Csak arrol nem szol a mese, hogy kik azok a csunya bacsik akik a nagy birodalom mogott allnak.
Az emberek lassan rajonnek, a Tatarjarastol (ok kaptak az adoszedes jogat IV. Belatol), a Torokdulasig (ok szedtek be a haradzsot), a Habsburg uralomig (felvideki banyak elzalogositasa a Fugger bankaroknak), majd a kommunizmusig, vegul privatizacioig mi minden irhato ezeknek a gonosz "orok uldozotteknek" a szamlajara.
Nem kellett fenntartani semmilyen jólétet ezt csak a nyugati nagytőke és a hazai kiszolgálói hirdették.Magyarország önálló állam volt kiváló mezőgazdasággal, iparral.Nagyon jól megélt önállóan. 1$_ 20 ft körül volt a 80-as években.Ugye jó lenne ha most is így lenne.Igaz hogy a pénz amit felvettek meg sem érkezett.1 milliárd beérkezett $-ból lett 23 milliárd adósság.És ez a folyamat egyre csak gyorsul.A globális pénzkartell gátlástalan pénzéhsége miatt. A többit rátok bízom.
Én ezt inkább úgy látom, hogy Kádár épp a nyugatiaktól vett fel azért sok pénzt mert azoknak volt bőven és nem akart pont a Szovjetunió felé adós lenni. Ezzel tartotta fenn az áll jólétet, hogy a szocializmus mennyire élhető mégis. Abban bízott, hogy a Szovjetunió kimeríthetetlen nyersanyagkészletével majd kimeríti a nyugatot és az államadósság majd semmissé lesz, ha a nyugati országok tönkremennek, dehát nem így lett.
Nálam okosabb közgazdászok ezerszer elmondták, hogy a felvett hitelek java része be sem érkezett az országba, pláne nem azért, hogy jól éljünk. Ez egyszerűen mese.
Abban meg szerintem megegyezhetünk, hogy Kádár Moszkva jóváhagyása nélkül szerintem fingani sem mert, nemhogy milliárdokat felvenni Nyugatról....
Ha Viktor király csak vicc szintjén sütné el azt, amit az izlandiak már megtettek én már be se merném kapcsolni az új tévémet mert a zsidó ordibálástól biztos hogy leégnének a hangszórói és ezzel még mindíg olcsón úsznám meg a több millió honfitársaimmal együtt .
Senkinek ne legyen illúziója . A zsidó az akkor is zsidó ha nyugatról jön .
Szoval Viktor hogyan fogja megbuntetni az elozo kiralyokat? Ez nem derult ki a mesebol. Te amugy hol elsz? Szerintem nem Magyarorszagon. Ha megis ott elsz akkor legyszives legkozelebb nezesd at valakivel a szoveget mielott felteszed. Kicsit zavaros/hibas.
Erdekes, hogy mindig valaki mas a hibas. Soha nem a magyar vezetes vagy az orszag. Tudom mindenki ellenunk van es mindenki csak ki akar minket hasznalni es a magyarok a legokosabbak es mi sok mindent feltalaltunk stb. Nem mi talaltuk fel hanem az oseink. Abba kellene mar hagyni a multba valo visszatekintest es elgondolkozni mit lehet tenni ma egy jobb jovoert.
Keleti szomszed nem szolgaltotasbol megtette Janos kirallja!!! Keleti szomszed segitett kis orszagnak - olcso olajat es mas energiat kinalt Magyarorszagnak. Ezzel szemben cserebe nem kovetelmenyezett magyaroktol se penzt, se szolgaltotast! Meg hozza vasarolt magyar ipari cuccokat, elelmiszert, orosz turistak vasaroltak a legtobbet magyar boltokban! Magyarok csak jot lattak keleti szomszedtol! Szocializmus volt az aranykor Magyarorszagon!
