0c ha meg tényleg nem a nő telefonált be, akkor meg majd az rtl klubba is betelefonál az igazi "ügyfél" és felkerül a netre a hanyas vagy te disznó második felvonása :D csak arról nem csinál majd riportot az ertéelklub, mert ez bukta lenne.. bár aki ezt a csatornát nézi, nem is tűnne fel neki mi volt régebben :D
Érdekes senki nem találta meg a telefonálót de az rtl megtalálta mien érdekes.
Bocskorék nem találták az Rtl fokusz megtalálta.
Ahogy ezt már elöbb is leírtam egy belső (telefontársaságnál dolgozó) ember lehetett mert ismerte a Dobos csoportvezetőt. érdemes meghalgatni a teljes felvételt. Persze a sok droid mindent megeszik amit az Rtl ad.
kik bizonyitották????? csak a nő állitja persze jó pénzért én is azt mondanám hogy én voltam. Nagy kamu az egész. Ahogy a Rtl összes megrendezett műsora.
Ne szajkózzátok már itt a hülyeséget!!! Hát ő az. Többen is bizonyítják!!! Ez a nő volt a telefonáló. Nyissátok már ki a fületeket!!!! Az ő hangja. Ez nem kamu az tuti!!!!
@Pcfun87 Neked is ajánlom figyelmedbe az érveimet itt watch?v=aqhugmcssUg az, hogy hasonlít a hangja nem bizonyíték több embernek is lehet hasonló hangja pláne így telefonban.
ràdio musor vezeto lètère nem jutott el hozzà a hir hogy a danubiusba folyamatosan leadjàk??? na ezt nem hiszem èn se el.. amugy meg elèg buta a no....
Ha a nő volt az akkor miért nem reagált arra mikor a fickó uramozta? Márpedig ezt elég sokszor megtette de egyébként nem tudom hogy ő e az vagy nem csak ez azért furcsa.
Az kamu hogy rtlen adtak ez vmi volt belső ember lehetett ha ismerte a csoportvezetőt. Valszeg vmi régi "matávos" hibabejelentő kolléga lehetett aki úgymond így éli kimagát. Biztos leépitették és bosszúból kollégákat "szivatja"
Ez a "lebontalak" szó is erre útal telefonos szaksargon.

@Chukyka Szerintem nem a Dobos csoportvezetőt kérte :P Idézem: "Na most csoportvezetőt kérek" nem pedig Dobos csoportvezetőt kérek így nem is lenne értelme
Én rosszul vagyok az ilyen primitív cigis/alkesz emberektől. Tök mindegy, hogy nő vagy férfi, így nem beszélünk senkivel, akit nem ismerünk! És a diszpécser srác tök jó fej volt, azon konkrétan sírva röhögtem, amikor azt mondta, hogy "akkor tegezzelek?! Baromarcú...." :-)))))
Ja hogyne, megkérdezte véletlen egy ismerősét, hogy "te voltál-e az", aztán véletlen pont ő volt. aha. Meg itt azt állítják, hogy szinte "szóról szóra elmondta azokat a mondatokat" mint ami a felvételen... Hát nemtudom, engem ha megkérdeznének egy félévvel ezelőtti anyázásomról, hát nemnagyon emlékeznék miről volt szó.... Az meg hogy hasonlít a hang, nem jelent semmit. kamu.
Szerintem sem nő a telefonáló. Kis köcsög lehet akit egész életében elnyomtak és itt vezette le az ideget. Mert itt(telefon) el lehetett bújni az arctalanság mögé!!!Az ilyet büntetném!!!
Nem gyerekek. A telefon sávszéle csak 3kHz, míg az emberi beszéd még 8 kHz frekvenciás komponenseket is tartalmaz. Telefont anno csak arra építették, hogy átmenjen az élvezhető beszéd. A NŐ VOLT AZ !!!
@Klimy 4 Khz a tel sávszéle (3,4 Khz pontosabban) Telefonbeszédbe fel lehet ismerni a telefonáló hangját, hanglejtését. Ez amugy kamu riport. Férfi volt aki betelefonált. Ennek a nőnek más a hanglejtése. Meg honnan ismerte a "Dobos" csoportvezetőt. Úgyhogy sántit a sztori.

Köszönöm a figyelmet.
SirDavidBowli 4 days ago
@SirDavidBowli Egyet értek. :) Aki meg azzal jön, hogy, de totál egyezik a hangja az meg jó hülye, ugyanis az még nem bizonyíték.
