ez az ember a jobbikról beszél egyértelműen! Én támogatom is őket ahogy tudom! Éljen Magyarország! Éljen a Jobbik! Éljen a Gárda! HÁT ADJON AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT!
@Sisko8207 ne legyetek már ilyen bolond fanatikus hülyék.
a jobbik jelenleg a legjobb választásnak tűnik, de a párt vezetői ostobák. egyedül _Balczó okos ott.
bekerülnek a képviselői a parlamentbe és 2-3-man egyből megveszik a legújabb bmw-t. mégis milyen vita lenne itt? nem értelmi, csupán pártvezetői, hosszabb távon megbukhat, pénzsóvárak, az is tény
Az LMP nem új párt, csupán az SZDSZ reinkarnációja. A jobbik - noha teljesen ellenzem a legtöbb cselekedetét - mégis stabilitást jelent, ugyanis ha a Fidesz nem fogja beteljesíteni az ígéreteit, akkor (talán) a Jobbik lesz az a párt. És sajnos a történelemből kiderült, hogy a radikalitás(de nem a sovinizmus) hozza meg a változás gyümölcsét. Hát majd meglátjuk, de addig ne alapítgassunk kicsi pártokat, pláne ne egy (amúgy jó) internetes videó miatt, mert ebből csak teljes megosztottság lesz.
100% egyetértek, pontosan ezek az érzések voltak bennem is, de sosem tudtam volna ennyire tökéletesen összefoglalni. Bármikor hajlandó lennék segíteni bármiben!
Nekem mindegy, melyik nemzeti érzelmű párt kerül hatalomra, csak nehogy felakasszák ezeket a mocskokat, mert akkor hamar vége lenne számukra. Panelba velük, két munkahely, havi 70-80e HUF és jó magas adókat a nyakukba. Akkor majd megtanulják, hogy milyen volt alattuk a tisztességes élet.
Nem értem egyes Jobbikosok kommentjét. Csak nekik van joguk pártnak lenni másnak nem? Ők ráadásul nagyobb előnyben vannak, mert már vettek részt parlamenti választáson, az egyéb pártok közül csak ők értek el 1%-ot, így jogosultak támogatásra.
Más miért nem élhet ezzel a lehetőséggel?
Most épp itt van az LMP is, de szerintem a mérsékelt konzervatívoknak, meg a szociáldemokratáknak sem ártana egy új párt.
Nekem tökéletesen megfelel a Jobbik amiről ő beszél (sztem) nagyon sokban egyezik, csak ő ezt úgy akarja elérni, hogy szépen beszél majd hát ez Magyarországon nem fog menni...itt már sajnos muszáj az utcára menni.. Szebb Jövőt !
nem egy was ist das megalapítani egy pártot...10 ember ennyi kellene:) illetve bejegyezni:) Ha se jobbra,se balra nem akarnánk eltolódni az azt a helyzetet hozná fel hogy 2 tűz közé kerülne a párt.Amit megoldani hivatalos keretek között lehetetlen:D Szóval alapítsunk egy pártot...és aztán igyuk le magunkat:D
Csak egy a gond: ez is egy ideig működött, aztán már ott tartunk, hogy csoda, ha öt főnél többen szólnak hozzá egy adott témához.
Én már ott tartok, hogy csatlakozok egy másik kedvezményezéshez Civil Mozgalom, ami (szerencsére) nem egy halva született ötlet. A csatlakozás lehetőségét másnak is felajánltam a fórumon, de az, hogy ki él vele, azt már nem tudom.
Ettől függetlenül én létrehoztam egy fórumot, azok számára, akik még támogatnák a kedvezményezést: vagy aktívan részt vesznek benne, vagy csak ötleteik vannak, vagy egyszerűen csak szavaznának rá. Az elején jöttek is a hozzászólások, és ahogy láttam, a lényegi tartalommal bíró hozzászólások voltak többségében, még akkor is, ha a kommenteléshez sem kell regisztrálni.
Lassan már 5 hónapja, hogy ezt a videót feltöltötték a YouTube-re, jöttek is a hozzászólások ezrével, aminek hatására majdnem megalakult volna egy új párt, de mégsem. Ahogy látom, részben azért, mert aki a videón is látható, csak egyszer szólt hozzá a Tyuxar oldalán. Oké, hogy mindennek megvan a maga ideje, de nem hinném, hogy több mint fél évet kell rá várni (ha egyáltalán kell rá várni).
támogatja a halál mert az is elfog cseszni vmit akkor meg a bal oldal lenne favorit ,sztem most kell csinálni új pártot nem akkor amikor csőd van az országban mert akkor mind két nagy párt csendben félre rak magának már milliárdokat és mennek Hawaiba
Ezért nem szabad a Jobbiknak elcsesznie semmit! Az elkövetkezendő időben úgy is aljasul támadni fogják, ha ezeket visszatudják verni, akkor mindenki azt fogja mondani, na ezek tökös gyerekek... és akkor támogatni fogják. A nép nagy része sajnos ilyen...
Ha pl. a Jobbik valamit véletlenségből elszúrna, akkor se szavaznék se "bal-" se a "jobboldalra"! Egyébként milyen pártot hoznál létre? De ezt komolyan kérdezem!
Szerintem most ne alapítsunk egy új pártot, hanem először támogassuk a Jobbikot bármilyen eszközzel! Egyébként is van egy évük, hogy ténylegesen megerősödjenek, annak ellenére, hogy aljas módon le akarják őket járatni... aztán jöhet a parlamenti szavazás... már alig várom! :-)
Sajnos ez van, nem érthet mindenki egyet mindenkivel... viszont köszönöm, a pozitív véleményed! :)
Egyébként én sem vetem meg egy új párt létrehozását, viszont csak ezzel az lesz a baj, hogy sajnos megint megosztott lesz a jobboldal, mint a 30-40-es években. De remélem "jobbra" fordul minden.
Elegünk van abból, hogy eltitkolták előlünk a kidolgozott alternatívát.Elegünk van abból, hogy meghamisította pár vörös patkány a történelmünket.Elegünk van abból, hogy a pénztőke kamatai miatt hajtonak minket a munkaadók!
Elegünk van a neoliberális piacgazdaságot bebetonozó cionista érdekeltségű nemzetközi szervekből.A Nato és az Eu jólétünk, szuverenitásunk legnagyobb gátja.
Elegünk van abból, hogy a 21. században pár manipuláló seggfej áldásos tevékenységének hála, még mindíg egymást gyilkoljuk szaros fogyó energiaforrásokért.Ugyanúgy, ahogy elegünk van abból, hogy másodrendű állampolgárok vagyunk a saját hazánkban.