@Verenicaslovv Tévedés ! A kőolajat valutáért kaptuk és nem egy gyárunk végig a ruszkiknak termelt (háborús jóvátétel gyanánt) amíg bele nem bukott 90-ig .
Ami a ruszkiktól jött és ért is valamit, azért ők is el kérték az árát pl a gépkocsiknak . Ha a ruszkik nem pofáznak bele , a 70-es évek óta japán és német autókat gyárthatnánk és a már akkor bezárt szénbányák is német ésszel tovább működhettek volna mert a dorogi szén gyógyászatra is alkalmas .-és még sorolhatnám .
@spencer96582 Inkább ne sorold ezt a hülyeséget.Most is japán és Német autót gyártunk éhbérért.A szénbányáinkat azért záratta be a pénzkartell hogy a gazdaság energia ellátása megszűnjön.Így a gazdaság összeomlott,mindent tőlük kell megvásárolni a tőlük felvett hitelekből. Igaz a kőolaj ruszkiból jött és 2,80 Ft volt 1litere a benzinnek, míg 1.60Ft a földgáz. 20Ft 1$ Mellesleg a Németek sem a szenet akarják zabálni Magyarországon, jobban tetszik nekik az ingyenmunkás.
A korábbi magyar "királyok" lehet hogy tudtak számolni, viszont a videó készítője sajnos nem tud. Mivel 1 billió dollár az kiírva 1000 000 000 000 dollár. 2:19 nél egyszer 10 raklapon elfér, utána meg már jó sok raklap kell hozzá :) Hogy is van ez, tessék mondani?
Nem azért, hogy védjem Kádárt, de ugyebár az általa felvett egy milliárd dollár, az ő idején visszafizetett 11 milliárd között, és az elmúlt húsz év között nagy a különbség... Ha Kádár bűnös volt - biztos az volt - akkor az elmúlt húsz év vezetősége többszörösen vétkes...
Nagyon érthető a mondandója! Két dolgot befricskáznék azért. Nem kötekedem, csak a Valóságot jegyeznék meg amit a videó tévesen propagál.
1. Én nem vettem fel adósságot, és engedélyt se adtam, hogy Nemzetem terhére bárki is felvegyen.
2. Szavazás Hazánkban még nem volt! Savazásos valamik, csak hülyítések.
Na jó, "hazudtam"!
3. Se alkotmány, se jog, se hatalmon lévő párt nincs. Nincsenek érvényes szerződések. '49-es 20-as hazugság, tehát berkein belül minden az! Viktória is!
Vagy azért nosztalgiáznak oly boldogan, mert akkor ők is belenyúlhattak a közösbe (TSZ-ek vagyona ), attól a kicsitől is boldogok voltak, míg mostanság ez csak felsőbb szinteken lehetséges?!
Idegbajt kapok, mikor emberektől azt hallom milyen jó volt a Kádár korszakban. Fogalmuk nincs milyen adóssághalmozásból volt az a kis látszat jólét. Ha mondanám akkor sem hinnék, inkább hallgatok és odébb állok. :(
Megnézem, megmutatom, megnéztem, megmutattam. Ezeket már tudtam régebben is, hiszen körüzikben jönnek-mennek az infók, sőt közgazdasági viszonylag független oldalakon már egy ideje világosítanak minket...ÉS??? Mi a következő lépés? Ezt mondja meg végre valaki! Sok kis hős és igazság- és észosztó él köztünk, de kinek van bátorsága elzavarni a királyt? Mit tegyen a nép? Komolyan. Tudjátok? Egyenesíthetjük a kaszát, vagy mit tegyünk?...
This has been flagged as spam show
Nagyon utos!!! Es ez a zene hozza...csucs!
Csak arrol nem szol a mese, hogy kik azok a csunya bacsik akik a nagy birodalom mogott allnak.
