Én Scooter rajongó és BME-s is vagyok. Nem először vagyok se BME-s bulin se Scooter koncerten. Ami az előbbit illeti, azokból pont a sok részeges vadbarom miatt már rég kiábrándultam, viszont Scooter-en az igazi rajongók igenis kulturáltan képesek jól érezni magukat, anélkül hogy akár az első sorokban is halálra taposnák egymást. Nehogy már mi legyünk azért a hibásak, csak mert nem erre számítottunk miután perkáltunk, hogy láthassuk a kedvenc együttesünket!
Isten volt ez a koncert,eszméletlenül bejött, akin láttam, hogy másokkal szemétkedik azt arrébb löktem. Volt egy kis dagadt, kopasz, pulcsis gyerek, aki a jobb oldalon legelöl tört előre a haverjával a korlát mellett, szó szerint ütötte magát előre, nem kimélve a lányokat sem, ha valaki tudja ki az, írja meg, mert sajnos ott 2 méter híján lemaradtam róla. Az ilyen külsős faszfejek rondítottak csak bele a képbe. Szétvertem volna a fejét mint a devil drums-t:-)))
Jogos, a mi környékünkön is volt egy hasonló! :D Egy irdatlan nagy, kockás inges, kovbojkalapos ürge, aki szó szerint a gyomromba kapaszkodott! :D Nem tudom ez miért volt kényelmes neki, mert kb. a saját kezét is kitekerte, de frankón benyúlt a hasamhoz, és ott próbált kapaszkodni. Szerencse, hogy nem ment lejjebb... bele sem merek gondolni! XD
Amúgy igazad van, mert egyik -szintén- nagy Scooteres barátnőm elvitte 2 barátnőjét, az első szám(!) felénél az egyiket a biztonságiaknak kellett kiemelni, a másik úgy döntött kioson hátra, de elesett és össztaposták, szerencsére még él :D. Az kivolt az, aki a baloldali vásznat rángatta ??? 40 en ordítottak hagyja abba, de nem érdekelte... :o
Kis alacsony szőke hölgyről van szó? :) Mert ha igen, akkor mi nagyon közel lehettünk egymáshoz. :) Egyébként nagyon sok magyar Scooter fan van itt youtube-on is, akikhez sajnos nem tudok arcot társítani. Az ilyeneket megkérném, hogy regeljenek a magyar Scooter fórumon, mert jó lenne őket személyesen is megismerni! :)
Mi a faszér sír ez a majom Lakisrtike??? Azt hitte biztos hogy majd 2000 egyetemista narancslét iszogatva meg gyertyával a kezében fogja hallgatni a koncertet:) LOLOS
Nem fogom mégegyszer elmagyarázni a kedvedért, hogy hogy viselkednek az emberek egy igazi Scooter koncerten. Nem tudom ott voltál-e, mikor a warm up dj jófejségből benyomta az Endless Summert. Akkor még csak a fanok álltak a színpadnál, nyoma sem volt a lökdösődőknek. Ugráltunk, tomboltunk mint az állat, de érdekes módon senkinek nem kellett levegő után kapkodnia. Tényleg "LOLOS" drága barátom, nagyon "LOLOS"! :)
lákisztrájk...értem én h fan vagy..és imádod...a videókat aki feltöltötte valszeg nem lehetett olyan tökéletes mint egyesek így van h nem tudja egy számnak a nevét...viszont feltöltötte és köszönjük szépen neki.nem leoltjuk mer mi mindent tudunk ugye?
De voltál magyar koncerten is, ahol meg tudhatnád, hogy a Bikini - közeli helyeken számára is pogóznak a ZP-ben. :) Plusz még mindig nem hiszem el, hogy egy külföldi egyetemi fesztiválon ne lenne zúzás. Amit ti említettetek, az egy jópár ezer forintos, csak Scooterre kihegyezett koncert volt. Ez meg egy egyetemi fesztivál. Szerintem Madonnán se volt pogózás, de tény, hogy azon se voltam még kinn, ahogy külföldön Scooteren se.
Nos, lehet, hogy igazad van. Én történetesen magyar koncerten csak FankaDelin, Suhancoson, Sub Bass Monsteren voltam, de ezeken többször is. :D Valahogy egyiken sem volt lökdösődés, mindegyiken jól tudtam érezni magam, de lehet, hogy csak mázlis voltam és kifogtam az "atrocitásmentes" koncerteket. Mindegy, ott voltunk, le lettünk zúzva, többet nem megyünk. Ennyi, tanulópénznek jó volt. Jövőre meg irány Bécs ismét.
LakiStrike Téged nagyon szétnyomhattak, hogy ilyet írsz :o, amúgy bizonyos szempontból igazad van, engem viszont ha tudom meglincselnek, akkor is mennék megint :D. A beléptetés sem tudta elvenni a kedvem (Scooter előtt 30 perccel értem oda), pedig az nagyon durva volt, a karszalagos p*csát már arcon akartam csapni, de nem értem el :D. Meg amilyen meleg volt, úúristen, de KIRÁLY VOLT!!!
Nem elsősorban magam miatt voltam így kiakadva... De tényleg látnod kellett volna a körülöttem állok arckifejezését, akiknek ahelyett, hogy a határtalan öröm lett volna leolvasható az arcukról, csak a pánik köszönt vissza... Sokan voltak közülünk, akiknek ez volt az első Scooter koncertje, és sajnálnám, ha emiatt elmenne a kedvük attól, hogy elmenjenek mégegyre. Ez fáj nekem igazán, semmi más.
Tudom, ez is szerepelt már érvként, de azért nem árt ismételnem: ne menjen egy stílusában zúzósabb együttesnél egy bepánikolós lány az első sorba, és aki szétszívta magát, az meg ne koncertezzen. Nagyröptű igazságok, de igazak. Amennyiben meg kiütötték, úgy meg szégyelje el magát az, aki ennyire nincs tekintettel arra, hogy táncolásával (még ha véletlenül is) de ekkora kárt okozhat másban. Ennyit nem ér egy töp töp töp töröröptöptöp. :)
Aki ennek ellenére mégis kiment a koncertre, az két okból tehette: vagy nem volt még koncerten, és nem tudta mire számítson, vagy épp hogy volt már külföldi koncerten (ahogy én is), és tisztában van vele, hogy az igazi rajongók kultúrált bulizással élvezik a koncertet. Hidd el, ha tudom milyen körülmények lesznek, én sem megyek a koncertre, akármilyen nagy rajongó vagyok. Ahogy mondtad: "Ennyit nem ér egy töp töp töp töröröptöptöp".
Az meg egyenesen vicc, hogy a BME, stb fősuli/egyetem hatékonyságán vitatkoznak 20 éves fiúkák. Gyerekek, el kell végezni, majd be lehet számolni 10 év múlva, ki mire vitte...
Köszönöm a szervezőknek ezt a fantasztikus koncertet (no meg a Scooternek:)), fantasztikus volt, én nem láttam, hogy olyan hatalmas nagy probléma lenne az emberekkel. A hangulat maximálisan rendben volt. Persze, ahol buli van, ott alkohol is, de hol nincs?
Vicces látni, hogy egyesek mennyire földhözragadt, fontoskodó, komolykodó lúzerek, csak fikkantani tudnak.
Kösz BME. ez a harmadik Scooter koncert amin voltam, ugyanazokat a hibákat elkövettétek de ugyanolyan jó volt mint eddig kétszer. Szóval mégegyszer köszi h összehoztátok. a bandának is megköszönném de nem tuti hogy megnézik ezt a commentet. Anyway.. Danke HP für das Erlebnis!!!!!!
indexhu ujsagiroja:"A közönség megdöbbentően lelkes volt, terhes kismamát is láttam szeletelni...ilyen hangos basszust még soha életemben nem hallottam...Ha még öt percet az első sornál maradok, szétfolytak volna a belső szerveim." erröl volt szo:) bánja aki nem volt ott...ennyi thx a bme-nek
'tomicig' szivemböl szoltál jo volt ez ugy ahogy volt,én is bebasztam,bent a daráloban nem lehet nem nekimenni vkinek,szerencsére jo arcok voltak körülöttünk,aki meglökött átölelt és ugráltunk tovább,ilyen heringpartyban nem lehet mit tenni, ez erröl szol.akinek nem tetszik tényleg ne menjen,erre egy ekkora helyen szamitani lehetett...
sztem ez egy kurvajó buli volt, én szintem BME büszke hallgatója, leszartam hogy kevés a hely, leszartam hogy mindenki lökdősődött... azt is leszarom hogy kinek tetszett kinek nem... mindennél jobban éreztem magam... óriási buli volt... meleg volt leizzadtam elfáradtam... de mocskos jó volt... mocskosul megérte... és ha a hely több ha nincs ilyen meleg vagy akár nem lökdösnek akkor is ugyanilyet buliztam volna mert ezen volt a hangsúly ha nemtetszett hazamehettél volna
Először is mint a BME büszke hallgatója elismerem hogy a hely kevés volt.
Másodszor a rendezvény neve az volt hogy "BME" fesztivál nem pedig az hogy "jöjjön minél több nem BME-s fasz akik a Scooter koncert után elkezdik a youtube-on osztani az észt mert arra nem készültek fel hogy itt bizony tombolás lesz és az a szimaptikus hidrogénezett hajú fiatalember bizony nem Varnus Xavér nem orgonán fog játszani, nem Bach számokat és mindezt bizony nem halkan" fesztivál
Még annyit, hogy tanulópénz volt ez a Scooter fanoknak, és a BME-seknek is. Legközelebb egy kicsit nagyobb helyre, és jóval jobb technikával kellene létrehozni, én pedig tuti, h egypár nagy darab sráccal fogok menni, és az ilyen lökdösődős pöcsfejeket a Manana ütemére fogjuk a földbe beleverni:P. Nekem semmi bajom a BME-sekkel, pedig YBL-ös vagyok, de a 2 dagadt barom, aki engem meg egy pár embert lökdösött, tuti, h nem BME-s volt.