AbdulMahari70 1 day ago
A riportbeli nő hangja valóban hasonló, akár az is lehetne, ami a karaktert illeti. De a sztori sántít. Egyrészt a hanyas vagy volt a gond, nem a bazaltoszlopok. A nő azzal védekezik, hogy a káromkodás a végén nem az övé. Namost a végén az van, hogy "felterjesztelek az igazgatóságnál holnap" és a befejezés. A káromkodás az elején van és nagyon is beleillik a szövegbe, nincs odavágva. A felvétel pedig SOKKAL régebbi, mint ahogy az RTL kimondja. Magyarán a riport totál Kamu. Ez van...
tommydacreep 2 months ago
Hanyas vagy te disznó
Tedd le
KBalint576 2 months ago
AKI VALAMIT IS ELHISZ A FÓKUSZNAK, AZ EGY IDIÓTA!
szetm12 2 months ago
ÉS KÜLÖNBEN IS, OTT BASZTÁK EL, HOGY A NŐ ÁLLÍTÓLAGOSAN EGY IDEGEN SZÓ IRÁNT ÉRDEKLŐDÖTT, CSAK HOGY AZ IGAZI FELVÉTELEN A TUDAKOZÓ PANASZT HÍVJÁK, ÉS SENKI SEM BIZALMASKODIK ANNYIRA A CALL CENTERESSEL HOGY GIZA VAGYOK! NÉPHÜLYÍTÉS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
szetm12 2 months ago
HOGY LEHETETT VOLNA MÁR A NŐ, AMIKOR KÉT KÜLÖNBÖZŐ HANG, NEM EGYEZNEK EGYÁLTALÁN, KAMU RTL ÚJABB NÉPHÜLYÍTÉSE!!!
szetm12 2 months ago
A nő egyértelműen hazudik.Állandóan félrenéz, izeg-mozog. Csak figyeljétek meg,simán rájöhettek ti is.
predator087 3 months ago
simán lehetett a nő, a karaktere teljesen stimmel. ismerek is egy ilyen típusú nőt
tommydacreep 3 months ago
ez qrvára nem kamu , figyeljétek már a beszéd stílusát , meg alapjába véve a szóhasználat rögtön árulkodik hogy ő az , a hangja meg 1értelmüen ugyanolyan az ien szar telefonokon persze hogy más ( énis csak gyanítottam először hogy nő ... asztem énis h férfi a_?:SD_?:Ad )
skkiri 3 months ago
@skkiri Te is nézd meg az érveimet... watch?v=aqhugmcssUg
AbdulMahari70 1 day ago
ez férfi basszátok meg :O
szamyyy 4 months ago
Egyértelműen kamu, kb. annyira röhejes, mint ifj.Vezekényi László, aki Lady Gaga klipjeit hegeszti a low-end számítógépén. Szánalmas a magyar média.
Sycsa 6 months ago
@Sycsa Ez tetszik :D
AbdulMahari70 1 day ago
Sok esetben olyan szavakat is hozzákevertek amiket nem is ő mondott. Azaz mindent. Mivel ő semmit se mondott. De legalább elmondják hogy kamu.
XenoEagle 6 months ago
Az azért érdekes, hogy valaki egy másik embert a hangja miatt utáljon, az húzza fel, mint ahogy ez az asszony mondja. Az ügyintézőnek kifejezetten kellemes hangszíne van, bárki is ez a nő, elmebeteg, ha egy számára nem szimpatikus hangú ügyintézővel ordítozik.
angelsoul1974 7 months ago
Comment removed
kovitomi100 7 months ago
látszik hogy színészkedik.... aki ezt benyeli az megérdemli.
thrashtilldeath90 8 months ago
Én gondoltam h nő :D
SPKWiktor 8 months ago
valaki meg tudja adni annak a játéknak a linkjét??pls
kukac1212121 8 months ago
Ennyi kretént! Azon vitatkoznak, hogy hasonlít-e a hangja. Nekem is van 1-2 olyan ismerősöm, akinek totál ilyen a hangja. Nehogy már ez legyen a döntő! Az fel sem tűnik senkinek, hogy a nő valami bazaltról hazudozik, miközben az ominózus "hanyas vagy" ismételgetés nem ezt igazolja. Gönczi miért nem kérdezett rá erre a nyilvánvaló dologra, hogy mi volt ez a "hanyas vagyozás"?? Göncziék vagy tudatosan hazudtak vagy csak bénák voltak, mindenesetre a nyanya 15 perc hírnévért meg belement a játékba.
b0h0c 8 months ago
@b0h0c ha meg tényleg nem a nő telefonált be, akkor meg majd az rtl klubba is betelefonál az igazi "ügyfél" és felkerül a netre a hanyas vagy te disznó második felvonása :D csak arról nem csinál majd riportot az ertéelklub, mert ez bukta lenne.. bár aki ezt a csatornát nézi, nem is tűnne fel neki mi volt régebben :D
Mav063 7 months ago
Érdekes senki nem találta meg a telefonálót de az rtl megtalálta mien érdekes.
