Csiszár Lászéó számait akkor szerettem meg amikor lassú számokat adott elő egyedül gitárral. Haja egész hosszú volt - abból a korszakából vannak különösen szép számai- elmélyült gondolatébresztő és a Bibliából vett tanításokkat foglalta zenébe dalba. Jó lenne ha azokból is lenne a youtubon. Gyönyörűek...
tmarcinak igaza van hogy sokan térnek meg a zenéjére, én is többször találkoztam vele. Azt meg nem mondani hogy az orgona olyan nagyon tériitene. Egyébként nem ezen kellene fönnakadni, hanem ha valamit rossznak gondolsz, akkor csináld jobban ha tudod, ha nem akkor hagyd hogy épiitsenek tovább a "többiek" mégha nem is tökéletes!
Hálát adok az Úrnak az olyan emberekért, mint Csiszér László. Ő Istennek csodálatos embere. Én magam is sok áldást vettem az ő szolgálatán keresztül. Jézus nem vallást alapított, hanem tanítványokat hívott és hív el magának! Az Ő követői alkotják az anyaszentegyházat, amely nem egyenlő a katolikus egyházzal, hanem a világból kihívott, újjászületett hívők közössége, felekezettől függetlenül!!! Nem a vallás üdvözít, még csak nem is a katolikus egyház, hanem kizárólag Jézus Krisztus, Isten Fia!
Hála Istennek, az ilyen emberekért, mint Csiszér László! Isten csodálatos embere! Én magam is sok áldást vettem már az ő szolgálata nyomán. Jézus Krisztus nem vallást alapított, mégcsak nem is a katolikus egyházat, hanem az anyaszentegyházat, amely Krisztus teste. Nem a katolikus egyház, hanem az újjászületett, a világból kihívott hívők közössége!!! Nem a vallás üdvözít, még csak nem is a katolikus egyház, hanem kizárólag Jézus Krisztus!
@glaci8787 Ráadásul a koncert előtti misén is ők énekeltek. Szegény atya nem tudta mire venni, mit keresnek ezek a mulatós zenével kísért, hitgyülis-jellegű dalok a miseénekek helyén... xD.
Hálás köszönet az idei Szalók rendezőinek, hogy normális előadókat (Kicsi Hang, KITEZ, Sillye Jenőék, stb.) hívtak meg!
tmarci03: köszönöm a feltöltést, Isten áldjon meg érte!
glaci8787: Szerinted Istennek csak a templomi dicséretek tetszenek? Nem inkább a szívből jövő őszinte tiszta imádat? Legyen az templomi orgonás, vagy épp szabadtéri gitáros dicséret Istennek az tetszik, amely bűn nélkül való.
Ézsaiás könyve 1,12-13
Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!
Istennek a versben és a dalban elmondott dicséretek is tetszenek. De ezzel a Csiszér-féle stílussal először egy nyíltan hamis tanokat terjesztő mo-i egyház Istentiszteletén találkoztam, és komoly megbotránkozást váltott ki belőlem. És ezután még csodálkozol, hogy Szalókon egy szinte ugyanazon stílusú programon kinyílt a bicska a zsebemben?
Hogy legyen egy pozitívum is: a Csiszér még mindig sokkal jobb, mint a Csiszár! :-) :-) De remélem utóbbi személy hamarosan befejezi a pályafutását a Class FM-en meg mindenhol!
glaci, az első keresztényekben,miután kiáradt rájuk a Szentlélek, akkora öröm volt, hogy azt hitték róluk részegek! Amikor Isten jelenlétét megérzi valaki a szívében, akkor bizony könnyen táncra perdül!! (vagy letérdel és sírva fakad,stb) Kérdem:hol látsz ma a templomokban ilyen örömöt (a karizmatikus miséken kívül)? Pedig Isten nem változott meg a 2000év alatt, csak mi zártuk be a szívünket előtte...
a "szektások" is mondják a Miatyánkot, akkor most a katolikusok ne mondják?