Voltam 2005-ben az Events Hallban, relatíve kultúrált, normális buli volt, normális hangtechnikával és még levegőhöz is jutottunk. Ez a 3 feltétel itt nem állt fenn: se kultúra, se hang, se levegő. Ha már annyi agyuk van a szervezőknek, hogy ennyi jegyet hagynak megvenni erre az estére, akkor a jegyekért cserébe már annyit elvárhatna az ember, hogy a közönség hangja ne nyomja el a közép és magas hangokat. Azt ne mondja senki, hogy ez a tegnap este nem volt nyereséges.
Azt felőlem is szidhatjátok ,aki megérdemli. De sajna Adam D írása nagyon is általánosítás volt: "Ez TAPASZTALAT. Úgyhogy védhetik itt (meg a Youtube-on) egyesek a BME-seket, nekem megvan a véleményem - mondom TAPASZTALAT útján: rohadt alkoholista, drogos söpredék. Napalmot rájuk!" Ilyet írni is elég nagy parasztság!
Figyelj, oké, rendben. Tény, biztos nem minden BME-s olyan amilyen, nem is lehet (annyi barom nincs a földön, képtelenség), DE: ahogy ravezed is írja fentebb, nem először voltunk koncerten, és mégis pipák vagyunk... van miért hidd el! Lehet úgyis ugrálni, tombolni, és táncolni, hogy nem lökdösöd közben a másikat.
Legyél. De ez a hozzáállás akkor is téged minősít. Az ember akkor se mondjon ilyeneket, ha habzó szájjal ül le a gép elé (értelmes ember nem jut ilyen állapotba, felfogja h na ezek balf@szok és v leállítja őket (jelen helyzetben természetesen esélytelen)vagy arrébbmegy stb. utána meg fölösleges hőbörögni, mert mire fel.
predyhq: Szia, anno használtam sok progit, amivel le lehetett innen szedni a videókat, de volt egy váltás és azóta azok már nem működnek. Ezzel a Videogettel működik? Nagyon köszi.
Talán mert a hátrajutás is nehézkes volt. Nekem is nagy nehezen sikerült oldalra vergődni.
Az embertársi odafigyelés sokaknál erősen hiányzott! Előttem asszem DEX állt a korlátnál és igen erősen neki kellett feszülnöm a két kezemmel a korlátnak, hogy ne préseljenek rá. Mindehhez persze a hóna alatt kellett átnyúlnom.
Ha nem tetszik a video címezése egy olyan mebertől, aki sztem nem egy Scooter fan,de ismeri jó pár zenéjét, és sajna nem tudta a bevezető zene címét, vagy csak nem azt akarta adni a video címének, akkor egyszerűen ne nézd ezt a felvételt! Örülnél neki, hogy meg lett örkítve, és nem valami pixelháborús minőségben!
Nem mondom, hogy nem voltak BME-s állatok a tömegben, mert biztosan voltak, de kinek képzelitek magatokat, hogy pár barom miatt, akik fellöktek titeket, ilyen általánosítást mondjatok a BME hallgatóira????? Még ti fikáztok minket, melyik értelmes ember ír ilyet a másikra, hogy napalmot rájuk meg tapasztalat hogy alkoholista drogos az összes. Kapjatok már észhez!
Még mindíg nem győzöm hangsúlyozni, hogy tisztelet a kivételnek, és akinek nem inge, ne vegye magára... Aki meg tényleg bunkó paraszt, azt ugyan had bunkó parasztozhassuk már le jogosan!
Én szintén a kivetítő körül voltam, BME HALLGATÓ, AKI IVOTT IS, DE MÉGIS KULTÚRÁLTAN UGRÁLT ÉS SZÓRAKOZOTT!. Márészt egy kedves emberke, aki sztem NEM BME-s volt beküldött egy korsó sört a tömegbe, amiből én kaptam a legnagyobbat.
Davenyen nem arra gondolt hogy ez feljogosítja a nézőket a zúzásra, vagy akármire, de nyilván vannak emberek akik pont ilyeneket látva kicsit elvesztik a fejüket. Biztosan igazad van, és szörnyű lehetett az első sor, de nem tudom mit vársz, egy sima egyetemi rendezvénytől, ami nem egy bécsi szuperkoncert. Emiatt nyilván nem volt olyan színvonalas, mint ahogyan te elvártad. De ha rossz volt ott elöl, kérdem én, minek maradtál ott?
Ha Marylin Manson koncerten az idiótája rádrecskázik, meg lehugyoz a színpadról, akkor te is lábszáronhugyozod az előtted állót??? Ez olyan hülye hasonlat, mint ha törvényszerű lenne, hogy ha valaki megnéz egy akciófilmet a tv-ben, az a film után kimegy, és minigunnal módszeresen letarolja az utcán mászkálókat. Zöldeket beszélsz....
Mindenki írta, hogy tisztelet a kivételnek! Én is írtam, hogy biztos nem csak BME-s diákok majréztak elöl. Mondjuk aki már elöl volt, és szeretett volna hátra menni, azok közül nem mindenkinek jött össze könnyen!
davenyen, hidd már el, ilyen nincs normál koncerten, nekem ez a 6. volt. '02, '05 BP Events Hall - bár itt nem 1. sor - '06, '08, Bécs itt első sor, aztán' 09 Donauinselfest, amit mondtam, hogy ingyenes buli tele fesztiválrockerekkel. Amikor első sorban voltam olyan koncerteken ahol csak a Scooter volt a téma, és mindenki azért jött és nem jólbebaszunk, ott igenis kulturáltan ugráltunk az első sorokban, volt 1-1 lökés, de az természetes.
Nem kell fikázni a BME-s diákokat, mert tegnap este a fele ember nem is BME-s volt, és pár hülye miatt nem általánosítunk sztem... Én is ott voltam, BME-s vagyok, én is végig ugráltam, de nem voltam bebaszva, nem tapostak agyon, és jót buliztam!
Először is, voltak a koncerten legalább 5000-en, és ebből a színpad közelében kb 500 ember volt, aki nem bírt magával! Hátrább enyhült a tömeg, a kivetítők mögött meg aki akart, talált magának olyan helyet, ahol még csak meg sem lökték!
Mindenesetre én a beléptetésen jobban ki voltam akadva, azt mégse írja senki.
Kábé belemet kinyomta a nép, örülök hogy tudtam levegőt venni a napijegyért. Kijutni pedig úgy tudtam, hogy hátulról izomból megküldött egy-két gyerek, aki termetre akkora volt mint egy kétajtós szekrény. Kábé röpültem át a tömegen. Ehhez képest a kivetítők alatt a nagysátorban még elnézést is kértek ha rámléptek. :)
Mégegyszer hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy egy Scooter koncertet vigyázzban állva, fapofával kell végigállni. Arról van szó, hogy egy olyan fesztiválon, ahol valamennyire is számít az igényesség és a fegyelem, legyenek olyanok, akik be is tartatják ezt a látogatókkal.
Igen, viszont az is nyilvánvaló, hogy volt sok scooter rajongó, aki feltétlenül az első sorban akart lenni és egymást kitúrták onnan, és ellehetetlenítették, hogy értelmesen, jól tudjanak szórakozni. Minél hátrébb vagy egy koncerten, annál kisebb a fizikai attrocitás is. Ez szerintem a legkultúráltabb helyen is így van. Mindig lesz annyi ember egy koncerten, hogy a rajongótábor ne tudjon beférni az első sorokba.
Nem is arról van szó, hogy ne ugráljon az ember, de a narkós-ittas személyek nehezen tudják felmérni, hogy most agyon taposnak-e valakit, vagy nem. Nem igaz? Szerintem még bulizás terén is lenne mit átvenni Nyugatról (Isten ments, hogy Nyugat párti legyek, de pont a jó dolgokat nem vesszük át, csak az értéktelen idiotizmust). Abban gondolom egyetértünk, hogy egy buli kedvéért embereket megnyomorítani, testi épségüket veszélyeztetni teljesen értelmetlen dolog.
Egyébként szerintem is helyszűke volt a legnagyobb gond, nem ennyi főre volt tervezve eleinte a BME fesztivál. Túlnőtte magát. Plusz isten ments, hogy tovább szítsam a vitát, de egy olyan koncerten, ahol az együttes frontembere showelemként minden koncert végén zúz valamit, az azért nem csendes-ülős koncertre invitáló mozdulat szerintem.
Hát valóban durván túlnőtte magát, én is néztem miért nem szabadtéri. Sokkal ászabb lett volna. A frontembert a rajongótábor ennyire nem veszi komolyan :D
Amikor a 120 kilós, 10 km-ről is rockernek kinéző állat az elötte állót a nyakánál fogva rántja magával majd vissza, azt nem mondanám "minden koncerten előforduló lökdösődésnek". Mert az igaz, hogy ha 2000 ember együtt ugrál, akkor természetesen előfordul a löködsődés, de ami ott volt, az már sok volt. Én el is húztam hátra, érdekes módon ott már "ésszel tomboltak".
na igen, én is ezt mondom. 20 méterre a balhés helytől (amit csak a kommentekből hallok, hogy ilyen volt) nagyon kultúrált, minőségi szórakozás volt. Szerintem.