Elegünk van abból, hogy a demokráciát, és a szólászabadságot a folytonos épbutítás, illetve egyes gazdasági - politikai érdekek torzítják.Elegünk van a cigánybűnésből, és elegünk van az Izraeli gazdasági befolyásból.
Elegünk van abból, hogy az inpotens Nbh is őket szolgálja ki, ahelyett, hogy védené tőlük a hazát.
Elegünk van abból, hogy aki önhibájából, önnön lustaságából, és parazita természetéből kifolyólag nem dolgozik, az él.Elegünk van, hogy a 21. században Silvio Gesell helyett Bokros Lajoshoz hasonló bankárseggnyalókat neveznek közgazdásznak, és követik a neoliberális hazugságait.
Elegünk van abból, hogy nemegy rohadt kommunista ágyban - és párnák közt halt meg.Elegünk van abból, hogy a Hungarizmus c. mű nem közbeszéd tárgya, mikor a 20. századi Mo egyik legkiemelkedőbb, és legelőremutatóbb társadalomtudományi munkája.(Nem, nem a zsidózás)
Nem vágyunk versengésre, elegünk van a spekulatív tőkéből, a kamatkapitalizmusból, az inflálódó pénzből, a produktív munka pofánköpéséből.Elegünk van abból, hogy sir Evelyn Rotschild még él, és ha kell kimegyünk Angliába a háza elé..Na..majd ha valaki így beszél.
Szerintem csak tájékozatlanok vagytok a jelenlegi politikával kapcsolatban. Minden pozitívat, amit megemlítettél A Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatná. Szóval ha végre egy korrupció-mentes, tiszta, hazafias és önzetlen pártot szeretnétek a Parlamentbe juttatni, szavazzatok a Jobbik Magyarországért Mozgalomra!
EMBEREK, VAN ILYEN PÁRT, ÚGY HÍVJÁK JOBBIK MAGYARORSZÁG! Főlősleges még egyet összehozni, egy helyre koncentrálodjon az erő, és az egy már létezőbe menjen! A JOBBIKOT TÁMOGASSÁTOK!
Én támogatnám,mert kellene már váltás.Csak sok idő mire eljutnánk valameddig,meg az emberek bizalma elég kicsi,még a szomszédban is.Ezért nehéz összefogásra szólítani az embereket,mert sokan eltűrik,vagy meglépnek inkább.
Evidenciákat én is tudok sorolni. Csodálatos észrevételek, de engem az se érdekel, ha polikásdit akartok, akarnak játszani. Nem látok benne jövőt. Nem ők fogják betölteni a politikai űrt. Azt meg szerintem hagyjuk ki mennyire okos... ( A mondatokat kezdd nagybetűvel és a kommentre válaszolni úgy tudsz, ha a reply-ra kattintasz.)
Az oktatási reform tényleg fontos, de itt nagyobb a probléma, mint az, hogy a diák a tanárra együtt cigizik, mert már több joga van, mint kötelezettsége. A deviánsokat vagy tűrik, vagy támogatják, amit a mai korral magyaráznak, pedig a tényleg hozzáértő tanárok tudnak rendet tartani, még akkor is, ha nem a vasszigor elvét alkalmazzák.
Minden esetre van egy fóruma, ahova lehet írni, még akkor is, ha az ember nem lép be a pártba, vagy még nem múlt el 18 éves.
A szüleim és testvéreim viszont erre is szavaznának. Ehhez szerintem a oktatásügyet és a vallásügyet is javítani kell. Magyarország elvileg csak 6%-a jár templomba vasárnaponként és van olyan általános iskola, ahol a diákok együtt cigiznek a tanárokkal, és a diákok között drogkereskedelem zajlik.
Az új párt alakulásában én is egyetértek. Csak annyi, hogy aki tüntetni megy, nem feltétlenül rossz. Van, aki nem azért tüntet, hogy pusztítson, hanem, hogy egy jobb ország jöjjön létre. Viszont kb. az 1/3-ada csak azért megy oda, hogy balhé legyen. Szerintem a Jobbik is képviseli érdekeinket, de vannak nem hozzáértő, túl radikális emberek is abban a pártban, és akik Hitler nézeteit is vallják. Az új pártra sajnos nem tudnék szavazni, mert csak 13 éves vagyok.
köszönöm a segítségedet. Nem értem a YouTube-t, hogy miért nem engedi a hivatkozásokat kitenni, mert nem hinném, hogy a SPAM ellen ez az egyetlen egy megoldás.
Az ideiglenes fórumot az sgforumon hoztam létre, tyuxarpart azonosítói néven.
Olyan kéne aki törődik az emberekkel , a hagyatékunkal amit őseink hagytak ránk...
Akinek elsődleges szempontja az volna hogy újabb megszorítások nélkül hozza rendbe a jelenlegi helyzetet! Olyan aki a Szent korona jogrendjét alkalmazza mely mindmáig máig érvényben van , mivel senki azt jogerősen nem szüntethette meg! Ez a saját jogrendünk!
Olyan Aki az embereknek megkönnyíti az életét , nem pedig pokollá teszi...
Én nem tudom Ti hogy vagytok ezzel , de én már 2 levelet is küldtem nekik és le sem szarják...
vagyis azt igen----Mennyire lehet komolyan venni olyan embereket akik arra sem veszik a fáradtságot hogy az E-mail lekre válaszoljanak? Majd biztosan ők fognak pártot alakítani... vagy ha mégis pártot alakítanak abban sem lesz érdekes az hogy meghallgassák az embereket...
Én 1et értek ezzel az egészzel és szerintem ezeket meg kellene tenni
igaz én kocka vagyok és nem tudok sokat tenni de ha kell legalább megpróbálok.szerintem teljesen igazatok van és ha megcsináljátok megtapsollak de tudod mit nem csak nézem hanem ha tudok tenni valamit szerintetek csak szoljatok és megteszem
Sajnálom hogy ezt kell mondjam,de mi magyarok már rég eltűntünk...És nem lesz jobb....Még 100 év és azt se fogják tudni hogy egyszer létezett egy nép kiket úgy hívtak MAGYAROK.Sajnálom de ez tény.
Sajnos mindenki tudja azt, amit elmondott. Én a Jobbikban még bízok, ők még nem járatták le magukat. És igenis jobboldali kormányra van szükség, a baloldal még stagnálási szintet sem képes elérni.
