Édes Istenem. 1998. Nyár. Akkoriban Juventus Rádiót hallgattam. Napjában 35-ször leadták ezt a számot, általában a hírek után. Ahogy hirtelen megszólal a refrén az valami isteni. Amikor először hallottam ezt a számot hirtelen felkaptam rá a fejemet és azt mondtam, ez igen, ezek a srácok tudnak valamit. Nagyon egyedülálló volt akkoriban zeneileg ez a dal. Rögtön lehetett tudni akárkik is ezek a srácok ezzel a dallal azonnal berobbannak a köztudatba. Így is lett. Imádom, mai napig nagy kedvenc.
7.es koromban 2000-ben kaptam egy CD-s Dolby Pro Logic Hifit ami még ma is menő és az első CD-m egy V-tech lemez volt, amit aztán éjjel-nappal bömböltettem és minden számukat fejből fújom!!! IMÁDOOOOOOOOOOM!
Holdjáróban, zsebes gatyában, feszülős farmerban mászkálós csajok, forró nyarak, jó barátok, jó, színvonalas bulik. Ez jut eszembe ettől a számról, meg az a csajos, akivel erre kavartam a diszkó közepén. Még nem volt mobilom, egy zsebkendőre írta fel a VONALAS számát.
Nekem is a kedvenc egyuttesem volt:D Es ezzel a dallal szerettem meg oket :) Regi,szep idok:D Jol esik neha meghallgatni,de nem lennek most nagy rajongojuk :-??
Ha megérem hogy 100 éves leszek meghallgatom ezeket a V-tech dal(oka)-t és megnézem mi lesz akkor a trendi zene! Mert szerintem még mindig király(ak) !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kefir és Szamóca maradandót alkotott. nem hiszem hogy sok olyan van aki nem ismeri a dalaikat! hmmm, régi szép idők...s ők is milyen fiatalok voltak még!!!
mit adnák azért ha egy ilyen számot hallhatnék a mai discokban :D:D Szeritnem nagy bulizás lenne...sokan szeretnek visszaemlékezni a "pisis korukra" :))
hat nagyon nagy !!!!!!!!!! utaskiserö voltan a buszon becs - budapest közöt mikor veletlen a radioban halotam. pesten a belvarosban a virginben es sok több zene üzletekben voltam kerdezni hogy kik es mik,de nem tudtak segiteni meg enekelni is elkeztem. unoka tesoimat zaglattam hogy halgasak a radiot mert nekem visza kellet utaznom becsbe. mensokara tutam hogy kik es a maxi cd lemes is megjelent. meg mindig megkene lennie. ;)
Jajjj de jó ez a szám!! Kb. 10 éves lehettem, nyáron, balatoni sulis táborba, mikor bejött ez a szám a rádiókba. És a "nagyok" (8.-osok) ott tomboltak rá este a tábor diszkójába, és mi "kicsik" is szerettünk volna kimenni. De visszaküldtek, hogy majd akkor bulizzunk ha nagyobbak leszünk. Hát azóta eltelt 10 év, és nagyobbak lettünk :D
De ha hallom ezt a számot még mindig a balatoni táborba érzem magam....ISTENI!!!
Válaszoltam neked, de kérlek ne írj arra az oldalra. Gondolom most határtalan az öröm. Csodálatos lesz újból átélni a bébis dolgokat.Gratulálok mégegyszer.Köszönöm, hogy megírtad.Hajnalba!!!
Amikor gimis bulin ment ez a szám,mindig ordítottuk a szöveget: "... hallom a hangodon,hogy félsz,de tudom egyszer MEGKEFÉLSZ!!!":DDD Hajhh,azok a régi szép idők...