Rohadtul látszik a kommentjeiden, hogy a büdös életben nem voltál még Scooter koncerten, de még csak felvételt sem láttál. Ha nem így lenne, akkor nem is írnál ilyeneket... Régen egyes koncerteken Rick fogta magát és simán felborította a szinti-állványt, kvázi tönkretéve ezzel a cumót... És? Ez feljogosít arra valakit, hogy illuminált állapotban tönkrevágja más buliját úgy, hogy ő maga azt sem tudja hol van???? Pff...
valóban nem voltam. és ezt éppen a scooter klub fórumon írták, ahol többek közt napalmozni akarják a bme-seket. Na az is színvonal. Nem mondtam, hogy törvényszerűen ezt kell tenni, de ad rá okot, ne mondd hogy nem. Vannak emberek, akik követnek másokat. Nézz körül a történelemben. Szerintem nem beszéltem zöldeket, csak mondandóm másik végét ragadtad meg, és sarkítottál is rajta.
hát nemtom ki mire számított, de én még nem voltam olyan koncerten, ahol elöl nem volt lökdösődés.. Amúgy én is elöl voltam és leginkább azért volt "lökdösődés", mert nagy volt a tömeg, alig fértek el a lábak, ha valaki ki akart jönni elölről, akkor nem lehetett félreállni, mert elindult a dominó. Főképp ment a dominózás, ha épp ugráltunk. Ennyi. Akinek ez elrontja az élményt, az maradjon otthon és nézze a plazmatévén.
Ha kis hazánkban megszokott, mindennapi dolog, hogy a másikat tapossuk halálra. (Ha belegondoltok, a politikában is ez megy). Akkor tényleg kitettek egyes BME-s és nem BME-s arcok magukért!
A szervezőknek tényleg köszönet, hogy elhozták őket, bár a csomagmegőrzés hiánya számomra egy negatívum volt. Őszintén remélem, hogy sikerülni fog kijutnunk egy komolyabb fellépésükre is. Kezdetnek és tanulságul jó volt!
zsocwargear, nem sértetted szegény ártatlan lelkemet. Kicsit fura is olvasni az itteni kommenteket. Én középtájt voltam, BME-s vagyok, kultúráltan szórakoztam, nem volt lökdösődés, mindenki körülöttem korrekt volt, együtt szórakoztunk, és jó szájízzel mentünk át Palotaira. Egy-két embert láttam, aki rosszul volt és tört kifele, de drogtól és alkoholtól ezer másik okkal is jöhetett így. (hangos volt, akármi...)
Valószínűleg te vagy az a bizonyos kivétel, akinek viszont jár a tisztelet. Akinek nem inge, ne vegye magára az itteni kommenteket. Akinek viszont igen, az szégyellje el magát de nagyon, függetlenül attól, hogy Scooter koncert volt, vagy bármi más. Ez a viselkedés sehol sem tolerálandó!
Én kérem az érinetteket, hogy ezek figyelembevételével menjen el egy konceretre. Mindannyian szórakozni mentünk, mégis a 2 ezer embernek legaább a fele keserű szájízzel jött el onnan.
Egy valamit azért nem árt tisztázni. A bulin kb 30-40%-ban külsősök voltak. Attól, hogy BME feszt, ne általánosítsd a BME-sekre sérelmeidet. Szerintem nem egyetemtől függ, hogy ki hogy viselkedik, és nem iskoláztatottságtól. Ne írj gyerekes dolgokat.
Szive joga, hogy mit fogyasztanak: alkoholt, vagy drogot, de azért könyörgöm. Minden ilyen nagyobb rendezvényen van bizonyos házirend, amit BE ILLIK ÉS BE IS KELL TARTANI.
Másrészről azok a drogos, akármilyenes emberek is kifizették a belépőt, én se nézem jó szemmel amit csinálnak, de szíve-joga minden embernek. Attól, hogy nem vok vallásos, nem küldöm el az anyjukba őket mert hisznek Istenben.
Szerintem itt nem arról van szó, hogy "egy 1000m2-es sátorban majd 2000 ember popcornal meg üdítővel nézi majd a koncertet?"!
Egy valamirevaló, igényes rendezvényre ELEVE nem engednek be akárkit. Alkoholt egyáltalán nem is árulnak és ha nem az alkalomnak megfelelő az öltözéked illetve a viselkedésed, kiraknak, mint macskát sz*rni. Szerintem erre kelle volna figyelni. Lehet itt sárral dobálózni, de ezek tények!
Minden gyökérnek üzenem, hogy az Events Hallban 4 éve 5 ezren voltunk, és nem tapostuk össze egymást. Bécsben már háromszor voltunk koncerten, ebből kettőn nem volt taposódás, a harmadikon meg azért volt, mert az is tele volt a ti fajtátokkal: részeg fesztiválrockerekkel. Ennyi tapasztalat bőven elég volt belőletek.
És én is köszönöm a szervezőknek, és a Scooternek. Hangmérnök úr pedig mondjon le!
egyébként most őszintén: mire számítottál?egy 1000m2-es sátorban majd 2000 ember popcornal meg üdítővel nézi majd a koncertet?mindenki egy széken ülve.. :) szigetre meg menjen az akinek 2 anyja van
Amúgy itt ragadnám meg akkor az alkalmat, hogy a szervezőknek viszont köszönetet mondjak, amiért mindenről informálták a klub-ot, és hogy egyáltalán elhozták nekünk a skacokat BP-re. Arról, ahogy a buli elsült nem a szervezők tehetnek, úgyhogy nekik viszont mindenképp kijár egy hatalmas taps, hogy ezt összehozták!
Laki. Te vagy az idióta, ha 1x:minden jelenlevőt beleveszek voltatok 2000en. Ebből mint mondod:csak beszívott,részeg disznók voltak.Te hogy kerültél oda nem BME-s ként? lehet h a legrosszabb(&általad emlegetett hányós) arcoknak közük sincs a BME-hez?)
Köszönöm szépen, megvan a szakmám hálistennek, és igen jó szakmám. A diplomát meg kis hazánkban feldughatom a seggembe. :) Én egyébként ha már kérdezted a rajongói klub-al együtt voltam jelen a koncerten, ki is perkáltam érte az 5 rugót. Mellesleg ha csak BME-s buli volt eleve miért kellett külsős jegyeket árulni? Kifizetjük a jegyet, és még mi fogjuk be a pofánkat? Ezt csináljátok ti a szigeten is, meg ahol tudjátok...
Még mindig hülye vagy. Szerinted a hallgatóknak mi köze van a feszt. szervezéséhez, pláne a szigethez? Ennyire nem birod feldolgozni a sérelmeidet? "igen jó szakmám" egészségedre. Én is szakközépben tanultam, most BME-re járok. Megkérdezhetem, mihez akarsz kezdeni 10 év mulva a szakmáddal? amikor a papírjaidat súlyra mérik?
:D Mondjuk nem tudom, de én Érettségivel a szakmai tanulmányaim alatt olyan állást fogtam ki, olyan fee-vel, hogy te elbújhatsz mögöttem a -leendő- papírjaiddal :).
Bizonyos szakmákhoz, -lásd: IT szakterületek- TUDÁS kell, nem papír... Ahogy a fizetésedet se ahhoz mérik a legtöbb helyen...
IT szakterület.... Ha nem vagy zseni (a szó legszorosabb értelmében) akkor képzettség nélkül érettségivel elég nehezen jutsz tovább. Na jó...talán a webdesign témaköre kivétel ez alól.
Meg egy kicsit jobban fogjuk emelni az ország színvonalát, mint a jó modorú és visszafogott bölcsészek, közgazdászok meg ügyvédek, akikkel Dunát lehetne már rekeszteni. Nem is rossz ötlet.. Felvetem diploma tervnek..
kész jó buli volt és ennyi.nemtudom mit kell ezen rágódni,és azért az az állat kifejezés elég durva nem gondolod?gondolj bele, hogy ezek az emberek fogják a házad tervezni... :D :D
Aha, persze... megszerzik a diplomájukat és mennek bolti eladónak, mert vagy szart sem értenek a szakmához, vagy csak melegedni járnak be. Tisztelet a kivételnek megintcsak... Ez nem az én fantáziálásáom, ez a tendencia.
BME fesztivál volt BMEseknek.. Hogy jöttök ti ahhoz, hogy az ország legnívósabb egyetemének hallgatóit alsórendű állatóknak nevezed.. Attól mert jól érezték magukat? Tök szégyen. Ittak alkoholt.. Hova szaladjak.. Ne is gyertek többet ha ez a véleményetek. Mindenkinek jobb lesz.
Elhiszed, hogy nem megyünk? :D Ha nektek meg az a szórakotás, hogy beszívtok, meg piáltok, mert CSAK ÉS KIZÁRÓLAG ÍGY tudjátok magatokat jól érezni, hát tegyétek. Azért ez elég gáz. Míg kinn vártam a koncert végét, kb 8-an hányták el magukat közvetlen előttem.A többiek meg tapostak benne. Egyébiránt az egyetem maga fix hogy nívós, szó se róla, csak a diákjai vadbarmok! A két dolog nem zárja ki egymást! :) Pont!
Megértelek, de érdekes módon tavaly pl. Bécsben a turnés koncert alkalmával egyáltalán nem volt ilyen lökdösődés. Ugrálás persze volt, mi sem álltunk mint a f*sz, élveztük a koncertet. Az az igazság, hogy ezek vadbarmok voltak, akik a pia miatt jöttek "szórakozni", és nem a Scooter miatt kifejezetten. Mindegy, tanulópénznek jó volt... fesztiváli haknikra soha többé nem megyek! Inkébb fizetek többet, de jól fogom érezni magam!
tény h sok a részeg srácok,de sajnos 1-2000 20 év körüli fiatalnak nem lehet megmondani hogy a 4. sör után álljon meg. és ha már itt tartunk,BME fesztivál volt BMEseknek első sorban...
