Régen kezdtétek ezt a müfalyt ,de a mainapig is szivesen halgatom a számaitokat,remélem még sok örömet okoztok mi a régebbi korosztályunknak,az elsö kazettákat csak pult alól tudtam megszerezni..
Megvolt a dob, basszusgitár, szólógitár, ritmusgitár, szinti. Pontos játék, nincs telenyomva hülyeségekkel. És akkoriban természetes volt egy-egy lagziban ez a szint. Most meg kiáll 1 ember a midivel, és olyan csörömpölést csinál, hogy csak azt nem lehet hallani, amit kellene.
Na ez a zene, nem a mai sztárköcsög emósok meg a többi nyominger, ezek nemsokára úgyis eltűnnek a süllyesztőbe ahová valók. De a 3+2, és a hozzá hasonlók halhatatlanok. 0:53-nál hogy nyomja a mammer. :-))))
Ma is büszkeség ezt a zenét hallgatni ennek tartalma, ebben a múltunk szerettette is benne van, nem úgy mint a mostani ratyi lajcsis bohócoknak, ez a 3+2 zene csupa nagybetűvel írva...
én magyarkènt Olaszorszàgban èlek, ès elmondhatom, hogy a romàn cigànyok illetve a romànok az ilyen ès ehhez hasonlò magyar nòtàkat jàtszàk a metròn,publikus helyeken, ès ugy adjàk elo mintha az o zenèjuk lenne...
Pozsonyban voltam vasúti skanzenben kb 3éve MávNosztalgia Kft-vel és a mellette levő veteránautókiállitás mellett (vagy Kassán volt inkább,mert ott is voltam kb fél éve eltéréssel?)gyanúsan magyarnak tűnő cigányzene-együttes 100%hogy magyar számot húzott és hogy elvoltak a "szlovákok"...ugyanúgy a történelmünekt is "megszerzik",e havi magyarországi KAPU újságban/folyóiratban lehet cikket olvasni róla.
A 80' években buszkirándulások alkalmával csempészték be a kazettákat, és 300Ft-ért adták.
A "popp szakma krémje" mikor meghívták őket egy hazai fellépésre, hevesen tiltakozott. Mára meg "lajcsis sóban" ők rángatják magukat erre a zenére. Tán megkedvelték azóta, vagy a pénz, és szereplési vágy miatt teszik? :-)
lajcsi meg tobbi hirtelen sztar " " , fasy meg a tobbiek nem letezik hogy egy szamukat ne enekelne barmely alkalommal. Hja latjak h nepszeruek es elismert zeneszek abbol az idobol amikor az ilyenfajta zenei stilust kozpontilag tiltottak. Oket nem tiltja senki peddig kellene hogy ne szennyezzek a levegot a szemetukkel. Soha nem fogjak utolerni oket, a pop szakma kremje ahogy te hivod oket azok meg olyan hitvany emberek akik feltettek zenejuket vagy feltekenyek voltak rajuk a nepszeruseguk miatt
Lajcsi kb pont ekkor indulhatott itthon,van egy "Allstars" lemez is,amiben közösen vannak, "3+2 Kópé" vagy "3+1 Kópé és Dagi MAnci" a címe.a 3.ember nem is tudom ki volt,meg kell keresnem,lehet a Kadlott Karcsi...most már Károly. jútyúb pont kom /watch?v=mqYdHxYn9DA.
Hát ez az a zenekar,amelyik örökké meg fog maradni az emberek emlékében!!!Bármelyik számukat meghallva,elkezd járni az ember lába!Azok a boldog 80-as évek!!! Sose lesz ilyen többé,sajnos...
Nekem van tőlük 3 eredeti kazattám!!!! :) Ők voltak ennek a műfajnak a "kitalálói", vagy úttörői, meg a Kadlott Karcsi. A fanyalgóknak üzenem hogy halhatatlanok maradnak, műfajt teremtettek. Ennyi a kommentem. :)
muito legal! genious video!
unclenowka 1 month ago
moc nadherna skladba mam nani moc hezke spominky moje baba bila madarka tak mi to spivala a dekuji
kokynkovy 1 month ago 3
Erre mondják,hogy alacsony költségvetésű klipp:) Amúgy igazi múlatós zene!