Húúú még 8-9 éves lehettem amikor ezt a számot megszerettem tőlük!Még akkor Videora is felvettem!:DArról nem is beszélve,hogy ennyi idősen szerelmes voltam a Kefirbe!!!XDMég mindig verhetettlen szám!!!Még mindig no1!!!:D
Élő koncerten Kefírnek meglepő módon ugyanilyen jó hangja van mint a klipben (100 énekesből 1-nél fordul ez elő-a többit a számítógép javítja fel), de Szamócának nem igazán van jó hangja, ezért a zenekaruk gitárosa énekelte azokat a részeket, melyek alatt Szamóca szája mozog a klipjeikben...
Igen, nagy kár hogy Szami kiszállt...Együtt olyan jók voltak...a 2003-as albumon már lehetett látni hogy Szami más stílust akar elkezdeni, pl Tükröm-tükröm vagy Az idő...
nem erre jött be csipkés zoli?
admin4911 1 month ago
Szia Mónika! :D
lasomaaa 2 months ago
ez odabasz! :)
csaben83 4 months ago
Jó nagyon,,,,,,,
RosalyeDelone 5 months ago
Erre a két srácra nőttem fel..... Nagyon hiányoznak
Paradoxxx1986 6 months ago
Fáj minden szó mit elmondtál,
Pedig minden elmúlt már... :'(
Bogcsikah 7 months ago
joii szepen jocanak
vustoro1 8 months ago
Még mindig nagyon ott van ez a dal! Még a Dió rádióban hallottam először Miskolcon, kb.'97-ben, akkor még T-boys csapatként működtek :D
shepa23 11 months ago 5
amikor meghallom ezt a dalt mindig a hupikék törpikékes verzió szövege ugrik be! xDDDD de nagyon imádom az eredetit is!!!! :D örök kedvenc!! :D
Erika920727 11 months ago 5
én 15 évesvoltam! olyan gyorsan megy minden el mellettünk.
KulyFece 1 year ago
Istenem de rég volt,16 éves voltam,most 29 vagyok:(
A hideg is kirézz mikor meghallom,régi szép idők,de jók voltam,mostmár a fiatalok,a zene,meg minden más lett!
TheLindike 1 year ago 5
Énis balcsis táborban halgattam.Imádtam ezt a számot sőt még most is.Vissza sirom azokat az idöket :)
tigris867 1 year ago
every body type in "gift" then press enter
LOOTS243 1 year ago
tudod negyon rossz nekem mióta nem fogod kezem mert elmentél itthagytál!!!!
nem tudom hogy élem túl,már 2hete hogy elment!
és soha nem jön vissza!
soha többé nem látom.
hoviragkry 1 year ago
@hoviragkry kifogod birni,ami nem ol meg az megerosit. engem itt hagyott 6 eve es meg mindig csak ra gondolok. nagyon nehez de ki kell birjuk
MrRekuci89 11 months ago
imádom...mindig is imádtam őket az összes számukat!!!!
missyspit 1 year ago 2
Comment removed
missyspit 1 year ago
nagyonnagy
mclarencsubi 1 year ago
nagyonagy
mclarencsubi 1 year ago
This has been flagged as spam show
Free Energy is real and it's here! The Big Oil companies r doing everything they can to stop this
information. If you want a Free energy magnet motor , get the blueprints at LT-MAGNET-MOTORdotCOM , Join the
revolution!
breeannaqktjbl 1 year ago
This has been flagged as spam show
Free Energy is real and its here but the coverup is strong, if u r interested in a REAL free energy magnet motor then
just go to LT-MAGNET-MOTORdotCOM and download the blueprints ,it's probably the ONLY working magnet
motor out there. Join the free energy revolution!!
faerydhhlo 1 year ago
This has been flagged as spam show
Free Energy is real and it's here! The Oil companies r doing everything they can to stop this
information. If you want a Free energy magnet motor , get the blueprints at LT-MAGNET-MOTORdotCOM , Join the
revolution!
affluenceclm 1 year ago
This has been flagged as spam show
The big Oil corporations are trying their best to stop free energy ideas from spreading to common ppl.
We need to put an end to this corruption ,start generating ur own electricity now.
