Ezt a dalt, 1956-ban az olasz egyetemisták írták akkor mikor itt a forradalom volt, az irántunk érzett tisztelet miatt rögtönöztek, amúgy Rómában, Milánóban stb. több százezres tüntetések...követelték a kormánytól a beavatkozást, nagy összecsapások a rendőrséggel.
A Lazio Mussolini idejében alakult, tehát szélsőjobbos és nagy antikommunista, és a kemény magjuk amely a Curva Nord-ot (Északi Kanyart) foglalja el, full fasiszta.
Köszönöm a választ, azóta több helyen is utána jártam, illetve nem régiben kaptam is egy kis segítséget és a válaszod tartalmával együtt így már minden tiszta. Köszi :)
Nagyon szép dal, nagyon szép szöveggel. Valóban nem jött senki, vagy aki jött azt hitte szuezben van...
Sajnálom a srácokat, akik meghaltak egy ilyen piszkos csatában, BME-sként nem szabad elfelejteni kik indultak el tüntetni a rendszer ellen és hogy kik ellen merték felvenni a kesztyűt. Bízom benne, hogy fegyver nélkül, de a mostani rablók, hitelhóhérok és önkényuralkodó kiskirályok,hivatalnokok ellen hamarosan tudatukra ébrednek az emberek.
@HunHorda VIDEOMAKER ? ? ? TALAN : Videokeszito - NEM ? ? Ha HUNHORDA a neved, akkor reszesitsd elonyben azt a magyar nyelvet, amelyiknek 9,5 - millio szava van, a PRIMITIV, RAGOZAST NEMISMERO angollal szemben ! Legyel buszke a SUMER - SZKITA - szarmazasodra ! A VILAG LEGOSIBB, ES EGYBEN nyelvtanilag A LEGFEJLETTEBB NYELVET BESZELI a MAGYAR ! Ezt ma mar tobb orszag professzorai is bizonyitottak ! Szia.
amett makert irok attol meg lehetek magyar ,s engem kulonben sem erdekel a kibaszott helyesiras itt a nettenn - rovidittek hulyen irok direkt ahogy beszelek stb.
@HunHorda Nem a HELYESIRASROL beszeltem neked, hanem a MAGYAR nyelv hasznalatarol ! A Szekelyek buszkek szarmazasukra ! Van is mire nekik ! Eppen ezert NE ALACSONYODJ le a primitiv angolhoz ! Pont Te, aki IGAZAN buszke lehet osi HUN szarmazasara ! Szia.
@SuperiorHuns Írhattad volna példának az " ISZFAHANI "kódexet is.K.u.kb 560 körűl íródott.Keleti hun nyelven.Simán,erőlködés nélkül olvashatod-MAGYARUL. Miről beszélünk? Mióta van egyáltalán német,olasz,angol,francia,szlovák,román,szerb stb nyelvek?
Érdekes megfigyelni 2:54-nél a hullákat néző emberek arcát: nem látható rajtuk rémület, iszonyat, félelem, elborzadás, csak egyszerűen nézik a halottakat.
Nagyon szép szám. Kár hogy Olasz és nem magyar nyelvű de a ritmusát elnézve nehéz lenne ráénekelni magyarul. Sajnos elbuktunk a 56-BAN DE JÓ PÉLDA A NYUGATI VILÁGTÓL SOHA SEM FOGUNK SEGÍTSÉGET KAPNI. AHOGY TÖRTÉNELMÜNK SORÁN SZÁMTALANSZOR BENNE HAGYTAK A KAKIBAN. MOHÁCS TRIANON EU A 3 LEGNAGYOBB MAGYAR SORS CSAPÁS
@GangstaNJ16Kerulet --- mert a magyarság ELSŐ ÍROTT ALKOTMÁNYA a "Vérszerződés"-nek nevezett törvények voltak. Ezek adták alapját a magyar államiságnak, amelyet Attila és Árpád hoztak létre. Az áruló Vajk csak az első keresztény államalapító, sőt még ez sem igaz, mert apja, Géza is keresztény volt, igaz, hogy bizánci.... úgy, mint Koppány.
@sofamili ----- saját vérét, a magyarságot. És az első ÍROTT Alkotmányunk szerint "vérének kell hullania" az árulónak. A táltosok ezért vágták le jobbját - sajnos, csak halála után... a fejét kellett volna, mielőtt ránkhozta a magyar lelkülettől idegen zsidó-kereszténységet a németekkel!!! Ugyanis ez az árulás juttatta oda a magyarságot oda, ahol most tart. A legszomorúbb azonban, hogy a magyarok még ma sem ismerik fel, hogy a legnagyobb veszélyt a német jelenti nemzetünkre.
@sofamili Nos, szuzmari egy kicsit radikálisan válaszolt neked:), én viszont higgadtan leírom a lényeget.
Adott a vérszerződés (első írott alkotmány) és az e hit szerint élő vezetők...akik hun-avar-szkíta vérvonal dicsőséges hírnökei, magas kultúrával rendelkeztek és az őskeresztény (kerecseny Karácsony stb.) vallást gyakorolták, emellett már akkor is több mint ezer éves kiforrott írást (Rovásírás) használtak, erre jött István a latin írással (szinte kipusztítva a régit) és egy idegen vallással.
@GangstaNJ16Kerulet Drága magyar testvérem!!Mikor támadta meg a német római császár a pápával karöltve hazánkat?1035! Miután István elverte őket,futnak. A pápa a sok futás után biztonságba érzi magát,megfordul, és ki-és megátkozza ökölrázás közepette Istvánt. Tudod mióta van István ellenesség?1526 és 1541 óta. Nincs magyar király, jön a Habsburg kurzus. Egyébként Badinyit nem ezen munkái alapján tartjuk nagynak.De sajnos lesre futott. Petőfi,Arany, Gárdonyi is Írt történelmileg hiteltelent
@sofamili Kedves sofamili! Nem arról van szó, hogy német rómaiak támadnak...I. (Szent) István királyról, Vajkról van szó.
996-ban feleségül veszi a Bajor nemzetiségű Gizellát, az esküvő a Scheyern bencés apátságban köttetett. Német krónikások feljegyezték, hogy a bajorok a házasságtól a kereszténység gyors terjedését várták, és ennek érdekében minden segítséget igyekeztek István számára biztosítani. Gizellával együtt jelentős számban érkeztek bajor papok és lovagok is az országba.
Koppány köré többek közt azért gyűltek emberek, mert hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek, ez fokozta az ellenállást. István hadait német hadvezérek is (Hont (Hunt), Paznan (Pazman), Vecelin, Orci) irányították. Na ez itt a probléma...németek segítségével gyilkolt magyarokat.
