Remélem egy szép távoli jövőben egy irodalomtanár majd azt mondja a gyerekeknek hogy most Anonim MC Jövőkép című művét fogjuk olvasni(vagy éppen hallgatni) . Szerintetek mire gondolhatott a költő :D
vagy 3 éve találtam meg ezt a számot és azóta nem találtam olyan számot aminek lenne annyi mondanivalója mint ennek . De amúgy most azóta a 4 számos minipack óta nincs új szám ? vagy csak én nem találom ?
Sziasztok , 24 eves raper vagyok es szeretnek en is egy esely mint minden ember ezen a Vilagon..Egy almom van: a zene.Tudom manapsag kevesen hallgatnak rap-et talan azert mert sokan nem tudnak a rimek moge tekinteni es inkabb a fejuket razzak a house zenere.Megkerlek benneteket adjatok nekem is egy eselyt annak ellenere ,hogy nem ismerjuk egymast, azaltal, hogy meghallhatjatok a zeneimet biztos tetszeni fog sok embernek, en csak az igazsagra fektetek hangsulyt, a szomoru igazsagra...Koszonom
Az életemet változtatta meg. Amikor 12 éves koromban meghallottam halk, félénk, visszahúzódó gyerek voltam. Emlékszek, hogy mikor megismertem hetekig ezt hallgattam. :D Persze aztán egyre több számát ismertem meg és nyitni kezdtem más előadók felé is a magyar undergroundból.
Aztán eljött a középiskola. Hirtelen azt tapasztaltam, hogy a külső változások mellett (felvettem a rapper stílust) a visszahúzódó gyerek hirtelen nyitott és bátrabb lett. Szóval respect és nem felejtem el honnan jöttem :D
@walaky512 ugyan ez volt velem is :D általánosba visszahúzódó gyerek voltam megismertem az undergroundot és középsulira teljessen kifordultam magamból :D
Nem értem mért kell feltétlen egymást fikázni. Én ugyanúgy meghallgatok egy Tibbah-t, vagy Siskát, mint Anonimot. Attól, hogy a rapen belül is más stílus, még nem kell utálni. Mindegy, ha ti csináljátok is ezt, nekem attól még ugyanúgy ott marad a lejátszási listán Anonim is, és a Bloose Broavaz, meg AKPH is. Bréke
Ne már..ezt most komolyan csináljátok...-.-"Megnézem a kommenteket és azt látom, h egy olyan ember zenéje alatt fikázza valaki a rapnek egy olyan fajtáját, amit lemerem fogadni, h sosem hallgatott meg.De ezúton felvilágosítanám az illetőt, h rapből nem csak az UG létezik..Ha ideje van akkor hallgasson meg pár COD, Mc SooN, Spike Mc, Angel és lehet, h még az én zeném is belefér.Utána lehet, h átértékeli, h kit csicskázik meg stb.mert sztem a lényeg, h ne miédiával átitatott hazugság legyen a zene
GYEREKEK MI A F@SZÉR VESZEKEDTEK NEKEM ÚGYANÚGY TETSZIK SooN Mint Anonim vagy Sub Bass. MIÉRT KELL ITT FIKÁZNI EGYMÁST HA NEM TETSZIK ÍRD MEG EZ A HOZZÁSZÓLÁS LÉNYEGE ÉS TISZTELETBE TARTOM DE MIKOR LEGUTOBB NÉZTEM A SZÁM ALÁ NEM ARRÓL SZÓLT HOGY PÁR GYEREK OLTJA A REPPEREKET H AZ SZAR EZ A JÓ SooN IS A SAJÁT ÉRZÉSEIT ÍRJA MEG SUB BASS IS ÉS ANONIM IS
Anyád is egy nagy kupac szar..kis 11 éves pöcs.Nem tudod értékelni a zenéz,mert a buzik felé hajolsz.Szóval menj innen,ne károsísd a jelenléteddel ezt a fantasztikus számot.SP vár.
nagyon jó.csupa igazság imádom te vagy a legjobb!régen sub bass meg gangsta írt olyan számokat amiben csupa igazság volt.anonim ez a legjobb számod!bravo!legjobb!

Ez volt gyakorlatilag az a szám ami megváltoztatta az életem. Úgy 2 éve még rocker (nem az a acélbetétes fajta) voltam, egészen addig, amíg rá nem bukkantam anonimra. 1-2 hétig folyamatosan ezt hallgattam, majd egyre több nevet ismertem meg a magyar undergrountból. Ma már teljesen áttértem a hip-hop és rap műfajra, és sokat változtam kívül-belül.
