ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, kicsit se manipulatív ez a Tel Aviv 2-s riport, dehogyis, miért lenne az? Ők egy független, pártatlan média. Éljen a sajtószabadság!
@sszhm: Másokat csípőből lebirkáztok, ám amikor a ti szent tehenetekről derül ki egy-két mocskos dolog, akkor a nyilvánvaló tényeket sem vagytok hajlandóak elfogadni. Ajánlom figyelmetekbe a Náci zombik című filmet, magatokra fogtok ismerni:))
Jól érezte magát legalább, és elárulom, hogy belőlem is nevetést váltott ki. Szerintem baromság, hogy füvezett mellesleg. Az is baromság, hogy megpróbálják kimenteni. Az az egyetlen hibája a csávónak, hogy rossz munkahelyet választott. Az, hogy az öregembert megpróbálta megnevelni viszont lehetett akár teljesen jogos is, ne felejtsük el!
Ez az ember egyik legeslegundorítóbb tulajdonsága, amikor a gyengébbet megalázva éli ki saját lelkének nyomorát.. A hányinger fog el.. (Akinek a lelke is nagy - nem csak a történelem tudása - az sosem tenne ilyet..)
Majd ha a jobbikot azok az eltévedt emberek akik támadják ott is meg tudják fogni ahol egy politikai pártot meg kell, akkor beszélhetünk. Amíg a jobbikon kívül minden pártban tolvajok vannak fejenként százmilliós vagyonokkal, addig a jobbiknál 1-2 szóvívői poén a nagy dolog? Vagy egy pornós gárdista? Ez politika basszameg nem a fókusz plusz. tisztelet patriot
Jah, és nem kell fárasztani a jobberdroid dumával, hogy ez egy mocskos médialejáratás. Bizony, ezt a kuruttyinfó találta ki jobberdroidok. És évek óta csinálja.
"Ki nem volt még részeg? Ki nem szopott már négerfaszt, nyalt ki száz pinát gárdistanyomulás előtt? Ki nem nyalta már meg nőimitátorok műmellét? Ki nem tépte már szénné magát? Ki nem akarta már bolondnak nyilvánítani szüleit? Ki nem csalt már adót?
This comment has received too many negative votesshow
erre csak annyit mondhatok hogy BKV es TITKOSITAS ... no, de biszti ez a reszegen uvoltozo gyerek a "csucsgonosz"! Beindultak az Izraeli kampanycegek ... tudom, romaniaban is Izraeli (ez nyilvanos info itt, nincs benne antiszemitizmus) cegek intezik a dolgot es a Basescu gyerek is az ellenfele lejaratasaval nyert ... A Magyarok remelem szemelyes tapasztalat alapjan dontenek majd es nem a mediamaszlagra hagyatkozva teszik le voksukat!
This comment has received too many negative votesshow
Szerintem egyáltalán nem para!!Attol hogy elmegy külföldre és szorakozik attol nem lesz rossz ember,ha valaki nem vette volna észre ő csak hülyült,okés fűvezet is,de szerintetek hány köcsög politikus nyúlhat drogokhoz és azok nem is pitiáner drogok-hoz hanem kemények-hez pl Kókain,de ez nem fog kiderülni de ha ki is derülne mindenki 2 napra rá leszarná az ipse meg csak nagyobb fizutkapna mert ő az aki,na de ki is ??? egy pénzes köcsög :S
"valaki szándékosan akarja lejáratni Király Andrást és a jobbikot" szerintem András magát járatta le mert kulturált ember így nem viselkedik akár mennyire is elengedi magát. szánalom, remélem soha többé na hallunk róla! A görögöktől meg én kérek bocsánatot a primitív parasztja miatt!
ha szerinted ez a viselkedés normális amit ez a majom itt produkál akkor legalább annyira primitív vagy mint ahogyan írsz. Elég penge logikád lehet de elárulnád mégis hogy lettem zsidó?!?! :D őszintén szólva 8 általánosnál nem nézek ki többet belőled..
ne gyűlölködj már légyszives és soha ne várj csodát politikusoktól, mert mindig az ilyen gyökereket fűzik be először mint téged!