Én ezen már régóta gondolkozom, hogy kéne egy uj párt. Egy olyan párt ahol a pénzügyesek közgazdászok, az oktatási miniszterek volt egyetemi professzorok, és a többi pedig politológus és szociológus végzettséggel rendelkezzen. Olyan kormány kell, aki ért ahhoz amit csinál. És én igen, én egyetértek abban h kellene 1 új párt. Egy olyan pártelnökkel, aki ebben a szarban nőtt fel ami van itt magyarországon. És nem gyártulajdonos milliárdosra gondolok ezalatt...
lolllchi! ahhoz képes 226-an szavatak rá és 5 csillagos és 22.983-an nézték meg. a commentekből is ítélhetsz. kül.: ezerszer jobb miniszternelnök lenne belőle mint az összes többi politikusból. és ki mondta h ő lesz az. feletted van h szarod le???? felfelé nem tudsz szarni. ne szóld le jó. tutkó okosabb mint te.
Számomra mindem párt megszűnt kivéve A Jobbik ot,ők legalább azokkal a dolgokkal foglalkoznak amik legjobban terhelik az embereket..pl cigánybűnözés,korruptció stb stb..
Gyerekek valakire X elni kell majd jövő ilyenkorra,ti kire fogtok? kommunista mszp re?álellenzék zsidó,cigánybarát fideszre?buzivédő,drogos szdsz re?mdfre ibolykára bokrossal a tetejében?...utolsó remény a Jobbik..adjunk esélyt nekik..nincs más..
Én spec a zöldekre. Nagyon tetszik a megoldásuk mind a cigánybűnözésre, mind a korrupcióra, mind az egész hozzáállásuk. (Egyik első lépésük lenne megszűntetni a pártok állami támogatását: akik nem tudják ellátni önmagukat, mit akarnak kezdeni egy országgal?)
Bocs ezt most rossz helyre szúrta be a YouTube. Egy 1 héttel ezelőtti kommentre reagáltam: "Bobesz22 (1 week ago) S Marked as spam Reply | Spam És a szerény véleményem még annyi, hogy ott van példának a 13 aradi vértanú ki végzése. 13-ból EGY SE VOLT MAGYAR és azt is meg merem kockáztatni, hogy egyik se beszélt magyarul... ilyenek vagyunk mi ezeket éltetjük!"
Bemapó nélkül aki nem mellesleg Lengyel volt segíteni jött. Lehet nehéz ezt megérteni, de léteznek olyan emberek akik képesek az együttérzésre. Őket kell megbecsülni, nem lehúzni mé ezért is. Jó emberekről példát kell venni. Múltat nem elfeledni kell, hanem tanulságokat levonni. Aki pedig megérdemli a tiszteletet megadni függetlenül attól, hogy magyar vagy nem!
nem egy hasonló próbálkozással találkoztam már...Felmerül a kérdés: nem lenne célravezetőbb ha ezek a politikai kiábrándultságra spekuláló, egyébként szimpatikus mozgalmak öszzefognának? Úgy tűnik nem..és nem azért mert ezek a csoportok nem tudnka egymásról, és nem is azért mert nem ugynazok az értékeik, hanem mert azokban már lestipistopizták a helyeket a kabinetben...hiába..a piramis csúcsán mégiscsak jobb...
Egyébként sokat változott a szememben ez a gyerek, hogy ezt elmondja a videon, mert a sörreklám az csak felhergelt. (A többpártrendszert szándékosan írtam 3 részbe, az előző kommentnél.)
Szerintem mi MAGYAROK vezér központúak voltunk és vagyunk, ezért nem lehet több párt rendszerről beszélni, mert ha egységet akarunk nem beszélhetünk többről. A megfelelő államforma számunkra az, ha van 1 személy, aki a nép bizalmát élvezi, és ő a szentkorona tan szerint szolgálja a népet. Ez az igazi népuralom. Sokan félre érthetnek, de inkább járjatok utánna a szentkorona tannak Varga Tibor jogtörténész remekül tudja szemléltetni.
Csodás amit a videóban közölt a srác, mind addig amíg az új pártot fel nem hozta.
Esélyük sem lesz, a bekerülésre, egy új fiatal pártot mindenki leszar sajnos, de még ha valami csoda folytán mégis ott lennétek a toppon, akkor ki lennétek rekesztve, nem jogosan, de ebben az országban mindenki tudja, hogy nincs szólásszabadság.
Egyébként meg ha mindenki azt mondja, hogy az egyik kutya másik eb... Mért van az, hogy az Orbánt szidják, mikor a pártja 4 évig volt hatalmon, és azelőtt azután és 60 éve a komonizmus eszménye uralkodik?! Könyörgöm, valami elromlott itt... És megfigyelhető az államadóság statisztikája is, mennyi volt 2002-ben és utána... Csak van aki ezt letojja, csak beszél alaptalanul...
Csak a véleményemet szerettem volna elmondani, ha már mindenki vélekedhet.
Szerintem a jobbik még sohasem járatta le magát és erkölcsileg is a legfejlettebek.
kornselus 6 months ago
a Jobbikba is ugyanakkor pénzsóvár szájhősök vannak mint a FIDESZ nél meg az MSZP nél csak ők még nem tudták megmutatni a "tehetségüket" :)
save552 1 year ago
tyuxar.hu xD
subirten 1 year ago
És ez melyik párt?
rameshagesrame 1 year ago
ez az ember a jobbikról beszél egyértelműen! Én támogatom is őket ahogy tudom! Éljen Magyarország! Éljen a Jobbik! Éljen a Gárda! HÁT ADJON AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT!
Sisko8207 1 year ago
@Sisko8207 ne legyetek már ilyen bolond fanatikus hülyék.
a jobbik jelenleg a legjobb választásnak tűnik, de a párt vezetői ostobák. egyedül _Balczó okos ott.
bekerülnek a képviselői a parlamentbe és 2-3-man egyből megveszik a legújabb bmw-t. mégis milyen vita lenne itt? nem értelmi, csupán pártvezetői, hosszabb távon megbukhat, pénzsóvárak, az is tény
miki1900 10 months ago
Jobbik!
pistike408 1 year ago
Az LMP nem új párt, csupán az SZDSZ reinkarnációja. A jobbik - noha teljesen ellenzem a legtöbb cselekedetét - mégis stabilitást jelent, ugyanis ha a Fidesz nem fogja beteljesíteni az ígéreteit, akkor (talán) a Jobbik lesz az a párt. És sajnos a történelemből kiderült, hogy a radikalitás(de nem a sovinizmus) hozza meg a változás gyümölcsét. Hát majd meglátjuk, de addig ne alapítgassunk kicsi pártokat, pláne ne egy (amúgy jó) internetes videó miatt, mert ebből csak teljes megosztottság lesz.