És ettől most kurva keménynek érzed magad,hogy levered az összes embert?Ráadásul a 99-es dátum ott díszeleg a nevedben.Én 14 éves vagyok,de még én sem keménykedek,szóval neked sem kellene.:)
Tudtok egyáltalán olyan kommentet írni, amiben nincs benne a "lájk", "dislike", "sp", "fluor" szó, szavak? Hagyjuk már abba ezt a majmolást... attól, hogy valakinek nem tetszik ez a szám, attól még nem lesz tőle hülye, fasszopó, nyomorult köcsög. Vagy ti tényleg így gondoljátok? Szépen beálltok a zombisorba, gratulálok srácok... nem értitek, hogy miről szól a dal.
Ahhoz, hogy először véleményt alkoss egy zenéről, meg kell hallgatnod. Vagy te nem hallgatod meg a zenéket, mielőtt azt mondod, hogy "ez jó", vagy "ez gagyi, nem tetszik"? Hiányzik innen a józan ész...
Jaj ne hozzuk már ide se sp-t se flourt se egy nyomorult gecit se. Csak legyenek pozitív lájkok mert az ilyen zene ritka. Legyenek csak pozitív hozzászólások de haggyuk ki a nyomorultakat.
kb 4évvel ezelőtt egy kis szőkésbarna gyönyörű kerekarcú mármár angyal lányka ezt énekelte a buszon hibátlanul minden szót pontosan betéve tudta a szöveget.. és elcsesztük most meg baszottul visszasírom azt az időt..
Ilyen jó trackeket ne húzzunk már le olyannal, hogy espét meg tomizut emlegettek.
Minden jó magyar underground zene alatt megemlíti valaki őket.Vagy szidja vagy magasztalja.Ne már.. nem azért nézem a klippeket és hallgatom az igazán jó magyar zenéket, hogy a kommentek között mindig ezt kelljen látnom.
kik vagytok kis 12 éves pöcsök nyald ki sp és takarodj a picsába
Asszitek kurva menök vagytok hogy megnyomjátok a dislike gombot mi a fsznak fikázni TAKARODJÁL nem baj hogy nem értesz kérdeezzél te faszzopo nem szégyen
eltünny a mizuddal te szar hát nemtudom hogy vagy ezzel a magyar rap zenével de sajnálattal közlöm ez nem az ...hangtorzítás béna flow :D ráadásul a nézettség is milliós :D meg a mizu zen a földöntúli szar ...remélem többet nam hallom ezt a szót mizumizumizu :D ne haragudjatok gyerekek mennyi nevetséges dolog van az életben :D szörnyű :D
Ember figyu azzal ha Sp-t meg Fluort oltodd itt, magadat minősíted le! (ezt vegyétek többeszámba xD ) Nemazért én se bírom öket de legalább nem oltom őket neten ahol még a normális nevemet se látják! Szoval inkább mentjetek el Sp-hez meg Tomihoz és ott beszéljetek nekik!
Attól, h egy zeneszámnak van mondanivalója, még nem biztos, h jó is.
A szöveget leszámítva, nem tudom díjazni ezt sem, egyrészt nem bírom a children of distance-féle rappet, (most is véletlenül lyukadtam ki itt), másrészt az előadó állandóan kiesik a ritmusból és a hangja is idegesítő.
Röviden, nem kell ahhoz sp fannak lenni, h ne tetsszen egy zeneszám!
@csumpuj szerintem fordulj orvoshoz ízlésficam és fül problémákkal :/
A hangjáról nem tehet, sőt szerintem nincs is gond vele. A ritmus kiesés meg... én nem találtam semmi ilyesmit, ha mégis van akkor meg megnézném, hogy rappelsz 3 és fél percig ilyen tempóval és ilyen jó szöveggel.
Hidd el nincs semmi baj az ízlésemmel. Majd, ha te is megismered az igazán jó magyar rappet, neked se fog már ez tetszeni. De nem írok ide előadókat, majd rájössz, csak ahhoz még nőni kell egy kicsit. De nem célom, h eltántorítsalak attól, h anonim mc-t hallgass. Csak leírtam, h miért nem tetszik ez a szám, és próbáltam indokolni is, nem csak simán azt írtam, h ez egy szar...
a lefelé ujj az a nem a letöltést jelenti...Anonim a legjobb:'Dnapontameghallgatom wagy 7-11x...aki a negativ értékelésre nyomott az sp rajongo fogadjunk>.<
<33333 imádom.:3
ReksziHeloszia 1 week ago
Maradandót alkotott, mégis eltűnt hihetetlen.. örvendeztethetne minket a tehetségével! :))
RESPECT 4 U!
guncsa9 1 week ago 3
Minden idők legjobb magyar rapszáma szerintem :)
maistro17 1 week ago
Remélem egy szép távoli jövőben egy irodalomtanár majd azt mondja a gyerekeknek hogy most Anonim MC Jövőkép című művét fogjuk olvasni(vagy éppen hallgatni) . Szerintetek mire gondolhatott a költő :D
sporekapu 1 week ago
vagy 3 éve találtam meg ezt a számot és azóta nem találtam olyan számot aminek lenne annyi mondanivalója mint ennek . De amúgy most azóta a 4 számos minipack óta nincs új szám ? vagy csak én nem találom ?
