A homeopátiáról szeretném elmondani hogy édes anyám nem hagyta azt hogy antibiotikumot szedjünk én és a testvérem, és szerencséjére talált a lakhelyünkön olyan házi orvost aki felmert írni nekünk homeopátiás szereket és a kisebb megfázásokat ezzel a módszerrel kezeltük .Az tény hogy jobban lettünk lehet hogy egyébként is azok lettünk volna ,de késöbb a tanáraink jegyezték meg hogy egyáltalán nem vagyunk betegesek míg a többieknek jóval több hiányzása volt influenza szezonban.
Alternatív gyógyászatnak a gyógyászatnak azon területeit értjük, amelyekről NINCS megbízható hatásigazoló kísérletsorozat. Azt hiszem, ez mindent elmond. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az az alternatív gyógyászat, ami nem működik, de mégis elhisszük róla, hogy igen..
"Az új tudományos igazságok nem úgy aratnak győzelmet, hogy sikerül meggyőzni az ellenlábasaikat és világosságot gyújtani a fejükben, hanem úgy, hogy ellenzőik idővel kihalnak, és felnő egy fiatal nemzedék, amely már megbarátkozott velük." Ezért tulajdonképpen felesleges is hitvitázni például a homeopátiáról.
Szerintem fölösleges azzal dobálózni, hogy a homeopátiás szerek alacsony gyártási költségei miatt valakik rommá kereshetik magukat. Én személy szerint több "hagyományos" gyógyszergyár multimilliárdosról hallottam mint homeopátiásról. Valóban nagyobb üzleti lehetőség lehet egy alacsony gyártású szerben, de azt se felejtsük el, hogy nem fogják veszélyeztetni a homeopátiás szerek a nagy gyógyszergyártók által uralt piacot.
Az orvostudományokhoz nem értek, viszont azt állítani, hogy nem lehet nagy üzletet csinálni a homeopátiás gyógyszerekből azért, mert minimális az előállítási költsége...az nagyon nagy tévedés.
@tiborpiri Hát csak gondold végig: Adott 2 termék ami ugyanannyiba kerül, ugyanolyan mennyiség. Kerüljön mondjuk 5000Ftba mind a kettő. Az egyiknek 2000 Ft az előállítási költsége a másiknak meg minimális, mondjuk 100Ft. Szerinted melyiken van több haszon?
Véggigondoltam. Logikus amit írsz. De az üzlet a tényekről és nem a logikáról szól. Ha az egyikből el tudsz adni 10 millió, míg a másikból csak 2 darabot, akkor mindjárt másként kell értelmezni, melyikkel lehet nagy "üzletet" csinálni.
Honnan is szedted az 5000, 2000 és 100 forintot, amit a példában felhoztál? Esetleg ismersz konkrét példát, vagy járatos vagy egyik-másik bizniszben?
@csaksimanLevi Sajnos csinálnak nagy üzletet, de aki annyit ki is fizet az vessen magára, mikor potom árért megkapható máshol. Nincs szabott ára, mint a TB-s termékeknek vagy, mint a cigarettának.
Ülj be egy homeopátiás tanfolyamra(ne kóklerhez) és ott elmondják,h hogy kell. Igaz,h idő igényes, de vannak már gépek amik megcsinálják azt a hígítási arányt. Valószínű, hogy annak a munkadíját kell kifizetni. Érdemes körül nézni (nem a neten)
te figyi, nem azért nem lehet nagy üzletet csinálni belőle, mert olcsó előállítani, hanem mert TUDJUK ezt, és még ha néhány kókler ebből is akarná megtömni a zsebeit és jó pénzért árulni, mindig lesznek olyan alternatív orvoslással foglalkozó orvosok, akik NEM teszik ezt. innentől már érthető, ugye? amúgy annyira szomorú, hogy a pénz részt ragadtátok ki az egészből, és ez annyira magáért beszél.
Javaslom az egyetemnek, hogy pályázzon James Randi felajánlására, miszerint egy millió dollárt kap az, aki bizonyítja, hogy működik a homeopátia. Ha tényleg működik, akkor miért ne? Link az index-en.
Vadiuj1: megadnád azt a hivatalos protokollt, amire hivatkozol a homeopátiás szerek vizsgálatánál?
Az, hogy "számottevő mellékhatás", elég relatív és egyénenként változik a szervezet adottságaitól függően. És ha nagy betegcsoporton végzett vizsgálat után statisztikailag ki is mondható, hogy használ, az sem jelenti azt, hogy használ MINDENKINEK. Ahogy a homeopátiás szer sem használ mindenkinek. De nincsenek mellékhatásai!
