@SzZoli80 A tisztánlátás kedvéért: a dalt '49-ben írták, először a The Weavers adta elő, majd Peter, Paul & Mary. Trini "csak" egy nagysikerű feldolgozást készített belőle. Peter, Paul & Mary-hez fűződik többek között a "Puff, the magic dragon", szerintem sokan ismeritek. :-)
Én 12 éve zenélek, noha nem ebben a műfajban prezentálom dalaimat, a szövegre mondhatnak bármit, nekünk a közönség a zsűri, ezért ugye kapunk "hideget-meleget", de zene végeredményben nálam egy kellemes hangulatot váltott ki. Nem azt mondom hogy ezt fogom hallgatni óraszám, de minden zene egy értéket képvisel, én ezt megtaláltam benne és ennyi. További jó alkotást, és alkotási vágyat.
Én már akkor bírtalak, mikor Ladánybenén, hétvégenként a Club Desperado-ban a Madarak-kal zenéltél veszett jól! Miattatok vonatoztam Pestről Farmosra, onnan pedig autóval vitt két lány ismerősöm Ladánybenére. Ott hallottam először ezt. Régi szép idők! :) Persze most is csipázlak! Minden jót, Pedro Mester! :)))
Ifa megy a hegyen után jön a: Fát vág a favágó, Ugat a kutya, a Cigizik a szomszéd néni és bácsi, stb. :D Meg a Hanvadó cigarettavég (pff, ez jobb) Na miből lesz még zene, most komolyan? :D:D:D
@laskodboy érdekes régen több éves képzés kellett a hozz h valakiből zenész legyen ma meg már akármilyen bugyuta hülyeség ki pattan az ember fejéből már is nagy szám lesz belőle :/
@dumagep98 érdekes, régen egy egész élet kellett ahhoz, hogy az egyén cselekedetei alapján kiérdemelje az ember titulust, most meg minden jöttment azt hiszi, ha szőrtelen bőr feszül a testén, okosabb, mint egy ötödikes. Az a baj a világgal, hogy mindenkinek van véleménye, de esze nincs.
Minek hallgatod, ha nem tetszik...??? Ha belefutok valamibe ami nem tetszik, akkor továbblépek. De ha tudod, hogy idétlen a szöveg, akkor csak végighallgattad...
A falu első okleveles említése 1425-ből származik. Eredetileg birtokosa után, mely feltehetően német személynévből alakulhatott ki, Ibafalvának nevezték.
A szigetvári vár 1566-os eleste után bekövetkezett török hódoltság alatt a falu hamar elnéptelenedett.
Az 18. század közepén horvátok, később németek telepedtek le.
ibafa: hagyomány szerint Hangai (Schreier) Nándor, aki a 19. században négy évtizeden át volt a falu plébánosa, szeretett pipázni. Ez adta az ötletet egy újságíró barátjának a nyelvtörő-mondóka megírásához: „Az ibafai papnak fapipája van, tehát az ibafai papi pipa papi fapipa”.
Ebből a mondókából lett később (1931-ben) operettsláger, viszont az akkori plébánosnak nem volt pipája, ezért a hívek megajándékozták egy szép darabbal.
SZUPER ZENE az osztályban bemuttattam ezt a számot mindenki nagyot nevetett és tetszett mindenkinek :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
Ja és az IFA jó kis teherautó, terepen nagyon jó, akár 50 éven át is pöcre indúl. Azért megnézem a mostani teherautókat hogy meddig fogják húzni!!! IFA W50, L60 4EVER!!!!!!!
ifa megy a hagyen vuuuummmmm:D:D
zsbence55 9 hours ago
nemhiszemel. XDD
szasziirainbow 5 days ago
Ezért az Ibafai fa ifa papifai fa :D Ezt jó kimonani :D
csasziadam 5 days ago 2
Comment removed
Sipi1358 1 week ago
HŰJE :DDD Ez rüvid ü :D és ly-os ly :D
csasziadam 1 week ago
Hummer megy a jegen
fehér a szine
Hiányzik az alja
és néhány kereke!
A Hummer széééles!
A jég meg véééges!