Amiket ez után írsz, teljesen indifferens, a lényeg itt van.
És milyen hiteltelent írt Petőfi, Arany és Gárdonyi? Kíváncsi vagyok rá!
@GangstaNJ16Kerulet Arany Buda halála,Gárdonyi Szent Margit,Petőfinél nem jut estembe a vers címe,de az utolsó nemesi felkelésről írta.A magyar mindíg a szabadságszeretetéről volt híres.El tudod képzelni,hogy néhány kóbor szerzetes és bajor katona a magyart legyőzi??Még Rákóczi is a szent István jogokért fogott fegyvert.Soha senki nem tűzte zászlajára Koppányt vagy Ajtonyt vagy Kán Lászlót.Rómában semmi nyom még egy oklevél sem a térítésről.1848-ban a sereg vezérei nem magyarok!!!Aradi 13
"El tudod képzelni,hogy néhány kóbor szerzetes és bajor katona a magyart legyőzi??" NEM! Így jön képbe István, mint nagy befolyással bíró ember, tovább nem is kell feszegetni.
Semmi nyom Rómában? És akkor arról a koronáról mit gondolsz, amit II Szilveszter pápától kapott István, elismerésül a kereszténység terjesztéséért betöltött szerepéért?:) Nem a Szent-Koronáról beszélek, nem is avval koronázták meg, újabb kibúvó...
@GangstaNJ16Kerulet Az a baj nincsen egyetlen hiteles sor sem szent Istvántól,de Lászlótól sem.Évszázadokkal későbbi másolatok.Pl: Képes krónikában olvasod:"de ne beszéljünk arról ami szent István legendájában le van írva."Keresed a MA hitelesített legendáiban,és szó nincs az adott eseményről.1522-ben a pálos vezető 1700 templomot ír össze(ha jól emlékszem a számra)amit Istvánnak szenteltek.Hányról tudjuk MA ,hogy az az.Egyről sem!Ott sem ahol járt a török,de ott sem ahol nem.Habsburg kurzus
@GangstaNJ16Kerulet Mégegyszer.Az Árpád korban vannak évtizedek,események és nincs egyetlen hiteles sor sem.Bezzeg szent Gellért!!A kérdés:Ki a könyvtáros?László,László,László-máglyára.István,István,István-máglyára!Az Aranybullából küldtek Rómába is.Érdekes módon nincs meg.Ott nem járt a török.Ha Istvánról levakarjuk a rákent mocskot rögtön helyreáll a dicső múltunk fonala.A finnugor történelem magától vége.De ha hiszünk a hazugságnak,ők győztek,nekünk marad az Ural. Badinyi téved.ebben.
@sofamili A finnugor történelem amúgy is zsugába dől, mert kb. 5 éve már nem is tanítják a finn iskolákban, mivel genetikailag bizonyított, hogy semmi közünk egymáshoz...s akárhogy nyomatják itthon a hazug maszlagot...előbb utóbb felüti fejét az igazság.
István témáról meg a véleményem tartom. Úgy érzem a mai történet nem kerek, ha eljön egy normális ország, akkor remélhetőleg meg fog nyílni az út a felé, hogy a témával kapcsolatos hipotézisekre válaszok szülessenek.
@GangstaNJ16Kerulet Ez csak a Hartvig legendában szerepel.Könyves Kálmán kora,de ez bizonyítottan későbbi betoldás.Van egy meg nem nevezett pápa,és egy meg nem nevezett magyar király.A lengyel király meg van nevezve.Szépséghibája,hogy nem kortársa se Istvánnak,se Szilveszternek.Ellenőrizd légyszíves!!A lengyel mindíg KÉR,a magyar mindíg VISSZAKÖVETEL a latin szövegben.. .
@sofamili István első és második törvényei akkor ezek szerint csak kitaláltak, de akkor mi a francot csinált? Malmozott ölbe tett kézzel? S akkor hogyan hajtott végre nagy reformokat a vallási életben, ahogyan a mai történelemkönyvekben szerepel?
Amúgy az egész ellen az szól, hogy nincsen hitelesen sok-sok akkori korabeli papírra leírva István megkoronázása stb. Talán ennek az az oka, hogy nem a magyar nép emelte a vállára...ellentétben mondjuk Mátyással, nézd meg a kettő közti különbséget.
@GangstaNJ16Kerulet szent Gellért mester Deliberazációj István Bakonybélbe 7 évre száműzi,ott írja."A magyarországi vallás emlékezteti a Manikeizmusra,de nem az." "Ebben az országban azokat üldözik,akik a Manikeistákat üldözi" Tehát másik fajta keresztényt nem lehet üldöznie egy rómainak.Leírja a magyarok vallását: szkitikus etnikus et gentilis=szkita népi nemzeti, Nagyboldogasszony anyánk nem Patrónánk.hanem Reginánk.Még a magyar jelentést is leírja:Úrnő
@GangstaNJ16Kerulet A korona küldésről a krónikáink nem tudnak.Tudom ma mindenki szidja őket,de a mi őseink nem hazudnak A királynak készűltek..Anonymus Gestájában írja:Az ázsiai Szkitiában az indulás előtt Álmosnak +a szent lélek ajándéka jutott"Milyen vallású volt?Keresztény!De nem judeó-krisztián!!!A krónikák írják:Ő miért király,de a felmenői nem Attiláig.Mert nem állt rendelkezésre a Szent Korona.A világtörténelem legnagyobb hadvezérét Bulcsút is állítólag ezért tudták léprecsalni,
@sofamili "A királynak készűltek" Igen, a királynak, de nem Istvánnak! Hanem egy Hun királynak, ezt már előbb is említettem...
S azt is, hogy őskeresztény vallásunk volt...lásd: Kerecseny őskarácsony, december 21...nézd meg Szántai Lajos erre vonatkozó videóját. Egy percig sem mondtam, hogy közünk van az általad is említett judeó féléhez, hanem ahogy helyesen írtad, a mienkének eredete a messzi keletről van.
@GangstaNJ16Kerulet Van egy gyönyörű ezer éves királyság Attilától a második Attiláig.(Mátyás)Mint egy híd.Hol a legsebezhetőbb egy híd? A közepén.Szent Istvánnál.Ezért moszerolják annyira.Ezért tudják hatékonyan leválasztani Szkita-Pártus-Hun múltunkat.Itt van a bajok gyökere.Habsburg kurzus.De olyan régen hazudnak fondorlatosan,hogy lassan hiszünk. nekik. Hiszen már a nagyapánk is ezt mondta.Már neki is hazudtak!!!!!!1526 és 1541 óta! Csak nem gondolod,hogy László egy hazaárulót szentté avat?