Ajánlom a tudatlan, konkrétumok nélküli szájtépőknek, hogy előbb a PubMed-en tájékozódjanak, ami az orvosi kutatások legválogatottabb publikációit tartalmazza.
Továbbá: saját tapasztalatból tudom, milyen szigorú kritériumoknak kell megfelelnie egy leendő gyógyszernek, hogy átmenjen a többfázisú klinikai vizsgálatokon.
Lám, az Oscillococcinumnak, egy HOMEOPÁTIÁS KÉSZÍTMÉNYNEK ez sikerült...
@Mesmerides Ne haragudj, de az Oscillococcum nem gyógyszer, hanem gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. Őrült nagy különbség van a kettő között, a gyógyszerről ki kell mutatnod, hogy használ, és nincsen számottevő mellékhatása, míg a gyógyhatású készítményről annyit kell megmutatnod, hogy nem árt...
Na és mi van a gyógyszer-rezisztens emberekkel? Akkor azok a szerek is rosszak? Nincs bennük hatóanyag? Ennyi erővel bármi megtámadható! Nincs olyan készítmény, ami mindenkinek megfelelő lenne. Valakinek hagyományos gyógyszer válik be (mert olyan a szervezete, betegsége), valakinek homeopátiás szert kell adni. Egyik sem elvetendő. Ennyi.
Immunológusként, tehát gyógyításban meglehetősen jártas szakemberként hadd adjak pár tanácsot a habzó szájú vagdalkozóknak, akik kínjukban (jobb ötlet híján) a riporter stílusába kötnek bele.
Ha a "bátor" szkeptikusok valódi, kontrollált kísérletet végeztek volna, az a minimum, hogy kontroll csoportot is bevontak volna ebbe a kísérletnek nem nevezhető magánakcióba. Enélkül mihez hasonlítjátok a kapott féleredményt?
Sok félék vagyunk, van akinek elég megnéznie egy borítót, hogy tudja miről szól a könyv, vagy meghallgatnia egy interjú első két mondatát, hogy tudja, milyen információkr hangzanak el benne.
Egy picit írígykedek. így születtél, vagy az ilyet tanítják valahol?
Kedves kommentezők. Mindenki elmondhatja a véleményét nyíltan, de kultúrált formában. Amelyik komment megfogalmazása nem üti meg az emberi határvonal minimumát, azt töröljük. Rágalmazást, káromkodást ne írjatok. Köszönjük.
Sokan hülyeségnek fogjátok hinni, de a szeretet gyógyít: rákos beteg, senki semmit nem tud tenni, hozzátartózó felhív minden ismerőst, hogy gondoljon valami szép emlékre a beteggel kapcsolatba és hívja fel, mesélje el neki, a rákból végül kigyógyul; vagy egy kislány aki visszaolvasva a naplóját átéli mindazt és meggyógyul...ez az, ami működik. A többi szerintem ezeknek az elferdítése, kihasználása. Az orvostudomány meg milliók életén segített már (oltások). Üzlet ott is van persze.
A homeopátia az egyik legjobb üzlet: kis befektetés, jó nagy haszon :) A placebónál jobb, mert a beteget jobban kikérdezik, foglalkoznak vele. A kutya is érzi, hogy meg akarják gyógyítani. Sajnos ez sem arra akar rávilágítani, hogy az ember hite és akaratereje mire képes. Pedig de! :) De ő legalább nem ellenzi az általános orvoslást.
:D lovasip hozzászólása gyönyörű példa a fent említett balhékeresésre. azt keresi, mire ugorhat, nem észérvekkel reagál észérvekre, tipikus. DoktorHouseMD: az a különbség, h aki az alternatív eszközökkel gyógyít, annak a gyógyítás a célja, nem az, h fillérekért előállított alapanyagból rommá keresse magát... de ezt nehéz lehet megérteni ezek szerint annak, aki nem ilyen. MrSkepmannek meg javaslom, h kicsit tájékozódjon, mielőtt beszél.
@qeisleila Elég komolyan kétséget ébreszt a doktor úr szakmai felkészültségét illetően, ha nem képes egy valóban ártalmatlanul túladagolható "allopátiás" szert megnevezni, hanem ehelyett egy olyant mond, aminek a hatóanyagát egyes országokban már be is tiltották.
@tiborpiri Metamizol-nátriumról van szó, ami az Algopyrin hatóanyaga. Egyes mellékhatásai miatt tiltották be Amerikában, bár más hasonló szerekkel összevetve ez nem volt indokolt, itthon vényköteles. Mint szinte minden nem szteroid fájdalomcsillapító, könnyen túladagolható, az egyszeri javalott adag tízszerese már károsíthatja a májat.