Rhongarn 3 weeks ago 9
papi fa ifa :DD bexószartaaam :D
ajafdotiger 3 weeks ago
valaki nem tudja ennek az akkordjait?? O.O
dudaszoltan411 4 weeks ago
@dudaszoltan411
Trini Lopez: If I had a Hammer.
Sok helyen megtalálhatod. :)
SzZoli80 3 weeks ago 2
@SzZoli80 A tisztánlátás kedvéért: a dalt '49-ben írták, először a The Weavers adta elő, majd Peter, Paul & Mary. Trini "csak" egy nagysikerű feldolgozást készített belőle. Peter, Paul & Mary-hez fűződik többek között a "Puff, the magic dragon", szerintem sokan ismeritek. :-)
Laaoox 2 weeks ago
@Laaoox
Megmondom őszintén, ilyen mélyen nem foglalkoztam a dologgal. :)
De a válasz az akkord miatt ment, és ezzel a címmel hamarabb megtalálja.
Viszont innen is látszik, hogy sok új dolgot lehet tanulni. :)))
SzZoli80 2 weeks ago
húú kekii
yoint1000 4 weeks ago
ez nagyon nagy xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
heregolyo666 1 month ago
az ibafai papnak faifája van ezért az ibafai faifa papifaifa xD ez mekkora
micsu1000 1 month ago 2
rohadt jó nagyon szeretem
micsu1000 1 month ago
Az ibafai faIFA papi faIFA :DDDDDDDDDDDDDDD Te jó ég, hatalmas :D
HungarianMadridista 1 month ago
ez kurva jo szám
bodnargabor00 1 month ago
ez kurva nagy XDDD
brxhkeasdqwe 1 month ago
húúú úúúáá :D kurva jó ez a szám :))))
Kantye 1 month ago
HűűűűűűűűűJEEEEEEEEEEEEEEE! :D
mukics1116 1 month ago
a török tehenészek mióta legelnek?nem inkább a tehénjei?-.-
LeGeNdHeRo2 1 month ago
ez benne a poén
MrStrafacci 1 month ago
azt ugye mindenki tudja higy ez egy feldolgozas es nem eredeti....?
karch76 1 month ago
@karch76 Ha visszaolvasol minden kiderül
Pedrofonica 1 month ago
Én nagyon szeretem, jól meg van csinálva, dallamos, tök jó. :D
justmissmelody 2 months ago
Azért ez nem semmi:P
nunnuska1 2 months ago
Luv It ! ISTENKIRÁLY :D
microbi1992 2 months ago
HE
mador3 2 months ago
Nem is Ikarusz kaszni
FFmybest 2 months ago
érdemes volt reggel fel kelnem.. ekkora szart is régóta hallgattam.. még röhögni se lehet rajta.
esthermichna 2 months ago
Nekem nagyon tetszik! Külön a zenei alapot nem lehetne valahogy megszerezni? :)
Baluokee 2 months ago
Zene: Vidám kis dalocska egy hegyre fölkaptató teherautóról. A szellemes szövegfordulatokat pedig nem lehet mosoly nélkül megállni.
Klip: A dalhoz maximálisan passzoló rajzfilmes körítés, ami egyfajta kiterjesztése a dalbéli szövegnek.
Értékelés: *****
napimagyarklip blog hu
bulvarmedias 2 months ago 3
huúuúúáá huúuúáá :D
martimka 2 months ago
tarifák :D
rokkant1000 2 months ago
El vannak követve, csak klip nincs még hozzájuk, de készülünk... :)
Pedrofonica 2 months ago
Több ilyet kéne elkövetnetek :-)))
Cherokeewahya 2 months ago
XxXPicurXxX !
Drogos, szigetes köcsögnek elhiszem, hogy nem tetszik.
