Eddig abban a hitben éltem, hogy szavazni menni nem érdemes. Két vödör sz.r közül dönthettünk, hogy tehén, vagy disznó trágyát kérünk. Viszont a Jobbik kicsit felnyitotta a szemem, hogy a cigánysággal való problémából is van kiút. Most már biztos, hogy megyek 2014-ben szavazni, és az is biztos, hogy a Jobbikra teszem le a voksom! Akiben van hazafiasság, maradt benne magyarság, az nem a hazug-csaló embereket sanyargató Fideszre voksol! Legyünk végre Magyarok! Hajrá Jobbik!!!
Komolyan mondom eddig nem hittem, hogy valaha is lesz olyan, hogy érdemes lesz elmenni szavazni. Eddig csak annyi lehetőség volt, hogy a sok szar közül a legkisebbet válasszuk ki. Egy ideje már követem a Jobbik munkáját és úgy érzem ez az a párt, aki miatt újra érdemes lesz elmenni szavazni. Remélem a média hadjárat ellenére az embereknek leesik, hogy a többi párttal ellentétben a Jobbik tényleg a hazánkért dolgozik!
A mai magyar elit, és az ország vezetői tökéletesen alkalmatlanok az ország vezetésére. Ugyanis Audi A8- ból meg a bársonyszékből nem lehet egy ilyen országot vezetni. És ez folyik több mint húsz éve, Jöjjön végre egy olyan kormány, amely alulról szerveződött, a valós helyzettel tisztában van. Adjuk meg végre a lehetőséget egy olyan pártnak, amelyik még nem bizonyított, és az eddigi nyílvánvalóan tévút husz év helyett valami újat csinálna!
Igazán nem akarok senkit felbőszíteni,csupán véleményem írom ide.
Szerintem már nevetséges,ami Magyarországon történik. Zázrivec Gábor magyarosra változtatja a nevét,és egyben Ő a Jobbik elnöke , és prédikál , mint a legnagyobb hazafi. A Magyar Gárdáról inkább nem is nyilatkozom,nem pocsékolom a megmeradt 180 betűt! Kedves barátaim,Ti semmit sem tudtok arról,mi zajlik itt a Szlovák köztársaságban.Rosszul vagyok, ha látom , az általam tisztelt nép enyire mélyre sűllyedt.
Mikor a Vona Gábor-t látom,mindig úgy érzem,hogy rossz helyen állok,mert nem mellette vagyok,nem őt támogatom.Pedig nagyon-nagyon, sokszor a szívemből szól ez az ember!
De nem adom fel a reményt,hogy a másik is még talán megváltozik és ismét olyan lesz mint 20 évvel ezelőtt!!Mondjuk egyre kevesebb esélyt látok rá..:
@Sylke72 Dárga barátom! Van még 3 éved arra,hogy meghozzad döntésedet,és meggyőzzed ismerőseidet,szeretteidet annak jogosságáról.Remélem 3 év múlva már Vona Gábor és a JOBBIK Magyarországért Mozgalomhoz fogsz csatlakozni! Én is narancsos voltam tavaly,de JOBB útra tértem.Béke veled!
a médiával kapcs még ano a jobbik ra szavaztam nézegettem egy ideig kb 2 hónapja nem néztem a jobbik tevékenységeit csak a médiát hallgattam és ugy lettem vele hogy mégsem fogok elmenni legközelebb szavazni hallotam a sok hülyeséget és tényleg kezdtem el hinni
de szerencsére ez a videó helyretett ezt igazából csak azért írtam hogy sajna ma a magyar média ténylegesen nagyon butít ez egy ténylegesen létező nagyon komoly próbléma és a jobbikot ha valami igazán lehuzza az a média
magyarok minden néz cigányok, nem látom, hogyan lehet a magyar rasszista, ha éppen minden fekete, mint cipőt, tudod, mit félmajmok a Duna minden megy a pokolba, te vagy a legelmaradottabb nemzet Európában
Ha te nem felelsz meg nekem akkor Isten átkát kérem reáátok...
Ezeddig jók vagytok ,de a fa..om tele van azzal ,hogy Kőszegen a kibaszott rühes kábelgyárban a cigány fönök ,a Nagy (Szar) Sanyi kurvaanyázza a magyart...
A faszom tele vasn vele hogy ilyenkor a gárdista( a Tyutyu) ilyenkor kussoll..
Tegyetek rendet az országban ,vagy nagyon rábasztok ..nem csak szavakban ,hanem tettekben is..
Orbán azt mondta megerősíti a rendőrséget. Megtörtént!!!!!
Több rendőr kezel 1 TRAFIPAXOT, hogy pontosabb legyen a mérés. Több helyre van kirakva, hogy sűrűbben tudjunk fizetni. Többet bűntetnek, de a közbiztonság csak romlik. Több rendőr van, hogy hazazavarjanak ha tüntetünk a hibás rendszer ellen.
De igazából csütörtökön is kár a rendőrnek oda menni. Rendet nem tud tenni. Ha 10 kisebbségi beilleszkedésre és munkára váró jól szituált fiatalember ver meg késel egy hazait, nem mer még csak rájuk szólni sem. Inkább átnéz rajtuk, mert nem akar belekeveredni.
Minden ok Gabika csak ne legyen RASSZIZMUS,mert az csak problemakat okoz!! Ja!! es az egyenruhaddal nem oldod meg a Ciganysag problemajat:))) Es semmikeppen a zsidosaget:)) Csak gondolkozz el legyszives ok?? Van jobb megoldas,mint ellensegeket szerezz magadkore. igazabol amit szeretnel az nem tud mukodni,csak a szukkoru buta taborodban. Ha tobbet szeretnel,akkor mar mashonnan kapsz iranyitast aminek szerintem,te sem es a Morvai holgy sem orvendezne.
A jobbiknak a bíróságoknak kéne nekimennie, nem a kormánynak. Első lépésként annak a szemét "old style" szocialista bírónőnek, aki a Kulcsár-banda büntetését enyhítette.
A Jobbik szénája meg amúgy sem áll jól. Az önkormányzati választásokon sok helyen csak töredékszavazatokkal tudott egyáltalán képviselőt adni, nem hogy polgármestert. Ráadásul Pősze Lajos kizárása a Jobbik frakciójából, nos ez sem tesz sok jót a Jobbik hírének, noha a lépés, a párt szerint, szükséges volt.
Nagyon bölcs gondolatok ezek... ez Magyarország igazság beszéde nem az Öszödi. olyan dolgokat mond ki az elnök úr, amit senki nem bátorkodot megtenni eddig.
Sok erőt, egészséget és kitartást ezek megvalósításához...
Nos, lássuk csak! Én azért támogatom a Jobbikot, mert megpróbál életet lehelni a magyar nemzetbe, s nem azért mert párt. Mint pártot viszont úgy képzelem el, mint a pártpolitikába beavatkozó igazságteremtő erőt. Tény, hogy ezzel lett támadható, mert mindenki azt hiszi, hogy a politikai színpadon afféle szélsőséges párt akar lenni. De akik itt ezt harsogják, nem nézték végig eme beszédet. Ébredj magyar fiatalság, mert ha nem, bezárul a csapda, s cseléd leszel, kinek néha engedik, hogy berúgjon!