Ja, egyébként én szívesen beveszek C200-ast akármilyen gyilkos szerből, ugyanúgy nem lesz tőle semmi bajom. Mert azt a bizonyos információt, amiről megy a szájkarate, az agyunk gyártja. Ha az enyém nem gyárt ilyet, semmi bajom nem lesz tőle.
Az összemosásban viszont igaza van, doktor úr! Kínai+homeopátia... Bármit bármivel össze lehet mosni és úgy tűnik, erre az igény is megvan... Gratulálok!
épp azért lehet homeopàtiàs szerekkel nagy üzletet csinàlni,mert fillérekbe kerül az elöàllitàsuk..istenem micsoda következtetéseket enged meg magànak ez az emebr.
Comment removed
ulz001ful 11 months ago

Ati3120 1 year ago 4
This has been flagged as spam show
Szeretném felvenni a kapcsolatot Dr. Földes Lászlóval. Szeretnék időpontot kérni,és egyeztetni egy személyes megbeszélésre.
Szeretném megtudni az elérhetőségét.
Nagy Anna azem@citromail.hu, azemanna@gmail.com,
azemanna 1 year ago
Hajrá szkeptikusok!!!
A többiek pedig egyék a cukorban az "információt :-))))
gelazso 1 year ago
"Ide a pénzed és meggyógyítom, ami egyszer magától is meggyógyult volna."
gelazso 1 year ago
@gelazso
Honnan az idézet? A szerző összes művét szeretném megismerni!
terminator235959 1 year ago 2
Az Emberi Határvonal Minimuma. Jó rockbanda név lenne:)
mvmsz 1 year ago
Alternatív gyógyászatnak a gyógyászatnak azon területeit értjük, amelyekről NINCS megbízható hatásigazoló kísérletsorozat. Azt hiszem, ez mindent elmond. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az az alternatív gyógyászat, ami nem működik, de mégis elhisszük róla, hogy igen..
gsmhack 1 year ago
Idézet Max Plack fizikustól:
"Az új tudományos igazságok nem úgy aratnak győzelmet, hogy sikerül meggyőzni az ellenlábasaikat és világosságot gyújtani a fejükben, hanem úgy, hogy ellenzőik idővel kihalnak, és felnő egy fiatal nemzedék, amely már megbarátkozott velük." Ezért tulajdonképpen felesleges is hitvitázni például a homeopátiáról.
bangasanyidotcom 1 year ago 4
Szerintem fölösleges azzal dobálózni, hogy a homeopátiás szerek alacsony gyártási költségei miatt valakik rommá kereshetik magukat. Én személy szerint több "hagyományos" gyógyszergyár multimilliárdosról hallottam mint homeopátiásról. Valóban nagyobb üzleti lehetőség lehet egy alacsony gyártású szerben, de azt se felejtsük el, hogy nem fogják veszélyeztetni a homeopátiás szerek a nagy gyógyszergyártók által uralt piacot.
nezuvian 1 year ago 3
Az orvostudományokhoz nem értek, viszont azt állítani, hogy nem lehet nagy üzletet csinálni a homeopátiás gyógyszerekből azért, mert minimális az előállítási költsége...az nagyon nagy tévedés.
csaksimanLevi 1 year ago
@csaksimanLevi
Tudnál konkrétumokat mondani, vagy csak feltételezed?
tiborpiri 1 year ago
@tiborpiri Hát csak gondold végig: Adott 2 termék ami ugyanannyiba kerül, ugyanolyan mennyiség. Kerüljön mondjuk 5000Ftba mind a kettő. Az egyiknek 2000 Ft az előállítási költsége a másiknak meg minimális, mondjuk 100Ft. Szerinted melyiken van több haszon?
csaksimanLevi 1 year ago
@csaksimanLevi
Véggigondoltam. Logikus amit írsz. De az üzlet a tényekről és nem a logikáról szól. Ha az egyikből el tudsz adni 10 millió, míg a másikból csak 2 darabot, akkor mindjárt másként kell értelmezni, melyikkel lehet nagy "üzletet" csinálni.
Honnan is szedted az 5000, 2000 és 100 forintot, amit a példában felhoztál? Esetleg ismersz konkrét példát, vagy járatos vagy egyik-másik bizniszben?
tiborpiri 1 year ago
@csaksimanLevi Sajnos csinálnak nagy üzletet, de aki annyit ki is fizet az vessen magára, mikor potom árért megkapható máshol. Nincs szabott ára, mint a TB-s termékeknek vagy, mint a cigarettának.