Visit LT-MAGNET-MOTORdotCOM and get the blueprints . Join the Revolution!!
hungarylnnjsd 1 year ago
van egy váci disco Club Mouseoleum, ahol kéthetente "magyar buli" van és egy csomó régi számot játszanak TNT, Fresh, V-tech...:)
nagyon jók szoktak lenni:)
023Betti 1 year ago
A mai napíg szívesen hallgatom.....30 múltam,de egy ilyen hangulatú:) discoba én is elmennék:)
Violacska80 1 year ago 3
Édes Istenem. 1998. Nyár. Akkoriban Juventus Rádiót hallgattam. Napjában 35-ször leadták ezt a számot, általában a hírek után. Ahogy hirtelen megszólal a refrén az valami isteni. Amikor először hallottam ezt a számot hirtelen felkaptam rá a fejemet és azt mondtam, ez igen, ezek a srácok tudnak valamit. Nagyon egyedülálló volt akkoriban zeneileg ez a dal. Rögtön lehetett tudni akárkik is ezek a srácok ezzel a dallal azonnal berobbannak a köztudatba. Így is lett. Imádom, mai napig nagy kedvenc.
pacentro 1 year ago 4
Comment removed
pacentro 1 year ago
Cs Z fele indulo =))
stRunF11 1 year ago
7.es koromban 2000-ben kaptam egy CD-s Dolby Pro Logic Hifit ami még ma is menő és az első CD-m egy V-tech lemez volt, amit aztán éjjel-nappal bömböltettem és minden számukat fejből fújom!!! IMÁDOOOOOOOOOOM!
SzDolores 1 year ago
Csipkés Zoltán visszatért!
tompor123 1 year ago
jó vissza emlékezni a régi szép idökre még amikor ezek a zenék szoltak a rádioba meg a discokba,hatalmas bulik voltak!!!
picur0 1 year ago
kedves dal a szívemnek:)
MsAnitaaa27 1 year ago
nagyon jó szám, de az a rap nem kellett volna bele...
wolderfly 1 year ago
Holdjáróban, zsebes gatyában, feszülős farmerban mászkálós csajok, forró nyarak, jó barátok, jó, színvonalas bulik. Ez jut eszembe ettől a számról, meg az a csajos, akivel erre kavartam a diszkó közepén. Még nem volt mobilom, egy zsebkendőre írta fel a VONALAS számát.
hunnian82 1 year ago 5
Nekem is a kedvenc egyuttesem volt:D Es ezzel a dallal szerettem meg oket :) Regi,szep idok:D Jol esik neha meghallgatni,de nem lennek most nagy rajongojuk :-??
sapadtribizli 1 year ago
jaj a Kefirke volt az álompasi XD
imááádtaaam :DDD
rytababy987 1 year ago 4
Manapság az uccucc meg a diumdisu a divat....Ez már nyálas zene.....De én szereteeeeem!^^
Kingus88H 1 year ago
Az legjobb számuk!!! Nagyon szerettem őket!!!
Najkolett 1 year ago
Ha megérem hogy 100 éves leszek meghallgatom ezeket a V-tech dal(oka)-t és megnézem mi lesz akkor a trendi zene! Mert szerintem még mindig király(ak) !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:):):):D:D:D:D:D:D
Rooben786 2 years ago 9
nagyom régen hallottam már....de még így 10-en év távlatából is jó érzés hallani :-)
szofika1 2 years ago 5
JOK!
MrZSOLTY1990 2 years ago 5
Kefir és Szamóca maradandót alkotott. nem hiszem hogy sok olyan van aki nem ismeri a dalaikat! hmmm, régi szép idők...s ők is milyen fiatalok voltak még!!!
kiscsillag1976 2 years ago 23
milyen jó volt.......
