Nekünk akkor forrt föl a 820.2-esünk, amikor elbaszódott az eke beállítása, és nagyon mélyen szántott, de akkor se nagyon forrt föl, mert észrevettük időben, h mi a baj! A váltóval meg akkor probléma, amikor úgy szántott nagyapám, hogy közbe húzatta egy 80-as MTZ, és akkor berhelték szét... :SSS
@Belarusfan! nekem belarus 892.2-es van és turbós de egyszer sem forralta fel a vizet és az első hajtás sem gyenge+egy trac-lift 220-as homlokrakodó van rajta és még úgy is birja!
@frimo21 Akkor örülj, hogy sikerült kifognod egy nagyon jól sikerültet! Mások már másképpen vélekednek róluk, ráadásul nem egynek még garanciásan szétkapták a váltóját, meg satöbbi. Úgyhogy helytálló ez a vélemény! A 3-asok meg tán' még szarabbak.
@Joci3567 Én csak annyit tudok erre mondani, hogy ezek az "egyeneshidasok" megeszik a régi MTZ-ket, de viszont ezeknél az újaknál még társul a hitvány anyagminőség. Ráadásul a turbósok forralják is a vizet ha jobban üldözve vannak, mivel a hűtő is alulméretezett. A te MTZ-dben még benne van az anyag, vigyázz is rá! Meg amúgy is egyre többen pártolnak el az MTZ-ktől az előbbi dolgok miatt is, meg főképpen az áruk miatt.
@Joci3567 Ha azt nézed a 920-as is többet tud a 82-es MTZ-től (súlyra nehezebb) De viszont nekem már nem kellenek ezek a turbós, és egyeneshidas MTZ-k. Mert hiába olyan szép a turbósok hangja a csővel, a váltójuk alul van méretezve, és az elsőhajtása is ugyanaz mint az öregeké és az eléggé gyenge ahhoz a nagy kerekekhez. Sűrűn törik vennük valami!
@Joci3567 Rendben ha tudsz normális hangnemben kommunikálni eláshatjuk a csatabárdot. És nem kezdtem volna trágárkodni, mivel úgy érzem én elég normálisan kérdeztem, hogy milyen gépeket nem utálsz. (És előtte nem ugattam le a fejed sehol szerintem) Na mindegy! Jó elhiszem, hogy elhúzza!
@mateelvtars A New Hollandoknak nincsen súlyuk, könnyű fosok. Egyébként tényleg a 82es simán elvinné a 3fejet...főleg ilyen talajon ami ott van. Homokkal jó dolgozni csak fele olyan ól terem mint a feketeföld és zabálja a munkaeszközöket.
@Joci3567 A Fortschrittet ne fikázd le, egyszerűen nem mai technika. Gondolkozz el rajta hogy egy ZT 323A hány ember munkáját csinálja meg? egy 4fejes ekét vagy 5méteres kombinátort szerinted hány ember vagy hány ló húzna el? Énse vagyok FS párti de azért szivesebbeen ülök bele egy ZTbe, mint egy 820.2esbe....
Megesik! Viszont van New Holland TD95D gép fönn nekem Tube-on, ahogy tárcsázik! Hát, ahhoz képest, hogy 95 LE, kis fika tárcsával is tapsol... Ennyit arról, hogy szarok az MTZ-k!!!
@mateelvtars Hát úgy nézem eléggé homokos, így sokkal nagyobb tárcsát nem biztos, hogy érdemes lenne utánaakasztani. Minél inkább homok egy talaj, annál nehezebb a tárcsát húzni benne! Csak a szántás az egyetlen dolog ami jóval könnyebb és haladósabb mint egy kötöttön.
@kszabi24 Jó de pl a homokot nem kell minden évben szántani pl, de az biztos, hogy jobban eszi a vasat. És pl a tárcsát is jóval sűrűbben kell zsírozni. Van hátránya a homoknak, nekem nem kell bemutatni!
Very nice video... From where you are... your ground is very gritty... It must be hard to farm in such lands...
mommo1993 10 months ago
Nekünk akkor forrt föl a 820.2-esünk, amikor elbaszódott az eke beállítása, és nagyon mélyen szántott, de akkor se nagyon forrt föl, mert észrevettük időben, h mi a baj! A váltóval meg akkor probléma, amikor úgy szántott nagyapám, hogy közbe húzatta egy 80-as MTZ, és akkor berhelték szét... :SSS
mateelvtars 1 year ago
a czemu tylko ciagnie 2 skiby?
TheRoofix 1 year ago
@BelarusMtz920! igazad van!!
frimo21 1 year ago
tha best of the best tractors
TheMcMka 1 year ago
az a baj,hogy a mai világba,általában minnél újabb valami,annál szarabb!!!