32talaldki 2 weeks ago
Nyomjatok a Nem Tetszikre azaz,legalább ugy néz ki mint egy cigi ;DDD!!
pragerbalazs 2 weeks ago
Kössz Anonim, sok lelkierőt adtál!A zenéd és a mondanivalód eljutott hozzám!Nekem sokat segített ha a zenédet hallgattam!Csak így tovább!:)(Y)
The1212music 2 weeks ago
This has been flagged as spam show
Eladó Beatek! Ha valakit érdekel írjon üzenetet!
Skygorn2 2 weeks ago
This has been flagged as spam show
Sziasztok , 24 eves raper vagyok es szeretnek en is egy esely mint minden ember ezen a Vilagon..Egy almom van: a zene.Tudom manapsag kevesen hallgatnak rap-et talan azert mert sokan nem tudnak a rimek moge tekinteni es inkabb a fejuket razzak a house zenere.Megkerlek benneteket adjatok nekem is egy eselyt annak ellenere ,hogy nem ismerjuk egymast, azaltal, hogy meghallhatjatok a zeneimet biztos tetszeni fog sok embernek, en csak az igazsagra fektetek hangsulyt, a szomoru igazsagra...Koszonom
TibiG87 3 weeks ago
Bár a tüntetős résszel nem értek egyet... De ez egy nagyon jó szám! :))))
Zeusz1994 3 weeks ago
<3 IMÁDOM.!! :D
davidkaaaa19 3 weeks ago
xD én Romániai vok mégis mindig ezt halgatom meg anonim többi számát...
Tomikaafull 3 weeks ago
Na ez zene!!!! Ezt hallgatom egy folytába. Az hülye akinek nem tetszik!
joco9001 1 month ago
Hová tűntél???
hummpa 1 month ago
Basszus, Anonim MC, most mért vagy ilyen szemét? T_T meghallgattam ezt a számot és már 2 hete ez meg éjjel-nappal, mert nem tudom megunni ♥
kicsilidi 1 month ago
megunhatatlan
PetyYyYyYyYy 1 month ago
Magyarország egyik legnagyobb rappere!
mbr995 1 month ago 3
THE BEST !
PvPBoyka 1 month ago
Én: Anya megverek 108 köcsögöt!
Anya: Fiam ez a poén KURVÁRA LEJÁRT!
55milees 1 month ago 10
3:29 nél... hatalmas hiba..
Bencee77 1 month ago in playlist Liked videos 10
Köszi a feltöltést :)
rbalint2 2 months ago
csak fel ne költse hisz jobb ha nem látja ...hogy újságpapírral van bevetve az ágya :(
Bankos911 2 months ago
Az életemet változtatta meg. Amikor 12 éves koromban meghallottam halk, félénk, visszahúzódó gyerek voltam. Emlékszek, hogy mikor megismertem hetekig ezt hallgattam. :D Persze aztán egyre több számát ismertem meg és nyitni kezdtem más előadók felé is a magyar undergroundból.
Aztán eljött a középiskola. Hirtelen azt tapasztaltam, hogy a külső változások mellett (felvettem a rapper stílust) a visszahúzódó gyerek hirtelen nyitott és bátrabb lett. Szóval respect és nem felejtem el honnan jöttem :D
walaky512 2 months ago 5
@walaky512 ugyan ez volt velem is :D általánosba visszahúzódó gyerek voltam megismertem az undergroundot és középsulira teljessen kifordultam magamból :D
BrekiKing 1 month ago in playlist The Bests
@MaxDance1999
Én-Anya megverek 108 sp fluor bieber rajongót.
Anya-Na, de fia, egyedül?
Én-Nem, van 3470 barátom
Anya-Menjél csak Fiam, de ez a szöveg már KURVÁRA ELAVULT xdd
cyykis 2 months ago
Anya megverek 108 SP rajongót !
- Fiam ez már kurva régi ....
DTManVideo 2 months ago
Én egyvalamit tudok..hihetetlen ahogy szövegel...ezt a gyorsaságot:O
JuMboo00OO 2 months ago
Nekem Teccik de nagy0n f0revőr AN0NIM
HarcVp124 2 months ago
@HarcVp124 helyesírás 1-es :)
kicsilidi 1 month ago
fórumherok.
1:24
1 mondat
CSŐ!