@sofamili Aki a Vérszerződést megszegi, annak nincs köze a Hun nagy királyhoz...bizony hogy itt van a bajok gyökere. Az viszont öröm számomra, hogy jó vérvonalat említesz.
Ma még jobban hazudnak mint anno, lásd 1956.
Na és, Szent László, aki már keresztény szemlélet szerint nőtt fel, az vajon honnan tudhatta volna mindezt...s amúgy nem gondolod, hogy egy forradalmárokat beköpő, karhatalomhoz önként jelentkező ember, miniszterelnök lesz? Dehogynem! Ő Horn Gyula...tessék, hasonló gondolkodás.
@GangstaNJ16Kerulet Részben igazad van.De a gond a következő:Ők már csavartak a dolgon. Már ők mondják,hogy genetikailag nincs közünk egymáshoz,csak nyelvileg.2:Badinyit a század 5 legnagyobb történésze közé sorolom,akárcsak Padányit.Pártus Jézus,Dentumagyaria alap mű. Aki a legközelebb áll a szívedhez és hibázik,szeretettel kijavítod.Mind a ketten fogtak mellé,de ezek az életművükhez képest semmiségek.Remélem az érveimen elgondolkozol,mert én a tieiden igen.
@sofamili Persze hogy azt mondják, mert már rájuk is ragad az a mérhetetlen tudatlanság evvel kapcsolatban, amit itthonról sugároznak:)
Badinyi nagy koponya volt! Na ezt a Padányi féle könyvet meg majd megveszem, olvastam egy két dolgot a szabír-onogur magyar eredetről, érdekel a téma.
"Remélem az érveimen elgondolkozol,mert én a tieiden igen." ALAP!:)
@GangstaNJ16Kerulet Gróf Zichy kb 1900 körül saját pénzen járt az Uralban.Genetikai rokonság addig tartott,azóta csak nyelvrokonság van.A böjt számítás miatt szakított Róma és Bizánc.Mi máshogy számoljuk!Ezért nem hozhatták be a kereszténységet.Az első böjtnél minden pap,szerzetes bárhonnan jött elmegy.Ez DOGMATIKAi tény.Ha érdekel leírom ki hogyan számol.Amíg van magyar királyság így számítjuk.De rendben ,hívjuk be a papokat.Nézzük meg másik oldalról.Hogy ez teljesüljön.sok száz,de inkább
@sofamili Nekem az a bajom, hogy a nyelvrokonság sem állja meg a helyét, lehet hogy van egy-két jövevény szó meg átvétel, de nem ők a fő rokonaink, nem észak a mi irányunk, hanem kelet.
@GangstaNJ16Kerulet sok ezer pap,szerzetes kell.Jöhetnek önként vagy utasításra.Amit eddig csináltak,másnak kell csinálni.Biblia,kegytárgyak honnan hozzák,hogyan pótolják Milyen úton jöjjenek,ki vigyázzon az értékekre?Szállás,koszt ez mind-mind jelentés,írásos utasítás.Alá-föle rendeltségi viszonyok.Jelentés az eredményről.Ez több ezer okirat.Róma.Pettau.Olmutz,Prága,Salzburg,Passau,Regensburg.EGYETLEN irat sincs.Az avar kapkan és utóbbiak levelezése levéltárakat tölt meg.
@sofamili S mi van, ha azért nincsenek iratok, mert direkt így rendelkeztek anno, hogy ne legyen nyoma az erőszakos hódításnak. Ez csak egy felvetés, de amúgy logikus és elgondolkodtató volt ez a gondolatmenet, én csak az igazságra próbálok rájönni:)
@GangstaNJ16Kerulet Az Árpád-kor iratai gyakorlatilag mind későbbi korok másolatai,hivatkozásai.A szakítás Róma és Bizánc között a böjt számítása.Ezért nem is fog soha kibékülni.Róma szerint:6 hét.Ez 42nap.Minusz vasárnap.42-6=36 nap. Bizánc szerint:8 hét.Ez 56 nap,minusz szombat és vasárnap.56-(8*2)=40 nap.Nálunk:7 hét.Ez 49 nap minusz vasárnap49-7=42 nap.Tibetben és Egyiptomban is 42 nap. Van egy -szerintem-hasonló helyzet Magyarországon.Salamon esete.Törvényes király,a császár veje
@GangstaNJ16Kerulet Az egész ország az övé.Vét a magyarság ellen,simán elseprik.Nincs véres belháború.István idejében:Erdély Kán László,Tiszántúl Ajtony, a Balatontól állítólag az Adriáig Koppány, Övé ( vezér-dux-)az egész ország 1/3.Mennyi Istváné????Talán 40 %!Ha írtja a magyart,miért nem zavarják el mint később Salamont?Jóval kisebb a területe,tehát a serege is. Somogyvárott végzett ásatások az akkori idők legnagyobb keresztény templom együttesét ásták ki.Egyesek szerint tulajdonképpen
@GangstaNJ16Kerulet Koppány Judeo-krisztián.Kán Lászlót a bizánci császár maga keresztelte.A böjthöz még annyit:Bárki jön,csak az első böjtig marad.Ha marad, pogány lesz az egyháza szemébe,akárcsak mi.Olyan nincs,hogy másképp számol mint az egyháza. István olyan jogokat szerez, amiről mások csak álmodoznak.Ezen jogok TÖREDÉKÉÉRT is óriási évszázados harcok folynak!Canossa járás!3.Mihály Bolgáriában kiírtja a nemességét,de még saját püspökséget se kap!
@GangstaNJ16Kerulet természetesen külön kell venni a nyelvrokonságot,és külön az erre épített történelmet.Genetikailag semmi közünk,hiszen ferde szeműek.Bár a magyar éppen erkölcsi kategória,és csak ilyen alapon lehetünk rokonok.Szkíta is három féle van.Egyébként közös finn-ugor ősnyelv sincs!Van olyan csoportosítás ahol pl. az észtek harmadik legközelebbi nyelvrokon,de más csop.alapján a 8. Ilyen nincs!!!Vagy 3. vagy 8.Ezért humburg ez is.Abban is teljesen igazad van,hogy kelet+Pártia+Sumer
@GangstaNJ16Kerulet Istvánt szent László avatta szenté.Ő is gazember?Ha jól tudom Mátyással bezárólag épített templomok északi mesélő falán László kétszer annyit szerepel mint Jézus.Ezért ezt Papp Gábor szent László vallásnak nevezi.Ahol pedig mind Jézus mind szent László egyszerre van ábrázolva,a két arc AZONOS, Jézus is gazember? Szent Istvántól minden magyar király apostol király. Ki a nagyobb?? Az apostol magyar király vagy a pápa aki csak apostolok szolgája???Lásd Hartvig püspök legendája
@sofamili Dehogy gazember Szent László, be ne magyarázd már, egy nagy történelmi személyiségünk.