Teszem hozzá, hogy a külföldi koncerteken ilyen viselkedés a közönség részéről soha de SOHA nem fordult elő! Ilyet csak az idióta magyar diákság tud produkálni... A videót postoló okoskának meg csak jelezném, hogy a kérdőjel helyére a "Call Me Manana" cím kerül! Mert persze olyannak kell postolni a videót, akinek fingja nincs mit hall... Ehhez is gratulálok!
Nem, csak te nem tudsz szart se arról, amivel épp foglalkozol... minősíted magad. :) Marhára nem a világra haragszom, csak arra a kis szeletére, amelyik tegnap este ott volt... és nekem még ugyan mindegy, mert ezt a műsort láttam már tavaly Bécsben, jóval kulturáltabb körülmények között, de egyeseken a halálfélelem lett urrá. Ezek után ne vigyorogjál szépen kérlek. :)
Igazad van Laki, én sajnos nem voltam, de amit olvastam HSF-en és hallottam, a magyar BME fiatlasága elrontotta egyesek buliját, akik közül valakinek ez volt az első koncertje és ilyen emlékekkel ment haza...agyonnyomja sok hülye részeg...embernek nem nevezhető élőlények:S:(
Az IGAZI RAJONGÓKAt sajnálom, hogy elrontották a bulijukat.
Hálásan köszönöm minden beszívott részeg BME-s baromnak, legyen az férfi illetve nő, hogy elbaszták azoknak a buliját, akik azért fizettek, hogy láthassák a kedvenc bandájukat. Tisztelet a kivételnek, már ha egyáltalán volt, de ezen a rendezvényen nem emberek, hanem alsóbbrendű állatok voltak jelen. Leírtátok magatokat tisztelt BME-s diákok. Gratulálok nektek, remélem már józanok vagytok, bár kétlem. Üdv Nektek: - egy igazi Scooter fan
Ugyanez volt az Offspringen,Prodigy-n vagy a DM-eken. Tudod,erősebb kutya b.szik:) Akinek nem tetszik hallgassa otthon a cdt vagy álljon hátra. Külföldi koncerteken ilyen nem fordul elő?:) Amerikában vagy akármelyik mediterrán országban tudod mi megy? Vagy pl. Németországban mi van egy Rammstein-on vagy egy Toten Hosenen?
És te erre büszke vagy? Tudod, máshol tudnak úgy is bulizni trógerkám, hogy nem törik össze a másikat, aki legalább annyira szereti azt a zenekart, amire kimentek... Szánalmasak voltak egyesek, betörtek előre oldalról, aztán mellettünk támolyogtak ki, hogy mindjárt elájulnak... MI EZ?
Azt a sok füves, drogos tekintet meg már ki se hagyjuk a felsorolásból... Mögöttem a raszta alig látott ki a szeme mögül.
Itt a probléma! Rock vagy metal koncerten elmegy a lökdösődés vagy a pogo, de ne felejtsd el, hogy a Scooter teljesen másról szól. Ha nem tudsz úgy viselkedni egy Scooter koncerten, ahogyan az elvárható, ne menj oda. Én sem megyek R+-ra, mert ez a lökdösődés nem jön be (pedig a zenéjüket szeretem). Sajnos a rossz helyen történő pogo miatt már tört el szemüvegem (PASO koncert), ott sem számítottam ilyesmire. Nem óhajtok általánosítani, sem megmondani a frankót.
Kedves "LakiStrike"! Én megértem mért lökdöstek téged a koncerten... Mert látták rólad hogy egy kis faszkalap vagy!! Bocs a vulgaritásért, de öreg, ha te nem tudsz normálisan írni én se fogom magam vissza! amúgy ott voltam, kb. a 6. sorban, nem voltam részeg, nem zavart hogy mások 'ráléptek' a lábamra... és még csak nem is szívtam be... és igen BME-s vagyok!!
Úgy látszik a "tisztelet a kivtételnek" rész senkinek nem tűnt fel, de természetesen minden jogod megvan rá, hogy annak hívj, aminek csak akarsz. Biztos a körülöttem álló segítségért kiabáló, bepánikolt lányok, és az előttem kiemelt eszméletét vesztett srác is egy kis faszkalap volt. Az ő nevükben is köszönöm a titulust. Sikerült ügyesen beszólnod nekik, legyen egy jó napod! ^^
cool. geht ja voll ab
Wuenschenswert 1 year ago
vissza akarok ide menni :'( kiba**ott jó volt :)
szvitek 2 years ago 2
unersztlich, einzigartig
scooter
HPRobbiew 2 years ago 6
már megvan köszi!hello
wamted17 2 years ago
és a címét nem tudod?jó lenne!köszi
wamted17 2 years ago
hello mi a zene címe annak ami 1.30tól szól?Ilyen induló féleség!!lécci köszi
wamted17 2 years ago
Carl Orff Carmina Buranájából egy részlet.
(A BME-s vegyészeknek jegyezném meg zárójelben, hogy egy BME-s gépésztől...)
bethazoltan 2 years ago
carmina burana
gabesz0802 2 years ago
szerintem ez nagyon ütős volt :) baxxter for president!
iTwyzer 2 years ago 4
Én Scooter rajongó és BME-s is vagyok. Nem először vagyok se BME-s bulin se Scooter koncerten. Ami az előbbit illeti, azokból pont a sok részeges vadbarom miatt már rég kiábrándultam, viszont Scooter-en az igazi rajongók igenis kulturáltan képesek jól érezni magukat, anélkül hogy akár az első sorokban is halálra taposnák egymást. Nehogy már mi legyünk azért a hibásak, csak mert nem erre számítottunk miután perkáltunk, hogy láthassuk a kedvenc együttesünket!
petermiller5 2 years ago 3
Vártam, mikor írsz be Te is! :) Ott az igazság!
LakiStrike 2 years ago
Imádom a neten keménykedőket.
A helyszínen lettél volna kemény, Drága barátom!
tboyka 2 years ago
Isten volt ez a koncert,eszméletlenül bejött, akin láttam, hogy másokkal szemétkedik azt arrébb löktem. Volt egy kis dagadt, kopasz, pulcsis gyerek, aki a jobb oldalon legelöl tört előre a haverjával a korlát mellett, szó szerint ütötte magát előre, nem kimélve a lányokat sem, ha valaki tudja ki az, írja meg, mert sajnos ott 2 méter híján lemaradtam róla. Az ilyen külsős faszfejek rondítottak csak bele a képbe. Szétvertem volna a fejét mint a devil drums-t:-)))
WolverineWf 2 years ago
Jogos, a mi környékünkön is volt egy hasonló! :D Egy irdatlan nagy, kockás inges, kovbojkalapos ürge, aki szó szerint a gyomromba kapaszkodott! :D Nem tudom ez miért volt kényelmes neki, mert kb. a saját kezét is kitekerte, de frankón benyúlt a hasamhoz, és ott próbált kapaszkodni. Szerencse, hogy nem ment lejjebb... bele sem merek gondolni! XD
LakiStrike 2 years ago
Háhá, lehet ismerkedni akart :D.
Amúgy igazad van, mert egyik -szintén- nagy Scooteres barátnőm elvitte 2 barátnőjét, az első szám(!) felénél az egyiket a biztonságiaknak kellett kiemelni, a másik úgy döntött kioson hátra, de elesett és össztaposták, szerencsére még él :D. Az kivolt az, aki a baloldali vásznat rángatta ??? 40 en ordítottak hagyja abba, de nem érdekelte... :o
V0ree 2 years ago
Kis alacsony szőke hölgyről van szó? :) Mert ha igen, akkor mi nagyon közel lehettünk egymáshoz. :) Egyébként nagyon sok magyar Scooter fan van itt youtube-on is, akikhez sajnos nem tudok arcot társítani. Az ilyeneket megkérném, hogy regeljenek a magyar Scooter fórumon, mert jó lenne őket személyesen is megismerni! :)
LakiStrike 2 years ago
Milyen kicsi a világ :D... vagyis a sátor :D
V0ree 2 years ago
Ezt vehetem úgy, hogy jól tippeltem? :)
LakiStrike 2 years ago
Ha akkora nagy Scooter fan vagy akkor ne itt osszad az észt hanem az indexen ahol leoltják mint az állat!
ketamin111 2 years ago
Megtörtént már a megfelelő formában. :)
LakiStrike 2 years ago
Szerintem igen, Évi lesz az :D, a mázlista másnap elsétált a Kempinszkihez oszt' belefutott HP-be :o.
Én olvastam az indexes cikket, a lotyót elküldtem a qrva anyjába, és MINDENKIT ERRE BÍZTATOK!
Mailcíme a cikk fölött van!!! Hajrá, az impresszumban ott a teljes neve is, ha valaki ismeri üsse meg arcon helyettem is!!!