Libbancs patkány...
majus27 2 months ago
ez atomnagy XDDDDD a hegyi út széles, az ifa meg szétes!! Hát ezen görcsöltem :DDD
DarkNegro98 2 months ago 2
lehidalok xD nagyon naaaaaaaaagy!!!!!!!
kiscsillag88 2 months ago
"Az Ipafai papnak fai IFA-ja van...!" Besírtam! XD XD
molnardav 2 months ago
A hülyék... :D
86Muffocska 2 months ago
This comment has received too many negative votes show
mekorra szar
XxXPicurXxX 2 months ago
@XxXPicurXxX kb, mint te XxXPicurXxX :PP
Drexi97 2 months ago
69 néger sofőrt már megbaszott a rendőr fekete fuvarért azért nem tetszik nekik ez a szám! :D
nokedliteszta 3 months ago
Nagyon állatok vagytok... xD
Pipzy88 3 months ago
Hehehe :-)
TittaToten 3 months ago
Áhháá!!! Fekete fuvar! :D Hatalmasak vagytok! :)
ForceDoG 3 months ago
Magasak a tar Ifák!!!!!! sweet Jesus... imádom!:D Minden tiszteletem!:D
negath666 3 months ago in playlist Liked videos
If I Had a Hammer Trini Lopeztől, de már többször írtuk itt... :)
Pedrofonica 3 months ago
@Pedrofonica
De jó, hogy nem kérdeztem meg... :)))
Csak sok az a 400 komment. :)
SzZoli80 3 months ago
Mi ennek az eredetije? Az Istennek sem jut eszembe...:) Valaki?
LimpiSisak 3 months ago
nekem tetszik^^ főleg a képek:)
q2matoR 3 months ago
IBAFAI IFAAAAA!!!! Hát itt végem volt XDXD
666dsurge 3 months ago 3
Fákete xDD nagyon nagy
Thebolha02 3 months ago
Az ipa fai papnak, fa ifája van XD XD beszarsz :D:D
Doctorseezer 3 months ago
magasak a tar ifák xDDDDDDDDDDDD
armyx20 3 months ago 42
ez nagyon jó,bár vannak részek amik igazak
xbenix84 3 months ago
A képek szerintem nagyon feldobják a zenét =)
soutyi88 3 months ago
ez király skacok :DDDDDDDDDDD
szati68 4 months ago
Nagyon jóóóóóóóóó... mert az IFA megy a hegyen... A vértesben is, lehet... :D
hungary16 4 months ago
Ez nagyon nagy :DDD
WildonesHUNhack 4 months ago
Ez valami hatalmas :D
(kösz az ajánlást jack ! :)
banhidi94 4 months ago 2
@banhidi94 szívesen :D
szerintem is nagyon jó!
(szívesen jonas! :)
denesbalint 4 months ago
ez nagyon nagy !!
Börzsöny hegységnél lakom é amikor meglátok egy Ifát mindig: Ifa megy a hegyen!
matthew1999ize 4 months ago 3
Amugy tök jó!mádom
LOVASZ31 4 months ago
Taurus a gumija!Akár egy mozdony az is Taurusz
LOVASZ31 4 months ago
HÁT EZ NAGYON SZAR!...Like...
TheWarriorofDestiny 4 months ago
Hatalmas 1 zene!!!! IMÁDOM, pedig ma hallottam először, és 20 X meghallgattam !! :D :D :D
TheEszter123 4 months ago 24
Magasak a tar-ifák :)))))))
qva naaagy!!!!!!
balatonimagyar 4 months ago
kúúrvajóóó
Ster469 4 months ago
a hegyhez nem megy mohamed :D
ilyet hogy lehet kitalálni....???
nagyon maszek dal
mateusz9833 4 months ago
This comment has received too many negative votes show
Ez de szar geci
xD
RolE891 4 months ago
1601 embernek üzenem TI TUDJÁTOK MI A JÓ
bajkusz1 4 months ago
53 embernek üzenem: LEFELE nyíl NEM LETÖLTÉS
bajkusz1 4 months ago 5
beszarokaröhögéstőől!!!!
LordMogcaa 4 months ago
Ki a hüje te hüje? XD
Freddydfan 4 months ago
kurva jó!!!!!!!!!
Gabi14042 4 months ago 2
49 ibafai pap
etzleduard 4 months ago
If I Had A Hammer
Pedrofonica 5 months ago
@Pedrofonica HEEEEEEEEE????????