"Jézus is gazember?" Ez honnan jött? Amúgy semmi kedvem vallási eszme futtatásba belemenni, mivel eleve nem is magáról a vallásról volt szó, hanem egy személyről.
Amúgy tudod kik a gazemberek? Akik MTA-s létükre egy totális baromság kategóriájába tartozó finnugor elmélet képviselnek és tanítanak(!) :)
@hunszeker ------- Nézd meg ezt a videot "Romantikus Erőszak - Előre pesti srácok". 0:49-nél ott pózol ugyanaz a lány. Tudja a kis huncut, hogy fotózzák és hogy jól mutat! Egyébként tényleg kedves arca van és nagyon "vagány" a kajlán fejére tett usanka.
@szuzmari - De itt talàlhato a kis Pesti Sràc 1:01 percnél akiröl a szobor készült a Corvin Közben màr nem emlékszem a nevére de a Pongràtz csalàd tudja a nevét azt hiszem Jancsi volt a kereszt neve ! Mindig elküldte a Gergely és mindig vissza jött, még a mamàja is kérte,hogy küldjük haza de ö nem akart és ez utàn mondta a Gergely, hogy itt minden gyereknek van édesanyja és nem akarnak haza menni mit csinàljak ?
Ismét dicsérettel, kell halmoznunk nagyszerű profi munkádat, és a szorgalmas fáradságod köszönve sok sikeres további munkát kívánva, várjuk türelmetlenül a következő művészi varázslásodat.
E dokkú filmed is, mint a 100 ezer spanyol önkéntes jött volna segíteni VIDEOD nagyszerű munkádnak, GRATULÁLOK.
DUX MEA LUX
LilJeovy 2 weeks ago
Dicsőség 1956 hőseinek. Sajnos azóta gyáva, cselekvésképtelenné váltunk hála az agymosásnak. Ezen kell változtatnunk!
Szellemkutya2 1 month ago
This has been flagged as spam show
Isten, áldd meg a magyart! in 1956 my father(R.I.P.) gave a few times blood for hungarians brothers in Budapest.
Greetings from Lengyelorszag!
winiawa35 1 month ago 4
2011.Október 23.-a. Éljenek a PESTI SRÁCOK!
ranger9432 4 months ago
1. Valóban olaszul éneklik, mivel olaszok írták az 56-os események tiszteletére ezt a dalt.
2. Ebből következik, hogy eredetileg is olasz. A szerzőt sajnos nem ismerem, de érdemes utánanézni.
3. A Lazio ultrái híresek antikommunista beállítottságukról, ezért a szép gesztus.
gpctur 1 year ago 4
Szeretnék ezzel a dallal kapcsolatban kérdezni pár dolgot. Bízom benne, ésszerű választ is kapok:
-Miért olaszul (tudtommal olasz) éneklik azt, ami a magyar 56-os forradalommal kapcsolatos?
-Kik éneklik, kik írták ezt a dalt, és eredetileg is olasz nyelvű? vagy valójában magyar?
-Miért énekli a Forza Lazio állítólag minden meccse előtt ezt a dalt?
Most ennyi kérdésem volt csupán, várom valaki megtisztelő válaszát.
Egyébként a videó és a zene is nagyon tetszik!
Hirvaer89 1 year ago 4
@Hirvaer89
Üdv.! gpctur megelőzött, de kiegészítem:)
Ezt a dalt, 1956-ban az olasz egyetemisták írták akkor mikor itt a forradalom volt, az irántunk érzett tisztelet miatt rögtönöztek, amúgy Rómában, Milánóban stb. több százezres tüntetések...követelték a kormánytól a beavatkozást, nagy összecsapások a rendőrséggel.
A Lazio Mussolini idejében alakult, tehát szélsőjobbos és nagy antikommunista, és a kemény magjuk amely a Curva Nord-ot (Északi Kanyart) foglalja el, full fasiszta.
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 8
@GangstaNJ16Kerulet Szia!
Köszönöm a választ, azóta több helyen is utána jártam, illetve nem régiben kaptam is egy kis segítséget és a válaszod tartalmával együtt így már minden tiszta. Köszi :)
Hirvaer89 1 year ago 2
@GangstaNJ16Kerulet Nagyjából igaz, amit írtál, de a Sociéta Sportiva Lazio alapítási éve 1900, amikor azért Mussolini még nem igazán volt hatalmon.
thebestsnookerplayer 11 months ago 2
@thebestsnookerplayer Igen, bocsánat, köszönöm a javítást, zagyvaságot beszéltem:)
GangstaNJ16Kerulet 11 months ago
Respect Italy from Nyíregyháza
belukanyh 1 month ago
Nagyon szép dal, nagyon szép szöveggel. Valóban nem jött senki, vagy aki jött azt hitte szuezben van...
Sajnálom a srácokat, akik meghaltak egy ilyen piszkos csatában, BME-sként nem szabad elfelejteni kik indultak el tüntetni a rendszer ellen és hogy kik ellen merték felvenni a kesztyűt. Bízom benne, hogy fegyver nélkül, de a mostani rablók, hitelhóhérok és önkényuralkodó kiskirályok,hivatalnokok ellen hamarosan tudatukra ébrednek az emberek.
Nyisd ki a szemed és kezdj látni végre!
SzergejAlekszejevics 1 year ago 2
ja s a videomaker nevet megmondhatnad vagy agggy 1 linket ahonnet letolthetem,
HunHorda 1 year ago
@HunHorda Ezt még Corel Video Studio Pro X2-vel csináltam, azóta már van az X3.
Linket meg nem tudok adni, mert kaptam.
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 2
@GangstaNJ16Kerulet ahan.kosz.
HunHorda 1 year ago
@HunHorda VIDEOMAKER ? ? ? TALAN : Videokeszito - NEM ? ? Ha HUNHORDA a neved, akkor reszesitsd elonyben azt a magyar nyelvet, amelyiknek 9,5 - millio szava van, a PRIMITIV, RAGOZAST NEMISMERO angollal szemben ! Legyel buszke a SUMER - SZKITA - szarmazasodra ! A VILAG LEGOSIBB, ES EGYBEN nyelvtanilag A LEGFEJLETTEBB NYELVET BESZELI a MAGYAR ! Ezt ma mar tobb orszag professzorai is bizonyitottak ! Szia.