@MsMagyarok És igenis minden erejükkel azon dolgoznak,hogy a Magyaroknak jobb legyen,azért mert mozgalomnak hívják ez még nem segélyszervezet,arra vannak konkrét szervezetek,de a lehetőségeikhez képest értem itt a parlamenti százalékot és a támogatottságot bizonyos,hogy mindent megtesznek.
@MsMagyarok És bocsánat a most írtakért nem vagyok én senki,hogy kioktassam,de vissza is kérdezhetnék és ön mit tesz a rossz helyzetben lévőkért!?Részt vesz-e valamilyen módon a rászoruló iskolák,óvodák,személyek, stb.megsegítésében,miért csak mutogat a másikra a jól bevált rossz Magyar szokás szerint.Ahelyett,hogy ön is tenne valamit,nem a másikra kell várni a megváltásért,és ez nem pénz kérdése!!!Jó lenne,ha tudatosulna az emberekben végre a Jobbik a nép maga nem párt,mi vagyunk a jobbik!
@MsMagyarok Biztos nem emlékszik mindenkire ilyen távlatból,és nem is Vona Gábor oldala ez itt.És az az elsődleges feladata a Jobbik-ban,hogy vezéregyénisége legyen egy új életvitelnek,a tisztességnek becsületnek,korrektségnek.És,ha sokan követik a példáját,majd lesznek közöttük emberek akiknek módjukban áll gyűjteni,segíteni a rászorulókon.
A magyarságnál ott kulturális jelenség volt, hogy sok gyermeket vállaljanak! Gondoljunk csak a régi paraszti családokra 7-10 gyerekkel! Ezt is vissza kell állítani! Persze mellette ahogy mondta Gabi, a cigányság ilyen irányú kedvét igen is meg kell szegni!
@x3Y3x3 Egyet értek veled, de ez csak úgy működik, ha a lányink nem akarnak karrieristák lenni, mert most minden erről szól. Ha szeretnék megvalósítani önmagukat, akkor maximum vállaljanak napi 4 órás munkát, a többit a családnak szenteljék. A második probléma, nem él egymással több generáció, ami segítené a gyereknevelést, mert a gyerekek a legtöbbet az idősebbektől tanulnának. Ezzel az idősek is újra "hasznos" -ak lennének. Ez a hatalomnak nem érdeke.
@mathebrnt Ez így igaz! Igen a több generáció valamilyen szintű együtt élése, ez is hiányzik a mai társadalomból. A nevelés folytatása is lehetne ez. Csak a baj az, hogy már nem az első generációt verték szét, és ha együtt élnének is, már vagy anyával vagy apával élne együtt, vszínűleg elváltak... A lényeg, hogy most lehet zülleni, diszkózni minden héten, aztán lehet majd robotolni valahol a szalag mellett, és főként szinglinek lenni, mert az milyen jó! Gyereket meg majd szül a cigány.
Hmmmm most vissza jött a hitem a Jobbik iránt. Pedig már azt hittem hogyha változást akar az ember ebben az országban akkor: vagy törvényen kívüliként kell irtani a bűnt és a magyar ellenességet, vagy politikusnak kell menni, pártot alapítani és végre megmutatni a sok senkiházinak hogyan is kell csinálni a politizálást. Hogyan kell a nemzet érdekeit képviselni. De most megnyugodtam hogy ezt mind rá hagyhatom a Jobbikra, és élhetem átlagos kis életem tovább :)
Pörgessük fel a gazdaságot? Így? Orbán és csürhéje a gazdasági analfabétizmus állapotában leledzik, és annál többet senki sem tudott értani az országnak, a nemzetnek a gazdaságnak, mint aki rájuk szavazott!
Egyetlen hozzáfűzni valóm lenne. Bár Vona is beszélt erről, de amit én komoly problémának tartok a Fidesz adótörvénye. Kedvezményt ad a a magasabb jövedelműeknek akik énnél többet már úgysem tudnak itthon elkölteni. Elvon viszont a szegényektől, akik hatalmas vásárlóerőt képviselnének ha lenne nekik miből, de hát eddig sem volt.
EZT AZ 53 PERCES BESZÉDET KÖTELEZŐVÉ TENNÉM MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR SZÁMÁRA, HOGY MEGNÉZZE FIGYELMESEN, MIVEL TALÁN FELÉBREDNÉNEK ABBÓL AZ ÁLOMVILÁGBÓL AMIBEN ÉLNEK, ÉS VÉGRE KAPNA EGY ESÉLYT MAGYARORSZÁG, HOGY FELVIRÁGOZZÉK!!!!
@krizsi000 Igen ,igazad lehet sajnos. Ezert kell terjeszteni, es nem csak Jobbikosoknak. Minden otthonba ingyenes Internet kellene, ez az az egyik legjobb amit iger Vona Gabor. Es akkor a mocsok musorokat a TV adoitokon otthon nem sokan neznek.
Megérte élőben meghallgatni! Teljesen más volt, mint itt utólag megnézni, meghallgatni!!Más a hangulata, amikor több százan tapsoljuk és éljenezzünk Gábort! Teljesen igaza van! Tenni kell ellene, vagy bebukunk a narancsos és zsidó emberek érdekeinek! Ezt ugyebár mi,igaz magyarok nem akarjuk, akik éreznek még hazaszeretetet! Volt egy öreg székely, aki 1maga állt ki 1 baltávalt, hogy a székely zászlót eltávolítsák egy épületről! Nálunk mikor fog így jelentkezni az igazi hazaszeretet?
Én NS-ként végre egyet tudok érteni Vonával. Örülök, hogy a szomszédos országokkal való összefogást sürgeti. Jó Isten, hányszor szócsatáztam délibábos summér/hun/fajmagyar/nagymagyar idiótákkal a kérdésről. Na, most már a főnökötök is meglátta az egyetlen reális lehetőséget.
@KomarovAndrej persze összelehet fogni a szomszédos országokkal de elsőnek adjanak Területi Autonómiát ! Azért ne nézzék már teljesen Verébnek a magyarokat ! Ha meg nem adnak és Verébnek néznek ,akkor meg nem lehet összefogni!
@KomarovAndrej ilyen szláv névvel, hogyan veszel bátorságot, hogy a hun és nagy-magyar jelzőket sértő szándékkal használjad? Menny a picsában a nazi ideológiáddal, szlávok ne oktassák a magyarságot!
@KomarovAndrej Pontosan azt mondta, hogy Trianon rendezése nélkül nincs együttmüködés! Először Trianont kell felülvizsgálni addig semmilyen együttmüködés sem lesz! Hallgasd meg mégegyszer a videón ha nekem nem hiszel...