V0ree 2 years ago
Mi a faszér sír ez a majom Lakisrtike??? Azt hitte biztos hogy majd 2000 egyetemista narancslét iszogatva meg gyertyával a kezében fogja hallgatni a koncertet:) LOLOS
eritro22 2 years ago
Nem fogom mégegyszer elmagyarázni a kedvedért, hogy hogy viselkednek az emberek egy igazi Scooter koncerten. Nem tudom ott voltál-e, mikor a warm up dj jófejségből benyomta az Endless Summert. Akkor még csak a fanok álltak a színpadnál, nyoma sem volt a lökdösődőknek. Ugráltunk, tomboltunk mint az állat, de érdekes módon senkinek nem kellett levegő után kapkodnia. Tényleg "LOLOS" drága barátom, nagyon "LOLOS"! :)
LakiStrike 2 years ago
lákisztrájk...értem én h fan vagy..és imádod...a videókat aki feltöltötte valszeg nem lehetett olyan tökéletes mint egyesek így van h nem tudja egy számnak a nevét...viszont feltöltötte és köszönjük szépen neki.nem leoltjuk mer mi mindent tudunk ugye?
therealcaptainoats 2 years ago 2
De voltál magyar koncerten is, ahol meg tudhatnád, hogy a Bikini - közeli helyeken számára is pogóznak a ZP-ben. :) Plusz még mindig nem hiszem el, hogy egy külföldi egyetemi fesztiválon ne lenne zúzás. Amit ti említettetek, az egy jópár ezer forintos, csak Scooterre kihegyezett koncert volt. Ez meg egy egyetemi fesztivál. Szerintem Madonnán se volt pogózás, de tény, hogy azon se voltam még kinn, ahogy külföldön Scooteren se.
davenyen 2 years ago
Nos, lehet, hogy igazad van. Én történetesen magyar koncerten csak FankaDelin, Suhancoson, Sub Bass Monsteren voltam, de ezeken többször is. :D Valahogy egyiken sem volt lökdösődés, mindegyiken jól tudtam érezni magam, de lehet, hogy csak mázlis voltam és kifogtam az "atrocitásmentes" koncerteket. Mindegy, ott voltunk, le lettünk zúzva, többet nem megyünk. Ennyi, tanulópénznek jó volt. Jövőre meg irány Bécs ismét.
LakiStrike 2 years ago
LakiStrike Téged nagyon szétnyomhattak, hogy ilyet írsz :o, amúgy bizonyos szempontból igazad van, engem viszont ha tudom meglincselnek, akkor is mennék megint :D. A beléptetés sem tudta elvenni a kedvem (Scooter előtt 30 perccel értem oda), pedig az nagyon durva volt, a karszalagos p*csát már arcon akartam csapni, de nem értem el :D. Meg amilyen meleg volt, úúristen, de KIRÁLY VOLT!!!
V0ree 2 years ago
Nem elsősorban magam miatt voltam így kiakadva... De tényleg látnod kellett volna a körülöttem állok arckifejezését, akiknek ahelyett, hogy a határtalan öröm lett volna leolvasható az arcukról, csak a pánik köszönt vissza... Sokan voltak közülünk, akiknek ez volt az első Scooter koncertje, és sajnálnám, ha emiatt elmenne a kedvük attól, hogy elmenjenek mégegyre. Ez fáj nekem igazán, semmi más.
LakiStrike 2 years ago
Tudom, ez is szerepelt már érvként, de azért nem árt ismételnem: ne menjen egy stílusában zúzósabb együttesnél egy bepánikolós lány az első sorba, és aki szétszívta magát, az meg ne koncertezzen. Nagyröptű igazságok, de igazak. Amennyiben meg kiütötték, úgy meg szégyelje el magát az, aki ennyire nincs tekintettel arra, hogy táncolásával (még ha véletlenül is) de ekkora kárt okozhat másban. Ennyit nem ér egy töp töp töp töröröptöptöp. :)
davenyen 2 years ago
Aki ennek ellenére mégis kiment a koncertre, az két okból tehette: vagy nem volt még koncerten, és nem tudta mire számítson, vagy épp hogy volt már külföldi koncerten (ahogy én is), és tisztában van vele, hogy az igazi rajongók kultúrált bulizással élvezik a koncertet. Hidd el, ha tudom milyen körülmények lesznek, én sem megyek a koncertre, akármilyen nagy rajongó vagyok. Ahogy mondtad: "Ennyit nem ér egy töp töp töp töröröptöptöp".
LakiStrike 2 years ago
és mindentől függetlenül, igenis ott volt a helyed, ha szereted a Scootert. Csak 5-6 sorral hátrébb.
davenyen 2 years ago
Az meg egyenesen vicc, hogy a BME, stb fősuli/egyetem hatékonyságán vitatkoznak 20 éves fiúkák. Gyerekek, el kell végezni, majd be lehet számolni 10 év múlva, ki mire vitte...
Egy 30 éves
tboyka 2 years ago
Köszönöm a szervezőknek ezt a fantasztikus koncertet (no meg a Scooternek:)), fantasztikus volt, én nem láttam, hogy olyan hatalmas nagy probléma lenne az emberekkel. A hangulat maximálisan rendben volt. Persze, ahol buli van, ott alkohol is, de hol nincs?
Vicces látni, hogy egyesek mennyire földhözragadt, fontoskodó, komolykodó lúzerek, csak fikkantani tudnak.
tboyka 2 years ago
Kösz BME. ez a harmadik Scooter koncert amin voltam, ugyanazokat a hibákat elkövettétek de ugyanolyan jó volt mint eddig kétszer. Szóval mégegyszer köszi h összehoztátok. a bandának is megköszönném de nem tuti hogy megnézik ezt a commentet. Anyway.. Danke HP für das Erlebnis!!!!!!
Axell85 2 years ago
A zsindexes picsa elbújhat
djneverlose 2 years ago
indexhu ujsagiroja:"A közönség megdöbbentően lelkes volt, terhes kismamát is láttam szeletelni...ilyen hangos basszust még soha életemben nem hallottam...Ha még öt percet az első sornál maradok, szétfolytak volna a belső szerveim." erröl volt szo:) bánja aki nem volt ott...ennyi thx a bme-nek
burkutthus 2 years ago
A teljes cikket elolvastad? Én abból nem idézgetnék, ugyanis lejáratja mind a Scootert, mind a BME fesztivált...
LakiStrike 2 years ago
'tomicig' szivemböl szoltál jo volt ez ugy ahogy volt,én is bebasztam,bent a daráloban nem lehet nem nekimenni vkinek,szerencsére jo arcok voltak körülöttünk,aki meglökött átölelt és ugráltunk tovább,ilyen heringpartyban nem lehet mit tenni, ez erröl szol.akinek nem tetszik tényleg ne menjen,erre egy ekkora helyen szamitani lehetett...
burkutthus 2 years ago
A jegyekkel a kavarás az para volt nagyon, de én üdvözlöm a BME-t, hogy elintézték a Scootert, KÖSZIIII! Király volt ! :D
V0ree 2 years ago
Aki pedig Scooter rajongó és ez nem tetszett neki...az lépjen egyet hátra és bassza arcon magát.
0rd45 2 years ago
Igen, mindjárt megteszem. Csak mert néhányan nem bírnak magukkal, ha ivásról meg buliról van szó. OK!
ravezed 2 years ago 3
sztem ez egy kurvajó buli volt, én szintem BME büszke hallgatója, leszartam hogy kevés a hely, leszartam hogy mindenki lökdősődött... azt is leszarom hogy kinek tetszett kinek nem... mindennél jobban éreztem magam... óriási buli volt... meleg volt leizzadtam elfáradtam... de mocskos jó volt... mocskosul megérte... és ha a hely több ha nincs ilyen meleg vagy akár nem lökdösnek akkor is ugyanilyet buliztam volna mert ezen volt a hangsúly ha nemtetszett hazamehettél volna
tomicig 2 years ago 3
Először is mint a BME büszke hallgatója elismerem hogy a hely kevés volt.
Másodszor a rendezvény neve az volt hogy "BME" fesztivál nem pedig az hogy "jöjjön minél több nem BME-s fasz akik a Scooter koncert után elkezdik a youtube-on osztani az észt mert arra nem készültek fel hogy itt bizony tombolás lesz és az a szimaptikus hidrogénezett hajú fiatalember bizony nem Varnus Xavér nem orgonán fog játszani, nem Bach számokat és mindezt bizony nem halkan" fesztivál
0rd45 2 years ago
Nem mondom el még egyszer, olvass vissza.
ravezed 2 years ago
Még annyit, hogy tanulópénz volt ez a Scooter fanoknak, és a BME-seknek is. Legközelebb egy kicsit nagyobb helyre, és jóval jobb technikával kellene létrehozni, én pedig tuti, h egypár nagy darab sráccal fogok menni, és az ilyen lökdösődős pöcsfejeket a Manana ütemére fogjuk a földbe beleverni:P. Nekem semmi bajom a BME-sekkel, pedig YBL-ös vagyok, de a 2 dagadt barom, aki engem meg egy pár embert lökdösött, tuti, h nem BME-s volt.
carpenter88 2 years ago
Majd felvesszük a kapcsolatot akkor :D
ravezed 2 years ago
Voltam 2005-ben az Events Hallban, relatíve kultúrált, normális buli volt, normális hangtechnikával és még levegőhöz is jutottunk. Ez a 3 feltétel itt nem állt fenn: se kultúra, se hang, se levegő. Ha már annyi agyuk van a szervezőknek, hogy ennyi jegyet hagynak megvenni erre az estére, akkor a jegyekért cserébe már annyit elvárhatna az ember, hogy a közönség hangja ne nyomja el a közép és magas hangokat. Azt ne mondja senki, hogy ez a tegnap este nem volt nyereséges.
carpenter88 2 years ago
zendor: nem először voltunk Scooteren és mégis pipák vagyunk, ezt rakd össze!
ravezed 2 years ago
Azt felőlem is szidhatjátok ,aki megérdemli. De sajna Adam D írása nagyon is általánosítás volt: "Ez TAPASZTALAT. Úgyhogy védhetik itt (meg a Youtube-on) egyesek a BME-seket, nekem megvan a véleményem - mondom TAPASZTALAT útján: rohadt alkoholista, drogos söpredék. Napalmot rájuk!" Ilyet írni is elég nagy parasztság!
