Nem rossz, de a Madáchos színésznők itt is fellelhető előadásaihoz képest ez nyávogás. Persze ez nem Emese hibája, Ők évekig tanulták a hangképzést és a színapadi technikákat. Ehhez képest Emese előadása nem rossz.
Először nekem sem tetszett ez a szereplése, de többszöri meghallgatásra már ugyanolyan kedvencemmé vált, mint a többi száma. Engem nem zavar, hogy szinte végig csak ül, nem lehet minden számnál kapálózni vagy rángatózni, főleg, hogy ez nem egy bulis, táncos dal. Az kétségtelen, hogy innen még fejlődnie kellett, de lám ez meg is történt. :)
Dehogynem! "Magyar leányka" Emese ebben a produkciójában is fantasztikusat nyújtott! Nekem például eme újabb szívmelengetően romantikus előadásával keltette fel figyelmemet e darab iránt. Szépséges dal (köszönet Bródynak az igazán remek fordításért), gyönyörű hanggal párosulva! Lenyűgöző!!! Nálam mindig is ez a tünemény lány lesz az "új Réka"!
Én Flórának drukkoltam mert ő valahogy sokkal "színészibbnek" tűnt, meg a hangja is valahogy jobban tetszett, de a párbajnál világosan kiderült, hogy Emese a jobb és őt illette volna meg a szerep. Hát, a Flóra kapta. Na nem baj, jó lesz ő is. :P
Imádom Emesét, de ez volt talán a legrosszabb fellépése(a döntők és a szerepdöntők közül). A hangja itt is remek, de egyszerűen nem bírtam nézni, ahogy kb. azt sem tudja, hogy a kezét épp hova tegye:( Szerencsére rengeteget javult a műsor során, és végül az egyik leg meggyőzőbb teljesítményt nyútotta a mezőnyben:)
a zsűri már észrevette h az Emese a jobb csak a Szikora nem és most már késő .De az istván öntő elején különdíjat fog kapni amiért ilyen furi volt a döntés( 500000 ft+ lemezszerződés)
Én Flórának drukkoltam, de elismerem mostmár, hogy EMesének is nagyon szép hangja van és ügyes.(ez a dal akkor sem tetszik tőle és a hangszínét is jobban szeretem Flórának) Gratulálok Emesének is.
Örülök kedves Babvirág ,hogy változott a véleményed! Be fogja bizonyítani ,hogy tényleg Ő a legalkalmasabb a szerepre,bár nekem ez soha nem volt kétséges:-)
Nem akarok kiábránditani senkit de sajna száz hogy Flóra nyer.. :S.. pedig ő iszonyúan orrból énekel és rohadt idegesitő.. na mind1 azért hajrá Emese :)
Ne legyen rossz érzésed Silver, bízz Emesében és a zsüriben. Nekik is hallani és látni kell, hogy Emese az igazi, alázatos és gyönyörű hangú Réka, aki méltó rá, hogy eljátsza a szerepet a jubileumi darabban.Én hiszek benne!!!
Nagyon bízunk benne és bármilyen musicalt énekelnek is,a végén a Réka dalban ki kell hogy derüljön az igazság és kételkedni sem lehet majd Emese szerepében.
A Társuat honlapján megtalálod Flóra előadásában is a Halld meg uram a kérésem c. dalt ,ha gondolod összehasonlíthatod Őket én már megtettem:-)Emese sokkal tisztábban énekel és sokkal szebbek a hajlításai :-)
bár nem értek a zenéhez az énekhez meg még úgy nem ,de azt tudom ,hogy sokkal jobban szeretem Emesét hallgatni:-)
Emellett pedig nem támadásnak szántam, ha mégis úgy jött le, akkor sajnálom. Kedvelem Emesét IS, de ha csak rendíthetetlen Emese-fan írhat ide, akkor bocsi, itt sem vagyok.
Remélem, most nem voltam félreérthető, ahogy korábban.
Nem fikázom, hanem az igazságomat keresem, miszerint ha nem tudom a két Rékát összehasonlítani, én(!) nem tudok dönteni.
Azért pedig mert találtam, véleményem (!) szerint jobbat, nem jelenti azt, hogy nem tartom ezt is idézet "gyönyörűnek", mint ahogy Flórától is szeretem Mária Magdolna dalát, de annál is van, véleményem (!) szerint, szebb.