Kefír Szamócával az IGAZI!!!!!!!
koalacicca 2 years ago 14
This comment has received too many negative votes show
fosást idézz elő:D
Lacc86 2 years ago
mit adnák azért ha egy ilyen számot hallhatnék a mai discokban :D:D Szeritnem nagy bulizás lenne...sokan szeretnek visszaemlékezni a "pisis korukra" :))
Zuzee86 2 years ago 107
ez nagyon is igaz :)
88Danee88 2 years ago 7
@Zuzee86
Teljesen igazat adok neked. Ezek még dalok voltak, és volt üzenetük. Lehetett jókat bulizni akkoriban, régi szép idők, hatalmas reggelig tartó bulik.
Alfaman512 2 years ago 5
hát igen,igazad van a mai világ elment egyfele.ugye?
gergovera1 1 year ago
hat nagyon nagy !!!!!!!!!! utaskiserö voltan a buszon becs - budapest közöt mikor veletlen a radioban halotam. pesten a belvarosban a virginben es sok több zene üzletekben voltam kerdezni hogy kik es mik,de nem tudtak segiteni meg enekelni is elkeztem. unoka tesoimat zaglattam hogy halgasak a radiot mert nekem visza kellet utaznom becsbe. mensokara tutam hogy kik es a maxi cd lemes is megjelent. meg mindig megkene lennie. ;)
evakovacs27 2 years ago 16
Hú! De bírtam ezt a számot! a V-tech együttest!
Mikor jönnek vissza Kefir és Szamóca?
Rooben786 2 years ago 11
This has been flagged as spam show
h t t p : / / w w w . y o u t u b e .c o m /watch?v=PqQcGC5mNZQ
A Mónika showban többször is ez a bevonulózene LOL :D
ganxsta100 2 years ago
tudod faj...minden szo...:((...mit elmondtal...pedig minden elmult maaaaaaaaar..:(
kistunderke 2 years ago 20
ki tudja hol vagy már???
Neobianco 2 years ago 12
nem fogod kezem,mert elmentél......itthagytál!!!
888nitus 2 years ago 9
Jajjj de jó ez a szám!! Kb. 10 éves lehettem, nyáron, balatoni sulis táborba, mikor bejött ez a szám a rádiókba. És a "nagyok" (8.-osok) ott tomboltak rá este a tábor diszkójába, és mi "kicsik" is szerettünk volna kimenni. De visszaküldtek, hogy majd akkor bulizzunk ha nagyobbak leszünk. Hát azóta eltelt 10 év, és nagyobbak lettünk :D
De ha hallom ezt a számot még mindig a balatoni táborba érzem magam....ISTENI!!!
tundyy 2 years ago 64
ez a dal leirja ami velem történt.
gergo2233441 3 years ago 7
hallom a hangodon hogy félsz , de tudom egyszer vissza térsz .... :S: - /
SZUD16 3 years ago 10
Nem akarom Újra
spring1225 3 years ago
Válaszoltam neked, de kérlek ne írj arra az oldalra. Gondolom most határtalan az öröm. Csodálatos lesz újból átélni a bébis dolgokat.Gratulálok mégegyszer.Köszönöm, hogy megírtad.Hajnalba!!!
spring1225 3 years ago
Mindjárt írok
spring1225 3 years ago
Comment removed
brisseis564 3 years ago
Ha visszahúz a szíve hozzád,akkor történjen bármi,úgyis visszajön,de ha nem,akkor egyszerűen csak tovább kell lépni......)
brisseis564 3 years ago
Ja állitolag visza jö de mivan ha mégsem?
hammerpala18 3 years ago
akkor sosem volt a tiéd...
madhun02 3 years ago
Comment removed
brisseis564 3 years ago
"TUDOM HOGY FÁJ" minden szó mit elmondtál.Nem értem miért olyan gyorsan eltüntél,tudod nagyon rossz nekem....
csillagandi74 3 years ago
én még mindig imádom a számaikat...:)...és a kefír elég helyes pasi :P(L)
tittike2 3 years ago 6
Hallom a hangodon,hogy félsz
de TUDOM egyszer visszatérsz.
csillagandi74 3 years ago
This has been flagged as spam show
Ebben csak az a baj:"hogy EGYSZER visszatérsz".