Érdek annyi van, ahány ember a földön. De igazság csak egy. A gyertyaláng és a reflektorfény csak méreteikben különböznek egymástól, lényegükben azonosak. " Wass Albert"
Ha a Jobbik nem lenne a magyar népnek reménye sem lenne!
na most egy épelméjű magyar ember,ideológiáktól függetlenül,tegyük fel,eltekintve még attól is(fideszesek,lmpsek,mszpsek miatt) hogy a Jobbik mondta mindezt!Ki nem tud ezzel egyetérteni?Ki az aki ebben a tervben kivetni valót talál?Szívretéve a kezet, ha nem is a nyilvánosság előtt,de azért valljuk be minden egyes szava igaz,tisztességes,becsületes és a nemzet érdekét szolgálja!Ezt be kell látni és cselekedni,én is lassan állampolgár leszek...az én szavazatom az övék!Adjon az Isten Szebb Jövőt
tévedésbe vagy Gábor abbaN a tekintetbe ,hogy Munkanélküli nem csak Cigány lehet !! VAN BŐVEN MAGYAR IS !nem megszüntetni kell a segélyT, hanem elsőnek munkahelyett kell teremteni ÉS UTÁNA MEGSZÜNTETNI A SEGÉLYT! ENNEK EZ A LOGIKAI SORRENDEJE ! amúgy a Fidesz is ezt csinálja most ,megnyírbálja a segélyeket de még munkahelyett nem teremtett egyett se ! ebbe hol a logika?
@0410pisti igazad van! Munkahelyet meg csak úgy lehet teremteni, ha elosztjuk a munkát! A másik legnagyobb gondja az ország, hogy aki dolgozik agyondolgozza magát, aki meg nem, az a munkanélküliségbe rokkan bele! Közösségben élünk, el kell osztani a munkát is!Nem hiszem, hogy lehet növekedni hosszútávon, amikor közben elfogy a fosszilis energia. Csak a vagyonőröknél, ha a vastag nyugdíjas rendőröket kivágnák, és mindenki csak 176/hó órát dolgozna kb.70-80.000 új munkahely jöhezne létre!
a 3 kulcsus adót jónak tartom, a szomszédos országokkal csak akkor lehet kiegyezni ha legalább területi autonómiát adnak a magyarokkal sűrűn lakott területeken ! ha nem akarnak autonómiát adni akkor igyekezni kell ,hogy mi legyünk az elsők az úniós országokból akik elsőnek állnak Kína mellé! a kis antant meg hadj vesződjön tovább a bukott NYUGATTAL!
@jucusapici Szia ! Orulok hogy olyanok is vannak kozottuk mint Te ! Hogy lehet az hogy teged fiatal korod ellenere nem tudtak agymosni a nyugati vilag cionista zsido mediai ? ?
@jucusapici Azt latom, es szemelyszerint en nagyon orulok ennek. Kivanok neked minden jot a jovodre, es pont ezert harcolunk most, hogy a Ti jovotok ne legyen a rabszolgasag havi 100-ezer forintos fizetessel, amig az EU-ban nyugaton 1500-200 - azaz 400-500-ezer Ft - ot keresnek az emberek, A multik ELOSKODNEM a MO -i munkaeron ! TAKARITSUK KI OKET ! Szia
@omfgsm Nekem hasonlóan jó gondolkodású ember volt a történelem tanárom középiskolában. Egy nő személyében ugyan, de hasonlóan logikusan gondolkodott.
A Stop így hazudik vagyis tesz kedvére az olvasóinak: "kijelentette, hogy a Jobbik egyik fő célja csökkenteni a cigányság létszámát Magyarországon".
- Szerintem, a lelassítás és a visszaszorítás 43:29 nem egyenlő a csökkentéssel.
Vona jól gondolta a média első dolga,hogy hazudozzon. 44:20 Az itt 47:40 elhangzottból pedig a kezelhetetlen szót felejtette el megemlíteni a stopfirkász Pi-Zsi.amivel egészen más értelmet adott.
VONA GÁBOR és a JOBBIK az aki kell Magyarországnak és a Magyaroknak!
Én egyet értek Vona Gáborral sok dologban, de én nem fogok egy románnal, egy szlovákkal vagy egy szerbbel együtt harcolni semmiért. Már megint ez a "felejtsük el trianont, harcoljunk együtt az erős közép-kelet Európáért" szöveg megy itt is.
@ShadyWhite91 Szó sem volt ilyesmiről! Ha figyeltél volna elmondta, hogy nincs együtmüködés ezekkel a népekkel addig ameddig Trianon ugye nincs rendezve!
tudom, hogy eléggé utolsó pont de a magyar honvédséget is jó lenne megerősíteni, modernizálni, mert szerintem európában is jobban tisztelnék az emberek Magyarországot. Egyébként, ahogy szónikol ez az ember... örörm hallgatni, még Hitler is megírígyelné. Orbán meg gyúrcsótány a nyomába sem ér.
Nagyszerű érzés magyarnak lenni egy ilyen beszéd meghallgatása után. Bár a helyzetünk elszomorító, de tettre kész emberekkel és vezetőkkel nagyon hamar túl tudnánk jutni ezen.
Barátaim, ne hagyjátok, hogy az indulatok eluralkodjanak rajtatok. Nagyon sok félrevezetett társunknak kell még felnyitni a szemét. Jó úton járunk, de higgadt, tiszta fejre és igaz, hazaszerető szívre van szükségünk. Az érvek és az igazság kimondása legyen a fegyverünk, ne a durvaság! Mert az igazság felszabadít!
@Hunfootball Elég gyenge ez a provokációd is zsidókám. Nemrég még barátnak is bejelöltél engem azt hitted nem vagyok tisztában vele milyen kommenteket írtál korábban a választások előtt a Jobbik ellen? Persze, hogy nem jelöltelek vissza te nyomoronc és jól tettem! Ez a kommented is csak provokáció! Mellesleg elég nagy tudatlanságról árulkodik! Ha németül akartad írni akkor für és nem for! Ha meg Döglégy Zoli videóklippjéből akartál idézni akkor President és nem Führer...
@1MagyarHarcos2 Akkor olvasd el még egyszer. A Führer nem feltétlenül jelent náci diktátort, hanem Vezért. És vezérre van szükségünk, nem miniszterelnökre.
@Hunfootball Aki a kommentedet olvassa annak mindenkinek Hitler jut az eszébe a Führer szó láttán... de te nem akartál rá asszociálni ugye? Nem vezérre van szüksége ennek az országnak hanem egy nemzetvezetőre, egy magyarul gondolkodó és cselekvő, felelős magyar miniszterelnökre!!
Látom nem is próbáltad meg tagadni, hogy a Jobbik ellen írtál a választások előtt amire utaltam a kommentemben.
@TheSzekelyBicska Te sose voltál székely te büdös bocskoros oláh romángeci! Még jó, hogy a székelyek belédverték a magyar nyelvet meg még ki tudja még milyüket!

reaper000101 1 month ago 3

gabesz666 2 months ago
A mai magyar elit, és az ország vezetői tökéletesen alkalmatlanok az ország vezetésére. Ugyanis Audi A8- ból meg a bársonyszékből nem lehet egy ilyen országot vezetni. És ez folyik több mint húsz éve, Jöjjön végre egy olyan kormány, amely alulról szerveződött, a valós helyzettel tisztában van. Adjuk meg végre a lehetőséget egy olyan pártnak, amelyik még nem bizonyított, és az eddigi nyílvánvalóan tévút husz év helyett valami újat csinálna!
sportcream 3 months ago
Egyébként senkit sem szándékoztma lealacsonyítani,megsérteni.
Elnézést kérek,ha valakit megbántottam!
A drótos tót
pionyrman 8 months ago
Utóirat:
Elnézést a helyesírási hibákért.