Flóra dalát keresd ahova tették, ez itt Emese oldala, ha nem vetted volna észre.:)
Egyébként nyugodtan hallgasd meg a Réka dalt, mert rájössz, hogy Emese, akinek Rékának kell lenni.Nincs jobb szórakozásod, mint Emesét fikázni? Elég szomorú, hogy ebben leled örömödet, sajnállak is érte.:(:(
Nem vagy kitiltva,de itt nem szeretjük,ha kritizálják az Emese hangját.Ez itt az Emese Fanklub.Egyébként mindegy,hogy kislány hangja van,vagy sem,mert imádjuk és csodáljuk.Bocsi
A Flóra dalai alatt már korábban olvastam kritikus kommenteket az Emese-rajongóktól.Nem is csináltak titkot belőle, hogy ők kik. Kíváncsi voltam, hogy itt miket írnak, azért jöttem ide. Ezek szerint nekik (pl. zeneszerelmese) szabad kritizálni másokat. Amit én írtam, az meg "rondítás".
Igen, Emesének nagyon szép hangja van, de EBBEN a dalban nagyon éles, és gyerekes a hangzása. Ennek a hangnak nem hihető, hogy "tüz járja át a lelkem, s a testem..."
Az előző kommentárom félig vicces volt,hiszen mindenki leírhatja a véleményét és az tiszteletben tartandó.Egyébként,személy szerint nincs bajom a Flórával sőt,de Réka szerep egy van és a Réka dalban,ahogy te is írtad,rendkívül hiteles az Emese is.
A Granada románcában pl. nem. És sok mást is hallottam már tőle. Nagyon tetszett. De továbbra is azt gondolom, hogy a dal tartalmához ez túl csilingelő hang. Amúgy rejtély, hogy miért ilyen, mert más dalban sehol nem volt ennyire éles a hangja.
W3ichi! Emese osztálytársa voltam négy évig a Toldiban. Sajnos ki kell, h ábrándítsalak, de van ének szak, és Emese ének-zene szakos volt. Érettségizett is belőle. Nem tudom, h honnan vagy ilyen "jól informált", de inkább maradj csöndben, mert hülyeségeket beszélsz!:)
Emesének nem ez a hangszíne, csak itt más dalt énekel. Szerintem meg tökéletes Réka lesz,mert gyönyörű tiszta hangja van és számomra ő az igazi.Úgyhogy, hajrá Emese!!!!
This comment has received too many negative votesshow
húú én eléggé nem bírom ezt a hangszínt és Réka szerepére H.Flóra sokkal jobb lenne. Amugy nem rossz a csaj de nem tetszik a hangja itt nagyon nem.(bocsi)
gyönyörűen énekelsz, Emese!!!! Néztem a műsort is, és másodszorra jobban megértettem, ehhez nem kell színészkedni, elég csak Téged nézni, az mindent kifejez :). Gratulálok, és hajrá, nálam tiéd Réka !!!
Imádom az Emesét,de kiváncsi lennék,hogy mely lehetőségek közül választhatnak.Ezeket választják,de hogy mi az alternatíva,ez a kérdés.FANTASZTIKUS A NŐ!
Nem kívánok vitát nyitni, de Emese nem járt sajnos dráma tagozatra, csak ének szakra.:(
Ezt Neked pontosan tudni kéne, ha nem tetszik, javaslom ne hallgasd és nézd, mert az ilyen irigy rosszindulatú megjegyzésekre nem ez az oldal hivatott.
Előrebocsátom nem értek a zenéhez és a színészethez sem! De ez a hang megborzongatóan gyönyörű volt, a szemei maximálisan kifejezik a dal szövegét.És sztem minden további mozgás csak rontott volna az összképen.Töreki Andi mellett ő a kedvencem,neki adnám a Rékát, de ha a Flóra kapja,akkor sem fogok szomorkodni.:)
Sosem tudtam választani közte és flóra között.. :)
XxMixieGirlxX 8 months ago
Gyönyörű:):)
kissflower1 1 year ago 4
nagyon szép...:-) Közte meg a Flóra között nehéz azért dönteni...mind2öjük nagyon jó:)
Lexybunnyy 1 year ago 4
Szerintem nagyon jóó.. :D..Imádom<3♥
Gottaa000 2 years ago 9
že ju pysk nebolí
marhy12 2 years ago
Nem rossz, de a Madáchos színésznők itt is fellelhető előadásaihoz képest ez nyávogás. Persze ez nem Emese hibája, Ők évekig tanulták a hangképzést és a színapadi technikákat. Ehhez képest Emese előadása nem rossz.