Zsirosdiszno 3 years ago
kaffa! :-D
horwally 3 years ago
milyen acid tépés van benne LOL :DDD
Aranyharomszog 3 years ago
LEEGJOBB!!!!HATALMAS!;)...Egyet értek csajok;)
Soyah90 3 years ago
itt van réka, brigi, máté, és én és tombolunk erre a számra, a LEGJOBB
kismargl 3 years ago
iggen powaa!!! Szép emlékek...
tajkver 3 years ago
Amikor gimis bulin ment ez a szám,mindig ordítottuk a szöveget: "... hallom a hangodon,hogy félsz,de tudom egyszer MEGKEFÉLSZ!!!":DDD Hajhh,azok a régi szép idők...
Pimpike86 3 years ago 4
Húúú még 8-9 éves lehettem amikor ezt a számot megszerettem tőlük!Még akkor Videora is felvettem!:DArról nem is beszélve,hogy ennyi idősen szerelmes voltam a Kefirbe!!!XDMég mindig verhetettlen szám!!!Még mindig no1!!!:D
spyrocicus 3 years ago
Jesus, ez volt az egyik kedvenc számom xD ÁÁÁÁÁ
hardgeisha 3 years ago
pulya koromban rajongtam értük :P
ez a szám nagyon jóóóóóóóóóó
badry1991 3 years ago 2
Hatalmas kedvencem a V-Tech. A zene nagyon szuper, még most is hallgatom, amikor csak lehet.
bajuszati 3 years ago
Úristen milyen fiatalok...de nagyon jók voltak együtt!!!!
Jucc100 3 years ago 3
Ez egy nagyon jó szám!
Élő koncerten Kefírnek meglepő módon ugyanilyen jó hangja van mint a klipben (100 énekesből 1-nél fordul ez elő-a többit a számítógép javítja fel), de Szamócának nem igazán van jó hangja, ezért a zenekaruk gitárosa énekelte azokat a részeket, melyek alatt Szamóca szája mozog a klipjeikben...
DrGabesz 4 years ago 2
ossze kene hozni oket valahogy...
dmaryyka 4 years ago 2
Igen, nagy kár hogy Szami kiszállt...Együtt olyan jók voltak...a 2003-as albumon már lehetett látni hogy Szami más stílust akar elkezdeni, pl Tükröm-tükröm vagy Az idő...
1998-2002-ig verhetetlenek voltak.
micsoda00000 4 years ago 4
csak kár h szamoca elbaszta az életét
Vizipipa7 4 years ago 2
@Vizipipa7 : Mivel? A család és a gyerekek elbaszás? Neked is szép lehet az életed...
hnoise 6 months ago
Amikor katona voltam 99"-00"az öregek ezt hallgatták a konyha munkán akkor szerettem meg én is!(Legalább volt vmi jó is benne)
Zsirosdiszno 4 years ago
regi szep ,idok,,mennyi szep emlek kotodik ehhez a szamhoz:-(
barcelona1867 4 years ago 7
Hát, igen...
:)
madhun01 4 years ago 2
én is imádtam őket, és rongyosra hallgattam! köszi az élményT! :P
hancsa83 4 years ago 2
omg milyen nosztalgia feelingje van ... kb 11-12 voltam mikor a kazettajukat rongyossa halgattam
szkcs 4 years ago 3
Imádom ezt a számot tőlük.Kár,hogy feloszlottak.Igazán jók voltak együtt.Köszi,hogy felraktad.
Mankapower 4 years ago 4
nagyon szupi. köszi a számot :)
evangel76 4 years ago
nem lehetne újra összehozni a duót? verhetetlenek voltak!!!
mihiske 4 years ago
nem lehetne újra összehozni a duót? verhetetlenek voltak!!!
mihiske 4 years ago
jééézus de imádtam őket
Noraia00 4 years ago