Juhi04 1 year ago 3
az első lépés az hogy mindenféle tömegpusztitó fegyvet felszámoni mert különben nem működik az egéssz
anonymus638 1 year ago
Kéne egy normális párt is de már ott a jobbik.Tökéletesen cigány ellenes és még hitelesek.Nem kérdés ki fog nyerni.
55Eddy55 1 year ago
@55Eddy55 A Jobbik nem cigányellenes, hanem rendpárti. Bőrszíntől függetlenül.
szuperpeti 1 year ago
@szuperpeti Az lehet de a hol kell kezdeni a rendcsinálást? A cigányoknál.
55Eddy55 1 year ago 2
Jobbik
profalconey3 1 year ago 10
én maradok a jobbiknál.
sanyec88 2 years ago 3
Ejtőernyőő!
ragobence 2 years ago
Jobbik Erőő!
te meg, aki kisbetűvel írod Magyarországot....
hutitus 2 years ago
az kéne ide... persze... morvai picsával az élen :ASD rofl akit brüsszelben kiröhögnek, az magyarországon se legyen senki.
bori122 2 years ago
HEHEHE! Én itt röhöglek ki... szóval szűnj meg!
Ursu21 2 years ago
JOBBIK ERŐ!
hutitus 2 years ago
amíg ki nem halnak azok az öreg csávók akiknek nagy a befojásuk addig semmi változás nem lesz
HUNmerlin 2 years ago
@HUNmerlin Úgy érted, akik értenek is vmihez? Előre nyolcelemis árják? Az új generáció vagy nyolcelemis cigó, vagy uilyen náci. Egyformák!
Punkatch 2 years ago
Jobbik! - Az Új Erő !!!
omfgsm 2 years ago
Itt a Jobbik az új erő! Győzzön a Jobbik!!!
padlotaska 2 years ago 2
Veletek vagyok
Byakuya792 2 years ago
Ehhez nem kéne vidó,lehet alapítani ilyen duma nélkül is , a Jobbik is videók nélkül jött létre...ennyi....
Zsebdomper 2 years ago 4
100% egyetértek, pontosan ezek az érzések voltak bennem is, de sosem tudtam volna ennyire tökéletesen összefoglalni. Bármikor hajlandó lennék segíteni bármiben!
zauber99 2 years ago
Hajrá Jobbik 2010!
Szila93 2 years ago
Comment removed
Construct78 2 years ago
Én erre csak annyit tudok mondani, hogy:
Azt k**va... Nagyon betalált és kőkeményen egyet értek. És tényleg jó lenne már tenni valamit...
Denisa911 2 years ago
Nekem mindegy, melyik nemzeti érzelmű párt kerül hatalomra, csak nehogy felakasszák ezeket a mocskokat, mert akkor hamar vége lenne számukra. Panelba velük, két munkahely, havi 70-80e HUF és jó magas adókat a nyakukba. Akkor majd megtanulják, hogy milyen volt alattuk a tisztességes élet.
GNDagatt 2 years ago
Gyerünk új pártot
robi19930523 2 years ago
Megoldást akartok? Tessék: zeitgeist addendum írd be googlebe és nézd meg a filmet....
WolfofBudapest 2 years ago
egyetértek hülye duma ...
spforum 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
duma, duma, duma...
szuperpeti 2 years ago
Nem értem egyes Jobbikosok kommentjét. Csak nekik van joguk pártnak lenni másnak nem? Ők ráadásul nagyobb előnyben vannak, mert már vettek részt parlamenti választáson, az egyéb pártok közül csak ők értek el 1%-ot, így jogosultak támogatásra.
Más miért nem élhet ezzel a lehetőséggel?
Most épp itt van az LMP is, de szerintem a mérsékelt konzervatívoknak, meg a szociáldemokratáknak sem ártana egy új párt.
davlev 2 years ago
lmp
Roperto13 2 years ago
lmp lehet más a politika
Roperto13 2 years ago
JOBBIK 4EVER!
padlotaska 2 years ago 3
Nekem tökéletesen megfelel a Jobbik amiről ő beszél (sztem) nagyon sokban egyezik, csak ő ezt úgy akarja elérni, hogy szépen beszél majd hát ez Magyarországon nem fog menni...itt már sajnos muszáj az utcára menni.. Szebb Jövőt !
FKAaFTW 2 years ago
igaza van (sajnos)
ragab8009 2 years ago 4
itt változás csak akkor lesz ha diktatúra köszönt be...
AdamMrena 2 years ago 20
Te beteg vagy!Teljesen elme beteg vagy!
Volt már diktatúra de nem működött.
gun844 2 years ago
Na ja ebben van valami csak éppenséggel a politikusokat kéne le vadászni mert ő tőlük nem lehet élni többek közt....
3uu649 2 years ago 3
Hát ez így elég sovány... Mit akar(na) a párt? Mik (lennének) a céljai? Ezek után az információk után lehetne megmondani hogy szükség van-e rá.
Az hogy "jó lesz nekünk", ezért szavazzatok ránk, az egy nagy semmi.
andor888 2 years ago 2
nem egy was ist das megalapítani egy pártot...10 ember ennyi kellene:) illetve bejegyezni:) Ha se jobbra,se balra nem akarnánk eltolódni az azt a helyzetet hozná fel hogy 2 tűz közé kerülne a párt.Amit megoldani hivatalos keretek között lehetetlen:D Szóval alapítsunk egy pártot...és aztán igyuk le magunkat:D
mokkacsoki 2 years ago
Röviden és tömören: ebből az egészből csak annyi marad meg, hogy valaki beszél egy lehetséges pártról, de nem lépett többet ez ügyben. Minden jót!
labzo 2 years ago
Csak egy a gond: ez is egy ideig működött, aztán már ott tartunk, hogy csoda, ha öt főnél többen szólnak hozzá egy adott témához.