SuperiorHuns 1 year ago
@SuperiorHuns jojo na ne edd magadot annyit.
amett makert irok attol meg lehetek magyar ,s engem kulonben sem erdekel a kibaszott helyesiras itt a nettenn - rovidittek hulyen irok direkt ahogy beszelek stb.
szekely vok s elvezem XDXD
miccosz??
haha!
xd
HunHorda 1 year ago
@HunHorda Nem a HELYESIRASROL beszeltem neked, hanem a MAGYAR nyelv hasznalatarol ! A Szekelyek buszkek szarmazasukra ! Van is mire nekik ! Eppen ezert NE ALACSONYODJ le a primitiv angolhoz ! Pont Te, aki IGAZAN buszke lehet osi HUN szarmazasara ! Szia.
SuperiorHuns 11 months ago
@SuperiorHuns Írhattad volna példának az " ISZFAHANI "kódexet is.K.u.kb 560 körűl íródott.Keleti hun nyelven.Simán,erőlködés nélkül olvashatod-MAGYARUL. Miről beszélünk? Mióta van egyáltalán német,olasz,angol,francia,szlovák,román,szerb stb nyelvek?
sofamili 10 months ago 2
a 'buda-t' irhatnad nagybetuvel vagy meg nem vagy kesz?xd
HunHorda 1 year ago 2
Kiváló videó!
TheHunpower1 1 year ago 2
Köszönet ezért a gyönyörű videóért..csak az a baj ,hogy a hóhérok is ott ülnek még a parlamentben...
MontivagusHungaricus 1 year ago 16
szép nagyon ez a csengőhangom már rég óta!!! ja és FORZA LAZIO csak mert ezt meg ők minden meccse elött éneklik!!!
stifter82 1 year ago 2
Nyönyörű videó csak gratulálni tudok :)
Thank the italian brothers!!
Dunavecsei 1 year ago 2
Ezer köszönet az olasz testvéreknek!
Gracia mille fratelli d Italia!
aragon89 1 year ago 2
Never islam in my city! Free Europe!
zilvio887 1 year ago 2
@zilvio887 .... what do you mean?
szuzmari 1 year ago 2
0:32 !!! "Solidarity with the polish nation" !!!
I am touched :)
Greetings hungarian brothers !
2:40 Polish and hungarian flag together !
maniek78m 1 year ago 3
Érdekes megfigyelni 2:54-nél a hullákat néző emberek arcát: nem látható rajtuk rémület, iszonyat, félelem, elborzadás, csak egyszerűen nézik a halottakat.
szuzmari 1 year ago 2
Vajon ki lehet az a bátor férfi, aki 2:46-nál belerúg a felakasztott hullába?
szuzmari 1 year ago
Erről a képről asszociálni lehet Magyarországra... a tömeg = "külföld".
A mai Magyarországot azonban aktívan rugdossák nyugatról, keletről és m;g belülről is rágja a féreg.
szuzmari 1 year ago 2
A nap mindig keleten kel föl. Ez tény. :D
Talán át kellene írni a szöveget, vagy ellenőrizni a fordítást. Egyébként jó a zene és a képek.
szuzmari 1 year ago 2
@szuzmari A nap NEM kel fel TÖBBÉ keleten.
Épp azaz hogy jó a szöveg:), így van értelme, a fordítás meg helyes, ha meg nem hiszed, járj utána. Üdv.
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 2
Nagyon szép szám. Kár hogy Olasz és nem magyar nyelvű de a ritmusát elnézve nehéz lenne ráénekelni magyarul. Sajnos elbuktunk a 56-BAN DE JÓ PÉLDA A NYUGATI VILÁGTÓL SOHA SEM FOGUNK SEGÍTSÉGET KAPNI. AHOGY TÖRTÉNELMÜNK SORÁN SZÁMTALANSZOR BENNE HAGYTAK A KAKIBAN. MOHÁCS TRIANON EU A 3 LEGNAGYOBB MAGYAR SORS CSAPÁS
turul888 1 year ago 5
@turul888 ...a legnagyobb azonban Vajk árulása volt.
szuzmari 1 year ago 2
@szuzmari Jogos, s ma a levágott jobb kezét körbe hordják mint valami szent ereklyét, pedig az valójában az árulás jelképe:)
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 2
@GangstaNJ16Kerulet --- mert a magyarság ELSŐ ÍROTT ALKOTMÁNYA a "Vérszerződés"-nek nevezett törvények voltak. Ezek adták alapját a magyar államiságnak, amelyet Attila és Árpád hoztak létre. Az áruló Vajk csak az első keresztény államalapító, sőt még ez sem igaz, mert apja, Géza is keresztény volt, igaz, hogy bizánci.... úgy, mint Koppány.
szuzmari 1 year ago 3
@szuzmari Mit árult el szent István???
sofamili 1 year ago
@sofamili ----- saját vérét, a magyarságot. És az első ÍROTT Alkotmányunk szerint "vérének kell hullania" az árulónak. A táltosok ezért vágták le jobbját - sajnos, csak halála után... a fejét kellett volna, mielőtt ránkhozta a magyar lelkülettől idegen zsidó-kereszténységet a németekkel!!! Ugyanis ez az árulás juttatta oda a magyarságot oda, ahol most tart. A legszomorúbb azonban, hogy a magyarok még ma sem ismerik fel, hogy a legnagyobb veszélyt a német jelenti nemzetünkre.
szuzmari 1 year ago 2
Mit árult el szent István???
sofamili 1 year ago
@sofamili Nos, szuzmari egy kicsit radikálisan válaszolt neked:), én viszont higgadtan leírom a lényeget.
Adott a vérszerződés (első írott alkotmány) és az e hit szerint élő vezetők...akik hun-avar-szkíta vérvonal dicsőséges hírnökei, magas kultúrával rendelkeztek és az őskeresztény (kerecseny Karácsony stb.) vallást gyakorolták, emellett már akkor is több mint ezer éves kiforrott írást (Rovásírás) használtak, erre jött István a latin írással (szinte kipusztítva a régit) és egy idegen vallással.
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 2
@GangstaNJ16Kerulet Drága magyar testvérem!!Mikor támadta meg a német római császár a pápával karöltve hazánkat?1035! Miután István elverte őket,futnak. A pápa a sok futás után biztonságba érzi magát,megfordul, és ki-és megátkozza ökölrázás közepette Istvánt. Tudod mióta van István ellenesség?1526 és 1541 óta. Nincs magyar király, jön a Habsburg kurzus. Egyébként Badinyit nem ezen munkái alapján tartjuk nagynak.De sajnos lesre futott. Petőfi,Arany, Gárdonyi is Írt történelmileg hiteltelent
sofamili 1 year ago 2
@sofamili Kedves sofamili! Nem arról van szó, hogy német rómaiak támadnak...I. (Szent) István királyról, Vajkról van szó.