Üdvözlettel : Egy buta drótos Tót
pionyrman 8 months ago
Igazán nem akarok senkit felbőszíteni,csupán véleményem írom ide.
Szerintem már nevetséges,ami Magyarországon történik. Zázrivec Gábor magyarosra változtatja a nevét,és egyben Ő a Jobbik elnöke , és prédikál , mint a legnagyobb hazafi. A Magyar Gárdáról inkább nem is nyilatkozom,nem pocsékolom a megmeradt 180 betűt! Kedves barátaim,Ti semmit sem tudtok arról,mi zajlik itt a Szlovák köztársaságban.Rosszul vagyok, ha látom , az általam tisztelt nép enyire mélyre sűllyedt.
pionyrman 8 months ago
Mikor a Vona Gábor-t látom,mindig úgy érzem,hogy rossz helyen állok,mert nem mellette vagyok,nem őt támogatom.Pedig nagyon-nagyon, sokszor a szívemből szól ez az ember!
De nem adom fel a reményt,hogy a másik is még talán megváltozik és ismét olyan lesz mint 20 évvel ezelőtt!!Mondjuk egyre kevesebb esélyt látok rá..:
Sylke72 8 months ago
@Sylke72 Dárga barátom! Van még 3 éved arra,hogy meghozzad döntésedet,és meggyőzzed ismerőseidet,szeretteidet annak jogosságáról.Remélem 3 év múlva már Vona Gábor és a JOBBIK Magyarországért Mozgalomhoz fogsz csatlakozni! Én is narancsos voltam tavaly,de JOBB útra tértem.Béke veled!
kobe24formvp 8 months ago 3
a médiával kapcs még ano a jobbik ra szavaztam nézegettem egy ideig kb 2 hónapja nem néztem a jobbik tevékenységeit csak a médiát hallgattam és ugy lettem vele hogy mégsem fogok elmenni legközelebb szavazni hallotam a sok hülyeséget és tényleg kezdtem el hinni
de szerencsére ez a videó helyretett ezt igazából csak azért írtam hogy sajna ma a magyar média ténylegesen nagyon butít ez egy ténylegesen létező nagyon komoly próbléma és a jobbikot ha valami igazán lehuzza az a média
killerhimmer1 8 months ago
És miért nem láttam még ezt a videót?M
ások is megjegyezték már és igen,ezt a videót minden Magyar embernek látnia kell!
Mafurszki 9 months ago
Teljesen egyetértek,minden szavával,a Jobbik a MAGYAR embereket képviseli nem a zsidókat,cigányokat és más idegeneket!
Jobbik legyen a kormánypárt!
Mafurszki 9 months ago
Szebb jövőt!
vzsombi 9 months ago
10 zsido is megnezte a videot.... respect VONA!
gorezalan 10 months ago
Vona for President
rosand13 10 months ago
magyarok minden néz cigányok, nem látom, hogyan lehet a magyar rasszista, ha éppen minden fekete, mint cipőt, tudod, mit félmajmok a Duna minden megy a pokolba, te vagy a legelmaradottabb nemzet Európában
rudolfooo1 10 months ago
Az igazság szabaddá tesz -mondta Jézus.
Az igazságban megélhetjük JOBBIK énünket - ez a Jobbik küldetése is: mint minden igaz emberé.
Szebb Jövőt ! :)
hablatyHUNter 11 months ago 2
Ő az egyetlen politikus Magyarországon, aki nevén meri nevezni minden probléma okozóit. Bár az igazság Mátyás idejében meghalt, talán van még remény.
SZEBB JÖVŐT!!!
mrgerison1987 1 year ago
This has been flagged as spam show
Annyi mindent írhatnák ,de csak annyit írok:
Isten áldását kérem Rád ,Vona Gáborra...
Ha te nem felelsz meg nekem akkor Isten átkát kérem reáátok...
Ezeddig jók vagytok ,de a fa..om tele van azzal ,hogy Kőszegen a kibaszott rühes kábelgyárban a cigány fönök ,a Nagy (Szar) Sanyi kurvaanyázza a magyart...
A faszom tele vasn vele hogy ilyenkor a gárdista( a Tyutyu) ilyenkor kussoll..
Tegyetek rendet az országban ,vagy nagyon rábasztok ..nem csak szavakban ,hanem tettekben is..
SzJövőt
SH
Torquemada1920 1 year ago
Comment removed
Torquemada1920 1 year ago
Kb hatodjára nézem meg, hát igen, ez a nem semmi !:))
Sly6555 1 year ago
Nem igaz!!!!
Orbán azt mondta megerősíti a rendőrséget. Megtörtént!!!!!
Több rendőr kezel 1 TRAFIPAXOT, hogy pontosabb legyen a mérés. Több helyre van kirakva, hogy sűrűbben tudjunk fizetni. Többet bűntetnek, de a közbiztonság csak romlik. Több rendőr van, hogy hazazavarjanak ha tüntetünk a hibás rendszer ellen.
Köszönjük
mrgerison1987 1 year ago
@mrgerison1987
Okos eszmefuttatás. Nem nevetek mert igaz.
Pont a napokban néztem egy videót ahol a polgármester panaszkodja ,hogy náluk a faluban CSAK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN van rendőr, és ezt mindenki tudja.
Három községre jut egy rendőr.
Forradalom után ennyivel.
Forradalmi változás mondhatom.
MrDEP76 1 year ago
@MrDEP76
De igazából csütörtökön is kár a rendőrnek oda menni. Rendet nem tud tenni. Ha 10 kisebbségi beilleszkedésre és munkára váró jól szituált fiatalember ver meg késel egy hazait, nem mer még csak rájuk szólni sem. Inkább átnéz rajtuk, mert nem akar belekeveredni.
mrgerison1987 1 year ago
Minden ok Gabika csak ne legyen RASSZIZMUS,mert az csak problemakat okoz!! Ja!! es az egyenruhaddal nem oldod meg a Ciganysag problemajat:))) Es semmikeppen a zsidosaget:)) Csak gondolkozz el legyszives ok?? Van jobb megoldas,mint ellensegeket szerezz magadkore. igazabol amit szeretnel az nem tud mukodni,csak a szukkoru buta taborodban. Ha tobbet szeretnel,akkor mar mashonnan kapsz iranyitast aminek szerintem,te sem es a Morvai holgy sem orvendezne.
DEADGAMEPLUG 1 year ago
Végre valaki mer a cigányproblémával foglalkozni !!!!!!!!
44ddaam 1 year ago 7
Bárcsak több Vona Gáborunk lenne! Mondjuk a Parlamentben 386!
BZoli7 1 year ago 12
Pio Atya mondta:" A magyaroknak különleges pártfogója van,Jobban kellene kérni az oltalmát..." Imádkozzatok,és eljön a mi időnk!!
Kezdődjön egy ima MINDEN NAP akár egy rövid fohász a HAZÁÉRT SZÜZ ANYÁHOZ!
Croalover 1 year ago
A jobbiknak a bíróságoknak kéne nekimennie, nem a kormánynak. Első lépésként annak a szemét "old style" szocialista bírónőnek, aki a Kulcsár-banda büntetését enyhítette.