Ülj be egy homeopátiás tanfolyamra(ne kóklerhez) és ott elmondják,h hogy kell. Igaz,h idő igényes, de vannak már gépek amik megcsinálják azt a hígítási arányt. Valószínű, hogy annak a munkadíját kell kifizetni. Érdemes körül nézni (nem a neten)
Etrius1 1 year ago
@csaksimanLevi:
te figyi, nem azért nem lehet nagy üzletet csinálni belőle, mert olcsó előállítani, hanem mert TUDJUK ezt, és még ha néhány kókler ebből is akarná megtömni a zsebeit és jó pénzért árulni, mindig lesznek olyan alternatív orvoslással foglalkozó orvosok, akik NEM teszik ezt. innentől már érthető, ugye? amúgy annyira szomorú, hogy a pénz részt ragadtátok ki az egészből, és ez annyira magáért beszél.
qeisleila 1 year ago
Javaslom az egyetemnek, hogy pályázzon James Randi felajánlására, miszerint egy millió dollárt kap az, aki bizonyítja, hogy működik a homeopátia. Ha tényleg működik, akkor miért ne? Link az index-en.
metaljesus87 1 year ago
Vadiuj1: megadnád azt a hivatalos protokollt, amire hivatkozol a homeopátiás szerek vizsgálatánál?
Az, hogy "számottevő mellékhatás", elég relatív és egyénenként változik a szervezet adottságaitól függően. És ha nagy betegcsoporton végzett vizsgálat után statisztikailag ki is mondható, hogy használ, az sem jelenti azt, hogy használ MINDENKINEK. Ahogy a homeopátiás szer sem használ mindenkinek. De nincsenek mellékhatásai!
Mesmerides 1 year ago
Ajánlom a tudatlan, konkrétumok nélküli szájtépőknek, hogy előbb a PubMed-en tájékozódjanak, ami az orvosi kutatások legválogatottabb publikációit tartalmazza.
Mesmerides 1 year ago 3
Továbbá: saját tapasztalatból tudom, milyen szigorú kritériumoknak kell megfelelnie egy leendő gyógyszernek, hogy átmenjen a többfázisú klinikai vizsgálatokon.
Lám, az Oscillococcinumnak, egy HOMEOPÁTIÁS KÉSZÍTMÉNYNEK ez sikerült...
Mesmerides 1 year ago 3
@Mesmerides Ne haragudj, de az Oscillococcum nem gyógyszer, hanem gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. Őrült nagy különbség van a kettő között, a gyógyszerről ki kell mutatnod, hogy használ, és nincsen számottevő mellékhatása, míg a gyógyhatású készítményről annyit kell megmutatnod, hogy nem árt...
vadiuj1 1 year ago
Na és mi van a gyógyszer-rezisztens emberekkel? Akkor azok a szerek is rosszak? Nincs bennük hatóanyag? Ennyi erővel bármi megtámadható! Nincs olyan készítmény, ami mindenkinek megfelelő lenne. Valakinek hagyományos gyógyszer válik be (mert olyan a szervezete, betegsége), valakinek homeopátiás szert kell adni. Egyik sem elvetendő. Ennyi.
Mesmerides 1 year ago 2
Immunológusként, tehát gyógyításban meglehetősen jártas szakemberként hadd adjak pár tanácsot a habzó szájú vagdalkozóknak, akik kínjukban (jobb ötlet híján) a riporter stílusába kötnek bele.
Ha a "bátor" szkeptikusok valódi, kontrollált kísérletet végeztek volna, az a minimum, hogy kontroll csoportot is bevontak volna ebbe a kísérletnek nem nevezhető magánakcióba. Enélkül mihez hasonlítjátok a kapott féleredményt?
Mesmerides 1 year ago 3
@MrBGergely
Sok félék vagyunk, van akinek elég megnéznie egy borítót, hogy tudja miről szól a könyv, vagy meghallgatnia egy interjú első két mondatát, hogy tudja, milyen információkr hangzanak el benne.