tmenyus 2 years ago
Először nekem sem tetszett ez a szereplése, de többszöri meghallgatásra már ugyanolyan kedvencemmé vált, mint a többi száma. Engem nem zavar, hogy szinte végig csak ül, nem lehet minden számnál kapálózni vagy rángatózni, főleg, hogy ez nem egy bulis, táncos dal. Az kétségtelen, hogy innen még fejlődnie kellett, de lám ez meg is történt. :)
NAnnna07 3 years ago 104
This has been flagged as spam show
"vállalni kell, mit ránk mér az élet".
szerintem akkor is gyerekhangja van. szép, de nem elég árnyalt...
Antennis76 3 years ago
Dehogynem! "Magyar leányka" Emese ebben a produkciójában is fantasztikusat nyújtott! Nekem például eme újabb szívmelengetően romantikus előadásával keltette fel figyelmemet e darab iránt. Szépséges dal (köszönet Bródynak az igazán remek fordításért), gyönyörű hanggal párosulva! Lenyűgöző!!! Nálam mindig is ez a tünemény lány lesz az "új Réka"!
epsuni 3 years ago 149
This has been flagged as spam show
jajj ,ez Igy neeeeem
Etoilejuin 3 years ago
Én Flórának drukkoltam mert ő valahogy sokkal "színészibbnek" tűnt, meg a hangja is valahogy jobban tetszett, de a párbajnál világosan kiderült, hogy Emese a jobb és őt illette volna meg a szerep. Hát, a Flóra kapta. Na nem baj, jó lesz ő is. :P
Supnatgirl 3 years ago
Imádom Emesét, de ez volt talán a legrosszabb fellépése(a döntők és a szerepdöntők közül). A hangja itt is remek, de egyszerűen nem bírtam nézni, ahogy kb. azt sem tudja, hogy a kezét épp hova tegye:( Szerencsére rengeteget javult a műsor során, és végül az egyik leg meggyőzőbb teljesítményt nyútotta a mezőnyben:)
adamkrammer 3 years ago 3
Ez a dal úgy tökéletes, ahogy van. Ennek a lánynak gyönyörű a hangja, és szerintem nagyon illik ehhez a számhoz.:)
feszter89 3 years ago 13
extra libabőr...áááá, hihetetlen csajszi :)
Aszpaszia 3 years ago 10
a zsűri már észrevette h az Emese a jobb csak a Szikora nem és most már késő .De az istván öntő elején különdíjat fog kapni amiért ilyen furi volt a döntés( 500000 ft+ lemezszerződés)
vaskoluca 3 years ago 5
Emese biztos a szerepért ment, ez már annyira nem kárpótolja, nem beszélve a megaláztatásról.:(
minoltamusic 3 years ago 8
Én Flórának drukkoltam, de elismerem mostmár, hogy EMesének is nagyon szép hangja van és ügyes.(ez a dal akkor sem tetszik tőle és a hangszínét is jobban szeretem Flórának) Gratulálok Emesének is.
liluka20 3 years ago 9
Szerintem is Emesének kellett volna énekelnie Réka szerepét, de én igazából Flórának is drukkoltam... Sajnálom Emesét, gyönyörű hangja van.
Yetike24 3 years ago 9
nagyon gáz hogy az az überbéna flóra nyert... Emese sokkal jobb volt...
claudeleviste 3 years ago 4
Örülök kedves Babvirág ,hogy változott a véleményed! Be fogja bizonyítani ,hogy tényleg Ő a legalkalmasabb a szerepre,bár nekem ez soha nem volt kétséges:-)
Nálam mindenki tiszta lappal indult!!!!!
magamsemtud 3 years ago
Nem akarok kiábránditani senkit de sajna száz hogy Flóra nyer.. :S.. pedig ő iszonyúan orrból énekel és rohadt idegesitő.. na mind1 azért hajrá Emese :)
FiReAnGeL8 3 years ago
Honnét tudod FireAngel?
Azért 100%-re nem merném állítani, a helyedben:)
andriskabandika 3 years ago
Itt a zsűriről beszélt sztem Fireangel!Náluk sztem is egyelőre Flóra a befutó....:((
SilverDave985 3 years ago
Engem nem lehet kiábrándítani:-)
pittavagyok1973 3 years ago
Most jutott el az agyamig,hogy a nyáron jönnek Szegedre a produkcióval és élőben is láthatom őket,főleg Emesét.Nagyon várom már!