A Jobbik szénája meg amúgy sem áll jól. Az önkormányzati választásokon sok helyen csak töredékszavazatokkal tudott egyáltalán képviselőt adni, nem hogy polgármestert. Ráadásul Pősze Lajos kizárása a Jobbik frakciójából, nos ez sem tesz sok jót a Jobbik hírének, noha a lépés, a párt szerint, szükséges volt.
bbenjoe 1 year ago
CSAK A NEMZET!!!!
SZEBB JÖVŐT!
nokrapek 1 year ago
felszólítom a jobbikot mint alkotmányos magyar ember hogy azonnal hagyjon fel ezzel a nemzetromboló magatartással és oszlassa fel magát !!!
Mrpimpalo 1 year ago
@Mrpimpalo ! Egyéb óhaj, sóhaj? :))
MotoClubdothu 1 year ago
Nagyon bölcs gondolatok ezek... ez Magyarország igazság beszéde nem az Öszödi. olyan dolgokat mond ki az elnök úr, amit senki nem bátorkodot megtenni eddig.
Sok erőt, egészséget és kitartást ezek megvalósításához...
Adjon az Isten Szebb jövőt testvéreim!!!
kartal2713 1 year ago 4
Nos, lássuk csak! Én azért támogatom a Jobbikot, mert megpróbál életet lehelni a magyar nemzetbe, s nem azért mert párt. Mint pártot viszont úgy képzelem el, mint a pártpolitikába beavatkozó igazságteremtő erőt. Tény, hogy ezzel lett támadható, mert mindenki azt hiszi, hogy a politikai színpadon afféle szélsőséges párt akar lenni. De akik itt ezt harsogják, nem nézték végig eme beszédet. Ébredj magyar fiatalság, mert ha nem, bezárul a csapda, s cseléd leszel, kinek néha engedik, hogy berúgjon!
Monarchias 1 year ago 4
Egyesek jól látják a dolgokat, de könyörgöm ne a Jobbiktól várják már a csodát.Ők is a mai pártpolitika részei.Ezeken túl kell lépni.
pepe07222 1 year ago
Comment removed
MsMagyarok 1 year ago
@MsMagyarok És igenis minden erejükkel azon dolgoznak,hogy a Magyaroknak jobb legyen,azért mert mozgalomnak hívják ez még nem segélyszervezet,arra vannak konkrét szervezetek,de a lehetőségeikhez képest értem itt a parlamenti százalékot és a támogatottságot bizonyos,hogy mindent megtesznek.
924shell 1 year ago
@MsMagyarok És bocsánat a most írtakért nem vagyok én senki,hogy kioktassam,de vissza is kérdezhetnék és ön mit tesz a rossz helyzetben lévőkért!?Részt vesz-e valamilyen módon a rászoruló iskolák,óvodák,személyek, stb.megsegítésében,miért csak mutogat a másikra a jól bevált rossz Magyar szokás szerint.Ahelyett,hogy ön is tenne valamit,nem a másikra kell várni a megváltásért,és ez nem pénz kérdése!!!Jó lenne,ha tudatosulna az emberekben végre a Jobbik a nép maga nem párt,mi vagyunk a jobbik!
924shell 1 year ago
Comment removed
MsMagyarok 1 year ago
@MsMagyarok És nem hullik az ölünkbe semmi magától!!!
924shell 1 year ago
Comment removed
MsMagyarok 1 year ago
Comment removed
MsMagyarok 1 year ago
@MsMagyarok Biztos nem emlékszik mindenkire ilyen távlatból,és nem is Vona Gábor oldala ez itt.És az az elsődleges feladata a Jobbik-ban,hogy vezéregyénisége legyen egy új életvitelnek,a tisztességnek becsületnek,korrektségnek.És,ha sokan követik a példáját,majd lesznek közöttük emberek akiknek módjukban áll gyűjteni,segíteni a rászorulókon.
924shell 1 year ago
Comment removed
MsMagyarok 1 year ago
Végre egy nagy igazság.
vizicsibe25 1 year ago
Végre egy jó igazság!!!!!
vizicsibe25 1 year ago
Vegre, vegre, vegre valaki kimongya az igazsagot...
synesthesia251 1 year ago
Én ott voltam.Szenzációs!Minden szavával csak azonosulni lehet!Végre valaki,aki kimeri mondani,ami a mai magyar valóság!
Szebb jövőt!
kaporkaful 1 year ago 2
@kaporkaful Bárcsak mindenki így gondolkodna, mint Te, vagy én...
BZoli7 1 year ago
Tegye fel a kezét az aki cukrászdát nyitott Bécsben. Várok egy picit de ha valaki felteszi azt átadom a rendőrségnek ááá. Ez megfektetett.
domigery 1 year ago
A beszéd nagyrésze alatt félmosoly közepette bólogattam. Akárcsak azok, akik jelen voltak, azzal a különbséggel, hogy otthon, egyedül néztem..
ultrattihun 1 year ago
Jobbikot az ország élére!!!
t4kk86 1 year ago 3
@t4kk86 ok
mikitudat 1 year ago
A magyarságnál ott kulturális jelenség volt, hogy sok gyermeket vállaljanak! Gondoljunk csak a régi paraszti családokra 7-10 gyerekkel! Ezt is vissza kell állítani! Persze mellette ahogy mondta Gabi, a cigányság ilyen irányú kedvét igen is meg kell szegni!
x3Y3x3 1 year ago
@x3Y3x3 Egyet értek veled, de ez csak úgy működik, ha a lányink nem akarnak karrieristák lenni, mert most minden erről szól. Ha szeretnék megvalósítani önmagukat, akkor maximum vállaljanak napi 4 órás munkát, a többit a családnak szenteljék. A második probléma, nem él egymással több generáció, ami segítené a gyereknevelést, mert a gyerekek a legtöbbet az idősebbektől tanulnának. Ezzel az idősek is újra "hasznos" -ak lennének. Ez a hatalomnak nem érdeke.
mathebrnt 1 year ago
@mathebrnt Ez így igaz! Igen a több generáció valamilyen szintű együtt élése, ez is hiányzik a mai társadalomból. A nevelés folytatása is lehetne ez. Csak a baj az, hogy már nem az első generációt verték szét, és ha együtt élnének is, már vagy anyával vagy apával élne együtt, vszínűleg elváltak... A lényeg, hogy most lehet zülleni, diszkózni minden héten, aztán lehet majd robotolni valahol a szalag mellett, és főként szinglinek lenni, mert az milyen jó! Gyereket meg majd szül a cigány.
x3Y3x3 1 year ago
Ne hagyjátok magatokat megosztani, nem igaz, hogy széthullóban a Jobbik, népszerűbb, mint valaha!
Szebb jövőt!
kerecseny1 1 year ago
A tudatos és becsületes életmód újra PÉLDA KELL LEGYEN
CSAK MERT MÁSKÉNT NEM MEGY .......... én A SZENTKORONA ELV TUDATI ÉS GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁSÁT LÁTOM JÓNAK .. és nincs szükség semmilyen izmusra ...
mikitudat 1 year ago 3
@mikitudat így van!
ahunliliom 1 year ago
@mikitudat
Igazad van. Még a hungarizmusra sem
raczimre 1 year ago
@raczimre
minden lehet jó indulatú is ....de a szentkorona az izmusok felet áll
mikitudat 1 year ago
@mikitudat Mely mondatommal tagadtam ezt? Én érték rendem pont a Szentkorona értékrendje:D
raczimre 1 year ago
This has been flagged as spam show
@mikitudat
Igazad van. Még a hungarizmusra sem.
raczimre 1 year ago
Én ott voltam és kész élvezet volt őt végighallgatni! Ő egy igazi Nagy Ember!