Csak azt kéne kicsit észrevenned, hogy én egyformán utálom a Jobbikot, az Mszp-t és az SZDSZ-t is! És a Jobbikkal csak egy gáz van: Az egész pártot az Mszp hozta létre, és ha ők nyernének, még 4 évet szenvedhetnénk mi, magyarok!!! Ráadásul azt nem értem, hogy lehettek ennyire hülye faszok, hogy megbíztok egy olyan pártban, ami még csak 2 éve alakult meg!!!!
Homár hal.
Eminemwatcher 7 months ago
a pézsés rész korrekt volt..... ;)
lacigajdos 1 year ago
szavazzatok ilyen taknyos gyerekekre, politikához, nemzetközi kapcsolatokhoz nem is volt, és sosem lesz közük. hello MO!
kovacsroli 1 year ago
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, kicsit se manipulatív ez a Tel Aviv 2-s riport, dehogyis, miért lenne az? Ők egy független, pártatlan média. Éljen a sajtószabadság!
sszhm 1 year ago
@sszhm: Másokat csípőből lebirkáztok, ám amikor a ti szent tehenetekről derül ki egy-két mocskos dolog, akkor a nyilvánvaló tényeket sem vagytok hajlandóak elfogadni. Ajánlom figyelmetekbe a Náci zombik című filmet, magatokra fogtok ismerni:))
richieblackful 1 year ago
Jól érezte magát legalább, és elárulom, hogy belőlem is nevetést váltott ki. Szerintem baromság, hogy füvezett mellesleg. Az is baromság, hogy megpróbálják kimenteni. Az az egyetlen hibája a csávónak, hogy rossz munkahelyet választott. Az, hogy az öregembert megpróbálta megnevelni viszont lehetett akár teljesen jogos is, ne felejtsük el!
Carathil 1 year ago
hogy ki van a majom :D
AroundThePony 1 year ago
magáért beszél a videó, én láttam a dúró dóráról rosszabbat is
bertorn86 1 year ago
szerencsétlen majom...ilyen emberek akarnak hatalomra kerülni,nevetséges.Inkább neked kellene dolgozni,de jó,hogy ilyenekre rá érsz,te kis majom.
szodiodi 1 year ago
"Melegfelvonuláson pózolt a Jobbik-szóvivő"
ne basssz@ meg az isten
koooomoooly???OOO
hát így adják magukat elő a kedves antifák és jobbik ellenesek :D
Trunks szerintem maradj a DragonBall nál ;)
hajrá Jobbik
w3gOnn4win 1 year ago
Ez az ember egyik legeslegundorítóbb tulajdonsága, amikor a gyengébbet megalázva éli ki saját lelkének nyomorát.. A hányinger fog el.. (Akinek a lelke is nagy - nem csak a történelem tudása - az sosem tenne ilyet..)
Attila8701 1 year ago
TŰŰŰ TŰ ŰTŰTŰŰTŰTŰTŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ
MarkGameplays 1 year ago
te hülye pöcs
golyoful 1 year ago
dúró dóra :D:D
Edethelegfrontman 1 year ago 2
@Edethelegfrontman XDXDXD
gansxta100 1 year ago
A Magyarországon 20 évig uralkodó szarka kormányok seggnyalóit megnyugtathatjuk, hogy LEMONDOTT a szóvivő!
Öreg Viktorunk meg Feltó papánk ismét a becsület példaképe!
Azon gondolkozzatok el, miért szavaztok az országot eladó pártokra?
Egy bolond ordítozásain akadtok ki, amikor milliárdokat loptak el éveken keresztül? ...szép!
jumprockband 1 year ago
@jumprockband mert birkák, szurkolók, viktorbuzik és csővörösök, gusztustalan agyhalott nullák...
ANTIMATERlAL 1 year ago
Hát én is ezt csináltam volna. :XD
Ezt így kell a rabszolgákkal....
Én is ilyen vagyok. Kár,hogy elment pedig jó fejnek tűnt.
Jó párt ez a Jobbik azé... :D
Én tuti rájuk fogok szavazok... :P
quliti 1 year ago
A magyar föld akkor sem eladó! Szebb jövőt!