Fibing 1 month ago
@Fibing Van benne valami, de mennyire érték örző ! :) Van egy hangulata :)
valakinekavalakije 2 weeks ago
Filipbenuska -ti si sk?prosimte pomadarski ,protoze ne rozuvi poTocki!!!majd ha lesz történelmetek akkor pofázz tót kutya
80Crywolf 1 month ago
Does anyone know if 3+2 has a DVD out there to buy?
KrysKras666 1 month ago
ez volt ám a jó zene
rajosful 3 months ago
retro...
centauron 3 months ago
Co ti jebe, jaku dieru medzi zibami ma :D Umrel som :)
filipbenuska 4 months ago
@filipbenuska mi a faszt akarszt mondani?
martoniozsa 2 months ago
A neon kendős mammer az ablakban nagyon ott van :)
semzi2 6 months ago
Ki szurta ki a Roland Juno 106-ot 1:32-nel? :)
Van egy erzesem, hogy tizedet nem hasznaltak ki a hangszer tudasanak... ;P
Btw: Nem leszolasbol irtam, nem veletlenul neztem a videot... 3+2 FOREVER!
kutyulikutyus 6 months ago
Nagyon jo kis szám!
david16612 6 months ago
Ez ám az élet:)))
xxxsancixxx89 6 months ago
De jo volna egy ilyen stilusu zenet jatszo zenekart alapitani .-mar ha volna kivel?
johnnygt1000 7 months ago
0:51 a legjobb rész ... :))
arzoil96 7 months ago
nagyon régi, nagyon egyszerű, és NAGYSZERŰ!!!!
hunyoka 7 months ago
Miért ugrik be Szintiboy erről a zenéről? XDDD
basszaanyud 9 months ago
Könnyen megtanulható otthoni pénzkereset! szerencsespenz.c8.hu
zseton001 9 months ago
Igazi mulatós ez kell a magyarnak ! Szebb Jövőt !
hungeri69 9 months ago
KIRALY AZ IS VOLT MIDEG
sinuk9 9 months ago
az esküvőmön ezt dalolja az uram meg a násznép!!! óriási, hatalmas, világklasszis :D :D
Tinkalinka 10 months ago
Erre még fogunk táncolni! MC!
19kiriba53 10 months ago
Erre még fogunk táncolni! MC!
19kiriba53 10 months ago
Nem rossz a menyasszony, adnék neki...
grafitiv 11 months ago
Még ma is szívesen hallgatom, igazi mulatós és nagyon tetszik!
Ha tehetném csak táncolnék rá, de rendesen!
Akár Veled is!
19kiriba53 11 months ago
Nálad járok rózsaszál! M cs!
19kiriba53 11 months ago
erre nem is lehet csárdást táncolni....
bozsvaricsilla 11 months ago
IGAZI MAGYAR ZENE!!!!
BayernLacko76 11 months ago
Fenn a hegyen Veled voltam Rózsaszálam!
Gyönyörű emlék és isteni érzés ma is!
19kiriba53 11 months ago
jo a zene!!
kisgabor12 11 months ago
Ez az nyomjátok!!! Nagyon jóó
arnie4707 11 months ago
XD milyen zene ez? :DDD
gabo28000 11 months ago
meg az a lagzi..
A legeslegjobb lehetett, nem ugy mint most hogy mutogatas kinek mije van, miben jott mivel.. stb...
sokkal, de sokkal jbb lehtettt onfeletten "mulatni" mint a most..
MrFabbal 1 year ago
@MrFabbal Ékezet hiány van nálad , mármint ezt nem sértésből írom
MrKrix95 11 months ago
es???
talan nem jo???
MrFabbal 1 year ago
vörösbor,bográcsos, jó kedv egészség. A többi nem érdekes
Ripper001 1 year ago
Jó volt Fiúk!Nagyon tetszett! Ma is!
19kiriba53 1 year ago
hat ez odabasz :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
tyranna91 1 year ago
desukar csavo ;))
Varjil8 1 year ago
Szanazug, birkapöri, jó hangulat, Örök emlék!
Igaz Pistám?!
19kiriba53 1 year ago
Így mulatunk
feketemacska1000 1 year ago
Régen kezdtétek ezt a müfalyt ,de a mainapig is szivesen halgatom a számaitokat,remélem még sok örömet okoztok mi a régebbi korosztályunknak,az elsö kazettákat csak pult alól tudtam megszerezni..
czibereimre 1 year ago
Nagyon szep szam, sajnalom hogy en nem eltem az o ideukben...
