Ha valaki hülyeségeket cselekszik,akkor rosszul érzi magát,az a normális.Ha hülyeségeket cselekszik és közben jól érzi magát,az agykontroll alatt van.Most ez olyan mint egy fájdalomcsillapító.Attól hogy még még még még jobban érzed magad még ugyanúgy hülyeséget csinálsz csak átvered magad.Egy agykon troll
@belaerdei Az agykontroll semmi mást nem használ, csak a vonzás törvényét. Úgy is mondhatnánk, hogy irányított mágia. Hogy a mágiánk, teremtő folyamatunk "jó" vagy "rossz", azt pedig az határozza meg, hogy mi milyen irányt adunk neki. Az agykontroll is csak egy módszer, amit lehet sok féle képpen használni. Aki pontosan úgy használja, ahogy a tanfolyamokon elhangzik, az nem csinálhat nagy bajt. Persze sok más tényezőt is figyelembe kell venni a vonzás törvényén kívül.
Én végeztem simát meg ultrát is és az egészségesen szkeptikusok közé tartozom. Nem hiszek benne vakon és nem is úgy állok hozzá, h mekkora hülyeség ez. Van logika benne és van ami be is jött belőle, viszont a nevetséges árak a különböző cuccokért és a tanfolyam elég komoly díja az, amit nem tudok megérteni. Persze ingyen is meg lehet tanulni az alapot, amit Domján Laci is kihangsúlyozott, de az azért nem ugyanaz.
Most voltam Agykontroll tanfolyam (vagyis még csak ez volt az első hétvége) Laci elkezdett beszélni különböző dolgokról az elején. Gondolod hogyan fogadtuk, ez lehetetlen, ilyen nincs ezt nem lehet megcsinálni. Aztán most kipróbáltam néhány dolgot amit mondott, megfogadtam a tanácsait. Egyszerűen döbbenetes mikre vagyunk képesek az Agykontrollal. És ezt már tapasztalatból mondom. Aki nem hiszi az pedig megérdemli a tudatlanságot.
Mennyi buta ember van, aki nagyon okosnak akar tűnni az alapján, hogy meghallja az agykontroll szót, osztják az eszet mindezt úgy hogy semmit sem tudnak az egész módszerről és fogalmuk sincsen az egésznek a hátteréről.
Azt hiszem az ilyen emebrek meg is érdemlik, hogy kimaradjon ez az életükből :/
Azt még hozzáteszem, hogy magát a dalt szeretem, Domján hangját szinte imádom meditáció közben hallgatni (olyan megnyugtató, dörmögő), de a dalon látszik, hogy nem énekesi karriert szeretne befutni :D
Lehet, hogy agykontrollos énekesekkel kéne felénekeltetni ;)
En meg gimnazista voltam, amikor elvittek a szuleim a tanfolyamra, immar ... 18 eve, es eleg fura volt az egesz eloadas, lattak emberek dolgokat, en leginkabb csak elkepzeltem. Aztan hazavittem a kazettat, es minden vizsga elott betettem, csinaltam, koncentraltam es belealudtam, rendszeresen minden alkalommal. A jegyeim nem lettek jobbak, nem tudtam jobban koncentralni, sajnalom, en nagyon negativ pelda vagyok. Azota nem probaltam ujra.Domjan urat persze tisztelem, nem cinikus akartam lenni.
@berniemaci rajtad múlott. ő csak max erőt és útmutatást tud adni, de tőled függ végül. "A Lovat elviheted a folyó szélére a vízhez, de nem tudod ráerőszakollni hogy igyon is belőle"
Dettó :D Elvégeztem az alapot is, az ultrát is :) Már 4-5 éve volt, akor a jegyeim a gimnáziumban szemlátomást nem változtak :D
Ellenben! Ne azt vedd észre ami nem változott! Azt, ami igen!
Sokkal pozitívabban állok hozzá mindenhez. Ha nem változtak azok amiken dolgoztam 2 dolgot jelenthet: így van jól, vagy máshogyan kéne próbálkozni. Ne add fel ilyen könnyen ;)
Jelenleg egyetemen tanulok (BME), és csak 2 nagyonfontos tantárgyból buktam meg, miközben teljesen kiégtem. Elbuktam? Nem! Megtanultam, hogy ezt is máshogy kell. És nem adom fel. Megpróbálom a tárgyakat újra, máshogy.
Ne add fel! Válts szemléletet, és próbáld újra!