Bdani87 2 years ago
Figyelj, oké, rendben. Tény, biztos nem minden BME-s olyan amilyen, nem is lehet (annyi barom nincs a földön, képtelenség), DE: ahogy ravezed is írja fentebb, nem először voltunk koncerten, és mégis pipák vagyunk... van miért hidd el! Lehet úgyis ugrálni, tombolni, és táncolni, hogy nem lökdösöd közben a másikat.
LakiStrike 2 years ago
Legyél. De ez a hozzáállás akkor is téged minősít. Az ember akkor se mondjon ilyeneket, ha habzó szájjal ül le a gép elé (értelmes ember nem jut ilyen állapotba, felfogja h na ezek balf@szok és v leállítja őket (jelen helyzetben természetesen esélytelen)vagy arrébbmegy stb. utána meg fölösleges hőbörögni, mert mire fel.
hgrgwp 2 years ago
mit feszultok, hat gondoltatok, hogy nem szimfonikus zenekar est lesz barsonyszekkel, hanem apokalipszis
zendor1986 2 years ago 2
tlsoft: Firefox, VideoDownload Helper plugin. Erre a célra az egyik legjobb.Jó töltögetést. Üdv.
davenyen 2 years ago
predyhq: Szia, anno használtam sok progit, amivel le lehetett innen szedni a videókat, de volt egy váltás és azóta azok már nem működnek. Ezzel a Videogettel működik? Nagyon köszi.
tlsoft 2 years ago
Amúgy tökéletes a felvétel, lehetőség lenne rá valahonnan külön letölteni? Nagyon örülnék neki, elsőrangú emlék lenne a koncertre!
tlsoft 2 years ago
tlsoft: Szia, fogsz egy videogetet és szépen lemented. Rendesen be lehet állítani, hogy milyen tömörítést kapjon és milyen tárolóba rakja.
predyhq 2 years ago
Talán mert a hátrajutás is nehézkes volt. Nekem is nagy nehezen sikerült oldalra vergődni.
Az embertársi odafigyelés sokaknál erősen hiányzott! Előttem asszem DEX állt a korlátnál és igen erősen neki kellett feszülnöm a két kezemmel a korlátnak, hogy ne préseljenek rá. Mindehhez persze a hóna alatt kellett átnyúlnom.
tlsoft 2 years ago
Ha nem tetszik a video címezése egy olyan mebertől, aki sztem nem egy Scooter fan,de ismeri jó pár zenéjét, és sajna nem tudta a bevezető zene címét, vagy csak nem azt akarta adni a video címének, akkor egyszerűen ne nézd ezt a felvételt! Örülnél neki, hogy meg lett örkítve, és nem valami pixelháborús minőségben!
Bdani87 2 years ago 2
Nem mondom, hogy nem voltak BME-s állatok a tömegben, mert biztosan voltak, de kinek képzelitek magatokat, hogy pár barom miatt, akik fellöktek titeket, ilyen általánosítást mondjatok a BME hallgatóira????? Még ti fikáztok minket, melyik értelmes ember ír ilyet a másikra, hogy napalmot rájuk meg tapasztalat hogy alkoholista drogos az összes. Kapjatok már észhez!
Bdani87 2 years ago
Még mindíg nem győzöm hangsúlyozni, hogy tisztelet a kivételnek, és akinek nem inge, ne vegye magára... Aki meg tényleg bunkó paraszt, azt ugyan had bunkó parasztozhassuk már le jogosan!
LakiStrike 2 years ago
Én szintén a kivetítő körül voltam, BME HALLGATÓ, AKI IVOTT IS, DE MÉGIS KULTÚRÁLTAN UGRÁLT ÉS SZÓRAKOZOTT!. Márészt egy kedves emberke, aki sztem NEM BME-s volt beküldött egy korsó sört a tömegbe, amiből én kaptam a legnagyobbat.
Bdani87 2 years ago
Kedves LakiStrike!
Davenyen nem arra gondolt hogy ez feljogosítja a nézőket a zúzásra, vagy akármire, de nyilván vannak emberek akik pont ilyeneket látva kicsit elvesztik a fejüket. Biztosan igazad van, és szörnyű lehetett az első sor, de nem tudom mit vársz, egy sima egyetemi rendezvénytől, ami nem egy bécsi szuperkoncert. Emiatt nyilván nem volt olyan színvonalas, mint ahogyan te elvártad. De ha rossz volt ott elöl, kérdem én, minek maradtál ott?
Bdani87 2 years ago
Nem maradtam, az 5. szám után kimentem. :) Nem érte meg így ottmaradni a tömegben, alap, hogy nem maradtam benn végig. :)
LakiStrike 2 years ago
Ha Marylin Manson koncerten az idiótája rádrecskázik, meg lehugyoz a színpadról, akkor te is lábszáronhugyozod az előtted állót??? Ez olyan hülye hasonlat, mint ha törvényszerű lenne, hogy ha valaki megnéz egy akciófilmet a tv-ben, az a film után kimegy, és minigunnal módszeresen letarolja az utcán mászkálókat. Zöldeket beszélsz....
LakiStrike 2 years ago
Mindenki írta, hogy tisztelet a kivételnek! Én is írtam, hogy biztos nem csak BME-s diákok majréztak elöl. Mondjuk aki már elöl volt, és szeretett volna hátra menni, azok közül nem mindenkinek jött össze könnyen!
tlsoft 2 years ago
davenyen, hidd már el, ilyen nincs normál koncerten, nekem ez a 6. volt. '02, '05 BP Events Hall - bár itt nem 1. sor - '06, '08, Bécs itt első sor, aztán' 09 Donauinselfest, amit mondtam, hogy ingyenes buli tele fesztiválrockerekkel. Amikor első sorban voltam olyan koncerteken ahol csak a Scooter volt a téma, és mindenki azért jött és nem jólbebaszunk, ott igenis kulturáltan ugráltunk az első sorokban, volt 1-1 lökés, de az természetes.
ravezed 2 years ago
Nem kell fikázni a BME-s diákokat, mert tegnap este a fele ember nem is BME-s volt, és pár hülye miatt nem általánosítunk sztem... Én is ott voltam, BME-s vagyok, én is végig ugráltam, de nem voltam bebaszva, nem tapostak agyon, és jót buliztam!
EACsingi 2 years ago
Először is, voltak a koncerten legalább 5000-en, és ebből a színpad közelében kb 500 ember volt, aki nem bírt magával! Hátrább enyhült a tömeg, a kivetítők mögött meg aki akart, talált magának olyan helyet, ahol még csak meg sem lökték!
EACsingi 2 years ago
Mindenesetre én a beléptetésen jobban ki voltam akadva, azt mégse írja senki.
Kábé belemet kinyomta a nép, örülök hogy tudtam levegőt venni a napijegyért. Kijutni pedig úgy tudtam, hogy hátulról izomból megküldött egy-két gyerek, aki termetre akkora volt mint egy kétajtós szekrény. Kábé röpültem át a tömegen. Ehhez képest a kivetítők alatt a nagysátorban még elnézést is kértek ha rámléptek. :)
davenyen 2 years ago
Mégegyszer hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy egy Scooter koncertet vigyázzban állva, fapofával kell végigállni. Arról van szó, hogy egy olyan fesztiválon, ahol valamennyire is számít az igényesség és a fegyelem, legyenek olyanok, akik be is tartatják ezt a látogatókkal.
djneverlose 2 years ago
Igen, viszont az is nyilvánvaló, hogy volt sok scooter rajongó, aki feltétlenül az első sorban akart lenni és egymást kitúrták onnan, és ellehetetlenítették, hogy értelmesen, jól tudjanak szórakozni. Minél hátrébb vagy egy koncerten, annál kisebb a fizikai attrocitás is. Ez szerintem a legkultúráltabb helyen is így van. Mindig lesz annyi ember egy koncerten, hogy a rajongótábor ne tudjon beférni az első sorokba.
davenyen 2 years ago
Nem is arról van szó, hogy ne ugráljon az ember, de a narkós-ittas személyek nehezen tudják felmérni, hogy most agyon taposnak-e valakit, vagy nem. Nem igaz? Szerintem még bulizás terén is lenne mit átvenni Nyugatról (Isten ments, hogy Nyugat párti legyek, de pont a jó dolgokat nem vesszük át, csak az értéktelen idiotizmust). Abban gondolom egyetértünk, hogy egy buli kedvéért embereket megnyomorítani, testi épségüket veszélyeztetni teljesen értelmetlen dolog.
tlsoft 2 years ago
a beszívós bulik sem épp keletről érkeztek kis hazánkba
hgrgwp 2 years ago
Egyébként szerintem is helyszűke volt a legnagyobb gond, nem ennyi főre volt tervezve eleinte a BME fesztivál. Túlnőtte magát. Plusz isten ments, hogy tovább szítsam a vitát, de egy olyan koncerten, ahol az együttes frontembere showelemként minden koncert végén zúz valamit, az azért nem csendes-ülős koncertre invitáló mozdulat szerintem.
davenyen 2 years ago
Hát valóban durván túlnőtte magát, én is néztem miért nem szabadtéri. Sokkal ászabb lett volna. A frontembert a rajongótábor ennyire nem veszi komolyan :D
ravezed 2 years ago
Amikor a 120 kilós, 10 km-ről is rockernek kinéző állat az elötte állót a nyakánál fogva rántja magával majd vissza, azt nem mondanám "minden koncerten előforduló lökdösődésnek". Mert az igaz, hogy ha 2000 ember együtt ugrál, akkor természetesen előfordul a löködsődés, de ami ott volt, az már sok volt. Én el is húztam hátra, érdekes módon ott már "ésszel tomboltak".
bestersfoyle 2 years ago
na igen, én is ezt mondom. 20 méterre a balhés helytől (amit csak a kommentekből hallok, hogy ilyen volt) nagyon kultúrált, minőségi szórakozás volt. Szerintem.
davenyen 2 years ago
Rohadtul látszik a kommentjeiden, hogy a büdös életben nem voltál még Scooter koncerten, de még csak felvételt sem láttál. Ha nem így lenne, akkor nem is írnál ilyeneket... Régen egyes koncerteken Rick fogta magát és simán felborította a szinti-állványt, kvázi tönkretéve ezzel a cumót... És? Ez feljogosít arra valakit, hogy illuminált állapotban tönkrevágja más buliját úgy, hogy ő maga azt sem tudja hol van???? Pff...