ORANDBOII 2 months ago
Nem értem mért kell feltétlen egymást fikázni. Én ugyanúgy meghallgatok egy Tibbah-t, vagy Siskát, mint Anonimot. Attól, hogy a rapen belül is más stílus, még nem kell utálni. Mindegy, ha ti csináljátok is ezt, nekem attól még ugyanúgy ott marad a lejátszási listán Anonim is, és a Bloose Broavaz, meg AKPH is. Bréke
MefikOfficial 2 months ago
Ne már..ezt most komolyan csináljátok...-.-"Megnézem a kommenteket és azt látom, h egy olyan ember zenéje alatt fikázza valaki a rapnek egy olyan fajtáját, amit lemerem fogadni, h sosem hallgatott meg.De ezúton felvilágosítanám az illetőt, h rapből nem csak az UG létezik..Ha ideje van akkor hallgasson meg pár COD, Mc SooN, Spike Mc, Angel és lehet, h még az én zeném is belefér.Utána lehet, h átértékeli, h kit csicskázik meg stb.mert sztem a lényeg, h ne miédiával átitatott hazugság legyen a zene
graf0716 2 months ago
nem a műfaja a lényeg hanem a színvonal,a szöveg,az értelem és a mondani valója !!!!!!respect az ilyen embereknek!!
TheFloppyman 2 months ago
:/
turorudi94 2 months ago
Voltam boldog a tapsviharban! Közben rájöttem,mi akarok lenni. És boldog vagyok,mert az lettem,ami! És aki! :)
TheKissonka 2 months ago
GYEREKEK MI A F@SZÉR VESZEKEDTEK NEKEM ÚGYANÚGY TETSZIK SooN Mint Anonim vagy Sub Bass. MIÉRT KELL ITT FIKÁZNI EGYMÁST HA NEM TETSZIK ÍRD MEG EZ A HOZZÁSZÓLÁS LÉNYEGE ÉS TISZTELETBE TARTOM DE MIKOR LEGUTOBB NÉZTEM A SZÁM ALÁ NEM ARRÓL SZÓLT HOGY PÁR GYEREK OLTJA A REPPEREKET H AZ SZAR EZ A JÓ SooN IS A SAJÁT ÉRZÉSEIT ÍRJA MEG SUB BASS IS ÉS ANONIM IS
RESPECT TESÓK ÉS RESPECT REPP
TheAmperepper 2 months ago
@TheAmperepper
teljesen egyetértek
kovacsgabor1201 2 months ago
egy nagy kupac szar az egész
TamasHorvath99 3 months ago
@TamasHorvath99
Anyád is egy nagy kupac szar..kis 11 éves pöcs.Nem tudod értékelni a zenéz,mert a buzik felé hajolsz.Szóval menj innen,ne károsísd a jelenléteddel ezt a fantasztikus számot.SP vár.
M2MDreakma 3 months ago 5
@M2MDreakma Kispisták...:DDDDDDDDDDDD
youngfeky 3 months ago
@M2MDreakma MC SooN a fasza de te nyugodtan nyald a seggét ennek a buzinak
TamasHorvath99 3 months ago
@TamasHorvath99 mc soon. lol. csicska:D hallgass akkezdet phiait, ha anonim nem tetszik. a rap nem a szerelem műfaja, soon-nak sem áll jól:)
MefikOfficial 2 months ago
This has been flagged as spam show
@M2MDreakma MC SooN a fasa de te nyugodtan nyald a seggét ennek a buzinak
TamasHorvath99 3 months ago
This has been flagged as spam show
Én-anya megverek 107 sp fluor bieber rajongót.
Anya-KUSSOLJ MÁR!EZ RÉGI!
AxiTheReal 3 months ago
Hova tűntél Anonim ?
ngeri2 3 months ago 97
@ngeri2 valszeg talált egy csajt :D
Burekdzsinica 2 months ago
Nekem a zene is tetszik, de a szöveget is jól megszerkesztetted.
Bravó mindenkinek!
Helbika20 3 months ago
nagyon jó.csupa igazság imádom te vagy a legjobb!régen sub bass meg gangsta írt olyan számokat amiben csupa igazság volt.anonim ez a legjobb számod!bravo!legjobb!
NerveRacking13 4 months ago
jobb mint egy fluor vagy egy sp. Ez tuti...
TheHDPCGamesTV 4 months ago
áhww.. <3<3
kisbukovszki 4 months ago 2
ez még mindig megfog..pedig nem most hallottam először:) imádom.
kovizjee 4 months ago
Sziasztok , 24 eves raper vagyok es szeretnek en is egy esely mint minden ember ezen a Vilagon..Egy almom van: a zene.Tudom manapsag kevesen hallgatnak rap-et talan azert mert sokan nem tudnak a rimek moge tekinteni es inkabb a fejuket razzak a house zenere.Megkerlek benneteket adjatok nekem is egy eselyt annak ellenere ,hogy nem ismerjuk egymast, azaltal, hogy meghallhatjatok a zeneimet biztos tetszeni fog sok embernek, en csak az igazsagra fektetek hangsulyt, a szomoru igazsagra...Koszonom
TibiG87 4 months ago in playlist Anonim mc
Ez volt gyakorlatilag az a szám ami megváltoztatta az életem. Úgy 2 éve még rocker (nem az a acélbetétes fajta) voltam, egészen addig, amíg rá nem bukkantam anonimra. 1-2 hétig folyamatosan ezt hallgattam, majd egyre több nevet ismertem meg a magyar undergrountból. Ma már teljesen áttértem a hip-hop és rap műfajra, és sokat változtam kívül-belül.