Ami nem sikerül elsőre, sikerülni fog másodszorra, vagy harmadszorra, vagy ahanyadszorra sikerülnie kell ;)
Vágyj arra, hogy sikerüljön, Higyjél benne, ha elégszer próbálod, sikerülni fog, és Tegyél érte, hogy sikerüljön!
@RudiSZT3 Igy ahogy mondod, szivem joga:)) hat pont azert tettem....szuletett kritikus vagyok es nincs bennem csordaoszton...ezeket amiket ez a dr guru tanit minden embernek onmagatol is tudnia lehetne, ha arra koncentralna, hogy hogyan fokuszal onmagan,a dal meg hitgyulis..... bocs ha verig sertettelek, minden jot
SZió, a Váci Gálán adjuk elő, dec utolsó tanítási napján egy műsor záródalaként. Addig még sok munka van , mert hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozom, de ez nagyszerű. Szeretettel:
"Ez az ördög csapdája?" Jó, persze, viszonylag új dolog, de nem értem miért kell ilyen drámaian felfogni. Főleg hogy ennyi emberen segít az agykontroll. Ostobaság olyan dologról így nyilatkozni, amit nem is ismersz . Dehát vannak szűk látókörű emberek, igen. Rossz nekik :)
@LaszloSandorLama Mit mond Jézus? - Én vagyok az Út az Igazság és Élet. Tehát Ő és senki más. A mi aZ AGYKONTROLLBAN áll pedig inkább az, hogy te egy magad képes vagy mindenre. Nincs szükséged Megváltásra. Márpedig ez hazugság. Egymagad nem vagy képes megváltoztatni az életedet. Ha pedig ilyen dolognak tud valaki hinni Istennek miért nem tud? Tehát az agykontroll is az ördög egy megtévesztése, hogy Istentől eltávolodjanak az emberek és ne Ő benne hanem a hazugságban keressék az igazságot.
@1986akos Erről eszembe jut South Park egyik része, amikor mondják az alkoholista fazonnak, aki akaraterővel próbál leszokni, hogy NEM, te magad nem vagy képes rá, át kell adnod magad egy felsőbb erőnek. Tudod, van egy olyan mondás is, hogy "segíts magadon, Isten is megsegít". Mellesleg nem tudom, hallottál-e már az inkvizícióról, aki anno magának az egyháznak szolgálatában álltak. Az ő hozzáállásuk és a Biblia vajon mennyire egyezett?
@1986akos Gyakorló katolikus vagyok, és gyakorló agykontrollos is.Gyakorlataim során a hit segít és ezt tanítják Laci és Gábor is. Kíváncsi lennék ,hogy Te elvégezted-e az AK -t vagy, hallomás alapján ítélkezel!?
nem értem miért kell ilyen elutasítónak lenni(nem túl keresztény viselkedés), végezz el egy kurzust és utána alkoss véleményt. Amúgy sok egyházi személy is elvégezte a tanfolymot.
Laci nem tanít mást, csak azt: "Segíts magadon és az Isten is megsegít."

@1986akos Kívánom neked, hogy egyszer éld át azt a csodát, azokat a felismeréseket amiket egy ilyen előadás nyújthat. Talán a biblia megismerésében is segíteni fog. S ami még fontosabb : talán önmagad megismerésében is.

belaerdei 2 weeks ago

RudiSZT3 2 weeks ago
ki az a süket, aki erre nemtetsziket nyom???? Talán nem akar valaki egyre jobban lenni???!
csillair 3 weeks ago
@csillair Ezt döntse el mindenki maga... ;)
RudiSZT3 2 weeks ago
@RudiSZT3 jogos, végül is, szabad akarat van. Senkit sem lehet megmenteni saját magától. Engem sem lehetett... :)
csillair 2 weeks ago
Szerintem a módszer zseniális, nekem bejött, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Egy biztos: gyakorolni kell!