Arpi489 1 year ago
@Arpi489
Az ő idejükben??? Kinek az idejében ?? :DD
elbandyka86 1 year ago
Nagyon szeretem!!!!!!
Mulatósok között is van különbség,nem is kicsi!
Ildike1985 1 year ago
Nagyon szeretem!!!!!!
Ildike1985 1 year ago
A vőlegény melyik sorozatban szerepelt? Nem jut eszembe... Köszike
hangya10 1 year ago
erre lehet nagyokat bulizni baszki !!!!
szerdahelyigyerek 1 year ago
ez melyik adórl van Csak mert van egy logó a sarokban
miaveczs 1 year ago
@miaveczs :D :D :D :D :D az a konverter szoftver logója :D
stutterize 10 months ago
Megvolt a dob, basszusgitár, szólógitár, ritmusgitár, szinti. Pontos játék, nincs telenyomva hülyeségekkel. És akkoriban természetes volt egy-egy lagziban ez a szint. Most meg kiáll 1 ember a midivel, és olyan csörömpölést csinál, hogy csak azt nem lehet hallani, amit kellene.
camelot6969 1 year ago
hójeség ez a nóta
csaba5121 1 year ago
ilyen zenék nélkül nincs igazi lakodalom!
d22rpi 1 year ago 9
sárgul már ....de jó!!!!
Iliesrenata87 1 year ago
Comment removed
spilerkonyak 1 year ago
@spilerkonyak Kurva anyád!
HollosiJ 1 year ago
This has been flagged as spam show
@HollosiJ Czika János postás baszógép ál Jehova Tanúja képmutató Sátán magva ál-JT kurvák és összes világi kurva baszó hazug mocskos hűtlen aidses féreg Istengyalázva botrány kúrógép nonstop úton-útfélen farkalást seggbekúrást vállal. Jelentkezés fő feltétele hogy képmutató légy. Dohány utca 13. Nádudvar 4181 H.B.megye, imád szextelefonálni emilezni sms-ezni a képmutatásban idős beteg rászoruló leszarásban úttörő ál-JT-ringyóival szemmel-szájjal baszni 06303267765, 06707737642, 06304089850
czikajani 1 year ago
A 3+2 sose tartozott a kedvenceim közé, de ez a remek példa arra, hogy hiába mulatós stílusú zenét játszanak, attól még lehet igényes!!!!
winstonlaci 1 year ago
Na ez a zene, nem a mai sztárköcsög emósok meg a többi nyominger, ezek nemsokára úgyis eltűnnek a süllyesztőbe ahová valók. De a 3+2, és a hozzá hasonlók halhatatlanok. 0:53-nál hogy nyomja a mammer. :-))))
czenemiki 1 year ago
A régi lakodalmak hangulatát idézi:). A 3+2 valamikor nélkülözhetetlen 'kellék' volt, ha a család mulatott!:)
hunwolfheart 1 year ago
EZ TUTI SZÁM,TUTI EGYÜTTESSEL!!!!!!!!!!
ani820222 1 year ago
DE SZIPEK A TRAGYAT UGY KENE LE ROBBANTANI ROLUK
pirosjumbo 1 year ago
Drágajó édesapám kedvenc száma volt.
budai9 1 year ago
jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó
Purcika 1 year ago
1987.
mihalylovics 1 year ago
ez az egyik legszebb klasszikus......
lovaricokshej 1 year ago
Ma is büszkeség ezt a zenét hallgatni ennek tartalma, ebben a múltunk szerettette is benne van, nem úgy mint a mostani ratyi lajcsis bohócoknak, ez a 3+2 zene csupa nagybetűvel írva...