LakiStrike 2 years ago
valóban nem voltam. és ezt éppen a scooter klub fórumon írták, ahol többek közt napalmozni akarják a bme-seket. Na az is színvonal. Nem mondtam, hogy törvényszerűen ezt kell tenni, de ad rá okot, ne mondd hogy nem. Vannak emberek, akik követnek másokat. Nézz körül a történelemben. Szerintem nem beszéltem zöldeket, csak mondandóm másik végét ragadtad meg, és sarkítottál is rajta.
üdv!
davenyen 2 years ago
hát nemtom ki mire számított, de én még nem voltam olyan koncerten, ahol elöl nem volt lökdösődés.. Amúgy én is elöl voltam és leginkább azért volt "lökdösődés", mert nagy volt a tömeg, alig fértek el a lábak, ha valaki ki akart jönni elölről, akkor nem lehetett félreállni, mert elindult a dominó. Főképp ment a dominózás, ha épp ugráltunk. Ennyi. Akinek ez elrontja az élményt, az maradjon otthon és nézze a plazmatévén.
mzpter 2 years ago
Ha kis hazánkban megszokott, mindennapi dolog, hogy a másikat tapossuk halálra. (Ha belegondoltok, a politikában is ez megy). Akkor tényleg kitettek egyes BME-s és nem BME-s arcok magukért!
A szervezőknek tényleg köszönet, hogy elhozták őket, bár a csomagmegőrzés hiánya számomra egy negatívum volt. Őszintén remélem, hogy sikerülni fog kijutnunk egy komolyabb fellépésükre is. Kezdetnek és tanulságul jó volt!
tlsoft 2 years ago
zsocwargear, nem sértetted szegény ártatlan lelkemet. Kicsit fura is olvasni az itteni kommenteket. Én középtájt voltam, BME-s vagyok, kultúráltan szórakoztam, nem volt lökdösődés, mindenki körülöttem korrekt volt, együtt szórakoztunk, és jó szájízzel mentünk át Palotaira. Egy-két embert láttam, aki rosszul volt és tört kifele, de drogtól és alkoholtól ezer másik okkal is jöhetett így. (hangos volt, akármi...)
davenyen 2 years ago
Valószínűleg te vagy az a bizonyos kivétel, akinek viszont jár a tisztelet. Akinek nem inge, ne vegye magára az itteni kommenteket. Akinek viszont igen, az szégyellje el magát de nagyon, függetlenül attól, hogy Scooter koncert volt, vagy bármi más. Ez a viselkedés sehol sem tolerálandó!
LakiStrike 2 years ago
Én kérem az érinetteket, hogy ezek figyelembevételével menjen el egy konceretre. Mindannyian szórakozni mentünk, mégis a 2 ezer embernek legaább a fele keserű szájízzel jött el onnan.
bestersfoyle 2 years ago
És szerintem a videó feltöltőjét is inkább dícséret éri, hogy vette a fáradságot és rögzítette HD minőségben, jó hangzással.
davenyen 2 years ago
Egy valamit azért nem árt tisztázni. A bulin kb 30-40%-ban külsősök voltak. Attól, hogy BME feszt, ne általánosítsd a BME-sekre sérelmeidet. Szerintem nem egyetemtől függ, hogy ki hogy viselkedik, és nem iskoláztatottságtól. Ne írj gyerekes dolgokat.
davenyen 2 years ago 2
Szive joga, hogy mit fogyasztanak: alkoholt, vagy drogot, de azért könyörgöm. Minden ilyen nagyobb rendezvényen van bizonyos házirend, amit BE ILLIK ÉS BE IS KELL TARTANI.
djneverlose 2 years ago
Másrészről azok a drogos, akármilyenes emberek is kifizették a belépőt, én se nézem jó szemmel amit csinálnak, de szíve-joga minden embernek. Attól, hogy nem vok vallásos, nem küldöm el az anyjukba őket mert hisznek Istenben.
davenyen 2 years ago
Ejj, a liberalizmus megszólalt... Most oda kell figyelnem, nehogy megsértsem a szegény kis ártatlan lelkedet...
Nem, Neverlose-nak van igaza... Facecontroll kell, aztán a csőcselék meg -jegy ide, vagy oda, BME-s diák ide, vagy oda- takarodjon kifelé a sátorból!
zsocwargear 2 years ago
Szerintem itt nem arról van szó, hogy "egy 1000m2-es sátorban majd 2000 ember popcornal meg üdítővel nézi majd a koncertet?"!
Egy valamirevaló, igényes rendezvényre ELEVE nem engednek be akárkit. Alkoholt egyáltalán nem is árulnak és ha nem az alkalomnak megfelelő az öltözéked illetve a viselkedésed, kiraknak, mint macskát sz*rni. Szerintem erre kelle volna figyelni. Lehet itt sárral dobálózni, de ezek tények!
djneverlose 2 years ago
scooter koncertre neked mi az alkalomhoz illő öltözék, de komolyan? amiben kimegyek az utcára az tökéletes oda... XD
hgrgwp 2 years ago
Minden gyökérnek üzenem, hogy az Events Hallban 4 éve 5 ezren voltunk, és nem tapostuk össze egymást. Bécsben már háromszor voltunk koncerten, ebből kettőn nem volt taposódás, a harmadikon meg azért volt, mert az is tele volt a ti fajtátokkal: részeg fesztiválrockerekkel. Ennyi tapasztalat bőven elég volt belőletek.
És én is köszönöm a szervezőknek, és a Scooternek. Hangmérnök úr pedig mondjon le!
ravezed 2 years ago 3
egyébként most őszintén: mire számítottál?egy 1000m2-es sátorban majd 2000 ember popcornal meg üdítővel nézi majd a koncertet?mindenki egy széken ülve.. :) szigetre meg menjen az akinek 2 anyja van
Misztiii 2 years ago
Amúgy itt ragadnám meg akkor az alkalmat, hogy a szervezőknek viszont köszönetet mondjak, amiért mindenről informálták a klub-ot, és hogy egyáltalán elhozták nekünk a skacokat BP-re. Arról, ahogy a buli elsült nem a szervezők tehetnek, úgyhogy nekik viszont mindenképp kijár egy hatalmas taps, hogy ezt összehozták!
LakiStrike 2 years ago
"inni tudnak, de azt mocskosul"
Akkor miről is beszélünk? ők voltak a rosszarcok pedig "mocskosul tudnak inni"?
hgrgwp 2 years ago
Laki. Te vagy az idióta, ha 1x:minden jelenlevőt beleveszek voltatok 2000en. Ebből mint mondod:csak beszívott,részeg disznók voltak.Te hogy kerültél oda nem BME-s ként? lehet h a legrosszabb(&általad emlegetett hányós) arcoknak közük sincs a BME-hez?)
És eleve 2000ember alapján leírsz 10 000et?
Vagy csak sír a szád mert nem vettek fel?
Ember gondold már végig mit fröcsögsz...
hgrgwp 2 years ago
Köszönöm szépen, megvan a szakmám hálistennek, és igen jó szakmám. A diplomát meg kis hazánkban feldughatom a seggembe. :) Én egyébként ha már kérdezted a rajongói klub-al együtt voltam jelen a koncerten, ki is perkáltam érte az 5 rugót. Mellesleg ha csak BME-s buli volt eleve miért kellett külsős jegyeket árulni? Kifizetjük a jegyet, és még mi fogjuk be a pofánkat? Ezt csináljátok ti a szigeten is, meg ahol tudjátok...
LakiStrike 2 years ago
Még mindig hülye vagy. Szerinted a hallgatóknak mi köze van a feszt. szervezéséhez, pláne a szigethez? Ennyire nem birod feldolgozni a sérelmeidet? "igen jó szakmám" egészségedre. Én is szakközépben tanultam, most BME-re járok. Megkérdezhetem, mihez akarsz kezdeni 10 év mulva a szakmáddal? amikor a papírjaidat súlyra mérik?
hgrgwp 2 years ago
Ugyanezt a kérdést felteheted magadnak is! :):):):):):) De totál off lett a téma, úgyhogy részemről ez volt az utolsó komment.
LakiStrike 2 years ago
:D Mondjuk nem tudom, de én Érettségivel a szakmai tanulmányaim alatt olyan állást fogtam ki, olyan fee-vel, hogy te elbújhatsz mögöttem a -leendő- papírjaiddal :).