1946mano 3 months ago 2
Én végeztem simát meg ultrát is és az egészségesen szkeptikusok közé tartozom. Nem hiszek benne vakon és nem is úgy állok hozzá, h mekkora hülyeség ez. Van logika benne és van ami be is jött belőle, viszont a nevetséges árak a különböző cuccokért és a tanfolyam elég komoly díja az, amit nem tudok megérteni. Persze ingyen is meg lehet tanulni az alapot, amit Domján Laci is kihangsúlyozott, de az azért nem ugyanaz.
xxlCortez 3 months ago
Minden nappal egyre jobban és jobban leszünk. . . ☺
csillair 6 months ago
hol lehet agykontrollra jelentkezni?
frigyful 7 months ago
Most voltam Agykontroll tanfolyam (vagyis még csak ez volt az első hétvége) Laci elkezdett beszélni különböző dolgokról az elején. Gondolod hogyan fogadtuk, ez lehetetlen, ilyen nincs ezt nem lehet megcsinálni. Aztán most kipróbáltam néhány dolgot amit mondott, megfogadtam a tanácsait. Egyszerűen döbbenetes mikre vagyunk képesek az Agykontrollal. És ezt már tapasztalatból mondom. Aki nem hiszi az pedig megérdemli a tudatlanságot.
hiu751 10 months ago 2
SZÉP VOLT SANYI !
realdodo01 11 months ago
Mennyi buta ember van, aki nagyon okosnak akar tűnni az alapján, hogy meghallja az agykontroll szót, osztják az eszet mindezt úgy hogy semmit sem tudnak az egész módszerről és fogalmuk sincsen az egésznek a hátteréről.
Azt hiszem az ilyen emebrek meg is érdemlik, hogy kimaradjon ez az életükből :/
PSPBobb 11 months ago
Azt még hozzáteszem, hogy magát a dalt szeretem, Domján hangját szinte imádom meditáció közben hallgatni (olyan megnyugtató, dörmögő), de a dalon látszik, hogy nem énekesi karriert szeretne befutni :D
Lehet, hogy agykontrollos énekesekkel kéne felénekeltetni ;)
Üdv mindenkinek!
Cseppike 11 months ago
En meg gimnazista voltam, amikor elvittek a szuleim a tanfolyamra, immar ... 18 eve, es eleg fura volt az egesz eloadas, lattak emberek dolgokat, en leginkabb csak elkepzeltem. Aztan hazavittem a kazettat, es minden vizsga elott betettem, csinaltam, koncentraltam es belealudtam, rendszeresen minden alkalommal. A jegyeim nem lettek jobbak, nem tudtam jobban koncentralni, sajnalom, en nagyon negativ pelda vagyok. Azota nem probaltam ujra.Domjan urat persze tisztelem, nem cinikus akartam lenni.
berniemaci 11 months ago
@berniemaci rajtad múlott. ő csak max erőt és útmutatást tud adni, de tőled függ végül. "A Lovat elviheted a folyó szélére a vízhez, de nem tudod ráerőszakollni hogy igyon is belőle"
itsAndrogyn 11 months ago
@berniemaci
Szia!
Dettó :D Elvégeztem az alapot is, az ultrát is :) Már 4-5 éve volt, akor a jegyeim a gimnáziumban szemlátomást nem változtak :D
Ellenben! Ne azt vedd észre ami nem változott! Azt, ami igen!
Sokkal pozitívabban állok hozzá mindenhez. Ha nem változtak azok amiken dolgoztam 2 dolgot jelenthet: így van jól, vagy máshogyan kéne próbálkozni. Ne add fel ilyen könnyen ;)
Cseppike 11 months ago
Jelenleg egyetemen tanulok (BME), és csak 2 nagyonfontos tantárgyból buktam meg, miközben teljesen kiégtem. Elbuktam? Nem! Megtanultam, hogy ezt is máshogy kell. És nem adom fel. Megpróbálom a tárgyakat újra, máshogy.
Ne add fel! Válts szemléletet, és próbáld újra!
Ami nem sikerül elsőre, sikerülni fog másodszorra, vagy harmadszorra, vagy ahanyadszorra sikerülnie kell ;)
Vágyj arra, hogy sikerüljön, Higyjél benne, ha elégszer próbálod, sikerülni fog, és Tegyél érte, hogy sikerüljön!
Hajrá!Peti
Cseppike 11 months ago
This comment has received too many negative votes show
De iszonyatos egy dal!! Agymosas ,Istenem, Ti nem lattok a szemetektol? Agykontroll meg a neve is!
viennaustria 11 months ago
@viennaustria
Te voltál már agykontroll tanfolyamon? Utánanéztél érdemben? Mert ha nem, akkor miért nyilatkozol róla?
Egyébként a név onnan jön, hogy a módszerrel elérhető, hogy mi kontrollálhatjuk az elménket ahelyett, hogy az kontrollálna minket.
Persze természetesen szíved joga bármilyen véleményt alkotni, és azt kikiabálni a világba is.
