Akik egy szebb jövőben reménykednek... Ezen magyar emberek 96%-a reméli, 4% tesz is érte valamit, legyen ez az ország Magyarország és nem csak puszta föld, amit más lába tapos addig míg a lábnyom nyomot hagy és végleg ránk bélyegződik.
„Sokan úgy vélik, hogy a nemzetiszocializmus Németországban született meg 1919-ben és Hitler volt a feltalálója vagy felfedezője. Vannak viszont, akik azt hangsúlyozzák, hogy nálunk született meg az ellenforradalmat követő nemzeti öntudatra ébredésünkkel egy bölcsőben.
Valójában azonban a nemzetiszocializmus lényege abból az érzésből csírázott, amely először ösztönözte az első embert erre a felkiáltásra: „Édes Hazám!” Szálasi
@karatea1432" A nemzetiszocializmus (németül: Nationalsozialismus), vagy nácizmus elsősorban az Adolf Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) ideológiájára, illetve Németország 1933 és 1945 közötti Hitler-kormány időszakának politikájára utal. Besorolható a két világháború közötti időszak . A nemzetiszocialista berendezkedést később az elfoglalt területekre is kiterjesztették." -hát kb. ennyi a nemzeti szoc. lényege
Szivesen megnyuznám azt a 4 rohadék cigányt akinek ez nem teccik ",..,"
prediator993 1 month ago
ADJON, AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT, MINDEN IGAZ HŰ MAGYARNAK!
67Mathyas 8 months ago
"Éljen szlovákia és románia!!!"
Aki ezt mondja nem él sokáig...
undertaker7991 9 months ago 3
Akik egy szebb jövőben reménykednek... Ezen magyar emberek 96%-a reméli, 4% tesz is érte valamit, legyen ez az ország Magyarország és nem csak puszta föld, amit más lába tapos addig míg a lábnyom nyomot hagy és végleg ránk bélyegződik.
Szalmate 1 year ago 2
Adjon Az Isten Szebb Jövőt Kitartás magyar testvéreim !!
95imre 1 year ago
„Sokan úgy vélik, hogy a nemzetiszocializmus Németországban született meg 1919-ben és Hitler volt a feltalálója vagy felfedezője. Vannak viszont, akik azt hangsúlyozzák, hogy nálunk született meg az ellenforradalmat követő nemzeti öntudatra ébredésünkkel egy bölcsőben.
Valójában azonban a nemzetiszocializmus lényege abból az érzésből csírázott, amely először ösztönözte az első embert erre a felkiáltásra: „Édes Hazám!” Szálasi
karatea1432 1 year ago
@karatea1432" A nemzetiszocializmus (németül: Nationalsozialismus), vagy nácizmus elsősorban az Adolf Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) ideológiájára, illetve Németország 1933 és 1945 közötti Hitler-kormány időszakának politikájára utal. Besorolható a két világháború közötti időszak . A nemzetiszocialista berendezkedést később az elfoglalt területekre is kiterjesztették." -hát kb. ennyi a nemzeti szoc. lényege
csizmadiaviktor 1 year ago
berzerker666dev a Google a barátod!!!!
geryspage 2 years ago
az meik ameikben az van, hogy: Holvagy hazám miért a vérem ontanám....?
berzerker666dev 2 years ago
Lengyel-Magyar két jó barát, együtt issza a jó borát! Szebb jövőt!
Kicsi87 2 years ago 10
Hazám, hazám Te mindenem!
blint007 2 years ago 6
Érted Élünk Drága Hon Vesszen Vesszen Trianon
picsorkartmen15 2 years ago 2