Hmmm...értem. Tehát a Tv székház felgyújtása vélemény-nyilvánítás volt. És az is teljesen rendben van, hogy az akkor beolvasandó követelések között ott volt, hogy a Fradi kerüljön vissza az első osztályba. Na hagyjuk már! Milyen degenerált, nyakatekert, idióta felfogása van egyeseknek? Az eszem megáll...
Úgy tűnik, hogy egy kis létszámú antiszemita terrorbrigád verejtéket és energiát nem kímélve dühében, kínjában és elkeseredésében hörög és mocskolódik...
Tán csak így tudnak úrrá lenni a frusztrációjukon ... ?
A "görények" írják az ilyen kommenteket, mint Te. Akik gondolkodnak is, azoknak nem tetszik, ami most van. De nektek ez kell: egy király, aki megmondja, hogyan éljetek. Semmi baj, az idő megoldja ezt a problémát is. A fák nem nőnek az égig. Ha egy fa megöregszik, akkor rendszerint elkorhad, és veszélyessé válik a környezete számára. Az ilyen fát KIVÁGJÁK a pits@ba.
@pictboy ...és ki vágja ki? 2014-ben majd baltát foghatsz kispajtás, de rá fogsz jönni, hogy ezzel a nemzettel ugyanazok, ugyanazt a hazugságot 20 év után már nem fogják tudni elhitetni! Szerintem is az idő oldja meg a problémát, ui. egyszer majd te is felnősz...és nem csak biológiai értelemben!
@pictboy Ti meg a gondolkodás? Van néhány szlogenetek, hogy most akkor mi nem tetszik, de a megoldását már egyikőtök sem tudná megmondani. Egy két szöveg annyira óvodás, hogy röhögnöm kell. Túláltalánosított filozofikus ideológiáknak is rosszak. Szerintem itt néhány liberális művész, aki félti a megélhetését, ingerli az átlag intelligenciájú elégedetlen budapesti (+ pár vidéki) embereket. Az MSZP alatt milyen csöndben voltatok, pedig ott gázzal fújták és gumibottal ütötték a véleménnyilvánítókat
Gyurcsány Ferenc: Nem javasolnám, hogy a ma reggeli beszélgetést elvigyük a magyar értelmiség, a magyar kulturális, gazdasági, média elit felelősségének irányába. Egy mondatot hadd mondjak. Közmédiának nem az a felelőssége, hogy visszhangozza a politikusok szavait, hanem az a felelőssége, hogy keresse az igazságot, és ha úgy látja, hogy valaki nem mond igazat, akkor azt mondja, hogy többet hazugsághoz nem adok teret.
Ezek a görények pofáznak sajtószabadságról... hol voltak ezek a nyomorultak 2002 ben? Amikor a D209-es jelű szigorúan fedett , azt mondta, hogy vegyen magának tévét az ellenzék?
Tüntetést szervezünk Pozsonyban a sajtószabadság védelmében március 15-én a megcsonkitott Petőfi szobor előtt ! Legyen a Felvidéken is sajtószabadság!!!
Börtönben van?
pimpakutya 3 months ago
Hmmm...értem. Tehát a Tv székház felgyújtása vélemény-nyilvánítás volt. És az is teljesen rendben van, hogy az akkor beolvasandó követelések között ott volt, hogy a Fradi kerüljön vissza az első osztályba. Na hagyjuk már! Milyen degenerált, nyakatekert, idióta felfogása van egyeseknek? Az eszem megáll...
pictboy 4 months ago
Hello im Para Kovacs Imre ....and im a MORMON! or MORON
pullattila 4 months ago
This has been flagged as spam show
Úgy tűnik, hogy egy kis létszámú antiszemita terrorbrigád verejtéket és energiát nem kímélve dühében, kínjában és elkeseredésében hörög és mocskolódik...
Tán csak így tudnak úrrá lenni a frusztrációjukon ... ?