Hiddenhook 1 year ago
nekem ez a kedvencem (Y)
NeSSy996 1 year ago
Ez óriási muzsika több ilyen kellene és nem Márió and társai... :)
suzukits200r 1 year ago
az ám!
e355bf42 1 year ago
KIRALY
sinuk9 1 year ago
Nóta tv töltelék
benc315 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Borzasztó !
ulligunther 1 year ago
Adjunk a koleszterinnek!!!!!!!!!
redfaction1984 1 year ago 3
én magyarkènt Olaszorszàgban èlek, ès elmondhatom, hogy a romàn cigànyok illetve a romànok az ilyen ès ehhez hasonlò magyar nòtàkat jàtszàk a metròn,publikus helyeken, ès ugy adjàk elo mintha az o zenèjuk lenne...
zsofica22 1 year ago
Pozsonyban voltam vasúti skanzenben kb 3éve MávNosztalgia Kft-vel és a mellette levő veteránautókiállitás mellett (vagy Kassán volt inkább,mert ott is voltam kb fél éve eltéréssel?)gyanúsan magyarnak tűnő cigányzene-együttes 100%hogy magyar számot húzott és hogy elvoltak a "szlovákok"...ugyanúgy a történelmünekt is "megszerzik",e havi magyarországi KAPU újságban/folyóiratban lehet cikket olvasni róla.
Balage78Szfvar 1 year ago
fantasztikus,világi,én nem birok magammal amikor ezt a notat meghallom.akkora király,mindent bele,hatalmasak vagytok,imadlak titeket.
9gambit 2 years ago
áááá dejó! egyből beugranak a falusi sátras lagzik, ahol anyámék hajnalig ropták :)
hugerabugera 2 years ago 8
reg volt szep volt.......
kormoran34 2 years ago 3
Így mulat a szegény ember
így mulatunk mi magyarok:)
farkas858 2 years ago 60
@farkas858 így mulatunk és ha mulatunk akkor rendessen mulatunk!!!!! Üdv. Németországbol
ungarnzidane 1 year ago
@farkas858 milyen szegény ember? :) ebből is látszik, hogy ennyi jó kajája egy népnek sincs! :)
ungarndeutscher 10 months ago 2
bellissimo!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
imy7ro 2 years ago 3
Mondanivalóilag odabasz....
Fibing 2 years ago 7
A 80' években buszkirándulások alkalmával csempészték be a kazettákat, és 300Ft-ért adták.
A "popp szakma krémje" mikor meghívták őket egy hazai fellépésre, hevesen tiltakozott. Mára meg "lajcsis sóban" ők rángatják magukat erre a zenére. Tán megkedvelték azóta, vagy a pénz, és szereplési vágy miatt teszik? :-)
szamoca67 2 years ago 4
lajcsi meg tobbi hirtelen sztar " " , fasy meg a tobbiek nem letezik hogy egy szamukat ne enekelne barmely alkalommal. Hja latjak h nepszeruek es elismert zeneszek abbol az idobol amikor az ilyenfajta zenei stilust kozpontilag tiltottak. Oket nem tiltja senki peddig kellene hogy ne szennyezzek a levegot a szemetukkel. Soha nem fogjak utolerni oket, a pop szakma kremje ahogy te hivod oket azok meg olyan hitvany emberek akik feltettek zenejuket vagy feltekenyek voltak rajuk a nepszeruseguk miatt
Lorand24 2 years ago 3
Lajcsi kb pont ekkor indulhatott itthon,van egy "Allstars" lemez is,amiben közösen vannak, "3+2 Kópé" vagy "3+1 Kópé és Dagi MAnci" a címe.a 3.ember nem is tudom ki volt,meg kell keresnem,lehet a Kadlott Karcsi...most már Károly. jútyúb pont kom /watch?v=mqYdHxYn9DA.
Balage78Szfvar 1 year ago
öregapámal mindig ezt hallgattuk a Penny parkolóban...amíg élt:(
endrecske007 2 years ago 4
Emlékszem apám ezen kazettáit hallgattam rongyosra 8-9 évesen :)
turifster 2 years ago 3
Jókat buliztunk az első számaikra!
Mrlaci67 2 years ago 3
This has been flagged as spam show
0:22 maminak megjött a menszesze 20 év után a menetet látva, azér vigyorog a vasorra alatt!
A menyecskét meg megforgatnám a farkamon asszem! XDD
gergely007 2 years ago
milyen jó is volt Egerben!!!!! ugy Szöcske???hih
e355bf42 2 years ago
Ezt a zenet oregek, fiatalok egyarant szeretik!
agyongyvirag 2 years ago 4
89-ben születtem... arra két évre örökké büszke leszek...
Atkawildchild 2 years ago 3
Hát ez az a zenekar,amelyik örökké meg fog maradni az emberek emlékében!!!Bármelyik számukat meghallva,elkezd járni az ember lába!Azok a boldog 80-as évek!!! Sose lesz ilyen többé,sajnos...