Jasinbure 3 years ago 2
Ne legyen rossz érzésed Silver, bízz Emesében és a zsüriben. Nekik is hallani és látni kell, hogy Emese az igazi, alázatos és gyönyörű hangú Réka, aki méltó rá, hogy eljátsza a szerepet a jubileumi darabban.Én hiszek benne!!!
napsugaras 3 years ago
Nagyon bízunk benne és bármilyen musicalt énekelnek is,a végén a Réka dalban ki kell hogy derüljön az igazság és kételkedni sem lehet majd Emese szerepében.
Hajrá Emese!
Jasinbure 3 years ago 3
OK.Rajtam nem fog múlni, én küldöm az sms-eket dögivel.:)))
SilverDave985 3 years ago 2
Én bízom a zsüriben, hogy tudja Emese a tökéletes Réka szerepére.Rengeteget fejlődött az utóbbi hetekben ezt Szikorának is észre kell vennie.
andriskabandika 3 years ago
Gyerekek, most komolyan,ki más játszaná el Rékát,mint Emese?
Csak van egy rossz megérzésem:a zsűri nem így fog gondolkodni...:S
SilverDave985 3 years ago 2
Szia Babvirág:-)
A Társuat honlapján megtalálod Flóra előadásában is a Halld meg uram a kérésem c. dalt ,ha gondolod összehasonlíthatod Őket én már megtettem:-)Emese sokkal tisztábban énekel és sokkal szebbek a hajlításai :-)
bár nem értek a zenéhez az énekhez meg még úgy nem ,de azt tudom ,hogy sokkal jobban szeretem Emesét hallgatni:-)
pittavagyok1973 3 years ago
Köszi, hogy elmondtad. Meghallgattam és így tényleg könnyebb dönteni. Nagyon kedvelem Flórát, de Rékának Emese jobb lenne... lesz. Szerintem :)
Na tessék, megint elszóltam magam, hogy nem vagyok 100 %-os Emese drukker. Nekem annyi :)
babvirag 3 years ago 4
Nézd a Társulat adásait vissza és el fogod tudni dönteni, hogy miért szeretjük Emesét.Ott megtalálod amit keresel.
napsugaras 3 years ago
ezt egyébként zeneszerelmesének szántam
babvirag 3 years ago
Emellett pedig nem támadásnak szántam, ha mégis úgy jött le, akkor sajnálom. Kedvelem Emesét IS, de ha csak rendíthetetlen Emese-fan írhat ide, akkor bocsi, itt sem vagyok.
Remélem, most nem voltam félreérthető, ahogy korábban.
babvirag 3 years ago 3
Idézet babvirágtól (olvass vissza)
" gyönyörű...
neki musicaleket kell (!)énekelnie..
Hát nem értelek ezek után tényleg,:):) de nem is érdekes, mert Emese tökéletes Réka lesz, ha ő lesz, ebben biztos vagyok.
Én tiszta szívemből kívánom neki!
minoltamusic 3 years ago
Nem fikázom, hanem az igazságomat keresem, miszerint ha nem tudom a két Rékát összehasonlítani, én(!) nem tudok dönteni.
Azért pedig mert találtam, véleményem (!) szerint jobbat, nem jelenti azt, hogy nem tartom ezt is idézet "gyönyörűnek", mint ahogy Flórától is szeretem Mária Magdolna dalát, de annál is van, véleményem (!) szerint, szebb.
babvirag 3 years ago
Flóra dalát keresd ahova tették, ez itt Emese oldala, ha nem vetted volna észre.:)
Egyébként nyugodtan hallgasd meg a Réka dalt, mert rájössz, hogy Emese, akinek Rékának kell lenni.Nincs jobb szórakozásod, mint Emesét fikázni? Elég szomorú, hogy ebben leled örömödet, sajnállak is érte.:(:(
zeneszerelmese 3 years ago
Te pedig ne ítélj el, nincs jogod hozzá! Pláne mert félreértésre (három mondatra) alapozva teszed.
babvirag 3 years ago
nem találom Herczeg Flórától Réka dalát... meg lehet nézni valahol? Így nem fair, hogy nincs összehasonlítási alapunk.
Most hallgattam meg ezt a dalt Polyák Lillától és szerintem az az igazi hangban és színészi előadásban is, pedig elég vacak az a felvétel.