Én már ott tartok, hogy csatlakozok egy másik kedvezményezéshez Civil Mozgalom, ami (szerencsére) nem egy halva született ötlet. A csatlakozás lehetőségét másnak is felajánltam a fórumon, de az, hogy ki él vele, azt már nem tudom.
labzo 2 years ago
Ettől függetlenül én létrehoztam egy fórumot, azok számára, akik még támogatnák a kedvezményezést: vagy aktívan részt vesznek benne, vagy csak ötleteik vannak, vagy egyszerűen csak szavaznának rá. Az elején jöttek is a hozzászólások, és ahogy láttam, a lényegi tartalommal bíró hozzászólások voltak többségében, még akkor is, ha a kommenteléshez sem kell regisztrálni.
labzo 2 years ago
Lassan már 5 hónapja, hogy ezt a videót feltöltötték a YouTube-re, jöttek is a hozzászólások ezrével, aminek hatására majdnem megalakult volna egy új párt, de mégsem. Ahogy látom, részben azért, mert aki a videón is látható, csak egyszer szólt hozzá a Tyuxar oldalán. Oké, hogy mindennek megvan a maga ideje, de nem hinném, hogy több mint fél évet kell rá várni (ha egyáltalán kell rá várni).
labzo 2 years ago
Csak a JOBBIK! :P
Hakken187 2 years ago 2
jövőre én is szavazhatok, és rájuk fogok szavazni
csuxxxeee57 2 years ago
JOBIK!!
Ez a megfelelő párt!
Én ezt választom!
8814chjugger93 2 years ago
2 'b', hazafi!
Wildm0use 2 years ago
támogatja a halál mert az is elfog cseszni vmit akkor meg a bal oldal lenne favorit ,sztem most kell csinálni új pártot nem akkor amikor csőd van az országban mert akkor mind két nagy párt csendben félre rak magának már milliárdokat és mennek Hawaiba
csongiman 2 years ago
csongiman!
Ezért nem szabad a Jobbiknak elcsesznie semmit! Az elkövetkezendő időben úgy is aljasul támadni fogják, ha ezeket visszatudják verni, akkor mindenki azt fogja mondani, na ezek tökös gyerekek... és akkor támogatni fogják. A nép nagy része sajnos ilyen...
Ha pl. a Jobbik valamit véletlenségből elszúrna, akkor se szavaznék se "bal-" se a "jobboldalra"! Egyébként milyen pártot hoznál létre? De ezt komolyan kérdezem!
Zolino87 2 years ago
teljesen igazad van de azert ez nem igy mukodik.
lehetetlen lenne
profalconey3 2 years ago
Szerintem most ne alapítsunk egy új pártot, hanem először támogassuk a Jobbikot bármilyen eszközzel! Egyébként is van egy évük, hogy ténylegesen megerősödjenek, annak ellenére, hogy aljas módon le akarják őket járatni... aztán jöhet a parlamenti szavazás... már alig várom! :-)
Zolino87 2 years ago
a jobbik támogatásában teljesen egyet értek!
sajnálom, hogy néhány köcsög leszavazta a kommented:S
PeteeOff 2 years ago
Sajnos ez van, nem érthet mindenki egyet mindenkivel... viszont köszönöm, a pozitív véleményed! :)
Egyébként én sem vetem meg egy új párt létrehozását, viszont csak ezzel az lesz a baj, hogy sajnos megint megosztott lesz a jobboldal, mint a 30-40-es években. De remélem "jobbra" fordul minden.
Zolino87 2 years ago
szerintem ne csinalj partot baratom.
verjemAhajadba 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Nem biztos hogy hinni kell a jobbikban.Lehet hogy a KOMMUNISTÁK hozták létre, és lehet ugyanazt csinálják a komcsik mint 1945 után.
Hát SEMMIT NEM TANULTOK MAGYAROK?
korati94 2 years ago
Jobbikban még bízok, de ha már abban se, akkor kell a Sörpárt
tisztosz 2 years ago 3
A cigánybűnözésről is hazudott eddig az összes tetves liberó, a kapitalizmusról is hazudik.Mindíg hazugsággal véditek az ingyenélőket.
Ez egy rakás szar, köszönjük szépen, elég volt belőle 20 év.Freiwirtschaft-ot, és megreformált hungarizmust!
PozsonyiFarkas 2 years ago
Elegünk van abból, hogy eltitkolták előlünk a kidolgozott alternatívát.Elegünk van abból, hogy meghamisította pár vörös patkány a történelmünket.Elegünk van abból, hogy a pénztőke kamatai miatt hajtonak minket a munkaadók!
PozsonyiFarkas 2 years ago
És ki az a mi? Mert ebből nem derült ki...
Daany5 2 years ago
Egy író, aki a regényeiben gyönyörűen ábrázolja, hogy hova vezet a liberális kapitalizmus.A Twist Olivért is ő írta.
PozsonyiFarkas 2 years ago
Na olyan világot akarnak a pénzéhes, deviáns, Mammon hívő cionista befolyástól sem mentes liberálisok.
Az ortodox közgázt pedig leszarom, mert van alternatíva.
PozsonyiFarkas 2 years ago
Elegünk van a neoliberális piacgazdaságot bebetonozó cionista érdekeltségű nemzetközi szervekből.A Nato és az Eu jólétünk, szuverenitásunk legnagyobb gátja.
PozsonyiFarkas 2 years ago
Elegünk van abból, hogy a 21. században pár manipuláló seggfej áldásos tevékenységének hála, még mindíg egymást gyilkoljuk szaros fogyó energiaforrásokért.Ugyanúgy, ahogy elegünk van abból, hogy másodrendű állampolgárok vagyunk a saját hazánkban.
PozsonyiFarkas 2 years ago
Elegünk van abból, hogy a demokráciát, és a szólászabadságot a folytonos épbutítás, illetve egyes gazdasági - politikai érdekek torzítják.Elegünk van a cigánybűnésből, és elegünk van az Izraeli gazdasági befolyásból.
Elegünk van abból, hogy az inpotens Nbh is őket szolgálja ki, ahelyett, hogy védené tőlük a hazát.
PozsonyiFarkas 2 years ago
Elegünk van abból, hogy aki önhibájából, önnön lustaságából, és parazita természetéből kifolyólag nem dolgozik, az él.Elegünk van, hogy a 21. században Silvio Gesell helyett Bokros Lajoshoz hasonló bankárseggnyalókat neveznek közgazdásznak, és követik a neoliberális hazugságait.
PozsonyiFarkas 2 years ago
Elegünk van abból, hogy nemegy rohadt kommunista ágyban - és párnák közt halt meg.Elegünk van abból, hogy a Hungarizmus c. mű nem közbeszéd tárgya, mikor a 20. századi Mo egyik legkiemelkedőbb, és legelőremutatóbb társadalomtudományi munkája.(Nem, nem a zsidózás)
PozsonyiFarkas 2 years ago
Nem vágyunk versengésre, elegünk van a spekulatív tőkéből, a kamatkapitalizmusból, az inflálódó pénzből, a produktív munka pofánköpéséből.Elegünk van abból, hogy sir Evelyn Rotschild még él, és ha kell kimegyünk Angliába a háza elé..Na..majd ha valaki így beszél.