NO PASSARAN !
quintus909 4 months ago
imre para-kovacs költözz ki Izraelbe,minek idegesited itt magad ?!
a te világod már megbukott,hála ISTENnek(ilyen neked nincs,ja....és hazád sincs)
lovelifekidcry 4 months ago
hátétépé: per per href.hu/x/gaf2
ez is fizetett reklám? a póker reklámozásból jól meglehet élni? erkölcsös majom.
jufgalw 4 months ago
This has been flagged as spam show
ha leírhatod ,hogy nincs sajtószabadság.... akkor sajtószabadság van
ha nem teccik el lehet menni .. gy f
SATAN88able 4 months ago
tetszettek volna nem forradalmat csinálni!
dcmfoto 4 months ago
Neked kéne gondolkodni pictboy:)
smohichan 4 months ago
Az nem zavar haver hogy a te királyod eladta szülöfölded több mint felét, hogy audival járhasson?
smohichan 4 months ago 6
A "görények" írják az ilyen kommenteket, mint Te. Akik gondolkodnak is, azoknak nem tetszik, ami most van. De nektek ez kell: egy király, aki megmondja, hogyan éljetek. Semmi baj, az idő megoldja ezt a problémát is. A fák nem nőnek az égig. Ha egy fa megöregszik, akkor rendszerint elkorhad, és veszélyessé válik a környezete számára. Az ilyen fát KIVÁGJÁK a pits@ba.
pictboy 4 months ago
@pictboy ...és ki vágja ki? 2014-ben majd baltát foghatsz kispajtás, de rá fogsz jönni, hogy ezzel a nemzettel ugyanazok, ugyanazt a hazugságot 20 év után már nem fogják tudni elhitetni! Szerintem is az idő oldja meg a problémát, ui. egyszer majd te is felnősz...és nem csak biológiai értelemben!
holirobi 4 months ago
@pictboy Ti meg a gondolkodás? Van néhány szlogenetek, hogy most akkor mi nem tetszik, de a megoldását már egyikőtök sem tudná megmondani. Egy két szöveg annyira óvodás, hogy röhögnöm kell. Túláltalánosított filozofikus ideológiáknak is rosszak. Szerintem itt néhány liberális művész, aki félti a megélhetését, ingerli az átlag intelligenciájú elégedetlen budapesti (+ pár vidéki) embereket. Az MSZP alatt milyen csöndben voltatok, pedig ott gázzal fújták és gumibottal ütötték a véleménnyilvánítókat
benita841 4 months ago
Gyurcsány Ferenc: Nem javasolnám, hogy a ma reggeli beszélgetést elvigyük a magyar értelmiség, a magyar kulturális, gazdasági, média elit felelősségének irányába. Egy mondatot hadd mondjak. Közmédiának nem az a felelőssége, hogy visszhangozza a politikusok szavait, hanem az a felelőssége, hogy keresse az igazságot, és ha úgy látja, hogy valaki nem mond igazat, akkor azt mondja, hogy többet hazugsághoz nem adok teret.
(Magyar Rádió, 2005. július 5.)
fe2ba 4 months ago
Ezek a görények pofáznak sajtószabadságról... hol voltak ezek a nyomorultak 2002 ben? Amikor a D209-es jelű szigorúan fedett , azt mondta, hogy vegyen magának tévét az ellenzék?
Seggfejek, lúzerek vagytok és nehezen viselitek!
nasahu01 8 months ago
@nasahu01 látom megtaláltad a ctrl c ctrl v funkciót gratulálok hozzá
pukika88 4 months ago
ágyrács
bajuszur 11 months ago
Sötétebb vagy mint egy fideszes alagútban.
tyibful 11 months ago 3
Tüntetést szervezünk Pozsonyban a sajtószabadság védelmében március 15-én a megcsonkitott Petőfi szobor előtt ! Legyen a Felvidéken is sajtószabadság!!!
DavidItzak 11 months ago 2