Respect.
walaky512 4 months ago 3
@walaky512 velem is ugyan ezvan teljesen átérzem én még nabis meg riddleren nőttekm fel:)
MrTurmix007 4 months ago
Hát hihetetlen hogy magának ír ilyen szöveget magának csinál ilyen zenei alapot , és hihetetlen hogy mennyire igaz a szövege
hori996 4 months ago
Én-anya megverek 107 sp fluor bieber rajongót.
Anya-De fiam egyedül?
Én-Nem, van3228 barátom!
MaxDance1999 4 months ago 80
@MaxDance1999 mikor megyünk verekedni??kutyát vigyek??
TheFloppyman 2 months ago
@MaxDance1999 Annyira szánalmas, hogy a magyar videók 80%a alatt ehhez hasonló "top rated" kommentek vannak...
rbi1513 2 months ago
@MaxDance1999
Előbb hozzám térjetek be, pár vascsőért :)
Tejman911 1 month ago
@MaxDance1999 minek ennyi ember ? egyedül megverem az összeset !
szabolaci99 2 weeks ago in playlist További videók ettől a felhasználótól: Cyni16
@szabolaci99
És ettől most kurva keménynek érzed magad,hogy levered az összes embert?Ráadásul a 99-es dátum ott díszeleg a nevedben.Én 14 éves vagyok,de még én sem keménykedek,szóval neked sem kellene.:)
Senkiházi paraszt..
M2MDreakma 1 day ago
@M2MDreakma És te minek érzed magad miután most beszóltál ?
Ja és mi köze van a 99 nek ehez a kommenthez ?
Szóvál viszlát te "senkiházi paraszt"
szabolaci99 1 hour ago
107 embernek semmi gondja az életben.. lehet hogy Istenek?
ellack89 4 months ago 5
minden este meghallgatom legalább egyszer ...
nagyon tetszik :)
trencsi 4 months ago
♥♥♥♥
Csuccsuu 4 months ago
annyira igaz...annyira imádom :)<3
kurvaanyasdddd 4 months ago
Hééjj ember, a lefelé mutató kéz nem a letöltés!
Matee1515 4 months ago
Tudtok egyáltalán olyan kommentet írni, amiben nincs benne a "lájk", "dislike", "sp", "fluor" szó, szavak? Hagyjuk már abba ezt a majmolást... attól, hogy valakinek nem tetszik ez a szám, attól még nem lesz tőle hülye, fasszopó, nyomorult köcsög. Vagy ti tényleg így gondoljátok? Szépen beálltok a zombisorba, gratulálok srácok... nem értitek, hogy miről szól a dal.
NincsNemfoglaltNev 4 months ago 6
srácok nem tudjátok mi lett vele? nem találok új számokat tőle:/ pedig ő kedvencem,ha vki tud vmi írjon vissza légyszives,köszi
cute1337 4 months ago
LÁJK ha szerinted is ez a száma a legjobb!
LÁJK ha szerinted 107 ember hülye!
LÁJK ha szerinted is az a 107 ember nem tudja mi az a igazi magyar rap :D !
gmpetikeee 4 months ago 4
Mivel csináltad a videót?
Amúgy ügyes vagy!
És RESPEKT ANONIM!
TokaKing 4 months ago
Jó lett nagyon :) Grat.
69EVOMAN 5 months ago
A szépnek születtél, nem az eszed ami számit
Te 2 kiló sminkkel is el érhetsz bármit
Bárkit elcsábít, minden döntést felgyorsít
És ott lesz a címlapon a formás kis popsid
Ha másnak születtél küzdj amig bele nem döglesz
Hátha elég erőd lesz................
91zolee 5 months ago 2
bocs a 107 dislájkért a szomszédom volt
gani1997 5 months ago
@gani1997 X'DD
tothzoli14 5 months ago
soha nem értettem miért dislikeolnak egy zenét... én csak azt hallgatom ami tetszik:'D vagy csak én csinálom ezt? :O
Bencee77 5 months ago 4
@Bencee77
Ahhoz, hogy először véleményt alkoss egy zenéről, meg kell hallgatnod. Vagy te nem hallgatod meg a zenéket, mielőtt azt mondod, hogy "ez jó", vagy "ez gagyi, nem tetszik"? Hiányzik innen a józan ész...