Bocskorék nem találták az Rtl fokusz megtalálta.
Ahogy ezt már elöbb is leírtam egy belső (telefontársaságnál dolgozó) ember lehetett mert ismerte a Dobos csoportvezetőt. érdemes meghalgatni a teljes felvételt. Persze a sok droid mindent megeszik amit az Rtl ad.
Chukyka 8 months ago
kik bizonyitották????? csak a nő állitja persze jó pénzért én is azt mondanám hogy én voltam. Nagy kamu az egész. Ahogy a Rtl összes megrendezett műsora.
Chukyka 8 months ago
Ne szajkózzátok már itt a hülyeséget!!! Hát ő az. Többen is bizonyítják!!! Ez a nő volt a telefonáló. Nyissátok már ki a fületeket!!!! Az ő hangja. Ez nem kamu az tuti!!!!
Pcfun87 9 months ago
@Pcfun87 Neked is ajánlom figyelmedbe az érveimet itt watch?v=aqhugmcssUg az, hogy hasonlít a hangja nem bizonyíték több embernek is lehet hasonló hangja pláne így telefonban.
AbdulMahari70 1 day ago
háát...szerintem sem ő az...
kvinszikeee 9 months ago
ràdio musor vezeto lètère nem jutott el hozzà a hir hogy a danubiusba folyamatosan leadjàk??? na ezt nem hiszem èn se el.. amugy meg elèg buta a no....
celleale 9 months ago
@celleale Mármint Sláger, nem?
miezazaj 8 months ago
Ez kamu. Én tudom, ki az a telefonáló. Műsorvezető volt az egykori Budapest TV-n. Itt látható az egyik műsora:
watch?v=oZ7H5fZqu5U
Csak hallgassátok meg a hangját és a beszédstílusát!
Athenagorasz2 10 months ago
@Athenagorasz2 Ha ő lett volna kiderült volna nem?
AbdulMahari70 1 day ago
" ami a téma engem önkielégített volna " HAHAHA
pissedpupu 10 months ago
Ha a nő volt az akkor miért nem reagált arra mikor a fickó uramozta? Márpedig ezt elég sokszor megtette de egyébként nem tudom hogy ő e az vagy nem csak ez azért furcsa.
Unasz16 10 months ago
This has been flagged as spam show
Az kamu hogy rtlen adtak ez vmi volt belső ember lehetett ha ismerte a csoportvezetőt. Valszeg vmi régi "matávos" hibabejelentő kolléga lehetett aki úgymond így éli kimagát. Biztos leépitették és bosszúból kollégákat "szivatja"
Ez a "lebontalak" szó is erre útal telefonos szaksargon.
Chukyka 10 months ago
Az kamu hogy rtlen adtak ez vmi volt belső ember lehetett ha ismerte a csoportvezetőt. Valszeg vmi régi "matávos" hibabejelentő kolléga lehetett aki úgymond így éli kimagát. Biztos leépitették és bosszúból kollégákat "szivatja"
Ez a "lebontalak" szó is erre útal telefonos szaksargon.
Chukyka 10 months ago
@Chukyka Szerintem nem a Dobos csoportvezetőt kérte :P Idézem: "Na most csoportvezetőt kérek" nem pedig Dobos csoportvezetőt kérek így nem is lenne értelme
AbdulMahari70 7 months ago
En a diszpecserre is kivancsi lennek.:-))
TheHideg8 10 months ago
Én azt nem tudom felfogni, hogy senkinek nem esett le a hangjából, hogy ez egy nő.
Nekem nem is volt kérdés.
TomaSirco 11 months ago 9
Te nagyon fasza gyerek vagy akkor!
