Szóval nem tudom. Néha picit rosszkedvű. A kezemben annyira nem bízik, ráállni rá áll, de megsimogatni már nem nagyon engedi magát... De nem hiszem, hogy a halálán van. Kb. 2 éve él velünk (anno találtam őt egy buszmegben) és elég jól el van.
nyúlj a kalitkába. először csak nyúlj be, de ne csinálj még vele semmit. másnap megpróbálhatod megsimogatni EGY ÚJJAL!!!!!! harmadik nap megpróbálhatod a kezedre ültetni, így:
- tedd az újjad oda ahol éppen ül.
- próbáld az újjaddal (alulról) felültetni, hogy az ujjait az ujjadra teszed.
- ha az első két ujja a kezeden van, húzd a kezed felfelé, és akkor a botot elengedi, és az ujjadra mászik.
aztán minden nap ismételd meg.
nekem így sikerült. mostmár az én hullámosaim maguktól is felülnek.
Jól meg van ő, meg játszik állandóan. Az tény, hogy néha a kezemnek, telefonomnak csinál olyan gesztikulációkat mind peti. Az is tény, hogy többször előfordult, hogy felöklendezte a kölest tárgyaknak, de ez ritka dolog. Legalább is 3 havonta 1- 2 szer előfordul, azon túl meg kis rosszalkodó, örökké csipogós, zabálnivaló ki kék madárka. Nem mutatja jelét, hogy depressziós lenne. Rohangál ide-oda, rámászik mindenre, még a kajámat is megkósotolja, ha ide hozom. Meg szereti mindenki.
love birds are meant for each other not meant for people. sad truth is their nature is to love only the other, if they're ever apart for a time they will get sick and eventually die.
Bontsd már ki!Had csipegesse!
Maryca1976 6 months ago
a zsebkendőkkel szaladgál, megeszi a laptopomat, lopkodja a kisebb tárgyakat... szóval nagyon kis rosszcsont. De az egész család imádja. :D
Harcizeller 7 months ago
Szóval nem tudom. Néha picit rosszkedvű. A kezemben annyira nem bízik, ráállni rá áll, de megsimogatni már nem nagyon engedi magát... De nem hiszem, hogy a halálán van. Kb. 2 éve él velünk (anno találtam őt egy buszmegben) és elég jól el van.
Harcizeller 7 months ago
nyúlj a kalitkába. először csak nyúlj be, de ne csinálj még vele semmit. másnap megpróbálhatod megsimogatni EGY ÚJJAL!!!!!! harmadik nap megpróbálhatod a kezedre ültetni, így:
- tedd az újjad oda ahol éppen ül.
- próbáld az újjaddal (alulról) felültetni, hogy az ujjait az ujjadra teszed.
- ha az első két ujja a kezeden van, húzd a kezed felfelé, és akkor a botot elengedi, és az ujjadra mászik.
aztán minden nap ismételd meg.
nekem így sikerült. mostmár az én hullámosaim maguktól is felülnek.
magicianwithoutmagic 7 months ago
Vagy fogd a markodba egyből,de gyengéden és bírd ki ahogy tud "harapni"!
Maryca1976 6 months ago
szia nekem is van egy hullámos papagály max 2 hónapos és azt szeretném kérdezni hogy hogy lehet kézhez szoktatni?
Deani5000diablo 8 months ago
ez azért van mert a madár kurvára egyedül van, és depressziója alatt minden féle tárgyat etetni próbál, sűrgősen vegyél neki 1 párt mert megfog halni
leshawna1981 9 months ago
@leshawna1981
Jól meg van ő, meg játszik állandóan. Az tény, hogy néha a kezemnek, telefonomnak csinál olyan gesztikulációkat mind peti. Az is tény, hogy többször előfordult, hogy felöklendezte a kölest tárgyaknak, de ez ritka dolog. Legalább is 3 havonta 1- 2 szer előfordul, azon túl meg kis rosszalkodó, örökké csipogós, zabálnivaló ki kék madárka. Nem mutatja jelét, hogy depressziós lenne. Rohangál ide-oda, rámászik mindenre, még a kajámat is megkósotolja, ha ide hozom. Meg szereti mindenki.
Harcizeller 7 months ago
Az enyém is ezt szokta csinálni... A kezemnek... :D
Harcizeller 11 months ago
Az én papagájom imád beszélni Petivel állandóan visszabeszél neki amikor benyomom ezt a videót!XD
uzugabuzuga 1 year ago 3
de ariii
MultiBarbie001 1 year ago
Bugos a madár, laggol az egész XD
petimanus 1 year ago 12
óriási ahogy beszűkül a pupillája mintha ijesztgetni akarna és visszaöklendezi a magvakat...
benbluesing 1 year ago
jaj de kis arnyos xD
szaniarotim 1 year ago
Nagyon be van indulva, látszik a szemén! :)
loosht 1 year ago
De aranyos papagáj és milyen gyors!!:)
Martin3412 1 year ago
ez a vidi most fel van gyorsítva, vagy eleve ilyen gyors petike?
annsz100 1 year ago
de édes:D:D:D:DD: hihi:)
noreanleon 2 years ago
reminds me of my pet bird, he always got pissed at the mirror
urs is pissed cuz it can't open the damn lolly pop
lol
linaben1 2 years ago
cute bird
How did you train the bird to stand on your hand!!!
Because i have 2 love birds
yasser1998 2 years ago
love birds are meant for each other not meant for people. sad truth is their nature is to love only the other, if they're ever apart for a time they will get sick and eventually die.
linaben1 2 years ago
hehe:)
Szszoda 3 years ago