Az emberek lassan rajonnek, a Tatarjarastol (ok kaptak az adoszedes jogat IV. Belatol), a Torokdulasig (ok szedtek be a haradzsot), a Habsburg uralomig (felvideki banyak elzalogositasa a Fugger bankaroknak), majd a kommunizmusig, vegul privatizacioig mi minden irhato ezeknek a gonosz "orok uldozotteknek" a szamlajara.
A vilag ebredezik, ami kesik nem mulik.
BudapestSteve 3 days ago
Nem kellett fenntartani semmilyen jólétet ezt csak a nyugati nagytőke és a hazai kiszolgálói hirdették.Magyarország önálló állam volt kiváló mezőgazdasággal, iparral.Nagyon jól megélt önállóan. 1$_ 20 ft körül volt a 80-as években.Ugye jó lenne ha most is így lenne.Igaz hogy a pénz amit felvettek meg sem érkezett.1 milliárd beérkezett $-ból lett 23 milliárd adósság.És ez a folyamat egyre csak gyorsul.A globális pénzkartell gátlástalan pénzéhsége miatt. A többit rátok bízom.
tesna09 1 week ago
Comment removed
BudapestSteve 1 week ago
Comment removed
BudapestSteve 1 week ago
Én ezt inkább úgy látom, hogy Kádár épp a nyugatiaktól vett fel azért sok pénzt mert azoknak volt bőven és nem akart pont a Szovjetunió felé adós lenni. Ezzel tartotta fenn az áll jólétet, hogy a szocializmus mennyire élhető mégis. Abban bízott, hogy a Szovjetunió kimeríthetetlen nyersanyagkészletével majd kimeríti a nyugatot és az államadósság majd semmissé lesz, ha a nyugati országok tönkremennek, dehát nem így lett.
doncseczakos 1 month ago
@doncseczakos
Nálam okosabb közgazdászok ezerszer elmondták, hogy a felvett hitelek java része be sem érkezett az országba, pláne nem azért, hogy jól éljünk. Ez egyszerűen mese.
Abban meg szerintem megegyezhetünk, hogy Kádár Moszkva jóváhagyása nélkül szerintem fingani sem mert, nemhogy milliárdokat felvenni Nyugatról....
BG71bg71 1 month ago
Szerintem sokkal több pénzt vettünk föl, mint amit láthattunk, halhattunk. Ezért tényleg egy jó mese.
KisBrego 1 week ago
Ha Viktor király csak vicc szintjén sütné el azt, amit az izlandiak már megtettek én már be se merném kapcsolni az új tévémet mert a zsidó ordibálástól biztos hogy leégnének a hangszórói és ezzel még mindíg olcsón úsznám meg a több millió honfitársaimmal együtt .
Senkinek ne legyen illúziója . A zsidó az akkor is zsidó ha nyugatról jön .
spencer96582 1 month ago
Szoval Viktor hogyan fogja megbuntetni az elozo kiralyokat? Ez nem derult ki a mesebol. Te amugy hol elsz? Szerintem nem Magyarorszagon. Ha megis ott elsz akkor legyszives legkozelebb nezesd at valakivel a szoveget mielott felteszed. Kicsit zavaros/hibas.
Steveke100 1 month ago
Senki nem tudja mennyit vett fel az orszag ill mennyit fizetett vissza. Azt mondanak amit akarnak. Ez idaig is igy volt es ezutan is igy lesz.
Steveke100 1 month ago
Spamkent jelolod a hozzaszolast? Te egy igazan ertelmes ember vagy apukam!!! Gratulalok! Az allam fizetett ezert a videoert?
Steveke100 1 month ago
Nem birod a kritikat? Ez amugy is egy nagy baromsag. Etesd csak az embereket.
Steveke100 1 month ago
Comment removed
Steveke100 1 month ago
This has been flagged as spam show
Erdekes, hogy mindig valaki mas a hibas. Soha nem a magyar vezetes vagy az orszag. Tudom mindenki ellenunk van es mindenki csak ki akar minket hasznalni es a magyarok a legokosabbak es mi sok mindent feltalaltunk stb. Nem mi talaltuk fel hanem az oseink. Abba kellene mar hagyni a multba valo visszatekintest es elgondolkozni mit lehet tenni ma egy jobb jovoert.