Gabi14042 4 months ago
Ennek a számnak mi az eredeti címe? :)
vasas1911w 5 months ago
Most ez a kedvencem :D jókedvem lesz tőle
hupi93 5 months ago
Én 12 éve zenélek, noha nem ebben a műfajban prezentálom dalaimat, a szövegre mondhatnak bármit, nekünk a közönség a zsűri, ezért ugye kapunk "hideget-meleget", de zene végeredményben nálam egy kellemes hangulatot váltott ki. Nem azt mondom hogy ezt fogom hallgatni óraszám, de minden zene egy értéket képvisel, én ezt megtaláltam benne és ennyi. További jó alkotást, és alkotási vágyat.
tushotsrecordz 5 months ago 4
NAGYON MEGY AZ IFA
csomn31 5 months ago
Nagyon jó vidi gg
zoomumba 5 months ago
A gyerekkorom juttatja eszembe. Nem volt minden tökéletes, de mégis...
emorsi75 5 months ago
Ez nagyon nagy :D A szöveg meg nagyon ütős :D
LackoSistem 5 months ago
irdatlan jó :)
BlackGoldHUN 5 months ago
Örülök, hogy megtaláltam ezt a videót, mert már évek óta ezt a számot hallom bulikon, de most legalább már a szövegét is tudom pontosan. Köszi
kzspk 5 months ago
jéééézusom ez hatalmas! :D egyből top10-be került nálam graT ;)
razykaaa 5 months ago
az ibafai papnak faIFÁja van:D:D:D:D:D:D a legjobb!!!
TheEuroCars 5 months ago 2
LIKE
TheEuroCars 5 months ago
.tarifa. :D
TheEuroCars 5 months ago
Családi kedvenc! El kell jutnom egy Pedrofon koncertre!!!
szabolajosenator 6 months ago
kedvenc xD <3
a hegyen legelésznek a török tehenészek :D
BellaVampirePrincess 6 months ago
legjobb
MrAndrew199 6 months ago
"Jó a buli, csak sok itt a kötsög"
Tudod az dobjon követ először a másikra, aki már tett le jobbat az asztalra.
Kicsiny országunkban magyar magyarnak farkasa, ezen kéne változtatni és elgondolkodni...
Ez igenis egy nagyon jó buli szám. Két feles után garantált az élvezete :)
creationmz 6 months ago
Én már akkor bírtalak, mikor Ladánybenén, hétvégenként a Club Desperado-ban a Madarak-kal zenéltél veszett jól! Miattatok vonatoztam Pestről Farmosra, onnan pedig autóval vitt két lány ismerősöm Ladánybenére. Ott hallottam először ezt. Régi szép idők! :) Persze most is csipázlak! Minden jót, Pedro Mester! :)))
EmeryT007 6 months ago 3
Kedvencem lett rögtön. Bárki csinálta, sok sikert!
jikauto 6 months ago
ez nagyonaaaaagy XD Ifa megy a hegyen, megy vele a hegy XD
gamekiller28 6 months ago
Szegény nagypapaám ifával dolgozott csak az kék volt :DD
szdavid11 6 months ago
Ifa megy a hegyen után jön a: Fát vág a favágó, Ugat a kutya, a Cigizik a szomszéd néni és bácsi, stb. :D Meg a Hanvadó cigarettavég (pff, ez jobb) Na miből lesz még zene, most komolyan? :D:D:D
HUNGARY1740 6 months ago
Mekkora zene XD
TheDino903 6 months ago
Én 32 éve zenélek és amikor ennek a dalnak a bugyuta szövege kipattant a fejemből 18 éve muzsikáltam már.
Te hány éve zenélsz?
Pedrofonica 6 months ago 99
@Pedrofonica
4 éve, de ha nekem ilyen kipattanna a fejemből csak úgy, akkor igencsak büszke lennék magamra :D
mrbuksi1 4 months ago
Hiába no! A pszichiátereknek mindig lesz munkájuk!
Aki ezt kitalálta....