Axeloon 5 months ago
Jó de a telefonban mindenkinek más a hangja :D nagyon komoly hogy nő :D
AnikaAipli 11 months ago
Én rosszul vagyok az ilyen primitív cigis/alkesz emberektől. Tök mindegy, hogy nő vagy férfi, így nem beszélünk senkivel, akit nem ismerünk! És a diszpécser srác tök jó fej volt, azon konkrétan sírva röhögtem, amikor azt mondta, hogy "akkor tegezzelek?! Baromarcú...." :-)))))
komputerkem 1 year ago
Ja hogyne, megkérdezte véletlen egy ismerősét, hogy "te voltál-e az", aztán véletlen pont ő volt. aha. Meg itt azt állítják, hogy szinte "szóról szóra elmondta azokat a mondatokat" mint ami a felvételen... Hát nemtudom, engem ha megkérdeznének egy félévvel ezelőtti anyázásomról, hát nemnagyon emlékeznék miről volt szó.... Az meg hogy hasonlít a hang, nem jelent semmit. kamu.
nliteable 1 year ago
@bestseller2010
Szerintem sem nő a telefonáló. Kis köcsög lehet akit egész életében elnyomtak és itt vezette le az ideget. Mert itt(telefon) el lehetett bújni az arctalanság mögé!!!Az ilyet büntetném!!!
uby77ster 1 year ago
nekem 1 dolog nem volt egy pillanatra sem kétséges, hogy ez egy nő...
nem igaz, hogy ez a sok marhának nem esett le!!!
kapolcs 1 year ago
Azt a jatekot amiko ha megnyomom a gombot azt hol talalhatom meg?
MrHidan97 1 year ago
bocs, mikor és hol mutatkozott be? én nem hallottam... XD
talith334 1 year ago
Ez beza nem kamu......
A telefonban mindenkinek más a hangja.......
tomiacmilan 1 year ago

@tomiacmilan Ez bizony kamu. Egy csomó ellentmondás van. Nézd meg az érveimet itt: watch?v=aqhugmcssUg
AbdulMahari70 1 day ago
Ha nekem valaki azt mondaná telefonban, hogy asszonyom én is leqrvaanyáznám...
Zeratul18HuN 1 year ago
kamu faszfej rtl kurva anyátokat meg a göncólszekérnek is
Mrpimpalo 1 year ago
" Tehetek én arról, hogy ilyen a hangom? " Arról nem, de arról igen hogy ne ilyen stilusban beszéljen az a közönséges vén kurva.
TheXtremeDeformity 1 year ago
sztem kamu. csak kicsit a feminin faszi hangja
bori122 1 year ago
kurva jó
antilow14 1 year ago
Nem gyerekek. A telefon sávszéle csak 3kHz, míg az emberi beszéd még 8 kHz frekvenciás komponenseket is tartalmaz. Telefont anno csak arra építették, hogy átmenjen az élvezhető beszéd. A NŐ VOLT AZ !!!
Klimy 1 year ago 20
@Klimy 4 Khz a tel sávszéle (3,4 Khz pontosabban) Telefonbeszédbe fel lehet ismerni a telefonáló hangját, hanglejtését. Ez amugy kamu riport. Férfi volt aki betelefonált. Ennek a nőnek más a hanglejtése. Meg honnan ismerte a "Dobos" csoportvezetőt. Úgyhogy sántit a sztori.
Chukyka 10 months ago
@Chukyka Valóban nem ez a nő a telefonáló, viszont nem Dobos csoportvezető hanem "Na most csoportvezetőt kérek." :)
AbdulMahari70 1 day ago
@AbdulMahari70 De azt mondja 0:54 nél az eredeti felvételnél hallgasd meg figyelmesen az eredeti felvételt watch?v=aqhugmcssUg
Chukyka 1 day ago
a felvétel elejétől végéig meg van. nem említi benne hogy őt gézanak vagy gizinek hívnák:)
aggropeety 1 year ago
@bestseller2010
Pedig ugyanaz a hangja...
To652 1 year ago
Kamu. Ez a nő lehet Vezekényi Laci eltitkolt anyukája.
MrHunterchampion 1 year ago
nekem az minding beugrott hogy noi hang....
MagyarRockerHonved 1 year ago
egyfolytában lefelé néz, onnan lesi a szöveget...de gááááááááz
queensiee 1 year ago
@queensiee Tényleg szinte végig lefele néz!! Figyeljétek meg!
balintxy 1 year ago
Tuti nem ez a nő volt ez egy kamu. Teljesen másról beszél.
Swineminator 1 year ago