A Szentlélek hatása mindenkire más, van aki ugrándozik tőle, van aki sirva fakad, van aki magába mélyed. Nagyon sok ember megérintődik az ilyen zenétől. Nem kell szeretni a stilust, de nem kell bántani sem.
Ezt a Csiszért ki kéne tiltani mindenféle katolikus rendezvényről, egyszerűen förtelmes amit művel. Ez a "dicsőítő koncert" egy Hit Gyülekezetes istentisztelettel ért fel! Már csak a Németh Sándor hiányzott...
Te aztán sokat hallottad Csiszért zenélni.. Fogalmad sem lehet arról mit csinál, milyen kurzusokat tart, ahol egy csomó fiatal tér meg stb.. Kicst gyerekesnek tűnik a hozzászólásod, de azért persze köszönjük, hogy elmondtad a véleményed! :)
Magam is rendszeresen templomba járó, ifjúsági rendezvényekre ellátogató fiatal vagyok, de szerintem az ilyen ugrabugráló, szektás szövegű dicsőítő koncertek csak ártanak a katolikus egyháznak. Ezt látván a laikus ember inkább még ellenszenvesebb lesz velünk szemben, mintsem hogy megtér. Fontosnak tartom én is, hogy az emberek az Úr szavát-tanítását meghallják, de nem ilyen formában.
Kedves glaci8787! Tiszteletben tartom a véleményedet, de keresztényként lehet, kicsit körültekintőbbnek kell lenni. 3Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával! 4Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral! 5Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával! (Zsoltárok könyve 150. fejezet )
Jártál már Brazíliában? Nagyon elcsodálkoznál... Ott szinte csak Csiszér Laci féléket találni.
@glaci8787 Látom itt is megjelent az a vita, ami régóta zajlik gitáros dicsőítő zene körül. Azt hiszem, hogy a nagy szavak használatát, miszerint ki kellene tiltani Csiszér Lacit a Katolikus egyházból, mellőzni kellene. Először azért, mert a tartalom, a szív bősége (a belső) mégiscsak fontosabb mint a stílus, a forma (a külső) amelyben megszólal.
@zsebbibabba Isten dicsőségére komponált annak idején Bach is, és az ő dicsőségére komponál Csiszér Laci is, és furcsa módon, az ő dicsőségére énekelek én is meg Marika néni és Pali bácsi a templomban. Én csak halkan és egy oktávval mélyebben mint a többiek, Marika néni hamisan, és Péter bácsi rekedt idegesítő hangján. Ki kellene őket is tiltani az egyházból?
Vigyázzunk, hogy nehogy buzgóságunkban kitépjünk olyan hajtásokat is, amelyeket az Isten által elvetett magból nőttek ki.
@glaci8787 Csiszér Laci zenéje elér olyanokat is, akiket az orgona hangja, a katolikus népénekeink, bár valóban gyönyörűek, nem érnek el. De bejönnek ezek az emberek a templomban, és szép lassan megszeretik a régi énekeket is, mert lesz idejük felfedezni bennünk az értéket és a szépséget, de ennél még fontosabb az, hogy ez idő alatt ott lesznek a templomban, elindulnak Jézus Krisztussal az úton. Az út végén az Úr mégiscsak azt fogja kérdezni: szeretsz-e engem?

dardaildi 3 months ago
"Örülj az Úrban, Áldd az Ő nevét"
tmarcinak igaza van hogy sokan térnek meg a zenéjére, én is többször találkoztam vele. Azt meg nem mondani hogy az orgona olyan nagyon tériitene. Egyébként nem ezen kellene fönnakadni, hanem ha valamit rossznak gondolsz, akkor csináld jobban ha tudod, ha nem akkor hagyd hogy épiitsenek tovább a "többiek" mégha nem is tökéletes!
monterosa223 3 months ago
1(Alleluja!) Dicsérjétek az Urat szentélyében, dicsérjétek égi erődítményében! 2Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságának teljességéért! 3Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával! 4Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral! 5Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával!
