Először is a Magyar Honvédek a külszolgálat alatt közvetetten, de a hazájukat védik, úgyanis eleget tesznek a NATO tagság feltételeinek mi szerint katonailag is támogatják azt. Így a hazát védi a NATO egyezménye, hogy tagállamok nem oldhatják meg egymás közötti konfliktusokat fegyveres erőkkel.
Másodszor egy Magyar katona nem szerezhet igazi harcászati tapasztalatokat egy iskola padban vagy egy jól előkészített terepen. (de megjegyzem ez csak az én véleményem)
Annak aki keveset tud a honvédség mai helyzetéről "Guglizzon rá" a "kálmán károly magyar honvédség mint franciakrémes" szavakra 34 perc a honvédségért
Nagyon jó lett a video. Gratulációm és csak így tovább. Elismerésem mindenkinek aki megjárta és hazajött és mindenkinek ezt kívánom aki kimegy. Gyertek haza egyben. Vigyázzatok egymásra kint!
@bandipk92 Azért,mert a NATO tagjai vagyunk,ami azzal jár hogy azt csináljuk amit mond.Megkérdezheted,hogy miért léptünk be,amire a válasz: Mert ha nem lépünk be akkor az a külpolitikának és az ország megitélésének erős ütés,meg védelmet is nyújt.Csakhát mindennek megvan a hátulütője.Egyébként én sem szeretem a dumát amit mondanak hogy a hazát szolgálják meg a többi bla bla,de valamilyen szempontból tényleg.
@hazafian Üdv! Az hogy kint a hazát szolgálják nem duma még ha úgy is hangzik.Azzal hogy kint együtt játszanak a nagy csapattal a haza becsületét védik.Ha megnézed Magyarország általános megítélését,talán Ők azok akik még képesek elhitetni a világgal hogy a magyar nép nem olyan mint amilyennek a politikusainkon keresztül látnak minket.
@hazafian Ja meg valakinek be kellet nyalni vedelemert ha mar ilyen kicsi es vettelen maradt az orszag akkor mi maradt vagy az USA vagy az oroszok es az oroszok meg inkabb hagyuk
@bandipk92 Mert ha nem vagyunk ott és koszovóban/cypruson, akkor úgy basznak ki bennünket a NATOból mint azt a bizonyos macskát!!! Csak és kizárólag ezzel tudunk +felkelni az "elvárásoknak".......
Minden más tekintetben alulmaradunk a követelményeknek.
A hazánk inkább birságot fizet a NATOnak, minthogy a katona fizetése elérje a normát!!!!!!!!!!
Köszönöm a segítséget barátok. Isten áldjon meg, soha nem fogjuk elfelejteni.
Anonignorantyank 1 month ago 2
Az én véleményem:
Először is a Magyar Honvédek a külszolgálat alatt közvetetten, de a hazájukat védik, úgyanis eleget tesznek a NATO tagság feltételeinek mi szerint katonailag is támogatják azt. Így a hazát védi a NATO egyezménye, hogy tagállamok nem oldhatják meg egymás közötti konfliktusokat fegyveres erőkkel.
Másodszor egy Magyar katona nem szerezhet igazi harcászati tapasztalatokat egy iskola padban vagy egy jól előkészített terepen. (de megjegyzem ez csak az én véleményem)
lamajuzer 7 months ago 8
Tiszteletem!
Annak aki keveset tud a honvédség mai helyzetéről "Guglizzon rá" a "kálmán károly magyar honvédség mint franciakrémes" szavakra 34 perc a honvédségért
Kipszer 8 months ago
Szép videó és szép munka... Vigyázzatok egymásra!
Neiszi01 9 months ago 14
Nagyon jó lett a video. Gratulációm és csak így tovább. Elismerésem mindenkinek aki megjárta és hazajött és mindenkinek ezt kívánom aki kimegy. Gyertek haza egyben. Vigyázzatok egymásra kint!
janokid023 9 months ago
Vigyázzatok magatokra .Itthon meg a szolgálati nyugdijatokat elakarják venni valamint a kedvezményes nyugdijba vonulásotokat.
Talán itt is rendet kellene csinálni.
wolflaxli 9 months ago
good job Hungary,
Greetings from Poland
Knoppy92 9 months ago
Isten nyugasztalja az elesett katonáinkat.
sisimoto 9 months ago
nagyon jó lett. csak így tovább
sonicXx1000 9 months ago
Különben ha elvárjuk hogy minket támogassanak ennyit ők is megérdemelnek.
wawoxydeesmods 9 months ago
miért kockáztatja az ember pénzért az életét? ez nem a mi háborúnk...semmi keresnivalónk ott
bandipk92 9 months ago
@bandipk92 Azért,mert a NATO tagjai vagyunk,ami azzal jár hogy azt csináljuk amit mond.Megkérdezheted,hogy miért léptünk be,amire a válasz: Mert ha nem lépünk be akkor az a külpolitikának és az ország megitélésének erős ütés,meg védelmet is nyújt.Csakhát mindennek megvan a hátulütője.Egyébként én sem szeretem a dumát amit mondanak hogy a hazát szolgálják meg a többi bla bla,de valamilyen szempontból tényleg.
hazafian 9 months ago 8
@hazafian Üdv! Az hogy kint a hazát szolgálják nem duma még ha úgy is hangzik.Azzal hogy kint együtt játszanak a nagy csapattal a haza becsületét védik.Ha megnézed Magyarország általános megítélését,talán Ők azok akik még képesek elhitetni a világgal hogy a magyar nép nem olyan mint amilyennek a politikusainkon keresztül látnak minket.
Kipszer 9 months ago
@hazafian Ja meg valakinek be kellet nyalni vedelemert ha mar ilyen kicsi es vettelen maradt az orszag akkor mi maradt vagy az USA vagy az oroszok es az oroszok meg inkabb hagyuk
Punisher4bmw 1 month ago
@bandipk92 Ilyen alapon senki se menjen katonának,rendőrnek tűzoltónak stb....
Kipszer 9 months ago
@bandipk92 "ez nem a mi háborúnk...semmi keresnivalónk ott" ha Itthon lenne háború te szívesen hallanád ezt mástól?
Kipszer 9 months ago
@bandipk92 Mert ha nem vagyunk ott és koszovóban/cypruson, akkor úgy basznak ki bennünket a NATOból mint azt a bizonyos macskát!!! Csak és kizárólag ezzel tudunk +felkelni az "elvárásoknak".......
Minden más tekintetben alulmaradunk a követelményeknek.
A hazánk inkább birságot fizet a NATOnak, minthogy a katona fizetése elérje a normát!!!!!!!!!!
Van ezek után még kérdés???
A VIDEÓ AMÚGY NAGYON JÓ LETT!!!
radiszolt 9 months ago
@bandipk92 Válasz a kérdésedre: havi 80-ból nem 1szerű kijönni..........
radiszolt 9 months ago
@bandipk92 Hát persze, a hozzá nem értők így látják, és nem lehet nekik megmagyarázni, mert nem tudja megérteni....
spykehun 8 months ago 2
@spykehun akkor magyarázd el kérlek
bandipk92 8 months ago
@bandipk92 Egyáltalán bárki aki nem ottani, mit keres ott? Az arabokon kívül senkinek nincs ott keresnivalója.
BurianAttila 1 month ago
Le a kalappal Hazafian!! Nagyon jól sikerült videó ismét! 10/10! Grat!
Reszi90 9 months ago