Éljen a Jobbik!
Szebb Jövőt mindenkinek!
cica8305 1 year ago 2
"Csak Fidesz!" :(:(:( (ugyanmár) CSAK A NEMZET!! :):):)
Szebb jövőt kívánok minden egyes jobbikos és leendőbeli jobbikosnak!!
jobbikos89 1 year ago
Hmmmm most vissza jött a hitem a Jobbik iránt. Pedig már azt hittem hogyha változást akar az ember ebben az országban akkor: vagy törvényen kívüliként kell irtani a bűnt és a magyar ellenességet, vagy politikusnak kell menni, pártot alapítani és végre megmutatni a sok senkiházinak hogyan is kell csinálni a politizálást. Hogyan kell a nemzet érdekeit képviselni. De most megnyugodtam hogy ezt mind rá hagyhatom a Jobbikra, és élhetem átlagos kis életem tovább :)
gerifromvac2 1 year ago
Most már nyugodtabban alszom, de azért még mindig éberen . . . .
gerifromvac2 1 year ago
Megnéztem másodszor is, és kipakoltam mindenhová! :D Mert ezt mindenkinek látnia/hallania kell!!! :)
enikoe13 1 year ago 4
Pörgessük fel a gazdaságot? Így? Orbán és csürhéje a gazdasági analfabétizmus állapotában leledzik, és annál többet senki sem tudott értani az országnak, a nemzetnek a gazdaságnak, mint aki rájuk szavazott!
BuzaSiraly 1 year ago
@BuzaSiraly de az is (inkább) lehet TUDATOS ORSZÁG-KIÁRUSÍTÓK
mikitudat 1 year ago
Egyetlen hozzáfűzni valóm lenne. Bár Vona is beszélt erről, de amit én komoly problémának tartok a Fidesz adótörvénye. Kedvezményt ad a a magasabb jövedelműeknek akik énnél többet már úgysem tudnak itthon elkölteni. Elvon viszont a szegényektől, akik hatalmas vásárlóerőt képviselnének ha lenne nekik miből, de hát eddig sem volt.
BuzaSiraly 1 year ago
Le a Fidesszel! Börtönbe Orbánt!
BuzaSiraly 1 year ago
Így tovább! Veletek vagyunk!
Hajrá JOBBIK!
1Ugek1 1 year ago
This has been flagged as spam show
BLA bla bla bla!!!!
netvadasz1 1 year ago
Gratulálunk Gábor! Végre egy igazi vezető, akinek szavára szívből és hittel mozdul a tömeg! Veled vagyunk!
memoric76 1 year ago
A világ legcsodálatosabb embere!!! Szeretve vagy Vona Gáborunk!!! Szebb Jövőt Minden Drága Magyarnak!!! :)
enikoe13 1 year ago 5
NÉZÉTEK MA ESTE 20:00-KOR A HÍRTÉVÉN A KONTRASZTOT VONA GÁBORAL FOGNAK BESZÉLGETNI!!!!!!!!!!!!
divizio86 1 year ago
EZT AZ 53 PERCES BESZÉDET KÖTELEZŐVÉ TENNÉM MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR SZÁMÁRA, HOGY MEGNÉZZE FIGYELMESEN, MIVEL TALÁN FELÉBREDNÉNEK ABBÓL AZ ÁLOMVILÁGBÓL AMIBEN ÉLNEK, ÉS VÉGRE KAPNA EGY ESÉLYT MAGYARORSZÁG, HOGY FELVIRÁGOZZÉK!!!!
Adjon az Isten, szebb jövőt!
feketedaniel 1 year ago 17
Szebb Jovot!!!!!
viennaustria 1 year ago
Gábor evvel, hogy kimondta az igazat, végkép minden idők legnagyobb politikusaink közé emelkedett!
simi112 1 year ago
@simi112 Én nem örülnék ha politikusként emlegetnénk Gábort... egyszerüen a "nemzet ügyének élenjárója" ... s sokszor penge-élen is.
zenemano 1 year ago
Ez a beszéd most egy kicsit visszaadta a hitemet. Szép volt!
DaniTheHun 1 year ago
@DaniTheHun Remelem nagyon, hogy rengetegen erzitek igy!
viennaustria 1 year ago
Le merem fogadni, hogy ezt nem fogja közvetíteni egyetlen TV csatorna sem!(sajnos)
krizsi000 1 year ago 2
@krizsi000 Igen ,igazad lehet sajnos. Ezert kell terjeszteni, es nem csak Jobbikosoknak. Minden otthonba ingyenes Internet kellene, ez az az egyik legjobb amit iger Vona Gabor. Es akkor a mocsok musorokat a TV adoitokon otthon nem sokan neznek.
viennaustria 1 year ago
Megérte élőben meghallgatni! Teljesen más volt, mint itt utólag megnézni, meghallgatni!!Más a hangulata, amikor több százan tapsoljuk és éljenezzünk Gábort! Teljesen igaza van! Tenni kell ellene, vagy bebukunk a narancsos és zsidó emberek érdekeinek! Ezt ugyebár mi,igaz magyarok nem akarjuk, akik éreznek még hazaszeretetet! Volt egy öreg székely, aki 1maga állt ki 1 baltávalt, hogy a székely zászlót eltávolítsák egy épületről! Nálunk mikor fog így jelentkezni az igazi hazaszeretet?
Szebb jövőt!
tibcsi87 1 year ago 2
Én NS-ként végre egyet tudok érteni Vonával. Örülök, hogy a szomszédos országokkal való összefogást sürgeti. Jó Isten, hányszor szócsatáztam délibábos summér/hun/fajmagyar/nagymagyar idiótákkal a kérdésről. Na, most már a főnökötök is meglátta az egyetlen reális lehetőséget.
KomarovAndrej 1 year ago
@KomarovAndrej persze összelehet fogni a szomszédos országokkal de elsőnek adjanak Területi Autonómiát ! Azért ne nézzék már teljesen Verébnek a magyarokat ! Ha meg nem adnak és Verébnek néznek ,akkor meg nem lehet összefogni!
0410pisti 1 year ago
@KomarovAndrej ilyen szláv névvel, hogyan veszel bátorságot, hogy a hun és nagy-magyar jelzőket sértő szándékkal használjad? Menny a picsában a nazi ideológiáddal, szlávok ne oktassák a magyarságot!
RedWhiteGreenBandit 1 year ago
@RedWhiteGreenBandit Jogos az észrevétel!
1MagyarHarcos2 1 year ago
@KomarovAndrej Pontosan azt mondta, hogy Trianon rendezése nélkül nincs együttmüködés! Először Trianont kell felülvizsgálni addig semmilyen együttmüködés sem lesz! Hallgasd meg mégegyszer a videón ha nekem nem hiszel...