Szerintem.
babvirag 3 years ago
ki vagyok tiltva?
mgaleva 3 years ago
Nem vagy kitiltva,de itt nem szeretjük,ha kritizálják az Emese hangját.Ez itt az Emese Fanklub.Egyébként mindegy,hogy kislány hangja van,vagy sem,mert imádjuk és csodáljuk.Bocsi
Jasinbure 3 years ago 2
A Flóra dalai alatt már korábban olvastam kritikus kommenteket az Emese-rajongóktól.Nem is csináltak titkot belőle, hogy ők kik. Kíváncsi voltam, hogy itt miket írnak, azért jöttem ide. Ezek szerint nekik (pl. zeneszerelmese) szabad kritizálni másokat. Amit én írtam, az meg "rondítás".
Igen, Emesének nagyon szép hangja van, de EBBEN a dalban nagyon éles, és gyerekes a hangzása. Ennek a hangnak nem hihető, hogy "tüz járja át a lelkem, s a testem..."
A Réka dal, az más. Az hiteles.
mgaleva 3 years ago
Az előző kommentárom félig vicces volt,hiszen mindenki leírhatja a véleményét és az tiszteletben tartandó.Egyébként,személy szerint nincs bajom a Flórával sőt,de Réka szerep egy van és a Réka dalban,ahogy te is írtad,rendkívül hiteles az Emese is.
Jasinbure 3 years ago
Hihetetlenül erős, éles és tiszta hangja van!! Erre születni kell!! Kissé különböznek a hangszálai a mieinktől..:)
Hát az, ahogy Rékát előadta... hűűű, még Alföldi Robi is nézett..:)
martisklara 3 years ago 5
mgaleva ez hülyeség amit írsz!
zeneszerelmese 3 years ago
Érdekes, hogy mingid azok rondítanak ide akik FLÓRÁT istenítik!!!! Így nem ferr!!!!!!
Hallgasd meg a többi énekeét Emesének és rájössz hogy nem kislány hang.
KITTA1127 3 years ago 2
A Granada románcában pl. nem. És sok mást is hallottam már tőle. Nagyon tetszett. De továbbra is azt gondolom, hogy a dal tartalmához ez túl csilingelő hang. Amúgy rejtély, hogy miért ilyen, mert más dalban sehol nem volt ennyire éles a hangja.
mgaleva 2 years ago
Nagyon szép, de nekem Jázmin hercegnő, vagy más hasonló mesefigura jut eszembe, ha hallgatom. Kislány-hang.
mgaleva 3 years ago
Na ne....
zeneszerelmese 3 years ago
Egyáltalán nincs kislány-hangja.
Ideális Rékának!
krehata 3 years ago 5
Imádom! Itt a Réka! :))
SilverDave985 3 years ago 4
Nekem tetszik!:):)
minoltamusic 3 years ago 2
W3ichi! Emese osztálytársa voltam négy évig a Toldiban. Sajnos ki kell, h ábrándítsalak, de van ének szak, és Emese ének-zene szakos volt. Érettségizett is belőle. Nem tudom, h honnan vagy ilyen "jól informált", de inkább maradj csöndben, mert hülyeségeket beszélsz!:)
bnoemi86 4 years ago 2
Persze, hogy reméljük! :)
Sok sikert neki!
bergerusz 4 years ago 3
:):):):):):)_):)
zeneszerelmese 4 years ago
Ügyes az Emese, de félek, ez kevés lesz!
bergerusz 4 years ago
Majd meglátjuk bergerusz:)
zeneszerelmese 4 years ago 2
Reméljük nem bergerusz, de legalább te elismered, hogy ő is tud valamit!
missisippi1982 4 years ago
Gyönyörű a dal,és nekem tetszik, ahogy énekli.
Én értem és elhiszem, amit tolmácsolni akar.
De a favorit csak Réka!!!
zeneszerelmese 4 years ago 4
Emesének nem ez a hangszíne, csak itt más dalt énekel. Szerintem meg tökéletes Réka lesz,mert gyönyörű tiszta hangja van és számomra ő az igazi.Úgyhogy, hajrá Emese!!!!
CARMEL1050 4 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
húú én eléggé nem bírom ezt a hangszínt és Réka szerepére H.Flóra sokkal jobb lenne. Amugy nem rossz a csaj de nem tetszik a hangja itt nagyon nem.(bocsi)
liluka20 4 years ago
Hallgasd meg a Réka dalt és meghallod, hogy csodálatos hangja van.
zeneszerelmese 4 years ago
szia babvirag!