PozsonyiFarkas 2 years ago
N+1
aztecGin 2 years ago
A faszomat LMP... Elég volt már a zsidókból.
BULLY666666 2 years ago 2
lenne egy kérdésem ami már régóra foglalkoztat.
lehetne fasiszta pártot alapítani (ne értsetek félre, egyáltalán nincs semmi ilyesféle ambícióm!)
airbender95 2 years ago
LMP-ről nem hallottatok? Illik rá a leírrás..:)
Daany5 2 years ago
Kisfiam, olvass utánna, hogy mi az a liberalizmus.Kezdheted Charles Dickens-el.
PozsonyiFarkas 2 years ago
Jobbik ftw!!!
gonoz4 2 years ago
A Centrum Párt is ilyen volt. Nem?
b76j 2 years ago
Szerintem csak tájékozatlanok vagytok a jelenlegi politikával kapcsolatban. Minden pozitívat, amit megemlítettél A Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatná. Szóval ha végre egy korrupció-mentes, tiszta, hazafias és önzetlen pártot szeretnétek a Parlamentbe juttatni, szavazzatok a Jobbik Magyarországért Mozgalomra!
Kaltes88 2 years ago
Comment removed
Hydralisk240 2 years ago
EMBEREK, VAN ILYEN PÁRT, ÚGY HÍVJÁK JOBBIK MAGYARORSZÁG! Főlősleges még egyet összehozni, egy helyre koncentrálodjon az erő, és az egy már létezőbe menjen! A JOBBIKOT TÁMOGASSÁTOK!
Hydralisk240 2 years ago 3
Úgy kéne, hogy parlamenti patkóban, Jobbik meg ez a párt, kész, a többi zsidaj huzzon a picsába..
mpulay 2 years ago
teljes mértékben egyet értek a videóval el is kezdem a terjesztését
zolamanus 2 years ago 3
Én támogatnám,mert kellene már váltás.Csak sok idő mire eljutnánk valameddig,meg az emberek bizalma elég kicsi,még a szomszédban is.Ezért nehéz összefogásra szólítani az embereket,mert sokan eltűrik,vagy meglépnek inkább.
JosephEdgaras 2 years ago
Én is támogatom!Mert már unom a sok faszkalapot!
BalazsPS2gamer 2 years ago
Már rég megalakult, úgy hívják, hogy Jobbik Magyarországért Mozgalom:)
Lukee321 2 years ago 2
TÁMOGATOM!
HAJRÁ!
ttony33 2 years ago
Támogatom!
Igazi zseni vagy!
MiracleKD18 2 years ago
Ez a Jobbik.
Dominik19961017 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
hol érdekel a szar ország... 1 hónap és húzok a gecibe... ti meg marjátok agyon egymást
amtridso 2 years ago
Nagyon bátor ember lehetsz, ne kívánd, hogy mondjam el, most mit gondolok rólad.
Dominik19961017 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
szep szavak de neked is csak penz kell :)
verjemAhajadba 2 years ago
Lehet legközelebb érdemes lesz elmenni szavazni.
c69o7j 2 years ago
de kire? épp arról beszél hogy semmi értelme...
Predatorhu 2 years ago
Te se kétszer áltál sorba ott ahol az eszet osztogatták.
Már akkor leeshetne mire gondolok, ha elolvasnád a videó címét, vagy olvasni se tudsz?
c69o7j 2 years ago
helo ! mi a zene ami alatta megy amugy jó videó egyetértek
akos12345678 2 years ago
Ez már nem egy párt a ha nem a szebb jövőnk kezdő lépesei!
Sanyzika 2 years ago 4
Itt az LMP-HP és a Jobbik. Elég most két új párt.
hunvikusz 2 years ago 4
ámen
KiviClub 2 years ago 3
Igen ez fejlödésünk kulcsa
ujhegy 2 years ago 3
pluszegy.
havlikb 2 years ago 5
Nagyon jó ötlet, TÁMOGATOM!!!
VPeet80 2 years ago 3
Igaz Szavak !!!
Parduc09 2 years ago 2
jó ötlet. támogatom!
padlotaska 2 years ago 2
Bocsánat, az előző kommentemért, már paródiának néztem, de ebben teljesen igazad van!
W0lfDragon 2 years ago
támogatom az ötletett
solyii022 2 years ago
This has been flagged as spam show
Evidenciákat én is tudok sorolni. Csodálatos észrevételek, de engem az se érdekel, ha polikásdit akartok, akarnak játszani. Nem látok benne jövőt. Nem ők fogják betölteni a politikai űrt. Azt meg szerintem hagyjuk ki mennyire okos... ( A mondatokat kezdd nagybetűvel és a kommentre válaszolni úgy tudsz, ha a reply-ra kattintasz.)
lolllchi 2 years ago
sgforum - ez az eleje, a domain névhez még hozzá kell írni azt a végződést, ami a magyar címeknél szokás (.hu/), aztán már jó is lesz.
Igen, sajnos ez ennyire összetettebb, mert hiába másolnám be a hivatkozást egy - az egybe, amikor a YouTube nem engedi.
labzo 2 years ago
azonosito=tyuxarpart - érthetetlen, hogy az utolsó betüje elé miért tesz egy szóközt.
labzo 2 years ago
forum.php3?azonosito=tyuxarpart - pontosabban ez a hivatkozás vége
labzo 2 years ago
forum.php3?azonosito=tyuxarpart - ez a hivatkozás vége
labzo 2 years ago
Az oktatási reform tényleg fontos, de itt nagyobb a probléma, mint az, hogy a diák a tanárra együtt cigizik, mert már több joga van, mint kötelezettsége. A deviánsokat vagy tűrik, vagy támogatják, amit a mai korral magyaráznak, pedig a tényleg hozzáértő tanárok tudnak rendet tartani, még akkor is, ha nem a vasszigor elvét alkalmazzák.
Minden esetre van egy fóruma, ahova lehet írni, még akkor is, ha az ember nem lép be a pártba, vagy még nem múlt el 18 éves.
labzo 2 years ago
A szüleim és testvéreim viszont erre is szavaznának. Ehhez szerintem a oktatásügyet és a vallásügyet is javítani kell. Magyarország elvileg csak 6%-a jár templomba vasárnaponként és van olyan általános iskola, ahol a diákok együtt cigiznek a tanárokkal, és a diákok között drogkereskedelem zajlik.