BelarusMtz920 1 year ago
@Belarusfan! nekem belarus 892.2-es van és turbós de egyszer sem forralta fel a vizet és az első hajtás sem gyenge+egy trac-lift 220-as homlokrakodó van rajta és még úgy is birja!
frimo21 1 year ago
@frimo21 Akkor örülj, hogy sikerült kifognod egy nagyon jól sikerültet! Mások már másképpen vélekednek róluk, ráadásul nem egynek még garanciásan szétkapták a váltóját, meg satöbbi. Úgyhogy helytálló ez a vélemény! A 3-asok meg tán' még szarabbak.
Belarusfan 1 year ago
nekem ez a mtz82 es jobban tetszene úgxhogy van rajta elől orsúly
Joci3567 1 year ago
Nagyon jó a videó
elismerésem! :) :D
mtz82fan 1 year ago
jaka to nuta?
konrad19941 1 year ago
lehet hogy a te mtzéd is jó gép ha van megnézném
egyszer ha dolgozol vagy valami vedd fel
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
bár mondjuk nem az számit hanem hogy csiánlja meg és részben mennyi időallatt
Joci3567 1 year ago
@Joci3567 Én csak annyit tudok erre mondani, hogy ezek az "egyeneshidasok" megeszik a régi MTZ-ket, de viszont ezeknél az újaknál még társul a hitvány anyagminőség. Ráadásul a turbósok forralják is a vizet ha jobban üldözve vannak, mivel a hűtő is alulméretezett. A te MTZ-dben még benne van az anyag, vigyázz is rá! Meg amúgy is egyre többen pártolnak el az MTZ-ktől az előbbi dolgok miatt is, meg főképpen az áruk miatt.
Belarusfan 1 year ago
tom de hát új mtzkbe hótszar a váltó te azérrt nekem tetszik a 820as
Joci3567 1 year ago
de amúgy csinált motorja van,nekem tetszik a hangja nagyon
de nem ettől van ilyen hangja ,hanem mert a kipufogó csinált meg a kipufogóbol ki lettek véve azok a kis lemezek mert az folytsa a motort
kipróbáltam úgy hogy benne van a rács
de a hangja is szar úgy
meg folytsa a gépet kivettem belőle azt rácsot vagy lemezt és ,jobban ment
bár mondjuk nekem az új mtz közül csak a 820as 892 és a 1221.3
tetszik
a 920ast azért nem mert kinézete meg nem a lóeró sincs benne
Joci3567 1 year ago
@Joci3567 Ha azt nézed a 920-as is többet tud a 82-es MTZ-től (súlyra nehezebb) De viszont nekem már nem kellenek ezek a turbós, és egyeneshidas MTZ-k. Mert hiába olyan szép a turbósok hangja a csővel, a váltójuk alul van méretezve, és az elsőhajtása is ugyanaz mint az öregeké és az eléggé gyenge ahhoz a nagy kerekekhez. Sűrűn törik vennük valami!
Belarusfan 1 year ago
sztem attol hogy öreg attol jó gép
de amúgy sztem az a 3 videó is szar lett
bár mondjuk kicsi a kamerám és nem lehet normálisan megfogni
sztem a hangja is jó
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
@Joci3567 Nem, nekem is van. Inkább az újabbak tartom annak.
Belarusfan 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
@Joci3567 Rendben ha tudsz normális hangnemben kommunikálni eláshatjuk a csatabárdot. És nem kezdtem volna trágárkodni, mivel úgy érzem én elég normálisan kérdeztem, hogy milyen gépeket nem utálsz. (És előtte nem ugattam le a fejed sehol szerintem) Na mindegy! Jó elhiszem, hogy elhúzza!
Belarusfan 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Belarusfan 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Belarusfan 1 year ago
Comment removed
Belarusfan 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Belarusfan 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Belarusfan 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Belarusfan 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Belarusfan 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Belarusfan 1 year ago
Comment removed
Joci3567 1 year ago
Comment removed
Belarusfan 1 year ago
nem rossz a videó,az elején nagyon tetszik a HW kocsi.... egyébként mi volt a hiba miért kellett széthúzni a vasat??:O
traclift 1 year ago
Ez valahol Kecskemét környékén van?
kszabi24 1 year ago
mert a mi 55-ős ünk elviszi a 3 méter 20-as tárcsát 4-ben
saja8712 1 year ago
hát milyénk öreg mtz,mégis viszi 3fejes ekét nagy nehezen szar földön
Joci3567 2 years ago
amúgy mi 80as mtzénk elbírija 3méteres vontattot tárcsát , ha nem hiszitek el egyszer le videózom ,
Joci3567 2 years ago
mateelvtars egy kibaszott nagyot tévedtem bocsi
Joci3567 2 years ago
ez igen Öcsi!!!
Durva vidi!