996-ban feleségül veszi a Bajor nemzetiségű Gizellát, az esküvő a Scheyern bencés apátságban köttetett. Német krónikások feljegyezték, hogy a bajorok a házasságtól a kereszténység gyors terjedését várták, és ennek érdekében minden segítséget igyekeztek István számára biztosítani. Gizellával együtt jelentős számban érkeztek bajor papok és lovagok is az országba.
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 2
@GangstaNJ16Kerulet folyt.
Koppány köré többek közt azért gyűltek emberek, mert hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek, ez fokozta az ellenállást. István hadait német hadvezérek is (Hont (Hunt), Paznan (Pazman), Vecelin, Orci) irányították. Na ez itt a probléma...németek segítségével gyilkolt magyarokat.
Amiket ez után írsz, teljesen indifferens, a lényeg itt van.
És milyen hiteltelent írt Petőfi, Arany és Gárdonyi? Kíváncsi vagyok rá!
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 2
@GangstaNJ16Kerulet Arany Buda halála,Gárdonyi Szent Margit,Petőfinél nem jut estembe a vers címe,de az utolsó nemesi felkelésről írta.A magyar mindíg a szabadságszeretetéről volt híres.El tudod képzelni,hogy néhány kóbor szerzetes és bajor katona a magyart legyőzi??Még Rákóczi is a szent István jogokért fogott fegyvert.Soha senki nem tűzte zászlajára Koppányt vagy Ajtonyt vagy Kán Lászlót.Rómában semmi nyom még egy oklevél sem a térítésről.1848-ban a sereg vezérei nem magyarok!!!Aradi 13
sofamili 1 year ago
@sofamili Gárdonyit majd megnézem.
"El tudod képzelni,hogy néhány kóbor szerzetes és bajor katona a magyart legyőzi??" NEM! Így jön képbe István, mint nagy befolyással bíró ember, tovább nem is kell feszegetni.
Semmi nyom Rómában? És akkor arról a koronáról mit gondolsz, amit II Szilveszter pápától kapott István, elismerésül a kereszténység terjesztéséért betöltött szerepéért?:) Nem a Szent-Koronáról beszélek, nem is avval koronázták meg, újabb kibúvó...
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 2
@GangstaNJ16Kerulet folyt.
A térítésről való bizonyítékok gyanánt olvasd el István első és második törvényeit.
Idézet az elsőből:
"11. A péntek megtartásáról Ha valaki pénteken, amelyet az egész kereszténység megtart, húst eszik, egy héten át sötétbe zárva böjtöljön."
Még véletlenül sem egy erőszakos unszolás a vallásfelvételre...
Az pedig, hogy 1848-ban különböző nemzetiségek vallották magukat magyarnak és harcoltak oldalunkon dicséretes, ellentétben a mai felfogással...
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 2
@GangstaNJ16Kerulet Az a baj nincsen egyetlen hiteles sor sem szent Istvántól,de Lászlótól sem.Évszázadokkal későbbi másolatok.Pl: Képes krónikában olvasod:"de ne beszéljünk arról ami szent István legendájában le van írva."Keresed a MA hitelesített legendáiban,és szó nincs az adott eseményről.1522-ben a pálos vezető 1700 templomot ír össze(ha jól emlékszem a számra)amit Istvánnak szenteltek.Hányról tudjuk MA ,hogy az az.Egyről sem!Ott sem ahol járt a török,de ott sem ahol nem.Habsburg kurzus
sofamili 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet Mégegyszer.Az Árpád korban vannak évtizedek,események és nincs egyetlen hiteles sor sem.Bezzeg szent Gellért!!A kérdés:Ki a könyvtáros?László,László,László-máglyára.István,István,István-máglyára!Az Aranybullából küldtek Rómába is.Érdekes módon nincs meg.Ott nem járt a török.Ha Istvánról levakarjuk a rákent mocskot rögtön helyreáll a dicső múltunk fonala.A finnugor történelem magától vége.De ha hiszünk a hazugságnak,ők győztek,nekünk marad az Ural. Badinyi téved.ebben.
sofamili 1 year ago
@sofamili A finnugor történelem amúgy is zsugába dől, mert kb. 5 éve már nem is tanítják a finn iskolákban, mivel genetikailag bizonyított, hogy semmi közünk egymáshoz...s akárhogy nyomatják itthon a hazug maszlagot...előbb utóbb felüti fejét az igazság.
István témáról meg a véleményem tartom. Úgy érzem a mai történet nem kerek, ha eljön egy normális ország, akkor remélhetőleg meg fog nyílni az út a felé, hogy a témával kapcsolatos hipotézisekre válaszok szülessenek.
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet Ez csak a Hartvig legendában szerepel.Könyves Kálmán kora,de ez bizonyítottan későbbi betoldás.Van egy meg nem nevezett pápa,és egy meg nem nevezett magyar király.A lengyel király meg van nevezve.Szépséghibája,hogy nem kortársa se Istvánnak,se Szilveszternek.Ellenőrizd légyszíves!!A lengyel mindíg KÉR,a magyar mindíg VISSZAKÖVETEL a latin szövegben.. .
sofamili 1 year ago
@sofamili István első és második törvényei akkor ezek szerint csak kitaláltak, de akkor mi a francot csinált? Malmozott ölbe tett kézzel? S akkor hogyan hajtott végre nagy reformokat a vallási életben, ahogyan a mai történelemkönyvekben szerepel?
Amúgy az egész ellen az szól, hogy nincsen hitelesen sok-sok akkori korabeli papírra leírva István megkoronázása stb. Talán ennek az az oka, hogy nem a magyar nép emelte a vállára...ellentétben mondjuk Mátyással, nézd meg a kettő közti különbséget.
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet szent Gellért mester Deliberazációj István Bakonybélbe 7 évre száműzi,ott írja."A magyarországi vallás emlékezteti a Manikeizmusra,de nem az." "Ebben az országban azokat üldözik,akik a Manikeistákat üldözi" Tehát másik fajta keresztényt nem lehet üldöznie egy rómainak.Leírja a magyarok vallását: szkitikus etnikus et gentilis=szkita népi nemzeti, Nagyboldogasszony anyánk nem Patrónánk.hanem Reginánk.Még a magyar jelentést is leírja:Úrnő
sofamili 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet A korona küldésről a krónikáink nem tudnak.Tudom ma mindenki szidja őket,de a mi őseink nem hazudnak A királynak készűltek..Anonymus Gestájában írja:Az ázsiai Szkitiában az indulás előtt Álmosnak +a szent lélek ajándéka jutott"Milyen vallású volt?Keresztény!De nem judeó-krisztián!!!A krónikák írják:Ő miért király,de a felmenői nem Attiláig.Mert nem állt rendelkezésre a Szent Korona.A világtörténelem legnagyobb hadvezérét Bulcsút is állítólag ezért tudták léprecsalni,
sofamili 1 year ago
@sofamili "A királynak készűltek" Igen, a királynak, de nem Istvánnak! Hanem egy Hun királynak, ezt már előbb is említettem...