Nyugodtan maradj hallgasd ,legalább rá fogsz jönni ,hogy Réka szerepét neki kell énekelnie!
magamsemtud 4 years ago
gyönyörű...
neki musicaleket kell (!) énekelni..
de... ne kövezzetek meg... de Rékának szerintem nem lenne tökéletes.
Azért maradhatok meghallgatni újra?? :)
babvirag 4 years ago 4
Én sem szeretem a szűklátókörű embereket!
magamsemtud 4 years ago
gyönyörűen énekelsz, Emese!!!! Néztem a műsort is, és másodszorra jobban megértettem, ehhez nem kell színészkedni, elég csak Téged nézni, az mindent kifejez :). Gratulálok, és hajrá, nálam tiéd Réka !!!
nanehogymar 4 years ago 3
Imádom az Emesét,de kiváncsi lennék,hogy mely lehetőségek közül választhatnak.Ezeket választják,de hogy mi az alternatíva,ez a kérdés.FANTASZTIKUS A NŐ!
Jasinbure 4 years ago 3
Szégyenlem magam helyetted is.Te egy beteg, megkeseredett, irigy ember vagy. Fejezd be és keress máshol, ahova oda tudsz piszkítani.
Emese ezt nem érdemli.:(:(:(
univerz83 4 years ago
Kedves Viki!
Vedd észre, hogy ez az oldal nem rólad szól és szállj le Emeséről, ha nem tetszik hallgasd magadat!
Nekünk akkor is tetszik, mert gyönyörűen énekel és tudod ő emberi :)
univerz83 4 years ago
Nem mindegy milyen iskolába járt? Csodálatos a hangja és kész!
üdv: kampányfőnök
magamsemtud 4 years ago
Kedves Viki!
Nem kívánok vitát nyitni, de Emese nem járt sajnos dráma tagozatra, csak ének szakra.:(
Ezt Neked pontosan tudni kéne, ha nem tetszik, javaslom ne hallgasd és nézd, mert az ilyen irigy rosszindulatú megjegyzésekre nem ez az oldal hivatott.
univerz83 4 years ago
Akinek nem tetszik az irigy, aki irigy az huzzon el innen es ne irjon hulyesegeket.
Neki van a legszebb hangja es fantasztikus ember.
A Hugom
makkmartono 4 years ago 2
Így van Makkmarci!Mint legjobb barát, teljesen egyetértek veled! Aki leszólja az hugod, az csak irigykedik! Gyonyoru hangja van, és imádnivaló ember!
Emi, ha ezt olvasod, akkor sok sok szerencsét kívánok! Szorítok ezerrel :-)
farelamore 4 years ago
Előrebocsátom nem értek a zenéhez és a színészethez sem! De ez a hang megborzongatóan gyönyörű volt, a szemei maximálisan kifejezik a dal szövegét.És sztem minden további mozgás csak rontott volna az összképen.Töreki Andi mellett ő a kedvencem,neki adnám a Rékát, de ha a Flóra kapja,akkor sem fogok szomorkodni.:)
SilverDave985 4 years ago 2
akkor meg nem is 4 év :)
W3ichi 4 years ago
NEM IS A GIMIRE GONDOLTAM:)
KITTA1127 4 years ago
a toldi gimiben sosem volt ének szak :)
W3ichi 4 years ago
Kedves W3ichi! Ha nem vagy biztos az információdban akkor majd én felvilágosítílak!!! NEM DRÁMA SZAK HANEM ÉNEK ZENEI.
KITTA1127 4 years ago
végre egy normális dalválasztás tőle... csodálkozom, hogy 4 év dráma szak után miért nem tudja a színpadon feltalálni magát.
W3ichi 4 years ago
Csatlakoznám az előttem szólóakhoz.Gratulálok Emese:)
KITTA1127 4 years ago
Ez a kedvencem eddig az Emesétől! Olyna angyon szépen énekel! Imádom én is ! :)
Dorca16 4 years ago 3
nekem nagyon tetszik a hangja én nagyon szeretném ha rékát meg tudná kapni de ha benne lenne az is elég
ezt a dalt nagyon jól énekelte nem tudom hogy miért szólták le mondjuk nem értek hozzá szerintem nagyon jó
HAJRÁ EMESE
davehun91 4 years ago 4
Ő egy nagyon kedves lány csodálatos hanggal:-)
magamsemtud 4 years ago
Imádom ezt a nőt!
Jasinbure 4 years ago 2