Theworthsearcher 3 months ago
kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=1&abbook=Zsolt&numch=150#4
Theworthsearcher 3 months ago
Comment removed
tuzszeker7 1 year ago
Comment removed
tuzszeker7 1 year ago
Hálát adok az Úrnak az olyan emberekért, mint Csiszér László. Ő Istennek csodálatos embere. Én magam is sok áldást vettem az ő szolgálatán keresztül. Jézus nem vallást alapított, hanem tanítványokat hívott és hív el magának! Az Ő követői alkotják az anyaszentegyházat, amely nem egyenlő a katolikus egyházzal, hanem a világból kihívott, újjászületett hívők közössége, felekezettől függetlenül!!! Nem a vallás üdvözít, még csak nem is a katolikus egyház, hanem kizárólag Jézus Krisztus, Isten Fia!
tuzszeker7 1 year ago
Hála Istennek, az ilyen emberekért, mint Csiszér László! Isten csodálatos embere! Én magam is sok áldást vettem már az ő szolgálata nyomán. Jézus Krisztus nem vallást alapított, mégcsak nem is a katolikus egyházat, hanem az anyaszentegyházat, amely Krisztus teste. Nem a katolikus egyház, hanem az újjászületett, a világból kihívott hívők közössége!!! Nem a vallás üdvözít, még csak nem is a katolikus egyház, hanem kizárólag Jézus Krisztus!
Éljen a szabadság! :)))))))
Isten áldjon, Glaci8787!
tuzszeker7 1 year ago
@glaci8787 Ráadásul a koncert előtti misén is ők énekeltek. Szegény atya nem tudta mire venni, mit keresnek ezek a mulatós zenével kísért, hitgyülis-jellegű dalok a miseénekek helyén... xD.
Hálás köszönet az idei Szalók rendezőinek, hogy normális előadókat (Kicsi Hang, KITEZ, Sillye Jenőék, stb.) hívtak meg!
Ratzingirl 1 year ago
Comment removed
Ratzingirl 1 year ago
tmarci03: köszönöm a feltöltést, Isten áldjon meg érte!
glaci8787: Szerinted Istennek csak a templomi dicséretek tetszenek? Nem inkább a szívből jövő őszinte tiszta imádat? Legyen az templomi orgonás, vagy épp szabadtéri gitáros dicséret Istennek az tetszik, amely bűn nélkül való.
Ézsaiás könyve 1,12-13
Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!
hunfish777 1 year ago
Istennek a versben és a dalban elmondott dicséretek is tetszenek. De ezzel a Csiszér-féle stílussal először egy nyíltan hamis tanokat terjesztő mo-i egyház Istentiszteletén találkoztam, és komoly megbotránkozást váltott ki belőlem. És ezután még csodálkozol, hogy Szalókon egy szinte ugyanazon stílusú programon kinyílt a bicska a zsebemben?
glaci8787 1 year ago
Hogy legyen egy pozitívum is: a Csiszér még mindig sokkal jobb, mint a Csiszár! :-) :-) De remélem utóbbi személy hamarosan befejezi a pályafutását a Class FM-en meg mindenhol!
glaci8787 1 year ago
glaci, az első keresztényekben,miután kiáradt rájuk a Szentlélek, akkora öröm volt, hogy azt hitték róluk részegek! Amikor Isten jelenlétét megérzi valaki a szívében, akkor bizony könnyen táncra perdül!! (vagy letérdel és sírva fakad,stb) Kérdem:hol látsz ma a templomokban ilyen örömöt (a karizmatikus miséken kívül)? Pedig Isten nem változott meg a 2000év alatt, csak mi zártuk be a szívünket előtte...
Vandor96 1 year ago
Sziasztok,
Glaci,
a "szektások" is mondják a Miatyánkot, akkor most a katolikusok ne mondják?