Steveke100 1 month ago 2
Comment removed
Steveke100 1 month ago
Comment removed
Steveke100 1 month ago
Keleti szomszed nem szolgaltotasbol megtette Janos kirallja!!! Keleti szomszed segitett kis orszagnak - olcso olajat es mas energiat kinalt Magyarorszagnak. Ezzel szemben cserebe nem kovetelmenyezett magyaroktol se penzt, se szolgaltotast! Meg hozza vasarolt magyar ipari cuccokat, elelmiszert, orosz turistak vasaroltak a legtobbet magyar boltokban! Magyarok csak jot lattak keleti szomszedtol! Szocializmus volt az aranykor Magyarorszagon!
Verenicaslovv 3 months ago
@Verenicaslovv Tévedés ! A kőolajat valutáért kaptuk és nem egy gyárunk végig a ruszkiknak termelt (háborús jóvátétel gyanánt) amíg bele nem bukott 90-ig .
Ami a ruszkiktól jött és ért is valamit, azért ők is el kérték az árát pl a gépkocsiknak . Ha a ruszkik nem pofáznak bele , a 70-es évek óta japán és német autókat gyárthatnánk és a már akkor bezárt szénbányák is német ésszel tovább működhettek volna mert a dorogi szén gyógyászatra is alkalmas .-és még sorolhatnám .
spencer96582 1 month ago
@spencer96582 Inkább ne sorold ezt a hülyeséget.Most is japán és Német autót gyártunk éhbérért.A szénbányáinkat azért záratta be a pénzkartell hogy a gazdaság energia ellátása megszűnjön.Így a gazdaság összeomlott,mindent tőlük kell megvásárolni a tőlük felvett hitelekből. Igaz a kőolaj ruszkiból jött és 2,80 Ft volt 1litere a benzinnek, míg 1.60Ft a földgáz. 20Ft 1$ Mellesleg a Németek sem a szenet akarják zabálni Magyarországon, jobban tetszik nekik az ingyenmunkás.
tesna09 1 week ago
A korábbi magyar "királyok" lehet hogy tudtak számolni, viszont a videó készítője sajnos nem tud. Mivel 1 billió dollár az kiírva 1000 000 000 000 dollár. 2:19 nél egyszer 10 raklapon elfér, utána meg már jó sok raklap kell hozzá :) Hogy is van ez, tessék mondani?
kaktuszdr 3 months ago
@kaktuszdr bekavart neki az amerikai billion, ami igazabol milliard.
amugy pedig maga a penzteremtes jelenlegi rendszere dolgozik ellenetek. utoljara 1848-49-ben volt adossagmentesen kibocsatott penze magyarorszagnak.
megaupload(.)com/?d=MDQJG6WE
vomit55 2 months ago
@vomit55 Ebbol latszik milyen okos a video keszitoje.
Steveke100 1 month ago
@vomit55 A megauplód helyett egyszerűbb a tecsőn megtalálni. Keresőbe: A pénzügyi válság okai (Varga István, 2009)
bIasius 1 month ago
Igazabol nem tudok hozza szolni mert nem is lehet....
Szerintem mar eleget visszafizetett az orszag....
MrAti75 4 months ago
Ezért jobb Amerika mint Magyarország itt ganaj emberek élnek ott meg nemannyira
hunwitcher 6 months ago
@hunwitcher Na Te sem kapsz Kossuth dijat, ha megtudja azorbán ésa szemforgató jános:))))
margocica 5 months ago
This has been flagged as spam show
@hunwitcher Na Te sem kapsz Kossuth dijat, ha megtudja azorbán ésa szemforgató jános:))))
margocica 5 months ago
Nem azért, hogy védjem Kádárt, de ugyebár az általa felvett egy milliárd dollár, az ő idején visszafizetett 11 milliárd között, és az elmúlt húsz év között nagy a különbség... Ha Kádár bűnös volt - biztos az volt - akkor az elmúlt húsz év vezetősége többszörösen vétkes...