BayernLacko76 2 years ago 5
0:53 LOL
nemtoksemmit2 2 years ago 4
KIRALY
sinuk9 2 years ago 20
az a szép (majdnem)gondtalan fiatalkor...
gabisbayern 2 years ago 8
eszmíletlen nagy profi zenekar volt a maga mufalyában...sajna már nem mukodnek így egyutt
chris22cm 2 years ago 7
Szuper! Szép időkre emlékeztet..:)) LONA
janovicsilona 2 years ago 9
hamisítatlan,igazi falusi lagzi))
TheGalonso 2 years ago 10
legjobbak egyike....(L)
BlackNiksy 2 years ago 7
szept 4 ;)
enginecheck 2 years ago 4
Kiráz a hideg, ha rágondolok, milyen nagy buli lesz szeptember 4.én....
Remélem készűl majd felvétel!
HA5CSR 2 years ago 5
ajj...de mennék már lakodalomba jugoba!!!:)
volimdragana 2 years ago 5
ezt mennyit hallgattuk mamámmal mikor kicsi voltam... este felhúztuk a redőnyt, lekapcsoltuk a villanyt, kinyitottuk az ablakot és ezt énekeltük...:)
krisztiiih 2 years ago 3
Egy jó buli után sárgulhat is...
petya131 2 years ago 4
Mi ezt úgy szoktuk énekelni,hogy
sárgul már, az epe meg a máj
szaborolandka 2 years ago 7
húúú ez mekkora nóta ! :D:D erre aztán lehet mulatni 1-2 pofa sör mellett
ROLANDROBI 2 years ago 8
1+2 pofa sör az
enfield20 2 years ago 6
Ez nagyon nagy!Felidézi a gyerekkoromat,mert akkor itthon mindig 3+2-t halgattunk:)
mervinhun 2 years ago 4
Sárgul már a kukoricaszár, vadvirágos, madárdalos a határ,
Szép galambom, kicsi tubicám, patyolatos jegykendővel várj énrám.
Patyolatos jegykendővel, kicsi szíved szerelmével,
Légy az enyém kisbabám!
Sárgul már a kukoricaszár, az én szívem kis galambom téged vár.
Patyolatos jegykendővel, kicsi szíved szerelmével,
Légy az enyém kisbabám!
Sárgul már a kukoricaszár, az én szívem kis galambom téged vár.
feketemacska94 2 years ago 7
köszönöm
PaljoSrceMoje 2 years ago
Juhoslovansky Slovák...
PaljoSrceMoje 2 years ago
Ok. Ale ten text vypadá dobře. Jako kdyby jsi uměl maďarsky.
Jo ,je tam napsáno Google translate.
obyektiv81 2 years ago
google translate, dobra vec,,, lem či ma tem kisbacska rozumel??!
Szükségem van a szövege ezt a dalt ...
PaljoSrceMoje 2 years ago
nemtudom magyar, de ez a dal is nagyon hasonlít rám, mert valaki tudna küldeni nekem a szövegét, ezt a dalt ... Köszi előre
vagy e, azt fordították át a Google Translate ... Sajnálom, hogy a helyesírás:)
PaljoSrceMoje 2 years ago
Mluvíš maďarsky! a taky slovensky a i srpski!
Ko si bre ti-:))))?
obyektiv81 2 years ago
I first heard of this great band back in 1987, and my father relentlessly kept playing this on our stereo! I still love these guys to this day!
janosleng73 2 years ago 2
Legjobb!
Gyerekkoromban én is rengeteget hallgattam egy 3+2 kazettát, jó is volt.
megazapadfaszat 2 years ago 3
good voice and music! do u know wher can i find more vids of them? concerts maybe?
SingingSt 2 years ago
This has been flagged as spam show
3plusz2 koncert Budapesten a KISSTADIONBAN! 25 év után újra együtt! 2009.szeptember.04 20:00h
Koncertjegyek már kaphatók a w w w. t i c k e t p r o. h u -n.
További infó a w w w. 3 p l u s z 2. h u weboldalon található
LakodalmasRock 2 years ago
persze, hogy kiültek.
ilyenkor szokták megnézni ki van a lagziba...kihez lehet este bemenni (ki nincs otthon)...:(((
djnovak77 2 years ago 3
Ihaj, csuhaj sose halunk meg!!!!! Imádom
manoka50 2 years ago 4
király!!!!!
lujzika1985 3 years ago 5
jól nyomják na....