...az egy zseni!
kepetibi 6 months ago
Ipafai papnak FAIFÁJAA van:D
MrOroszlan 6 months ago
Tegnap este volt szerencsém élőben megnézni / meghallgatni Gyömrőn, hát hatalmas volt! :D
jobbnemjutotteszembe 6 months ago 2
gg
gyulaboj 6 months ago
nah gyerekek megszerettem ezt a számot, a vidi meg nagyon ott van XD már ez a szám megy a fejemben XD
Pepeterence 6 months ago 2
Szerintem is király!!!!
domician1 6 months ago
This comment has received too many negative votes show
ki volt az a retardált akinek ki pattant a fejéből ez a szar dal?
dumagep98 6 months ago
@dumagep98 Hülye vagy:) VIdám és rohadt jó kis muzsika:) a vidi is király..::)
laskodboy 6 months ago
@laskodboy érdekes régen több éves képzés kellett a hozz h valakiből zenész legyen ma meg már akármilyen bugyuta hülyeség ki pattan az ember fejéből már is nagy szám lesz belőle :/
dumagep98 6 months ago
@dumagep98 Kipattan egy szó, máris úgyszintén. Egyébként az alkotó nem hiszem, hogy a toplista első helyét vette volna célba ezzel az alkotással.
Pacee87 6 months ago
@dumagep98 érdekes, régen egy egész élet kellett ahhoz, hogy az egyén cselekedetei alapján kiérdemelje az ember titulust, most meg minden jöttment azt hiszi, ha szőrtelen bőr feszül a testén, okosabb, mint egy ötödikes. Az a baj a világgal, hogy mindenkinek van véleménye, de esze nincs.
HUNdirty 6 months ago 3
@dumagep98 teljesen egyetértek azzal amit írtál, csak az a baj h rossz helyre írtad, ez zseniális
rinty567 5 months ago
@dumagep98
Minek hallgatod, ha nem tetszik...??? Ha belefutok valamibe ami nem tetszik, akkor továbblépek. De ha tudod, hogy idétlen a szöveg, akkor csak végighallgattad...
azapacher 5 months ago
Az ipafai papnak faIFÁja van :D:D:D
HUNGARY1740 6 months ago 2
a hegyi út széééles, az IFA meg széétes .. :D
Krisz021 6 months ago 50
LOL
zolizo123 6 months ago
Tar Ifák xD
TheZoknimano 7 months ago
hát ez hatalmas :DDDDDDDDD
dalmucuska 7 months ago
imáááádom^^ :D
Ancsiiiiiii 7 months ago
Kurvajó :D
90Medve 7 months ago
xdddddddddddddddddddddddddddddddddddd
tomobo92 7 months ago
hát ez nagyon jó
valacsino 7 months ago
This has been flagged as spam show
az ibafai papnak faifája van..
O
M
G
... akarom mondani ...
A
U
I
zseniális :)
csebal 7 months ago
Comment removed
csebal 7 months ago
Amióta volt a dán balhé, Mehemedet éneklek! :)
Pedrofonica 7 months ago
EZ NAGYON JÓ VIDI!!!!!! NEM TUDOM KI AZ A 39 EMBER AKINEK EZ NEM TETSZIK DE NEM NORMÁLISAK AZ BIZTOS!!!!!!!
Mrbuksy11 7 months ago 2
@Mrbuksy11 fluor, sp fanok :D
technoking93 7 months ago
@technoking93 ja
Mrbuksy11 7 months ago
Nem féltek hogy jönnek a mohamedánok és úgy jártok mint a dánok?
josipov 7 months ago
HŰŰJEE
Ibron405 8 months ago
legjobb
Baky1942 8 months ago
kurva jó :D
tibcsa001 8 months ago
Grat. Sok munka lehetett elkészíteni az animációt.
HUNKocka 8 months ago
Ibafa: Története [szerkesztés]
A falu első okleveles említése 1425-ből származik. Eredetileg birtokosa után, mely feltehetően német személynévből alakulhatott ki, Ibafalvának nevezték.
A szigetvári vár 1566-os eleste után bekövetkezett török hódoltság alatt a falu hamar elnéptelenedett.
Az 18. század közepén horvátok, később németek telepedtek le.