NincsNemfoglaltNev 4 months ago
107 ember.. basszameg ti nem vagytok normálisak vagy csak simán süketek.?!
Csak sajnálni tudlak titeket-.'
keyopro 5 months ago
ha jó a kedvem anonim mc-t hallgatok
ha rossz a kedvem anonim mct hallgatok
ha meg halnák az előtti kivánságom hé öcsi kapcsolj anonim mc-t
lájk ha ti is imágyátok anonim mc-t :)
gmpetikeee 5 months ago 4
SHUT UP AND ENJOY THE MUSIC!
╭∩╮(︶︿︶)╭∩╮
gani1997 5 months ago
Ez nagyon régi kedvencem...régen hallottam ...de amikor most meghallottam kicsordult a könnyem :)
KisDez 5 months ago
csodálatos..♥
ibcsu1100 5 months ago
Jaj ne hozzuk már ide se sp-t se flourt se egy nyomorult gecit se. Csak legyenek pozitív lájkok mert az ilyen zene ritka. Legyenek csak pozitív hozzászólások de haggyuk ki a nyomorultakat.
AmoSetta1 5 months ago
Értelme nincs SP&Fluor-nak szal aki szerint Anonim MC A legjobb lájk ;)
GyuszeeFS 5 months ago 2
Comment removed
GyuszeeFS 5 months ago
Az a 106 ember mind külföldi
DrTwister99 5 months ago
-.-.-.-.-.-.-. replay 0:00 -.-.-.-.-.-.-.-. pls
gani1997 5 months ago
anonim nem a pénzért zenél......
miattunk
gani1997 5 months ago
van mondanivalója...
trencsi 5 months ago
Nagyon jo Zene <3
99cyberhacker 5 months ago
Nem érdemes a divatmajmokat egy lapon említeni vele! Ez rendes zene!
MrAlaplap 5 months ago 3
nagyon jo szamokat csinal ;)... BIG LÁÁJK
MrRewdon 5 months ago 2
azt a buzi fluort 10 millióan megnézték pedig az egy rakás szar!!!
a magyaroknak ennyire nincs ízlése vagy mi?
nameofnobody15 5 months ago
kurva jó ez a szám,már ezer éve nem halottam :D
buldasni 5 months ago
106 ember nem nevet a meccsen
csaksimanpisti 5 months ago
Az a 106 ember nem ért a raphez! :) Elég nagy baj!:)
Anonim824 5 months ago
kirázott a hideg annyira jó :DD
SZABIhun7 5 months ago
[ 0:00 replay ]
gani1997 5 months ago 2
már jegyet váltottam az álomvilágban . :$ ♥
kiscicaa0520 6 months ago
Anonim Mc-nek ez a legjobb száma.
nem telik el úgy nap hogy meg ne hallgatnám.
unicumnext2 6 months ago
Comment removed
unicumnext2 6 months ago
akármit csinálok ezt hallgatom
pl:játszom hallgatom
segítek a szüleimnek hallgatom
mek a boltba hallgatom
osztálykiránduláson utközben hallgatom
nagyon király vagy anonimmc
gani1997 6 months ago
Ez kurva jó :'(
Zsancicicus 6 months ago
basszameg.. ez a zene olyan emlékeket hoz elő...
kb 4évvel ezelőtt egy kis szőkésbarna gyönyörű kerekarcú mármár angyal lányka ezt énekelte a buszon hibátlanul minden szót pontosan betéve tudta a szöveget.. és elcsesztük most meg baszottul visszasírom azt az időt..
u.i.: idővel nem lesz jobb semmi.
feryyy8881 6 months ago 68
meik alpári tróger nigger szavazza le ezt a zenét? -.- 106 süket fasz.
AndrewPub 6 months ago 5
104 embernek nincs hangfala :)))) Jah és a lefelé mutató kéz az nem a letöltés gomb -.-
SuperKisEmber 6 months ago 4
This has been flagged as spam show
Légyszi nézzétek meg a videómat, és kommenteljetek!
"watch?v=blpPB1CdHa8"
kösz!
Mlevente21 6 months ago
jo zene és a vidit is nagyon jol megcsináltad
lacesz1996 6 months ago
Jó kis vidi! Grat hozzá! ;)
marcikacika98 6 months ago
Milyen igaza van.
Anr3wfly 6 months ago
na kivan, 104 embernek jobbra húz az egere? :D
ButterflyLolahh 6 months ago
Anonim jól tolod!! ugy feküdj le hogy legyen miért felkelned :)))) király!!