RudiSZT3 11 months ago 8
@RudiSZT3 Igy ahogy mondod, szivem joga:)) hat pont azert tettem....szuletett kritikus vagyok es nincs bennem csordaoszton...ezeket amiket ez a dr guru tanit minden embernek onmagatol is tudnia lehetne, ha arra koncentralna, hogy hogyan fokuszal onmagan,a dal meg hitgyulis..... bocs ha verig sertettelek, minden jot
viennaustria 11 months ago
@viennaustria
De nem tudja minden ember. Ezért nem is baj, hogy tanítják.
Egyáltalán nem sértettél meg. Sajnos az írott szövegen nem nagyon mennek át az érzelmek. Csak simán értetlenül álltam a megjegyzésed előtt. :)
Minden jót neked is.
RudiSZT3 11 months ago 3
@RudiSZT3 Talan igy igaz, ahogy mondod, egy Draga baratom is csak jot mondott errol a Lacirol.:) Hat akkor minden jot nekunk!:)
viennaustria 11 months ago
@viennaustria Csak tudod, ebben semmi csoda sincs, épp hogy "megtanítják" használni az agyunkat.
BenceRAP 10 months ago
@viennaustria a csorda pont így gondolkodik ahogy te.
született kritikusként saját sorsod keseríted. :( látod: kevesebb ember agykontrollozik, tehát nem lehet csordaszellem:)
tibci0215 1 month ago
@viennaustria
ikszdé
ADMIRAL4488 11 months ago
@viennaustria hát igen a sok szennyeződést ki kell mosni onnan, nekem egyre többet segít a módszer.Viszont a véleményalkotás tényleg szíved joga.
aloha0602 1 month ago
Ó, de irigyellek benneteket! Remélem egyszer én is közétek fogok tartozni, és elvégzem a tanfolyamot!! :)))
chattywoman1 1 year ago 4
@chattywoman1 Hát akkor hajrá!
RudiSZT3 1 year ago
ezt tök jó!!!! Mindig az utolsónak hallott zenéket dúdolgatom magamban...
Az előbb meghallgattam ezt a számot, majd bezártam az ablakot... aztán most visszatértem, mert állandóan ezt dúdolom a fejemben... :-)
elismerésem a szerzőnek!!!
6happyday 1 year ago
SZió, a Váci Gálán adjuk elő, dec utolsó tanítási napján egy műsor záródalaként. Addig még sok munka van , mert hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozom, de ez nagyszerű. Szeretettel:
Évi
evekingbridge 1 year ago
Ha mindenki annyit adna az embereknek a földön önzetlenül mit D.László, akkor ez tényleg a menyország lenne!!!
Rengeteg élményt és tapasztalatot adott nekem munkássága! Csak megköszönni tudom neki azt amit tesz! :))))
KalinaCooperage 1 year ago
Ha mindenki annyit adna az embereknek a földön önzetlenül mit D.László, akkor ez tényleg a menyország lenne!!!
KalinaCooperage 1 year ago
KIRÁLY!-!-!
palcsekistvan 1 year ago
"Ez az ördög csapdája?" Jó, persze, viszonylag új dolog, de nem értem miért kell ilyen drámaian felfogni. Főleg hogy ennyi emberen segít az agykontroll. Ostobaság olyan dologról így nyilatkozni, amit nem is ismersz . Dehát vannak szűk látókörű emberek, igen. Rossz nekik :)
DanceAdry 1 year ago
Jól van na, ne vitatkozzatok már.
És hadd idézzek most Molnár Gábortól:
"A halál nem az élet ellentéte, hanem a születésé." ;)
RudiSZT3 1 year ago 2
@RudiSZT3 Igazad van. Valami ellen akartam tenni, pedig valami mellett kell, nem igaz?
Valami mellett...egyre jobban!!!!!!!!
LaszloSandorLama 1 year ago
Menj el egy agykontroll tanfolyamra és utána mondd, hogy csaló.És ha a bibliát követed, akkor ajánlom Neked ezt:
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
Ez a módszer emberek millióinak adott egy jobb és szebb lehetőséget az életre.Szerintem olyan közeget bántasz, amit nem ismersz.
Minden jót Neked!