Misikecskeje 2 years ago
tényleg sok az a 6%
HayashiKreta 2 years ago
Az új párt alakulásában én is egyetértek. Csak annyi, hogy aki tüntetni megy, nem feltétlenül rossz. Van, aki nem azért tüntet, hogy pusztítson, hanem, hogy egy jobb ország jöjjön létre. Viszont kb. az 1/3-ada csak azért megy oda, hogy balhé legyen. Szerintem a Jobbik is képviseli érdekeinket, de vannak nem hozzáértő, túl radikális emberek is abban a pártban, és akik Hitler nézeteit is vallják. Az új pártra sajnos nem tudnék szavazni, mert csak 13 éves vagyok.
Misikecskeje 2 years ago
papi3456:
köszönöm a segítségedet. Nem értem a YouTube-t, hogy miért nem engedi a hivatkozásokat kitenni, mert nem hinném, hogy a SPAM ellen ez az egyetlen egy megoldás.
Az ideiglenes fórumot az sgforumon hoztam létre, tyuxarpart azonosítói néven.
labzo 2 years ago
This has been flagged as spam show
Sziasztok
Amennyiben komolyan akarsz csinálni valamit csináld ezt:
Google kereső; írd be: egy új párt fórum;
MÁSODIK Találat a videó alapján alakuló párt fórum.
papi3456 2 years ago

Valami elkezdődött!! Nézzétek meg a leveleiteket. írjatok a tyuxar oldalán, mert elindult egy fórum a párt alapításával kapcsolatban.
papi3456 2 years ago
Olyan kéne aki törődik az emberekkel , a hagyatékunkal amit őseink hagytak ránk...
Akinek elsődleges szempontja az volna hogy újabb megszorítások nélkül hozza rendbe a jelenlegi helyzetet! Olyan aki a Szent korona jogrendjét alkalmazza mely mindmáig máig érvényben van , mivel senki azt jogerősen nem szüntethette meg! Ez a saját jogrendünk!
Olyan Aki az embereknek megkönnyíti az életét , nem pedig pokollá teszi...
hmcs 2 years ago
Én nem tudom Ti hogy vagytok ezzel , de én már 2 levelet is küldtem nekik és le sem szarják...
vagyis azt igen----Mennyire lehet komolyan venni olyan embereket akik arra sem veszik a fáradtságot hogy az E-mail lekre válaszoljanak? Majd biztosan ők fognak pártot alakítani... vagy ha mégis pártot alakítanak abban sem lesz érdekes az hogy meghallgassák az embereket...
Ilyen párt már sok van!
hmcs 2 years ago
Ja és egyetértek veletek!
Sok sikert a terveitekhez!
Wimre 2 years ago
A mostani MSZP-s kormányoknál csak jobb lehet...
Wimre 2 years ago
van 1 rosszabb... SZDSZ....
WolfRock89 2 years ago 4
Teljesen 1et értek egy oylan párt kell ami az országot képviseli és nem a politikusokat
rockertomi 2 years ago
Én 1et értek ezzel az egészzel és szerintem ezeket meg kellene tenni
igaz én kocka vagyok és nem tudok sokat tenni de ha kell legalább megpróbálok.szerintem teljesen igazatok van és ha megcsináljátok megtapsollak de tudod mit nem csak nézem hanem ha tudok tenni valamit szerintetek csak szoljatok és megteszem
KitSUNehun 2 years ago
Jó lenne már vmi változás h ne ezek az ingyenélők vezesék az országot!!!
125ccroli 2 years ago
Igen! A víz az úr! Csináljuk meg!
Legyen már rend végre!
Ne hagyjuk már, hogy ez a dicső nép így elpusztuljon!
To652 2 years ago
olyan jól esett hallani ezt hogy felállt a szőr a hátamon :D libabőrös lettem ahogy ezt hallgattam...én máris beirtam az oldal cimét..
TEGYÜNK A SZEBB ˛/MAGYAR/ JÖVŐÉRT!!
ada762 2 years ago
csak így tovább
csongiman 2 years ago
Már megalakult egy olyan párt ami a magyarságot képviseli!! A JOBBIK MAGYARORSZÁGOT MOZGALOM!!!!
Ha tenni akarsz te is az országért akkor csatlakozz te is!!
SZEBB JÖVŐT!!
dave19880624 2 years ago 5
Sajnálom hogy ezt kell mondjam,de mi magyarok már rég eltűntünk...És nem lesz jobb....Még 100 év és azt se fogják tudni hogy egyszer létezett egy nép kiket úgy hívtak MAGYAROK.Sajnálom de ez tény.
patek1988 2 years ago
voltunk már ennél nagyobb szarban is, és valahogy mindig kimásztunk :) nemkell ennyire elkeseredni, csak tenni kéne, nem panaszkodni
PiciLali 2 years ago
Sajnos mindenki tudja azt, amit elmondott. Én a Jobbikban még bízok, ők még nem járatták le magukat. És igenis jobboldali kormányra van szükség, a baloldal még stagnálási szintet sem képes elérni.
cob912 2 years ago 4
A politikusok azt állítják, ők jók... tyúxart azok.
ez itt tyúxar... hát akkor ez még tyúxar-se?
Igényes, értelmes emberekre vall ez a csapatnév... jelszó.. vagy akármi.
ananaszjoe 2 years ago
Én ezen már régóta gondolkozom, hogy kéne egy uj párt. Egy olyan párt ahol a pénzügyesek közgazdászok, az oktatási miniszterek volt egyetemi professzorok, és a többi pedig politológus és szociológus végzettséggel rendelkezzen. Olyan kormány kell, aki ért ahhoz amit csinál. És én igen, én egyetértek abban h kellene 1 új párt. Egy olyan pártelnökkel, aki ebben a szarban nőtt fel ami van itt magyarországon. És nem gyártulajdonos milliárdosra gondolok ezalatt...
thomsa01 2 years ago
lolllchi! ahhoz képes 226-an szavatak rá és 5 csillagos és 22.983-an nézték meg. a commentekből is ítélhetsz. kül.: ezerszer jobb miniszternelnök lenne belőle mint az összes többi politikusból. és ki mondta h ő lesz az. feletted van h szarod le???? felfelé nem tudsz szarni. ne szóld le jó. tutkó okosabb mint te.
zsili86 2 years ago
Comment removed
lolllchi 2 years ago
Comment removed
lolllchi 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Micsoda észrevételek... és te legyél a kormányszóvivő vagy akár egyből miniszterelnök! Balfasz...
lolllchi 2 years ago
még szép h kell!!
zsili86 2 years ago 2
kell egy új csapat!
telekelado 2 years ago 4
hajrá. kurva jó gecc. és kibaszott igaz!!!
zsili86 2 years ago
2010 ig nem lesz csoda
Számomra mindem párt megszűnt kivéve A Jobbik ot,ők legalább azokkal a dolgokkal foglalkoznak amik legjobban terhelik az embereket..pl cigánybűnözés,korruptció stb stb..