Rege734 1 year ago
Majd ha a jobbikot azok az eltévedt emberek akik támadják ott is meg tudják fogni ahol egy politikai pártot meg kell, akkor beszélhetünk. Amíg a jobbikon kívül minden pártban tolvajok vannak fejenként százmilliós vagyonokkal, addig a jobbiknál 1-2 szóvívői poén a nagy dolog? Vagy egy pornós gárdista? Ez politika basszameg nem a fókusz plusz. tisztelet patriot
Laller8505 1 year ago
András, helóta és görög vagyok, és szóval látva az érdeklődésed irányultságát bármikor lesz*phatsz.
Helota92 1 year ago
Jah, és nem kell fárasztani a jobberdroid dumával, hogy ez egy mocskos médialejáratás. Bizony, ezt a kuruttyinfó találta ki jobberdroidok. És évek óta csinálja.
Fölköptek és aláálltak.
genusproximum 1 year ago
Szánalmas jobberek milyen liberálisok magukkal.
"Ki nem volt még részeg? Ki nem szopott már négerfaszt, nyalt ki száz pinát gárdistanyomulás előtt? Ki nem nyalta már meg nőimitátorok műmellét? Ki nem tépte már szénné magát? Ki nem akarta már bolondnak nyilvánítani szüleit? Ki nem csalt már adót?
MUHAHA!
genusproximum 1 year ago
Hajrá Jobbik!
Ez miatt nem marad el a politikus bűnözők elszámoltatása, hiába remélik! :)
nasahu01 1 year ago
Ez botrany?
Mindegy melyik mszpsre nezek ra maffiozo...
Victorya75 1 year ago
Olyan szanalamsan rohejesek vagytok ahogy begyultok egy ilyen video ala...csamcsogni sebet nyalni....holott van pofatok itelkezni NEKTEK ?!
:)))
Victorya75 1 year ago
Azert ez erdekes
Csak akkor ciki a meleg...ha a Jobbik oldalan bukkan fel.
Akkor a baloldal kicsavarja...
Ha a meleg a baloldalon bukkan fel az termeszetes kisebbsegi normalis hajlam...
Annyira szanalmasak vagytok...talaltatok egy fogast a Jobbikon tyuuu azt a....
Az mszpre fellehetne szerelni az osszes BKV fogozkodot...korrupt maffiabanda!
Feltitek a jo kis zsiros allasotokat ahova berakott a korrupt rokon..barat
Victorya75 1 year ago
kifogás mindig van
10crewer 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
erre csak annyit mondhatok hogy BKV es TITKOSITAS ... no, de biszti ez a reszegen uvoltozo gyerek a "csucsgonosz"! Beindultak az Izraeli kampanycegek ... tudom, romaniaban is Izraeli (ez nyilvanos info itt, nincs benne antiszemitizmus) cegek intezik a dolgot es a Basescu gyerek is az ellenfele lejaratasaval nyert ... A Magyarok remelem szemelyes tapasztalat alapjan dontenek majd es nem a mediamaszlagra hagyatkozva teszik le voksukat!
merkuru 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Szerintem egyáltalán nem para!!Attol hogy elmegy külföldre és szorakozik attol nem lesz rossz ember,ha valaki nem vette volna észre ő csak hülyült,okés fűvezet is,de szerintetek hány köcsög politikus nyúlhat drogokhoz és azok nem is pitiáner drogok-hoz hanem kemények-hez pl Kókain,de ez nem fog kiderülni de ha ki is derülne mindenki 2 napra rá leszarná az ipse meg csak nagyobb fizutkapna mert ő az aki,na de ki is ??? egy pénzes köcsög :S
Wildegar1989 1 year ago
"valaki szándékosan akarja lejáratni Király Andrást és a jobbikot" szerintem András magát járatta le mert kulturált ember így nem viselkedik akár mennyire is elengedi magát. szánalom, remélem soha többé na hallunk róla! A görögöktől meg én kérek bocsánatot a primitív parasztja miatt!
juvede21 1 year ago 7
@juvede21 zsidokam te ne kerj bocsanatot a gorogoktol a magyarok neveben.
Te kerj bocsanatot a palesztinoktol ....rad az ervenyes..
Az emberi eletnel nincs fontosabb.
Victorya75 1 year ago
Fú bazzeg, te mekkora egy sötét állat vagy XDXDXD
gansxta100 1 year ago
Comment removed
Victorya75 1 year ago
@gansxta100
Toled nem vartam mast kispocs...
juvedetol sem sokkal..azt tudtam hogy legjobb vedekezes a tamadas nalatok de elvartam volna valami logikusabb szoveget
a...mit vesztegetem az idom holmi lepangott bandaval..