Csak igy tovább!
wilee02 2 years ago
nagyon jó videó
vtzmtz 2 years ago
Comment removed
Joci3567 2 years ago
matelvtars ki nem szarja le a New Holland TD95Dét ?
meg a kinézete okádék meg a 1025.3as mtz igen csak megszopatná a newhollandodat
még ezeket a gépeket utálom: jhon deere case
forschrit de abbol csak eggy a kedvencem a T174 vagyis a weimar
Joci3567 2 years ago
Éppen azt írtam, h lófasz az MTZ-hez képest!
Nekünk 820.2-es MTZ van, és az is simán lenyomja a 95 lovas New Hollandot, pedig csak 84 lóerős!
Szal MTZ 4EVER!!! :P
mateelvtars 2 years ago
@mateelvtars A New Hollandoknak nincsen súlyuk, könnyű fosok. Egyébként tényleg a 82es simán elvinné a 3fejet...főleg ilyen talajon ami ott van. Homokkal jó dolgozni csak fele olyan ól terem mint a feketeföld és zabálja a munkaeszközöket.
kszabi24 1 year ago
@kszabi24
Jaja.... Homokon tényleg jó dolgozni, de amúgy tényleg nem terem rendesen, és elbasz mindent, ha közémegy... :SSSS
mateelvtars 1 year ago
@Joci3567 A Fortschrittet ne fikázd le, egyszerűen nem mai technika. Gondolkozz el rajta hogy egy ZT 323A hány ember munkáját csinálja meg? egy 4fejes ekét vagy 5méteres kombinátort szerinted hány ember vagy hány ló húzna el? Énse vagyok FS párti de azért szivesebbeen ülök bele egy ZTbe, mint egy 820.2esbe....
kszabi24 1 year ago
Comment removed
Belarusfan 1 year ago
Cool :)
basteris17 2 years ago
Comment removed
120geri120 2 years ago
amugy meg a 82es mtz simán elbirna egy 3 fejes ekét meg elmondám hogy mi vontatott tárcsát huztunk mtzvel simán elbirja
amugy meg aki szarnak tartsa a videot meg se nézze
Joci3567 2 years ago
which song?
sorry for my bad englisch :(
TransitGL 2 years ago
Fasza az mtz a miénket is most huzták szétt mint a videóban.
VALAKI A ZENE NEVÉT PLS :)
balogh2254 2 years ago
nie za wielki ten pług?? tylko rope marnujesz;/;/
assasyn5100000 2 years ago
tam się nie liczą z Ropą
Pozdro (:
damiandazo 2 years ago
W sumie masz racje Kolego:)
assasyn5100000 2 years ago
Metál vidi! Jó gép az MTZ! :)))
Amúgy nem bírna el egy nagyobb tárcsát? ;)
mateelvtars 2 years ago
De bírna de abból is csak msot ilyen van :D
Czikes 2 years ago
Megesik! Viszont van New Holland TD95D gép fönn nekem Tube-on, ahogy tárcsázik! Hát, ahhoz képest, hogy 95 LE, kis fika tárcsával is tapsol... Ennyit arról, hogy szarok az MTZ-k!!!
mateelvtars 2 years ago
@mateelvtars Hát úgy nézem eléggé homokos, így sokkal nagyobb tárcsát nem biztos, hogy érdemes lenne utánaakasztani. Minél inkább homok egy talaj, annál nehezebb a tárcsát húzni benne! Csak a szántás az egyetlen dolog ami jóval könnyebb és haladósabb mint egy kötöttön.
Belarusfan 1 year ago
@Belarusfan Nehogy azt hidd hogy homokba jobb szántani. Úgy eszi a vasat hogy csak na!
kszabi24 1 year ago
@kszabi24 Jó de pl a homokot nem kell minden évben szántani pl, de az biztos, hogy jobban eszi a vasat. És pl a tárcsát is jóval sűrűbben kell zsírozni. Van hátránya a homoknak, nekem nem kell bemutatni!
Belarusfan 1 year ago
jóa vidi Joci 3567 igazad van :D
Czikes 2 years ago
Jó a vidi!:P
120geri120 2 years ago
Csak magyar válaszoljunk ne válaszoljunk annak aki nem magyar meg magyarnézzék meg ezt a videót
Joci3567 2 years ago
fajny sprzęcik
damiang40 2 years ago
The 89ers - The 89ers Boy
Burgonyakombajn 3 years ago
jo kis vidi amugy mi a szám címe??:)
kisfantic 3 years ago
elloptad a zeném XDXD
de amúgy nagyon jó kis video!
nem volt egy 3mas ekétek rárakni a 82-esre?:D
balint1987stb 3 years ago
A mi régi 82-esünk is kétfejessel ment. A 3 fejest nem bírta. Sztem talajfüggő is. A mi földünk rohadék szar, alig bírta néha a két fejes ekével is.
mateelvtars 2 years ago
Azért húz 2 fejest, mert mos ilyen van :D
Czikes 2 years ago