Gyerekek valakire X elni kell majd jövő ilyenkorra,ti kire fogtok? kommunista mszp re?álellenzék zsidó,cigánybarát fideszre?buzivédő,drogos szdsz re?mdfre ibolykára bokrossal a tetejében?...utolsó remény a Jobbik..adjunk esélyt nekik..nincs más..
Szilagyi19 2 years ago
Én spec a zöldekre. Nagyon tetszik a megoldásuk mind a cigánybűnözésre, mind a korrupcióra, mind az egész hozzáállásuk. (Egyik első lépésük lenne megszűntetni a pártok állami támogatását: akik nem tudják ellátni önmagukat, mit akarnak kezdeni egy országgal?)
Thyressarexus 2 years ago
Ez naon jóó ez kell nekünk
Mati111112 2 years ago 3
Bocs ezt most rossz helyre szúrta be a YouTube. Egy 1 héttel ezelőtti kommentre reagáltam: "Bobesz22 (1 week ago) S Marked as spam Reply | Spam És a szerény véleményem még annyi, hogy ott van példának a 13 aradi vértanú ki végzése. 13-ból EGY SE VOLT MAGYAR és azt is meg merem kockáztatni, hogy egyik se beszélt magyarul... ilyenek vagyunk mi ezeket éltetjük!"
zenonn87 2 years ago
Bemapó nélkül aki nem mellesleg Lengyel volt segíteni jött. Lehet nehéz ezt megérteni, de léteznek olyan emberek akik képesek az együttérzésre. Őket kell megbecsülni, nem lehúzni mé ezért is. Jó emberekről példát kell venni. Múltat nem elfeledni kell, hanem tanulságokat levonni. Aki pedig megérdemli a tiszteletet megadni függetlenül attól, hogy magyar vagy nem!
zenonn87 2 years ago
Most nem azért de ez most akkor teljesen ugyanaz lenne mint az LMP... Lehet h inkább velük kellene együttműködnötök nem még egy pártot csinálni.
Daany5 2 years ago
nem egy hasonló próbálkozással találkoztam már...Felmerül a kérdés: nem lenne célravezetőbb ha ezek a politikai kiábrándultságra spekuláló, egyébként szimpatikus mozgalmak öszzefognának? Úgy tűnik nem..és nem azért mert ezek a csoportok nem tudnka egymásról, és nem is azért mert nem ugynazok az értékeik, hanem mert azokban már lestipistopizták a helyeket a kabinetben...hiába..a piramis csúcsán mégiscsak jobb...
msbck 2 years ago
Ez így semmi csak üres duma.
Hol vannak a konkrétumok????????
Gulacsia 2 years ago 2
nézzétek meg a zeitgeist addendumot. amiről itt beszélsz, csak maszatolás, a lényeghez nem sok köze van.
bocckoka 2 years ago
Egyébként sokat változott a szememben ez a gyerek, hogy ezt elmondja a videon, mert a sörreklám az csak felhergelt. (A többpártrendszert szándékosan írtam 3 részbe, az előző kommentnél.)
hunorvezer 2 years ago
Szerintem mi MAGYAROK vezér központúak voltunk és vagyunk, ezért nem lehet több párt rendszerről beszélni, mert ha egységet akarunk nem beszélhetünk többről. A megfelelő államforma számunkra az, ha van 1 személy, aki a nép bizalmát élvezi, és ő a szentkorona tan szerint szolgálja a népet. Ez az igazi népuralom. Sokan félre érthetnek, de inkább járjatok utánna a szentkorona tannak Varga Tibor jogtörténész remekül tudja szemléltetni.
hunorvezer 2 years ago
Szimpatozálok hunorvezer (2 days ago) véleményével. Bár ezt sem mindegy hogy alakítjuk ki. A könyvet még nem olvastam de mindenképp elovasom.
zenonn87 2 years ago
A Jobbik már átlépné az 5%-os küszöböt és nem "elveszett szavazat".
Vajon te mivel tudod a pártodat 5% fölé vinni, hogy a rád adott voks "ne vesszen el"?
Egy pártot megalapítani és felépíteni nem olyen egyszerű mint ide videókat felrakosgatni az elképzeléseidről.
Amit a Jobbik 2003 óta végez azt te nem tudod behozni 2010-ig az tuti!
Hogyaza1989 2 years ago 3
teljesen egyetèrtek vele
Hukoszaki 2 years ago
Comment removed
Hukoszaki 2 years ago
Nagyon egyet értek veled
meghalsz20 2 years ago
Csodás amit a videóban közölt a srác, mind addig amíg az új pártot fel nem hozta.
Esélyük sem lesz, a bekerülésre, egy új fiatal pártot mindenki leszar sajnos, de még ha valami csoda folytán mégis ott lennétek a toppon, akkor ki lennétek rekesztve, nem jogosan, de ebben az országban mindenki tudja, hogy nincs szólásszabadság.
Dizel87 2 years ago
Egyáltalán ki az akivel mi itt társalgunk?
Tessék vállalja a kommunikációt velünk.
Vagy csak a háttérből olvasgat ???
vanessza999 2 years ago
én is támogatnálak titeket
DankaHUN 2 years ago 3
ami engem illet én is szeretnék egy élhetőbb országot úgyhogy aláírom
arpad90 2 years ago
Egyébként meg ha mindenki azt mondja, hogy az egyik kutya másik eb... Mért van az, hogy az Orbánt szidják, mikor a pártja 4 évig volt hatalmon, és azelőtt azután és 60 éve a komonizmus eszménye uralkodik?! Könyörgöm, valami elromlott itt... És megfigyelhető az államadóság statisztikája is, mennyi volt 2002-ben és utána... Csak van aki ezt letojja, csak beszél alaptalanul...
Csak a véleményemet szerettem volna elmondani, ha már mindenki vélekedhet.
klausz009 2 years ago
Jójó szarból nem lehet Várat épiteni..... de próbáljuk meg ne szarjunk az egészbe mégjobban .... Én szavaznék erre a pártra
budaitonyo 2 years ago
Tökéletes videó. Jó megfogalmazás. Hol kell aláírni?
abysslord01 2 years ago 2
Hol írjam alá?
Mlk409 2 years ago 2
a szarból ti se tudtok majd várat építeni.
Gorgar842 2 years ago
teljes mértékben igazad van!
kajlakutya 2 years ago