Victorya75 1 year ago
ha szerinted ez a viselkedés normális amit ez a majom itt produkál akkor legalább annyira primitív vagy mint ahogyan írsz. Elég penge logikád lehet de elárulnád mégis hogy lettem zsidó?!?! :D őszintén szólva 8 általánosnál nem nézek ki többet belőled..
ne gyűlölködj már légyszives és soha ne várj csodát politikusoktól, mert mindig az ilyen gyökereket fűzik be először mint téged!
juvede21 1 year ago
@juvede21
nekem csobogsz kispatak???
Nem mersz replyzni vagy mi?
Mit szamit hany osztalyom van?
Lehet 8 alltalanossal is ertelmes lenni ahogy diplomaval is bunko..meg van a 3 ik eset.
Atengednek a vizsgan mert megvagy nyesve...
Victorya75 1 year ago
@juvede21
tudod legalabb remenyt ad...
Victorya75 1 year ago
@juvede21
hogy lettel zsido ?
Megmondom...
kelet azsiai gondolkodas mod..
Az ember ismeri fajtarsai szomszedai gondolkodasi modjat. Ismeri az araboket a kinaiaket es ismeri a zsidoket is..
Regen nem volt annyira feltuno de ma mar lehult a lepel..
Szanalmas es gyulolkodo tamadasok a magyarok ellen,elkeseredett es egyforma gyulolkodo cinizmus..
MAgyar ember cinizmusa mas az olyan egyugyu,de a tietek csavart es aljas
konnyen felismerheto
es bar semmi bajom veletek, minden a ti hibatok
Victorya75 1 year ago
@juvede21
mmmmeltunt a beirasom hmm na mindegy
szoval onnan hogy az ember ismeri sajat fajtarsai stilusat.
A magyar ember egyugyuen cinikus..
ti viszont csavart ravasz es aljas modon egyfajta stilusban.
lehult a lepel mar reg...
Victorya75 1 year ago
És akkor most jogosan tehetjük fel a kérdést: Miben külömbözik a háttérben Gyurcsány Ferencék által létrehozott Jobbik, az SZDSZ vagy az MDF-től???
gansxta100 1 year ago
@gansxta100
Abban hogy ok nem tettek tonkre az orszagot. Az mdfszdszmszp barati partod csak a magyarokat tette tonkre
meg a ciganyokat nyomta jobban nyomorba....
A jobbik meg teged fog tonkretenni....meg a bandadat akik bennevoltak abban hogy jobban eltek mint 8 eve..
Igy mar erted libsikem ??
Victorya75 1 year ago
Csak azt kéne kicsit észrevenned, hogy én egyformán utálom a Jobbikot, az Mszp-t és az SZDSZ-t is! És a Jobbikkal csak egy gáz van: Az egész pártot az Mszp hozta létre, és ha ők nyernének, még 4 évet szenvedhetnénk mi, magyarok!!! Ráadásul azt nem értem, hogy lehettek ennyire hülye faszok, hogy megbíztok egy olyan pártban, ami még csak 2 éve alakult meg!!!!
gansxta100 1 year ago
Ez volt a szóvivőnk? Szégyen a Jobbikra... Hány taposóakna van még elrejtve köztünk...
Mukidoki 1 year ago 4
Rengeteg, és elöbb-utóbb minden ki fog derülni :)
gansxta100 1 year ago 12
@Mukidoki
koztunk?
Kik kozt?
Eltevesztetted a partot libsikem
Ugy vagy te Jobbikos mint en David Ibolyka :)
Victorya75 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Mintha a Fideszbe mindenki tisztességes, becsületes, hazáját szolgáló ember lenne... na mind1... Aki jobbikos, az ezután is az lesz.
murphyzjee 1 year ago
Az. És a jobbikos szóvívő pofátlansága és arroganciája minden képzeletet felülmúl!
Trunks2009ify 1 year ago
Ennyit a jobbikról...
Twombli 1 year ago 5
@Twombli
ennyit a Jobbikrol...ennyit sem rolatok :)
Victorya75 1 year ago