S azt is, hogy őskeresztény vallásunk volt...lásd: Kerecseny őskarácsony, december 21...nézd meg Szántai Lajos erre vonatkozó videóját. Egy percig sem mondtam, hogy közünk van az általad is említett judeó féléhez, hanem ahogy helyesen írtad, a mienkének eredete a messzi keletről van.
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet Van egy gyönyörű ezer éves királyság Attilától a második Attiláig.(Mátyás)Mint egy híd.Hol a legsebezhetőbb egy híd? A közepén.Szent Istvánnál.Ezért moszerolják annyira.Ezért tudják hatékonyan leválasztani Szkita-Pártus-Hun múltunkat.Itt van a bajok gyökere.Habsburg kurzus.De olyan régen hazudnak fondorlatosan,hogy lassan hiszünk. nekik. Hiszen már a nagyapánk is ezt mondta.Már neki is hazudtak!!!!!!1526 és 1541 óta! Csak nem gondolod,hogy László egy hazaárulót szentté avat?
sofamili 1 year ago
@sofamili Aki a Vérszerződést megszegi, annak nincs köze a Hun nagy királyhoz...bizony hogy itt van a bajok gyökere. Az viszont öröm számomra, hogy jó vérvonalat említesz.
Ma még jobban hazudnak mint anno, lásd 1956.
Na és, Szent László, aki már keresztény szemlélet szerint nőtt fel, az vajon honnan tudhatta volna mindezt...s amúgy nem gondolod, hogy egy forradalmárokat beköpő, karhatalomhoz önként jelentkező ember, miniszterelnök lesz? Dehogynem! Ő Horn Gyula...tessék, hasonló gondolkodás.
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 2
@GangstaNJ16Kerulet Részben igazad van.De a gond a következő:Ők már csavartak a dolgon. Már ők mondják,hogy genetikailag nincs közünk egymáshoz,csak nyelvileg.2:Badinyit a század 5 legnagyobb történésze közé sorolom,akárcsak Padányit.Pártus Jézus,Dentumagyaria alap mű. Aki a legközelebb áll a szívedhez és hibázik,szeretettel kijavítod.Mind a ketten fogtak mellé,de ezek az életművükhez képest semmiségek.Remélem az érveimen elgondolkozol,mert én a tieiden igen.
sofamili 1 year ago
@sofamili Persze hogy azt mondják, mert már rájuk is ragad az a mérhetetlen tudatlanság evvel kapcsolatban, amit itthonról sugároznak:)
Badinyi nagy koponya volt! Na ezt a Padányi féle könyvet meg majd megveszem, olvastam egy két dolgot a szabír-onogur magyar eredetről, érdekel a téma.
"Remélem az érveimen elgondolkozol,mert én a tieiden igen." ALAP!:)
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet Gróf Zichy kb 1900 körül saját pénzen járt az Uralban.Genetikai rokonság addig tartott,azóta csak nyelvrokonság van.A böjt számítás miatt szakított Róma és Bizánc.Mi máshogy számoljuk!Ezért nem hozhatták be a kereszténységet.Az első böjtnél minden pap,szerzetes bárhonnan jött elmegy.Ez DOGMATIKAi tény.Ha érdekel leírom ki hogyan számol.Amíg van magyar királyság így számítjuk.De rendben ,hívjuk be a papokat.Nézzük meg másik oldalról.Hogy ez teljesüljön.sok száz,de inkább
sofamili 1 year ago
@sofamili Nekem az a bajom, hogy a nyelvrokonság sem állja meg a helyét, lehet hogy van egy-két jövevény szó meg átvétel, de nem ők a fő rokonaink, nem észak a mi irányunk, hanem kelet.
Írd le a dogmatikai tényt, érdekel!:)
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet sok ezer pap,szerzetes kell.Jöhetnek önként vagy utasításra.Amit eddig csináltak,másnak kell csinálni.Biblia,kegytárgyak honnan hozzák,hogyan pótolják Milyen úton jöjjenek,ki vigyázzon az értékekre?Szállás,koszt ez mind-mind jelentés,írásos utasítás.Alá-föle rendeltségi viszonyok.Jelentés az eredményről.Ez több ezer okirat.Róma.Pettau.Olmutz,Prága,Salzburg,Passau,Regensburg.EGYETLEN irat sincs.Az avar kapkan és utóbbiak levelezése levéltárakat tölt meg.
sofamili 1 year ago
@sofamili S mi van, ha azért nincsenek iratok, mert direkt így rendelkeztek anno, hogy ne legyen nyoma az erőszakos hódításnak. Ez csak egy felvetés, de amúgy logikus és elgondolkodtató volt ez a gondolatmenet, én csak az igazságra próbálok rájönni:)
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet Az Árpád-kor iratai gyakorlatilag mind későbbi korok másolatai,hivatkozásai.A szakítás Róma és Bizánc között a böjt számítása.Ezért nem is fog soha kibékülni.Róma szerint:6 hét.Ez 42nap.Minusz vasárnap.42-6=36 nap. Bizánc szerint:8 hét.Ez 56 nap,minusz szombat és vasárnap.56-(8*2)=40 nap.Nálunk:7 hét.Ez 49 nap minusz vasárnap49-7=42 nap.Tibetben és Egyiptomban is 42 nap. Van egy -szerintem-hasonló helyzet Magyarországon.Salamon esete.Törvényes király,a császár veje
sofamili 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet Az egész ország az övé.Vét a magyarság ellen,simán elseprik.Nincs véres belháború.István idejében:Erdély Kán László,Tiszántúl Ajtony, a Balatontól állítólag az Adriáig Koppány, Övé ( vezér-dux-)az egész ország 1/3.Mennyi Istváné????Talán 40 %!Ha írtja a magyart,miért nem zavarják el mint később Salamont?Jóval kisebb a területe,tehát a serege is. Somogyvárott végzett ásatások az akkori idők legnagyobb keresztény templom együttesét ásták ki.Egyesek szerint tulajdonképpen
sofamili 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet Koppány Judeo-krisztián.Kán Lászlót a bizánci császár maga keresztelte.A böjthöz még annyit:Bárki jön,csak az első böjtig marad.Ha marad, pogány lesz az egyháza szemébe,akárcsak mi.Olyan nincs,hogy másképp számol mint az egyháza. István olyan jogokat szerez, amiről mások csak álmodoznak.Ezen jogok TÖREDÉKÉÉRT is óriási évszázados harcok folynak!Canossa járás!3.Mihály Bolgáriában kiírtja a nemességét,de még saját püspökséget se kap!