BG71bg71 6 months ago 3
@BG71bg71
Nagyon érthető a mondandója! Két dolgot befricskáznék azért. Nem kötekedem, csak a Valóságot jegyeznék meg amit a videó tévesen propagál.
1. Én nem vettem fel adósságot, és engedélyt se adtam, hogy Nemzetem terhére bárki is felvegyen.
2. Szavazás Hazánkban még nem volt! Savazásos valamik, csak hülyítések.
Na jó, "hazudtam"!
3. Se alkotmány, se jog, se hatalmon lévő párt nincs. Nincsenek érvényes szerződések. '49-es 20-as hazugság, tehát berkein belül minden az! Viktória is!
Tetutiti 6 months ago
@Tetutiti
Egyetértek - ezt nem gondolom fricskának a részedről... A csatornámon érdemes megnézni Borbély József, Magyarország kormányzójának előadását...
BG71bg71 6 months ago
Vagy azért nosztalgiáznak oly boldogan, mert akkor ők is belenyúlhattak a közösbe (TSZ-ek vagyona ), attól a kicsitől is boldogok voltak, míg mostanság ez csak felsőbb szinteken lehetséges?!
silvermoons1969 6 months ago
Idegbajt kapok, mikor emberektől azt hallom milyen jó volt a Kádár korszakban. Fogalmuk nincs milyen adóssághalmozásból volt az a kis látszat jólét. Ha mondanám akkor sem hinnék, inkább hallgatok és odébb állok. :(
silvermoons1969 6 months ago
@silvermoons1969
Mindenesetre anyádék-apádék akkor épültek, mert tudtak.Ha 69-es vagy akkor gondolom te is ha egy kicsit is dolgos voltál.
mordillo02 6 months ago
@silvermoons1969 Kadar egy forintot sem fizetett Oroszorszagnak! Osszes adossaghalmozast letoroltek 1989-93 evekben!
Verenicaslovv 3 months ago
Megnézem, megmutatom, megnéztem, megmutattam. Ezeket már tudtam régebben is, hiszen körüzikben jönnek-mennek az infók, sőt közgazdasági viszonylag független oldalakon már egy ideje világosítanak minket...ÉS??? Mi a következő lépés? Ezt mondja meg végre valaki! Sok kis hős és igazság- és észosztó él köztünk, de kinek van bátorsága elzavarni a királyt? Mit tegyen a nép? Komolyan. Tudjátok? Egyenesíthetjük a kaszát, vagy mit tegyünk?...
Nektarin70 6 months ago
@Nektarin70
Első lépés akkor is mindenképpen a felvilágosítás - szemfelnyitás...
Mert sokan még nem tudják...
A többinek jönnie kell magától - vagy legalábbis kellene.
BG71bg71 6 months ago 4
@Nektarin70 Olyan királyt kell legközelebb választani, aki kevesebbet lop, udvarnépével együtt...
szatyizoli1 2 months ago
Nem komentálom,mert órákig írhatnák az elméleteimről.
briangenius1 6 months ago
@briangenius1
írhatnák = többes szám harmadik személy...
írhatnék = egyes szám első személy...
akkor kik, vagy ki is...?
BG71bg71 6 months ago
remélem azért lesz videó a jelen és jövőérték tesókról, meg a gonosz kamatról is..
dizelcsiga 6 months ago
ha ilyet csinálsz, szólj valakinek, aki felmondja a szöveget... tetszik a video!
maistroo84 6 months ago
ha ilyet csinálsz, szólj valakinek, aki felmondja a szöveget...
maistroo84 6 months ago
Nagyszerű videó!
sonus89 7 months ago 2