Sanyi
LaszloSandorLama 1 year ago 18
@LaszloSandorLama az agykontroll akkor sem istentol valo ,ez az ordog csapdaja
1986akos 1 year ago
@LaszloSandorLama Mit mond Jézus? - Én vagyok az Út az Igazság és Élet. Tehát Ő és senki más. A mi aZ AGYKONTROLLBAN áll pedig inkább az, hogy te egy magad képes vagy mindenre. Nincs szükséged Megváltásra. Márpedig ez hazugság. Egymagad nem vagy képes megváltoztatni az életedet. Ha pedig ilyen dolognak tud valaki hinni Istennek miért nem tud? Tehát az agykontroll is az ördög egy megtévesztése, hogy Istentől eltávolodjanak az emberek és ne Ő benne hanem a hazugságban keressék az igazságot.
1986akos 1 year ago
@1986akos Erről eszembe jut South Park egyik része, amikor mondják az alkoholista fazonnak, aki akaraterővel próbál leszokni, hogy NEM, te magad nem vagy képes rá, át kell adnod magad egy felsőbb erőnek. Tudod, van egy olyan mondás is, hogy "segíts magadon, Isten is megsegít". Mellesleg nem tudom, hallottál-e már az inkvizícióról, aki anno magának az egyháznak szolgálatában álltak. Az ő hozzáállásuk és a Biblia vajon mennyire egyezett?
xxlCortez 1 year ago
@1986akos Gyakorló katolikus vagyok, és gyakorló agykontrollos is.Gyakorlataim során a hit segít és ezt tanítják Laci és Gábor is. Kíváncsi lennék ,hogy Te elvégezted-e az AK -t vagy, hallomás alapján ítélkezel!?
romantikus64 1 year ago
@LaszloSandorLama
Szervusz.
Teljesen igazad van és én is pont Domján Lászlónál végeztem el az agykontroll oktatást és nagyon jó.
Beargrylls95M 7 months ago
Nagyon jó
kissbence9 1 year ago
Élhetnénk mind boldogan :)
Allyeemia 1 year ago
Csak így tovább Laci! ;) Nagyon sokat adtál nekem az Agykontroll tanfolyammal. :')
SuperTheSly 1 year ago 2
This comment has received too many negative votes show
meg van irva a bibliaban hogy lesznek ilyen szelhamosok
1986akos 1 year ago
@1986akos
Szerintem nem szélhámos, bár nekem sem a kedvencem, több okból.
Viszont neki is megvan a maga feladata, szerepe.
RudiSZT3 1 year ago 3
@1986akos
nem értem miért kell ilyen elutasítónak lenni(nem túl keresztény viselkedés), végezz el egy kurzust és utána alkoss véleményt. Amúgy sok egyházi személy is elvégezte a tanfolymot.
Laci nem tanít mást, csak azt: "Segíts magadon és az Isten is megsegít."
tasdav 1 year ago 2
This has been flagged as spam show
@1986akos
@1986akos
nem értem miért kell ilyen elutasítónak lenni(nem túl keresztény viselkedés), végezz el egy kurzust és utána alkoss véleményt. Amúgy sok egyházi személy is elvégezte a tanfolymot.
Laci nem tanít mást, csak azt: "Segíts magadon és az Isten is megsegít."
tasdav 1 year ago
@1986akos
Érdeklődnék hogy számodra mit takar a "szélhámos" kifejezés? voltál már agykontroll tanfolyamon hogy ennyire ismered ezt az embert?
Fazbarack 1 year ago
@1986akos Kívánom neked, hogy egyszer éld át azt a csodát, azokat a felismeréseket amiket egy ilyen előadás nyújthat. Talán a biblia megismerésében is segíteni fog. S ami még fontosabb : talán önmagad megismerésében is.
Papamaci0312 1 year ago 2
Csodálatos szép, az agykontrollon eltöltött 4 csodálatos nap jut az eszembe róla .Köszönöm, hogy felraktad Rudi SZT3. Köszönjük Laci!
cikicakk55 1 year ago 3
-10 éve várok erre... Nagyon köszönöm! Elő fogjuk adni a gyerekekkel a suliban. Egyre jobban!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
evekingbridge 1 year ago 4
@evekingbridge
Előadtátok? Hogy sikerült? :)
RudiSZT3 1 year ago
De jó volt az agykontroll tanfolyam és ez a dal is!!!!
manleypope 1 year ago 2
Fúúúú, imááádom:D Köszönöm :D
dzsobika 1 year ago 2
Köszi Laci:D
markoooopolo 1 year ago 2
Köszönöm!
pannonkriszti 1 year ago
Tisztelem ezt az embert! Bravo Laci, csak így tovább :-)
Syriacus22 1 year ago 24