Csendor64 8 months ago
ibafa: hagyomány szerint Hangai (Schreier) Nándor, aki a 19. században négy évtizeden át volt a falu plébánosa, szeretett pipázni. Ez adta az ötletet egy újságíró barátjának a nyelvtörő-mondóka megírásához: „Az ibafai papnak fapipája van, tehát az ibafai papi pipa papi fapipa”.
Ebből a mondókából lett később (1931-ben) operettsláger, viszont az akkori plébánosnak nem volt pipája, ezért a hívek megajándékozták egy szép darabbal.
Csendor64 8 months ago
Én írtam a szöveget és a cucc amit toltam az a határidő volt. Ilyen egyszerű ez.
Pedrofonica 8 months ago
Kíváncsi volnék, milyen cuccot tolt el előzőleg, aki ezt a szöveget megírta. :)
SzZsoel1 8 months ago
aki ezt csinálta az 1 állat
szilardmester 9 months ago
aki ezt csinálta az 1 élat
szilardmester 9 months ago
Pusite kurac!
alexsuperx 9 months ago
Ez nagyon nagy!Nagyon jo kis video
davyd006 9 months ago
én is szeretnék akkordokat (jó kis zene) ;)
hakarionjoljon 10 months ago
naggyonjó! :D
akkordlistát nem tudtok mondani? :O
Pokolusz 10 months ago 2
Nekünk Roburunk van! Olyan ronda, hogy szinte szép!
Amúgy könnyesre röhögtem magam a videón.
Ratzingirl 10 months ago 3
Comment removed
Ratzingirl 10 months ago
Ifa megy a hegyen :D az én számom imádom :D és igen Ifák a legjobbak :D
gege016 10 months ago
Comment removed
farkasmarci1 10 months ago
Comment removed
farkasmarci1 10 months ago
SZUPER ZENE az osztályban bemuttattam ezt a számot mindenki nagyot nevetett és tetszett mindenkinek :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
Ja és az IFA jó kis teherautó, terepen nagyon jó, akár 50 éven át is pöcre indúl. Azért megnézem a mostani teherautókat hogy meddig fogják húzni!!! IFA W50, L60 4EVER!!!!!!!
Csendor64 10 months ago
xDDD a vége a legjobb: hüüüüüüüüüüüüüüü jeeeeeeeeee xD (hülye)
farkasmarci1 11 months ago
Fából faskarIFA!
zoknimano98 11 months ago 2
@zoknimano98 jaja faskarifa...xD
kandibandii 10 months ago
Fából van az IFA :D
zoknimano98 11 months ago
TCKDanyii,ezt én is elöször a cs ben halotttam :Dja és ˝magasak a tarifák˝xD
MrOluoluolu 11 months ago
húú-úá
Janee0990 11 months ago
nagyon jó, te csináltad a rajzot?
calismihaly 11 months ago
KoziHUN, ha nem vetted volna észre akkor ez nem animáció, hanem valamilyen rajz.
pl: nem egyenes az ablaktörlő.
calismihaly 11 months ago
cs-ben ist ezt adja az eggyik mappon :D
TCKDanyii 11 months ago
Lájk Olom!!!!:D
zoknimano98 11 months ago
Bazdmeg... Lefárasztott... :D:D XD Iszonyat :D
STanTiT 11 months ago
Naggyon király!!!
Vic30Nr1 11 months ago
36 fekete fuvaros
DonRoland 1 year ago
dislike :D
SeehreeV 1 year ago
Ez olyan szar, h. az már jó XD
mannastic84 1 year ago
Nagyon nagy!!! :D
Boszika015 1 year ago
ez marha jó
master1584b 1 year ago
Ez a zene tök király!!!!!!!
MrZerkowitz 1 year ago
megúnhatatlan:DD
Masiniszta95 1 year ago 2
húúúú ááÁá ifa megy a hegyen..:D
BelaBeni 1 year ago
bakker a ,,magasak a tar-ifák" résznél kicsit beszartam a röhögéstől xDDD
sherbacky 1 year ago 3
"Ifa megy a hegyen, Húzza egy Zil:D"
mekkora verdák:DDDD
Tibikeee 1 year ago