Egy picit írígykedek. így születtél, vagy az ilyet tanítják valahol?
terminator235959 1 year ago 5
@MrBGergely ha végig sem hallgatod, hogyan tudsz állást foglalni?
tomipapa85 1 year ago
Comment removed
tomipapa85 1 year ago
Kedves kommentezők. Mindenki elmondhatja a véleményét nyíltan, de kultúrált formában. Amelyik komment megfogalmazása nem üti meg az emberi határvonal minimumát, azt töröljük. Rágalmazást, káromkodást ne írjatok. Köszönjük.
retroboiihu 1 year ago 11
@retroboiihu A kulturált rövid u.
gash83 1 year ago
vegyél be 2 levél algopyrint ..... :)
tuzvihar 1 year ago
pont azért lehet nagy üzletet csinálni mert 0 az előállítási költség, aztán OSCILLOCOCCINUM 1000ft
tuzvihar 1 year ago
Sokan hülyeségnek fogjátok hinni, de a szeretet gyógyít: rákos beteg, senki semmit nem tud tenni, hozzátartózó felhív minden ismerőst, hogy gondoljon valami szép emlékre a beteggel kapcsolatba és hívja fel, mesélje el neki, a rákból végül kigyógyul; vagy egy kislány aki visszaolvasva a naplóját átéli mindazt és meggyógyul...ez az, ami működik. A többi szerintem ezeknek az elferdítése, kihasználása. Az orvostudomány meg milliók életén segített már (oltások). Üzlet ott is van persze.
andrassizoli 1 year ago 4
A homeopátia az egyik legjobb üzlet: kis befektetés, jó nagy haszon :) A placebónál jobb, mert a beteget jobban kikérdezik, foglalkoznak vele. A kutya is érzi, hogy meg akarják gyógyítani. Sajnos ez sem arra akar rávilágítani, hogy az ember hite és akaratereje mire képes. Pedig de! :) De ő legalább nem ellenzi az általános orvoslást.
andrassizoli 1 year ago
:D lovasip hozzászólása gyönyörű példa a fent említett balhékeresésre. azt keresi, mire ugorhat, nem észérvekkel reagál észérvekre, tipikus. DoktorHouseMD: az a különbség, h aki az alternatív eszközökkel gyógyít, annak a gyógyítás a célja, nem az, h fillérekért előállított alapanyagból rommá keresse magát... de ezt nehéz lehet megérteni ezek szerint annak, aki nem ilyen. MrSkepmannek meg javaslom, h kicsit tájékozódjon, mielőtt beszél.
qeisleila 1 year ago 2
@qeisleila Elég komolyan kétséget ébreszt a doktor úr szakmai felkészültségét illetően, ha nem képes egy valóban ártalmatlanul túladagolható "allopátiás" szert megnevezni, hanem ehelyett egy olyant mond, aminek a hatóanyagát egyes országokban már be is tiltották.
Észérv meg nem volt.
lovasip 1 year ago
@lovasip
Miért tiltották be egyes országokban az adott hatóanyagot?
tiborpiri 1 year ago 2
@tiborpiri Metamizol-nátriumról van szó, ami az Algopyrin hatóanyaga. Egyes mellékhatásai miatt tiltották be Amerikában, bár más hasonló szerekkel összevetve ez nem volt indokolt, itthon vényköteles. Mint szinte minden nem szteroid fájdalomcsillapító, könnyen túladagolható, az egyszeri javalott adag tízszerese már károsíthatja a májat.
lovasip 1 year ago
@lovasip Ha megiszol naponta 2felest, vagy 3 üveg sört(nőknél elég 2óveg) már az is károsítja a májat.
És nem mindegy, hogy végleges károsodás vagy ideiglenesen károsodik a máj, amit a szervezet regenerál?!
Etrius1 1 year ago
@retroboiihu
Ja, egyébként én szívesen beveszek C200-ast akármilyen gyilkos szerből, ugyanúgy nem lesz tőle semmi bajom. Mert azt a bizonyos információt, amiről megy a szájkarate, az agyunk gyártja. Ha az enyém nem gyárt ilyet, semmi bajom nem lesz tőle.
MrSkepman 1 year ago
@retroboiihu
Miért éppen 10-ed olyan erős? Milyen mértékegységgel mérik az "erősséget"?
MrSkepman 1 year ago
Comment removed
MrSkepman 1 year ago
Az összemosásban viszont igaza van, doktor úr! Kínai+homeopátia... Bármit bármivel össze lehet mosni és úgy tűnik, erre az igény is megvan... Gratulálok!
MrSkepman 1 year ago
épp azért lehet homeopàtiàs szerekkel nagy üzletet csinàlni,mert fillérekbe kerül az elöàllitàsuk..istenem micsoda következtetéseket enged meg magànak ez az emebr.
DoktorHouseMD 1 year ago
5:25 -nél facepalm, ez az ember doktor?
paulbiig 1 year ago
Ezútongratulálok a doktor úrnak, amiért az Algopyrin túladagolására bíztat. Amiből két levélnyi simán halálos is lehet.
lovasip 1 year ago
@lovasip
Megkérhetem, hogy idézze a kifogásolt részt?
tiborpiri 1 year ago
C15 hígítású szert vettünk be. Az Oscillo C200.
lovasip 1 year ago