1MagyarHarcos2 1 year ago
Csak a Nemzet !
Csak a Jobbik !
561excalibur 1 year ago
Érdek annyi van, ahány ember a földön. De igazság csak egy. A gyertyaláng és a reflektorfény csak méreteikben különböznek egymástól, lényegükben azonosak. " Wass Albert"
Ha a Jobbik nem lenne a magyar népnek reménye sem lenne!
Adjon az Isten Szebb Jövőt!
MrSatad 1 year ago 5
na most egy épelméjű magyar ember,ideológiáktól függetlenül,tegyük fel,eltekintve még attól is(fideszesek,lmpsek,mszpsek miatt) hogy a Jobbik mondta mindezt!Ki nem tud ezzel egyetérteni?Ki az aki ebben a tervben kivetni valót talál?Szívretéve a kezet, ha nem is a nyilvánosság előtt,de azért valljuk be minden egyes szava igaz,tisztességes,becsületes és a nemzet érdekét szolgálja!Ezt be kell látni és cselekedni,én is lassan állampolgár leszek...az én szavazatom az övék!Adjon az Isten Szebb Jövőt
kristoffhun 1 year ago 19
igaz nem élek Magyarországon pont ezekért a problémák miatt próbáltam szerencsét külföldön de szerintem ez lenne a járható út sok sikert hozzá !
magyusz76 1 year ago 3
tévedésbe vagy Gábor abbaN a tekintetbe ,hogy Munkanélküli nem csak Cigány lehet !! VAN BŐVEN MAGYAR IS !nem megszüntetni kell a segélyT, hanem elsőnek munkahelyett kell teremteni ÉS UTÁNA MEGSZÜNTETNI A SEGÉLYT! ENNEK EZ A LOGIKAI SORRENDEJE ! amúgy a Fidesz is ezt csinálja most ,megnyírbálja a segélyeket de még munkahelyett nem teremtett egyett se ! ebbe hol a logika?
0410pisti 1 year ago
@0410pisti igazad van! Munkahelyet meg csak úgy lehet teremteni, ha elosztjuk a munkát! A másik legnagyobb gondja az ország, hogy aki dolgozik agyondolgozza magát, aki meg nem, az a munkanélküliségbe rokkan bele! Közösségben élünk, el kell osztani a munkát is!Nem hiszem, hogy lehet növekedni hosszútávon, amikor közben elfogy a fosszilis energia. Csak a vagyonőröknél, ha a vastag nyugdíjas rendőröket kivágnák, és mindenki csak 176/hó órát dolgozna kb.70-80.000 új munkahely jöhezne létre!
simi112 1 year ago
Jó hogy van egy Vona Gábor-unk .
Éljen a Jobbik!
marauder15 1 year ago
Igy tovább Vona.
wtwarrior7 1 year ago
a 3 kulcsus adót jónak tartom, a szomszédos országokkal csak akkor lehet kiegyezni ha legalább területi autonómiát adnak a magyarokkal sűrűn lakott területeken ! ha nem akarnak autonómiát adni akkor igyekezni kell ,hogy mi legyünk az elsők az úniós országokból akik elsőnek állnak Kína mellé! a kis antant meg hadj vesződjön tovább a bukott NYUGATTAL!
0410pisti 1 year ago
éljen Vona Gábor !
0410pisti 1 year ago 3
Vona Gábor beszédének ereje az IGAZSÁG!
Minden szavával egyetértek, sajnos ez a helyzet!
moszatol 1 year ago 3
A sok kis FIATAL 16-26-eves TAKONYVIRAG mind a FIDESZ - re szavaztak !
Nem azert mert meggyozodtek rola, hanem balvanyimadatbol valasztottak ORBAN - CIGANY - balvanyt !
Ezzel alairtak a sajat jovojuk elbaszasat, es a sajat munkanelkuliseguket !
SuperiorHuns 1 year ago 3
@SuperiorHuns
Azért nem mindegyik ;)
Szebb jövőt emberek, ne veszítsük el a hitünk,lesz itt még jobb világ!
jucusapici 1 year ago 2
@jucusapici Szia ! Orulok hogy olyanok is vannak kozottuk mint Te ! Hogy lehet az hogy teged fiatal korod ellenere nem tudtak agymosni a nyugati vilag cionista zsido mediai ? ?
Hogyan csinaltad ? nem neztel Tv - t ? Vagy mi ?
SuperiorHuns 1 year ago
@SuperiorHuns
Jó nevelést kaptam :)
jucusapici 1 year ago
@jucusapici Azt latom, es szemelyszerint en nagyon orulok ennek. Kivanok neked minden jot a jovodre, es pont ezert harcolunk most, hogy a Ti jovotok ne legyen a rabszolgasag havi 100-ezer forintos fizetessel, amig az EU-ban nyugaton 1500-200 - azaz 400-500-ezer Ft - ot keresnek az emberek, A multik ELOSKODNEM a MO -i munkaeron ! TAKARITSUK KI OKET ! Szia
SuperiorHuns 1 year ago
"Szarkeverőknek és parazitáknak nincs helyük a Jobbikban - nagytakarításra készül Vona" LOL
HSRKGB 1 year ago
Ma este a hírtévében Vona Gábor lesz a vendég KONTRASZT CÍMŰ MŰSORÁBA HA JÓL TUDOM 20:00-KOR MÉG A NAP FOLYAMÁN PONTOSÍTOK!!!!!!!!!!!!
divizio86 1 year ago
Bárcsak ilyen Történelem tanárom lenne :) J O B B I K ! ! !
omfgsm 1 year ago 33
@omfgsm Így van! Bárcsak ilyen történelemtanára lenne minden magyar gyereknek! Szebb jövőt!
BZoli7 1 year ago
Nekem hasonló személyiség volt a történelemtanárom és éveken át az volt a kedvenc tantárgyam!
aarpi27 1 year ago
@omfgsm Nekem hasonlóan jó gondolkodású ember volt a történelem tanárom középiskolában. Egy nő személyében ugyan, de hasonlóan logikusan gondolkodott.
Sly6555 1 year ago
Comment removed
bodnarpeti 1 year ago 13
A Stop így hazudik vagyis tesz kedvére az olvasóinak: "kijelentette, hogy a Jobbik egyik fő célja csökkenteni a cigányság létszámát Magyarországon".
- Szerintem, a lelassítás és a visszaszorítás 43:29 nem egyenlő a csökkentéssel.
Vona jól gondolta a média első dolga,hogy hazudozzon. 44:20 Az itt 47:40 elhangzottból pedig a kezelhetetlen szót felejtette el megemlíteni a stopfirkász Pi-Zsi.amivel egészen más értelmet adott.
VONA GÁBOR és a JOBBIK az aki kell Magyarországnak és a Magyaroknak!
Super16Max 1 year ago 21
@Super16Max
azt írják a stopon, hogy néhány százan :)))
hát ha ez nem volt minimum 3000 ember akkor semmi! a stop folytatja a cionista lenini utat, hazudni, hazudni, hazudni!
moszatol 1 year ago 3
*vastaps*
cika012 1 year ago 6
Szeretjük Vonát!
Jót mond, igazat mond!
Szebb Jövőt!