A Szentlélek hatása mindenkire más, van aki ugrándozik tőle, van aki sirva fakad, van aki magába mélyed. Nagyon sok ember megérintődik az ilyen zenétől. Nem kell szeretni a stilust, de nem kell bántani sem.
medviser 2 years ago
A két hozzászólásommal senkit sem akarok megbántani, csupán a személyes véleményem írtam le. Marci Neked is köszönöm a hozzászólást! :-)
glaci8787 2 years ago
Ezt a Csiszért ki kéne tiltani mindenféle katolikus rendezvényről, egyszerűen förtelmes amit művel. Ez a "dicsőítő koncert" egy Hit Gyülekezetes istentisztelettel ért fel! Már csak a Németh Sándor hiányzott...
glaci8787 2 years ago 3
Te aztán sokat hallottad Csiszért zenélni.. Fogalmad sem lehet arról mit csinál, milyen kurzusokat tart, ahol egy csomó fiatal tér meg stb.. Kicst gyerekesnek tűnik a hozzászólásod, de azért persze köszönjük, hogy elmondtad a véleményed! :)
tmarci03 2 years ago
Magam is rendszeresen templomba járó, ifjúsági rendezvényekre ellátogató fiatal vagyok, de szerintem az ilyen ugrabugráló, szektás szövegű dicsőítő koncertek csak ártanak a katolikus egyháznak. Ezt látván a laikus ember inkább még ellenszenvesebb lesz velünk szemben, mintsem hogy megtér. Fontosnak tartom én is, hogy az emberek az Úr szavát-tanítását meghallják, de nem ilyen formában.
glaci8787 2 years ago 3
Kedves glaci8787! Tiszteletben tartom a véleményedet, de keresztényként lehet, kicsit körültekintőbbnek kell lenni. 3Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával! 4Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral! 5Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával! (Zsoltárok könyve 150. fejezet )
Jártál már Brazíliában? Nagyon elcsodálkoznál... Ott szinte csak Csiszér Laci féléket találni.
Theworthsearcher 3 months ago
@glaci8787 Látom itt is megjelent az a vita, ami régóta zajlik gitáros dicsőítő zene körül. Azt hiszem, hogy a nagy szavak használatát, miszerint ki kellene tiltani Csiszér Lacit a Katolikus egyházból, mellőzni kellene. Először azért, mert a tartalom, a szív bősége (a belső) mégiscsak fontosabb mint a stílus, a forma (a külső) amelyben megszólal.
zsebbibabba 2 months ago
@zsebbibabba Isten dicsőségére komponált annak idején Bach is, és az ő dicsőségére komponál Csiszér Laci is, és furcsa módon, az ő dicsőségére énekelek én is meg Marika néni és Pali bácsi a templomban. Én csak halkan és egy oktávval mélyebben mint a többiek, Marika néni hamisan, és Péter bácsi rekedt idegesítő hangján. Ki kellene őket is tiltani az egyházból?
Vigyázzunk, hogy nehogy buzgóságunkban kitépjünk olyan hajtásokat is, amelyeket az Isten által elvetett magból nőttek ki.
zsebbibabba 2 months ago
@glaci8787 Csiszér Laci zenéje elér olyanokat is, akiket az orgona hangja, a katolikus népénekeink, bár valóban gyönyörűek, nem érnek el. De bejönnek ezek az emberek a templomban, és szép lassan megszeretik a régi énekeket is, mert lesz idejük felfedezni bennünk az értéket és a szépséget, de ennél még fontosabb az, hogy ez idő alatt ott lesznek a templomban, elindulnak Jézus Krisztussal az úton. Az út végén az Úr mégiscsak azt fogja kérdezni: szeretsz-e engem?
zsebbibabba 2 months ago
@zsebbibabba és nem azt, hogy Csiszér László dalokat énekeltél nekem, vagy hagyományos katolikus énekeket.
zsebbibabba 2 months ago