Venix1995 6 months ago
:)<3
badgirlinheaven 6 months ago
csak igy tovább anonim hajrá királyvagy:)
DvidGMC1 6 months ago
Anonim 4 ever <3
(Csak hallgasd a zenét ˘˘)
MrTlalala 6 months ago
Ilyen jó trackeket ne húzzunk már le olyannal, hogy espét meg tomizut emlegettek.
Minden jó magyar underground zene alatt megemlíti valaki őket.Vagy szidja vagy magasztalja.Ne már.. nem azért nézem a klippeket és hallgatom az igazán jó magyar zenéket, hogy a kommentek között mindig ezt kelljen látnom.
TheKuLaBaCSi 6 months ago in playlist rt
nagyon jó zene
csontos1999 6 months ago
This has been flagged as spam show
Lájk PcX0909-et youtubon !!!!! az az N.V.G king-t facebbokon is meg található N.V.G king !!! a másidik-ra nyomjad a liket
PcX0909 6 months ago
Régi szép emlékek... :D
ciclimicli 6 months ago
jó zene
sipike96 6 months ago
ezt hogy nem lehet szeretni ?:O
RoliiHUN 6 months ago
The best song :D
RoliiHUN 6 months ago
hát annak a 103 embernek annyit tudnék mondani h az ajtóm előtt libasor és pofonosztás...-.-
nem szeretem a rap-et, nem az én stílusom de erre a srácra csak "Tetszik"-et tudok nyomni én is :D
TheLordead 6 months ago
lambertq100 siska tibbah deegot és a dspt kihagytad
BaliHUN98 6 months ago
Most nem azér de hogy lehet ezt dislike olni nem azér mondom mert olyan jo hogy ju de na (am kurvvára az :D) De miét dislike oljátok??????????????
SuperAdoran 6 months ago
:D olyan mintha anonim meg SP közt valalmi háboru van vagy mi :O :DD
anonim,fankadeli a magyarok legjobb Reppesei
lambertq100 6 months ago
103 ember hogy a kurva anyjába talált ide az SP youtube csatornáról?
stickerey 6 months ago
ennek is van egy kis lájk aránya... számoljunk:
2 833 pozitív kerekítsünk: 2 800
103 negatív, kerekítsünk: 100
azaz a lájkok aránya: 28:1
ehhez képest a fluor mizu semmi!
anonim király vagy!
comie121 6 months ago 98
@comie121 anonim mindig ász volt! :)
gaborviktor 6 months ago
@comie121
fluor bekaphatja a faszt...
TheXfighter13 6 months ago
annyira jóóó :D
solampa1 4 months ago
@comie121 tELJES MÉRTÉKBEN IGAZAD WAN !!! :d
xXxemokexXx 3 months ago
@comie121 már 33:1 az arány :DDD
xXxemokexXx 3 months ago
kik vagytok kis 12 éves pöcsök nyald ki sp és takarodj a picsába
Asszitek kurva menök vagytok hogy megnyomjátok a dislike gombot mi a fsznak fikázni TAKARODJÁL nem baj hogy nem értesz kérdeezzél te faszzopo nem szégyen
Peace
SuperExtreme1112 6 months ago
Comment removed
SuperExtreme1112 6 months ago
még mindig ott van :) (Y)
ZolaBk 7 months ago
imádom ezt a számot!!!!
Mirandola17 7 months ago
szerintem nagyon faxa szám!!
MrFarkasss 7 months ago
ez mien ratyi
ReggaeMuzik2 7 months ago
@ReggaeMuzik2 Akkor menj Mizut hallgatni te faszfej...
HUNSwarley 7 months ago
@HUNSwarley
eltünny a mizuddal te szar hát nemtudom hogy vagy ezzel a magyar rap zenével de sajnálattal közlöm ez nem az ...hangtorzítás béna flow :D ráadásul a nézettség is milliós :D meg a mizu zen a földöntúli szar ...remélem többet nam hallom ezt a szót mizumizumizu :D ne haragudjatok gyerekek mennyi nevetséges dolog van az életben :D szörnyű :D
ReggaeMuzik2 6 months ago 2
@ReggaeMuzik2 Szerintem te kurvára félreértettél engem :D
HUNSwarley 5 months ago
de szar
hboexclusive2 7 months ago
@hboexclusive2 anyád picsája a szar mi a faszt képzelsz a földre takaordjál és huzzál lálykot hallgatni takarodj
SuperExtreme1112 6 months ago
az a 101 ember dögöljön meg !!!
mutherfucker18 7 months ago
Ember figyu azzal ha Sp-t meg Fluort oltodd itt, magadat minősíted le! (ezt vegyétek többeszámba xD ) Nemazért én se bírom öket de legalább nem oltom őket neten ahol még a normális nevemet se látják! Szoval inkább mentjetek el Sp-hez meg Tomihoz és ott beszéljetek nekik!
reapfan 7 months ago
101. dislike
Attól, h egy zeneszámnak van mondanivalója, még nem biztos, h jó is.