Darkfireish 1 year ago 6
Adná a jóisten hogy megnyerjék a választást mert ha nem Magyarosrszágból cigányország lesz!!!!
raduka1000 1 year ago 8
Lehetőségeket elmondta, már csak élni kell vele!
Nagyon jó beszéd !
Gratulálok , Szebb Jövőt
Sly6555 1 year ago 5
This comment has received too many negative votes show
Gábor, ti sem remekeltetek! Pősze, hogy kerülhetett be a Jobbikba? Idáig a Fidesz seggét nyaltátok!
21erno 1 year ago
@21erno Hogy nyalták, mikor, mivel?
simi112 1 year ago
Sok sikert
mikitudat 1 year ago
Söpörjetek Gábor! De keményen!
Minden tiszteletem, remélem ad az Isten ehhez elég erőt és kitartást!
Ébredjetek magyarok!!!
SZEBB JÖVŐT!!!
witchfatima 1 year ago 3
Én egyet értek Vona Gáborral sok dologban, de én nem fogok egy románnal, egy szlovákkal vagy egy szerbbel együtt harcolni semmiért. Már megint ez a "felejtsük el trianont, harcoljunk együtt az erős közép-kelet Európáért" szöveg megy itt is.
ShadyWhite91 1 year ago
@ShadyWhite91 Szó sem volt ilyesmiről! Ha figyeltél volna elmondta, hogy nincs együtmüködés ezekkel a népekkel addig ameddig Trianon ugye nincs rendezve!
1MagyarHarcos2 1 year ago
tudom, hogy eléggé utolsó pont de a magyar honvédséget is jó lenne megerősíteni, modernizálni, mert szerintem európában is jobban tisztelnék az emberek Magyarországot. Egyébként, ahogy szónikol ez az ember... örörm hallgatni, még Hitler is megírígyelné. Orbán meg gyúrcsótány a nyomába sem ér.
pmarci10 1 year ago
Kiválóan beszéltél Gábor! Csak így tovább!
Vipera01 1 year ago 2
Terjeszteni, Terjeszteni, Terjeszteni!!!!
joehun1 1 year ago 2
Ez így is van! Ilyen ember kell az ország élére! Szebb Jövőt!
30zSamu 1 year ago 4
Nagyszerű érzés magyarnak lenni egy ilyen beszéd meghallgatása után. Bár a helyzetünk elszomorító, de tettre kész emberekkel és vezetőkkel nagyon hamar túl tudnánk jutni ezen.
Barátaim, ne hagyjátok, hogy az indulatok eluralkodjanak rajtatok. Nagyon sok félrevezetett társunknak kell még felnyitni a szemét. Jó úton járunk, de higgadt, tiszta fejre és igaz, hazaszerető szívre van szükségünk. Az érvek és az igazság kimondása legyen a fegyverünk, ne a durvaság! Mert az igazság felszabadít!
oladam 1 year ago 2
CSAK ILYEN EMBEREKET MAGYARORSZÁGNAK!!!
CSAK A JOBBIK!!!
1967bobe 1 year ago 5
Kár, hogy az eleje lemaradt a beszédnek. Vona Gábor minden szavával egyetértek.
Hajrá Jobbik! Sose szavaznék másik pártra.
Az igazság valóban szabaddá tesz! Lelkileg mindenképpen!
1MagyarHarcos2 1 year ago 2
lehet tudni hogy az elejéről mennyi maradt le?
Fakereg2011 1 year ago
"aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot bekaphatja"
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
bercziiiib 1 year ago 2
This comment has received too many negative votes show
Vona for Führer
Hunfootball 1 year ago
@Hunfootball Elég gyenge ez a provokációd is zsidókám. Nemrég még barátnak is bejelöltél engem azt hitted nem vagyok tisztában vele milyen kommenteket írtál korábban a választások előtt a Jobbik ellen? Persze, hogy nem jelöltelek vissza te nyomoronc és jól tettem! Ez a kommented is csak provokáció! Mellesleg elég nagy tudatlanságról árulkodik! Ha németül akartad írni akkor für és nem for! Ha meg Döglégy Zoli videóklippjéből akartál idézni akkor President és nem Führer...
1MagyarHarcos2 1 year ago
@1MagyarHarcos2 Akkor olvasd el még egyszer. A Führer nem feltétlenül jelent náci diktátort, hanem Vezért. És vezérre van szükségünk, nem miniszterelnökre.
Hunfootball 1 year ago
@Hunfootball Aki a kommentedet olvassa annak mindenkinek Hitler jut az eszébe a Führer szó láttán... de te nem akartál rá asszociálni ugye? Nem vezérre van szüksége ennek az országnak hanem egy nemzetvezetőre, egy magyarul gondolkodó és cselekvő, felelős magyar miniszterelnökre!!
Látom nem is próbáltad meg tagadni, hogy a Jobbik ellen írtál a választások előtt amire utaltam a kommentemben.
1MagyarHarcos2 1 year ago 2
This has been flagged as spam show
Egyre jobban és jobban megbizonyosodok róla, hogy jó helyre voksoltam!
SZEBB JÖVŐT
ÉLJEN A JOBBIK
russysy02 1 year ago 3
@russysy02 A Zsidesz az nem volt jó hely ruszkykám!
1MagyarHarcos2 1 year ago
Comment removed
russysy02 1 year ago
Ennek a beszédnek minden egyes szavával egyet tudok érteni. Gratulálok hozzá V.ona Gábor! Terjesszük fórumokon, közösségi oldalakon!
Szebb jövőt!
Zsitvatorok1606 1 year ago 42
@Zsitvatorok1606
ez nagyon ott volt,szép beszéd,Sebb jövőt!
jalexander1963 1 year ago
Köszönöm Gábor,Köszönöm JOBBIK!
kunika79 1 year ago
Korekt,egyenes beszéd!!! Csak a Jobbik!!!
BLADE19761221 1 year ago 3
Nem állunk meg fél úton ! Hajrá Jobbik !
FJano12 1 year ago 4
KITARTÁS!!! JÖN A SZEBB JÖVŐ!!!
Alien881000 1 year ago 2
Csak a Jobbik!
pistike408 1 year ago 2
Szép volt Gábor! Csak a JOBBIK!
Szebb jövőt!
MotoClubdothu 1 year ago 36
@MotoClubdothu csak a zsobbik moto!
xd
TheSzekelyBicska 1 year ago
Comment removed
1MagyarHarcos2 1 year ago
Comment removed
1MagyarHarcos2 1 year ago
@TheSzekelyBicska Ha ennyire szídod a Jobbikot akkor minek jelölgetsz be Jobbik szimpatizánsokat barátnak?? Mocskos provokátor román!
1MagyarHarcos2 1 year ago
This has been flagged as spam show
@TheSzekelyBicska Te sose voltál székely te büdös bocskoros oláh romángeci! Még jó, hogy a székelyek belédverték a magyar nyelvet meg még ki tudja még milyüket!
1MagyarHarcos2 1 year ago
Ez egy nagyszerű beszéd volt! Hajrá jobbik!
TF603 1 year ago
@MotoClubdothu "Csak a nemzet"!
Gurukaup 1 year ago
This has been flagged as spam show
@MotoClubdothu "Csak a nemzet"!
Gurukaup 1 year ago 2