VargaLacee 3 years ago 6
nagyon siet a nasznep a dombon felfele:))
vegasshowbiz 3 years ago 2
télleg a cigók ott vannak a háttérben
király :)
tunker81 3 years ago 7
ez mindent meger:)))=))) annyit rohogtem rajta h beszaras:))
atythesz 3 years ago 7
KIRALY
sinuksinuk 3 years ago 3
This comment has received too many negative votes show
A Stampfnak ez megvan magnókazettán.
Azóta is csak azt hallgatja.
Igazi preszórokker.
Puhacerka 3 years ago
Szövegileg odabasz...
Fibing 3 years ago 31
@Fibing szövegileg... éljen a szép magyar beszéd kolléga!...
krahov 1 year ago
Sárgul már a kukoricaszár, vadvirágos madárdalos a határ
Achmed690 3 years ago 15
ez mulatós zene, nem a tekknő,meg matyi
Magka01 3 years ago 12
This comment has received too many negative votes show
A Tekknő is mulatós csak a fiatalabbaknak.
Zsirosdiszno 3 years ago
3+2: Sárgul már a kukoricaszar
ili
3+2: Sárgul már a kukoricaszor
robertmsrs 3 years ago
Fender gitár ázze. Jimy Hendrix is ezen nyomta. Nagyon szalonna az egész...
amanita666 3 years ago 4
Hát Hendrix is hasonló műfaj:-)(bocs)
hgergely7 3 years ago 7
Hát igen,ezt nem studióban vágták össze.Nagyon jó.:)
zorkovics 3 years ago 4
nagyon cuna a klip..de a zene is :D
Kocbaba84 3 years ago 4
a "Hát idefigyelj Lajos!" sem kevésbé zsírpatentflashkirály
ungarkristof 3 years ago 3
a klip is ütős!:)
ungarkristof 3 years ago 2
Nagyon fasza:)
megszalott 3 years ago 10
ALAP!!!!!!!!!!!!! :D
doll894 3 years ago 2
This comment has received too many negative votes show
huhh.. a lényeg hogy vége van a videónak 5 perc után és többé hál'istennek nem árthat..
lbelafi 3 years ago
Egyetértek balazsbazsi! Ők meg a Kadlott, illetve a korai Lajcsi...jól nyomják az tuti.
kisbacska 3 years ago 4
Nekem van tőlük 3 eredeti kazattám!!!! :) Ők voltak ennek a műfajnak a "kitalálói", vagy úttörői, meg a Kadlott Karcsi. A fanyalgóknak üzenem hogy halhatatlanok maradnak, műfajt teremtettek. Ennyi a kommentem. :)
balazsbazsi 3 years ago 11
:-)
PaljoSrceMoje 3 years ago 2
emléxem gyerek voltam egész nyáron ez a kazetta menta szomszédban. csávó májusban berakta és megforditotta igy ment őszig
orizatriznyak1973 3 years ago 11
Nagyon birom a szinti allvanyat ;))))
bobbygmanddd 4 years ago
Na ez a klip tényleg üti az összes többit! Az örömapa (vőfély?) ahogy a bajuszával tömi be a pörköltet, mintha nem lenne holnap... :D
vikingecske 4 years ago 10
3+2 hova lettetek.Erdelybol szarmazom az Atlantik ocean masik felen elek, de mindeg szivesen hallgatom dalai. Kosz kisbacska.
AntPat68 4 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
SARGUL MAR a fogad
NEHA mosd meg fogkefevel
sinuksinuk 4 years ago
Comment removed
bradwick212 4 years ago
ez a "poen" 1 kicsit szárazra sikeredett:)
szerdahelyigyerek 3 years ago
Roland Juno-106 :D KIIIRRÁÁÁLYYY :D ;)
levelibeka87 4 years ago 2
hejj de jo volt a temerini gulyas csardaban!!!!!!!!!!
vajdasagi 4 years ago 5
Legjobb mulatós retró, királyok vagytok fiúk!!! :D
komadics 4 years ago 8
gyerekkoromban állandóan ez szólt, mikor faterom vitt az oviba!:)
oshe83 4 years ago 6
3+2 a legjobb mulatós!! XD
doll894 4 years ago 9