A szöveget leszámítva, nem tudom díjazni ezt sem, egyrészt nem bírom a children of distance-féle rappet, (most is véletlenül lyukadtam ki itt), másrészt az előadó állandóan kiesik a ritmusból és a hangja is idegesítő.
Röviden, nem kell ahhoz sp fannak lenni, h ne tetsszen egy zeneszám!
csumpuj 7 months ago
@csumpuj szerintem fordulj orvoshoz ízlésficam és fül problémákkal :/
A hangjáról nem tehet, sőt szerintem nincs is gond vele. A ritmus kiesés meg... én nem találtam semmi ilyesmit, ha mégis van akkor meg megnézném, hogy rappelsz 3 és fél percig ilyen tempóval és ilyen jó szöveggel.
walaky512 7 months ago
@walaky512
Hidd el nincs semmi baj az ízlésemmel. Majd, ha te is megismered az igazán jó magyar rappet, neked se fog már ez tetszeni. De nem írok ide előadókat, majd rájössz, csak ahhoz még nőni kell egy kicsit. De nem célom, h eltántorítsalak attól, h anonim mc-t hallgass. Csak leírtam, h miért nem tetszik ez a szám, és próbáltam indokolni is, nem csak simán azt írtam, h ez egy szar...
csumpuj 7 months ago
ezért dislikeolod mert csomó ember spről beszél?? Grat te low :)
arnii1001 7 months ago
10-ből 8 komment SPről szól meg a dislikeokról... mennyi csicska veri itt a nyálát te jó ég, már csak ezért is dislikeolom :D 100. vagyok!
tocskos 7 months ago
annak a 99 nek csak ennyit üzenek :╭∩╮(︶︿︶)╭∩╮
sgtamas 7 months ago
kicsit depis a szám
sebhejes00 7 months ago
bazdmeg ti szeréncsétlenek mi a fasznak disklike én tudom mit beszél ÁTÉLTEm bazd+ ha 10-13 vagy ne hallgasd nyald a kis sp meg a kis fluor picsáját
nah Peace
SuperExtreme1112 7 months ago
egy sp koncert ára 2000 ft két kiló kő ára 0 forint sp-ét megdobálni kővel felbecsülhetetlen
erikpasi 7 months ago 2
Gyerekek, szerintem ez nagyon jó.
singicike 7 months ago
Ooh..imádom!! nem tudom megunni..<3
ExPrEsS0World 7 months ago
má 98
-,-"
Stonyk1 7 months ago
R E S P E C T!:)
lEGJOBB RAPPER <3
SuperAdoran 7 months ago
kösz aki feltette:D
sebhejes00 7 months ago
ez a legjobb
ancsingy 7 months ago 2
Perfect music(Y)
Best(Y)
TheExpiritus 7 months ago
gecinagy:D respect
nagyjozsi5 7 months ago
a lefelé ujj az a nem a letöltést jelenti...Anonim a legjobb:'Dnapontameghallgatom wagy 7-11x...aki a negativ értékelésre nyomott az sp rajongo fogadjunk>.<
csepptallu 7 months ago
hát gyerekek ezt kibaszottul eltaláltátok ! isten
csudabab 7 months ago
tökéletes
zsoltike778 7 months ago
Én naponta 5-10x hallgatomxD
Nagyon fasza zene:D
TheExpiritus 7 months ago
Forever! :D
gamekiller28 7 months ago
mert ő azt rapeli amit érez és amit lát és igaza van ien a világ :) sajnos =(
Cazerius 8 months ago
szeretem ezt a számot:)(L)
DjSohann 8 months ago
Aki nem szereti ezt a számot az egy ...! Ez a legjobb! És váltsatok jegyet az álomvilágba!:D
fingusz2000 8 months ago
Aki nem szereti ezt a számot az egy ...! Ez a legjobb!
fingusz2000 8 months ago
minél többet halgatom egyre jobban szeretem:)
gmpetikeee 8 months ago
a lefelé mutató ujj nem a letöltés faszfejek -.- látom van 97 süket buzi tróger
csapomark 8 months ago 108
@csapomark
Attól, hogy valakinek nem tetszik, még nem faszfej, nem süket, se buzi, se tróger. Úgy látszik nem érted miről szól a dal.
NincsNemfoglaltNev 7 months ago
@NincsNemfoglaltNev értem hogy miről szól csak nem értem hogy miért kell egy ilyan számot negatívan értékelni
csapomark 7 months ago
@csapomark szerintem fasza szám de attol még hogy valakinek nem teccik mért kel szidni?
MarcoWerde1 7 months ago
ja ezt nem lehet megunnii xd
ThePazni 8 months ago
Zsir:)
zuzu502 8 months ago
ez megunhatatlan:D
Katah147 8 months ago 4