sofamili 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet természetesen külön kell venni a nyelvrokonságot,és külön az erre épített történelmet.Genetikailag semmi közünk,hiszen ferde szeműek.Bár a magyar éppen erkölcsi kategória,és csak ilyen alapon lehetünk rokonok.Szkíta is három féle van.Egyébként közös finn-ugor ősnyelv sincs!Van olyan csoportosítás ahol pl. az észtek harmadik legközelebbi nyelvrokon,de más csop.alapján a 8. Ilyen nincs!!!Vagy 3. vagy 8.Ezért humburg ez is.Abban is teljesen igazad van,hogy kelet+Pártia+Sumer
sofamili 1 year ago
@GangstaNJ16Kerulet Istvánt szent László avatta szenté.Ő is gazember?Ha jól tudom Mátyással bezárólag épített templomok északi mesélő falán László kétszer annyit szerepel mint Jézus.Ezért ezt Papp Gábor szent László vallásnak nevezi.Ahol pedig mind Jézus mind szent László egyszerre van ábrázolva,a két arc AZONOS, Jézus is gazember? Szent Istvántól minden magyar király apostol király. Ki a nagyobb?? Az apostol magyar király vagy a pápa aki csak apostolok szolgája???Lásd Hartvig püspök legendája
sofamili 1 year ago
@sofamili Dehogy gazember Szent László, be ne magyarázd már, egy nagy történelmi személyiségünk.
"Jézus is gazember?" Ez honnan jött? Amúgy semmi kedvem vallási eszme futtatásba belemenni, mivel eleve nem is magáról a vallásról volt szó, hanem egy személyről.
Amúgy tudod kik a gazemberek? Akik MTA-s létükre egy totális baromság kategóriájába tartozó finnugor elmélet képviselnek és tanítanak(!) :)
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 2
Megérdemled a dicséretet! Nagyon gondosan válogatott képek. Sokat most látok először.
1:50-nél a lány a gitárral véletlenül nem Wittner Mária? Vagy csak egy ismeretlen szabadságharcos?
hunszeker 2 years ago 3
Köszi, nem ő nem Wittner Mária.
Azt lányt úgy hívják, hogy Szeles Erika Kornélia(1941. I. 6. 1956. XI. 7.), egy zsidó származású magyar kislány.
Az őt övező rejtély csak 2008-ban oldódott meg!
Egy hotelben dolgozott, becsülettel küzdött, állítólag a vöröskereszteseknek segített, nyaklövés végzett vele novemberben.
A fotót a dán Vagn Hansen készítette róla és a Billed Blade címlapján jelent meg, ami aztán bejárta az egész világot.
GangstaNJ16Kerulet 2 years ago
Itt olvashatsz-olvashattok róla:
vévévéPONThirszerzoPONThu/dossziek.6
GangstaNJ16Kerulet 2 years ago
Köszi! Nagyon érdekes!
hunszeker 1 year ago 3
@hunszeker ...ez tényleg gitár lenne? Nekem gépfegyvernek tűnik... vagy ez csak egy akkori szleng? Gitárnak nevezték az ilyen gépfegyvereket?
szuzmari 1 year ago 3
@szuzmari A lány kezében egy PPS-41 (vagy 42-es) típusú dobtáras fegyver van, a második világháború végéig kb. 5.5 millió darabot csináltak belőle.
A magyar katonák a második világháborúban és utána csak a „davaj-gitár” névvel illették. Ennek egy egyszerűbb szleng formája egyszerűen csak a gitár.
Gitárnak a dobtáras fegyvereket nevezték.
GangstaNJ16Kerulet 1 year ago 2
@hunszeker ------- Nézd meg ezt a videot "Romantikus Erőszak - Előre pesti srácok". 0:49-nél ott pózol ugyanaz a lány. Tudja a kis huncut, hogy fotózzák és hogy jól mutat! Egyébként tényleg kedves arca van és nagyon "vagány" a kajlán fejére tett usanka.
szuzmari 1 year ago 3
@szuzmari - De itt talàlhato a kis Pesti Sràc 1:01 percnél akiröl a szobor készült a Corvin Közben màr nem emlékszem a nevére de a Pongràtz csalàd tudja a nevét azt hiszem Jancsi volt a kereszt neve ! Mindig elküldte a Gergely és mindig vissza jött, még a mamàja is kérte,hogy küldjük haza de ö nem akart és ez utàn mondta a Gergely, hogy itt minden gyereknek van édesanyja és nem akarnak haza menni mit csinàljak ?
hazamnakrenduletlenu 1 year ago 2
Comment removed
SuperAtair 2 years ago
Köszönöm mindenkitől a dicséretet!:)
GangstaNJ16Kerulet 2 years ago
@GangstaNJ16Kerulet
Adjon az Isten.
Ismét dicsérettel, kell halmoznunk nagyszerű profi munkádat, és a szorgalmas fáradságod köszönve sok sikeres további munkát kívánva, várjuk türelmetlenül a következő művészi varázslásodat.
E dokkú filmed is, mint a 100 ezer spanyol önkéntes jött volna segíteni VIDEOD nagyszerű munkádnak, GRATULÁLOK.
Szebb jövőt, és boldog karácsonyt kívánok.
SuperAtair 2 years ago 2
szép videó lett
Fradista1899 2 years ago 2
what represent photo at 2:43
JNRAMIRA 2 years ago
Hello,
lynch-law. He was a hungarian collaborator who cooperated the russians.
ÁVH - Állam Védelmi Hatóság: "State Defensive Authority" member: judas who fought by Red Army.
JfHungary 2 years ago
sok sok sok sok sok csillag! gratulálok! Kiváló munka
crikcrikk 2 years ago 2
Nagyon szép! Isten Áldjon minden magyart! Kitartás!
karnok007 2 years ago 4
Köszi,hogy újra feltetted!;)
Szebb Jövőt!
Zolhoher 2 years ago 3
NAGYON JÓ!
*****
zuvari 2 years ago 3
öt csillagot...
XYZ8 2 years ago 3
Nagyon szép gyönyörű megható munka!
A képek és ez a zene egyszerűen mesés!
5*****
slytopp 2 years ago 6
Justice for Hungary! 5*****!
zeratulhun 2 years ago 7
Kiváló munka! Grat!
csorike1520 2 years ago 7
Nagyon jó lett!
SSFlorianGeyer 2 years ago 15
milla grazie per canzione, laslo alla ungheria, lago balaton
laslohun 2 years ago 5