Bizonyos szakmákhoz, -lásd: IT szakterületek- TUDÁS kell, nem papír... Ahogy a fizetésedet se ahhoz mérik a legtöbb helyen...
zsocwargear 2 years ago
IT szakterület.... Ha nem vagy zseni (a szó legszorosabb értelmében) akkor képzettség nélkül érettségivel elég nehezen jutsz tovább. Na jó...talán a webdesign témaköre kivétel ez alól.
Sofian25 2 years ago
hát pedig "ezek" fogják, mert a Duna bal partján nem tudják megcsinálni..így kizárásos alapon mi maradunk :D
Misztiii 2 years ago 3
Mikor épp nem tervezünk:D
JohnSmithHun 2 years ago
Ezek házattervezni???? Én voltam velük bulizni, csak inni tudnak, de azt mocskosul...:D
bazzzeee 2 years ago
tényleg LOL vagy.bemegyünk a boltba és utakat,hidakat,házakat tervezünk.nem csak POFÁZUNK egész nap meg álmodozunk.. :) sztem is gáz
Misztiii 2 years ago
Meg egy kicsit jobban fogjuk emelni az ország színvonalát, mint a jó modorú és visszafogott bölcsészek, közgazdászok meg ügyvédek, akikkel Dunát lehetne már rekeszteni. Nem is rossz ötlet.. Felvetem diploma tervnek..
JohnSmithHun 2 years ago
kész jó buli volt és ennyi.nemtudom mit kell ezen rágódni,és azért az az állat kifejezés elég durva nem gondolod?gondolj bele, hogy ezek az emberek fogják a házad tervezni... :D :D
Misztiii 2 years ago 4
Aha, persze... megszerzik a diplomájukat és mennek bolti eladónak, mert vagy szart sem értenek a szakmához, vagy csak melegedni járnak be. Tisztelet a kivételnek megintcsak... Ez nem az én fantáziálásáom, ez a tendencia.
LakiStrike 2 years ago
Csak ez nem a mérnökökre váró jövő, és főleg nem a BME-s mérnökökre...
janolabs 2 years ago
JohnSmithHun így van :D
Misztiii 2 years ago
Azt azért meg még hozzátenném, hogy én magam is 21 éves vagyok. Ennyi.
LakiStrike 2 years ago
BME fesztivál volt BMEseknek.. Hogy jöttök ti ahhoz, hogy az ország legnívósabb egyetemének hallgatóit alsórendű állatóknak nevezed.. Attól mert jól érezték magukat? Tök szégyen. Ittak alkoholt.. Hova szaladjak.. Ne is gyertek többet ha ez a véleményetek. Mindenkinek jobb lesz.
JohnSmithHun 2 years ago 3
Elhiszed, hogy nem megyünk? :D Ha nektek meg az a szórakotás, hogy beszívtok, meg piáltok, mert CSAK ÉS KIZÁRÓLAG ÍGY tudjátok magatokat jól érezni, hát tegyétek. Azért ez elég gáz. Míg kinn vártam a koncert végét, kb 8-an hányták el magukat közvetlen előttem.A többiek meg tapostak benne. Egyébiránt az egyetem maga fix hogy nívós, szó se róla, csak a diákjai vadbarmok! A két dolog nem zárja ki egymást! :) Pont!
LakiStrike 2 years ago
én is ott voltam,nem voltam részeg, de pesten vagy akár vidéken is akárhova elmész bulizni,sajnos ez a jellemző..ez nem a BME függvénye...
Misztiii 2 years ago 2
Megértelek, de érdekes módon tavaly pl. Bécsben a turnés koncert alkalmával egyáltalán nem volt ilyen lökdösődés. Ugrálás persze volt, mi sem álltunk mint a f*sz, élveztük a koncertet. Az az igazság, hogy ezek vadbarmok voltak, akik a pia miatt jöttek "szórakozni", és nem a Scooter miatt kifejezetten. Mindegy, tanulópénznek jó volt... fesztiváli haknikra soha többé nem megyek! Inkébb fizetek többet, de jól fogom érezni magam!
LakiStrike 2 years ago 2
tény h sok a részeg srácok,de sajnos 1-2000 20 év körüli fiatalnak nem lehet megmondani hogy a 4. sör után álljon meg. és ha már itt tartunk,BME fesztivál volt BMEseknek első sorban...
Misztiii 2 years ago 6
Csatlakozom az előttem szólókhoz... Kibaszott nagy buli volt de a sok hülye részeg barom belerondított::S
ramito4444 2 years ago 3
Uhhhh, naggyon jjóó volttttt, király volt!!!!
8Rudolph8 2 years ago 4
Tiesto - Ten Seconds Before Sunrise
Carmina Burana
ez is mi?
Intronak hívják sokész...
blacksystemcore 2 years ago
Teszem hozzá, hogy a külföldi koncerteken ilyen viselkedés a közönség részéről soha de SOHA nem fordult elő! Ilyet csak az idióta magyar diákság tud produkálni... A videót postoló okoskának meg csak jelezném, hogy a kérdőjel helyére a "Call Me Manana" cím kerül! Mert persze olyannak kell postolni a videót, akinek fingja nincs mit hall... Ehhez is gratulálok!
LakiStrike 2 years ago
Mivan, haragszol a világra? :D
janolabs 2 years ago
Nem, csak te nem tudsz szart se arról, amivel épp foglalkozol... minősíted magad. :) Marhára nem a világra haragszom, csak arra a kis szeletére, amelyik tegnap este ott volt... és nekem még ugyan mindegy, mert ezt a műsort láttam már tavaly Bécsben, jóval kulturáltabb körülmények között, de egyeseken a halálfélelem lett urrá. Ezek után ne vigyorogjál szépen kérlek. :)
LakiStrike 2 years ago
Igazad van Laki, én sajnos nem voltam, de amit olvastam HSF-en és hallottam, a magyar BME fiatlasága elrontotta egyesek buliját, akik közül valakinek ez volt az első koncertje és ilyen emlékekkel ment haza...agyonnyomja sok hülye részeg...embernek nem nevezhető élőlények:S:(
Az IGAZI RAJONGÓKAt sajnálom, hogy elrontották a bulijukat.
iamraving 2 years ago
Hálásan köszönöm minden beszívott részeg BME-s baromnak, legyen az férfi illetve nő, hogy elbaszták azoknak a buliját, akik azért fizettek, hogy láthassák a kedvenc bandájukat. Tisztelet a kivételnek, már ha egyáltalán volt, de ezen a rendezvényen nem emberek, hanem alsóbbrendű állatok voltak jelen. Leírtátok magatokat tisztelt BME-s diákok. Gratulálok nektek, remélem már józanok vagytok, bár kétlem. Üdv Nektek: - egy igazi Scooter fan
LakiStrike 2 years ago
Ugyanez volt az Offspringen,Prodigy-n vagy a DM-eken. Tudod,erősebb kutya b.szik:) Akinek nem tetszik hallgassa otthon a cdt vagy álljon hátra. Külföldi koncerteken ilyen nem fordul elő?:) Amerikában vagy akármelyik mediterrán országban tudod mi megy? Vagy pl. Németországban mi van egy Rammstein-on vagy egy Toten Hosenen?
Ja természetesen részeg voltam&tomboltam.
kiflicsucsok 2 years ago
És te erre büszke vagy? Tudod, máshol tudnak úgy is bulizni trógerkám, hogy nem törik össze a másikat, aki legalább annyira szereti azt a zenekart, amire kimentek... Szánalmasak voltak egyesek, betörtek előre oldalról, aztán mellettünk támolyogtak ki, hogy mindjárt elájulnak... MI EZ?
Azt a sok füves, drogos tekintet meg már ki se hagyjuk a felsorolásból... Mögöttem a raszta alig látott ki a szeme mögül.
zsocwargear 2 years ago
Itt a probléma! Rock vagy metal koncerten elmegy a lökdösődés vagy a pogo, de ne felejtsd el, hogy a Scooter teljesen másról szól. Ha nem tudsz úgy viselkedni egy Scooter koncerten, ahogyan az elvárható, ne menj oda. Én sem megyek R+-ra, mert ez a lökdösődés nem jön be (pedig a zenéjüket szeretem). Sajnos a rossz helyen történő pogo miatt már tört el szemüvegem (PASO koncert), ott sem számítottam ilyesmire. Nem óhajtok általánosítani, sem megmondani a frankót.
bestersfoyle 2 years ago
kurva anyád
matepajtas 2 years ago
Ehh... színvonal az megvan, grat! ^^
LakiStrike 2 years ago
Kedves "LakiStrike"! Én megértem mért lökdöstek téged a koncerten... Mert látták rólad hogy egy kis faszkalap vagy!! Bocs a vulgaritásért, de öreg, ha te nem tudsz normálisan írni én se fogom magam vissza! amúgy ott voltam, kb. a 6. sorban, nem voltam részeg, nem zavart hogy mások 'ráléptek' a lábamra... és még csak nem is szívtam be... és igen BME-s vagyok!!
CsPeti87 2 years ago
Úgy látszik a "tisztelet a kivtételnek" rész senkinek nem tűnt fel, de természetesen minden jogod megvan rá, hogy annak hívj, aminek csak akarsz. Biztos a körülöttem álló segítségért kiabáló, bepánikolt lányok, és az előttem kiemelt eszméletét vesztett srác is egy kis faszkalap volt. Az ő nevükben is köszönöm a titulust. Sikerült ügyesen beszólnod nekik, legyen egy jó napod! ^^
LakiStrike 2 years ago
isten volt... bakker isten volt... BME(L)
tomicig 2 years ago
vááááááááááááááááááááá!
über buli!!!!!!
Slowplane 2 years ago